Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-18 / 194. szám
( A AUGUSZTUS A Nap kél 5.44 órakor 18 nyugszik 19.53 órakor PÉNTEK A Hold kél 20.23 órakor Névnap: Ilona nyugszik 7.12 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT Telefonszámunk: 16-211. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap közben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Meleg idő záporokkal A várható időjárás az ország területén ma estig időnként erősen felhős lesz az ég, és záporok, zivatarok alakulnak ki. Többfelé megélénkül a délkeleti, majd megerősödik az északnyugati szél. Zivatarban viharos széllökések lesznek. A hőmérséklet keleV_________________________________________________ __y 45 éve, 1944. augusztus 18-án gyilkolták meg a német fasiszták a buchen- waldi koncentrációs táborban ERNST THÄLMANNT, a nemzetközi és a német munkásmozgalom kiemelkedő vezetőjét, a szenvedélyes agitátort 1923-ban ö vezette a hamburgi proletariátus fegyveres felkelését, 1925- ben és 1932-ben pártja birodalmi elnöknek jelölte. Egész életében a munkásosztály egységfrontjának megteremtésén dolgozott Életrajza 1950-ben Willi Bredeltől magyarul is megjelent * 165 évvel ezelőtt, 1824-ben ezen a napon született PIERRE MARTIN (ejtsd: Mérten) francia kohász, majd fegyvergyáros, aki apjával együtt 1864-ben feltalálta a róluk elnevezett az ócskavas beolvasztását is lehetővé tevő acélgyártási eljárást * 40 évvel ezelőtt, 1949. augusztus 18- án fogadta el az Országgyűlés a Magyar Népköztársaság alkotmányát amely augusztus 20-án lépett életbe.- A SZEKSZÁRDI VÁROSI TELEVÍZIÓ ma este 19 órakor kezdődő Heti hírek című műsorában összefoglalót láthatnak az elmúlt hét városi eseményeiből. Ezt követően az Antiterrorista csoport cimű akciófilmet vetítik.- SAJTÓHIBA MIATT tévesen jelent meg tegnapi számunkban a szekszárdi kongresszusi küldöttek megválasztásának időpontja. Helyesen: augusztus 17- től augusztus 28-ig tartanak a választások. Holnapi számunkból Ünnepi beszélgetés Mayer Mihály segédpüspökkel készített ünnepi beszélgetést munkatársunk, Domokos Eszter. Az időszerű és gondolat- gazdag írás azt járja körül, hogy milyen formában van jelen az egész országban a Szent István-! gondolat, mit jelent az egyház, a társadalom számára és összeáll-e az a „társadalom - egyház - Európa” hármas, amiről érdemes komolyan elgondolkodni. A beszélgetést holnapi lapunkban, a Tolnatáj 2. oldalán olvashatják.- POZSGAY IMRE ÁLLAMMINISZTERREL sugároz interjút a Nap-TV, az új független tv-adó, szombaton reggel fél 6- kor kezdődő bemutatkozó műsora. Az államminiszter egyebek között a tájékoztatási verseny politikai fontosságáról és játékszabályairól, a sajtószabadság elvi és gyakorlati garanciáiról fejti ki nézeteit, de reflektál a köztársasági elnöki intézmény körüli vitára is. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 33. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 5, 44, 78, 80 Megújult a kultúrház * Nagykónyi - újabb kistelepülés, ahol mai, művelődésen spórolós világunkban éppen a kultúra házának felújítására kuporgatták a forintokat. A Tolna Megyei Tanácsi Tervező Vállalat tervei alapján a tamási TÁLÉV két klubszobával és szociális helyiségekkel, kazánházzal, tüzelőtárolóval bővítette az épületet, a tanács házi brigádja pedig a fűtés-és vízszerelési munkákat végezte el. Mindez 4 367 350 forintba került, melyből 1 milliót a Közművelődési Alaptól pályázat útján nyert a község, 2 200 000 forintot a tanács fedezett, a különbözetet társadalmi munkával és helyi anyagfelhasználással Nagykónyi lakossága és a helyi termelőszövetkezet pótolta. A klubhelyiségekben kiscsoportos foglalkozásokat, iskolai szakköröket, tanfolyamokat tartanak, majd, illetve szükség esetén öltözőnek használják őket, a nagytermet ugyanis tornateremként is működtetni szeretnék ezentúl. Itt fognak filmeket vetíteni is. Az újjászületett intézmény tegnap esti átadásán Tamás Ádám, a megyei tanács elnöke mondott avatóbeszédet, majd a népviseletbe öltözött iskolások nagykónyi lakodalmast mutattak be. * OLVASTAM Vállalat a máglyán „Elégett a szőnyegtisztító leányvállalatunk üzemcsarnoka, benne a szőnyegtisztító gép és a tisztításra váró, illetve a már kész szőnyegek” - olvasom a Magyar Nemzetben a Fővárosi Patyolat Vállalat igazgatójának válaszát a szerda hajnalban bekövetkezett tűzesettel kapcsolatos kérdésre. Ezt nevezem abszolút szőnyegtisztításnak! Reklámszövegek járnak az eszemben: Tisztítótűz nem vet szikrát, Patyolatnál nincsen tisztább - meg hasonlók, amint magam elé képzelem a máglyán ropogó leánynemű vállalatot... Az teljesen jogos, hogy kártalanítják a tűzben tisztított szőnyegek tulajdonosait. Csak azt nem tudom, hogy kéne megoldani a további üzemeltetést, azt nyilatkozza ugyanis dr. Deme Tibor igazgató, hogy „Mivel ilyen típusú gyárunk csak nekünk volt egyedül az országban, azt tervezzük, hogy a lakásokba megyünk majd el és a helyszínen fogunk dolgozni”. Nem ártana valamennyi megrendelő lakását riasztóberendezésekkel felszerelni. De az is ígéretes megoldásnak kínálkozik, hogy a Patyolat kössön együttműködési szerződést a tűzoltósággal. Mindenhova együtt szállnának ki...-s -r V____________________________________________________________________/ TOMISZSZ-nap Domboriban Még nem igazán terjedt el a köztudatban, hogy ez év március 23-a óta már nem beszélhetünk a KISZ Tolna Megyei Bizottságáról, mivel ez a szervezet akkor megszűnt, s jogutódjaként megalakult a Tolna Megyei Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, azaz rövidítve a TOMISZSZ A megye elkötelezett fiataljait tőmöritő, széleskörű autonómiával rendelkező szövetség - nem utolsó sorban nevének, programjának, céljainak jobb és hatékonyabb megismertetése végett - holnap, augusztus 19-én, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel TOMISZSZ-napot rendez a fadd-dombori üdülőtelepen. A reggeltől estig tartó, elsősorban a fiatalabb korosztály érdeklődésére építő programok a strand közelében található színpadnál várják az érdeklődőket. Elsőként a tamási ifjúsági fúvószenekar mutatkozik be a komolyzenei műfaj kedvelőinek, majd 11 órakor játékos vetélkedő kezdődik, az erőpróba eredményes résztvevői különböző jutalmakat vehetnek át a rendezőktől. A déli 12 órára meghirdetett motoros ügyességi vetélkedő lebonyolításakor a szervezők - az előző versenyhez hasonlóan - ugyancsak számítanak a vállalkozó szellemű fiatalokra, hiszen a mezőny belőlük verbuválódik, így tehát várják a kismotorral rendelkezők jelentkezését. A szellemi és fizikai képességeket próbára tevő megmérettetések után mintegy levezetésként 14 órától Lehr Ferenc, az ismert humorista lép a színpadra „Erzsiké néni, na ne!” cimű műsorával. Egy órával később a szekszárdi német nemzetiségi baráti fúvószenekar szórakoztatja a közönséget, majd 16 órától ezúttal a vízben ismétlődik meg mindaz, ami korábban a szárazföldön: az úszni tudók számára tréfás vízi vetélkedő következik. „Nevessünk hasfájásig!” - erre szólít fel a faddi művelődési ház által szervezett vidám program, mely 16.30 órakor kezdődik, népszerű előadóművészek közreműködésével. A politikában járatosak 19 órától a közeli TOMISZSZ-táborban a pol-casi- no kérdésein törhetik a fejüket. Ugyanitt 20 órától „áll a bál”, a talpalávalót a bonyhádi Hangulat együttes szolgáltatja. A músorszámok közti szünetekben több meglepetésre is lehet számítani, így egyebek mellett Kindl Gábor Élő-Rock- pont bemutatóján is. A strand területén ezenkívül egész nap videosátor működik, a szórakoztató filmek széles választékával. Ugyanitt tekinthető meg néhány bejátszás, mely a TOMISZSZ-szal ismerteti meg a nézőket. A rendezvény külön érdekessége, hogy ekkor indul útjára megyénkben a Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a DE- MISZ által a köztársasági elnök megválasztása érdekében meghirdetett aláírásgyűjtési akció, amelyhez a TOMISZSZ is csatlakozott. Az új szárny átadás előtt Gépjárműkörözési akció Szabadultak a szigorú őrizetesek Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a járművel közlekedők közül sokat igazoltatott a rendőrség. Ennek az az oka, hogy egy országos razzia részeként megyénkben is gépjármúkörözési akciót tartottak, ugyanis országszerte szaporodnak a gépkocsilopások. (Nem beszélve a kerékpárlopásokról.) Az ellenőrzés nem titkolt célja a járművek és a tolvajok felkutatása volt. Az akció eredményének értékelése még tart, de annyi már megállapítható, hogy a rendőrség a razzia során lopott gépjárművet nem talált. Az akcióban részt vevő dóm bori csoport állampolgári bejelentés alapján egy betörőt fogott. A Gyöngyvirág utca egyik üdülőjében tartózkodó férfi az éjszaka szokatlan zajokra lett figyelmes. Amikor kinézett, már csak a közeli üdülő ablakán behatoló „látogató” hátsó fertályát látta. Foglalatosságában megzavarta és a „szarka” elfutott a helyszínről, papucsát azonban áruló jelként otthagyta. Miután a szomszéd értesítette a rendőrséget, az akcióban résztvevő közeli csoport a helyszínre sietett, ezt követően a jó szimaté kutya számára a nyomravezetés már csak rutinmunka volt. A rendőrség őrizetbe vett egy 25 éves tolnai lakost, akinek ügyében megindult a vizsgálat. A betörő előállítása még folyamatban volt, mikor az ellenőrzésben részt vevő másik csoport jelentette, hogy elfogtak egy személyt, akit a városi rendőrkapitányság sikkasztás alapos gyanúja miatt körözött. Köztudott, hogy a szigorított őrizetesek folyamatosan szabadulnak. A szolgálatot teljesítők között felmerült a kérdés, hogy az éjszaka vajon találkoznak-e a szigorított őrizetből feltételesen szabadultakkal. Arról a tíz személyről van szó, akik Tolna megyei illetőségűek. Közéjük tartozik Lázár János szekszárdi lakos, aki tegnap a Garay presz- szóban ünnepelte népes társaságban a szabadulást.- Három év és négy hónapot töltöttem el a szigorított őrizetben, ezúttál már negyedszer voltam büntetve. A bűn útjára eddig mindig az vezetett, hogy hét gyermekemnek meglegyen a betévő falat. Megvan bennem az elhatározás, hogy megjavuljak. Úgy érzem, hogy erre sokkal több esélyem lesz, ha sikerül munkát találnom.- K. Piaci árak Bosnyák tér Tolbuhin krt. Szekszárd Nagybani piac Ft Ft Ft Burgonya 7- 8 10-14 10-12 Sárgarépa 8-9 18-19 8 Fehérrépa 9-10/kg 29/kg 10-12/cs. Fejes káposzta 6-7 8-9 10 Karalábé 15-18 16-20 15-20 Karfiol 19-20 17-28 20-30 Paradicsom 15-20 12-24 15-25 Zöldpaprika 30-40 30-60 50-60 Uborka 25-30 . 25-60 15-30 Zöldtengeri/db 3-4 4-6 5 Görögdinnye 6- 7 7-14 8-12 Alma 25-30 13-36 15-25 Körte 18-20 15-26 20-25 őszibarack 30-40 25-60 15-30 Szilva 15-16 19-48 15-20 Szőlő 50-60 30-78 50 Tojás 3-3,40 3-3,40 3-3,50