Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-25 / 173. szám

1989. július 25. í tolna '' 4 NÉPÚJSÁG A „Dunakanyar” A cím kettős értelmű. Egyszerre takar egy tájegységet és a tájegység intézőbi­zottsága - akár folyóiratnak is mondható - tájékoztatójának címét. A „Dunaka­nyar” szerkesztősége az idei évi 1. szá­mátjuttatta el hozzánk. Azt, hogy a Duna­kanyar mostanság sűrűn szerepel a la­pokban, mindenki tudja. Itt szerencsére nem a bős-nagymarosi vízmű megszüle­tésének, vagy meg nem születésének minden irányú elhamarkodottsága a fő téma, bár a pompás kiállítású folyóirat­ban az ezzel kapcsolatos dokumentáció­nak is terjedelmes kronológiát szentel­nek. (A pompás, sőt irigylésre méltó kivi­tel egyébként a Pest Megyei Nyomdát, Vácott dicséri.) A Dunakanyar az intézőbizottság felfo­gásában lényegesen kiterjedtebb, mint a köztudatban. Utóbbi nagyjából az Esz­tergomtól Budapestig terjedő szakaszt* sorolja ide. A szakemberek egészen a Csepel-sziget alsó csücskéig terjedőt, Közép-Dunavidék néven ami egyáltalán nem baj. Így aztán Csorba Csabának módja van érdekes beszámolót írni a táj­egység várairól, idesorolva a kissé távo­labbi Drégelyt, de a part menti üdülőhe­lyekről jobb gyalogtúrával elérhető Nóg- rádot már nem. Rédey Pál a 2980 kilomé­ter hosszú folyamról nagyjából azokat a gondolatokat eleveníti fel, melyekről ol­vasóink a budapesti Osztrák Kulturális Intézetben tartott nemrégi tanácskozás­ról szóló tudósításunkban már értesül­hettek. A jövő - majd meglátjuk, hogy ke­csegtető, vagy fenyegető, de mindenho­gyan - ígérete a rövidesen elkészülő Du- na-Majna-Rajna csatorna. Erről Cseke László érdekes képriportja számol be. Ha nem is közvetlenül, de tartalmában összecseng Reményi Árpád írása a tör­ténelmi emlékhelyek ápolásáról és Gáb­riel Tiboré, mely a Dunakanyar idegen- forgalmának sajtóbeli tükröződése, a he­lyi és vízparti lapok nyomán. Teljesen rendjénvaló, hogy egy tájegységi intéző- bizottság bő teret szentel az idegenfor­galomnak, így a strandhelyzetnek, az esedékes rendezvények naptárának és természetesen saját, belső szervezeti életének is. Nagyon értékes a minden szempontból követésre érdemes kiad­vány kulturális része. Rédey Pál portréja a dömösi születésű nagyhírű bélyegter­vezőről, Vertei Józsefről. Losonci Miklós beszámolója Szabó Vladimir, részben a tájegységen szerzett élményeiből táplál­kozó festményeiről és Fülöp László kitű­nő ötlete, a dunakanyari várskanzen ter­ve. Semmi mást nem akar, mint amolyan magyar Disneyland módjára felépíteni 1:10, vagy 1:20 méretarányban a törté­nelmi Magyarország várait, melyek létét más államok oly előszeretettel igyekez­nek a saját, akkor még nem volt történel­mük részeként feltüntetni. Az ötlet kitűnő. A Közép-Dunavidéki Intézőbizottság tá­jékoztatója is az. Megyéknek hasonlóra aligha lesz pénzük. De nagyobb tájegy­ségek netán összefoghatnának...? ORDAS IVÁN Közlemény a SZOT Kassák Lajos művészeti ösztöne A SZOT titkársága 99 képző-, ipar- és fotóművé­szeti, 53 irodalmi kategóriában benyújtott pályázat közül, elfogadva a szakértői bizottságok rangsorolt javaslatait, az alábbi pályázókat részesíti SZOT Kassák Lajos művészeti ösztöndíjban: D. Németh István Írót, két kisregénye megírásá­hoz, Farkas Árpád költő, műfordítót (Románia) mű­fordítói, alkotói munkája segítéséhez, G. Heller Zsuzsa keramikusművészt közösségi terekben elhelyezendő díszkutak, kerámiaegysé­gek megalkotásához, Gaál József grafikusművészt kisérteti jellegű grafikai munkássága folytatásához, Karsai Ervin költő, folklórkutató, ciganológust cigány gyermekek részére készülő kétnyelvű (ci­gány-magyar) verseskötet megírásához, készülő kisregényéhez, a cigányság történetét megörökítő eposz megalkotásához, Krizbai Sándor festőművészt egy-egy történel­mi korszak problémáit felvető, nagy méretű, olajvá­szon képek megalkotásához, Pálinkás György írót a „Vallomás a városról” cí­mű kötet megírásához, Tóth László költő, publicista, műfordítót irodalmi riportkötete befejezéséhez, valamint önéletrajzi esz- széket tartalmazó könyve összeállításához. A titkárság egyben arról is döntött, hogy Tabák Lajos fotóművész vállalkozását, „A mi életünkből, Kassák Lajos Munka-Körének szociofotói” című album összeállítását valamint Drozsnyik István festőművész képzőművészeti alkotómunkáját szakmunkástanulók körében vég­zett művészeti nevelői, müvészetszervezői tevé­kenységét egyszeri összeggel támogatja. A SZOT Kassák Lajos művészeti ösztöndíj idő­tartama egy év, összege 7000 Ft havonta, július 1 - jétől, a következő év június 30-ig. SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA MŰVELŐDÉSI OSZTÁLY Könyvtári nyár (I.) A szándék: nyitni, megtartani, új olvasókat nyerni Szabópál Lívia és Blumenstein Hédi élvezik a legújabb Super Hitst Nyár van, és nemcsak a nyitva tartási idő változott ennek megfelelően a me­gyei könyvtárban, hanem az egész intéz­mény működésének szelleme is. A zeneműtárban már áprilisban meg­kezdte működését a Lemezbarátok klub­ja, ahová minden hónap utolsó csütör­tökjén várják az érdeklődőket előadá­sokra, lemezcserére, lemezritkaságok, CD-lemezek bemutatójára. A tagok szá­mára felvételeket készítenek - mondja Nagy Gábor, a klub vezetője -, neves vendégeket hívnak meg, zenei videókat játszanak le, zenei információkat szolgál­tatnak. Tájékoztatást nyújtanak a koncert­programokról, zenei folyóiratszemlét biz­tosítanak. Annak ellenére, hogy a zeneműtár ezentúl szombaton zárva lesz, ezeken a „nemüzemelő” napokon 11 órakor tart­ják a Ki nyer ma a zeneműtárban? vetél­kedőt, amelyen a komolyzenei verseny győztese a Hungaroton egy lemezét nyerheti, ha öt kérdésből négyre helyes választ tud adni.- Milyen jelenleg a forgalom, milyen a kínálat, mi iránt mutatkozik nagyobb ér­deklődés, mi jelent újdonságot az emlí­tetteken kívül a zeneműtárban? - roha­mozom meg kérdéseimmel Ruskó Ist- vánnét.- Kitűnő minőségben hallgathatják lá­togatóink a zeneműtárban fejhallgatóval a CD-lemezeket - válaszolja -, ugyanak­kor a Popcorn és Bravo című lapok vár­ják a fiatalokat. Sikeresnek mutatkozik a „hangos könyvek” kölcsönzése. Ezeket a Vakok és Gyengénlátók Országos Szö­vetségétől kapja a könyvtár, jelenlegi ál­lományunk 603 ilyen kiadvány, mely a Soros-alapítvány támogatásával készült. Nincs szerencsére túl sok vak és gyen- génlátó Tolna megyében, ezért arra gon­doltunk, hogy olvasóink között is népsze­rűsítjük ezeket a műveket. Bárki díjmen­tesen kölcsönözhet belőlük. A választék gazdag, a középiskolások sok kötelező olvasmányt hallgathatnak meg, de nem egy háziasszony élvezheti; miközben háztartási teendőit végzi, mondjuk Aga­tha Christie egy-egy krimijét, vagy Boc­caccio Dekameronját, a Bánk bántól az Ember tragédiájáig, Diderot-tól Coope­rig, Homérosztól a meseirodalom klasz- szikusaiig széles skálán válogathatnak az érdeklődők. Néhány hangos siker­könyvre fel is hívnám a figyelmet; talán elegendő, ha Robin Cook Láz című mű­vét említem. Egyébként sok kérdésre hosszú a válasz, magára vessen, aki kí­váncsi... El kell mondanom, hogy CD-le- mezeink állományát is fejlesztjük, hisz ezeké a jövő, könnyű a tárolásuk, kevés helyet foglalnak el, minőségük kiváló, sőt, a róluk készített felvételeké is az, mind komolyzenei, mind könnyűzenei anyagunkat ajánlhatjuk az igényes hall­gatóknak. Ezen kívül mintegy 300 video­kazettánk van; rendszeresen megkapjuk az Encyclopaedia Britannica filmjeinek magyar változatát, egészségügyi, kör­nyezetvédelmi, művészeti tárgyú filme­ket. A videoklub tagjainak az eddigi tíz helyett most már tizenegy kazettát köl­csönzőnk ingyenesen, a „ráadás” egész­ségügyi ismeretterjesztő film. Szépen föllendült mostanában a lemezkölcsön­zés, hiszen a lemezek, műsoros kazetták kölcsönzése ingyenes. Megköszönöm az információkat, és arra gondolok: ha az elhangzottakhoz hozzászámítom a könyvtárközi kölcsön­zés forgalmát is (legkivált Dombóvárra, Paksra helyeznek ki műveket), a legigé­nyesebb füleknek is andalító zene ez a kínálat. (Az írás 2. részét holnapi számunkban közöljük.) DOMOKOS ESZTER Fotó: KISPÁL MÁRIA Keszthelyi séták Keszthely csupa nevezetesség. A középkori ferences templom szentélyének freskóit az elmúlt években tárták fel, s bár csekély kárpótlás elpusztított művészeti emlékeinkért, valamit mégis csak megmutat a hajdani gazdagságból. Itt kezdődött Magyar Minerva néven a magyar könyvkiadás, ami éppúgy a derék Festetics György nevéhez fűződik, mint az el­ső mezőgazdasági szakiskola. Itt rendezték Berzsenyi, Kisfa­ludy, dukai Takács Judit részvételével a helikoni napokat, a városban reménykedett Csonokai, itt született Goldmark Ká­roly, Nagy Ignác és Petőfi felesége, Szendrey Julia, s.itt áll a hires Festetics-kastély. 1745-ben Festetics Kristóf kezdte meg építését, akinek síremlékét ugyanaz a Hofstädter Kristóf tervezte, aki a kastély mai képének kialakításában is jeleske­dett. És a rómaiak! Keszthely mindig fontos hely volt, a fenék­pusztai ásatások sok mindent felszínre hoztak, s aki ma vé­gigsétál a város utcáin, lépten nyomon érzi a történelmet. Per­sze mást is, mindenekelőtt az idegenforgalmat, ami akkor is öröm, ha ebben mi, itthoniak, alig veszünk részt. Hollandok, svédek és főleg németek, természetesen a szövetségi köztár­saságból, mert akik a berlini fal „innenső” oldalán élnek, ve­lünk együtt nem tudnak versenyt futni az árakkal. Lassan két­nyelvű város lesz Keszthely, az utcai zöldségárus is kényte­len bemagolni néhány szót, a patikában pedig szükségesnek látták, hogy németül is türelmet kérjenek a vásárlóktól. Az idegenek szemmel láthatóan jól érzik magukat, az étter­mek sem feltűnően üresek, az viszont feltűnik, hogy a boltok ellátása szegényes, a kenyér pedig folyamatos hiánycikk. Van viszont sör, nagyon sok fajta, bor és pezsgő is van, a né­metek szatyrában üvegek csörömpölnek, mert ahogy kijön­nek a kastély-múzeumból sietve beszerzik aznapi italszük­ségletüket, a legtöbben teherbíró képességüknek megfelelő mennyiségben. Közben, főleg hűvösebb napokon, a látnivalók is sok em­bert vonzanak. Az emberek, kezükben művészettörténeti is­mertetőkkel járják a templomot, a kastély parkja mindig zsú­folt, aki a múzeumba igyekszik, letelepszik a kényelmes szé­kekre, amelyekért nem kell fizetni, igaz, hogy a kilátást meg­zavarja egy új építkezés, de másutt is van ilyen, mert ugyan van-e zavartalan boldogság? Üldögélünk hát a kastélykertben s az utolsó előtti nagyúr, Festetics Taszilóról szóló anekdotákat idézek, amelyek bi­zony igazak. Csak fényképen láttam, elég nyiszlett, kákabélű ember, a gyé­mántgombokkal ékesített mente is csak lóg rajta. Haját középütt választotta el, enyhén őszül a képen, tömött bajuszt visel, s ha a fej tartásában érződik is valami rátartiság, inkább vidéki számve­vőségi tisztviselőre hasonlít, mint hercegre. Pedig dölyfös úr volt. Amikor a város főutcáját Kossuth Lajosról nevezték el, miután megakadályozni nem tudta, ha kimozdult kastélyából bosszúból inkább megkerülte a fél várost, csak ne kelljen Kossuth utcáján végighajtatnia. Gőgös úr lehetett, a Horthy kormányzó is meg­tisztelve érezte magát amikor végre meghívást kapott a keszthe­lyi kastélyba, a herceg ugyanis sokáig szóba sem állt Ferenc Jó­zsef egykori szárnysegédjével. A különvonat utasát az állomás épületéhez ragasztott hercegi váróhelyiséghez vezették', mert ilyen is volt, a herceg ugyanis, ha nagyritkán vonatra szállt, ter­mészetesen különvonatra, nem vegyülhetett el a föld egyszerű népével, s a váróhelyiség és a vonat közötti távolságot, bár gya­log kellett megtennie, azzal tették elviselhetővé számára, hogy piros kókuszszőnyeget terítettek le, mert hova is jutnánk, ha her­cegi lábbelik érintkeznének az anyafölddel? A kastélyban, ha jól tudom, 365 szoba van, de ugyan mit csinálhatott ebben a sok szobában? Az élet egyébként elég unalmas lehetett, a hercegi család tagjai minden étkezéshez átöltöztek, nyilván ez volt a nap legfontosabb eseménye. Né­ha vadásztak is, szertartásosan, lepuffogtatták az eléjük terelt vadakat, amint hallom, ezt később mások is gyakorolták. Mi csak üldögélünk a parkban, ahol hullámzik a tömeg, a fel­nőttek gondtalanul cigarettáznak, a gyerekek labdáznak, egy német kislány jókedvűen rikkant is egy sikerült dobás után. A cí­mer ott díszeleg a kapun, de a hajdani őrház üres, ám mi történ­nék, ha valami csoda folytán Tasziló herceg visszatérne a másvi­lágról, leporolná diszmagyarját s belépne a kastély kapuján? Nyilván elhűlve nézné ezt a degutan népséget, s az izgalomtól először szólni sem tudna. Majd végre levegőhöz jutva az udvari cselédségért kiáltana, megparancsolva, hogy vérebekkel űzzék ki a hívatlan népséget. De újabb meglepetés érné. Sehol cseléd­nép, szavára nem ugrana senki, a vérebeknek nyoma sincs, csak egy eltévedt mopszli bolyong az udvaron. Közben a nép szabadon jön-megy, közelünkben egy német nő azt mondja a férjének, hogy két üveg pezsgőt vegyen, nyilván kapnak is, bort is, sört is, csak a kenyérellátás akadozik Keszthelyen 1989 júliu­sában. CSÁNYI LÁSZLÓ Tv-napló Az áldozatok emléke Amikor 1875-ben Toldy Ferenc a Kisfaludy Társaságban bemutatta Kiss József balladá­ját, a Simon Juditot, mindenki az új költőt ünnepelte, a verset pedig nemsokára országszer­te szavalták. Azt senki nem firtatta, hogy Kiss József zsidó s a vers maga is a zsidó népélet számos olyan elemét tartalmazza, ami az olvasó számára újdonság volt, miként öregkori nagy verse, a nagyapjáról, Reb Mayer Litvákról szóló elbeszélő költemény. Az is igaz, hogy a magyar irodalomnak nincs antiszemita hagyománya, s a politikai hecckampányok, ami­lyenek a tiszaeszlári hazug per nyomán támadtak, hamar elültek, mélyebb nyomot sehol nem hagytak. A kérdésnek legföljebb vallási jelentősége volt, s az ellentét nem volt na­gyobb, mint a katolikus és protestáns családok között. Amikor a harmincas évek végén meghozták az első zsidótörvényeket, senki nem gon­dolt arra az iszonyatra, ami 1944 nyarán bekövetkezett, s aminek következménye hatszáz­ezer zsidó vallású magyar állampolgár legyilkolása lett. Maguk az érintett zsidók sem hittek ebben, hisz hűséges állampolgárok voltak, eleik részt vettek a szabadságharcban, a világ­háborúban harcoltak, nem egy magas kitüntetés birtokosa volt, a kegyetlen megkülönböz­tetésnek tehát nem is lehetett alapja. Országos megrendülést váltott ki, amikor elindították az első deportáló vonatokat, sha voltak is megátalkodottak, akik együttműködtek a németekkel, többen voltak azok, akik menteni próbálták az üldözötteket. Az eredményt ma már tudjuk: az áldozatok száma kere­ken hatszázezer, s azok is, akik visszatértek a koncentrációs táborok poklából, életük vé­géig hordják nyomait. Erről az iszonyatról kevés szó esett az elmúlt negyven év során, nem is volt tanácsos emlegetni, mert a túlélők között sokan voltak, akik nemcsak Auschwitzra emlékeztek, hanem Recskre is. A németek 1944, március 19-én szállták meg az országot, a hónap végén már Pesten volt a hirhedt Eichmann, sietve felállították a gettókat, majd má­jus végén megkezdődtek a deportálások, amit Eichmannék meg is ünnepeltek. A német követ, Vessenmayer adatai szerint 1944 július 11 -ig 437 402 zsidót deportáltak, s elkészí­tették a terveket a fővárosban élő 230 ezer zsidó likvidálására is. Nem folytatom, a részletek jó néhány könyvben olvashatók, amelyek az utóbbi években jelentek meg. A „Fény-képek” című dokumentumfilm, ami a televízió és a Művelődésügyi Minisztérium Filmfőigazgatóságának pályázatára készült, ebből a vészterhes időből villant fel képeket s szólaltat meg néhány túlélőt. Simó Sándor, Surányi András és Kőszegi Edit készítette, szá­mos munkatárs és szakértő közreműködésével s méltán nyerte el a miskolci fesztiválon a város nagydíját. Az emlékezők ma sem tudják visszafojtani a sírást, a néző pedig megret­tenve látja a képeket, amelyekhez Dante alvilága is alig mérhető. A tragédiát azóta sokan feldolgozták, regények, filmek szólnak róla, de mindennél többet mond maga a valóság, ami több, mint amire a képzelet képes. Ezért oly megrendítő olvasmány Gideon Hausner könyve, az ítélet Jeruzsálemben, ami az Eichmann-per kapcsán a zsidóság kálváriájáról a legteljesebb beszámoló, s amit magyarul a deportálások negyvenedik évfordulójára adtak ki. Az új dekumentumfilm kettős erénye: a hitelesség és az emberi sorsokkal való azonosu­lás, pedig az alkotók kerülték a hatáskeltés csábítását, akiket megszólaltattak, az emléke­zés szeretetével mutatták meg a régi, kopott fényképeket, melyek azokról az időkről szól­tak, amikor el sem lehetett képzelni a közeli tragédiát. Az elhurcoltaknak „bú tölti be helyét", ahogy Shakespeare János királyában halljuk, s ez a feloldhatatlan szomorúság szól hozzánk ebből a filmből, melyben a személyes tragédiák egybefonódnak egy nemzet tragédiájával. De figyelmeztetés is, mert arra int, hogy végső soron mire vezethet a megértés hiánya, ami mindig az erőszakot táplálja, s amire annyi pél­da van ma is a világban. A jogsértésre, történjék otthon vagy határainkon túl, felszissze­nünk, s így is van rendjén, de a gyűlölködés sem egyéb, mint a jogsértés forrása, midőn kétségbe vonja a más hit, más anyanyelv jogát. Ide tartozik, hogy időnként ma is találko­zunk antiszemita megnyilvánulással, legutóbb Lengyelországból érkeztek visszataszító hí­rek, pedig a világnak talán soha nem volt oly nagy szüksége a józanságra és a megértésre, mint napjainkban, amikor egyre többet emlegetjük a közös európai házat, amelyben pedig sok nyelvet beszélnek s a lakók sem egyformán imádják Istenüket. Csányi László Nagy Gábor szerint csak jó és rossz ze­ne van

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom