Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-22 / 171. szám

4 - TOLNATÁJ 1989. július 22. T Arcok ’89 A gyáva „Nem kerülhetjük el, hogy szembenézzünk a múlttal, a kö­zeli múlttal is - a jövő érdekében. Törvényszerű, hogy ítéletet is kell alkotni róla. De ne feledjük el, hogy mi magunk is él­tünk, lázadoztunk, vagy megfulladtunk, cselekedtünk vagy sunyítottunk ebben a közeli múltban. Amikor tehát ítélkezünk, akkor önmagunk fölött is ítéletet mondunk.” (Sipos Árpád tiszakécskei református lelkész) Gyávának lenni kellemetlen. Örökös lelkiismeretfurdalás, tudatzavar és kettős élet. Az alkoholizmushoz vezet, vagy a temetőbe. Ritka az a gyáva ember, aki egészségét megőriz­heti az emberi élet optimális határáig. A gyáva azonban sok keserűséget okoz. Másnak és önma­gának is. Sajnálni jobban kell, mint haragudni rá. Elveszett ember, akit eltűrni szükséges, mert képtelen változtatni sor­sán. Ezt akkor is kell tudnunk, ha magunk is áldozatául esünk. Valószínűsíthető ez, hiszen a gyáva ember néha hősnek akar mutatkozni, s hős csak akkor lehet - ezt ö nem érzékeli ha a gyengébbet bántja. A szólás szerint általában a kutyájába rúg bele, de ha nincs neki hűséges házőrzője, akkor képes em-,t bertársát is megmarni. A gyáva többnyire jó beosztásokban csücsül. Esetleg egy nagyfőnök előszobájában, vagy közvetlen közelében. Elkép­zelhető - nekem vannak ilyen irányú ismereteim -, hogy a fé­nyes szellők idején emelték ki a tömegből és lett belőle Valaki. Ez se lenne baj, hiszen azok között nagyon sokak képesek voltak még magasabbra jutni - netán világhírnévre is szert tenni. A mi emberünk azonban túl magas lovat kapott. Képes­ségei és emberi tartása sem volt elegendő a Valakivé válás­hoz. Egyszerű oknál fogva: mert gyáva volt-És gyáva még ma is. Csak ezt a tényt szégyenli. Önmagának elismeri, de titkolja. Sőt az ellenkezőjét bizonygatja. Tőle hallunk olyan kijelenté­seket: „Jól odamondogattam”, ezt többnyire a felelősség­re érti. „Kipakoltam és megmagyaráztam neki.” Legújabban pedig az elmúlt korszakot, annak döglött oroszlánjait rugdossa. Teljes erőből, és dühös, hogy a döglött oroszlán nem mozdul. Dührohama addig tart, míg valaki nem figyelmezteti: döglött oroszlánba rúgni bűn. Akkor abbahagy­ja, mert gyáva és... Ezt úgy fogalmazta meg egy barátom, aki már rühellj a nap­jainkban feltűnő számtalan „tiszta embert”, akik természete­sen ellenálltak a totális állampártnak és a sztálinizmusnak és egyáltalán mindennek, ami ebben az átkos... (a többit már mindannyian folytatni tudjuk), hogy évtizedekig széles nyelv­csapásokkal tartotta fönn magát, és most rajtunk vagy velünk akarja megtisztíttatni a bemocskolódott nyelvét. Kemény, határozott ítélet, de nem is lehet vitánk vele. A gyáva természetrajzához tartozik, hogy mindig talál bűnba­kot, csak önmagára nem mutat soha. Nem kell sok neki, hiszen kesereghet a nyugdíjon, amit kap a korengedmény után. De a másik, aki szintén hasonló cipő­ben jár: érdemtelenül kap annyit. Aztán ott van a munkahely, amely elfeledkezik róla, sőt a régi kollégák kinézik onnét. Ha ez sem elfogadható érv, akkor az elfecsérelt életét kéri szá­mon - másokon. De ürügye van arra, hogy a gyávaság bűnét elhessegesse magától. Persze nem lenne ő, ha mindezt szembe mondaná, ha nem lenne pityókás, vagy... Hiszen gyáva. Énjét levetkőzni nem ké­pes. Szenved és mártírként sétál köztünk. Mi magunk pedig lesütjük a szemünket. Többször megfo­gadjuk, hogy beolvasunk neki, de ezt soha nem tesszük meg. Na, nem gyávaságból. Kíméletből. Tudjuk, hogy gyávának lenni sokkal kellemetlenebb, mint szókimondónak, vagy üldözöttnek, hiszen ebben az esetben lehetőségünk van egyenes gerinccel élni, míg a gyávának csak a döglött oroszlán rugdosása jut, vagy éppen otthon be­lekiabálni a sötét kamrába: gazember ez a világ. HAZAFI JÓZSEF Miért szöktél meg? A kölesdi „tékozló fiú” „Felhívás: 1989. június 20-án 15 és 16 óra között lakásáról ismeret­len helyre távozott Kispál Péter 15 éves, Kölesd, Hajnal u. 15/a sz. alatti lakos. Személyleírása: kb. 185-190 cm magas, vékony testalkatú, haja barna, mindkét szemöldökén régi sebhely. Ruházata: kék farmeröl­töny, szürke sportcipő. Kérjük a la­kosságot, hogy aki 1989. június 20- át követően Kispál Pétert látta vagy tartózkodási helyéről tud, értesítse a Szekszárdi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályát vagy a legköze­lebbi rendőrt.” (Tolna Megyei Népújság, 1989. június 29.)- Fiam, ébren vagy? Keresnek. Újság­írók. A Péter miatt. A halk kocogtatásra tompa nesz válaszol az ablak mögül. Itt­hon van a szökött fiú édesapja. Éjjel a ga- bonaszáritóbarr dolgozik, ilyenkor pihen. Míg az új családi ház előtt várakozunk, a nagymama mosóvizes kezét törölgeti, keveset szól. Közös telken laknak, de két éve nemigen járnak össze a gyerekekkel. Haragban vannak. Az unokáról se akar sokat mondani. Örül, hogy megkerült, nagyon aggódott érte. Hogy miért ment el, nem tudja. Majd egyszer elmesélem, azt felelte a gyerek, mikor kérdezte tőle. Fő, hogy nincs semmi baja. „Ez ahhoz mamlasz” Magas, kissé borostás, fáradt arcú férfi jön elénk. A konyhától boltívvel elválasz­tott kis előszobában kínál hellyel, kávé­val. Elnézést kér a rendetlenség miatt, de hát nincs még készen a lakás, csak két éve költöztek, sok még a tennivaló. Fele­sége már munkába ment, a diszműben dolgozik, de a gyerek itthon van. Két nap­ja hozta haza Győrből. Vele is beszél­nénk, mondom, mire a szomszédos he­lyiségből áthivja a fiút. Magas, vékony dongájú, gyerekarcú srác jelenik meg az ajtóban. Kicsit zavartan, de udvariasan köszön, lehuppan egy fotelbe. Hajlandó szóba állni velünk, eleinte mégis lehajtott fejjel hallgat inkább. Még nem tudom, szégyenlős vagy dacos.- Na, mondjad, fiam - biztatja apja, de hogy nemigen akaródzik jönni a válasz, ő maga idézi fel azt a rossz emlékű napot.- Furcsa volt, hogy nincs itthon a gye­rek. Nem szokott nyolc-félkilencnél to­vább elmaradni, s ha el is ment, ideírta, hogy hol van. Az asszony a hibridben volt kapálni. Kérdem tőle este, hol van a Pé­ter. Megy a szobájába, hát a magnó se­hol. Akkor még gondoltam, talán lesz egy barátja, akivel elmagnózgatnak... Meg­néztük a Klinikát, még mindig nem jött meg. Átszaladtunk Kistormásra, de a ma­mája csak nézett, hogy ott keressük. A haverjainál se volt. No, Mariskám, fölme­gyünk a rendőrhöz, mondtam. Előtte ha­zaugrottunk, akkor vettük észre, hogy két pólóing meg a sporttáska is hiányzik. Szóltunk a káembésnek, éjjel meg le­mentünk Bátaszékre, a feleségem húga ott lakik, Péter a lányukkal haverkodott, többet beszélgettek, mint yg®nk, hátha ott találjuk. Másnap aztán irány Szek­szárdi, a Várközbe, mert közben jött a drót, hogy erre látták, arra ment, egy munkatársunk levitta a borjádi hídig. Csi­náltattunk egy rakás fényképet, oszto­gattuk fűnek-fának. Szerdán a rendőrsé­gen azt mondták, szombaton bent lesz az újságban a körözés, de csak a következő héten jelent meg. Mert hogy egy ideig várni kell. Próbáltunk hirdetést feladni, előzzük meg a bajt, de nem lehet, mert az magánnyomozásnak minősül. Én ezt nem tudom megérteni, aranyos. Hiszen a gyerekemet kerestem. Az se számit ilyenkor, ha sokba kerül. Ha eltesz va­lakit láb alól, az nem drága? Pénze se volt, el meg nem adja a cuccát, ahhoz mamlasz... Aztán két óra alvás után kölcsönkocsi­val nekivágtam Budapestnek. Útközben kétszer meg kellett állnom, mert majd­nem leragadtak a szemeim. A nővérem, meg a feleségem a Belügyminisztérium­ba is elmentek. Szörnyű, hogy mit álltunk ki. Talán, ha előbb megjelenik a fényké­pe, itt a környéken még fülönfogjuk... Egyedül Péter váratlanul megszólal:- Szerdán már Győrben voltam. Kü­lönben is ügyes vagyok én.- Hát akkor legközelebb csak mondd, hány napra mész, s adok annyi pénzt, amennyi kell - pattan vissza a válasz, s érzem, az édesapa nehezen türtőzteti in­dulatait. Pár pillanatig feszült csend telepszik közénk, a konyhaszekrény üvege mellé tűzött fotót nézegetem. Talán ez az egy maradt meg mementónak a kereséshez másoltatott sok tucatból. Aztán újra az apa beszél.- Az a helyzet, hogy kicsit át lettünk vág­va. Péter kollégiumban lakott Szekszárdon, mezőgazdasági gépésznek tanult, most volt elsős. Ajegyeiröl keveset tudtunk, most derült ki, hogy matekbői, meg szakrajzból megbukott. Talán azért lógott meg, mert félt. Ami igaz, az igaz, akadt néha egy-egy füles, de nekem is lekevert annak idején párat az apám, mégis hasznos dolgozója lettem a társadalomnak. Péter talán túl so­kat is megkapott tőlünk. Építkeztünk, igye­keztünk, hogy mindenből inkább neki jus­Az ásatás vezetője A bicikliző kandidátus A Tűzkődomb újraéled Az út hosszú - az idő rövid Van az úgy, hogy az embernek kedve szottyan egy Humbold-ösztöndíjas kan­didátussal találkozni. A randevú megej- tésére ilyenkor több lehetőség kínálko- zik.Válthat jegyet a lelkes tudomány-ba­rát a PAN AM valamelyik járatára, hogy átkelve az óceánon manhattani otthoná­ban keresse fel a kiszemelt bölcs férfiút, vagy felülhet az Orient-expresszre, hogy Nyugat-Európa egy neves egyetemének neves professzorát látogassa meg, vagy biciklizhet Mórágyra. Maradjunk az utóbbi vercziónál! A kibi­cikliző egfy másik kibiciklizővel fog talál­kozni az alsónánai kaptatónál. Ez a másik kerékpáros pedig nem más, mint dr. Za­lai Gaál István ősrégész kandidátus, a szekszárdi múzeum tudományos főmun­katársa. 37 éves, kb. 180 centi magas, kissé pocakos. Egészségügyi okokból tekeri végig naponta kétszer a Szek- szárd-Mórágy távolságot. * Jó srác a kandidátus. Diákokkal ásat. Mindenkit foglalkoztat, mindenkit szóra­koztat, mindenkivel tegeződik. Kér, kér­dez, utasít, udvarol, küld, mozgat, károm­kodik, cikiz. Összenevet, rászól, megtilt, megenged. Nem lehet unatkozni mellet­son, mint nekünk. Na, ilyen nem lesz töb­bet. Elszaladt a ló, igaz, fiam? Munkahelyet kell keresni, meg a héten el kell menni fod­rászhoz.- Miért, skalpolás lesz? - dörmögi a fiú.- Az. Meg fejmosás. Azt nem úszód meg. Győrben, mikor megláttam, nem tudtam, nyakon vágjam, vagy örüljek. Megsimogattam a fejét... Mindig azt pa­poltam, ha valamit csinálsz, vállald érte a felelősséget. Nem baj, pajtás, majd dol­gozol, és megpróbáljuk elfelejteni. Csak az Isten tudja... Drapp szőnyegpadló, kis szekrények, két heverő, asztal, rajta lemezjátszó. A falon a Metallica együttes poszterei, az ágyakon szanaszét újságok, lemezek, a polcon földgömb, az összezsúfolt füze­tek közül úttörőnyakkendő sarka lóg ki. Egy hamutartóban meggymagok, a másikban cigarettacsikkek. Péter nem dohányzik. Saját szobájában, ahogy reméltem is, oldottabb a fiú, de válaszai továbbra is szűkszavúak.- Az évzáró előtt három nappal szöktél meg. Féltél?- Igen.- Ez volt az egyedüli ok?- Kizárólag ez.- Miridig rossz tanuló voltál?- Általánosban 3,2, de apu mindig töb­bet akart.- Ha valami gondod volt, meg tudtátok beszélni a családban?- Nem.- Hova indultál?- A nagydorogi állomásra, aztán Szé­kesfehérvárra. A stadionban érdeklőd­tem, lehet-e focizni, de azt felelték, sajna, nem. Onnan Komáromba, aztán Győrbe utaztam. Csak úgy bele a világba.- Külföldre készültél?- Majd csak tíz év múlva.- Mennyi pénzed volt?- Négyszáz forint, az ösztöndíjam.- Hol aludtál éjszakánként?- Lépcsőházban.- Mit ettél?- Kiflit, tejet.- Mit csináltál egész nap?- Reggel vásároltam, visszamentem a pincéhez enni, aztán várost néztem. Dél­után kettőtől meg edzésre jártam.- Hova?- A Rába ETO serdülő válogatottjával készültem.- Mikor beiratkoztál, nem kellett iga­zolni magad?- Csak a nevemet kérdezték, meg hogy hány éves vagyok és kész.- Edzés után mi volt a programod?- Fagyiztunk a srácokkal, meg ilyesmi. Hét-nyolc óra körül visszamentem a lép­csőházba.- Esténként mikor ott kuporogtál egy vadidegen házban, nem gondoltál rá, hogy hazagyere?'- Csak úgy négy-öt napja.- Milyennek képzelted, amikor haza­jössz?- Ilyennek.- Hol kaptak el a rendőrök?- Az utcán. Aztán autóval bevittek.- Rendesen bántak veled?- Igen.- Mennyi pénzed volt ekkor?- Ötven-hatvan forint.- A magnót nem hoztad haza, hova lett?- Elvesztettem. Hosszan elgondolkodik, aztán lába szárán diadalmasan agyoncsap egy le­gyet. Gondolatban valahol nagyon messze járhat.- Van igazi barátod? - töröm meg a hallgatását.- Nincs.- Ha volna, milyen lenne?- Nem is tudom, megértő, segítő.- Szeretnéd, ha lenne testvéred?- Ilyent kérdezni?!- Van valami hobbid?- Szeretek tévézni, zenét hallgatni, ol­vasni. Az az ideálom - s a mellettem fekvő könyvre bök. Hámori Tibor: Puskás, Le­genda és valóság. Aztán hozzáteszi: Ti­zenötödször olvasom.- Focista akarsz lenni? Sokáig tűnődik.- Az is.- Mi jó a fociban?- Gólt rúgni.- Mi lennél szívesen, ha a válogatott­ban játszhatnál?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom