Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-06 / 131. szám

1989. június 6. NÉPÚJSÁG 3 Keraform Kft. alakult Vélemények, viták - közügyekben Csatári változások .....................................................................................................A.........................................................«V. • i *.. * •"••• •. A* < U j alapanyag - korszerű termékek (Folytatás az 1. oldalról.) Az egyik telephely a csatári kerámia­gyár, itt találkoztam Szvath Imre ügyve­zető igazgatóval és Polák Pál fejlesztési főmérnökkel, akik tájékoztattak az új kft. ügyeiről.- Mikor kezdi meg működését a Kera­form?- Folyamatban van a cégbejegyzési procedúra, ismerve a magyar körülmé­nyeket, körülbelül két hónap múlva kezd­hetjük meg a munkát. Az irányító és ke­reskedelmi központ egyébként Baján van, a két telephely pedig Szekszárdon. Az egyik itt Csatáron, a másik a Táncsics utcában.- Milyen termékeket kívánnak gyárta­ni?- Építőanyagipari termékeket, finom- és durva kerámiákat, csiszolóanyagokat. Ez a csatári a nagy sorozatú gyártmá­nyok telephelye, míg a Táncsics utcai a kísérleti és kis sorozatú vagy egyedi ter­mékek előállításának színhelye lesz. De nemcsak gyártással, hanem bel- és kül­kereskedelemmel, építőanyagipari kuta­tás-fejlesztéssel és szaktanácsadással is szeretnénk foglalkozni.- Nem lehetne konkrétabban megne­vezni a gyártandó termékeket?- Siva néven van egy szolgálati sza­badalmunk, amely egy új anyagkompo­zíciót takar. Ez az új anyag a hagyomá­nyos agyag és a porcelán közötti nemes- ségű, tulajdonságai közelebb esnek a porcelánéhoz, de 25-30 százalékkal ke­vesebb energiával állítható elő. Nos, ez a kompozíció az alapja új termékeink zö­mének. Gyártani fogunk ebből pincefala­zó téglát, kül- és beltéri burkolótéglát, burkolólapot, kertberendezési tárgyakat, lakásberendezési- és dísztárgyakat, konyhai sütő-, főzőedényeket, műszaki kerámiákat. Az új anyag összetételének és égetési hőfokának változtatásával a legkülönbözőbb igénybevételeknek megfelelő végterméket tudunk produkál­ni.- Ha nyugati tőke is beszáll a vállalko­zásba, akkor nyilván látnak esélyt a kül­földi értékesítésre. Milyen termékek le­hetnek esélyesek a külpiacokon?- Elsősorban a sütő-, főzőedényekre gondoltunk, amelyeket szintén új eljárás­sal készítünk majd. Kerámiaedényeinket ólommentes mázzal és teflonbevonattal látjuk el. Ez utóbbit a Bonyhádi Zománc­gyárral kooperálva végezzük. Ezeknek az edényeknek nagy előnyük, hogy a nyugaton már igen elterjedt mikrohullá­mú sütőkben is használhatókés új minő­ségű ételek készíthetők bennük. De olyan termékek exportja is elképzelhető, mint a dísztárgyak vagy a kályhacsem­pék.- Ritka az ilyen sok alapító által létre­hozott gazdasági társaság. Nem volt emiatt túl bonyolult a megalapítás előké­szítése?- Hát, nem volt egyszerű, sok érdeket kellett egyeztetni, de a cél közös volt, mégpedig az, hogy az új anyagban rejlő lehetőségeket kiaknázzuk. A sok alapító nemcsak több nehézséget, hanem na­Az öreg fatüzelésü kemence jellemzi a mostani színvonalat. A magas alaptőke jelentős fejlesztést tesz lehetővé a jövő­ben. gyobb lehetőségeket is jelent, több jó kapcsolatot, több tapasztalatot, szaktu­dást. Az osztrák partner nyilván előnyt je­lent a külföldi üzleteknél, a Tradecoop sokat tud tenni a belföldi terítésben, a Marketbau jól bevált marketingstratégiá­ja is bizonyára hasznunkra válik, és még sorolhatnám.- Sokan panaszkodnak a vállalkozá­sok megalapítását akadályozó bürokrá­cia miatt. Milyenek az önök tapasztala­tai?- Rosszak. Talán azzal lehetne kifejez­ni a helyzetet, hogy az állam maximálisan bizalmatlan a vállalkozásokkal szemben, ugyanakkor meg akar gazdagodni rajtuk. Sok a szöveg és kevés a tényleges válto­zás. A cégbejegyzés időpontjáig zárolják a letéti számlát, az alaptőke a számlára bofglyhat, de a működés megkezdésé­hez szükséges pénzt nem lehet levenni róla. Kamat „természetesen” nincs. A cégbejegyzés pedig sokáig elhúzódhat, mert 30 nap az ügyintézés, de olyan bo­nyolult a szabályozás, hogy szinte lehe­tetlen elsőre minden szükséges iratot benyújtani. Ha valami hiányzik, akkor hiánypótlásra szólítanak fel és kezdődik újra a 30 nap. Könnyen összejöhet né­hány hónap, mire megtörténik a bejegy­zés. A megalakulás pillanatában tönkre­tehetnek egy kft-t, mert az fizetésképte­len addig, amíg nincs meg a bejegyzés. Ezért a cégbejegyzésért egyébként 60 ezer forint illetéket kell fizetni, és még tíz­ezret a közzétételért. Gyakran már ne­künk kínos az itteni helyzet a külföldi kapcsolatainkban. Az osztrák partne­rünk nem tudja átutalni tőkerészét a letéti számlánkra, mert erkölcsi bizonyítványt követelnek tőle. Ez négyezer schillingbe kerül, és természetesen hivatalos ma­gyar fordítás is kell róla. De, ha mindez megvan, akkor is csak valamelyik NSZK- beli MNB-kirendeltségen keresztül bo­nyolítható le az átutalás, ami tovább nö­veli az átfutási időt. Szóval így zajlanak nálunk ezek az ügyek. így csábítjuk a kül­földi tőkét. Ideje lenne már változtatni ezen.- áa ­Rosta Szilvia még a hagyományos anyagból készíti a dísztárgyakat „Tietek a demokrácia, mieink az részvények!” II. Nézzünk néhány példát erre a rafinált és nevetséges felfogásra. Azt mondták a tőkések: legyen az adószedés alapja a lakások négyzetméterben mért alapterü­lete. Volt egy időszak Angliában, amikor az emberek a lakáson lévő ablakok szá­ma szerint adóztak. Bármilyen hihetetlen, az emberek befalazták az ablakaikat. Le­het, hogy azóta megengedték kibontani őket, de a szemüket azóta is zárva tartják, az biztos. Sőt, most arra törekszenek, hogy más népekét is becsukják. Mi köze a lakásterületnek vagy az ablakok szá­mának az adóhoz? Talán bármelyik is arányos a megszerzett jövedelemmel? Amikor a tőkések az adókötelességet az egész lakosságra kiterjesztik, nemcsak elhomályosítják a dolgokat, hanem mér­sékelni tudják saját adókötelességüket, s így mintegy áthárítják azt a lakosságra. Sőt sokszor azt szokták ismételgetni, amit Adam Smith, angol polgári közgaz­dász mondott, hogy „Az adó nagyságá­nak arányban kell lennie az adóalanyok adófizető képességével”. így simán, bár­mikor be tudják bizonyítani különböző könyvelési trükkökkel, hogy egy adott év veszteséges volt, akkor is, ha az új Rolls- Roys kinn áll a kapujuk előtt. Egy másik példa: olyan törvényt hoztak, amely sze­rint az adókötelezettség adományok for­májában is teljesíthető és így nemcsak a kizsákmányolás vádja alól mentették fel, hanem ráadásul jó lelkű embereknek tüntették fel magukat. Itt az ideje leleplez­ni őket! Ha egyszer kijelentjük, hogy az adót a tőkésektől kell követelni, akkor most az a kérdés következik, hogy a tő­kések között milyen arányban kell meg­osztani az adót, azt az összeget ami a közös kiadásokat fedezi. Vizsgálatunkhoz vegyük azt az esetet, amikor a kiadásokat előre megterveztük és ez a célszerű megoldás (mert az álla­mi apparátust rákényszeríti a tervezésre és hogy a dolgokat éber figyelemmel kí­sérje stb.). Itt az ideje a vizsgálatainkba bevonni a maszekokat is. A közkiadások tervezett összege legyen K; Az összes dolgozók (alkalmazottak) szá­ma, kivéve az állami apparátus dolgozóit le­gyen A; A maszekok száma pedig M; A közkiadásokat fedező átlagos adó je­lölése D, a következő hányadosként értel­mezhető: A + M Minden tőkésnek annyiszor D összeget kell adóként fizetni, ahány alkalmazottja van, persze egy meghatározott időszakra vonatkozólag, ami nem feltétlenül egy évet jelent A maszeknak csak a D összeget kell befizetnie, egy fillérrel sem tettet. Ezek után nyilvánvaló, hogy az adónak semmi köze a bevételhez, a megvalósított forgalomhoz, a nyereséghez, a teljesítményhez, a vállalat vagy az egyén vagy a család különféle be­vételeihez vagy kiadásaihoz. Semmi köze a gyerekek számához vagy a munkabér nagyságához. Ez a törekvés, hogy az adó­reformot a bérreformmal összekapcsolják, nemcsak tudománytalan hanem gyanús is. Aí adó egy fix érték, és nem szabad sem­mivel összekeverni: se másik számmal, se másik fogalommal. De ahogy erre már utal­tam, a tőkések sohasem fognak tiszta szá­mokban és tiszta fogalmakban gondolkod­ni, mert végük van. Es ahogyan már mond­tam, próbálnak más népeket is zavarba hozni. Csak ezzel magyarázható, hogy miért ragaszkodott annyira a Világbank az adórendszer bevezetéséhez, sőt egyene­sen diktálta ezt Magyarországnak. A Világ­bank emberei most valahol Svájcba nevet­nek, amikor látják, hogy a magyar dolgozó az egyik kezébe kap 10 000 forint munka­bért és a másik kezével azonnal visszaad 2000 forintot, mint adót. Nevetnek, amikor azt magyarázzuk az embereknek, hogy azért kell adót fizetni, mert az államappará­tust valamivel fenn kell tartani, és közben az állami apparátus dolgozói is adóznak. Ne­vetnek, amikor itt azt mondják a bányá­szoknak, hogyha lementek az aknába dol­gozni, kaptok 1000 forintot, de amikor 8 órai munka után feljönnek, visszakérik en- neka feléttőlük, mintadót. Szegény bányá­szok úgy érzik, hogy hülyének nézik őket Nevetnek, és fényképezik az adóhivatal előtt sorbanálló komoly professzorokat, magas rangú katona- és rendőrtiszteket, újságírókat, művészeket, akadémikusokat és parlamenti képviselőket. Uraim, ha egy­szer rossz dolog volta kulákokhoz küldeni a végrehajtókat, hogy elkobozzák tőlük a búzájukat meg a kukoricájukat, mert oda kellett adni a szegény parasztoknak és az ipari munkásoknak, most százszor rosszabb a szegényeket egyenesen az adóhivatalba küldeni az adót befizetni nem a feleslegből, hanem a létminimumból. És nemcsak a szegényparasztokat, hanem az értelmiséget és a munkásokat is. Nem is beszélek a társadalom demorali- zálásának veszélyéről. A demoralizáció előkészíti a talajt bármilyen szélhámos el­mélet és gyakorlat számára. De a legjobban az nevet, aki utoljára ne­vet! Még nem késő visszavonni ezt az adó­rendszert, és helyette egy olyat bevezetni, amely az átlagadó prospektiv számításán alapul. Vissza kell vonni! Mert ezt diktálja a tiszta logika, az egész gazdaság érdeke és a magyar nép becsülete is. Ezeknek az ér­veknek sokkal erősebbeknek kell lenniük, mint a Világbank diktálásainak! Végre meg kell érteni, hogy más dolog az adó, ami egészséges, tiszta közgazdásági jelenség és más a pénzszedés, a fosztoga­tás vagy a Világbank, a bürokraták gyűlöle­te a termelő és a szorgalmas ember iránt. De ez csak akkor érhető el, ha egy radikális tulajdonreformot is végrehajtunk. Itt na­gyon kell vigyázni, mert vannak nagyon ra­finált koncepciók is. Vannak emberek, akik észrevették, hogy a magyarokból hiányzik a tulajdonosi tudat. Úgy gondolkodnak most: jó alkalom, mindent elvenni tőlük. Vannak emberek, akik képesek úgy értel­mezni a gazdasági és a politikai reform ösz- szekapcsolását, hogy „tietek a demokrá­cia, mieink a részvények!” Persze van má­sik koncepció is. Erről remélem egy másik alkalommal fogunk beszélni. DUNAI DÖMÖTÖR * Érdeklődéssel olvastuk a személyi jövede­lemadóval kapcsolatos gondolatokat. Szer­kesztőségünk sok mindennel nem ért egyet, ilyen többek között a Világbank szerepe, vagy a kapitalista mint kizsákmányoló meg­ítélése. Az írásnak ennek ellenére helyt ad­tunk, a nézetek szabad kinyilvánítása érdeké­ben. Természetesen helyet adunk azoknak is, akik vitába kívánnak szállni cikkirónkkkal. Szerkesztőség Ordas Iván: Őr az udvaron Börtönélmények 1956-57-ből 32. Mivel telt a nap? Ébresztő után a kibli ürítése, majd mosdás, létszámjelen­tés, reggeli séta. A kibli barbár intézménye nemcsak higié­niai szempontból említésre méltó, hanem azért is, mert hozzá­segítette az embereket gátlásaik egy részének levetéséhez. Bármilyen különböző körülmények közöttetek is azok, akiket a véletlen itt közös zárkába vetett, otthoni körülményei senkit nem kényszerítettek arra, hogy szükségét nap mint nap tu­catnyi ember szeme láttára végezze. A régebbi börtönlakók tapasztalata szerint délután két óra után ritkán hívtak valakit kihallgatásra. Ilyenkor a nap első fe­lének dermedt hangulata felengedett, sőt, olykor egész kedé­lyessé vált. Szándékosan kerültük az olyan témákat, melyek az előttünk álló lehetőségekre emlékeztethettek volna ben­nünket. Azt, hogy odafenn a rendőrségen mi történik, úgyis tudtuk. Az újvárosi kínos várakozással épp ellentétes hangu­latba kerültem. Természetesen nem mintha a félelem elszállt volna, hanem mert a társaság, vagy ha szebben hangzó szót akarunk, a közösség jóvoltából sikerült annyira-amennyire szublimálnom azt. A gondok, a töprengés csak éjszaka tért vissza. Amikor már elhalkult a beszélgetés, még sokáig izzott a cigaretták para­zsa és szálltak a több-kevesebb sikerrel elfojtott sóhajok az ágyak felől. Nem annyira a jövő események elérkeztét vártuk, mint azt, hogy már túl legyünk rajtuk. Ez részemre 1957. február 22-én, pénteken érkezett el. „... a törvénytelenség nem nekünk segít, csak az ellensé­geinket erősíti. Szakmailag pedig csak olyan vizsgáló vete­medik erőszakra, aki gyöngébb, mint a gyanúsított. Nincse­nek érvei, nincsenek bizonyítékai, szóval a vizsgálat gyönge- ségének bizonyítéka a fizikai erőszak.” (Berkesi András-Kardos György: Kopjások. Bp. 1959. 70. o.) Délelőtt tíz óra felé zörrent a kulcs a zárban és az ajtókeret­ben a langaléta Gémes jelent meg. Felém intett:- Na, jöjjön! Az udvaron ismét felhívta a figyelmemet a tulajdon intelli­genciámra és kilátásba helyezte, hogy nem bilincsel meg, ha ígéretet teszek, hogy nem kísérlem meg a szökést. Kívánsága szerint „jó barátok” módjára kellett egymás mellett ballag­nunk a rendőrségre. Gémes nagyhangú, a hatalmával hival­kodni szerető és emellett beszédes ember volt. Szakaszveze­tőnek tituláltatta magát, jóllehet nem viselt semmiféle rangot. A felvezetői beosztás azonban megkülönböztetett helyzetet jelentett. Hallgatóságként részt vett mindegyik kihallgatáson és élményeivel bőségesen szórakoztatta a kiváncsi fogház­őröket. A naivabb rabok előtt játszhatta a „jó fiú” szerepét, de természetesen sürgősen továbbított minden esetleg magafe- ledten elejtett szót. Szívesen hallgatózott a zárkaajtó, vagy ablak előtt, hasonló céllal. Szemlátomást velem is kedve lett volna eszmecserét folytatni a rendőrségre vezető úton, amire viszont én nem voltam kapható. így aztán csak egy jó tanács kíséretében bocsátott be maga előtt az ajtón:- Aztán okosan viselkedjék, hallja! Teljesen mindegy volt, hogy bármilyen viselkedést válasz­tok is. A bádonyi járási rendőrkapitányság főbejáratától jobbra lévő második szobába kerültem. Ez Rajkó hadnagy irodája volt, amiről természetesen jóval később értesültem. A had­nagy, egy kövér, vállas férfi, apró disznószemekkel, az íróasz­talánál ült. Rajta egyenruha volt, a többiek civilben. A többiek: egy elálló fülű, sovány kis ember, aki egész idő alatt a szoba sarkában ült és talán csak tanulmányi célokból volt jelen, mert később ő lett ügyem előadója, ő volt Tóth Gyula rendőr hadnagy. Társát, egy hosszú, hullámos hajú, fekete fiatalem­bert akkor láttam először és utoljára, éppúgy, mint azt az alacsony, gyapjas hajú férfit, aki később lépett be és az egyik kezét kötésben hordta. (Folytatása következik)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom