Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-03 / 129. szám

2 - TOLNATÁJ

1989. június 3.

Infláció 1919-1920

10O koronáért 5 turult adnak- A Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi tagozatának végzős hallgatója vagy, szakdolgozatod megvédésére, államvizsgára készülsz. Ilyenkor általában éjt nappallá téve tanul az ember, mégis vállaltad a beszélgetést. Kevés a pótolnivalód, jól sikerült az eltelt három év?- Tavaly év végén, meg az idei első félévben a vizsgáim négyes-ötösök lettek, jobbak mint a korábbiak. Őszintén szólva csak most jöttem rá, mennyi tanulás kell, mikor már elhagyom az iskolát. Eleinte minden mást csináltam. A gimnáziumból olyan közösségből jöttem, amelynek hangulatát, az ottani „jólétet” át akartam menteni ide is. Kicsit naivan nekiláttunk szabadidős programokat szervezni, rengeteg energiát beleöltünk, de nem igazán jött össze.

I- Vajon miért? Hiszen itt nincs olyan rendszeres számonkérés, mint a gimnáziumban, több szabad délutánja, estéje van egy hallgatónak. Korosztályotok sajátossága az érdektelenség?- Nem, hiszen ha így lenne, akkor a többi felsőoktatási intézményben is hasonló lenne a helyzet. Ellenpélda pedig rengeteg van. Inkább az lehet az ok, hogy az itteni diákok nyolcvanöt százaléka vidéki, ők pedig ilyenkor hétvégeken hazautaznak. Csak valami „csúcs” program tarthatta volna itt őket. Persze én megértem azt is, akinek már vőlegénye, komoly barátja van, és vele szeretne lenni. Nem ítélem el a kollégistákat sem, bár volt aki azt mondta, én, mint helybeli sose érezhetőm át, milyen életforma ez.

I- Ami azt illeti, sokak szerint a város többi fiatalja se igen érzi a főiskola szellemi kisugárzását.- Pedig, ha nem is teljes erővel, de törekedtünk arra, hogy a környezetünket is bevonjuk az itteni eseményekbe. Sajnos, nincs más lehetőségünk, mint kézzel írott plakátokon propagálni a rendezvényeinket, de azért aki akart, eljöhetett volna akár a Teddy-bárba, akár a rektorválasztási ceremóniára. Bár az igazság az, hogy elsősorban házon belül szerettünk volna rendszeres, aktív résztvevőket toborozni, valamiféle hagyományokat teremteni. De volt olyan lány, akit szúrópróbaszerűen megkérdeztem, miért nem vesz részt valamelyik műsoron, és azt felelte, ő tanulni van itt, nem hülyéskedni.- Azért furcsának tartom, hogy pedagógusjelöltek, akik innen kikerülve egy- egy osztály élére állnak, s nekik kell majd húsz-harminc kisgyerekből közösséget formálni, ennyire passzívak legyenek. Azt hiszem, eljutottunk a pályaalkalmasság problémájához.- Jogos a kérdés, s bár nagyon fontos szerintem, hogy alapos tárgyi tudással álljunk ki a nebulók elé, ez nem elég. Persze nem akarom bántani a visszahúzó- dóbbakat, hiszen lehet, hogy munkába állva egész másként fognak majd viszonyulni a dolgokhoz, de kicsit sajnálom is őket. Kár, ha az itteni három év úgy telik el számukra, hogy csak a tanulás meg a vizsgák emléke marad meg róla. Ami a pályára való alkalmasság felmérését illeti, az azt hiszem, nem az igazi. Énekből, testnevelésből ugyan van, de egyébként nincs ilyen jellegű mérce. Most hallottam valami országos kísérletről, amely során a jelöltekkel intelligenciateszteket fognak kitöltetni, de keveset tudok erről. Mindenesetre nem vagyok abban biztos, hogy egy teszttel ki lehet szűrni: ki való gyerekek közé, és ki nem.

I- Szerinted mely emberi tulajdonságok nélkülözhetetlenek ezen a pályán?- Ugye nem azt akarod, hogy felsoroljam, ami a pedagógiakönyvben van?

I- A saját véleményedre vagyok kíváncsi.- Mindenképpen kevés az általános alkalmazkodóképesség, hiszen a tanító különösen érzékeny személyiségű kisgyerekek közé kerül. Felnőttként, de gyerekfejjel is kell tudnia gondolkodni, partnernek és nem alattvalónak kell tekintenie tanítványát. Hiszen közös munkájuk eredményeként jut el majd a kisdiák a felső tagozatba, s mivel ő ezt még nem fogja fel, a tanítónak kell irányítania. Ha olyan pedagógus kezébe kerül, aki tudja, hogy hat-tízéves korban mi követelhető meg és mi nem, akkor nem érik majd felesleges kudarcok, s megállja a helyét ötödikben, nyolcadikban is.- Ahol már nem „csak” tanítók, hanem szakos tanárok oktatják. Legalábbis így mondják azok, akik szerint a tanár felsőbbrendű lény a tanítóhoz képest. Nekem is tanári végzettségem van, de ezzel soha nem értettem egyet. Hiszen rémesen izgultam, ha annak idején engem, a magyar-orosz szakost beküldtek egy kémiavagy fizikaórára helyettesíteni. Nem szégyellem bevallani, hogy sarokba tudott volna szorítani egy-két tájékozottabb diák. Ugyanakkor egy tanító minden tantárgyhoz ért. S gondoljunk csak a régi néptanítókra, akik sokszor egyedül tanítottak egy egész iskolát.- Ilyen hierarchia szerintem sem létezik, bár anélkül, hogy meg akarnék sérteni valakit, úgy gondolom, hogy nevelés, személyiségformáló erő szempontjából tán kiemelkedőbb a szerepük a tanítóknak. Később a rengeteg ismeretet átadó oktatás mellett valahogy elsikkad a nevelés. Mondják sokan, hogy a tanítóképző csak tanfolyam. Nem sértődök meg, ha ezt hallom, az ember önmagával legyen tisztában, én tudjam komolyan venni, amit csinálok, akkor is, ha a környezetem nem. Édesanyám is pedagógus, tőle tudom, hogy az is vita tárgya volt sokáig, hogy az óvónők pedagógusok-e. Ez nem lehet kétséges. Ami pedig a tanítók tárgyi tudását illeti? Tizenhét tantárgyunk van, ebből hét tantárgypedagógia. A tanítás során mindent ki kell próbálnunk. Mert mi van, ha egy falusi iskolába kerülök, ahol történetesen nincs tantárgycsoportos oktatás? Nem mondhatom, hogy elnézést, kérem szépen, de én énekelni nem tudok. Nem állhatok ki a gyerekek elé, hogy ehhez, sajnos, nem értek. Szerencsére édesapám is tanító volt, tőle is azt hallom, hogy mindent tudni kell.

I- Családi indíttatásból választottad tehát ezt a pályát? A fiúk általában nem tolonganak ide, az évfolyamotokban is ti- zenketten vagytok mindössze. Abból is csak hárman akartok tanítani.- Az igazság az, hogy magyar-történelem szakos tanárnak készültem, de ez a párosítás nem indult akkoriban. Én pedig mindenképpen tanítani akartam, ezért jelentkeztem ide. Egy talán különösnek ható dolog is hajtott: régi szokásom volt, hogy órán, ha rosszak voltunk és a tanárunk nem bírt velünk, próbáltam kitalálni, mit tennék én az ő helyében.

I- Tanító lettél tehát, de mint hallottam, mégsem alsóban fogsz dolgozni.- Körbejártam a közeli falvakat, de sajnos sehol sincs állás. Napköziben el tudtak volna helyezni, de azt nem mertem elvállalni. Szerintem olyan komoly feladat napról napra követni, melyik osztályban mi a követelmény, egy-egy csoport hol tart a leckében, megszervezni a gyerekek kulturális, szabadidős, és sportprogramjait, felzárkóztatni a lemaradókat, foglalkozni kiemelkedőkkel, hogy azt egy pályakezdőre - főleg képesítés nélkülire - nem is szabadna rábízni.

_ x

I- Nagyon örülök, hogy ezt mondod, mert a napközi szintén olyan terület, amit sokan méltánytalanul lebecsülnek. De átugrottuk a kérdést, hogy miért lehet több tanító nő, mint férfi.- Én sem értem, mi az oka, hogy - mint divatos kifejezéssel emlegetik - ennyire elnőiesedett ez a pálya. A köztudatban ugyan az él, hogy a nők anyai szerepre termettségüknél fogva' közelebb kerülhetnek a gyerekekhez, de ez nem igaz. Ezért lenne jó, ha minél több fiú jönne, és bebizonyítaná az ellenkezőjét.

■- S nem is kell nőiesnek lenniük...- Sőt ellenkezőleg. Mondok egy példát. Bár nem jellemző rám, egyik nap úgy alakult, hogy borostásan mentem be órára. Nem ijedtek meg tőlem a gyerekek, ugyanolyan kedvesen fogadtak, mint máskor. Van az évfolyamunkon szakállas srác is, meg több, aki egyáltalán nem olyan üntyülü-püntyülü a kicsikkel, mégis szeretik. Szerintem, amikor egy férfi jelenik meg az osztályban, az már fél siker. Mert szokatlan. S talán valamivel nagyobb tekintélye is van.- Annak idején a főiskolán végeztünk olyan kísérletet, hogy egyikünk kiment az előadóból, a többiek pedig ezalatt kitaláltak egy iskolai szituációt, amit neki meg kellett oldania. Videofilm is készült róla, igy utána szembesülhettünk magunkkal, megnézhettük, hogyan viselkedünk váratlan helyzetekben. Erre szolgál sok egyéb mellett a tanítási gyakorlat is. Szerinted mennyire volt hasznos, felkészített-e a későbbi feladatokra?- Rengeteg útmutatást kaptunk ahhoz, hogy ezt a munkát valóban hivatásszerűen lássuk el. Kipróbálhattuk, hogyan tudjuk elfogadtatni magunkat a gyerekekkel. Ez nagyon fontos. Előtte megnéztük a szakvezetőnk óráját, és nekem kellett őt bírálnom, aki valaha magam is a növendéke voltam. Utána ugyanazt a gyereksereget taníthattam, amelyet ö. Furcsa s egyben fantasztikus érzés volt. Csodálatos, amikor huszonöt szempár csak rám figyel. Mint ahogy az is, ha tőlem tanulják meg leírni az első betűt, vagy ahogy odaszaladnak az utcán, és megfogják a kezem.- Szakdolgozatodban egy testnevelés tagozatos és egy általános tantervű osztály egészségi állapotát hasonlítod össze. Nyolc évig versenyszerűen atletizáltál, most is sportolsz. Két évig tagja voltál az Országos Diáksport Szövetségnek is. Ez a témaválasztás oka?- Az egyik. A másik, hogy szomorúan tapasztalom, milyen gyenge fizikumú kisgyerekek élnek körülöttünk. A beharangozott egészségnevelési program ellenére sok gyereket ismerek, aki mindent megkapott, naphosszat ott ül a video előtt, ugyanakkor hanyag tartása, gerincferdülése van, mert nem fut, úszik vagy tornázik. Találtam olyan testnevelő tagozatos fiút, aki szegényke alig tudta végiglihegni a távot. Az a baj, hogy némelyik szülő azért íratja be a gyerekét, mert duci és ott majd lefogy. De ehelyett örök kudarc éri, s esetleg örökre megutálja a testedzést.

I- Nem beszélve arról, hogy a sport nem csupán fizikai erőnlétet adhat, szellemileg is felfrissít, s nem kell feltétlenül világbajnokká válni.- Hát én sem azért kosárlabdáztam, hogy fantasztikus kosaras képességeimet csillogtassam, a termetem sem olyan. De valóban felüdít, mióta sportolok, nem vagyok beteges, s jó az is, hogy egy állandó közösségben lehetek.- Biztosan figyelemmel kíséred az oktatásügy körül felcsapó lángokat, a pedagógusok, a szakszervezet, a kormány egyezkedéseit. Sztrájkokkal, eddig szokatlan hangerővel ad nyomatékot követeléseinek a nemzet több tízezer napszámosa. Egyetértesz ezzel?- Azt hiszem, ha kéréseik néha irreálisak is, mindenképpen jogosak. Be kellene látni végre, hogy ha az oktatási rend- ‘ szer nem kapja meg a szükséges - anyagi és erkölcsi - feltételeket, ha azt a nyolc évet, amíg a gyerekek a kezünk között növekednek, nem tudjuk az ország érdekében az ő értelmes, teherbíró felnőtté formálásukra kihasználni, akkor lehet pluralizmus vagy bármi, nem lesz szebb a jövő.

I- Úgy érzem, ha sikerül megőrizned mostani lelkesedésedet, sokat tehetsz azért, hogy a holnap más legyen. Sok-sok hozzád hasonló kis tanítványt kívánok ehhez. .. . .

Az első világháború éveiben, majd a forradalmak időszakában a korona vásárlóértéke - az egyre nagyobb mennyiségű papírpénz forgalomba kerülése és a mélypontra zuhant termelés következtében - gyorsuló mértékben csökkent.

1919 nyarán a háború előtti értéknek 15%-ára, majd 1920 februárjára e szintnek is 1/8-ára esett, azaz a békeévi vásárlóértéknek nem érte el a 2%-át. A kormányzat és a megyei közigazgatási apparátus minden erejét és eszközét latba- vetve megpróbálkozott az 1918 októbere előtt az Osztrák-Magyar Bank által kibocsátott, kékpénz mellett, a forradalmak idején nyomatott pénzek és a posta-takarékpénztári koronák elfogadtatásával. A kékpénz hiánya Tolna megyében különösen nagy volt, mert a Tanácsköztársaság megyei vezetői begyűjtötték a fellelhető kékpénzt és azon a szerbek által megszállt területekről élelmiszert vásároltak. így a megyében a kékpénzínség az országosnál is nagyobb lett.

Bartal Aurél kormánybiztos az országos kívánalmaknak megfelelően a fehérpénz kötelező elfogadására a szerbek által meg nem szállt Baranya megyei sásdi járásra is érvényes rendeletet bocsátott ki.

E rendelet értelmében a 2000. sorszámig terjedő 200 koronásokat és a 3000. sorszámig terjedően a 25 koronásokat, amelyet az Osztrák-Magyar Bank adott ki, mindenütt a rajtuk feltüntetett névértékben kellett elfogadni. (Ezek voltak az ú. n. kékpénzek). Ezen sorszámokon felüli 200 és 25 koronásokat, amelyeket a Tanácsköztársaság kormánya adott ki, hamisítványoknak minősítették. Mivel azonban a munkások és a tisztviselők bérüket ezen bankjegyekben kapták, ezért e papírpénzeket a kormány - mintegy jóindulatának bizonyítékaként, amíg a pénzeket be nem vonják, hajlandó ötödrész értékben törvényes fizetési eszközként elfogadni. A rendelkezés szerint a Tanácsköztársaság alatt megjelentetett 1 és 2 koronások - bár szintén hamisítványnak tekintendők, becserélésükig névértékűknek megfelelően forgalma- zandók.

A frissen megjelentetett postatakarékpénztári 20, 10 és 5 koronásokat mindenki köteles volt teljes értékben elfogadni.

Az adó- és postahivatalokat eredeti kékpénzzel látták el, hogy legyen mintájuk, amellyel a közönséges hamisítványoktól a valódi bankjegyet meg tudják különböztetni. A rendelet ellen vétőket a legszigorúbb büntetéssel kívánták sújtani.

Az eredmény azonban váratott magára. A gazdák nem szívesen adták el áruikat nem kékpénzért.

1919. augusztus "29-én a Szekszárdi Takarékpénztár, a Szekszárdi Népbank és a Tolna megyei Takarék- és Hitelbank Rt. képviselői levélben kérték a kormány- biztos hatékony közbelépését az áldatlan pénzügyi helyzet mielőbbi felszámolása érdekében.

Mint a levélből kiderült, a korábbi rendelkezés, a szigorú szankció ígérete ellenére az 1918 októbere utáni bankjegyek és érmék nem töltik be funkciójukat. „Ma ezen pénzeket élelmiszer beszerzésénél sem a termelő, sem a kereskedő el nem fogadja, s így míg egyrészt a tisztviselők, ipari munkások és napszámosok az éhhalálnak vannak kitéve, másrészt a forgalom teljesen fennakad, mert sem az állampénztár, sem a pénzintézetek kékpénzzel nem rendelkeznek és annak Budapestről való beszerzése teljesen lehetetlen.” *

Hasonló áldatlan helyzetről tájékoztat a szekszárdi csendőr szárnyparancsnokságra beküldött jelentés, amelynek dátuma 1919. október. Mivel a völgységi járásban a gazdák nem veszik át a fehér és postatakarékpénzt, ezért a községek adóba szintén csak a régi kékpénzt hajlandók elfogadni. A jelentés a helyzetet azért is sérelmezi, mert a csendőrlegénység fizetéséért nem tud bevásárolni.

■Mivel a probléma aktualitása különösen a szerb demarkációs vonal melletti 3 megyében - Tolnában, Baranya meg nem szállt északi területein és Somogybán - volt nagy, ezért a kerületi kormány- biztos adott ki rendeletet.

A rendelkezés első részében kifejti, hogy mindkét pénz értékét a magyar állam garantálja. Az el nem fogadókat „politikai cél vezeti, hogy a jelenleg kialakuló

nemzeti irányzatnak ártsanak, vagy pedig tisztességtelen nyerészkedési vágy vezeti, hogy az egyszerűbb emberek félrevezetésével üzletet faragjanak.”

Az el nem fogadók tettének minősítése:

„Mint akik az állam rendje ellen cselekedettel izgatnak”. Minden ilyen esetben előterjesztést tesz, hogy az illetők, „mint veszedelmes politikai izgatók a hajmáskéri vagy más hasonrendeltetésü táborokba internáltassanak.”

Aki a postapénzt elfogadja, de névértékénél kisebb értékben, az ellen zsarolási jogcímen indul büntetőjogi felelős- ségrevonás. A rendelkezés végrehajtása nem könnyű, hiszen a piacon áruínség van, a feketepiacon Redig az eladó határozza meg, hogy mit kér árujáért. Battlay- ék világosan látják, hogy a demarkációs vonalon zajló csempészést, amíg meg nem tudják akadályozni, addig kénytelenek tudomásul venni a helyzetet. Ezért támogatják a szekszárdi pénzügyigazgatóság előterjesztését, amelyben az alkalmazottak fizetésének kékpénzben való kiadását kérik.

„Most a téli beszerzés küszöbén van a legnagyobb szükség pillanatnyilag segély nyújtására, hogy legalább a kenyér és tüzelőanyag gondjaitól- mentesíthessenek a megélhetés gondjaival küzdő közajkalmazottak.”

Ez a támogatás egyben jelzi, a Gaál-fé- le rendelet is csak tüneti kezelés.

A paksi elöljáróság a község ellátásának biztosítására közélelmezési bizottságot hozott létre. Ennek lett feladata a gazdáktól a felesleget felvásárolni és az ellátatlanoknak átadni. Mint a levelezésből kiderült, a bizottság - a törvényes rendelkezések ellenére - kékpénzben 1 q búzáért 210 koronát, postatakarék- és fehérpénzben 240 koronát fizetett.

A dunaföldvári főszolgabíró igazoló jelentést kért a paksi elöljáróságtól ezen esetről. „Erre azért volt szükség - írták -, mert a községi gabonavásárlásokkal egy időben az angol misszió is vásárolt, kékpénzért, ezért a termelők gabonájukat a község részére is csak kékpénzért voltak hajlandók átadni. így a gabona összevásárlását eszközlő egyesület, illetve az általa pénzkezeléssel megbízott Tolna megyei Takarék- és Hitelbank paksi fiókja kénytelen volt a befolyó fehér- és postapénzt kékpénzre átváltani, minek átváltását a pesti takarékpénztáraknál 15%-ra eszközölték.”

Tehát rendelet ide, rendelet oda, a közigazgatási hatóságok is kénytelenek megszegni. A pesti pénzintézet is természetesnek tartja a 15%-os leszámítolást, így azután természetes, hogy továbbra is a kékpénzt tekintik a gazdák is az egyetlen elismert fizetőeszköznek. A pénzügyi káoszt mutatja, hogy egyes postahivatalok a rendelkezésre fittyet hányva csak külön pécsi postaigazgatósági táviratra hajlandók az egy és 2 koronásokat elfogadni (Kistengelic). A Gindli család községi elöljáróságnak az jelentett gondot, hogy a gazdasági munkások nem vették át fizetésüket postapénzben, mert azért semmit sem lehetett vásárolni.

A pénzügyi helyzet tisztázása érdekében a kormány kísérletet tett az önálló magyar pénz megteremtésére. Ennek első lépéseként elrendelte az Osztrák-Magyar Bank által kibocsátott pénz felülbélyegzését. A határidőt 1920. március 28- ában jelölte meg. így egyrészt képet kívántak kapni az országban ténylegesen forgalomban lévő bankómennyiségről, másrészt ezzel egyszerre pénzelvonás is történt, hiszen a felülbélyegzéskor beszolgáltatott bankjegyek 50%-át az állam elvonta és helyette 4%-kal kamatozó állami elismervényt adott a beszolgáltató nevére kiállítva. Ezen elismervényt állami birtok vásárlásoknál és vagyonadó fizetésénél lehetett felhasználni.

A felülbélyegzés határidejét hamarosan módosították, mert a határidő betart- hatatlanul rövidnek bizonyult. A tamási járásban 45 millió korona felülbélyegzéséről ad hírt az erre a feladatra alakult bizottság vezetője.

A felülbélyegzést követően átmeneti- ( leg a pénzromlás megállt. Pár hónappal később azonban óriási bevásárlási lázról számolt be a Tolna Megyei Újság. Mindennek oka - írja - egy rémhír: amely szerint a pénzt leértékelik. A rémhírterjesztők még az új pénz nevét is tudni vélik: „100 koronáért 5 turult adnak”.

DR. DOBOS GYULA

István Csaba és Cser Ildikó a tanítói hivatásról