Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-03 / 129. szám

1989. június 3. Képújság 3 Kitüntetett nevelők Értékrendek módosulnak, miniszterek cserélődnek a művelődési tárca élén. Talán az eddigieknél is nagyobb szerepe van ezért napjainkban a hagyományok ápolásának, az immár harmincéves múltra visszatekintő pedagógusnapnak. E szavakkal köszöntötte kollégáit tegnap délután a Művészetek Házában Fülöpné Szűcs Mária, a Pedagógusok Szakszer­vezete Tolna Megyei Bizottságának titká­ra azon az ünnepségen, melyen munká­juk elismeréseként kitüntetéseket adtak át tanítóknak, gazdasági vezetőknek, óvónőknek, és dajkáknak, tanároknak, fűtőknek, és konyhai dolgozóknak. Deli István, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Szekszárdi Kihelyezett Tagoza­tának igazgatója is üdvözölte a megje­lenteket, s beszédében egy régi görög bölcsesség kapcsán bizakodását fejezte ki, hogy mindig lesznek olyan álhatatos, tántoríthatatlan egyéniségek, akik min­den nehézség, akadály ellenére életüket teszik fel arra, hogy másokból is embert faragjanak. Ezt követően István József, a megyei tanács általános elnökhelyettese kitün­tetéseket, jutalmakat adott át azoknak az oktatásügyben dolgozóknak, akik nem a fővárosban vagy lakókörzetük ünnepsé­gén részesültek az elismerésben. Mint elhangzott, dr. Pálos László, a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium tanára, Czakó Sándorné, a szekszárdi I. Számú Általá­nos Iskola ta­nára, Báli Já­nos, a faddi ne­velőotthon igazgatója és Lückl János a gyönki általá­nos iskola igazgatóhe­lyettese Kiváló Pedagógus el­met kapott. Ök a fővárosi köz­ponti ünnepsé­gen vettek részt. Tolna megyében több, mint három­százan vehettek át különböző kitünte­téseket e napon, Szekszárdon közülük Kiváló Munkáért kitüntetést harmincha- tan, Szocialista Kultúráért kitüntetést egy pedagógus, miniszteri dicséretet negy- venhatan, Babits Mihály Emlékplakettet ketten, Kiváló Dolgozó kitüntetést ketten kaptak. A megyei tanács egészségvédelmi ta­nácsa „Kiváló egészségnevelő pedagó­gus” címet adományozott Juhos László szobrászművész bronzplakettje, oklevél és háromezer forint értékű ajándékutal­vány kíséretében négy pedagógusnak, s ugyanezen elismeréseket a jutalom me­gosztásával a szekszárdi I. Számú Általá­nos Iskola és a tolnai I. Számú Általános Iskola egészségvédő alkotóközössége tagjainak. A Magyar Úttörők Szövetsége Tolna Megyei Elnöksége Gyermekekért Érde­méremben részesített mozgalmi munká­jukért két nevelőt, Úttörővezetői Érde­mérmet adományozott két pedagógus­nak és Kiváló Úttörővezető kitüntetéssel méltányolta hat raj- illetve csapatvezető tevékenységét. Az ünnepség záróakkordjaként a szekszárdi születésű Deák László, a Ze­neakadémia harmadéves hallgatója or­gonamuzsikával kedveskedett a megje­lenteknek. esi - kpm Több, mint százan a Művészetek Házában Vélemények, viták - közügyben Kávéházi politika „Az Oblonszkij-házban minden össze- kavarodott” - állapíthatná meg némi ma­lidéval a nagy orosz író mai politikai kö­zállapotaink láttán. Ez azonban nem baj, az egyesek által tendenciózusan zavaro­dottságnak és anarchiának beállított sokféleség és spontaneitás majd idővel lesz tisztább is, s az az új jelenség is elve­szíti varázsát, hogy többféleképpen lehet beszélni és írni ugyanazon dolgokról. Ezek jutottak eszembe egy reagálást ol­vasva, melyet a cikkíró tett az ugyancsak a Népújság hasábjain kifejtett - tulajdon- reformmal kapcsolatos - gondolataimra. Nekem ez az írás is tetszett, nem is kívá­nok vitázni vele, mert természetesnek tartom, hogy demokratizálódó közéle­tünkben, a reformkörök jóvoltából párto- sodó „pártunkban” (MSZMP) ugyanazon témákban helye van többféle vélemény­nek is. Ezt akkor is sikerült bizonyíta­nunk, ha lényegében két különböző problémakör állt érdeklődésünk homlok­terében. Én az önkormányzati tulajdon lehetséges reneszánszáért lelkesedtem, a reagálás pedig a (re)privatizáció fon­tosságát és egy lehetséges technikáját taglalta. Ezek a tulajdonreformnak ter­mészetesen nem egymást kizáró vetüle- tei. Amiért a reagálásnak módfelett meg­örültem, az maga a téma további napi­renden tartása, ugyanis a tulajdonreform kérdésénél jelentősebb kihívás valószí­nűleg nem is áll előttünk manapság. Szükség van az idevágó nézetek megje­lenítésére, minden szinten, még egy me­gyei napilapban is. Az sem véletlen, hogy az úgynevezett átalakulási törvény tartal­ma, hatályosulása - sikere vagy kudarca - lényegét tekintve eldöntheti a mai ma­gyar forradalom sorsát. Tollat pedig ismételten azért ragadtam, mert a reagálás szelleme néhány újabb gondolatot ébresztett bennem. Itt van mindjárt a féligazságok hirdetése. Ezt büszkén felvállalom, nem szégyellem. Azt ugyanis tudomásul kell venni, hogy ma egyetlen politikai kérdés sincs, mely­ben valaki az igazság tévedhetetlen bir­tokosának képzelheti magát. Az is tör­vényszerű, hogy „a hazugságok birodal­mából az igazság földjére óhatatlanul a féligazságokon keresztül vezet az út.” Súlyos hibát követtem el viszont, ami­kor az önkormányzati tulajdon kérdését egyoldalúan tárgyaltam. El kellett volna mondanom: ennek a koncepciónak csakis akkor van értelme, ha nem „felül­ről” vezetik be, hanem az érintett közös­ségek igényén, belátásán, kezdeménye­zésén alapul. (A felülről bevezetett, a ki­sebb közösségek által nem igényelt re­formoknak óhatatlanul az lenne a sorsa, mint a - tisztelet a kivételnek - vállalati ta­nácsoknak, melyek igazából gittrágó egyletek, esetleg igazgatói fügefaleve­lek.) A kezdeményezés és a gondolko­dás a lényeg, akkor is, ha ez sokaknál nem professzori szintű. Az sem baj, ha a polgártársak - többek között ilyen kérdé­sekről is - egyelőre „kávéházi” szinten kezdenek el politizálni, csak kezdjék már el! Amennyiben ez a kávéházi (sörözői) politizálás nem az elfogyasztott italmeny- nyiség növelése, hanem a kicserélt gon­dolatok sokasága felé tolódik el, már az is komoly eredmény. Végezetül még két megjegyzést engedjenek meg. Lehet, fél­reértettem a cikkíró, Harmat Béla egy mondatát, ez esetben elnézést kérek tő­le, de hangsúlyozottan leszögezem, hogy írásomban a mai világban már léte­ző emberközpontú társadalmak körébe gondolatilag még sem a Szovjetuniót, sem a hagyományos értelemben vett szocialista országokat nem sorolhattam be. Ami pedig a privatizálást illeti, tény, hogy az államosítás ingyenes lévén, akár meg is fordítható. Azt azonban kétlem, hogy épeszű kapitalista vállalkozók pél­dául a veszteséges fellegvárainkat (ne­hézipar), iparunk sok más objektumát, „műszaki múzeumainkat” akár térítés nélkül is átvennék. Előbb vásárolnának ananásztermelés céljára földet Alaszkában, mintsem ilyes­mire adnák fejüket... DR. TÓTH TIVADAR Jön Pacepa könyve A Kapunál már megvalósult a többpártrendszer Két válaszadás között kedélyesen el- pipázgatva Brády Zoltán egy olyan joviá­lis ember benyomását keltette, aki a légynek sem tudna ártani. Persze a szó is veszélyes fegyver lehet és ma még so­kaknak okozhat kellemetlenséget az őszinteség. Voltaképpen miért ítélték el? - kérdeztük Brády Zoltántól.- Rossz hirkeltés miatt - válaszolt a Kapu főszerkesztője. - Ez tavalyelőtt tör­tént, az ítélet nyolcvan napra szólt, de eb­ből végülis csak ötöt töltöttem le. Érde­kességként ehhez még hozzátartozik, hogy ezt megelőzően szerettem volna egy riportkönyvet írni részben a hazai börtöneinkről. Az akkori igazságügy-mi­niszter, Markója Imre azonban kitiltott ezekből az intézményekből. S mit hoz a sors, a saját bőrömön tapasztaltam né­hány dolgot a büntetésem alatt.- Ezek szerint Brády Zoltán büntetett előéletű?- Azért ez így túlzás, mindenesetre ha legközelebb - sajtó értelemben - elítél­nek, halmazatiként már két év jár nekem.- Említette, hogy rendszeresen kap életveszélyes fenyegetéseket...- Ezen a téren a Münnich Ferenc Tár­saság nevét felhasználva jeleskednek sokan, de jelentkeznek a Lenin Fiúk, a ro­mán titkosszolgálat, a Securitate ügynö­kei, valamint névtelen személyek is. Már egészen hozzászoktam az ilyesmihez...- Egyébként a Kapu előtt hol dolgozott Brády Zoltán?- Sok helyen. Négy évig a rádiónál, ugyanennyi ideig a televíziónál, a Magyar Ifjúságnál, majd legutóbb az Új Tükörnél. Azután fél évig segíteni próbáltam a Ké­pes Hét című újságon, de nem sikerült. Közben létrehoztuk a Kaput.- Milyen célkitűzésekkel, milyen esz­mei törekvésekkel indult útjára a folyó­irat?- Mint pártokon kívüli, pártokon felüli lap, helyt adva a különböző progresszív elképzeléseknek, nézeteknek, mentesen a szélsőségektől. Kicsit arra akarjuk „ne­velni” az olvasót, hogy az eltérő világné­zetek ellenére békésen élhetünk egymás mellett, s nem muszáj börtönbüntetésre ítélni valakit csak azért, mert másképpen gondolkodik.- Annyi más laptársához hasonlóan a Kapu is függetlennek és demokratikus­nak nevezi magát. Mit jelent ez az ön fel­fogásában?- Ahogyan írtam az első számban, az olvasóknak írunk, ők tartanak el bennün­ket, csak tőlük - és senki mástól sem - függünk. Addig léte­zünk, amíg megveszik a la­pot.- És veszik?- Nyeresége­sek vagyunk, most tervezzük, hogy leválunk a lapkiadótól és részvénytársa­ságot vagy kft-t alapítunk.- Utalt arra is, hogy a Kapunál többpártrend­szer működik. Nem okoz ez adott esetben konfliktusokat?- Van nálunk szociáldemok­rata, demokrata fórumos, sza­baddemokrata, MSZMP-tag reformkom­munista. Nagyon érdekesek a szerkesz­tőségi értekezletek, mert „miniszterel­nöknek” érzem magam a vélemények egyeztetése közben.- Bármilyen jó koordinálás mellett is becsúszhatnak olyan tévedések, melyek sajtóperhez vezethetnek. Mennyire jel­lemző mindez a Kapura?- Tizenkét ilyen eljárás van folyamat­ban ellenünk. Égyet éppen a múlt héten vesztettünk el, bocsánatot kell kérjek egy volt „pufajkástól”, mert személyi jogaiban megsértettük. Azért perelt bennünket, mert az októberi számunkban leadtuk az 56-os kivégzettek névsorát, akik szerinte közönséges bűnözők, gyilkosok voltak. Erre persze mi reagáltunk, nagyon fino­man megkérdeztük, hogy a minősítő mi­lyen ember, s ezt ő sértésnek tekintette. A Nagy Imre temetése után megjelenő számban mindenesetre elnézést kérünk tőle...- Külföldön - köztük a környező orszá­gokban - milyen a fogadtatása a lapnak?- Romániába magától értetődően elvi­leg nem juthat be a Kapu, ám mégis so­kan olvassák. Csehszlovákia esetében ez a probléma szerencsére nem létezik, még Prágában is lehet kapni néhány pél­dányt. Nyugat-Európában több ezerre tehető az előfizetőink száma, hasonlóképpen Iz­raelhez, Brazíliához és az Egyesült Álla­mokhoz.- Mi a véleménye arról a megítélésről, mely szerint a Kapu valahol a Reform és a Brády Zoltán Hitel között helyezkedik el a sajtópalet­tán?- Én a Reformot bulvárlapnak tartom. A Hitel inkább az elit értelmiséghez, a vájt- fülű holdvilág-kanalazókhoz szól. A Kapu szándékunk szerint népszerű fogalma­zással kívánja tárgyalni a komoly politikai kérdéseket. Néha szenzációhajhászás­sal vádolnak minket: de számtalanszor hozzájutunk olyan szenzációs dokumen­tumokhoz, melyeket nem lehet nem lead­ni.- Annak idején a Kapu elkezdte volna folytatásokban közölni a nyugatra disszi­dált román hírszerző, Pacepa visszaem­lékezéseit a román viszonyokról és Ceausescuról. A sorozat egyszercsak hirtelen abbamaradt.- Kénytelenek voltunk ezt tenni a sajtó­rendészeti eljárás miatt, mert Románia a diplomáciai kapcsolat megszakításával fenyegetőzött. De könyv alakban hete­ken belül megvásárolható a visszaemlé­kezés. A jogdíj mindenesetre 22 ezer dollárba került.- Egyéb újdonságok?- Úgy tűnik, több lappal fogunk rendel­kezni, ezenkívül a tervek szerint megje­lentetünk egy kaliforniai magyar újságot. És persze sok könyvet is szeretnénk kiadni.- Lesznek köztük csemegék?- Csak azok lesznek. SZERI ÁRPÁD Fotó: KISPÁL MÁRIA Ordas Iván: Őr az udvaron Börtönélmények 1956-57-ből 30. A régi járásbírósági fogházra, egy alacsony, földszintes épületre a „börtön" kifejezést használni egyébként túlzás volt. Két zárkájával nem volt nagyobb, mint egy közepes fogda. Alaprajzát ismét igyekszem felvázolni. • • • l * konyha7 / • Z • z # • iroda. lakás • • • • / e | e; r . k . ........................./í.............................. A Z= nagy zárka, z= kis zárka, E= előtér, K= klozet, / = ajtók. Az őrség parancsnoka és a teljes személyzet, összesen három ember, az irodában fogadott bennünket. Mivel jófor­mán semmi leadnivalónk nem volt, a formaságokon hamar átestünk. A „Z”-vel jelzett nagy zárkába vezettek bennünket. Mint az ábrán látható, a börtön elsősorban előterekkel volt jól ellátva. Először az udvarról nyíló első előtérbe vezető kettős ajtót nyitották ki előttünk. Aztán ugyanezt tették az első előtér­ből a második előtérbe nyílóval. Ez azonban csak szimpla ajtó volt, melyen át egy sötét, ablaktalan helyiségbe jutottunk. Mindkét zárkából ide lehetett kijutni és ide szolgáltak a figye- lönyilások is, melyeken át - hála az akusztika törvényeinek - a két zárka lakói kicserélhették legszükségesebb informá­cióikat. A nagy zárka, melynek ajtaja csak ezután nyílt meg előttünk, első pillantásra olybá tűnt, mintha bútoroktielyett ki­zárólag csak emberekből állna. Vázlatom arányai nem jók. A zárka hossza 5, szélessége 2 méter lehetett. Ezen a szűk he­lyen megérkezésünk pillanátában 6 ágy, 1 űrcsöbör és 15 ember zsúfolódott. A szag és a cigarettafüst ennek megfelelő volt. Takarodó után érkeztünk, sorstársaink legnagyobb ré­sze már lepihent. Amit úgy kell érteni, hogy némelyik ágyban ketten préselődtek, de a földet teljesen elborították a lehelye­zett szalmazsákok, melyekről ugyancsak emberek nézték a mennyezetet - most azonban elsősorban bennünket. Nem vártam sokkal különb elhelyezést és a szobaparancsnokkal való megismerkedés után elég gyorsan sikerült helyet szorí­tanom magamnak. Méghozzá ágyban, egy hosszú, fekete fiú mellett, akiről rö­videsen megtudtam, hogy erőszakos nemi közösülés miatt van letartóztatva. A zárkatársak egy részénél nem kellett be­mutatkozásra vesztegetnem az időt. Sárporodiak voltak, akik ottani gépállomási szolgálatom idejéből legalább látásból is­mertek, hisz a falujukból nősültem. Radikális szexualitású szomszédom kitűnő hálótárs volt. Mindketten nyújtott lábbal aludtunk, így a mindössze 80 cm széles tábori ágyon egyikünket se fenyegette az a veszély, hogy a másik kitérdeli a hasfalát. Sajnos azonban már más­nap új társat kaptam Bállá Jani bácsi nevezetű sárporodi téesztag személyében, aki azért került ide, mert kistermetű volta ellenére két hatalmas pofont adott volt termelőszövetke­zete volt párttitkárának. Mint a kis emberek legtöbbje, Jani bácsi is olyasformán összekuporodva aludt, akár a tacskó, aminél az adott helyviszonyok mellett kellemetlenebb test­helyzetet el se lehet képzelni. Cserébe viszont igaz, hogy ara­nyos kedélyű, folyvást tréfálkozó, vidám ember volt. Nagy is­kolát járt a kedélyvilága kicsiszolására, hat esztendőt töltött Szibériában. Február 21-én, csütörtökön senki nem törődött velem. Ki­hallgatásra nem vittek, így a feszült várakozás közben volt al­kalmam tanulmányozni sorstársaimat. Igencsak különböző emberek voltak és ámbár az idő egyik-másikuk személyét el­homályosította emlékezetemben, mégis megkísérlem fel­idézni őket. Az egyszerűség kedvéért ágyaik sorrendjében. Az 1. sz. ágy a börtönőrök esztétikai igényeinek legkedvel­tebb tárgya volt. Az összes többit napközben olyan gyűröttre ülhettük, aho­gyan kedvünk és létszámunk engedte, ennek az egynek azonban mindig mintaszerűen simának, a pokrócok élének és sarkainak „elvágóaknak” kellett lenniök. A legkomolyabb zokszavakat vehette magára a vakmerő, aki netán egy zseb­kendőt, vagy éppen törülközőt rajta felejtett. Ketten lakták, kö­zülük csak egyre emlékszem. Széles vállú, zömök vagány volt, mestersége szerint villanyszerelő, hivatását illetően azonban inkább gyakorlott bűnöző. Bensőséges ismerője volt a börtönök életének. Egy alkalommal a szimulálásokról beszélgetve tőle hallot­tam először azt a módszert, melynek célirányos alkalmazá­sával állítólag meg lehet szabadulni az előzetes letartóztatás­ból. Sőt, ha valaki nagy kitartással űzi, esetleg még a börtön­ből is. Az úgynevezett „gyermekfokú ágybavizelésről” van szó, az akut hólyaggyengeség imitálásáról, amiről a miénk­hez hasonló elhelyezési viszonyokat feltételezve magam is elhittem, hogy elöbb-utóbb zárkatársainak lázadása miatt kellene az illetőt eltávolítani. Hálótársára már nem emlék­szem' (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom