Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-02 / 128. szám
1989. június 2. NÉPÚJSÁG 3 KGST-emlékmű Tengizben (Folytatás az 1. oldalról.) A vállalatokat bizony ellenőrizni kell, nehogy össze-vissza írjanak mindent a papírra... De miért is nem hoztunk létre annak idején egy osztályt valahol arra is, hogy azt a bizonyos szerződést aláíró tollat (kezet? központi vezérlőt?) ellenőrizze? Németh Miklós miniszterelnök pár nappal ezelőtt első ízben hozta nyilvánosságra a tengizi, jamburgi nagyberuházásokra fordított pénzösszegek nagyságát. Megtudhattuk, hogy Jamburg 65 milliárd forintunkba fog kerülni. Tengizben pedig - a tervek szerint - 27 milliár- dot költünk. Ebből eddig (már? vagy még csak?) 47 milliárdot költöttünk el. Bár ezeket az összegeket csak most ismerhettük meg, sejtettük eddig is, hogy talán nem nagy bolt nekünk ez a két beruházás. Különben miért lett volna a Grósz- kormánynak is egyik első dolga nyilvánosságra hozni, hogy nem vállal több terhet annál, mint amire a már megkötött szerződések köteleznek bennünket? A két sarokszámot tehát tudjuk. De - gyarló az ember - ez az ismeret csak újabb kérdéseket vet föl bennünk. Mivel az elszámolás rubelben történik, vajon ez a 92 milliárd forint hány rubelt ér? Igaz vajon, hogy a „kitermelés” rosszabb, mint a legelőnytelenebb tőkés export esetében? Mit kapunk ezért a kilencvenkét milliárdért cserébe? Földgázt biztosan... És kőolajat? Mennyit? Mennyiért? Igaz, hogy semmivel sem olcsóbban, mintha azt a világpiacon bárki mástól szereznénk be? Hogy a beruházásban való részvételünk reális célja csupán az, hogy egyáltalán kapjunk? Megannyi kérdés, amelyek megválaszolása - lám, az eddigi glásznoszty még nem elég - később sajtótájékoztatók, képviselőcsoport-ülések, parlamenti viták témája lehet. Kell, hogy legyen. Csak így érhetjük el ugyanis, hogy a jövőben 92 milliárd forintos „üzlet” megkötése előtt valaki - amit nevezhetünk akár nyilvánosságnak is - ellenőrizze az aláíró kezet... Ismerjük a viccet, ugye?- Mi lesz, ha megszűnik a KGST?- ?...- Minden...- Az igazság persze - csak azon nem lehet nevetni - éppen fordított. Valószínűleg semmi sem lesz, ha a KGST a jelenlegi formájában marad fönn. Ha az internacionalizmus, a politikai megfontolások, a másikkal szembeni lojalitás és ideológiai szempontok mindenfajta gazdasági racionalitást háttérbe szorítanak, ha esélyegyenlőségről nem is álmodhatunk - s akkor olyan konkrétumokról, mint például a bilaterális „elszámolás” vagy az államközi szerződések rendszerének tarthatatlansága, még nem is szóltunk - akkor valóban semmi nem lesz... Magyarországon napirenden van külgazdasági kapcsolataink, igy a KGST- ben való részvételünk megreformálása. Mivel azonban ennek sikere a legkevésbé sem csak rajtunk múlik, csupán reménykedhetünk abban, hogy a szocialista táboron belüli gazdasági kapcsolatokban alapvető változást sikerül elérni. S hogy a régihez vissza ne térjünk, figyelmeztetőül megmarad néhány - ahogy megszoktuk, nagy és drága - emlékmű, többek között a tengizi beruházás. (rostás) Unatkozó lábak Felvétel: KISPÁL MÁRIA A Schneider-dosszié III. A Legfelsőbb Bíróság a periratokat a fővárosba vitette A régi terven még valóban megosztva szerepel a telek, rajta családi házas beépítés. A bíróságnak küldött tanácsi válasz: A rendezési tervben intézményi területként szerepel a Bank u. 3. Ha a területen lakóépület épülne, úgy az a III. vagy IV. építési kategóriába sorolható...- Ezek szerint a tanács úgy értékeli le vagy fel a telkeket a fejlesztés érdekében, ahogy azt jól megfontolt indokai kívánják? - kérdezi Schneider János. Ezer Mihály tanácselnök erről a következőket mondja: - Az építési övezeti besorolás nem változott meg. Más területfelhasználási kategóriába került az általános rendezési tervnek megfelelően ■1975-ben. Arról pedig, hogy egykor megosztva szerepelt, ma pedig intézményi terület, az a véleményem, hogy több mint 20 éve készült az első rendezési terv. E területen valóban családi házas beépítéssel számolt, de ezt változtatta meg az 1975-től érvényes általános rendezési terv, mely az ingatlant a kórházhoz csatolandó intézményi területként jelölte meg. Gáz volt...?!- A gáz hiányzott az utcából, viszont a közelben húzódott a kórház gázvezetéke méretlen vezetéken. Tehát ráköthettem volna. Mikor lett ott gáz? A költözésem után - érvel tovább Schneider János. E szerint az utcában lakóktól ezúton kell elnézést kérnem, amiért nem kaphattak gázt, amíg ott laktam. Elnézést kérek tőlük! A tanács fogadott ügyvédje a kérdésben szakértői véleményt kért. A TETA Kisszövetkezet elnöke, egyben vezető tervezője szakvéleményében leírta: A helyzet nem teszi lehetővé a gáz bevezetését. (A bíróság e vélemény alapján zárta ki a gáz bevezetésének lehetőségét.) Schneider János tulajdonában van egy igazolás, ami ennek ellenkezőjét állítja. A szakértő Pirgi József főmérnök. Újabb olyan kérdés, amit Schneider János a tanácsülés nyilvánossága előtt szeretett volna feltenni. Kár, hogy nem hallgatták meg, mert íme a tanácselnök válasza:- Bonyhádon önszerveződéssel van mód gázvezeték építésére. A kisajátítást megelőzően az akkori ismert műszaki feltételeknek és az érvényes szabályozásnak megfelelően szerveződés nem jött létre. Schneider János kezdeményezte azt, hogy a kórház belső vezetékéhez kapcsolhassa lakását. A közületi és magán gázfogyasztókra vonatkozó szolgáltatási szabályok alapvető különbözősége miatt erre nem volt lehetőség. Az esetleges feltételezés, hogy az ingatlant gázfűtéssel ellátva sajátítják ki, lényegesen megnövelte volna a kártalanítás összegét, az valószínűleg téves. A kártalanításban feltehetőleg a gázbevezetés ténylegesen felmerült és reálértéken számított költségeit lehetett volna érvényesíteni. A kisajátítást követően a Bank utcában lévő két lakóház tulajdonosa élt azzal a lehetőséggel, ami a volt banképület felújításával összefüggésben megnyílt. A Szabadság térről teljes költségviselés mellett építették ki a csatlakozó rendszer vezetékét és vezették át a Népbolt épületének falán úgy, hogy a közületi és a lakossági fogyasztás szabályozása és mérése egymástól teljesen elkülönül. A vezetéképítésnél alkalmazták azokat a biztonsági, műszaki megoldásokat, amelyekre korábban nem volt mód. • Jó hosszú válasz, de legalább részletes. Talán egyszer erről is le tudunk majd szokni... „Védelmet keresek!”- Mit tehettem, mivel belenyugodni nem tudtam, sem a városi bíróság, sem a megyei bíróság döntésébe? Sőt, kérte a megyei főügyészséget is... - majd védelemért a Legfelsőbb Bírósághoz fordultam. Nem találtak okot a törvényességi óvásra... írtam az igazságügy-miniszternek. Törvényességi óvást vagy perújítást kértem. Kimondom, ha bajba is jutok érte... Úgy érzem magam, mintegy koncepciós per részese... Fölvettem a kesztyűt a szerintem nem pártatlan bírósággal szemben. Nem egyezik a véleményünk. Nem vádolok senkit, és remélem, az, hogy más a véleményem, még nem elég a bűnhöz. Győzzenek meg! Az Igazságügyi Minisztériumból jött levélben az áll, hogy törvényességi óvás vagy perújrafelvétel útján tisztázhatónak tartja a minisztérium az ügyet. Schneider János újabb törvényességi óvás iránti kérelmet adott be. Szerettük volna néhány kérdésben kikérni a Szekszárdi Városi Bíróság elnökének, dr. Balassa Máriának is a véleményét.- Az ügyről pillanatnyilag semmit nem tudok érdemben mondani, mert a törvényességi óvás iránti kérelem miatta Legfelsőbb Bíróság a periratokat május 17- én magához kérte. * Vegyük sorra! Kisajátítottak egy házat a központban. A helyette felajánlottak nem feleltek meg. Jött a kártalanítás pénzben, amit a tulajdonos kevesellt. Per lett belőle. A pert, melyből perek lettek, Schneider János elvesztette. A Legfelsőbb Bírósághoz fordult. Elsőre elutasították, a második törvényességi óvási kérelme folyamatban van... Az ügyben mindenütt olyan érzésem volt, az emberséget, az emberi jogok maximális tiszteletben tartását keresgélte ez az ember. Ami mindebből nem a bíróságra tartozik, az fáj neki a leginkább. Az, hogy ott, ahol él, ahol dolgozik, nem akarják megérteni azt, hogy ez ma már messze nem néhány százezer forint fölötti vita... Ez több annál. Olyan vita ez, melyben egy ember az önbecsülését keresi. „Nem panasz, nem nyerészkedés, egyszerűen erkölcsi kérdés lett ez előttem - mondja.” Amikor majd maximálisan figyelembe tudja venni egytestűiét még a közérdekű döntéseinek meghozatalakor is az egyéni, a magánemberi sérelmeket... akkor majd egyetlen tanácstag sem siet meghallgatás helyett haza. Vacsorázni... SZABÓ SÁNDOR Ordas Iván: Őr az udvaron Bőrtönélménm 29. A folyosón ott állt Andris, kék vasutasbundájában. Felkísértek bennünket a földszintre, egyenesen a kapuhoz. Odakinn sötét volt már, égtek a lámpák, és az utcán néhány teherautó állt. Bennünket ismét egy sebesültszállító gépkocsihoz vezettek, beszálltunk, egy karhatalmista velünk jött és máris indultunk. Az egész annyira gyorsan ment, hogy akarva se szólhattunk leadott irataink, holmink miatt. Ilyesformán én szabadulásomkor egy jó aktatáskával és minden tartalmával szegényebb lettem. Csak két pár harisnyát, az irataimat és pénzemet sikerült utóbb, némi követelőzés árán megkapnom. Indultunk, kanyarogtunk és húszperces utazás árán megérkeztünk a bádonyi járási rendőrkapitányság elé. A rendőrkapitányságon már régen befejezték a munkát, csak az ügyeletes tiszt - egy ősz hajú alhadnagy - unatkozott az irodában. Ennek észrevehető gyönyörűséget okozott váratlan látogatásunk, hisz elűzhette velünk a szolgálat unalmát. Andrissal rövidesen élénk beszélgetésbe merültek, én pedig ámulva hallgattam, hogy a volt mezősárosi nemzetőrparancsnok édes bátyja ismert nevű rendőr százados, ilyesformán az öccsének bizonyos fokú híre volt már a rendőrségen. Sokkal csodálatosabb volt azonban, hogy nekem is. A házkutatás során elvett irataim úgylehet, már ideérkeztek, mert az alhadnagy nagy érdeklődést tanúsított a fogházőrökről alkotott véleményem iránt. Feljegyzéseim között volt ugyanis egy tán 120 oldalas regényféle, melyben egykori börtönélményeimet próbáltam összegezni. Érthető módon nem írtam mindig a leghízelgőbb dolgokat akkori őreimről. Jóval később tudtam meg, hogy ez rendőri berkekben széles körű derültséget keltett, mivel ez a két testület nem becsüli egymást valami túlzottan. Természetesen siettek véleményem summáját a helyi börtönparancsnokkal tudatni, aki ilyesformán különös lelkesedéssel várta az érkezendő „írót", akinek a nevét egyébként a megyei lap hasábjairól már ismerte. A fogház a kapitányságtól két sarokkal távolabb, tán százméternyire épült. Ebben az időben a karhatalmisták állandó felvezetőt tartottak ott egy Gémes József nevezetű langaléta munkakerülő személyében, akit adott esetben telefonon rendeltek fel a rendőrségre. További csodálkozásomra Gémes nemcsak mindkettőnket ismert, hanem Mezősároson közvetlen közelemben, a Bársony-majori egykori cselédházak valamelyikében lakott. Andrist különösen nagy ovációval üdvözölte, hisz néhány hónappal korábban még az ő irányítása alatt volt rakodómunkás az állomáson. A jó hangulatot kihasználandó megkérdeztem az alhadnagyot:- Szabad tudnom, Átky elvtárs Bádonyban van-e? Csodálkozva nézett rám:- Igen! Miért? Átky János egy évvel korábban még mezőgazdász kollégám volt a sárporodi gépállomáson. Tudtam róla, hogy 1956 novemberében a gazdászkalapot rendőrsapkával cserélte fel és hadnagyi rangban a bádonyi őrs parancsnoka lett. Annak idején jóban voltunk, többször járt a lakásomon. Olyasféle rokonszenves sviháknak véltem, akiben lesz annyi tisztesség, hogy legalább két szóban tudatja feleségemet hollétemről. Eszembe se jutott holmi protekcióban bízni, egyszerűen csak abban, hogy ha meghallja a hangomat, még aznap este szólhat a sógoromnak, mondjuk ennyit:- Ma Bádonyban beszéltem azzql a bajuszos sógoroddal! Gémes valóban felhívta telefonon és Átky hajlandó is volt velem néhány szót váltani. Túlzott bizakodással beléfektetett reményeimet azonban óvakodott valóra váltani. Ezután Gémes hozzánk fordult:- Ide figyeljenek! Most átviszemm magukat a börtönbe. Maguk értelmes emberek, ha megígérik, hogy nem kísérelnek meg szökést, nem bilincselem meg magukat. Fegyver azonban van nálam, hát vigyázzanak! Megígértük. Gémest közrefogva, beszélgetve ballagtunk át a börtönbe. Később még volt alkalmam megtenni ezt az utat néhányszor, de érdekes módon őreimnek sosem jutott eszébe bilincset használni. Mindig nyomatékosan felhívták a figyelmemet, hogy beszélgetve, úgy haladjunk egymás mellett, mintha bizalmas barátok lennénk. Tekintettel arra, hogy én soha egyetlen percig se szégyenkeztem letartóztatásom miatt, csak ők lehettek azok, akik tulajdon szerepüket szégyenlették. Ez egyébként a szélsőségesen fogolypárti Bádonyban cseppet sem volt csodálatos, amiről még majd szó esik. (Folytatása következik)
