Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-15 / 112. szám
6 ‘KÉPÚJSÁG 1989. május 15. Európa-bajnokság színhelye lesz Szekszárd? Autómodellpálya-avató verseny Labdarúgó diákolimpia Kaposvári siker a területi döntőn Egy mini Forma-1-es versenynek lehettek a szemtanúi azok, akik szombaton és vasárnap a Szekszárd és Tolna-Mözs közötti vasútvonalon utaztak. A BHG Cséby László Honvédelmi Klubja ezen a hét végén rendezte meg a Pollack Mihály utcai sporttelepen - közvetlenül a vasút tőszomszédságában - az RC autómodellpálya- avató és pontszerző versenyt. A BHG honvédelmi klubja itt építette meg három és félmillió forintos költséggel az új versenypályát és a versenybíróság elhelyezésére szolgáló épületet. Az épittetőket nem az a cél vezérelte elsősorban, hogy impozáns látványt nyújtsanak a vonat utasainak - bár ez sem utolsó szempont - egyszerűen arról van szó, hogy a hivatalos szervek csak ide engedélyezték a létesítményt a zajártalom miatt. Ez természetesen érthető is, hiszen az apró versenymodellek száguldása nem kis zajjal jár. Bár szó volt arról is, hogy a jövőben - dobhártyáink védelme érdekében - nem engedik indulni a meghatározott zajszint feletti modelleket. Két évvel ezelőtt kezdték el kialakítani a versenypályát a hozzá tartozó utakkal és egyéb tartozékokkal együtt. A szemnek is kellemes látványt nyújtó létesítmény bizonyítja, hogy a technikai sportok kedvelői a BHG szekszárdi gyárában képesek nem kis áldozatot is hozni szenvedélyükért. A kétszáznegyven méter hosszú és hat méter széles pálya a nemzetközi szabványoknak is megfelel, ezért nem titkolt célja a szervezőknek, hogy szeretnének EuróElhalasztották a vb első versenyét Az osztrák-magyar közös rendezésű vitorlázórepülő világbajnokságon nem fogadta kegyeibe az időjárás a résztvevőket Wiener Neustadtban. A vasárnapi küzdelmet elhalasztották. A szervezők úgy döntöttek, hétfőn emelkednek levegőbe a gépek. pa-bajnokságot is rendezni. Az országban jelenleg öt ilyen verseny- pálya van - a szekszárdin kívül Pécsett, Győrött, Egerben és Budapesten, - a szakértők szerint a mienk a legjobbak közé tartozik. Úgy tűnik, hogy Szekszárdon belátható időn belül nem rendeznek Forma-1-es futamot, ezért talán kárpótlást jelent a nézőknek, hogy tulajdonképpen egy kicsinyített Forma-1-es versenyt látnak. Anélkül, hogy a túlzás hibájába esnénk, elmondhatjuk, hogy az összhatás azt az illúziót kelti néha, mintha a Hungaroringen lennénk. Sőt, bizonyos szempontból még előnyösebb is, hiszen itt könnyebben áttekinthető az egész verseny, ugyanakkor kevésbé balesetveszélyes is, mivel egyáltalán nem veszélyezteti a nézők testi épségét, ha egy modell kiszalad a pályáról. Megvan itt minden, ami a For- ma-1-es cirkusz kelléke - a depókban állandóan készen állnak a szerelők, hogy verseny közben végrehajtsák a kerékcserét, vagy az üzemanyág feltöltését. Itt nem végzetes tragédia, ha egy miniatűr autó felborul. - Ebben az esetben a szerelők már száguldanak is a« helyszínre, hogy talpra állítsák a szerencsétlenül járt kis autót. Természetesen a kis csodamasinák maguktól nem tudnák, hogy merre kell menni, az autómodellezők vezérlik őket rádió-távirányítással, egy pisztolyszerű szerkezet segítségével. A szabályok nagyon egyszerűek, az a versenyző győz, akinek a masinája meghatározott idő alatt a legtöbb kört teszi meg - a körszámláló szerkezet rögzíti a megtett körök számát. Szalma győzött Tokióban Tokióban, a nemzetközi atlétikai viadalon Szalma László 7,91 méteres teljesítményével megnyerte a távolugrást. A 100 méteres síkfutásban rajthoz állt a szám klasszisa, az amerikai Carl Lewis, aki 10.39 mp-es, közepes idővel ért célba) Az első napon került sor a sportkategória versenyeire. Ezen az ország legjobb modellezői álltak rajthoz. Karl-marx-stadti autómodellezők is a résztvevők között voltak, meghívott vendégként. Az A-ligá- ban a BHG Szekszárd színeiben induló Kecskés András ötödik, Balogh Zoltán a hetedik helyet szerezte meg. A B-ligában Timár László sokáig a harmadik helyen futott, egy szerencsétlen borulás következtében azonban kénytelen volt az ötödik hellyel megelégedni. A szekszárdi Izsák Csaba hetedik, klubtársa, Solti János pedig a tizedik lett. Eredmények: Sportkategória, A liga: 1. Szabó J. (Budapest), 90 kör, 2. Vörös G. (Kaposvár), 89 kör, 3. Szalai J.(BRG), 84 kör. ...5. Kecskés András, (BHG Szekszárd), 66 kör, ...7. Balogh Zoltán, (BHG Szekszárd), 50 kör. fe liga: 1. Farkas I. (Orion), 123 kör, 2. Gasparik L. (Bp.), 116 kör, 3. Hegedűs I. (Orion), 112 kör, ...5. Timár László (BHG Szekszárd), 108 kör, ...7. Izsák Csaba (BHG Szekszárd), 100 kör .....10. Solti János ( BHG Szekszárd) 36 kör. Forma A kategória: 1. Farkas l.(BHG Budapest), 122 kör, 2. Gasparik L. (BHG Budapest), 118 kör, 3. Hegedűs I. (ŐRI), 115 kör, ...7. Izsák Csaba (BHG Szekszárd), 81 kör, 8. Müller György (BHG Szekszárd) 81 kör, 9. Solti János (BHG Szekszárd) 78 kör. B liga: 1. Kurgyis G. (BHG Szekszárd), 109 kör, 2. Csontos I. (BRG), 93 kör, 3. Lacza L. 88 kör.- kesjár Két országos csúcs Két országos csúcs született Cegléden, á világbajnokságra készülő magyar súlyemelönök válogató viadalán: az 56 kg-osok között Gábor Magdolna 55 kg-ot, míg a 75 kg-osok küzdelmében Takács Erika 88 kg-ot ért el szakításban. A válogatón 34-en vettek részt. Kettős szovjet győzelem A Honvéd HUNGALLJ Kupa nemzetközi öttusaversenyt a'szovjet Anatolij Sztarosztyin nyerte Martinék János és a szintén szovjet Leonyid Vitoszlavszkij előtt. Csapatban a Szovjetunió győzött, megelőzve Magyarország „A” együttesét. Nincs már nyeretlen csapata az 1988-89. évi megyei kézilabdabajnokság mezőnyének. A Gyönki DSK férfiegyüttesének játékosai a legutóbbi fordulóban végre megiz- lelték a siker örömét, miután nem kis meglepetésre hatalmas küzdelemben 29-28-ra nyertek a Tolna- tej SE ellen. A gyönki középiskolásokra egyébként dupla forduló várt, hazai sikerük után négy nappal a Fadd ellen már nem tudták felborítani a papírfotfhát. A női csapatoknál kétségtelenül a Simontornyai BTC szolgáltatta a meglepetést. A bőrgyáriak az esélytelen nyugalmával léptek pályára, aztán kitűnő kapusteljesítménnyel négygólos győzelmet arattak a bajnokaspiráns Szekszárdi Spartacus lányai ellen. Mi tagadás, ha a Tamási MEDOSZ gárdája mindebből nem profitál kellően, akkor úgy marad meg számára ez a bajnokság, mint az elszalasztott lehetőségek nagy éve. A Dombóvári Spartacus visz- szaléptette felnőtt-, a Gyönki DSK pedig az ifjúsági csapatát. így az ellenfelek mérkőzés nélkül jutnak a két-két bajnoki pont birtokába. Tovább tart a bronzérmes párviadal a Dalmand és a Tengelic együttese között. Nők Dalmand-Zomba 23-15 (12-8). V.: Kerekes, Török. A vendégcsaHárom napon • keresztül Szekszárd volt a házigazdája a labdarúgó középiskolás diákolimpia területi döntőjének. Egy-egy megye futballéletének egyfajta szondázása lehet az iskolai foci ereje, színvonala az ilyen megméretéseken. Nos, minden kritikai él nélkül: a Ba- ranya-Somogy-Tolna-Zala megyék IV. korcsoportos győzteseinek vetélkedésén a megyénk színeit képviselő Szekszárd 505-ös Szakmunkásképző Intézet legénysége erejéből egyetlen pontra sem futotta... Baranya-Tolna 1-0 (0-0). V.: Szabó. Baranya: Stettner - Berger, Lupék, Ignácz, Müller - Kaufmann, Hermányi, Fehér, Pörs - Pékár, Világos. Edző: Szőcs Sándor. Tolna: Tibai - Nagy P., Krista, Sebestyén (Za- lavári), Palkó - III, Pusztai, Haáz, Kardos - Nagy S., Tamás. Edző: Simon Ferenc. Egyenlő erők küzdelmében szerencsés góllal nyertek a pécsiek. G.: Lupék. Somogy-Zala 1-0 (0-0). V.: Menyhárt. Somogy: Ferencz - Juhász, Mező Cs., Németh, Hosszú - Pammer, Horváth, Solymosi, Mező T. - Béres, Tóth. Edző: Tóth Imre. Zala: Gyenesei - Szűcs, Tiba, Mándli, Mihalecz - Pécsi, Tóth, Bazsonyi, Kórodi - Kiss, Orbán. Edző: Pers Tamás. A terüpat végig hat játékossal szerepelt. Ld.: Koleszár 7, Kelemen 6, illetve Varga 8, Beke 4. Tamási-Kocsola 25-18 (13-9). V.: Sudár, Kerekes. Végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott a listavezető. Ld.: Méth 7, Gábor 6, Brücher 5, illetve Schmidtné 7. Simontornya-Szekszárd 14-10 (10-5). V.: Kneller, Lesták. A győzelmet jobban akaró hazaiak kitűnő kapusteljesítményüknek köszönhetik győzelmüket. Ld.: Ra- bóczki 5, Molnárné 3, illetve Rózsa 4, Hosnyánszkiné 3. Szekszárd-Kocsola 20-11 (10-4). V.: Lesták, Kneller. Jól kezdett a Kocsola, aztán a 18. percben egyenlített a Spartacus, s ettől kezdve nem hagyott kétséget afelől, hogy ki gyűjti be a két pontot. Ld.: Hosnyánszkiné 10, illetve Schmidtné 8. Férfiak Gyönk-Tolnatej SE 29-28 (12-15). V.: Kerekes, Sudár. A forduló meglepetése két ellentétes félidő után. Ld.: Simigh 7, János 5, illetve Vasvári 7, Borbás 5. Gyönk-Fadd 26-42 (13-21). V.: Mátrai, Schalli. A vendégek gólokra váltották mezőnyfölényüket. Ld.: János 11, Simigh 9, illetve Acsádi 11, Márkus 7, Búzás 6. leti döntő legszínvonalasabb mérkőzésén megérdemelt somogyi siker született. G.: Béres. Somogy-Tolna 1-0 (1-0). V.: Koszorús. Somogy: Ferencz - Mező Sz., Mező T., Németh, Koszpeg - Tóth M., Juhász, Pammer - Solymosi, Béres, Fábián. Edző: Tóth Imre. Tolna: Tibai - Nagy P., Krista, Haáz, Palkó - Zalavári, Pusztai, III - Kardos, Nagy S., Tamás. Edző: Simon Ferenc. Óriási potyagóllal kasszírozott két pontot a későbbi tornagyőztes. G.: Fábián. Zala-Baranya 1-0 (0-0). V.: Szabó. Zala: Gyenesei - Mihalecz, Mátyás, Mándli - Bazsonyi (Nagy), Pécsi, Kórodi, Orbán - Kiss, Tóth (Buzsáki). Edző: Pers Tamás. Baranya: Stettner - Müller, Lupék, Ignácz, Berger (Welsch) - Hermányi, Pörs, Kaufmann - Pékár (Varga), Fehér, Világos. Edző: Szőcs Sándor. Az utolsó percig nyílt, változatos küzdelemben dőlt el az ezüst-és a bronzérem sorsa. G.: Kiss. A területi döntő végeredménye: 1. Somogy (Kaposvári Széchenyi Kereskedelmi Szakközépiskola) 5,2. Zala (Zalaegerszegi Ságvári Gimnázium) 4, 3. Baranya (Pécsi 508-as Szakmunkásképző Intézet) 3,4. Tolna (Szekszárdi 505-ös Szakmunkásképző Intézet) 0 ponttal. - . Ifjúsági bajnokság: Nők: Gyönk-Tengelic 4-21, Tamási- Kocsola 16-13, Dombóvár-Tolna' 12-13, Dombóvár-Szekszárd 8-7, Szekszárd-Kocsola 13-5, Kocso- la-Dombóvár 7-9. Férfiak: Gyönk-Tolnatej SE 35-25, Gyönk-Fadd 41-22, Fadd-Hő- gyész 12-30. . Leány serdülőbajnokság: Szekszárd-Kocsola 13.-4, Simontornya-Szekszárd 13-12, Tamási-Kocsola 14-3. A bajnokság állása: Felnőttek Nők 1. Tamási 26 20 4 2 548-432 44 2. Szekszárd 27 19 2 6 580-458 40 3. Dalmand 26 18 1 7 472-402 37 4. Tengelic 25 178 498-396 34 5. Tolna 26 12 1 13 419-436 25 6. Simontornya 27 9 5 13 381-411 23 7. Kocsola 27 9 2 16 431-528 20 8. Zomba 26 5 3 18 434-516 13 9. Dombóvár 28 127 222-406 2 Férfiak 1. Iregszemcse 12 11 _ 1 321-251 22 2. Fadd 11 4 3 4 246-246 11 3. Tolnatej SE 11 4 2 5 271-264 10 4. Gyönk 12 1 1 10 257-334 3 KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Hogy tetszik lenni?9.00: Schubert: C-dúr vónósötös. 9.30: A hét költője: Arany János. 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: ArturoToscani- ni vezényli az NBC szimfonikus zenekarát. 11.05: A szüfrazsett tábornok. Zirzen Janka születésének 165. évfordulójára. 11.27: Heptameron. Jelenetek Navarrai Margit elbeszélésgyűjteményé- böl. 12.45: Egy hazában. Ómolnár Miklós riportja. 13.00: Klasszikusok délidöben: 14.10: Egy kishi- vatal packázásai. Tóth Endre elbeszélését felolvassa az író. 14.21: Népdalcsokor. 15.00: Az olvasás gyönyörűsége. 15.30: Kóruspódium. 16.00: Tizenhat óra. 16.10: Hangoló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.50: Nóták. 18.05: Levelekre röviden... 19.15: Határtalan szakértelem. 19.50: Egy rádiós naplójából. 21.20: Kék mezőben ötven csillag. 21.50: Gong. 22.00: Hírvilág. 22.30: Operaest Leyla Gencer felvételeiből. 23.20: Évszázadok mesterművei. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.05-12.00: Napközben. 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Világújság. 12.10: Indulófelvételek. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Oláh Kálmán népi zenekara játszik. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. Csak középhullámon: 18.30: Daráló. Az UHR-sávon: 18.30: Tip-top parádé. 19.05: Sportvilág. 19.30: Nóták. 20.00: Válogatás Enya és Vangelis legújabb nagylemezeiből. 21.05: Ez botrány? Bányai Gábor műsora. 22.05: Rockújság. 23.10: Sporthírek. 23.14: Bemutatjuk Jan Garbarek A hét álom legendája című dzsesszlemezét. BARTÓK RÁDIÓ 9.06: Dzsesszarchívum. 9.30: Don Pasquale. Részletek. 10.35: Zengjen a muzsika! 11.05: A kamarazene kedvelőinek. 12.03: Haydn: fisz-moll (Búcsú) szimfónia. 12.34: Bemutatjuk új kórusle»- mezünket. 13.05: Kilátó. 13.50: A Hóna felvételeiből. 14.08: Évszázadok zenekari muzsikája. 15.10: Mozart: Idomeneo. 18.30: Schubert: C-dúr vonósötös. 19.05: Felejthetetlen hangversenyek. 20.28: A hívás. 20.38: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 21.58: Kortárs amerikai szerzők műveiből. 22.38: A sztaniolpapír. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. Jó reggelt! (Kossuth) - Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Útinform - Tegnap történt. 7.00: Jó reggelt! (Kossuth) - Lapszemle - Időjárás - Ügyeletek jelentik - Útinform - Dél-dunántúli krónika - Sporthírek - Programajánlat. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Vörös özvegy (ism.) Francia tévéfilm. 11/1. rész. 10.35: Delta. Tudományos híradó (ism.) 11.00: A Hét (ism.) 12.00: Képújság. 15.30: Hírek. 15.35: Déli videóújság. 15.45: Stírí - Hírek román nyelven. 15.50: Három nap tévéműsora. 15.55: Kuckó. 16.40: Müsorajánlat. 16.45: VI. Nemzetközi Karmesterverseny. Elődöntő. 17.45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra. 18.00: Egy szó mint száz. Nyelvi fejtörő játék. Egri János műsora. 18.45: Reklám. 18.50: Esti mese. 19.00: Új cím-cim. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Thiery Árpád: Freytág testvérek. Tévéfilmsorozat. 21.10: Panoráma. 21.55: A győri Székes- egyház. 22.25: Híradó 3. TV2 Radványi Dorottyával és Ipper Pállal 17.00: Képújság. 17.15: TV2 Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene - Tévétorna. 17.30: Kérdezz-felelek. 17.45: TV2.18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek! 18.50: TV2. 19.00: A cha- teauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozat. 19.55: TV2.20.00: A Pécsi Stúdió körzeti niüsora. Tartalomból: - A Széviz, a Zala egyik mellékfolyója. Partján tucatnyi község. Történelmi múltjuk, pangó jelenük és ebben a tavaszban úgy tűnik, ígéretes jövőjük - érdeklődésre tarthat számot. A . műsor bemutatja a községek gondjait, bajait, az * összefogást, amellyel igyekeznek napjaikat szebbé tenni és ezen a pünkösdhétfőn azt a hitet is, amellyel megragadják egymás kezét. 20.55: TV2. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. 21.30: Telesport. 23.00: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermekek, énekeljünk együtt. 8.45: A hetedik szél. 9.00: Iskolai program. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották - Nézzék! 15.00: Gyermekműsor. 15.15: Mindig önökkel. 16.30: Magyar híradó. 17.15: Tv-napló I. 17.35: Oktatóműsor. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Látókör. 19.11: Időjárás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 20.00: Drámaest. 21.05: Videotilt. 21.50: Tv-napló III. 22.10: Mindig önökkel. 0.10: Hírek. 2. MŰSOR 17.10: Műsorismertetés. 17.15: Tv-naptár. 17.25: Hírek. 17.30: Szlavóniai és baranyai körzeti program. 18.15: A sport világa. 19.30: Tv-napló. 20.00: Külpolitikai műsor. 20.45: Hírek. 20.50: Időjárás. 20.55: A diszkográfia világa. 21.15: Smyley emberei. 22.10: Dokumentumest. 23.40: Műhold- program. 0.45: Időjárás. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A mikrovilág című lapban. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárás-jelentés. 8.00: Könnyűzenei videoklip-összeáJlitás. 15.30; Vi- deoklip-slágerlista. 16.30: Forró drót. 18.30: Új zenei show. 19.30: Tudósítás a cannes-i filmfesztiválról. 20.00: Nagy Völgy-westernsórozat. 21.00: Dick Powell színháza. 21.45: Világhíradó. 22.00: Élet a Földön. 23.00: Túlélés - ismeretterjesztő sorozat. 0.00: Egyveleg. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: Gyermekműsor. 9.30: Játékos show-műsor. 11.00: Sullivanék - filmsorozat. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ - amerikai filmsorozat. 14.00: Képkölteményekkel összekomponált hangszeres zene. 15.00: Változó világ - filmsorozat. 16.00: Szeretni - filmsorozat. 16.30: Családi ügy - vígjátéksorozat. 17.00: Európa első számú rockshow-ja. 18.00: Eurosport. 1.30: Landscape Channel. TV5 16.05: Hírek. 16.10: Sylvie és a három szilfa - tv-sorozat. 16.30: Muskétások konyhája. 16.45: Pihenőidő. 17:30: Számok és betűk. 17.55: Hírek, időjárás. 18.00: Kibámulva az ablakon. Film. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: A showbusiness autóbusza. 21.00: Újvilág. 22.00: Tv-hiradó. 22.30: Időjárás-jelentés. 22.35: Miléna Nova Tremblay- dokumentumdráma. 23.25: Észak-Dél. 23.55: Vállalkozó Rt. - Riportfilm. 0.20: Biondi és társai. 0.45: Műsorzárás. SZOVJET TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc. 6.30; Műsorismertetés. 6.35: Labdarúgókörkép. 7.05: A tanú. 9.15: Népi együttes játszik. 10.00: Nyilvánvaló - hihetetlen. 16.30: Hírek. 13.45: V. Gornosztajeva műsora. 14.15: Dokumentumfilmek. 14.55: Hírek. 15.00: Gyermekek órája. 16.00: Kis koncert. 16.15: A szverdloyszki közgazdász-konferencia. 16.45: Mi történik a nagyvilágban? 17.00: A mai Kína. 17.45: Rajzfilm. 18.00: Rómeó és Júlia. 19.00: Tv-hiradó. 19.50: A balett folytatása. 21.20: Mi történt a nagyvilágban? 21.35: A kamasz. 22.42: Hírek. 22.47: Chapliniana. 23.52: Dalok és románcok. Asztalitenisz NB I. Vidéki rangadó - meglepetés nélkül Kanizsa Bútor-Tolnai VL 19:6. A vidéki rangadón nem született meglepetés: a kanizsaiak meggyőző biztonsággal szerezték meg nagyarányú győzelmüket az esélytelen tolnaiak ellen. Hol vannak már azok a szép idők, amikor a tolnai lányok szebbnél-szebb eredményekkel bizonyították az NB I. élcsoportjába való tartozásukat? Tudtuk, hogy Balogh, Bolvári I., Bolvári II. és Bátorfi távozásával egy erősen meggyengült csapat szerepel a nemzeti bajnokságban. Abban azonban bíztunk, hogy a Tolnai VL fiataljai - ha nem is teljes mértékben, de részben - pótolni tudják az eltávozottakat, ám mindez nem következett be. A szakvezetésnek elsőrendű feladata; hogy még hatékonyabb edzésmunkával, a tehetséges fiatalok menedzselésével a fiatal város együttesének lányai ne csak játszani, hanem elszánt küzdeni akarással nyerni is tudjanak. Beléjük kell nevelni azt, ami Bolváriékban megvolt: a hihetetlen győzni akarást, mely korábban az eredményekben is rrfegmutatko- zott. Győztesek: Gazsi, Mausz 5-5, Bízó, Gál 4-4, Beck 1, illetve Kaiser, Pata 2-2. Rencz, Herczig J. 1-1 Herczig Judit ezúttal csak egy győzelmet aratott Kézilabda megyebajnokság A szekszárdiak Simontornyán is kikaptak Somogy-Tolna 1-0. Kifutással menta kaposváriak kapusa