Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-12 / 110. szám

2 rtEPÜJSÁG 1989. május 12. Az ifjúság helyzetéről tárgyalt az Országgyűlés Sajtólevelező volt, képviselő lett Az örökös fölszólaló: Südi Bertalan- Az ön neve nagyon régóta ismerős a lapok levelezési rovatából. Az a benyomásom hogy él önben egyfajta közlési kényszer: akár tetszik valamilyen jelenség, dolog, elhatá­rozás, akár nem, papírra veti. Nem változott a helyzet azóta sem, mióta országgyűlési képviselő, a leggyakrabban felszólalók között tartják számon. Ezen az ülésszakon is két napirendi témához hozzászólt, sőt, egy kérdése is van. Hogy győzi mindezt, hisz akad­nak képviselők, akiknek a hangját sem hallani évek óta.- Annak, ha egy képviselő nem szólal fel, két oka lehet: névlegesnek tekinti a tisztsé­gét, nem képviseli a választói érdekeit, vagy pedig egzisztenciális emeltyűnek tartja a tényt, hogy képviselő lehet. Egyáltalán nem is sejtik, hogy ezzel mennyire megsértik a választóikat, hisz nincs olyan választókörzet, ahol nem fordulnának elő helyi gondok, amit summázva, általánosítva ne lehetne elmondani. A mindennapi konkrét dolgokat persze nem feltétlenül muszáj az Országgyűlés elé hozni, ennek elintézésében segíte­nek a minisztériumok, az országos szervek. Erre példa: az új művelődési miniszternek, Glatz Ferencnek már átadtam egy levelet, amiben kértem, hogy a roskadozó jánoshal­mi iskola ügyében fogadja az igazgatót, a tanácselnököt és engem. Éppen az előbb szólt: rendben van, nagyon rövid idő múlva találkozunk. Ha nem sikerül a dolog, inter­pellálni fogok. Felszólalni nem kötelező, de most például az ifjúsági törvény végrehaj­tásának a tárgyalásakor olyan dologhoz érkeztünk, amiben 18 éve jóformán semmi sem történt. Hát hogy maradna az ember ilyenkor néma? A helytelen káderpolitika ugyanis teljesen deformálta a fiatalok szemléletét, hiszen elérkeztünk arra a pontra, mikor azt mondják: nem érdemes tanulni. Ez nemcsak azért van Így, mert kevés a fizetés, hanem azért is, mert látják: diletfinsok töltenek be komoly tisztségeket, egészen addig, míg el nem érik a nyugdíjkorhatárt. Ugyanakkor a fiatal­ság egy része szellemi segédmunkára kényszerül, aminek rendkívül komoly következ­ményei várhatók.- Visszatérve a „szótlan képviselőkre". Sokan közülük úgy tartják, amit nem mondanak el, abból baj sem származhat. Pedig aki 3-4 évig néma maradt az Országgyűlésben, annak önvizsgálatot kellene tartania: mondjon le és helyette válasszanak olyan képviselőt, aki bá­tor, aki mer vitatkozni - az állampolgárok érdekében. Az a tapasztalatom, hogy a hallgatag emberek igazodnak - ahogy mondani szoktuk - az elvárásokhoz. Sokan még annyi fárad­ságot sem vesznek, hogy átolvassák a képviselőknek kiadott anyagot, arról nem is beszél­ve, hogy érdemben elgondolkodnának azon, mi is az, ami az adott témában a választókör­zetükben egyáltalán felmerülhet. Ezt én nem tudom megtenni. Mindenhová persze nem jut el az ember, de a falugyűlések, különböző vitafórumok támpontot adnak, alkalmasak arra, hogy az ember a saját lelkiismeretének a megnyugtatására mintát vegyen az embereket foglalkoztató gondokból. Az országgyűlésen bátran megnyilatkozni csak ilyen alapról elin­dulva lehet.- A kormány átalakításánál a következő megjegyzése volt: „A minisztériumi irányítás má­sodik vonalában funkcionált államtitkároknak, miniszterhelyetteseknek aligha lett volna élet­terük a minisztériumban, ha nem bizonyultak volna elődeik koncepcióinak maradéktalan tá­mogatóinak, feltétlen gyakorlati végrehajtóinak. Ennél fogva természetes , hogy a kudarco­kért a helyetteseket is felelősség terheli. Szimpatikusabb lenne az olyan megoldás, ha ezen­túl nem a korábbi kifogásolható munka miatt politikailag korrumpálódott személyek lépné­nek elődeik nyomdokába, hanem olyanok, akik korábbi munkájukkal rászolgáltak a bizalom­ra. ” Önnel nagyon sokan egyetértenek.- Egyik újságíró kollegája meg is kérdezte: Hogyan rendeztem ezt a vitámat a kormány­fővel? Németh Miklóssal nem volt alkalmam vitatkozni, tudniillik egyetlen olyan bizottság­nak sem vagyok a tagja, ahol bemutatták a leendő minisztereket, ahol lehetett volna kér­dezni, és véleményt mondani. De valahol el kellett mondanom, hogy az egyszer már besá- rozódott emberek nem képesek másként dolgozni, mint korábban, egyszerűen azért, mert nem tudnak kibújni a saját bőrükből. Olyan embereket kellene tisztségbe állítani, akik az elődjük támogatása révén nem kompromittálódtak, akik képesek a koncepcióváltásra. Nem személy szerint azokat vádolom, akik a második vonalból léptek egyet előre, de hát az az igazság, hogy a minisztériumokban csapatmunka folyik, s nyilván olyan embereket vá­laszt maga mellé a miniszter, akik messzemenően egyetértenek vele. A polgári társadal­makban, ha tévednek egy minisztériumban és megállapítják a felelősséget, mindenki el­megy, lemond. Nálunk ez nem szokás. Amit elkótyavetyéltek, ami ebek harmincadjára ke­rült, azért senki sem felel, csak azért, ami a rájuk bízott anyagi értékekből megmaradt. Ez majdnem olyan, mintha az orvos csak a gyógyult betegekért felelne.- Az országgyűlésen a kérdések zöme valamilyen konkrét helyi témával kapcsolatos. Ön viszont most a múlt év végén megszavazott költségvetés hitelességét vonta kétségbe.- Többször tapasztaltam ugyanis, hogy a kormány nem hajtja végre amit elhatározott, vagy pedig alsóbbrendű jogszabályok alkalmazásával keresztülviszi az elképzeléseit. Az Országgyűlés legitimitását nemcsak azért támadják az alternatív szervezetek, mert nem tükrözi a népesség struktúraváltozásait, hanem azért is, mert amit itt elhatároztunk, nem mindig fedi a való Ságot. Jó lenne, ha az elénk tett javaslatok és döntések megalapozottak lennének. Mert az idei állami költségvetést is jóváhagytuk, ugyanakkor kiderült: máraz első negyedév végén komoly pénzügyi gondok jelentkeztek. Ezt ne mi rajtunk, képviselőkön kérje számon a társadalom, mi nem vagyunk közgazdászok és mégis nekünk kell elvinni a balhét. Tiszta, világosés hiteles legyen az az anyag, amit elénk tesznek. S hogy nem ilyen, ez arra bizonyíték, hogy a kormány csak ballag az események után.- Önt olykor megmosolyogják, nem is annyira a mondanivalója inkább az előadásmódja miatt, ami nem nélkülözi a pátoszt.- Ez lehetséges. Tudom magamról, hogy drámai dolgokról, ordító negatívumokról nem tudok kedélyeskedve beszélni. Azok, akik hivatalból, vagy megrendelésre szólalnak fel, ér­zelmileg sem tudnak azonosulni a mondanivalójukkal. Azok viszont, akika választóik érde­kében kérnek szót, képtelenek közömbösen, monoton hangon, szenvedély nélkül beszél­ni. Közéjük tartozom én is. D. VARGA MÁRTA (Folytatás az 1. oldalról.) Sára az általa javasolt eredeti változatot in­dítványozta. Egyetértett viszont az Igaz­ságügyi Minisztérium másik javaslatával, amely összhangban van azzal, hogy kép­viselő-, illetve tanácstagjelöltek azok lesznek, akik megkapták a jelölőgyűlé­seken megjelent állampolgárok egyhar- madának szavazatát. Határozathozatal következett: a Bödö- né Rózsa Edit által benyújtott törvénymó­dosító javaslatot, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság jelentésével együtt a képviselők 2 ellenszavazattal és 11 tar­tózkodással elfogadták. A napirendnek megfelelően ezután a „Joszif Visszárionovics Sztálin genera­lisszimusz emlékének megörökítéséről szóló 1953. évi I. törvény” hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslat tár­gyalása következett. Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter kifejtette, hogy a korábban elhangzott ezzel kapcsolatos interpellációra ő már válaszolt, így további indoklás felesleges, mindenki érzi a törvényjavaslat jelentő­ségét. Határozathozatal következett: az Országyűlés egyhangúlag hatályon kívül helyezte a Sztálin emlékét megörökítő törvényt. Ezután az elnök bejelentette, hogy a következő napirendi pontról, az Elnöki Tanács 1985. július 1 -je óta végzett mun­kájáról szóló beszámolót írásban meg­kapták a képviselők. A jelentéshez Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke nem kívánt szóbeli kiegészítést tenni. S mivel hozzászólásra sem jelentkezett képviselő, határozathozatal következett: a beszámolót a képviselők két tartózko­dás mellett tudomásul vették. Az ifjúsági törvény végrehajtásának ta­pasztalatairól, a kormányzat eddigi és jö­vőbeni ifjúságpolitikai törekvéseiről Deák Gábor államtitkár, az Állami Ifjúsági és Sportrhivatal elnöke számolt be. , A kormány beszámolójaként előter­jesztettexpozéjában az államtitkár rámu­tatott: a mai helyzetben fontos az új ifjú­ságpolitika kialakítása. Önállóbb arcula­tú és főleg eredményesebb állami, ennek alapján ifjúságpárti kormányzati munká­ra van szükség. Az államtitkár a másik és legfontosabb tényezőként az ifjúság helyzetének ag­gasztó mértékű romlását jelölte meg. Az eladósodás, az infrastruktúra elha­nyagolása, az elhibázott beruházások, a pazarlás, a szakszerűtlenség odáig ve­zetett, hogy ki kell mondanunk: ez a poli­tikai gyakorlat - szándékától függetlenül - objektíve nem lehetett ifjúságpárti. így - bármennyire fájdalmas - logikus és szükségszerű a következménye: az ifjú­ságpolitika is elégtelenre vizsgázott : szögezte le. A nevelés-oktatás állami feladatait is a legfontosabb ifjúságpolitikai kérdések közé sorolta az államtitkár, rámutatva, hogy az országban végbemenő átalaku­lás az utóbbi évtizedek legátfogóbb isko­lareformját követeli meg. Az államtitkár a feszítő gondok között szólt a lakáshoz jutás nehézségeiről. Az Ifjúsági Törvény végrehajtásáról szólva hangoztatta, hogy a törvény a maga ide­jében progresszív szerepet játszott, vég­rehajtása során azonban kiderült: fele­más szabályozás született. Túlzott illú­ziók fűződtek e jog mindenhatóságához. A deklarált célokhoz kezdettől fogva hiá­nyos, elégtelen eszközrendszer társult. Deák Gábor figyelmeztetett: a fiatalok helyzetének romlása, életkilátásaik elbi­zonytalanodása olyan fokú bizalomvesz­téshez, sőt bizalmi válsághoz vezethet, ami veszélyezteti a társadalmi rendszer stabilitását is. A közelmúlt ifjúságpolitiká­ja - mivel a felgyülemlett gondokat ér­demben kezelni képtelennek bizonyult - elvesztette hitelét. Az államtitkár kijelentette: az ÁISH a je­lenlegi formájában nem képes megnyug­tatóan, kellő eredményességgel ellátni if­júságpolitikai feladatait. Szerinte a jövő­beni új kormányszervet olyan helyzetbe kell hozni, hogy érdemben tudjon hatni a fontos kormányzati döntésekre, funkcióit és hatáskörét, eszközeit egymással összhangban kell megállapítani. Végezetül kérte a képviselőket: támo­gassák azt a javaslatot, hogy a gyermek- és ifjúsági jogok a jogrendszer egészé­ben, s ne egy külön törvényben jelenje­nek meg. Az ifjúsági törvény hatályon kí­vül helyezésére azonban csak akkor ke­rüljön sor, amikor az alkotmányozó mun­ka előrehaladása ezt indokolttá teszi. Az ifjúsági és sportbizottság nevében VÖRÖSNÉ CSUKA MÁRIA (Komárom m„ 9. vk.), az Ácsi Cukorgyár műszerésze az ÁISH előterjesztéséről megállapította, hogy az formálisan közelíti meg a kér­dést, már csak azért is, mert mindenfajta helyzetelemzést nélkülöz. ZSOLNAI KATALIN (Komárom m., 3. vk.), a Környei Mezőgazdasagi Kombinát művezetője javasolta: az ifjúságpolitikai kérdések kerüljenek a miniszterelnök hatáskörébe, ezzel garantálva azok szá- monkérhetőségét, elodázhatatlanságát és felelősségteljes megoldását. NAGY JÓZSEFNÉ (Heves m., 9. vk.), a Debreceni Tartósítóipari Kombinát Hat­vani Konzervgyárának raktári csoportve­zetője hozzászólásában elsősorban a fiatal generáció aggasztó lakáshelyzeté­ről szólt. 0 SÜDI BERTALAN (Bács-Kiskun m., 12. vk ), a Jánoshalmái Petőfi Mgtsz MSZMP- bizottságának titkára a többi között java­solta, hogy csoportosítsanak át más, ke­vésbé fontos területekről anyagi forráso­kat a fiatalok helyzetének javítására. KÓKAI RUDOLF (Szolnok m„ 15. vk.) a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár MSZMP- bizottságának titkára indítványozta: kö­telezni kellene a kormányt arra, hogy - hasznosítva a parlamenti viták tapaszta­latait - még.ebben az évben terjessze az Országgyűlés elé az ifjúsággal kapcso­latos konkrét elképzeléseket, feladato­kat. KÁLLAI FERENC (országos lista) szín­művész kétperces hozzászólásában azt hangsúlyozta: az ifjúságpolitika elkép­zelhetetlen a család, az iskola és a társa­dalom harmonikus egységbe kapcsolá­sa nélkül. HELLNER KÁROLY (Budapest 32. vk.), a Merkur vezérigazgatója hangsúlyozta, ma már egyáltalán nem várható, hogy ez a törvény bármi módon is segíteni tudná az ifjúság gondjainak megoldását. Ezért indítványozta a törvény hatályon kívül he­lyezését, mégpedig a mostani üléssza­kon. BERG LÁSZLÓNÉ (Hajdú-Bihar m., 18. vk.), a Komádi 1. Számú Általános Iskola igazgatója kiemelte: a nemzet, a haza sorsa függ a felnövekvő gernerációtól. Ezért, ha nemzetben és jövőben gondol­kodunk, akkor elsősorban ezzel a gene­rációval kell foglalkozni. SÁNDOR GÁBOR (Nógrád m., 5. vk.), az Üvegipari Művek Pásztói Szerszám- és Készülékgyárának anyagbeszerzője hangot adott annak a véleményének, hogy újabb állami ifjúsági intézményre nincs szükség, az ifjúságpolitikai dönté­seket, illetve azok végrehajtását az Or­szággyűlés ellenőrizze. MORAVCSIK FERENCNÉ (Bács-Kis- kun m., 19. vk.), a Magyar Vöröskereszt kiskőrösi városi vezetőségének titkára szerint mindenekelőtt a munkanélküliség problémája vált a fiatalok bizonytalan­ságérzetének legfőbb okává. SZABÓ ISTVÁN (Budapest, 8. vk.), a Pais Dezső Utcai Általános Iskola igazga­tója figyelmeztetett: a többgyermekes családok megélhetése egyre bizonytala­nabb, ugrásszerűen növekedtek a gyer­mekélelmezés költségei, csökkent a beiskolázás, a szakma megszerzésének lehetősége. Dr. CSONTOS JÁNOSNÉ (Borsod- Abaúj-Zemplén m., 11. vk.), az Ormosbá­nyai Általános Iskola igazgatóhelyettese hangsúlyozta: a kormány ifjúságpolitiká­ját közmegegyezéses alapon kellene kialakítani. * Az ebédszünetben 49 képviselő rész­vételével alakuló ülést tartott az Or­szággyűlés egészségügyi csoportja, amelynek vezetőjévé megválasztották BALOGH KÁROLYT (Győr-Sopron m„ 11. vk.). Az ülésen megállapodtak abban, hogy május utolsó napjaiban - még a soron következő ülésszakot megelőzően - a szekció konzultál a Szociális és Egész­ségügyi Minisztérium képviselőivel a tár­sadalombiztosítás, az egészségügyi helyzet, valamint a szociálpolitika kér­désköréről. Ugyanakkor fontolóra veszik azt is, hogy lehetőség szerint az Ország- gyűlés plénuma elé vigyék a nemzeti egészségmegőrzési programot, illetve az annak megvalósítási esélyeit elemző be­számolót. * ANGYAL IMRE (Veszprém m., 4. vk.), a Tihanyi Községi Tanács elnöke javasolta, hogy a kormány állítson össze ifjúságpo­litikai intézkedéscsomagot, s azt építse bele saját stabilizációs programjába. SEBESI LÁSZLÓNÉ (Békés m„ 6. vk.) nyugdíjas pedagógus arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy amikor az Országgyűlés az Ifjúság helyzetéről tárgyal, nem feled­kezhet meg azokról, akik nem tagjai egyetlen ifjúsági szerveződésnek sem, il­letve a társadalom perifériájára szorul­tak. LÁSZLÓ BÉLA (Szabolcs-Szatmár m., 14. vk.), a fehérgyarmati városi pártbi­zottság első titkára határozottan vitába szállt a beszámolónak azzal a megállapí­tásával, miszerint az ifjúsági törvény hiá­nyos végrehajtásának oka az ifjúság ér­dekérvényesítő képességének gyenge­ségében keresendő. DR. VELKEY LÁSZLÓ (Borsod-Abaúj- Zemplén m., 4. vk.), a Borsod Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ­jának igazgatója kétperces hozzászólá­sában felhívta a figyelmet arra, hogy ne az ellenszolgáltatás nélküli jólétet, kiszol­gálást, jogokat hangoztató követelések teljesítése legyen a program készítését irányítók szemlélete. DEÁK GÁBOR a beszámoló vitáját ösz- szefoglalva hasznosnak ítélte, hogy a vi­tában nemcsak a kormányprogram, ha­nem a tárcák számára is elhangzott egy sor olyan javaslat, amely nem kerül pénz­be, csupán több odafigyelést, gondos­kodást követel. Ugyanakkor szólt arról, hogy a pénz­ügyminiszter véleménye szerint a vitá­ban javasoltak megvalósításához lega­lább 100 milliárd forintra lenne szükség. Az államtitkár olyan mechanizmus ki­építését tartotta szükségesnek, amely rendszeres párbeszédre teremt lehető­séget a kormány és az ifjúság között. Végül a határozati javaslattervezet szövegének módosítását indítványozta. Eszerint az Országgyűlés a Miniszterta­nács jelentését azon véleményének fenntartásával venné tudomásul, hogy a kormány az elhangzott javaslatokat épít­se be hároméves munkaprogramjának végleges változatába. A parlament végül nem fogadta el az elkészült dokumentumot. Az ifjúsági és sportbizottság ezután határozati javasla­tot fogalmazott meg a további feladatok­ról. Szünet után az Országgyűlés a javas­latot - amelynek egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy a kormány az el­hangzott indítványokat vegye figyelembe a három évre szóló munkaprogramjának kidolgozásakor - elfogadta. Ezzel befejeződött az ülésszak máso­dik munkanapja. Ma 9 órakor az interpellációkkal és a kérdésekkel folytatódik az Országgyűlés munkája. A közélet hírei Németh Miklós, a Minisztertanács el­nöke tegnap hivatalában fogadta And­rew Sarlóst és Patrick Keenant, a Kana­dai-Magyar Üzleti és Kereskedelmi Ta­nács hazánkban tartózkodó küldöttsé­gének vezetőit. A szívélyes légkörű esz­mecserén részt vettek a delegáció tagjai, jelen volt Derek Fraser, Kanada magya­rországi nagykövete. * Az MSZMP 1989. április 29-én tartott Tolna megyei értekezletének jegyző­könyve megtalálható a városi és a me­gyei irányítású nagyközségi pártbizott­ságokon. Minden érdeklődő - függetle­nül attól, hogy tagja-e az MSZMP-nek vagy sem - elolvashatja. Tüntetés Az oktatási rendszer gyökeres reform­ját, az ideológiai nevelés és az orosz nyelv kötelező tanításnak az 1989/90-es tanévtől történő eltörlését követelte teg­nap délután a Művelődési Minisztérium előtti tüntetésen a Republikánus Kör. A szervezet felhívása rámutat: hazánk válságágazatainak sorában kiemelkedő helyet foglal el az oktatás, azon belül is a világnézeti nevelés és az iskolai nyelvta­nítás. Politikailag anakronisztikus, sérti a nemzet önérzetét, felbecsülhetetlen morá­lis és gazdasági károk előidézője az a kivé- telezettség, amelyet a marxista ideológia és az orosz nyelv élvez más tárgyak - így az anyanyelv - oktatásának rovására. A de­monstráció után az MTI tudósítójának ér­deklődésére Boldizsár Gábor, a művelődé­si tárca főosztályvezető-helyettese el­mondta: ősztől megkezdik az orosz taná­rok fakultatív átképzését, a minisztérium re­méli, hogy erre átképzési segélyt kap a kor­mánytól. Hozzátette: szerinte 1992-től lesz lehetőség az orosz nyelv kötelező oktatá­sának eltörlésére. Ziherhejctű A Parlamentbe csak előzetes bejelentés, személyazonossági, továbbá újságírói iga­zolványbirtokában lép­het be a tudósító. Min­dez világos és érthető, ügyelni kell az Ország­ház biztonságára, külö­nösen hogy az utóbbi időben is megszapo­rodtak a névtelen beje­lentések, a riadók. Ed­dig azonban - megkü­lönböztetésünk jeléül - kaptunk egy piros kis kitűzőt, ami ziherhejc- tűn fityegett. Financiális okokból mostanában nem jár ilyesmi, ugya­nis az előállítása pon­tosan tíz forintba kerül darabonként. Helyette az újságíró igazolvány egy lapját kell magunk­ra akasztani. Igenám, de mivel? A civilruhás bizton­sági őr meg is kérdez: biztosítótűje, vagy csi­pesze van? Nincs - fe­lelem bátortalanul, és beletúrok a táskám al­jába. Van itt minden, korpatablettától kezd­ve ceruzacsonkig, csak éppen ziherejc nincs. Az őr azonban találé­kony: gemkapoccsal a nyakláncomra tűzi az azonosítási jelemet. Mit mondjak? \ Elég snassz. Gyanús lehetek, mert megnézik a táská­mat is, aminek a tartal­mát készségesen fel­forgatom. Mire az egyik fess őr a másikhoz for­dul: Na mi van, öreg, is­merkedünk, ismerke­dünk? - dvm -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom