Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-06 / 105. szám
1989. május 6. TOLNATÁJ - 7 Bayer Béla: Anyám Bölcsődal a hiány szegletén, hiába mozdulok szemedhez. Torkomból jajszó menekül, arcodhoz száműzöm az istent. Mátyás Ferenc: Mosolyoddal segítsél Szétfut száján a mosoly . a rózsák asszonyának, szeméből kiolvasom, mit általa a nyár ad. Nyaram idézi minden gyújtó mozdulatával, szava, ha érint, öreg szívem pirul a lázban. Rózsák asszonya, hol vagy? - jelened tán segít még, oszlasd el rettegésem, mosolyoddal segítsél. Forrai Ágnes Zengő fénymezőn (nagyanyámnak) Őszöd sáros labdacsot görget. Ittmaradsz. , Csorbult szemeidből tavasz pattan-e még? Szavad a szél sugallata, érett ösztöneid lombja hullana? Szívedbe csupasz fák sajgását temetted. Poshadt anyaságod emlékezni szült. Megsárgult telkedbe nyarakat álmodok, Zengő Fénymezőkön kell eztán játszanod. Rottkai néni Végh András görbe tükrei Tolnai madonna A Zumbrai ház Minden ember rögzíti a körülötte levő valóság képeit. Mikor visszaidézi, kivetíti, ugyanarról a jelenségről más-más tükröződés, emlék ábrázolódik. Ahány ember, annyiféle lesz, a belső motívumokkal vegyes, lelki mozizás. így rokonítható a festészet a filmművészettel. Pontosabban, személyre szólóan fogalmazva, Végh András festészete és a mozgóképek között van olyan kapcsolat, mely elmosható határokat hordoz, Tolna megyében nem ismeretlen az ő neve. Kötődése a várossá fejlődött faluhoz - Tolna - ma is eleven. Valamivel talán több is mint ahogy szülőhelyhez vonzódik az ember a távoli lakhelyén. Az életrajzi adatok között mestereinek Kmetty Jánost és Bernáth Aurélt nevezi. Bernáth Aurél naplóinak feljegyzései között olvasható egy helyen: „Mindig kényelmetlenül éreztem magam, ha a művészetnek az etikával való kapcsolatairól hallottam. Mindig féltem a hasznossági elvektől, ha azt magyarázták, hogy az emberek nemesednek a művészettől. Nem mintha az ilyen megállapítást kétségbe vontam volna, de mert a gyakorlat azt mutatta, hogy még akkor is, ha a fejtegetést gyakorlott elmék végezték, valami sérelem mindig esett a művészeten. Elsőnek a nemesedésröl tudunk letenni a legnehezebben. (...) A művészetben megvan a felemelkedésünk útja, de a pusztulásunké is. Az élethez hasonlít annyiban, hogy két véglettel dolgozik. Megvan benne az üdvösségünk, de kárhozatunk is. Csábjait mindkét oldalról veszi. Ha a művészet csak szépet, csak jót akarná, megunnánk. Izgalmainkat az is ébren tartja, hogy benne a pusztulás szelét érezzük, hasonlatosa hegymászóhoz, vagy tengerjáróhoz, akinek élvezetét a veszélyek növelik. A szépség mélyén nemcsak az Isten lakik, hanem a csábítás is, az ördög is. Nemcsak eszmélünk benne, hanem eszmélésünk határaiba is ütközünk.” Bevallom, egyetlen szó, fogalom miatt válogattam Bernáth Aurél gondolatai közül az iméntieket, Végh András alkotásai között sétálva. Ez nem más, mint a „szépség”. Ne keressük Végh András festményein a görög-római kor idealizált szépségeszményét. Ó úgy jeleníti meg világunkat: a „Nyári fagylaltot,” az „Éjszakai mozi”-t, a „Madárház”-at, a „Turisták”-at, a „Rákóczi teret”, hogy görbe tükrét, lelkének ironikus hangját fordítja, szólaltatja felénk. Festményein az emberek otrombák, csúnyák. Nem is merünk arra gondolni, hogy a groteszk esztétikai minőséget is jelezhet. Tiltakozunk belül, hogy ez nem lehet igaz. Úgy véljük, kicsúfolása nemünknek mindaz, amit Végh András láttat. Kellemetlen szembenézni a torzított valósággal, pedig hétköznapjaink ilyenek. Annyi kell csupán, hogy megértsük a művész szándékát: szemléljük kívülről magunkat. Láthatjuk mennyire megtorzulunk aprónak tetsző gáncsoskodásainkban, értelmetlen hajszánkban, meg nem értésünkben. Mennyire rútakká válunk önmagunk kreálta madárházaiban, vagy az ízléstelenséget majmoló éjszakai mozijainkban. Azt hiszem, nem kell folytatni. Megállásra kényszerítenek még néhány percre Végh András grafikái. A ’’Lombok” elmet viselő például. Koncentrált, fegyelmezett munka. Aprólékos kézmozdulatok szabályos rendje, ritmusa mesteri kompozícióban elvont hangulatot áraszt. Az amorf formák szaggatott foltja is érezteti, más gondolkodást követel a grafika nyelve. Kiállításának katalógusán közölt négy metszete nevében is idézi a Tolnai emé- kek-et. Könnyen felismerhető egy-egy motívum, mely a szülőhely épületeinek homlokzatát, jellegzetes alakját ábrázolja. Derűs mementók ezek a grafikai lapok. Játék, amire figyelmeztet Végh András. Szekszárdon rendezett kiállításának képei Paksra kerülnek, ahol május végéig tekinthetők meg. Decsi Kiss János Valerij Brjuszov: Ballada a Szeretetről és a Halálról Mikor ünnepélyesen lemegy a Nap, Ha a messze egekben csend honol És a léleknek lángja őrzi Emlékednek trónját, - Látva az alkotó kezeket, Figyelve hogy’ festi a mennybe, Amit mond a Föld törvénye: Szeretet és Halál, Halál és Szeretet! Biztatás a cselekvések sorára, Napi öltözetben és koronában: Történelmet csinálok korában, Dagadó széles mellel Veronában. A római hatalom karddal, Erőszakkal hosszan vezetett, Harcolt amíg csak bírta haddal - Szeretet és Halál, Halál és Szeretet! És én szívből örülök mindennek, Ennek a szent harmóniának, Fotó: Gottvaid Károly Mert a szeretettől nem véd meg, Halálig kijut mindenki fiának. Reggel még élet és erős akarat, Hiszen Ő, kit szentlélek teremtett, Ám micsoda nap, - csak bölcs sajnálat. Szeretet és Halál, Halál és Szeretet! Halljátok barátok az estében e csengést: „Várható sorsunkra megvan már a felelet!” Nekünk szól a fülemüle ekként: „Szeretet és Halál, Halál és Szeretet!” BUSA LÁSZLÓ fordítása (Szentes András halálára)
