Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-05 / 104. szám

V— MÁJUS 5 A Nap kél 5.22 nyugszik 20.00 órakor Péntek Névnap: Györgyi ______________________________ A Hold kél 4.46 nyugszik 20.35 órakor ______________________________: ÜGYELETESÜNK: 8 és 14 óra között: LEVELEZÉSI ROVAT 14 és 20 óra kö2ött: D. VARGA MÁRTA Telefonszámunk: 16-211, napközben ezen keresheti az olvasó ügyeletes munkatársunkat, 20 órától reggelig szintén ezen a számon veszi fel panaszai­kat, észrevételeiket az üzenetrögzítőnk. Telexszámunk: 14-251. Tavaszi idő A várható időjárás ma estig: több órás napsütés, né­ha kissé felhős ég lesz, de eső nem. Az északi szél többfelé élénk, időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 19, 24 fok között vár­ható. I A „nagy mesélő”-JÓKAI MÓR 85 év­vel ezelőtt, 1904. május 5-én hunyt el. Pozsonyi, majd pá­pai iskolás évei so­rán Pápán ismerke­dett meg Petőfivel, akivel életre szóló barátságot kötött. 1847-ben az Életké­pek c. folyóiratot szerkesztette, amelyet Fiatal Magyaror­szág címmel később radikális szellemű új­sággá tett: Petőfivel és Vasvárival a pesti forradalmi ifjúság egyik vezetője, amiért 1849 után bujdosásra kényszerült. Ké­sőbb ismét a fővárosban élt, lapokat szer­kesztett és javarészt itt írta tüneményes gyorsasággal a később 110 kötetben megjelent regényeit Közülük a legnép­szerűbbek: Az új földesúr (napjainkban fil- mesítették meg), Egy magyar nábob, Kár- páthy Zoltán, Rab Ráby, A kőszívű ember fiai, Az arany ember, Fekete gyémántok, A jövő század regénye.- A SZEKSZÁRDI VÁROSI TELEVÍZIÓ a mai naptól kezdve minden pénteken 19 órától képes heti híradót közvetít.- BÁTÁN IS BEMUTATKOZIK a kölesdi díszítőművész szakkör. Munkáikból ma délután 16 órakor nyílik kiállítás az Ady Endre Művelődési Házban.- ÓRIÁSI MAGTALAN SZÓLÓ. Auszt­ráliai kutatók nemesítették ki, és már piacra is termesztik a világ legnagyobb - átlagosan 21,5 milliméter szemátmérőjű, fekete és magtalan csemegeszőlőjét. En­nek a versenytársaival szemben az a fő előnye, hogy e nagyméretű szemeket giberellinsav nélkül termi. Másutt ugyan­is ezzel a drága szerrel növelik a mag nélküli, fekete, fehér és vörös szőlő sze­meinek méretét, de még így is a feketék átlagosan csak 20 milliméter átmérőjűek, a fehérek és vörösek pedig csupán 16 milliméteresek. Az új óriásszölő alap­anyagát 1977-ben keresztezéssel hoz­ták létre, s megfelelő ritkítással és met­széssel érik el, hogy nagy bogyókat te­remjen. Holnapi számunkból Szent György harmatához Regölyben készülnek a Szent György-napi búcsúra. „Találkoznak az emberek, beszélnek egymással. Ez a legnagyobb értéke a búcsú­nak, a családi, rokoni kapcsolatok erősítése. Úgy hiszem, ha ezt a lán­cot valahol megszakítanánk, az a falu elsorvadásához vezetne.” (Tolnatáj, 1. oldal) Kié legyen a föld? „Mit is kell most tenni? Hogyan is kell gazdálkodni a szövetkezetek­ben, milyen tulajdoni formáció hoz­hatja a legnagyobb hasznot, kié le­gyen a föld, hogyan osztható el a jö­vedelem, a nyereség, ki és hogyan vállalkozzon? - ilyen és ehhez ha­sonló kérdések foglalkoztatják mindazokat, akiknek a mezőgazda­sággal bármilyen kapcsolatuk is lé­tezik manapság.” (Tolnatáj, 4. oldal)- NYUGAT-BERLINI kutatók kísérletei azt mutatják: jobb, ha a kisgyermekek mászókái alá homok helyett a fafeldolgo­zás során keletkező fakéregőrleményt tesznek. Kisgyermekek testét és kopo­nyáját utánzó, eltérő tömegű mintákat más-más magasságból ejtettek le, s megfigyelték, hogy a homok, illetőleg a kéregőrlemény mennyire tompítja az ütést. Az eredmény: ez utóbbinak 10 centiméteres rétege kedvezőbb, mint az eddigi előírásokban szereplő 20 centi­méter vastag homok. Az előbbi ugyanis a reá zuhanó testet rugalmasan „visszaru­gózza”, míg a homokszemeket a bele csapódó test oldalt sodorja. Ezek után el- szorúl az ember szíve, ha látja a hazai ját­szótereken a mászóka alatti betont... Gazdag szegényeknek? A hét bizonyos napjain mar jökor reggel idősebb emberekből álló csoportosu­lás látható Szekszárdon, a Béla téri hatósági húsbolt előtt, Órákig várnak itt a nyugdíjasok a nyitásra, a hús érkezésére, s ha éppen elfogy az áru, mielőtt rájuk kerülne a sor, hát várnak tovább, türelmesen. Kitelik az idejükből, mondják, de azért mindenki tudja: nem annyira idő­töltés miatt vállalják a fárasztó álldogálást. így takarékoskodnak, hiszen a hatósági húsbolt- ban olcsóbban mérik a húst, mint másutt. Nem kell messzire menniük ötletért, hogy az Így megtakarított forintjaikat mire költsék. Helyben, a bolt kira­katában a megol­dás! Az unalmas vá­rakozás alatt akár százszor is elolvas­hatják a plakátot, és ha az első menetben nem jutnak húshoz, a következő szállít­mány érkezéséig dönteni is van ide­jük: vasúton vagy re­pülővel utazzanak-e a Kanári-szigetekre, vagy inkább csak egy belföldi kirucca­nása szánják rá ma­gukat? Fotó: - gk ­Megalakult a teveli székely kör Az alakuló összejövetel résztvevői megtöltötték a teveli művelődési ház nagytermét Az alkalomra kis kiállítást is rendez­tek a művelődési ház előterében Szemák Márton és Fazekas András munkáiból VTUDÓSÍTÓNKTÓL) Az .érdi indíttatású törekvések - me­gyénk immár több falvához hasonlóan - Tevelen is támogatókra találtak. Közsé­günkben is megalakult a székely kör. A szervezők odaadó munkája a 44 éve Te­velen élő etnikai csoport négy generá­ciójának lelkes összefogását eredmé­nyezte. A gyűjtő-feltáró tevékenység már kezdeti stádiumában is számos emberi­tárgyi értéket hozott felszínre a már-már elhalásra ítélt helyi népművészet kincs­tárából. Ezt bizonyította a motiváló-invitáló, ízes kultúrműsor, mely a körré alakulás hivatalos lebonyolítását előzte meg. A 63 alapító tag egyöntetűen fogadta bizalmá­ba a választott vezetőséget, az alapsza­bályzatot, a választékos, sokrétű egy­éves programot. A tagok és vezetőik im­már. közös felelőssége a kör céljainak megvalósításában: „Megmutatni: Nem hal el Tevel lankái között Hadikból, ami ideköltözött."' Mindezt nem elszigetelten, hanem nyi­tottan községünk más nemzetiségű lako­sai irányába is. Mindazok felé, akik haj­landóságot éreznek gyermekeink, jö­vőnk érdekében feltárni, ápolni, tovább­adni közös múltunk népművészeti érté­keit. GÁNYINÉ FORRAI ÁGNES A BUDOSTAL Szekszárdon Tágasabb, komfortosabb turistaszálló A Tolna Tourist megállapodást kö­tött a lengyel BUDOSTAL építőipari vállalattal a szekszárdi turistaszálló felújítására és bővítésére. Mint Szívós József műszaki vezető elmondta, a munkálatokat május ele­jén kezdik, és szeptember közepére tervezik a befejezést. Ennek során az épületnek csak a tartószerkezetei maradnak meg. Te­tőtér-ráépítést, nyílászárók cseréjét, és teljes belső átalakítást végez a lengyel fél. Az épület már elavult. 5-10 ágyas szobák vannak, közös fürdővel. A felújítás után 1-2-3 ágyas, fürdőszobás szobák várják a vendégeket. Ugyanez a kivitelező vállalat telepí­tette át Keselyűsből a gemenci kirán­dulóközpontba a „trófeakiállító” fa­házat is.- W­Hideg-meleg- Már ne haragudjon a világ, de ami a kü­lönböző gyűjtéseknél megy, tűrhetetlen! - háborog az egyik megyénkben cég vezetője.- Miről van szó? Ki vele! - biztatom, mire ö tovább morog:- Mindenki csak kéneget, hogy adjunk erre, adjunk arra, de azt nem mondja meg, hogy miből. Honnan teremtsünk elő annyi pénzt, amennyit a sorban állók kívánnak? Egyéb­ként is, amit a mi dolgozóink termeltek meg, az legyen az övék - vágja ki keményen.- Ebben egyetértünk, de...- Nincs de! - csattan fel. - A múltkor is jöt­tek, jótékony célra kértek. Adtunk. Aztán ki­derült, hogy a protokollvendégeknek szánt hidegtál többe került, mint amennyi jutott a nemes célra. Hát azért adjunk, hogy még egyesek meleg szivükről papolnak, addig hidegtálat zabái­nak?- él ­Korlátok Szekszárdon Korlátok, láncok a szekszárdi Szé­chenyi utcán. Az egyik a városé, a másik a banké. Vajon melyik kié? Fotó: GOTTVALD KÁROLY OLVASTAM ■ Szexi cések? Igazán nem lehet okunk panaszra, az egri leányka után a szebbik nem megyénkben lakó képviselői is a figyelem középpontjába kerültek. Na, nem a lankáinkon termő ízletes borocska ürügyén, egész más apropóból szerepeltek a. Délmagyarország című lapban. Egy apró fotó s hozzá pár csípős mondat arról tudósít ugyanis, hogy egy Szegedre kirándult középiskolás lányosz­tály az autóbusz ablakába termetes plakátot biggyesztett, melyen már jó messziről ez volt olvasható: SZEX-ÁRD, 2. c, KÉRI SZAKKÖZÉP. Ha idegenforgalmi reklámfogásként fogjuk fel a dolgot, azt mondhatjuk, nem rossz, hátha akad olyan férfiú akinek megpezsdül a vére, s azonnal . jegyet vált a következő Volán-járatra hogy ellátogasson városunkba. De mit talál, ha megérkezik? Vajon az ifjú hölgyek „hazai pályán" is ilyen me’ré- szek lennének?- esi ­140 éve történt... A szabadságharc emlékezete 1849. május 5-én loan Dragon magyar képviselő Kossuth megbízásából megkezdte tár­gyalásait Avram láncú román felkelövezérrel. A Tolna megyei tudományos hetek mai rendezvényei 9 óra 30-kor Szekszárdon, a MTESZ-székházban: A Paksi Atom­erőmű radioaktív anyag kibocsátá­sai, ellenőrzésének és az erőmű kör­A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 18. játékhéten a kö­vetkező nyerőszámokat húzták ki: nyezetellenőrzésének 6 éves ta­pasztalatai. A csernobili atomerőmű­baleset utóhatása Paks város kör­13, 37, 47, 66, 67 nyékén. Előadó: dr. Germán End­re, PAV. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-25T Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dhis 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 1Q5,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ' / tolna''-, — HRÉPŰJSAG

Next

/
Oldalképek
Tartalom