Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-03 / 102. szám
520 évvel ezelőtt, 1469. május 3-án született Firenzében NICCOLO MACHIAVELLI (ejtsd: Makja- velli) olasz politikus és író, akit szülővárosából a Medici- család száműzött. Ezután írta A fejedelem című munkáját, melyben az egymással vetélkedő olasz kisállamok helyett a jövő áilamformáját egy erős központi hatalommal rendelkező nemzeti államban látta. Ó volt az ún. abszolút monarchia első teoretikusa és ezért az erre való törekvést nevezzük „machiavellizmus”-nak. Megírta továbbá Firenze történetét és írt színdarabokat is, melyek közül a Mandragora címűt ma is játszák.- A PAKSI REFORMKOR a soron következő ülését május 4-én délután fél öt órai kezdettel tartja a városi pártbizottság nagytermében.- A MEDOSZII. megyei horgászversenyét április 29-én rendezték meg a Hő- gyészi Államí'Gazdaság Horgász Egyesületének horgászvizénél. Tizenhárom alapszervezettől 67 versenyző érkezett a megméretésre. A jó hangulatú, jól szervezett versenyen a következő eredmények születtek: Csapatban: 1. Kocsola Mgtsz (Karsai, Bárdosi, Johánczi),. 2. Szekszárdi Mg-i Kombinát I. (Erlich, Nagy, Sára), 3. Palánki Mg-i Szakközép- iskola II. (Teli, Szavervein, Kőműves). Egyéniben: 1. Tilinger József (Dalmandi Mg-i Kombinát) 3075 grammal, 2. Papp József (Hőgyészi Állami Gazdaság) 2650 grammal, 3. Vavra Béla (Tamási Erdő- gazdaság) 2550 grammal. A versenyidőben 53320 gramm halat fogtak a versenyzők, amely 795,8 gramm fogási átlagnak felel meg.- BONYHÁDON az egykori könyvesbolt melletti volt gyógyszertár bontását befejezte a Városi Tanács Költségvetési Üzeme és még ebben az évben megkezdik ott az OTP székházának építését. A családi ház építésének nélkülözhetetlen anyaga a béléstest. A Beton és Vasbetonipari Művek budapesti gyárában márciustól októberig mintegy 2000 családi házhoz szükséges mennyiségben gyártanak födémgerenda béléstesteket, egy NSZK gyártmányú, önjáró gép segítségével. Holnapi számunkból MTESZ Mit akar a Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szövetsége? Természetesen... megújulni. A vezető testületekben azonban túl sok a nyugdíjas és a vezető állású tisztségviselő, nagy azon személyek száma, akiknek nincs közvetlen érdekeltségük az eredményességben. (3. oldal) Műszaki oktatás Kerekasztal-beszélgetés a műszaki oktatásról. El kellene dönteni, hogy mi a jövő: az olyan szakmun- kás-e, aki tud falazni, vagy az olyan, aki tud gondolkodni is. (3. oldal)- BÉKÉS KÖRNYEZETVÉDELMI TÜNTETÉSRE hívja Ófalu azokat a magyar állampolgárokat, akik aktív környezetünkért és jövőnk biztonságáért aggódnak, most az ország nyilvánossága előtt kíván Ófalu prostestálni az atomtemető eilen. A szervezőbizottság (MDF, Fidesz, Ófalu Baráti Kör, a környező falvak tanácsa és elöljáróságai) május 7-én 10 órára várja a tüntetésen részt venni szándékozókat az Ófalu határán lévő labdarúgópályán. 11 órakor indul a menet, 4,5 kilométer gyaloglás után érkeznek a nagygyűlés helyszínére. 12 órától politikai szónoklatok, beszédek következnek, majd közösen vonulnak a résztvevők Ófalu központjába, ahol hagyományőrző néptáncegyüttesek adnak műsort számukra.- TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 17. heti totónyeremények a következők: 13 plusz 1 találatos szelvénye 10 fogadónak volt, nyereményük egyenként 815 639 forint, a 13 találatos szelvények száma 9 darab, nyereményük egyenként 499 371 forint, a 12 találatos szelvények száma 587 darab, nyereményük egyenként 10 776 forint, 11 találatos szelvénye 7183 fogadónak volt, nyereményük egyenként 881 forint, 10 találatos szelvénye 51 332 fogadónak volt, nyereményük egyenként 185 forint.- TÁRSADALOMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM. A negyedik út címmel ma 18 órai kezdettel Ferge Zsuzsa szociológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának tanára tart előadást a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ kamaratermében.-ADJON ISTEN... című műsorával mutatkozik be ma 17 órai kezdettel a megyeszékhely tanítóképző főiskolájának kollégiumában a szekszárdi Holló együttes. A népszerű triót három vendégzenész - Körtés József fuvolista, Kovács Géza brácsás és Elmauer József billentyűs hangszeres - erősíti. Leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) - nagy kékeslila virágú megkapóan szép virágunk. Levelei szárnyaltak, a fagyoktól sűrű selymes szőr védi. Gyökere mélyre lenyúló, ezért átültetni szinte reménytelen. Eszmei értéke: 2000 forint. Fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis ssp. nigridana) - sztyeppréteken, homokpusztákon, sziklafüves lejtőkön előforduló feketéslila, bókoló virágú növény. A hazánkban honos összes kökörcsinfaj és alfaj védett! Eszmei értéke: 1000 forint. FARKAS SÁNDOR Védett tavaszi virágaink LÁTTAM Történelem alulnézetben Nem kétséges, hogy manapság - egyebek mellett - történelmünk, legfőképpen közelmúltunk történelmének látványos újraértékelését éljük. Ebből adódóan szenvedélyes megnyilvánulásoknak lehetünk tanúi olyan helyszíneken is, ahol arra a legkevésbé számítunk. Jelen sorok írója nemrégiben például egy ismert szekszárdi vendéglátóipari egység előtt volt szem- és fültanúja az alábbi jelenetnek: két, már meglehetősen kapatos férfi, söröskorsóval a kezében, emelt hangon vitázott egy bizonyára fontos kérdésről. A helyzet fokozatosan egyre komolyabbra fordult, mivel szemmelláthatóan nem tudtak közös nevezőre jutni, s elázott állapotban hamar a felszínre kerülnek az elfojtott indulatok. S mintha a legrosszabb balsejtelmek igazolódtak volna, az egyik vészjósló arccal közeledett a másik felé, az alábbi, fennhangon feltett kérdéssel: V- És Kádár hogyan került a porondra? A drámai végkifejlet így természetesen elmaradt, hiszen mint kiderült, a két vendég nem veszekedett, csak politizált. Illetve, köznapibban fogalmazva, a maguk módján kerestek választ egy sokakat érdeklő kérdésre... -szeriA Tolna megyei tudományos heteit mai rendezvényei 10 óra 30-tól 16 óráig Szekszárdon, a MTESZ Székházban: a Larus Alkalmazott Informatikai Kft. üzletpolitikájának, tevékenységi körének, termékeinek és szolgáltatásainak ismertetése. Termék- bemutató május 3-án és 4-én 9-től 16 óráig. A bemutató ideje alatt a Larus-ter- mékek 20 százalék kedvezménnyel kaphatók. 12 órakor a Szekszárdi Nyomda Vállalat kultúrtermében A Mikrolin Ipari Szövetkezet által gyártott, előérzékenyített ofszetlemezek gyártása és felhasználása címmel előadás és bemutató lesz. Előadó: Schneider György. 15 órakor Tamásiban az úttörőházban: Mikor kirándulhatunk a szomszédos csillagokhoz? Előadó: dr. Ili Márton. 15 órakor Pakson a Ruhaipari Szövetkezetnél: Nőgyógyászat, daganatos megbetegedések. Előadó: dr. Tóth János. Balesetek Csákváron Hulányi Frigyesné 38 éves pénztáros, szobi lakos személygépkocsijával megcsúszott az úttesten és egy telefonoszlopnak ütközött. A baleset következtében utasa, Szórádi Józsefné 61 éves nyugdíjas, szobi lakos a kórházban meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Hulányiné a személygépkocsit figyelmetlenül vezette. Balkányon egy személygépkocsi elütötte a helybeli, 61 éves Nagy Istvánt. A férfi a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint-a gyalogos féktávolságon belül lépett a személygépkocsi elé. Makón Bakó Józsefné 57 éves nyugdíjas, vasadi lakos személygépkocsijával az úttest jobb oldalán egy fának ütközött. A baleset következtében a személygépkocsi-vezető súlyos sérülést szenvedett, utasa, Tamás Istvánná 54 éves háztartásbeli, makói lakos a helyszínen meghalt. A rendőrség megkezdte a baleset vizsgálatát. Pályázat munkavédelmi újítási nívódíjra Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség a Szakszervezetek Országos Tanácsával és az Országos Találmányi Hivatallal egyetértésben pályázatot hirdet a dolgozó ember védelmét, a biztonságos munkakörülményeket és a biztonságtechnika fejlesztését segítő munkavédelmi újításokra. A részletes pályázati felhívást és jelentkezési lapot az OMMF (1068 Budapest, Dózsa György út 84/a) székházában és megyei felügyelőségein szerezhetik be az érdekeltek, és ide kell benyújtani a pályázati anyagot is. A július 1 -je után benyújtott és elfogadott munkavédelmi újítással, továbbá ötletszintű javaslattal lehet pályázni az idei munkavédelmi újítási nivódíjra. A pályázati anyagokat ez év végéig kell eljuttatni az OMMF címére. A bíráló- bizottság jövő év tavaszán hirdeti ki a pályázat eredményét. A legjobb munkákkal 2000-20 000 forint értékű pályadíjakat nyerhetnek az újítók. Anyakönyvi hírek A Tamási Városi «Tanács V. B. anyakönyvi hivatalában 1989. első negyedévében az alábbi anyakönyvi eseményeket jegyezték be. Házasságkötések: Bakai János és Horváth Ilona, Szigligeti József Attila és Csike Zsuzsanna, Fenyvesi József és Berde Aranka Róza* Borbély Ferenc és Csicsók Gyöngyi Klára, Horváth Ferenc és Strausz Krisztina, Kiss Lajos és Her- czeg Anikó, Gombkötő János és Dobos Gabriella, Horváth József és Horváth Tamara Csilla, Egyed József és Poór Szilvia, Baranyai Ferenc és Kajtár Gabriella. Halálesetek: Bakó Istvánná szül. Ku- dari Katalin, Gruber Józsefné szül. Szép Mária, Bogdán László, Munkácsi Józsefné szül. Brücher Erzsébet, Kajtár László, Novák Andrásné szül. Ekkert Katalin, Kriska Sándorné szül. Mester Erzsébet, Dezső Jánosné szül. Túri Julianna, Turbók Ferenc, Miszlai Józsefné szül. Kovács Julianna, Sándor János, Barkóczi Józsefné szül. Pápai Erzsébet, Gosztola György, Kovács István, Aranyi Lajosné szül. Stemler Anna, Tiborcz Istvánné szül. Lénárt Erzsébet, Jóka György, Fiola József, Finta Istvánné szül. Béleczki Mária, Kiss Jánosné szül Balaskó Anna, Gácsi Györgyné szül. Nagy Mária, Nagy Mi- hályné szül. Kovács Teréz, Hegedűs Lászlóné szül. Tóth Erzsébet, Perjámos Tivadarné szül. Kovács-Sebestyén Janka, Kajtár Lajosné szül. Tolnai Júlia, Táczi Istvánné szül. Fekete Mária, Zsidó Józsefné szül. Miklós Mária. t-----------------—---------------------------------------------------------------------------:-------------------------:-----------------------------------------------------------:---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ' \ r ^ÉPÜJt .j a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71.- Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. J A Nap kél 5.25 nyugszik 19.58 órakor A Hold kél 4.01 nyugszik 17.40 órakor MÁJUS 3 Szerda Névnap: Tímea, Irma ÜGYELETESÜNK: 8 és 14 óra között: LEVELEZÉSI ROVAT 14 és 20 óra között: D. VARGA MÁRTA Telefonszámunk: 16-211, napközben ezen keresheti az olvasó ügyeletes munkatársunkat, 20 órától reggelig szintén ezen a számon veszi fel panaszaikat, észrevételeiket az üzenetrögzítőnk. Telexszámunk: 14-251. Felhőá tvon utasok A várható időjárás az ország területére ma estig: las sanként felszakadozik a felhőzet, felhőátvonulásol lesznek, de csak elszórtan várható újabb zápor, he lyenként zivatar. Az északi szél többfelé erős, a Dunán túlon gyakran viharos lesz. A legmagasabb hőmérséklet szerdán 14, 19 fok között várható.