Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-17 / 114. szám
Hétfőről keddre virradóra éjszaka Szekszárdon eddig ismeretlen tet- tes(ek) ablakbetörés módszerével behatoltak a Sárköz és Vidéke Áfész 48-as számú élelmiszerboltjába. Az üzletből - készpénzt nem találva - kávét, szeszes italokat, cigarettát vittek el. Az okozott kár értékéről egyenlőre még nincs pontos adat. A rendőrség folytatja az ügyben a vizsgálatot. 1 MÁJUS A Nap kél 5.05 17 nyugszik 20.16 órakor Szerda > A Hold kél 17.12 Névnap: Paszkál nyugszik 3.14 órakor ÜGYELETESÜNK: ' 8 és 14 óra között: LEVELEZÉSI ROVAT 14 és 20 óra között: DOMOKOS ESZTER Telefonszámunk: 16-211, napközben ezen keresheti az olvasó ügyeletes munkatársunkat, 20 órától reggelig szintén ezen a számon veszi fel panaszaikat, észrevételeiket az üzenetrögzítőnk. Telexszámunk: 14-251. Zápor, zivatar A várható időjárás az ország területére ma estig: A nyugati, délnyugati országrészben folytatódik a boron- gós, időnként esős idő. Másutt csak időnként lesz erősen felhős az ég, délután szórványos helyi zápor, zivatar valószínű. A keleti, északkeleti szél - főként az északi és keleti országrészben - időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton, délnyugaton 15 fok, másutt 23 fok körül alakul. 40 évvel ezelőtt, 1949. május 17-én hunyt el BALÁZS BÉLA Kossuth-díjas (1949) iró, költő, filmesztéta. Ösztöndíjas berlini és párizsi évei után verseivel a nagyváradi Holnap antológiában tűnt fel. Első drámája a Doktor Szélpál Margit című volt (1909). 1919-ben az írói direktórium részéről a színházügyek irányítója, majd vöröskatonaként harcolt Emiatt Bécs, Berlin és Moszkvában töltött emigráció várt rá. Már a felszabadulás évében hazatért, itthon a Fényszóró hetilap főszerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára.- A TOLNABOR és a szekszárdi kertbarátkör közös rendezésében „Növény- védelmi őrjáratot" szervez 1989. május 19-én délután 16 órakor a Tolna Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomáson. A bemutatóra kór- és kárképeket lehet hozni.- MEGYEI BORVERSENY. Az immár hagyományossá vált Tolna megyei borversenyt 1989. május 26-án rendezik meg. A megméretésen részt vehet minden olyan termelő, aki a területi borversenyen arany és ezüst helyezést ért el. A nevezés jeligés, a palackra és borítékra kérjük - mintánként - a jeligét, a fajta nevét, az évjáratát írja fel. A bezárt borítékban a felsoroltakon kívül - a beküldő nevét és pontos lakcímét - kell felírni. A nevezett borból fajtánként három 7 deciliteres mintát kell beküldeni. A borminták leadásának ideje: 1989. május 22-23- án 8-15 óráig. Helye: ALISCAVIN Borászati Közös Vállalat Szekszárd, Garay téri pincéje. A holnapi számunkból Miről tárgyal a megyei pártbizottság? A megyei pártértekezletet kővetően május 19-én első alkalommal tart ülést az MSZMP Tolna Megyei Bizottsága. Herczig Ferencet, a pártbizottság titkárát arról kérdezte meg főszerkesztő-helyettesünk, Gyuricza Mihály, hogy miről tárgyal a 65 tagú testület. Dr. Mágenheim Jágó Közel két esztendeje, hogy a Szomszédok, a MagyarTelevízió jóvoltából képernyőinken „szomszé- dolnak”, de két hónap is elég volt ahhoz, hogy Mágenheim doktort, azaz Kulka Jánost egy ország a szivébe zárja. Rokonszenves egyénisége, színészi kvalitásai egyaránt szerepet játszottak abban, hogy ne csak elfogadtassa, meg is szerettesse a nézőkkel a vázlatosan megírt figurát. Kulka Jánost hozza közelebb az olvasóhoz a 4. oldalon olvasható írás.- ORGONAHANGVERSENY. Almásy László Attila, az 1988. évi nemzetközi Liszt Ferenc orgonaverseny II. helyezettje, a Művészetek Háza különdíjasa orgonaestje lesz május 18-án 19.30 órától a szekszárdi Művészetek Házában. A műsoron Bach-, Franck-, Arcadelt-, Liszt-, Vierne- és Buxtehude-művek szerepelnek.- AZ ART KONTAKT Színházi Társulat a szekszárdi tanítóképző főiskola kollégiumának társalgójában ma 20.30 órai kezdettel két Beckett-mű feldolgozásával mutatkozik be az érdeklődőknek. A programon a Jövés-menés, illetve a Némajáték II. című jelenetek szerepelnek. Nyári tőzike (Leucojum aestivum). Folyó menti ligetekben, kiöntésekben, mocsarakban élő, április-májusban nyíló virágunk. A Gemenc árterületén lévő állományait a tájékozatlan gyöngyvirágszedök gyakran megtizedelik. Eszmei értéke: 500 forint. Erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris). Nagy, fehér virágaival ma még szerencsére több helyen találkozhatunk májusi kirándulásaink alkalmával. Szárazabb erdőszegélyek, karsztbokorerdők mészkedvelő növénye. Eszmei értéke: 500 forint. FARKAS SÁNDOR A Tolna megyei tudományos hetek mai rendezvényei 10 órakor Szekszárdon a régi megyeháza dísztermében: A bankok szerepe a népgazdaság fellendülésében, különös tekintettel a külföldi tőke bevonására. Előadó: Pázmándi Gyula, az Ipari Fejlesztési Bank Rt. vezérigazgatója. A kft. megalakulásának gyakorlati kérdései. Előadó: Sperber László, a Schwarzkopf Kozmetikai Kft. igazgatója. 13 órakor Tamásiban a művelődési ház nyugdíjasklubjában: A házipatika gyógyszerei, a gyógyszerek feliratozásának módja. Előadó: Varga Istvánná. Májusi telelottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a Budapesten megtartott májusi tetelottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 11, 33, 37, 57, 62 Beszennyezett érettségi A Bennfentes biztosan dagadó mellkassal adta tovább értesüléseit, fölényes ■ mosollyal zsebelte be a hálálkodó szavakat, netán a bankókkal bélelt vaskos borítékot. Lelkiismerete se berzenkedett, hiszen apró kis szívesség, amit tett. A bizottság, vagy a tételek sokszorosításával foglalkozó stáb tagjaként megtudta, s - „az úttörő, ahol tud, segít” - kifecsegte a matematika érettségi feladatait. Talán csak egy rokongyereknek, főnöke, szomszédja léhűtő csemetéjének akart segíteni, de - ilyen a diákszolidaritás - a vizsgára készülő gimnazista sebtiben szétkürtölte haveri körben a feladat- gyűjteményből kijelölt tételeket. így történhetett, hogy néhány fővárosi, illetve vidéki gimnáziumban feltűnő gyorsasággal nyúltak a tollhoz tegnap reggel a vizsgázók, nem alaptalan kétségeket ébresztve a felügyelő pedagógusokban: itt valami nem stimmel. Hamarosan kiderült, csalás szennyezi be az írásbelit, valakik valahonnan előre tudták, melyik matekpéldák várnak rájuk. A vizsgát természetesen felfüggesztették, a dolgozatok érvénytelenek, a rendőrség nyomozásba kezd, Az érettségi bizonyítványba az év végi matematika jegy kerül, illetve akinek ez nem felel meg, az szóbelizhet. Ezzel persze lehet, hogy jobban is járnak néhányan - nem voltak könnyűek a tételek -, de a dolog erkölcsi hatása mindenképpen káros. Hiszen gyanúba keveredtek a becsületesen felkészültek, az ártatlanok is, s ha jobban produkáltak, mint az év végi eredményük volt, szorgalmas tanulásuk kárba veszett. Vajon a felelőtlen Bennfentes hogy néz majd pártfogoltja szemébe, ha az - most már mankó nélkül - nem mer nekifutni a szóbelinek és a remélt jeles helyett mondjuk egy hervatag elégségest vésnek be a bizonyítványába?- cser HALLOTTAM Az idő pénz Egy rendkívül fontos ülésen jártam a minap Budapesten. Vállalatvezetők tanácskoztak a magyar gazdaság helyzetéről, jövőjéről, a kiút lehetőségeiről. Az előadók természetesen most is szidták a kormány gazdasági intézkedéseit, követelték, hogy nagyobb beleszólásuk lehessen a gazdasági vonatkozású döntésekbe. Aztán a hozzászólások végeláthatatlan áradata következett. Ez az aktivitás a - többségükben az idősebb generációhoz tartozó - vállalatvezetők részéről becsülendő lett volna, ha nem a saját házuk táján bokrosodó gondokkal terhelik a többiek tűrőképességét. Miniszterek, kormányszervek és nagy- vállalatok vezetői hallgatták türelemmel, amint 20-30 percig is ecsetelte valaki, hogy milyen keveset fizetnek a felvásárlók a kistermelőknek az almáért, a cseresznyéért és mennyibe kerül a boltban, vagy milyen nehéz alkatrészt beszerezni a kerti kapához. Az idő pénz, és különösen a nagy emberek ideje lehet drága, akik ennyi idő alatt, amíg ezeket a badarságokat hallgatták, talán már meg is oldották volna országunk égető problémáit.- áa Veszélyes hónap Fotó: G. K. 140 éve történt A szabadságharc emlékezete 1849. május 17-én I. Ferenc József, egyelőre ideiglenes jelleggel,' kinevezte osztrák belügyminiszterré a később egy egész korszaknak rosszhírű nevet adó Bach Sándort. Gyermekhalál az erdőben Május 15-én, hétfőn, Bodon Attila és azonos nevű 8 éves fia, továbbá Cseh József, a gyermek nagyapja egy borsodná- dasdi, lakóhelyéhez közeli erdőben száraz fáf gyűjtött. Az erős szélvihar letört az egyik bükkfáról egy 20 méter hosszú és 30 centiméter átmérőjű ágat, s ez a gyermekre zuhant. A fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. "TOLNA .MEGYEI r A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAR JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Védett tavaszi virágaink