Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-11 / 84. szám

OLVASTAM Pardon, reform-átusok! Pánczél Tivadar a rákosszentmihályi református gyülekezet vezetője - neve nem ismeretlen az újságolvasók előtt. Népszerűvé az erdélyi menekültek segítése tette. Sokan mégis akkor jegyezték meg nevét, amikor a Reform című lap március 17-i számában „Hol bujkál a 15 ezer dolláros csekk?” című írásban olvashattunk a kanadai dollárküldemények feltételezett sorsáról. A Reform - legutóbbi számában - bocsánatot kér a reformátusoktól, mert nem számoltak „kellőképpen azzal, hogy megbánthattunk olyan hitű embereket, akik hónapok óta önként, komoly áldozatot vállalva segítik a félelem és rettegés világá­ból megtérőket.” Pánczél Tivadar segített dokumentálni a magyarországi külde­mény meglétét. Hm! Nyugdíjba vonuló rovatvezetőm azt hagyta örökül, hogy minden meglelt és megírásra szánt témát, alaposan járjunk körül, ne érhesse szó a házunk elejét. Kár, hogy ezt a Reform újságírója nem tudta, megtakarított volna százezer forintot, amit a lap a bocsánatkérés mellé adott. ,jkj.- HATÁROZATKÉPTELENSÉG MIATT elnapolva. A meghívott vendégek mind, az 57 küldöttből viszont csak harminc jelent meg Simontornyán, az MSZMP nagyközségi bizottsága küldöttértekez­letén pénteken, az elmúlt hét végén. Mi­vel így a határozathozatalhoz szükséges kétharmados többség hiányzott, ezért a pártbizottság új küldöttértekezletet hívott össze április 17-re - eltérően a szombati lapszámunkban megjelent, téves infor­máción alapuló hírünktől.- MENTŐAUTÓ-TÍPUSMÓDOSiTÁST tervez, s ennek megvalósításához nem­zetközi versenytárgyalást ír ki az Orszá­gos Mentőszolgálat - tájékoztatta dr. Bencze Béla, az Országos Mentőszolgá­lat főigazgatója az MTI munkatársát. A ki­írásnál alapszempont, hogy a szállítás­hoz a leendő partner devizával rendel­kezzék, ugyanis a Mentőszolgálat csak forinttal tud fizetni. Lucerne, Svájc: Mintegy 80 könnyű­búvár és halász dolgozik a városkát átszelő Reuss folyó megtisztításán. A jelek szerint bőven akad dolguk, hála a nemtörődöm lakóknak. (Te- lefotó - MTI külföldi képszerkesztő­ség) Gyilkos nővérek Ausztriában vasárnap letartóztatták a negyedik, gyilkossággal vádolt osztrák ápolónőt, és letartóz- tatási parancsot adtak ki egy ötödik ellen is. A bécsi Lainz kórház ápolónői eddig 44 páciens meggyilko­lását vallották be, amit Günter Bőgi bécsi rendőrfő­nök „Európa legnagyobb gyilkossági hullámának” nevezett. Bőgi elmondta, hogy a kihallgatott ápolónők val­lomása szerint inzulinnal, más gyógyszerekkel és víz befecskendezésével ölték meg a szerintük re­ménytelen állapotban lévő 75-80 éves betegeket Két esetben az áldozat túlélte az inzulin túladagolá­sát, s ez arra vall, hogy nemcsak menthetetlen bete­geket gyilkoltak meg. Néhány betegnek befogták az orrát, s vizet öntöttek le a torkán, amíg megfulladt. A gyilkosságok értelmi szerzője a 30 éves Walt­raud Wagner egymaga 22 beteget ölt meg víz be­fecskendezéssel. Az ápolónő bevallotta, hogy 1983 vége óta körülbelül háromhavonta végzett egy be- teggel, az elmúlt hónapokban azonban már havi hármat is elért az áldozatok száma. Az ápolónők el­mondták, hogy 1982-ben vagy 83-ban egy beszél­getés során jutottak arra az elhatározásra, hogy így „segítenek” a gyógyíthatatlan betegeken. Pedagógiai hét A Tolna Megyei Pedagógiai Intézet áp­rilis 10 és 13 között pedagógiai hetet tart Szekszárdon. Április 11 -én Szakképzé­sünk jelene és. jövője címmel lesznek előadások és konzultációk. Április 12-én óvodavezetők tanácskoznak a korszerű óvodapedagógiai szemléletről. Tanács­kozásuk helye a szekszárdi városi úttö­rőház. Más helyszínen, az oktatási igaz­gatóságon információs fórumot rendez­nek ezen a napon délelőtt 10 órai kezdet­tel. Ugyanebben az épületben szintén 10 órakor a helyi tantervek kidolgozásának elméleti és gyakorlati problémáiról lesz előadás, korreferátum, konzultáció. Április 13-án a rugalmas óratervi kí­sérletek néhány alternatív programját mutatják be a pedagógiai hét utolsó nap­ján. 15 esztendeje, 1974. április 11-én hunyt el KAHÁNA MÓZES József Atti- la-díjas (1968) erdé­lyi költő és író. A gyergyóbékási szü­letésű fiatalember a Tanácsköztársaság idején a csepeli vö­rösezred tagja volt, ezért emigrálnia kel­lett Bécsben politikai lapok munkatársa volt 1922-ben Marosvásárhelyre költö­zött és tagja lett az illegális Román Kom­munista Pártnak, 1926-ban hétévi börtön­re ítélték. A börtönből szökni próbált de rálőttek, s egyik lábát amputálni kellett Nemzetközi tiltakozás révén ugyan szaba­don engedték, de ismét emigráció várt rá. Moszkvában jelent meg a Taktika c. köny­ve. 1937-ben visszatért Romániába és Ko­lozsvárt jelent meg a Hat nap és a hetedik c. regénye. A felszabadulás utáni átalaku­lást trilógiában örökítette meg, magyarul önéletrajzi regényciklusa is megjelent Horgászhírek- A napijegyek kiadását hétfőtől, 17- étől megszünteti a Paksi Atomerőmű Horgász Egyesülete. * A bonyhádi Pannónia Mg.Tsz. bővítette a horgászati lehetőséget azzal, hogy a hónigpusztai 3. számú tavát a pecások rendelkezésére bocsátja. Április 15-től április 30-ig péntek, szombat, vasárnap, május 1-jétől június 19-ig hétfő, kedd, péntek, szombat, vasárnap, június 20-tól péntek, szombat, vasárnap 6.30-tól 20 óráig horgászhatnak a napijeggyel ren­delkezők, s foghatnak 2 db nemes és kiló vegyes halat. Napijegyet a helyszínen, il­letve a téeszirodában lehet beszerezni. A horgásztó István-major irányából - szi­lárd burkolatú úton - közelíthető meg. * A MOHOSZ Tolna Megyei Intéző Bi­zottsága április 22-én 10 órakor tartja megyei küldöttközgyűlését Szekszár­don, az SZMT székházában. A tisztújító közgyűlés óta végzett munkáról hangzik el beszámoló, meghallgatják a felügyelő, és a fegyelmi bizottság jelentését, vala­mint aktuális kérdésekről tárgyalnak. * A horgász környezetvédelmi napot az idén április 15-én tartják megyénkben. Az egyesületek saját tervük alapján vég­zik a munkát, míg a közösségi vizeken védnökségi rendszer alapján dolgoznak a pecások. Dunaföldváron a Duna-hídnál lesz a gyülekező reggel 8 órakor, Pakson pedig a helyi Sport HE kiírása szerint. Mindkét helyen a part és a kövezések hulladéktalanítása lesz a feladat. Bóni- fokon az Öcsényi HE brigádja felújítja a tahidat, a Karaszi-fokon a Bonyhádi Dol­gozók HE és a Szekszárdi HE rak rendet. Az IB vizeken a gyülekezés 8 órakor lesz. Faddon a kompkikötőnél, a tolnai hor­gásztanyán, a gerjeni horgásztanyánál, illetve Szálkán az IB faházánál. Minde­nütt takarítanak és összeszedik a hulla­dékot. Szálkán és Domboriban 12 óráig horgászati tilalom lesz. Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 14. heti totónyeremé­nyek az illeték levonása után a követke­zők: 13 plusz 1 találatos szelvény 21 da­rab, nyereményük egyenként 284 829 forint, 13 találatos szelvény 39 darab, nyereményük egyenként 145 888 forint, 12 találatos szelvény 1626 darab, nyere­ményük egyenként 3589 forint, 11 talála­tos szelvény 17 456 darab, nyereményük egyenként 334 forint, 10 találatos szel­vény 109457 darab, nyereményük egyenként 80 forint. TOLNA MEGYEI ÁPRILIS 11 Kedd Névnap: Leó, Szaniszló A Nap kél 6.04 nyugszik 19.27 órakor A Hold kél 9.11 nyugszik 1.36 órakor ÜGYELETESÜNK: 8 és 14 óra között: LEVELEZÉSI ROVAT 14 és 20 óra között: F. KOVÁTS ÉVA Telefonszámunk: 16-211, napközben ezen keresheti az olvasó ügyeletes munkatársunkat, 20 órától reggelig szintén ezen a számon veszi fel pana­szaikat, észrevételeiket az üzenetrögzítőnk. Telexszámunk: 14-251. Ügyeletes újságíró Bonyhádon: SZABÓ SÁNDOR, a városi tanács épületé­ben, 8-tól 12 óráig. Telefon: 51-410. Nyárias, meleg idő A várható időjárás ma estig az ország területé­re: Csak délutánonként növekszik meg kissé a felhőzet, eső nem lesz, a délkeleti szél napközben többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 25 fok körül várható. Fagyizunk Fotó: Kispál Mária- NÉMET NYELVI TANSZÉK létreho­zását kezdték meg április első napjaiban a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanár­képző Főiskolán. Ősztől általános iskolai német nyelvtanárokat képeznek az intéz­ményben, egyelőre két csoportban, tör­ténelem-német, illetve orosz-német szakpárosítással. A német szak iránt máris nagy az érdeklődés, a beérkezett jelentkezési lapok alapján négy-, ötszö­rös a túljelentkezés. A tervek szerint jövő ősztől magyar-német szakot is indí­tanak, később pedig az angol nyelvet pá­rosítják a némettel. Mivel az általános is­kolákon kívül a középfokú oktatási intéz­ményekben is számottevő a hiány német nyelvtanárokból, a szombathelyi főiskola kezdeményezi, hogy az intézményben végzettek három év tanulmányi idő be­számításával továbbtanulhassanak az ELTE-n.- „START’ néven korszerű, tetszetős irodabútorcsalád gyártását kezdte meg a Székesfehérvári Garzon Bútorgyár. A barna-bézs színű, lekerekített élekkel készülő, sokféle variációban összeállít­ható elemek alkalmasak az irodákban te­ret hódító számítástechnikai berendezé­sek elhelyezésére is. Közlemény Nemzetközi utazásokkal, külföldön munkavállalásokkal kapcsolatos védőol­tások ideje: Hétfőn 10-12-ig és pénteken 13-15 óráig. Helye: Tolna Megyei Köjál. Szonda Az elmúlt héten Tolna megyében ittas gépjárművezetés miatt az alábbi személyeket marasztalták el, illetve vonták be vezetői engedélyü­ket: Farkas Tibor (1962) Dombóvár, Móra F. u. 10., Király János (1950) Tamási, József A. u. 6/A. Aí É PUJSí A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárdi telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft,’ egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom