Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-17 / 89. szám
/■' TOLNA N 6 NÉPÚJSÁG 1988. április 17. Adorján nyert az idénynyitón Mintegy 800 néző előtt került sor a gyulai salakmotoros pályán a hazai egyéni országos bajnokság idénynyitójára. Adorján Zoltán, a magyar bajnok ott folytatta az idei első versenyen, ahol a tavalyi utolsón abbahagyta, azaz az öt futamból elérhető maximális 15 ponttal nyert. A legnagyobb érdeklődés a 20 futamos erőpróba 10. rajtját kísérte, amikor is az addig pontvesztés nélkül álló, Angliában profiskodó Kócsó Antal és az NSZK-ban, a Bundesligában versenyző Adorján Zoltán találkozott. A rajt pillanatát a szegedi versenyző, Kócsó Antal kapta el jobban, de aztán Adorján Zoltán vette át a vezetést. Biztató, hogy a harmadik helyet a fiatal szegedi salakmotoros Nagy Róbert szerezte meg, aki jövő vasárnap a miskolci népkerti pályán a salakmotoros egyéni világbajnokság selejtezőjében szerepel Csillik Róberttel, Seres Jánossal és Petrikovics Józseffel. Eredmények: 1. Adorján Zoltán (Debreceni Volán) 15 pont, 2. Kócsó Antal (Tisza Volán) 14, 3. Nagy Róbert (Tisza Volán) 12. Kézilabda megyebajnokság Pontosztozkodás a női rangadón Kosárlabda NB I. Pezsgőbontás a felsőházi tagságra Szekszárd-Szan/as 56-52 (22-23) Dóczi (a labdával) a második félidőben egyik meghatározója volt a szekszárdi csapatnak Vendégsikerek jellemezték a megyei kézilabda-bajnokság tavaszi idényében eddig lejátszott mérkőzéseket. A sportág bajnoki rendszerének átszervezése következtében nemcsak a Nemzeti Bajnokság, hanem annak negyedik vonalában is egymást érik a „rájátszás” fordulói. A női csapatok mezőnyében pontosztozkodással zárult a Tamási-Szekszárd rangadó, igy továbbra is nyílt a bajnoki cím végső sorsa a két rivális együttes között. A sűrített programban a rangadót követően a Tamási ugyancsak otthonában biztosan nyert a Simontornya, a Szekszárdi Spartacus pedig vendégként a Tolnai VL ellen. Ugyancsak vendéggyőzelem született a Kocso- la-Zomba, a Zomba-Tolnai VL, valamint a Tengelic-Dalmand találkozón. Ez utóbbi nagy jelentőséggel bír majd a bronzérmes helyezésért folytatott versengésben. Nők Tamási-Simontornya 18-13 (8-5). V.: Kerekes, Lesták. A hazaiak végig vezetve, biztosan nyertek. Ld.: Gábor 9, illetve Rabóczki, Molnárné 5-5. Tolnai VL-Szekszárd 15-25 (8-14). V .: Kincses, Kerekes. A bajnokaspiráns különösen szünet után játszott meggyőzően. Ld.: Be- rényi 5, Szakállos, Kovács 3-3, illetve Hosnyánszkiné 11, Asztalos, Rózsa 4-4. Kocsola-Zomba 18-21 (9-10). V.: Dékány, Szuprics. Az egyenlő erők küzdelméből jobb véghajrával a vendégek kerültek ki győztesen. Ld.: Tilinger 7, Kiss 5, illetve Németh 12, Varga, Beke 4-4. Tamási-Szekszárd 22-22 (10-12). V.: Török, Kerekes. Jó iramú, színvonalas találkozón a véghajrá utolsó percében egyenlítettek a vendégek. Ld.: Gábor 8, Brücher 6, illetve Asztalos 7, Hosnyánszkiné, Besenyő 6-6. Zomba-Tolnai VL 16-17 (10-11). V.: Taksonyi, Kincses. Szoros küzdelemben a pályaválasztó zombaiak két büntetőt elhibáztak. Ld.: Németh, Varga 5-5, illetve Berényi 7, Rikker 4. Tengelic-Dalmand 11-12 (5-2). V.: Mátrai, Schalli. A második félidő 20. percében még két góllal a ten- geliciek vezettek. Ld.: Haász5, Kovács 4, illetve Koleszár 4, Kelemen 3. Ifjúságiak: Nők: Dombóvár-Tengelic 9-19 (4-13), Dombóvár-Gyönk 20-8 (11-4), Tengelic-Dalmand 8-14 (3-9), Tamási-Szekszárd 15-14 (8-6), Tolna-Szekszárd 13-10 (5-4). Férfiak: Dombóvár-Fadd 14-11 (7-3), Gyönk-Dombóvár 35-26 (18-10), Dunaföldvár-Gyönk 16-14 (10-10), Hőgyész-Duna- földvár 26-32 (10-14). Leány úttörő-bajnokság: Zom- ba-Tolna 11-9 (6-4), Tamási- Szekszárd 15-9 (6-4), Kocsola- Zomba 5-10 (4-4), Tolna-Szekszárd 9-18 (5-8), Tamási-Simontornya 16-8 (8-5). Szekszárd, 300 néző. V.: Ritter, Szilvássy. KSC Szekszárd: Gábris (4), Christián (4), Dóczi (10), Papp (8), Várkonyi (23). Csere: Pott (4), Pfeifenróth (3), Lévai (-). Edző: Vertetics István. Szarvasi Főiskola Spartacus: Bozsérné (14), Frankó K. (5), Zsolnai (14), Tarczy (9), Frankó A. (3). Csere: Leipold (-), Dórán (3), Veres (4), Szabó T. (-). Edző: Szirony Pál és Wőfjcziek Voj- tek. Energikusan és Bozsérné révén az első perc végén dobott kosárral kezdett a Szarvas, erre a harmadik percben Papp kettővel válaszolt: 4-2. Ideges, feszült légkör kölcsönösen személyi hibákkal és kihagyott ziccerekkel a folytatásban. Az 5. perc végén 6-4. Fej-fej melletti küzdelem, a hazaiak zártan, szorosan és rendkívül elszántan védekeztek. A 8. percben 9-8-as állásnál Christiánt Pott váltotta fel. Tarczy és Frankó A. remekül mozgatta a főiskolás együttest, de az eladott labdák és az előkísz- tetlen dobások jóvoltából nem tudtak jelentős előnyre szert tenni a vendégek. A félidő derekán egy ponttal vezettek a vendégek, aztán rákapcsoltak és a 12. percben 16- 9-re elhúztak. A lepattanók rendre a főiskolásoké, ezzel együtt a 15. percben 18-17-re felzárkózott a Szekszárd. A jó, színvonalas játék helyett a küzdelem dominált, ám aki tudatában volt a találkozó tétjével, az ezen cseppet sem lepődött meg. A félidő lefújása előtt 20 másodperccel 21-21, aztán Frankó K. akcióból dobott kosarára Papp büntetőből csak egy ponttal válaszolt. Szünet után szinte kezdésből Dóczi volt eredményes, de gyorsan jött a vendégek válasza. Maradt a dobópárbaj, hiszen Dóczi újabb találatára Veres „repriká- zott”. Aztán a rendkívül energikusan és ponterősen játszó Várkonyi „belőtte” a találkozó első tripláját: 29-29. Sőt, Várkonyi két duplája révén a 26. percben már 33-29 a hazaiak javára. Tombolt a közönség! Szilvássy játékvezető azonban rendre elrontotta a publikum hangulatát, mert vagy hiányzott, amikor a három másodperces szabályt okították, vagy egyszerűen nem akarta észrevenni a szarvasi támadásoknál a főiskolások palánk alatti „parkírozását”. Egyenlített a Szarvas: 33-33. Dóczi remek betöréseivel 41-37-es előnyre tettek szert a hazaiak, aztán megtorpant a Szekszárd és a 31. percben 42-41-re a Szarvas vette át a vezetést. Időkérések mindkét oldalon, az idegesség szinte túlfeszítette az egyébként is vibráló légkört. A folytatásban Várkonyi újabb triplájára Frankó K. is hárompontos kosárral válaszolt: 44-45. Aztán 50-45-re fordított a 34. percben a Szekszárd. Sőt, 54- 46-ra sikerült növelni Várkonyiék- nak az előnyt, amikor egész pályás letámadásra tértek át a főiskolások. A színvonalas játékkal továbbra is adós maradt mindkét csapat, ám mindezért kárpótolt az a hatalmas küzdelem, ami a parketten folyt. Megint megtorpantak a szekszárdiak, így 54-51-re felzárkózott az ellenfél. A játékvezetői tévedéseket is „leküzdve” továbbra is a KSC Szekszárd tartotta kezében az irányítást, s egy újabb kosarára az eltaktikázott büntetőből csupán egyetlen ponttal válaszoltak a szarvasiak. Kínos lassúsággal múltak az utolsó másodpercek, de ekkor már az eredmény tartására törekedve taktikusan játszottak a hazaiak. A mérkőzés végét jelző dudaszót követően a közönség helyéről felállva vastapssal köszöntötte az NB I. felsőházába jutott szekszárdi csapatot. Pillanatokon belül felszabadult, régen látott boldog ünnepség rögtönződött a Zrínyi utcai csarnok parkettjén. Pukkant a pezsgősüveg és a pálya közepén a játékosok levegőbe dobálták Vertetics edzőt. Tolna megye kosárlabdasportját a megyeszékhely reprezentánsai jóvoltából ősztől ismét a felsőházban jegyzik. A hazai együttes valamennyi játékosa dicséretet érdemel a nagyszerű sikerért, a vendégeknél Bozsérné, Frankó K. és Zsolnai emelkedett ki.- fekete A bajnokság végeredménye: 7. Kecskemét 14 11 3 1098-1063 25 8. Soproni VSE 14 11 3 1131- 993 25 9. Szarvas 14 10 4 1086- 968 24 10. Szekszárd 14 7 7 952- 973 21 11. AR Építők 14 5 9 1042-1091 19 12. Diósgyőr 14 5 9 1056-1070 19 13. Szeged 14 5 9 947- 993 19 14. BKV. Előre 14 2 12 953-1126 16 Megjegyzés: a vonal feletti csapatok jutottak fel a felsöházba. Az azonos pontszámú csapatok között az egymás elleni eredmény döntött. Paksi siker az MNK-ban Atomerőmű SE-Szegedi Postás 126-71 (70-27). Szeged, 50 néző. V.: Földházi, Gedeon. Atomerőmű SE: Morgen (9), Szaffauer (14), Halmai (7), Radovics (27), Bu- zási (4). Csere: Antóni (14), Maár (6), Garai (18), Borkuty (12), Kovács (15). Edző: Simon Károly. Az NB ll-es Tisza-parti legénység nem késztette nagy erőkifejtésre az atomvárosiakat. A paksiaknál az első félidőben a kezdő ötös szerepelt, szünet után Simon Károly edző a cseresornak biztosított játéklehetőséget. Nagy-Britannia gyászban Kilencvennégy embert nyomtak agyon, zúztak halálra a vaskorlátokon és a drótkerítéseken a Sheffield környéki Hillsborough futballstadion lelátóin szombaton délután keletkezett tumultusban a Liverpool-Nottingham Forest kupaelődöntő első perceiben. Nagy-Britannia sporttörténetének legsúlyosabb tömegszerencsétlenségében több mint kétszázan szenvedtek sérüléseket, közülük hetven kórházi ápolásra szorul, tizennyolcuk állapota válságos. A halottak és sebesültek között sok a gyermek, az áldozatok túlnyomó többsége a liverpooli csapat ifjú rajongói közül való. Ezúttal nem összetűzés okozta a tömegkatasztrófát, hanem a liverpooli szurkolóknak kijelölt stadionszektor túlzsúfoltsága, ami fejvesztett tülekedésbe csapott át, amikor a bejárati kapukat ostromló kívül rekedt futballrajongók ezreit a rendőrség beengedte a lelátókra. Colin Moynihan sportminiszter, aki azonnal a helyszínre sietett, rádiónyilatkozatában hangsúlyozta: a hillsboroughi katasztrófa teljesen más természetű, mint a négy évvel ezelőtt bekövetkezett tragédia a brüsszeli Heysel-stadionban, ahol a liverpooli szurkolók kezdték a 39 ember halálát okozó tömegverekedést. Most nem huliganizmus idézte elő a tömegpánikot. Az érintettek többsége ugyan most is liverpooli futballrajongó, de ezúttal nem okai, hanem áldozatai voltak a szerencsétlenségnek. Az ügyeletes rendőrtiszt, aki két perccel a mérkőzéskezdés előtt utasítást adott két kapu megnyitására a kívül rekedt, többségükben jegy nélküli szurkolók ezrei előtt, arra hivatkozott, hogy a külső kerítés rácsaihoz szorult elöl állók életét veszélyeztette az elő- représelődő tömegek nyomása. Ily módon azonban a lelátókra vezető alagúton át benyomuló újabb ezrek a hátul jövők nyomása alatt préselődtek be a már amúgy is túlzsúfolt nézőtérre, ahol viszont a pályát elkerítő magas védőrácshoz szorultak a lelátókról menekülő emberek. A szurkolók a rendezést, a jegyelosztást és a rendőrséget okolják a katasztrófáért. Az ellentáborok ösz- szetűzéseinek elkerülése céljából bevezetett rendezőelvek szerint elkülönített szektorokba szóltak a két csapat szurkolói között szétosztott jegyek. Egyelőre nincs magyarázat arra, hogy miért kapott a liverpooli szurkolótábor csak 24 000 jegyet, holott számukat negyvenezerre becsülik, viszont 30 000 jegyet juttattak a Notthingham Forest rajongóinak, jóllehet rendszeres nézőszámuk csupán 17 000 körül mozog. így történhetett, hogy a stadion notthinghami térfelén a szurkolók - mit sem sejtve a túloldalon zajló tragédiáról - még javában buzdították csapatukat, amikor a liverpooliak oldalán már a pályát oltalmazó védőrácsok tövében agyonnyomott, a rájuk zuhanó testek alatt fuldokló vagy megfulladt fiatalok testei hevertek. A rendfenntartásra kivezényelt 800 rendőr tehetetlennek bizonyult. A stadionban a rendőrök többsége a lelátókat körülkerítő védőrácson belül helyezkedett el, s igy képtelenek voltak a lépcsőzetes padsorok között keletkezett-tülekedés és tömegpánik megfékezésére. A rendőrök többsége a pálya közepén alkotott kordont, hogy biztosítsa a betóduló liverpooli szurkolók és a nottinghami tábor szétválasztásé^ Aki tudott, a magas védőrácson átmászva menekült a lelátókról a pályára. Már rengeteg áldozat volt, amikor megnyitották a pályát körülvevő védőrács szűk kapuját, hogy utat engedjenek a vaskorláthoz szorított embereknek. Ezrek menekültek a játéktérbe, többek a szűk rácskapun átnyomuló embermassza alatt lelték halálukat. Épüljön több sportlétesítmény társadalmi munkában! A SZOT Önálló Testnevelési és Sportcsoportja 1989-re ismét meghirdette a társadalmi sportlétesítmény-építési mozgalmat a szak- szervezetek működési területéhez tartozó üzemek, vállalatok, hivatalok, intézmények, valamint a szakmunkásképző intézetek részére. A mozgalom célja: a dolgozók, szakmunkástanulók és diákok sportolásának, testedzésének segítése, a létesítményi feltételek javítása, az önálló és összefogáson alapuló újabb sport- és turistaobjektumok, kulcsosházak, szabadidő-központok, parkok, játszóterek jórészt társadalmi munkával történő építése útján. Ennek megfelelően két kategóriában hirdetjük meg a társadalmi pályaépítést: I. kategória: önálló építés üzemek, vállalatok, hivatalok részéről, II. kategória: közös építés kisüzemek, szakmunkásképző intézetek, iskolák, művelődési intézmények, munkahelyek összefogásával. A társadalmi sportlétesítmény- építési akció 1989. október 31-én fejeződik be. Az akcióban részt vevők oklevelet kapnak. A legeredményesebb közösségek részére 4 db 50000 Ft-os, 10 db 40000 Ft-os, 20 db 20 000 Ft-os összegű díj odaítélésére kerül sor. A díjakat sportszer és sportfelszerelés vásárlására használhatják fel a nyertesek. A helyi pálya- építési eredményekről, az elvégzett munkákról, az üzemi, hivatali, intézményi szakszervezeti bizottságoknak igazoló jelentést kell készíteniük A szakszervezeti bizottságok igazoló jelentéseinek beküldési határideje: 1989. október 31., melyet - vidéken a szakszervezetek megyei tanácsa -, Budapesten a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa címére kell beküldeni, akik elvégzik a szükséges egyeztetést az iparági-ágazati szakszervezetek megyei, területi szerveivel, képviselőivel. Az szmt-k és szbt az igazoló jelentések, valamint a helyszíni, ellenőrző tevékenységük alapján értékelik a területükön végzett munkákat, s ennek alapján sorrendi javaslatot tesznek a díjazásra. Az szmt-k, szbt javaslataikat az e célra kiadott űrlapon november 10-ig küldik meg a SZOT Önálló Testnevelési és Sportcsoportjának. Az 1989. évi társadalmi sportlétesítményépítési mozgalom országos értékelését és a díjak odaítélését bizottság végzi. Csak a határidőre beküldött és az 1989. október31 -ig elkészült befejezett építkezések kerülnek értékelésre. A díjak átadása központilag történik. Ennek időpontjáról a díjazott munkahelyek szakszervezeti bizottságai levélben kapnak értesítést KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zenemüve. Mozart: F-dúr zongoraverseny K. 413.9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: Delibes: Coppelia - balettszvit 11.05: Technikai múzeumok veszélyben? 11.25: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Bartók-műveket énekel. 11.40: Közben. Gobbi Hilda részleteket ad elő önéletírásából. 12.45: Egy hazában - Ómolnár Miklós riportja. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.09: A magyar nyelv hete. 14.39: Kóruspódium. 15.00: Az olvasás gyönyörűsége. 15.30: Hagyományápo- lók.16.10: Hangoló. 17.00: Eco-mix. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.50: Nóták. 19.15: Első kézből. 20.15: Egy rádiós naplójából. 21.20: Háttérbeszélgetés. 22.00: Hírvilág. 22.30: Rádiószínház. Hannibál. Spiró György színműve. 23.46: Vivaldi: B- dúr szonáta. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalcsokor. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Fúvós táncok. 12.30: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig... 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. Csak középhullámon: 18.30: Daráló. Az URH-sávon: 18.30: Beatles-slágerek. 19.05: Sportvilág. 19.35: Jákó Vera hangversenyei. 20.10: Rácsos panoptikum - Bűnös vagy áldozat? 21.05: Akit érdekel. 22.05: Rockújság - IV. évfolyam, 7. szám. 23.15-0.14: Álom szárnyán - könnyűzene. BARTÓK RÁDIÓ 9.06: Országok, tájak népzenéje - Szíriái Arab Köztársaság. 9.23: Nürnbergi Orgonahét -1988. 10.41: Zengjen a muzsika! 11.11: A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye. 12.00: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 13.Ó5: Kilátó. 13.50: Országok, tájak népzenéje - Kambodzsa. 14.00: A Collegium aureum kamarazenekar játszik. 15.05: A Magyar Rádió Muszorgszkij-ciklusa - Borisz Godunov. Négyfelvonásos opera. 19.05: A hét zeneműve. Mozart: F-dúr zongoraverseny K. 413. 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót Hangverseny Dvorzsák műveiből. Közben: kb. 20.25: Reneszánsz esküvő Nógrádban. kb. 20.45: A hangver- senyközvetités folytatása, kb. 21.45: Zenekari muzsika. 22.57: Kortárs ausztrál zeneszerzők műveiből. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. (Jó reggelt /Kossuth/ - Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Utinform - Tegnap történt - 7.00: Jó reggelt! /Kossuth/ r Lapszemle - Időjárás - Ugyeletek jelentik - Utinform - Dél-dunántúli krónika - Sporthírek - Programajánlat) 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Nem minden arany, ami fénylik. Szovjet tévéfilm. 10.30: A Hét 11.30: Delta. 11.55: Képújság. 16.20: Hírek. 16.30: Három nap tévéműsora. 16.35: Déli videoúiság. 16.45: Stiri - Hírek román nyelven. 16.50: Tízen Túliak Társasága. 17.35: Műsorajánlat 17.40: Szám-adás. 18.00: Egy szó, mint száz. 18.50: Esti mese. 19.00: Uj cim-cim. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Ez + Az. Szórakoztató műsor. 21.55: Unokáink is látni fogják. 22.35: Híradó 3. TV2 Radványi Dorottyával és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene - Tévétorna. 17.45: Kérdezz-felelek! 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek! 18.50: TV2.19.00: A chateauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozát 19.51: TV2. 2Ö.00-21.00: MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának műsora. A tartalomból: Nagyatádról várospolitikai fórummal jelentkezik hétfőn az MTV pécsi stúdiója. Az atádiak hétfőn délután 14 órától tehetik fel kérdéseiket a 83-12-666- os telefonszámon. A műsorban a város vezetői és az alternatív szervezetek képviselői válaszolnak a feltett kérdésekre. Beszámolunk a Somogy megyei pártértekezletről is. A szerkesztő-rendező: Bükkösdi László. 20.55: TV2. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. Benne: Időjárás. 21.30: Telesport 23.00: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: Tv- naptár. 8.30: A hetedik szél. 8.45: Alisz a rajzok földjén. 9.00: Iskolai program. 10.30: Hírek. 1CL35: Iskolatelevizió. 12.30: Hírek. 12.35: tetés. 12.40: Elmulasztották - Nézzék! 15.10: Hírek. 15.15: Éjszakai program. 16.30: Magyar nyelvű tv-hlradó. 17.15: Tv-napló. 17.35: Oktatóműsor. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Dokumentumműsor a forradalomról. 19.10: Időjárás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 19.53: A mai sport. 20.00: Drámaest 21.05: Videoklip. 21.50: Tv-napló. 22.10: Éjszakai program. II. MŰSOR 17.10: Műsorismertetés. 17.15: Tv-naptár. 17.25: Hírek. 17.30: Szlavóniai és baranyai regionális program. 18.15: A sport világa. 19.30: Tv- napló. 20.00: Külpolitikai műsor. 20.45. Hírek. 20.55: A diszkográfia világa. 21.15: A fiú, a dáma, a király és a kém. 22.10: Dokumentumest A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A mikrovilág CÍMŰ LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárás-jelentés. 8.00: Egyveleg. 15.3Q: Videoklip-slágerlista. 16.30: Forró drót 18.30: Új zenei show. 19.30: Hétköznapok a Halál-völgyben. 20.00: Nagy völgy. 21.00: Dick Powell színháza. 21.45: Hírek. 22.00: Élet a Földön. 23.00: Túlélés. 0.00: Egyveleg. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: Gyermekműsor. 7.05: Dennis. 9.30: The Lucy Show. 10.00: Popzenei műsor. 11.00: Sky-krónika. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ. 14.00: Landscape Channel. 15.Ö0: Változó világ. 16.00: Szeretni. 16.30: Családi ügy. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eurosport-műsorismertetés. 19.00: Eurosport. 0.00: Eurosport-műsorismertetés. 1.30: Az Arts Channel műsorai. 4.30: Landscape Channel. • THE ARTS CHANNEL 1.30: Paul Taylor tánctársulata. 2.25: Prágai Kamara Balett - Tarasz Bulba. 2.50: Josette Einstein. 2.55: Maya. 3.05: Holland Táncszínház - Az átváltozás éje. 3.35: Mozart: Éji álom. 4.05: Wa- les-i mesterek. 4.20: Műsorzárás. TV5 16.05: Hírek. 16.10: A hollandok kincse. 16.30: Muskétások konyhája. 17.00: Pihenőidő. 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek - időjárás. 18.00: Levelek a fegyházból. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: A showbusiness autóbusza. 21.00: Újvilág. 22.00: Tv-hiradó. 22.30: Időjárás-jelentés. 22.35: Miléna Nova Termblay. 23.25: Eszak-Dél. 23.55: Vállalkozó RT. 0.20: Biondi és a többiek. 0.50: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 9.00: Hírek. 9.05: Isaura, a rabszolgalány. 9.30: Ausztria képekben. 9.55: Akkoriban. 10.00: Iskolatévé. 10.15: Iskolatévé. 1Ö.30: Az utolsó határ. Amerikai film. 11.55: Új mitológia. Rajzfilm. 12.00: Tisztelt ház! 13.00: Hírek. 13.05: Jogi esetek. 13.35: Heti körkép. 14.00: Az elbűvölő Jeannie. Vígjátéksorozat i4.-45: Nudnik. Rajzfilm. 14.30: Onedin család. Angol filmsorozat 15.20: Homo technologicus. Rajzfilm. 15.35: Hallo Spencer! 16.00: An-tan-ténusz. 16.35: Zenei műhely. 16.55: Mini tv-hiradó. 17.10: Az én ötletem. 17.40: Mini tudósítás. 18.00: Mi. 18.00: Mac Gyver. Kalandfilmsorozat 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Hétfői sport 21.15: Dempsey és Makepeace. Bűnügyi sorozat 22.05: Oldalpillantások. 22.15: Életvonalak - a 2. történet Tv-film. 23.50: Hírek. 23.55: Chicago 1930. Bűnügyi sorozat 0.40: Hírek.