Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-06 / 80. szám

1989. április 6. ( TOLNA \ MÉPÜJSÁG 3 Szekszárd-Ért... is Az újabban gombamód szaporodó egyesületek, körök, csoportosulások, szervezetek, társaságok, olykor már születésük pillanatában is meghasonló pártok elnevezései közül számomra legrokonszenvesebb a Szekszárd-Ért. Földhözragadtságom, vagy túltengő lo­kálpatriotizmusomból kifolyólag-e, ezt nem tudom. Döntsék el mások. Nevé­ben benne van a lényege, méghozzá félreérthetetlenül, amit nem minden esetben lehet elmondani. Akárcsak ha a legértelmesebb magyar vállalati rövi­dítésről másolták volna, ami ugyebár a Közért és semmi esetre se mondjuk a Kogellátó, vagy akár a Piért... De ne kalandozzunk el a tárgytól. Sejtelmem sincs, hogy a Szekszárd- Ért-hez hol lehet csatlakozni, ami talán nem is baj, mert úgyse vennék sok hasznomat. Szekszárd-Ért tenni vajmi keveset tudok, róla írni annyi amennyit talán még egy darabig igen. Ellene ez még sosem történt, érte már néhány százszor, tehát azzal hízeleghetek ma­gamnak - épp úgy, mint valamennyi kollégám -, hogy belépetlenül is régóta tagok vagyunk már. Persze kár lenne a papírért, ha most ilyen önvallomási szándék gerjesztene írásra. A Szekszárd-Ért nemrégiben lapunk hasábjain egy sor okos javaslathoz kért hozzászólásokat. Itt most ilyesmi következik. A javaslatok közt az is sze­repelt, hogy egy nagy közösség gond­jait a kicsinyek felől kiindulva kellene megoldani. Vagyis, hogy ne a távoli vá­rosi tanácson állapítsák meg, hol, mire van szükség, hanem a kis közösségek (utcák, tömbök, terek, akár utcarészek) „indítsanak” és természetesen esetleg tegyenek is valamit. Ha van, aki irányít­ja, összefogja őket. Ilyesvalaki többnyire nincs. Tisztelet a_kivételnek, nem akarom - még vélet­lenül se - sérteni a valóban tevékeny tanácstagokat. Méghozzá a tanácstag-választási rendszer teljes elsivárosodásának, for­málissá válásának okából nincs. Április 1 -jén múlt 20 éve, hogy elkezdtem en­nél a lapnál dolgozni. Sokáig a városi tanáccsal összefüggő hírek, tények közkinccsé tétele az én feladatom volt. Kollégáimhoz hasonlóan mindig megírtam, hogy a tanácstagi jelölőgyű­lések kongtak az ürességtől. A válasz­tókat egész egyszerűen nem érdekelte, hogy ki lesz hivatott nevükben és képük viseletében tanácsokat adni a város ve­zetőinek. Valószínűleg ennek eredmé­nyességében se bíztak. Hasonlókép­pen mindig megírtuk, hogy a ta­nácsüléseken fehér hollóhoz hasonla­tosan ritka az érdemi vita. Nem beszél­ve az esetek túlnyomó többségében, átlagosan iskolázott embernek, olvas­hatatlan és érthetetlen szaknyelven író­dott előterjesztések közti választási lehetőségről. Választani ugyanis egy dolog (személy) közt nem lehet. Tu­dom, tudjuk, hogy az utóbbi években csírázott már némi változás, de azért amíg saját magunkat üstökön ragadva ki nem keveredünk a formalizmus ingo- ványából, aligha lesz érdemi változás. Forma szerint ugyanis minden a leg­jobb rendjén ment, amit oly kellemes el­hinni. Hiszen valóban hangzottak el ta­nácstagi javaslatok is. A városnál valóban elkülönítettek egy külön pénzalapot ezek teljesítésére. Mindezekről pompás nyil­vántartások készültek. Csak éppenség­gel a város lakosságának túlnyomó több­ségét nem érdekelte az egész. Az újság­író nemcsak írja az újságot, hanem ha egy kicsit ért a mesterségéhez, akkor nagyjából-egészéből azt is tudja, hogy írásaiból kik, mit olvasnak el. Sokakkal együtt tudom, hogy a különböző tanács­ülésekkel és a csatlakozó témákkal eltöl­tött óráim (20 év alatt ez néhány hétre rúg­hatott!) elszomorítóan nem voltak arány­ban azzal az érdeklődéssel, amit az ezek­ről szóló írásaimmal kiváltanom sikerült. Az érdektelenséggel talán igen... Nos, a közérdekű témák érdekesebbé tételének valóban nem az a módja, hogy csak építészeti képzettségűek számára érthető - nagyon szép, rétegvonalas - maketteket mutatunk be. Annák, aki oda­fárad megnézni. Ezt már tízegynéhány éve megírtam, örültem a Szekszárd-Ért egyetértését olvasni. Ott van azonban a városi nagyközösségi televízió. Gyerekci­pőit egyszer bizonyára lerúgja, sőt majd a járókából is kikerül. Mi lenne, ha a tanácsi vezetők nem eléggé gyakorlatlan kérde­zőknek válaszolnának elsősorban, ha­nem a képernyőn is látható helyszínen mutatnák meg azt, ami van és tennék köz­érthetőbbé a jövő elképzeléseket is? ORDAS IVÁN Horgászcikkek Leninvárosból Leninvárosban a Tiszai Kőolajipari Vállalattól vásárolt üzemben alakították ki a Hokév - a Horgászcikkeket Készítő és Értékesítő Vállalat üzemét, amely vi­lágszínvonalú horgászfelszereléseket készít. Az úszók, a tömör- és teleszkópos botok és a villantók minőségére garancia a dél-koreai Silstar cég technológiája. Az üzem jelentős munkahelyteremtő is. Leninváros térségében, hiszen máris 150 személynek - elsősorban nőknek - biztosít munkát, s a közös Hokév-Sils- tar Vegyesvállalat létrejötte után 350-re is szaporodhat a munkavállalók száma. Az itt készült horgászcikkekből a hazai ellátáson kivül a nyugat-európai Silstar- boltokba is szállítanak. (MTI FOTÓ) Mérlegek mérlegen Gyorsjelentés az elmúlt évről (Folytatás az 1. oldalról) A hibákat persze előbb-utóbb korri­gálták, s a mérlegadatok alapján elké­szült a megye 1988. évi gazdasági ered­ményeit összefoglaló gyorsjelentés. Csökkenő nyereség A megye úgynevezett szocialista szek­torának - a mezőgazdasági üzemeket és az egyszerűsített mérlegbeszámolót készítő cégeket vették ki e körből, de szintén nem terjedt ki a vizsgálat például a nem megyei székhelyű iparvállalatokra- 59 gazdálkodó szervezete eredményé­nek tanulmányozása igencsak tanulsá­gos. Romlott a likviditási helyzet (keve­sebb pénzeszköze van a szervezetek­nek, nő a kintlévőségek aránya, romlik a fizetési fegyelem). Részben ebből adó­dóan, részben az általános forgalmiadó hatása miatt beruházásvisszafogás, illet­ve az áfa visszaigénylési rendje miatt el­húzódó beruházások voltak a jellem­zőek. Az állóeszközök elhasználódtak, a nettó árbevétel a belföldi keresletcsök­kenés, a szocialista exportkontingensek és - támogatásleépítések következté­ben, mindenekelőtt a kereskedelemben és vendéglátásban nagymértékben csökkent. Az év közben is jól érzékelhető tenden­ciáknál érdekesebb talán a nyereség vizsgálata. A gazdaság eredményeinek vizsgált adatai közül 1988-ban legna­gyobb arányú visszaesést a mérleg sze­rinti eredmény mutatta. A bázisévhez ké­pest csak 69 százalékot ért el, a bevéte­lek már említett csökkenése, az ezt nem követő költségalakulás és a támogatá­sok leépítése miatt. Támogatások pedig vannak! Nagyon figyelemreméltó, hogy a szó­ban szüntelenül hangoztatott és a gya­korlatban is megindult leépítés ellenére még tavaly is nagyon komoly támogatá­sok kerültek a költségvetés újraelosztása következtében a vállalatokhoz. A tárgyalt körben ez az összeg 2 526 millió forint volt, ennél az összes elvonás mindössze 223 millió forinttal volt magasabb! Ha a támogatásokat levonjuk az e kör­ben elért mintegy 1 189 millió forintos mérleg szerinti nyereségből, akkor nega­tív „eredményt” kapunk. Összességében- támogatások nélkül - tehát az említett 59 szervezet (zömében az építőiparnak, az élelmiszeriparnak és a vízgazdálko­dásnak „köszönhetően”) mínusz 1 350 millió forint „nyereséget” produkált. A mérleg szerinti veszteség - a megelőző évben ilyen nem volt - is elérte a 13376000 forintot. Elgondolkodtató, hogy amíg a mérleg szerinti nyereségek bázisához képest többnyire jelentős visszaesést mutatnak - például az építőiparban mindössze 1,5, az iparban összesen 63,8, a fogyasztási- cikk-kereskedelemben 37,2 százalék a kimutatott nyereség az előző évhez vi­szonyítva - addig a támogatásból élő víz- gazdálkodásnál ugyanez az arány 176,4, a szolgáltatások bizonyos körénél 169,7 százalék! Válságban? A mezőgazdaságnak a megye gazda­ságában játszott szerepét jól jelzi, hogy míg az előbb tárgyalt körben a mérleg szerinti eredmény 1 189 743 ezer forint volt, addig a rossz időjárást hozó eszten­dő után, az aránytalan árrendszerrel ter­helt mezőgazdaságunk 1 204 741 ezer forint nyereséget ért el. Ez a szám is 20 százalékkal kevesebb, mint a megelőző időszakban volt. A megye 61 termelőszö­vetkezete közül 4 veszteséggel zárta az évet. Különösen a tsz-ekben jelentkeztek likviditási gondok, tőkehiány, átmeneti fi­zetésképtelenség. Ugyanakkor a jól gaz­dálkodó szövetkezeteknél megfigyelhető volt az a tendencia, hogy pénzüket a 8-10 százalékos jövedelmezőséget je­lentő mezőgazdasági tevékenység he­lyett bankban, értékpapírokba, részvé­nyekbe fektették, ezzel kisebb kockáza­tot vállalva és 20 százalék jövedelmező­séget is elérve! Hatékonyabbak Harmadik területként a kisvállalatok, leányvállalatok, kisszövetkezetek gaz- gálkodását vizsgálja a gyorsjelentés. E körben nagyon jelentős állományválto­zás volt, ezért a bázisévvel való összeve­tésnek nem lenne értelme. Sokkal többet mond az első csoporttal - a szocialista szektorral - való összehasonlítás. Jel­lemző adat például, hogy a szocialista szektor nettó árbevételének mindössze 9,3 százalékát elérő kisszervezetek azok mérleg szerinti eredményének 28,5 szá­zalékát produkáltak. Árbevételarányos nyereségük 9,8 százalék a másik cso­port 3,2 százalékával szemben. Az ada­tok szerint hatékonyságuk jobb, súlyúk­nál (nagyságukhoz és számukhoz ké­pest) nagyobb mértékben járultak hozzá a népgazdasági eredményekhez, mint a „nagyobbak”.-ri­Vélemények, viták - közügyben A farmergazdálkodás kérdése Magyarországon (Folytatás az 1. oldalról.) Sokan nem veszik egyszerűen tudomásul, hogy Nyugaton óriási állami támogatással tartják fenn a termelési eredményeiben magas színvonalú, ám a ráfordításokhoz képest bi­zony alacsony hatékonyságú farmergazdál­kodást. A fejlett tőkésországok évi 100 milliárd dollár dotációt nyújtanak agrártermelőiknek, gyakran nem is azért, hogy termeljenek, ha­nem azért, hogy ne termeljenek. Ugyanakkor Magyarországon nettó költségvetési befizető a mezőgazdaság. (Az idén akár 30 milliárd Ft- ot is elérhet ez a szaldó, amely 1985-ben közel 24 milliárd Ft volt!) A világon csupán két or­szágban: Új-Zélandon és Magyarországon nettó költségvetési befizető a mezőgazdaság. A farmergazdálkodáshoz hatalmas töke kell, ami Nyugaton több évszázad alatt halmo­zódott föl. Magyarország a tőkehiányt éppen a nagyüzemi szerkezet és a korszerű nyugati technika összeötvözésével hidalta át. A farmergazdálkodáshoz vezető történelmi utak A mezőgazdaság kapitalizációjának három útja:- az „amerikai utas” fejlődés,- az „angol utas" fejlődés és- a „porosz utas” fejlődés. Az „amerikai utas” fejlődés lényege a csalá­di árutermelő középbirtok, a farm kialakulása és meghatározóvá válása. Az „angol utas” fejlődés során maguk az angol földbirtokosok, a landlordok váltak tő­kés mezőgazdasági vállalkozóvá, átálltak bér­munkára alapozott árutermelésre, illetőleg bérbeadták földjeiket tőkés vállalkozóknak. A „porosz utas” fejlődés (vagy inkább stagná­lás) lényege a feudális nagybirtokrendszer és a félfeudális személyi függőség fennmaradá­sa, továbbélése, azaz a robotmunkára alapo­zott árutermelés volt. Ugyanakkor az Elbától nyugatra, még az angol és a porosz utas fejlődés mellett is meg­figyelhető volt egy módosabb szabad paraszti réteg kialakulása és árutermelővé válása, a feudalizmus bomlása idején. Végül Nyugaton mind az angol, mind a porosz utas fejlődés át­csapott a farmergazdálkodás kialakulásába. Angliában 1265-ben lezajlott a Watt Tyler- féle parasztfelkelés, amely a középkor egyet- leh sikeres parasztfelkelése volt. Watt Tylert ugyan megölték, miközben a királlyal tárgyalt, az általa kiharcolt jogokat azonban nem mer­ték visszavonni vagy csorbítani. így megnyílt az út a szabad paraszt a yeoman (ejtsd: jú- men) fejlődése elő(t. Az angol landlord sokkal kisebb mértékben használhatta parasztjaival szemben a gazdaságon kívüli kényszer esz­közeit, mint a kontinensen élő társai, így a na- turálgazdálkodásról át kellett térnie a valódi gazdálkodásra. Nem véletlen, hogy az angol nemesség figyel föl leginkább a gyapjú árának emelkedésére Flandriában (a mai Belgium), és kezdi juhlegelővé változtatni földjeit. Paraszt­jait egy nemes gesztussal önként szabadítja föl a jobbágyi függés még meglévő maradvá­nyai alól, hogy aztán kitessékelhesse őket bir­tokáról. Ez a „bekerítések” kora, ami végered­ményben egy földosztás nélküli jobbágyfel­szabadítás volt. (Hasonló folyamat ment vég­be 1848-ban Magyarországon, illetve 1861- ben Oroszországban.) Később a bérleti rend­szer meghonosodásával egyre több föld kerül át a latifundiumok testéből a bérlők tulajdoná­ba, öröklés révén is aprózódik a nagybirtok, il­letve az angol polgárháború idején (1642- 1649) a királypárti főurak földjeit kobozza el Cromwell és osztja föl hívei, katonái között. így ma Angliában 65 ha az átlagos birtoknagyság, bár még élnek igazi, hamisítatlan landlordok is, ódon kastélyaikban. Franciaországban más, radikálisabb utat választottak az 1789. július 14-i forradalom után. A jakobinusok guillotine alá küldték az arisztokráciát, földjeiket elkobozták és fölosz­tották a parasztok között. A napóleoni hábo­rúk alatt annyira megszilárdult ez a paraszti birtok, hogy a Bourbon-restauráció idején sem mertek hozzányúlni. Napóleon legna­gyobb történelmi érdeme végül is ez volt! Később a francia forradalom kisugárzó ha­tása (gyakran Napóleon háborúi és „hódítá­sai” révén egészen konkrétan) meghatározta az Elbától nyugatra való térség agrárfejlődé­sét, és mindenütt a farmergazdálkodás vált meghatározóvá. Ugyanakkor az USA-ban rög­tön farmermezögazdaság jött létre, illetve ahol nem, a déli államokban, a polgárháború sö­pörte el a rabszolgatartó latifundiumot. Európában az Elbától keletre, sajnos, ma­radt a porosz utas fejlődés, a mezőgazdasági nagybirtok robotra alapozott árutermelése. Amerikai utas fejlődés Magyarországon a XVII-XVIII században A török kiűzése után (a XVII. század vé­gén) az elnéptelenedett Alföldre nagyarányú betelepítések kezdődtek. Az újra művelésbe vont területeken általában családi birtokok jöttek létre, amelyek igen korán árutermelőkké váltak: bázisát képezték a világhírűvé váló ma­gyar szarvasmarhaexportnak. A tőzsérek lá­bon hajtják az igénytelen, de jó húsú, keresett magyar szürkemarhát Olaszország, Bajoror­szág, stb. piacaira. Magyarország jelentős marhaexportőrré válik és a kisparaszti birtok kezd megtollasod- ni. A nagybirtok, igaz jelentősen, de felfigyelt erre és igyekezett magához kaparintani a mar­ha-nagykereskedelmet. Természetesen nem tudott versenyképes lenni a kisbirtokkal szemben, így a magyar nemesség Werbőczi törvényeire hivatkozva megtiltotta a nem ne­meseknek a marhaexportot. A naturáltermelő feudális nagybirtok átalakult robotra alapozott (ezért jóval kevésbé hatékony) árutermelő nagybirtokká. Ez volt az ún. második jobbágy­ság. Lezárult egy nagyon ígéretes fejlődési út Magyarországon, további 250 évre meghosz- szabbítva a feudális nagybirtokrendszer min­den fejlődést megfojtó uralmát. Az 1848-as forradalom sem nyúlt a nagy­birtokhoz; a kiegyezés után (1867) ugyanak­kor az angliai bekerítésekhez hasonló folya­mat ment végbe, csak nem olyan véres formá­ban. A századfordulóra a felszabadított jobbá­gyok utódaiból kialakult a földnélküli agrár­proletariátus hárommilliós tábora. 1945-49 között megindult egy amerikai utas fejlődés, azonban sem idő, sem töke nem állt rendelkezésre ennek a kibontakoztatásá­ra. Eltérés a sztálini kolhoztól Magyarországon Hazánkban az 1960-as években jelentős elkanyarodás vette kezdetét a sztálini típusú kolhoztól és kialakult a vállalkozó kollektív nagyüzem sajátos modellje, amely már nem az állami utasítások szolgai végrehajtója, nem egy primitív naturáltermelő egység. Az 1960-as években lezajlott a nagyüzem „eredeti iparosítása”, a lovat felváltotta a trak­tor, a kézikaszát a kombájn. Nyugati mércével mérve ez még mindig elavult technika volt, de már technika; és az agrártermelés eszközeit már a műszaki tudomány írta le és nem a nép­rajz. Az igazi nagy fordulat az 1970-es években zajlott le, amikor az egyik oldalon beáramlott a legkorszerűbb nyugati agrártechnika, a másik oldalon kiteljesedett a melléküzemági tevé­kenység és a nagyüzem által integrált családi kistermelés. Az agrártermelés ebben az idő­szakban Magyarországon fejlődött a leggyor­sabban a világon, színvonala sok tekintetben elérte a legfejlettebb országokét. Mezőgazda­ságunk - kiszakadva elmaradott környezeté­ből - beemelődön a világ élvonalába. Nemcsak a termelési eredmények imponá­lóak, a közhiedelemmel ellentétben a haté­konyság terén sincs szégyenkezni valónk. A szántóföldi növénytermelésben hazánk érte el a legnagyobb eszközhatékonysági mutatót a világon. Nálunk egy traktor, vagy egy kombájn 4-6-szor annyit teljesít, mint a nyugati farmo­kon. Ekkora hatékonyságot csak a korszerű technika és a nagyüzemi szerkezet bizto­sít. Döntsön a gazdasági célszerűség! A magyar üzemi szervezet, üzemméret és tulajdonforma tekintetében döntsön a gazda­sági racionalitás, függetlenül mindenfajta ideológiai dogmától, görcstől, előítélettől. (Itt nemcsak „szocialista” dogmákról van szó; ugyanígy előítéletnek tartom a „csak a magán- tulajdon, csak a farm lehet jó” elvet is.) Ahol a családi farm a hatékonyabb, ott legyen farm, mindenfajta idétlen korlátozás (alkalmazottak száma, terület, stb.) nélkül. Ahol a termelőszövetkezet a hatékonyabb, ott maradjon meg a szövetkezet, ahol pedig más formák (szakszövetkezet, szakcsoport, rész­vénytársaság, stb.) a müködőképesebb, ott jöjjenek ilyenek létre. Ezen túlmenően a ter­melőszövetkezeteket meg kell szabadítani a sztálinista kolhozszervezet minden maradvá­nyától, a tagot vissza kell emelni tulajdonosi mivoltába, ki kell őt fejteni a kvázibérmunkás viszony fojtogató kötelékeiből. Az állam és a gazdálkodó között egyetlen ’ kapcsolat legyen: az adó. (Persze, nem a mos­tani kretén adórendszer, hanem egy normális adórendszer!) Az állami gazdaságokat is társadalmasitani keli, pl. a helyi község tulajdonába kell adni, vagy részvénytársasággá kell átalakítani. Ez utóbbi esetben részvényeket vásárolhatná­nak bankok, termelőszövetkezetek, magán- személyek, stb. A lényeg az, hogy a tulajdonformák sokszí­nűsége, versenye valósuljon meg; és egy szerves fejlődés eredményeként alakuljon ki mindenütt az éppen optimális tulajdonforma. Ne legyenek merev határok, a tulajdonformák szabadon egymásba alakulhassanak, való­suljon meg egy természetes földpiac, szűnjön meg a termőföld mítizált fétisjellege. Én a szerves fejlődésre helyezném a hang­súlyt! Iszonyatos károkat okozna, ha jó ma­gyar szokás szerint újra nekiállnánk az éppen fennálló szétveréséhez, a nagyüzem izzé-por- rá zúzásához, ami csak újabb gazdasági és politikai megrázkódtatásokhoz vezetne! Személyes vélevényem az, hogy egy ilyen szerves fejlődés bebizonyítaná a nagyüzemi forma, a kollektív tulajdon életképességét; és fennmaradna a komplex, vállalkozó típusú nagyüzem, mint agrártermelésünk meghatá­rozója, alapja. Mellette nagyon jól megélhet­nének az egyéb formák is, így pl. a jól műkö­dő családi farmok. Ahhoz persze, hogy fejlődés legyen az agrárszférában, radikális változásnak kell be­következnie a magyar gazdaságpolitikában. Ha a mezőgazdaság, a lakossági kényszer­megtakarításokkal együtt, továbbra is az el­avult iparszerkezet konzerválásához, az ab­szurd módon túlburjánzott és kölöncként ci­pelt nehézipar „stabilizálásához” fog a továb­biakban is tőkeforrásként szolgálni, ha folyik tehát a jelenlegi padláslesöprés, akkor el fogunk jutni a sorban állásig, az élelmiszer- hiányig. Akkor a tulajdonviszonyok átalakítása is le­kerül egy időre a napirendről... DR. GAZDAG LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom