Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-05 / 79. szám

2 ÜÉPÜJSÁG 1989. április 5. Grósz Károly Záhonyban és a Kárpátalján (Folytatás az 1. oldalról.)- Éppen az a mi mostani feladatunk és köteleségünk, - folytatta a főtitkár hogy felkutassunk és kiaknázzunk min­dent, ami a felszabadulás kínálta lehető­ségekből ma is életre kelthető. Napi gondjaink között gyakran elfelejtkezünk megtett utunk értékeiről. Egyoldalúsá­gunkkal önmagunkat és saját munkán­kat minősítjük, értékeljük le. Márpedig az önbecsülését vesztett ember gyerme­kére, országára nem várhat biztató jövő - mondotta, a fejlődés egyik szemmel lát­ható példájaként éppen a várossá vált Záhonyt említve.- Ne essünk az egyoldalúság hibájába - mondtam az imént. Magamat is óvom ettől, nem hallgathatom hát el: óriási az országra nehezedő nyomás. Szándé­kainkat meghaladóan és számottevően növekszik a konvertibilis adósságállo­mány. Közel vagyunk ahhoz a határhoz, amikor már az adósságtömeg kezelhe­tetlenné válik. A gazdasági vezetés a kö­vetkező hónapokban kénytelen minden egyebet alárendelni annak a célnak, hogy megakadályozza az ingatag egyen­súlyi helyzet felborulását. Nem kerülhe­tők el újabb közérzetrontó intézkedések sem. Ráadásul a gazdasági reformfolya­mat üteme, de főként az értéktermelés nagysága és hatékonysága elmaradt a kívánatostól. Nem titkoljuk - hangsúlyozta Grósz Károly, hogy - immár a többpártrend­szerből fakadó versenyhelyzettel is szá­molva - győztes, a választásokon meg­erősödött pártként szeretnénk látni a Ma­gyar Szocialista Munkáspártot. Számunkra tehát nem kérdés az, hogy a szocializmus vagy valamiféle harmadik út követhető-e Magyarország számára. A szocializmus útját választjuk! És az igazi feladatot annak eldöntése jelenti, hogy milyen szocializmust, milyen úton, milyen eszközökkel és módszerekkel kívánunk építeni. Ma ma reformkommunistának valjjuk magunkat, abban a hitben, hogy nemsokára ismét eljön az az idő, amikor a kommunista elkötelezettség jelző nél­kül. is következetes reformmagatartást jelent. Ez jelzi azt a gyakorlatot is, amit a szocializmus építésére választottunk. Tisztában vagyunk vele, hogy mások­nak is van programjuk. Az ő helyzetük talán könnyebb: nem hatalmon lévő párt­ként írták meg elképzeléseiket, a múlt terhét meghagyták nekünk. A kihívást azonban vállaljuk.- Határozottan ki me­rem jelenteni: a mi programunk egyete­mes és nemzeti érdekeket egyaránt kép­visel. Ezért ajánljuk fel együttműködé­sünket a többi politikai erőnek a nemzeti sorskérdések megoldásában, ajánljuk, közösen keressük a legjobb megoldáso­kat, a teljes egyenjogúság alapján - mondotta végezetül Grósz Károly. * Ezután a párt főtitkára átadta az Elnöki Tanács városalapító oklevelét Borbély Károly tanácselnöknek, aki a település 4500 lakója nevében mondott köszöne­tét a városi rangért. A városavató ünnepi tanácsülés után Grósz Károly, az MSZMP főtitkára vonat­ra szállt és a Szovjetunió Kárpáton túli te­lepülésére utazott. Látogatás Kárpátalján A különvonatról Csap városban leszál­ló magyar vezetőt Genrih Bandrovszkij, az Ukrán Kommunista Párt Kárpátontúli Területi Bizottságának első titkára, Valerij Muszatov, az SZKP KB nemzetközi osz­tályának helyettes vezetője és Mihail Ma- levanyik, a területi tanács elnöke fogadta. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete és Páldi András, a Magyar Népköztársaság kijevi főkonzul­ja. Grósz Károly útja először Ungvárra ve­zetett. A megyei pártbizottság székházá­ban a megye vezetői adtak tájékoztatást a kárpátontúliak életéről, munkájáról. El­mondták, hogy a látogatást első lépés­nek tekintik a Mihail Gorbacsov és Grósz Károly találkozóján elhatározott felada­tok végrehajtásának útján. Grósz Károly köszönetét mondott a meghívásáért, majd röviden beszámolt a magyarországi politikai, társadalmi fo­lyamatokról, az MSZMP törekvéseiről. Genrih Bandrovszkij a Szovjetunió leg­fiatalabb megyéjének helyzetéről adott tájékoztatást. Grósz Károly ezután az Ungvári Állami Egyetemet kereste fel. A magyar tanszék vezetője, Petro Lizanyec professzor be­számolt arról, hogy 25 éves fennállásuk alatt 400-an szereztek diplomát a tan­széken, s jelenleg 48-an tanulnak a nap­pali, 78-an a levelező tagozaton. A Szovjetunióban folyó hungarológiai kutatásokat koordinálja majd a most lét­rejött Hungarológiai Központ, amely se­gíti az itt élő más népekkel kialakult kap­csolattartást is. Az egyetemi tanács tagjaival és a ma­gyar tanszék tanáraival folytatott kötetlen beszélgetésen Grósz Károly jó néhány kérdésre válaszolt, kielégítve a többsé­gükben magyar nyelven érdeklődők kí­váncsiságát a magyarországi politikai, gazdasági folyamatok iránt. Helyi idő szerint már 17 óra is elmúlt, amikor Grósz Károly megérkezett a terü­leti pártbizottság politikai képzési köz­pontjába, ahol nagygyűlésen találkozott a terület járásai, Beregszász, Nagysző­lős, Munkács és Ungvár munkásainak, szövetkezeti dolgozóinak és ifjúsági szervezeteinek mintegy 700 képviselőjé­vel. A területi pártbizottság első titkárának megnyitója után Grósz Károly mondott beszédet. Elöljáróban köszönetét mondott az SZKP Központi Bizottságának a meghí­vásért, az Ukrán Kommunista Párt me­gyei szerveinek, Kárpátalja egész lakos­ságának a szívélyes fogadtatásért. Egyúttal átadta a Magyar Szocialista Munkáspárt üdvözletét és jókívánságait. A nemzetiségi kisebbségek védelme az európai politika egyik alapvető kérdé­se - mutatott rá Grósz Károly. - Érdemi és tartós megoldásuk azonban csak az érintett népek feladata lehet. Ezt helyet­tük senki nem végezheti el. Ezért is érté­keljük nagyra, hogy a szovjet politika a nemzetek közötti viszony korszerű, eu­rópai kezelésére kíván meggyőző példát adni, bizonyítani, hogy a nemzetiségi kérdés megoldását demokratikusan, al­kotó módon kell és lehet megközelíteni. Az itt élő mintegy 170 ezer magyar sor­sa fontos számunkra. Elvi politikánk alapján valljuk: nekünk is segíteni kell a hazánk határain kívül élő honfitársaink magyarságának „újratermelését”, érde­keinek érvényesítését. Meggyőződé­sünk, hogy a nemzetiségek olyan stabil híd szilárd pilléreit jelentik, amelyek a népek, nemzetek közeledését könnyítik. Ebben a szellemben folytatjuk elvi politi­kánkat, ennek jegyében segítjük a ha­zánkban élő nemzetiségek nemzeti lété­hez szükséges minden feltétel megte­remtését. Ebben a hitben utasítjuk el a nacionalizmus, a magyarság értékeivel való kérkedés minden formáját, s támo­gatjuk a népek barátságának ügyét. Hazánk viszonya szomszédaihoz tiszta és egyértelmű. Önök jól tudják: a Magyar Népköztársaságnak nincs területi köve­telése egyetlen szomszéd országgal szemben sem - jelentette ki a főtitkár.- Az összekötő elemeket és nem a kü­lönbségeket, az együttműködést és nem a szembenállást keressük, a jószomszé­di viszony, a baráti együttműködés a cé­lunk. Közös érdekünk, hogy Európa e ré­szén ne legyenek konfliktusok, népeink békében, biztonságban, jólétben élje­nek. A szomszédos népek értik szándé­kainkat, azok viszonzásra találnak a Szovjetunió és Csehszlovákia, Jugoszlá­via és Ausztria vezetésében egyaránt. A Magyar Szocialista Munkáspárt programja egyértelműen kimondja: Ma­gyarország jövője a szocializmus, s az ahhoz vezető út a stabilitás megteremté­sén, a politikai és gazdasági reformok di­namikus folytatásán át vezet. A párt prog­ramja reális. Az egész nép érdekeit fejezi ki. A párt képes a társadalmi átalakulá­sok élén haladni. Nyitott a kritkára, kész befogadni minden új gondolatot, amely hazánk sorsát jobbra fordíthatja. Meg­győződésünk, hogy vezető társadalmi és politikai erő leszünk a jövőben is. A ga­rancia erre a munkások, a parasztok, az értelmiség túlnyomó többségének támo­gatása, az MSZMP sok évtizedes tapasz­talatai, a párt megújulása. Az MSZMP főtitkára ezután II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona egykori lakóhelyét, Munkács várát kereste fel. A program utolsó állomása Bereg­szász volt. A nagy múltú település köz­pontjában több ezer helyi lakos várta, kö­szöntötte Grósz Károlyt. Grósz Károly este tíz órakor, a nemré­giben átadott beregsurányi közúti határ- átkelőhelyen lépte át a szovjet-magyar határt. Önbizalom, bátor kezdeményezés kell a második újjáépítéshez A történelmi sorsfordulók igazságai az idő haladtával élesebben, jobban látha­tókká válnak. Létrejöttükről, következmé­nyeikről új és új felismerések kerülnek napvilágra. Új tények és adatok, új véle­mények fogalmazódnak meg arról, hogy milyen folyamatok is vezettek 1945 áprili­sához, amit azóta is, ezután is Magyaror­szág felszabadulásaként tartunk szá­mon. De azt mai ismereteink alapján is érvényes történelmi igazságként újra elmondhatjuk, hogy hazánk 1945-ös fel- szabadulása alapvető, mély, pozitív tör­ténelmi fordulat volt. Ünneplésre méltó új, korábban elérhetetlen lehetőségek nyi­tánya. A mából látjuk igazán, hogy több és súlyosabb volt, semmint „történelmi bál­eset”, ami az 1940-es évek végétől bekö­vetkezett. Az egy központból vezényelt, erőltetett, gyorsított iparosításra való át­térés nálunk tradíciók nélküli, uniformi­zált koncepciója, a kritikátlanuil átvett megoldások, a többségében erőszakos, sokszor bűnös tettekhez is vezető mód­szerek elzárták a nemzeti és a társadalmi felemelkedés sikerrel megkezdett útját. Súlyosan kompromittálták a pártot, a szocializmus gondolatát és újabb nem­zeti tragédiába sodorták az országot. Pe­dig a párt egészséges erői 1953 nyarán már az időt is elérkezettnek ítélték egy demokratikus reformfolyamat megkez­déséhez. Máig szenvedjük, s éppen nap­jainkban kezdtük meg tisztázni e próbál­kozás zátonyra futásának, a reformgon­dolat elsikkasztásának a következmé­nyeit. Bár az azóta eltelt évtizedekben többször megpróbáltuk a részleges re­formokat sikerrel-sikertelenül végrehaj­tani, a rossz társadalmi modell korlá­táit nem tudtuk áthágni, átfogó fordulatot nem sikerült véghez vinni. Erőfeszíté­seink végeredménye mindenki előtt jól ismert. Háborús romokat nem kell ugyan eltakarítani, de háborús veszteségnyi adósságunk rendezése a mai aktív, „bé- keyiselt” nemzedékek feladata. Éppen ezért kell hangsúlyozni, hogy most - bármilyen nehéz körülmények között is - ismét előttünk a feladat: egy­szer végre a belső progresszió összefo­gásával a haladás, a civilizáció élvonalá­ba küzdeni magunkat a gazdasági telje­sítmény, a szocializmus demokratikus politikai berendezkedése, a humánus és szolidáris társadalmi viszonyok, emberi kapcsolatok megvalósításának útján. Ha valamikor, hát most végképp nem várhat­juk mástól, se kelettől, se nyugattól, hogy fejlődésünk tornyosuló akadályait he­lyettünk eltakarítsák. De mégis van ro­konszenvező figyelem mind keleten, mind nyugaton a maga adottságai között új utakat törő, és mások iránt sem elzár­kózó, saját sorsán makacsul javítani aka­ró és kész Magyarország iránt. Önbizalom, bátor kezdeményezés, di­namikus közélet és légkör szükséges ehhez a második újjáépítéshez. Mert újjá kell építenünk ma nemcsak a termelést, a gazdaságot, a társadalom intézmé­nyeit, hanem ami ennél több, s nehe­zebb; az egyén, a személyiség méltósá­gát, a családokat, a közösségeket, az ál­lampolgári önállóságot és felelősségtu­datot, a munka, a tudás rangját, a bizal­mat, a társadalmi szolidaritást. Csak így remélhetjük ugyanis, hogy végre ma­gunk mögött hagyjuk az elrrfíilt évtizedei^ regényesnek aligha nevezhető kanyaru­latait. Visszatalálunk a magunk termé­szetes történelmi, társadalmi, nemzeti forrásaihoz, kulturális hagyományaihoz. Meggyőződésem, hogy a magyar nép közös akarattal, összefogással, kellő fe­lelősséggel és hozzáértéssel képes egy valóban demokratikus szocialista társa­dalmat létrehozni. Ha azt akarjuk, hogy jövőnket formáló közös döntéseink és új jelentőséget, tar­talmat nyert nemzeti ünnepeink között szerves kapcsolat és szellemi híd épül­jön ki, hinnünk, hirdetnünk és bizonyíta­nunk kell, készek és képesek vagyunk sorsunk és világunk újjáalakítására. Együtt, felszabadulva és megszabadít­va egymást kölcsönös félelmeink, bizal­matlanságunk és bizonytalanságunk, előítéleteink terhei alól. Mindezekben bi­zakodva köszöntöm önöket. Kívánok mindannyiuknak hitet, jó egészséget és a munkában eredményeket. (Csehák Judit beszéde elhangzott a rádióban és a televízióban április 3-án.) Magyar és szovjet vezetők táviratváltása április 4-e alkalmából A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjet­unió Minisztertanácsa hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából táviratban fejezte ki jókívánságait Grósz Károlynak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának, Straub F. Brúnó­nak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és Németh Miklósnak, a Magyar Népköztársaság Minisztertaná­csa elnökének. * Grósz Károly, Straub F. Brúnó és Németh Miklós válasz­táviratban köszönte meg Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének és Nyikolaj Rizskovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének a ma­gyar vezetőkhöz eljuttatott üdvözletét. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa ne­vében köszönetünket fejezzük ki a hazánk felszabadításának 44. évfordulója alkalmából küldött üdvözletükért és jókívánsá­gaikért. Felszabadulásunk 44. évfordulójára emlékezett az ország (Folytatás az 1. oldalról.) ismert és ismeretlen hősöknek az emlé­ke előtt, akik életüket adták hazájuk és más népek szabadságáért. A kora reggeli órákban ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással vonták fel a Gellérthegyen a Magyar Népköztársaság nemzeti zászlóját és a nemzetközi munkásmozgalom vörös lo­bogóját, valamint a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren az állami zászlót. A hazánk felszabadító harcaiban el­esett szovjet és magyar hősök emléke előtt tisztelegtek a Szabadság téren, illet­ve a Hősök terén megrendezett koszo- rúzási ünnepségeken. Mindkét helyen felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszszázada; felharsanó kürtök jelezték az ünnepségek kezdetét. A díszszázad parancsnoka jelentést tett a helyszínre érkező Straub F. Brúnónak, az Elnöki Ta­nács Elnökének és Kárpáti Ferenc vezér- ezredesnek, honvédelmi miniszternek, akik a jelentéstételt követően elléptek a díszszázad sorfala előtt és köszöntötték a katonákat. A Szabadság téren a magyar és a szovjet himnusz elhangzása után a sza­badságukért vérüket áldozó hősök em­lékművénél rótta le kegyeletét s helyezte el a megemlékezés koszorúit a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Mi­nisztertanács nevében Straub F. Brúnó és Németh Miklós miniszterelnök; a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága képviseletében Grósz Károly, az MSZMP főtitkára és Lukács János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára; a társadalmi és tömegszervezetek részéről Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára, Nagy Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, Nagy Imre, a Kommunista Ifjú­sági Szövetség Központi Bizottságának első titkára, Ispánovits Márton, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének főtitkára és Apró Antal, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnöke; a fegyveres erők és testületek nevében Kárpáti Ferenc, Horváth István belügyminiszter és Bor­bély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka; a Szovjetunió budapesti nagykövetsége képviseletében Borisz Sztukalin nagykövet, Vladlen Puntusz követtanácsos, Igor Mihejev tanácsos és Arkagyij Danyilko ezredes, katonai és légügyi attasé. Élhozták a kegyelet és a hála virágait a főváros dolgozói és lakói, élükön Bielek Józseffel, Budapest Fővá­ros Tanácsa elnökével és Lehoczky Ist­ván elnökhelyettessel. A Hősök terén, a Himnusz elhangzását követően a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa és a Minisztertanács ko­szorúját Straub F. Brúnó és Németh Mik­lós helyezte el a Magyar Hősök emlék­művének talapzatán. Az MSZMP Köz­ponti Bizottsága nevében Grósz Kát oly és Lukács János, a társadalmi és tömeg­szervezetek képviseletében Huszár Ist­ván, Nagy Sándor, Nagy Imre, Ispánovits Márton és Apró Antal koszorúzott. A fegyveres erők és testületek részéről Kárpáti Ferenc, Horváth István és Bor­bély Sándor rótta le kegyeletét. A budapesti diplomáciai testület nevé­ben Antonio Casas Salvi, a Venezuelai Köztársaság nagykövete, Jósé Pablo Mórán Val, a Perui Köztársaság nagykö­vete, Christiane Malitchenko, a Francia Köztársaság nagykövete, Christian Ab- zouzi ezredes, francia véderő attasé, Ján Lux altábornagy, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság katonai és légügyi atta­séja, valamint Günter von Oertzen alezre­des, a Német Szövetségi Köztársaság véderő attaséja koszorúzott. Virággal borították az emlékmű talap­zatát a főváros dolgozói és lakói. Mindkét koszorúzási ünnepség az In- ternacionálé hangjaival és a díszszázad elvonulásával ért véget. Délben az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, a hazánk felszabadításának 44. évfordulója tiszteletére felvont átlami zászlónál katonai tiszteletadással zajlott le a díszőrségváltás. A Magyar Nép­hadsereg Központi Zenekara az őrség­váltást követően térzenét adott. A Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa hazánk felszabadulásának 44. év­fordulója alkalmából kitüntetéseket ado­mányozott az állami és a társadalmi élet különböző területein dolgozóknak, vala­mint . a fegyveres testületek tagjainak. A kitüntetettek egy csoportjának Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács Elnö­ke a Parlament ku­polatermében nyúj­totta át az elismeré­seket. Az ünnepsé­gen • megjelent Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, Németh Miklós, a Minisztertanács el­nöke és Katona Im­re, az Elnöki Tanács titkára. Az ünnepi kö­szöntőt követően Straub F. Brúnó át­nyújtotta a kitünte­téseket, majd foga­dást adott a kitünte­tettek és a vendé­gek tiszteletére. A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadu­lásának 44. évfordulója alkalmából ered­ményes munkásságuk és közéleti tevé­kenységük elismeréseként az alábbi ki­tüntetéseket adományozta: A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta: Dömök János, a MÁV Dombóvári Kör­zeti Üzemfőnökség állomásfőnöke; Faze­kas Pál, a Bátaszéki Fémipari Szövetkezet elnöke; Jerkovits János, az Országos Ke­reskedelmi és Hitelbank Szekszárdi Bank­szervezetének ügyvezető igazgatója; Kis József, a tamási TA-LUX Villamosipari Kis­szövetkezet műszaki vezetője; Kovács Jó­zsef, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Víz­ügyi Dolgozók Szakszervezete Tolna Me­gyei Bizottságának titkára és Stickl Imre, a Dél-dunántúli Tüzép Vállalat dombóvári te­lepének igazgatója. Munka Érdemrend bronz fokozatát vették át: Búzás Gyula, a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság szb-titkára; Csapó Ká­roly, az MMG AM Szekszárdi Gyárának osztályvezetője; Fekete Gergelyné, a Bo- tond Cipőgyár főművezetője; Fogarasi Ferenc, a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat tetőszigetelő brigád vezetője; Heidinger János, a Bonyhádi Zománc- árugyár esztergályosa; Lampert Oszkár, a Simontornyai Bőrgyár tímár szakmun­kása; Lékay Ernőné, a Bonyhádi Piramis Építőipari Kisszövetkezet főkönyvelője; Nagy Kollár Gyula, a Paksi Atomerőmű Vállalat lakatos csoportvezetője és Varga Ferenc, a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottságának munkatársa. Először Petrovics Józsefné, a városi pártbizottság titkára és Antal Ferenc koszorúzott

Next

/
Oldalképek
Tartalom