Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-29 / 100. szám
4 - TOLNATÁJ 1989. április 29. Egy ország, amely példa lehet Dél-Korea, a gazdasági csoda ázsiai képviselője Interiú Tak-Chae Han nagykövettel Tak-Chae Han a szekszárdi orvosklubban Nulla volt a munkaegység elején- Számomra rendkívüli kitüntetés, hogy itt képviselhetem hazámat - válaszolt a tréfát is értő Tak-Chae Han. - Kormányunk ugyanis kiemelt fontosságot tulajdonit a két állam közötti kapcsolatoknak.- Milyen ismeretekkel rendelkezett korábban hazánkról?- Őszintén szólva két-három évvel ezelőtt nem is mertem volna arra gondolni, hogy egyszer itt leszek. Be kell vallanom, akkoriban keveset tudtam Magyar- országról. Legfeljebb annyit, hogy Kelet- Európában található, s a nagyhatalmi próbálkozások ellenére megőrizte nemzeti azonosságtudatát és függetlenségét. Csakúgy - s ebben hasonlítunk egymásra- minta koreaiak: népünk szintén hosz- szú ideig a nagyhatalmak - Japán és Kína - szorításában élt, s mégis sikerrel került ki a történelem viharaiból.- Amit az is bizonyít, hogy napjainkban Dél-Korea egyike az energikusan fejlődő országoknak. Mindezekre tekintettel, miként fogalmazná meg a magyar kapcsolat elképzeléseit és céljait?- Magyarország a gazdasági felemelkedés elősegítése végett szélesre tárta kapuit, különösen a nyugat előtt. Nos, Dél-Korea rendelkezik azokkal a tapasztalatokkal, amelyekre támaszkodva kiváló lehetőség nyílik a további együttműködésre - természetesen mindkét fél előnyére. Nagyra értékeljük ebben a vonatkozásban azt, hogy máris olyan jelentős magánvállalatok működhetnek önöknél, mint a Daewoo, a Samsung és a Lucky Gold Star. Ez kétségkívül kedvező hatást gyakorol a további üzleti kapcsolatokra.- Mit tekint a legfontosabb tényezőnek a dél-koreai gazdaság fejlődésében, azaz mi a titka a dél-koreai gazdasági csodának?- Ezt a kérdést már sokszor feltették nekem. Mindig azt a választ adtam, hogy először is szorgalmas és tanult emberekre van szükség. Hasonlóképpen meghatározó a kormányzat vezetési módszere és stílusa, illetve az üzleti életben elengedhetetlen vállalkozó szellem. Véleményem szerint ez a három tényező együttesen segíti elő a növekedést.- Ez az önöknél tapasztalható óriási felfutás nem valamiféle - a politikai megfigyelők által időnként emlegetett - „reformdiktatúrán” alapul?- Nem, semmiképpen sem. A magánszektor nálunk olyan erős, hogy a kormányzat kényszerül az alkalmazkodásra és nem fordítva.- A híreket figyelve néha olyan érzése támadhat az érdeklődőknek, hogy Dél- Koreában egymást érik a politikai tüntetések, különösen a diákok „jeleskednek” ezen a téren...- Igen, nálunk több szélsőséges, radikális diákcsoport létezik. Mivel rövid idő alatt számottevő gazdasági növekedést értünk el, tény, hogy szakadék tátong a gazdagok és szegények, a város és a vidék között. Ám ez a szakadék mindenütt megvan, még a szocialista országokban is. A radikális diákok szeretnék ezeket az ellentmondásokat felszámolni - egyetlen éjszaka alatt. Egyenlőséget akarnak minden ember számára, olyan formát, ami leginkább Észak-Koreára jellemző. Ezt persze a lakosság többsége egyáltalán nem kívánja. Egyébként a diákság számaránya eléri az egymilliót, s közülük ha húszezren vesznek részt e megmozdulásokban, igaz meglehetősen hangosan és követelőzve. Ez a probléma mindazonáltal létezik Dél-Koreában, ám én személy szerint mégis büszke vagyok a politikai szférában elért eredményekre.- Ha már szóba került Észak-Korea: lát esélyt a két megosztott országrész valamikori egyesítésére?- A mi népünk - mindkét oldalon - az egység mellett szavaz. Ehhez a állapothoz békés úton kell eljutnunk - még egyszer és nyomatékosan ismétlem: békés úton. Ez nem fog egyik napról a másikra megvalósulni, hiszen több mint negyven éve tart már megosztottságunk. Mi párbeszédet szeretnénk folytatni észak-koreai testvéreinkkel a kölcsönös bizalom kiépítése céljából. Azon munkálkodunk, hogy a feszültség csökkenjen a koreai félszigeten. Ehhez békére van szükség.- Végezetül: hogyan érzi magát hazánkban?- Szeretem a magyar embereket, mivel nyíltak és melegszívűek. Mintha régi barátok között lennék, igazán otthon érzem magam. Éppen ezért hadd ragadjam meg az alkalmat, s az önök újságján keresztül is tolmácsoljam Magyarország - és Szekszárd - lakói számára a koreai nép baráti üdvözletét. SZERI ÁRPÁD FOTÓ: ÓTOS RÉKA Szekeres István a szülőházában - Deesen - él ma is feleségével. Édesapja egyéni gazda, földet művelő, középparaszt volt, 24 holdat mondhatott magáénak. Az I. világháborúban szerzett betegségében fiatalon meghalt.- Az ő földjükön gazdálkodtam én is, mikor a fogságból hazajöttem - emlékezik Szekeres István. Először csak két kis tehénkével jármoltam. Később tudtam venni egy lovat. Magunk kapáltunk, arattunk. Más is így csinálta, ha boldogulni akart. A háznál nem volt férfierő. Özvegy édesanyám, nagyanyám, meg a feleségem várt rám. Ajaj! Arra a Rákosi-rend- szerre jobb nem emlékezni! Az olyan szorítást jelentett a parasztoknak, amit nehezen bírtak ki. A fokhagymától kezdve a zsírig mindent le kellett adni. Mindenki próbált menekülni a földtől. Azt sem tudtam, hova kapaszkodjak. A feleségem szülei a szőtteseket adták el, amiket maguk szőttek, hogy tudjanak adót fizetni. Borzalmas volt. Másokhoz hasonlóan Budapesten a csőgyárban talált pénzkereseti lehetőséget, de nem maradhatott - bár1 jó helye volt - mert itthon a családnak hiányzott. Hazajött hát a Sárközbe az állami gazdaságba. Ez akkor kezdett megerősödni. Beadta a földeket is. Ellenszolgáltatás nélkül. Fogatos lett. A Ledneczki-pusztá- ra jártak és minden alkalmat megragadtak, hogy több és több pénzt vihessenek haza, mert annak, aki dolgozott, volt. Kaszálást, szénaszállítást, mindent elvállaltak egy brigádban. Látták értelmét a munkának. Az állami gazdasághoz Óberek, Újberek, Szőkepuszta, Ózsák, Pör- böly tartozott.- Voltak itt már csoportok, a Búzakalász és az Alkotmány. Az Alkotmánnyal éppen szomszédos volt a földünk. Láttam, hogy mit csinálnak a megtermett gabonával. Mondtam is az agitátoroknak, hogy én oda nem megyek, mert akik úgy bánnak a saját maguk aratta búzával, hogy hagyják, hadd verje az eső a zsákokat, én ilyen emberek közé nem akarok menni. Azt hittem, figyelembe veszik, hogy én már az állami gazdaság dolgozója voltam, és talán nem is kell a téeszbe Jézus Krisztusra nézhettek úgy a tanítványok a csodás kenyérszaporítás idején, mint 1949 tavaszán mi, akik a valószerűtlen ajánlatot először hallottuk:- Akartok könnyű munkával sok pénzt keresni? Aki kérdezett, Bertha volt, évfolyamtársunk az akkori Magyar Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Karán. Keresztnevét elfelejtettem. Az olyasféle emberek táborába tartozott, akiket mindenki vezetéknéven szólít. Éppúgy harmadéves volt, mint mi és éppúgy elegáns, mint ahogyan mi nem. Az előadásokat ritkán látogatta, mégis jól vizs- gázgatott és valami nehezen magyarázható jómód illata lengte körül. Sejlett, hogy hallgató létére valahol jól fizetett állása van. Most derült ki, hogy hol és milyen. Miska agya vágott a leggyorsabban, aki nyomban visszakérdezett:- Lopni kell? Bertha filmsztáros természetességgel elmosolyodott:- Szakmunkára gondoltam!- Mennyit fizetnek?- Öt-hat forintos órabért! Ez ma már mosolyra fakasztó összeg. 1949-ben csillagászati volt, nagyjából a szakmunkás órabér duplája. A Kertészkar - hála felejthetetlen rektorunknak, Mo- hácsy Matyi bácsinak, minden idők legnagyobb magyar kertészének - az akkoriban már eléggé egyszínűre sápasztott-pi- rosított egyetemi élet tán legszabadabb színpada volt. Ha valaki a nyomorúságos, 150-180 forintos, ösztöndíja mellett szakmai munkával akarta elkerülni a gyomorfekélyt, többnyire ai első kérésre rektori belépni, de nem így történt. Az apósom, a vejem is egyszerre az Új Életbe léptünk be. Azt mondanom sem kell, hogy nem örömmel. Pont akkor adtam el az egy lovat és tudtam helyette két csikót venni, hát nem be kellett adnom a közösbe? Na, de akkor már úgy voltam vele, ha így alakult a sorsunk, akkortényleg fogjunk össze. Fogatos lettem. Hordtuk egész nap a trágyát, a kezem majd leszakadt. Munkaegységet kaptunk, de az elején mindig nulla volt. Egy egészet ritkán lehetett megkeresni egy nap. Volt olyan hónap, hogy a feleségemmel ketten kaptunk 700 forintot. El sem lehet képzelni, abból hogyan tudtunk megélni. Borzalmasan féltünk, mi lesz, ha ilyen a téesz? Hogy lehet ilyen bizonytalanságban élni? Na, de a munka meghozta azért a gyümölcsét. A szövetkezetbe mindig képzettebb szakemberek jöttek. Be kellett látni, hogy ez máshogy ma már nem megy. A fo- gatosból egyszer aztán brigádvezető lett, mert időközben elment traktorosnak. DT, K-25, 3011 Zetor, meg amilyen gépek akkor éppen voltak, azokon dolgozott. Az Új Élet szövetkezetben 9 évig irányította a traktorosokat. Akkor nem lévén műhelyvezető, ilyen-olyan beszerzésekkel is neki kellett foglalkozni. Az egyesülés után a gépparkot bízták rá, majd a növénytermesztési brigádot vezette, aztán ismét traktoros brigádvezetőnek kellett. Mikor hol volt rá szükség. Két részre osztották a járműveket. Hozzá a rendszámmal ellátott közútiak tartoztak. Amikor aztán megindult a szárítóüzem, akkor a fogatosokhoz sorolták vezetőnek. Ez nem volt tőle idegen, hiszen egyéni gazda korában is dolgozott lovakkal. Ismerte a hozzájuk kapcsolódó teendőket. Abban az időben még 128 lova volta téesznek és még két csődör is. Beállítottak 20 kancát. Gyönyörű csikókat ellettek. Karámokat építettek, de a jövő mégis a John Deereknek kedvezett. Lassan-lassan eladták az állatokat. így aztán ezen a téren kevesebb lett a munka. Át lehetett venni a hirtelen megbetegedett Papp Jánostól a háztáji sertések szállítását. Ezt Szekeres Istvánra bízták, majd, amikor a növénytermesztők brigádvezetőjét leváltották, a szőlészekkel együtt ez is őrá várt.- Ahogy fejlődött minden, már láttuk, hogy szükség volt az egyesülésre. Annak idején mi Új Élet-esek nem nagyon akartuk. Olyanokat is hallottunk, hogy másutt szomszédos községeket is összevontak. Ma már mentességet kapott az előadások amúgy is mérsékelten kötelező látogatása alól. Matyi bácsi mesés szakkönyveket írt ugyan, de mindennél többre becsülte a gyakorlatot. Főleg, ha a gyakorlathoz metszőolló szükségeltetett, itt pedig rózsametszésről volt szó.- Menjetek és okosodjatok! - mondta, miközben bölcs, öreg szemei vidáman, sőt szokás szerint kissé huncutul csillogtak. Mentünk a Bertha által megadott címekre. Volt, akinek Farkas Mihály villájába kellett becsengetnie a Rózsadombon. Másnak Révai József jutott. Nekünk, néhá- nyunknak Rákosi Mátyás pihenőháza a Sváb-ból Szabadsággá vált hegyen, a Művész utcában. Bertha a pártközpontnak egy olyan részlegén dolgozott, melynek nem volt más feladata, mint a prominencia villakertjeinek rendben tartatása. Lehetőleg az egykori tulajdonosok, vagyis vezér- igazgatók fokán, de inkább még színvonalasabban. A hatodik félévük közepét tipró kertészhallgatókban szakmai félisteneket sejtettek, ami ugyan mázsás tévedés volt, de a bérezés csakugyan félisteni és mi ennek megfelelő áhítattal hallgattuk Bertha eligazítását.- Ez a Pártközpont bizalmának jele, fiúk! - kezdte és máig esküszöm, hogy a harmadik szót nagy „P”-vel mondta.- Rákosi Elvtárs - (az Elvtárs is nagy „E"-vei csengett) - ugyan csak délutánonként szokott ide jönni a feleségével, de sokszor találkoztok majd Vele („ V”). Megszólítani tilos, közeledni csak amennyire „Ő" közelít felétek („f’j. Köszönni persze Szekeres István azt is el lehet képzelni, hogy mondjuk az egész Sárköz egy nagy téesz lenne. Repülőgépekkel műtrágyáznak. Milyen nagy lépésnek tartottuk, amikor a téesz megvette az autóbuszt és azzal kezdtek járni az asz- szonyok a Szőlőhegyre is például. Emlékszem, hogy micsoda öröm volt. Azelőtt traktorok pótkocsijára kellett fölmászni az idős asszonyoknak is. Most meg megállt előttük a kényelmes busz. Bekötötték a kapák, ásók élét kendőkkel, hogy ne sértsenek meg semmit és senkit, létszámellenőrzés, névsorolvasás és a puha üléseken ringatózva irány a munkahely. Ki gondolta ezt 25 évvel ezelőtt? Vagy ott vannak a melléküzemágak! Ha azokat nézzük, egy részét én magam is hasznosnak ítélem. Főleg azokat, amelyek kapcsolódnak közvetlenül a mezőgazdasági termeléshez, mint például a száritó. Ha viszont a másikakat vesz- szük jobban nagyító alá, akkor azok azért hasznosak, mert a decsi asszonyoknak helyben kínálnak munkalehetőséget. Ezeket nem ismerem. Azt nem tudom, mennyire jövedelmezők, de gondolom nem csinálnák, ha ráfizetéses lenne. Talán az is jó, hogy egyszerűen el lehet hagyni azt, aminek nincs piaca. Lesz másik! Ezt már egy állattenyésztésben nem lehet ilyen köny- nyen megcsinálni. A nyugdíjas években sem tud nyugodni a mindig mozgáshoz, munkához szokott paraszti vér. A 418 négyszögöl szőlő, göbék, malacok ma sem hiányozhatnak a holnapi tervekből.- Úgy érzem, a munkámat megbecsülték. Amikor nyugdíjas lettem, megható búcsúztatót rendeztek, de az még talán jobb érzés, ha az utcán találkozom régi munkatársakkal, akkor ma is megkalapolnak, ahogy régen megsüvegelték tiszteletből az embert. DECSI KISS JÁNOS illik, sőt kell. Jó napot kívánok-kal és természetesen kitéve a megszólítást. Meg vagyok értve? Ötünk közül hárman zászlósi, vagy hadnagyi rangban végezték be a II. világháborút. Ez az utolsó kérdés, a maga kincstári félreérthetetlenségével, kedves húrokat rezegtethetett meg a lelkűkben. Különben se a lecke nem volt nehéz, se a szöveg, könnyen megtanultuk és később gyakoroltuk is. A Művész utcai villa elegáns, egyemeletes épület volt. A vastáblás kapu melletti portásfülkétől néhány lépcső vezetett föl, majd rózsaágyások szegélyezte sárga ka- vicsút egészen a házig. Az itteni babarózsák metszése lett az első feladatunk és minden fellelhető gyom kiirtása az utolsó szálig. A rózsametszés nem boszorkányság, erősen emlékeztet a szőlőére, vagy az őszibarackéra. Váltómetszés, az egyik vesszőt ugarra, a másikat termőre ollózza az ember és közben ritkít, ahol kell. Udvariasan mogorva, vagy inkább tartózkodóan barátságtalan felügyelőink - dobtáras géppisztollyal felszerelt Á VH-sok -ott lődörögtek ugyan körülöttünk, de láthatóan elégedettek voltak félisteni szorgalmunk és tudásunk élményétől. Az egyetlen kivétel én voltam, akinek a villa tűzfalát beborító gyönyörű futórózsák jutottak. Máig se tudok futórózsát kezelni.- Ritkítani biztosan ezt is kell! - magyaráztam önmagámnak és mint majdnem mindig, sikerült elfogadnom a véleményemet. Fűrészeltem, majd megrántottam az elszabadított részt. A futórózsa szívós növény, a sok apró tapadó buzgón kapaszkodott a falba. Még a tető magasságából is permetezett rám a vakolat, mire boldogultam vele. Ordas Iván: Rózsák a hegyoldalban
