Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-26 / 97. szám
1989. április 26. NÉPÚJSÁG 3 ✓ Nekünk is van véleményünk Ófaluról Dr. Bíró Ferenc negyvenéves körzeti orvos:- Ófalu véleményem szerint egy elhibázott politikai döntés szimbóluma lett mára, ami az antidemokratizmusra is példa. Azokkal nem konzultálni, akiket ez érint?! Az ipari vezetés a hangossá vált tiltakozás ellenére is egyszerűen rá kívánta erőltetni Ófalura az atomtemető létesítését. Három esztendeje húzódik ez az ügy, megnyugtató rendezésére minden feltétel megérett mára. Egy közösség véleményét - akit, újfent hangsúlyozom, érint a dolog - figyelmen kívül hagyni bűn. Addig jutott a dolog, hogy körülötte általános a bizalmatlanság. Ófalu lakossága már a tudósítókban sem tud bízni. Ki merem jelenteni, hogy a tudományos életben is akad véleményem szerint példa - bocsánat a kifejezésért - a prostituálódásra. Azon az állásponton vagyok, hogy egy közösségnek szíve joga eldönteni, hogy valamit akar avagy sem. Ezt pedig befolyásolni semmilyen hatalomnak nincs joga. Amikor az ország közvéleménye sok irányba és sokfelé fordul, az ipari vezetés ne a kifárasztás taktikájával igyekezzen eredményt és célt érni. A Magyar Tudományos Akadémiának úgy tudom március 31 -ig kellett volna véleményét megformálnia, és azt nyilvánosságra hozni. Tologatták a határidőket, így telt el ennyi idő. Ezenkívül egyszerűen nem értem Paks makacs ragaszkodását sem. Eleve rossz és hibás tervezésről kell beszélni, mert arról volt szó, hogy úgy mint a Szovjetunióban, az atomerőmű közvetlen közelében helyezik el a veszélyes hulladékot. Rossz koncepciót követően pedig egy ilyen ráerőszakolás persze végképp felháborította Ófalut. Falugyűlésen minden kéz a magasba emelkedett, és égyütt mondták ki, hogy Ófalu 200 millió forintért sem eladó. Magyar- országon persze ezek után bárhol is szeretnének, igen nehéz lesz atomtemetőt létesíteni. Ófalu szerintem már az Akadémia döntésében sem bízik.- szs Ellenpontok A Botond szakítópróbája Három éve nincs nyereségrészesedés a gyárban (Folytatás az 1. oldalról.)- Éves tervünk összeállt, teljes kapacitásunk lekötött, sőt, a rendelésünk 50- 100 ezer párral több is a lehetőségünknél. Abban bízunk, hogy a többi partnerünk egyszerűen nem áll ilyen jól, így bérmunkába adhatjuk a pluszt, a többletet. Örvendetes, hogy a Salamander-ter- melés lényegesen fog emelkedni, 100 ezer párral készítünk többet, ami a partner megelégedettségét példázza. S ebben a megelégedettségben minőség és határidő egyaránt szerepel, így nem csoda, hogy a napi 1300 párat 1700-ra emelték. A Salamander a Botond Cipőgyár termelésének már egyharmadát te- Eredményünk az 1987-es évinél lényegesen kevesebb, mégis sikeresnek mondható. Az eredménycsökkenésben, ha úgy tetszik, központi akarat, a szabályozórendszer változtatása van benne. A 13 állami vállalat közül a 2. hely jutott a Botondnak, ami azért nem lebecsülendő abban a szituációban, amiben a cipőiparnak a vesztesége összesen 372 millió forint. Bonyhádot egyedül a Tisza Cipőgyár előzte meg eredményességben, de azért a két gyárat ne hasonlítsuk ösz- sze már lehetőségei miatt sem - érvel Ni- kolov Tamás. A gyár jó szakmunkásgárdával rendelkezik, ám jövőjük szempontjából nem köÚj gépsor világbanki beruházásból A kormány gazdasági szerkezetátalakítási programja keretében világbanki hitelből új palackfúvó gépsorokat vásárolt a Pannonplast műanyagipari vállalat debreceni gyára. Az új termékféleségeket is produkáló, 150 millió forintos beruházás három év alatt megtérül. A gépeken az év végéig összesen 280 ezer 60, 110 és 220 literes hordót gyártanak. (MTI FOTÓ) A „Hazáért” Emlékmű Bizottság alakult Simontornyán Emlékmű Bizottság alakult Simontornyán a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának kezdeményezésére. Céljaikról a bizottság vezetőjét, Várni István iskolaigazgatót kérdeztük.- A második világháború polgári és katonai áldozatainak szeretnénk méltó emléket állítani. Erre pénzt központi keretből nem remélhetünk, ezért alakítottuk meg az Emlékmű Bizottságot, kérve a simontornyai lakosokat és az innen elszármazottakat, hogy anyagilag támogassák elképzeléseinket, adományaikkal járuljanak hozzá az emlékmű megvalósításához.- Nem késtek el egy kicsit ezzel, 44 évvel a második világháború befejezése után érdemes még ilyen dolgokkal foglalkozni?- Szerintünk mindenképpen. A tanácsháza előtt található emlékművet is 11 évvel az első világháború befejeztével állíttatta az akkori polgárság, most már nekünk is illene mozdulni. Már csak azért is, mert ez a község nagy véráldozatot hozott a békéért, 99 katolikus polgári lakos halt meg, 47 zsidó deportált, a református egyház áldozatainak számát még nem ismerjük, most gyűjtik ki a halotti bizonyítványok alapján. Es ezenkívül még ott vannak az elesett katonák...- Inflációs időket élünk, nehezedik az egyének, a családok helyzete. Lesz-e elegendő adakozó kedvű polgár, összegyűlik-e annyi pénz, amennyire szükség lenne?- Reméljük, igen. Segítséget ajánlottak a faluban lévő üzemek, vállalatok és az egyházak, de egyének is jelentkeztek már adományozási szándékkal. Eddig nem volt hova, kinek befizetni az erre a célra szánt ösz- szegeket, de a napokban az a gondunk is megoldódott: „Emlékmű” megjelöléssel az OTP-nél a népfront 469- 981072130 számú számlájára lehet pénzösszeget elhelyezni.- Ki fogja elkészíteni az emlékművet?- A budapesti „Kós Károly céh”-vel vettük fel ez ügyben a kapcsolatot, ők tervezték meg az emlékművet. Beke Pállal, a céh vezetőjével már tárgyaltunk erről. Az emlékművön, a második világháború alatt elhunyt minden simontornyai polgári és katonai áldozat nevét szeretnénk feltüntetni, ezért kérünk minden helyi lakost, és elszármazottat, akinek hozzátartozója ebben a legutóbbi vérzivatarban vesztette életét, hogy az elhunyt nevét, adatait címemre: Várni István iskolaigazgató, 7081 Simon- tornya, Hunyadi utca 1. jelezze.-fké-gkAz I. világháborúban hősi halált halt simontornyaiak emlékműve Epés (?) megjegyzések: A közérdekről A köznek az az érdeke, ami az állampolgárok túlnyomó többségének érdekével azonos. Ezt valamikor még újságok címében is hangsúlyozták, például így: „Tolna vármegye és a Közérdek”. Az ilyesmi kiment a divatból. Maga a szó nem, csak mint a nyelvtörténetben annyiszor, némi jelentős változáson ment át. Nem is túlságosan régen nagyon sűrűn hivatkoztak a közérdekre akkor és olyan ügyekben, amikor és amilyenekben a köznek eszébe se jutott volna a saját érdekére gondolni. Néhány prominens egyesnek annál inkább. Nem járunk messze az igazságtól annak feltételezésével, hogy a „közérdek” az a kifejezés, ami a közt alkotó egyes állampolgároknak nagyon ritkán jut eszébe. A háború után, amikor az ország legnagyobb részén romot kellett takarítani, ha nem is örömmel, de mindenki tudomásul vette, hogy a közmunka - közérdek. Most nincsenek romok, viszont magánérdek felmérhetetlen arányban, melyek ütközéséből már nem kevés közbotrány származott. Három gyerekem iskolai tanulmányaira visszaemlékezve, sehogy se ötlik fel bennem az, mintha a közérdek»megbecsülésére, netán tiszteletben tartására különösebben okították volna őket. Bennünket, idősebbeket még igen. Tagadhatatlan azonban, hogy ez se rajtunk, se az országon nem látszik meg... O. I. szí ki, s ezzel a Salamander cég legerősebb magyar partnerévé váltunk - mondja az igazgató. Időközben a bonyhádiak egy svájci céggel is szerződést kötöttek 9 ezer pár munkavédelmi lábbeli gyártására, ami felfuthat akár 20 ezer párra is. Ugyanakkor Wernau is szóba kerülhet mint partner, mert a nyugatnémetországi kisváros és Bonyhád gazdasági kapcsolatfelvétele kapcsán erre is kínálkozik lehetőség. A munkavédelmi lábbeli soha nem gyártott termék - technológiája, anyaga más, mint az utcai viseletnek. Mindezt tanulni kellett a tüzödében és az aljaműhelyben éppúgy, mint a tervezőknél, mert a behozott terméket a Botond gárdája fejlesztette ki a magyar szalagra adaptálhatóan, s ebben a dolgozók véleménye, segítsége is benne van. Próbálkozik a gyár más nyugatnémet céggel is, miközben akár egy kanadai üzletkötésre is sor kerülhet. A gyár belföldi kollekciója már piacra készül. Csökkent a szovjet reláció 200 ezer párral, de sajnos még ma is veszteséges ez az export, amit addig vállal a gyár, amíg a vállalati stabilitást ez nem zavarja. Dilemma ebben a kérdéskörben az is, hogy mi lenne azokkal a munkásokkal, akiknek éppen ez a munka jelenti a kenyérkeresetet, mert a gyár vezetése nem kívánja őket utcára tenni. Emellett ez a munka nem válthat fel sem nyereséges belföldi vagy éppen tőkés termelésre sem. A Botondban nem akarnak létszámot csökkenteni, annak ellenére sem, hogy a belföldi forgalmuk is visszaesett, mert ebben feltétlenül komoly szerep jutott a fizetőképes kereslet csökkenésének is. zömbös, hogy államunk ne a legnehezebb terheket rója a szabályozórendszerrel. Sokáig téma volt a gyárban is, a városban is, hogy az első számú vezetők menynyi nyereséget vettek fel... Semennyit! Három éve a gyárban nem volt nyereség- részesedés. Prémiumot kaptak a vezetők, s ennek nagyságrendjét központi elvek szabályozzák. Négy éve az eredményességhez kötött a vezetői prémium, így együtt sír, együtt nevet alapon részesedhetnek. Mindezt a vállalati szakszervezeti vezetés elfogadta, s ha úgy tetszik, akár prémiumnak, akár mozgóbérnek is felfogható, de nem nyereségnek. A prémiumelőleget a vezetők már felvették tavaly, amit most a végelszámoláskor persze levontak, s mindez osztályvezetői szintig a bértömeg részét képező összeg, keményen fogalmaztak a legutóbbi párttaggyűlés alkalmából sokan, mert harácsolásnak, merész összegeknek titulálták a prémiumokat, ami irritálja a munkásokat. Tény az is, hogy az osztályvezetők előző évi keresetüknél csak tíz százalékkal kerestek többet, miközben a vállalat minden dolgozója is ennyivel többet keresett. A Botond háromnegyedéves nyeresége 24 millió forintra rúgott, év végén viszont 19,4 millióval zártak, mert a nyereség jó részét bérként kiáramoltatták. A szabályozórendszer adta lehetőségeknek megfelelően 96-ról 109 százalékra növelték a bérszínvonalat, mert a megadható maximumot igyekeztek nyújtani a munkásoknak.- szs ordas iván: ör az udvaron Börtönélmények 1956-57-bő! 3. A rákosista éveknek, a modernül személyi kultusznak nevezett bizantinizmusnak, elsősorban az volt a hatása, hogy tökéletesen megrendítette a vezetetteknek a vezetőkbe vetett bizalmát. Egyszerűen tudtuk és elfogadtuk, hogy valaki következetesen az ellenkezőjét mondja annak, amit a gyakorlatban tapasztaltunk és ézt automatikusan pártfunkcionáriussága számlájára írtuk. Attól azonban mindenki óvakodott, hogy ilyesfajta embertársa előtt leplezetlenül kifejtse a véleményét. Éppen ezért az illetők „bizalmas” adatszolgáltatásra támaszkodtak. Középiskolában ugyan még népünk becsületességéről és jellemességéről tanultam, az azóta eltelt idő gyakorlati tapasztalatai azonban minden nyitott szemű embert meggyőzhettek arról, hogy ezzel a jellemességgel nagyon jól összefért a besúgások iránti különleges hajlandóság. Döbbenetes lesz, ha valaki egyszer meg meri Írni a hazai „besúgók könyvét”! A besúgásokkal és az életet minden irányban átszövő hazugságokkal sikerült nemcsak azt megvalósítani, hogy a „bölcs vezérünknek” mondott (és eredendőleg bizonyára igen jóeszű, de végeredményben nemzetellenessé vált) Rákosi Mátyást választotta el légüres tér a néptől. Azt is, hogy - mikroméretekre torzítva a képet - a gépállomásunkat vezető kisebbség is izolálódjék a „tömegektől”. Az egyszerű traktorosok, szerelők, agronómusok pusztán csak tudomásul vették a gépállomás vezetőivel kapcsolatos tényeket, mint ahogy - késve bár, de végül mégis csak - az ország egésze a fejtől lefelé tartó rothadást. Ilyen köztudott tény volt, hogy az igazgatónk, Bácskai Sándor, mániákus hazudozó. A párttitkárról, Teszák Józsefről mindenki tudta, hogy beosztásához sokkal kevésbé az eszme iránti rajongás sodorta, mint az, hogy súlyos tbc-s lévén, eredeti szérelői munkáját nem folytathatta és itt szépen keresett. A jobb jövő biztosítására már két házat építtetett Nagytáborházán és tevékenységének tengelye általában akörül forgott, hogy vagyoni gyarapodását milyen módszerekkel gyorsíthatja a legeredményesebben. Nem kevésbé az, hogy Csordás Tivadar - az eleven eszű üzemgazda - a karrierista legtisztább típusa, aki mindig annak ad igazat, akivel éppen beszél. Karrierizmusban legfeljebb csak a főkönyvelő, az erdélyi szász származék Rózsa Adolf múlta felül. Természetes, hogy az óvatosan hallgató tömegek legelsösor- ban ezeknek, az eddigi működésükkel magukat exponált vezetőknek a viselkedését figyelték. Ezt figyeltem én is. Nyílt állásfoglalásról azonban csak az első órákban volt szó. Ekkor igazgatónk még leplezetlenül szidta a fővárosban garázdálkodó banditákat. Később a szitkozódást hallgatás váltotta fel. Ez egyszerű önvédelemként nem is lett volna túlságosan csodálatos, itt azonban a lába alatti biztos talajt hirtelen inogni érző karrierista igyekezett leplezni félelmét - kevés sikerrel. A magam részéről őszintén tisztelem bárki meggyőződését, ha érdekekre alapozott hátsó gondolat nélkül, valóban meggyőződésből vallja. Nem tudok azonban undorítóbbat elképzelni annál, amikor az eddigi állás- foglalás mögül előbúvik az annak révén megszerzett pozíció, a többé-kevésbé zsíros állások féltése. Személyesen ismerek, sőt, szegről-végröl rokonságba keveredtem olyan kommunistával, aki harcolt az eszméért, bátran bírálta pártja hibáit és amikor a párt ezt alacsonyabb beosztásba helyezéssel honorálta, akkor se loholt az ellentáborba. Érdekes módon az elvhűséget, a meggyőződés tántoríthatatlanságát tüstént megérzi az ember az ilyeneken és ha nincs is egy véleményen velük, becsülését nem vonhatja meg tőlük. Nem tagadhatnám le azonban csendes belső elégtételemet, amit annak láttán éreztem, hogy gépállomásunk nem szakvezetői általában eleve feltételezett, de előttem mindodáig nem bizonyított jellemüknek megfelelően viselkedtek. Már azokban az első órákban is, amikor úgy látszott, hogy később majd veszedelem fenyegetheti őket. Megjegyzendő, hogy se akkor, se később senkinek a haja szála se görbült meg a gépállomáson. Sőt, még a gondolata se merült fel annak, hogy valakinek esetleg baja történhetne. (Folytatása következik)
