Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-24 / 95. szám

ÁPRILIS 24 Hétfő Névnap: György A Nap kél 5.40 nyugszik 19.45 órakor A Hold kél 23.55 nyugszik 6.45 órakor ÜGYELETESÜNK: 8 és 14 óra között: LEVELEZÉSI ROVAT 14 és 20 óra között: ROSTÁS ILONA Telefonszámunk: 16-211, napközben ezen keresheti az olvasó ügyeletes munkatársunkat, 20 órától reggelig szintén ezen a számon veszi fel panaszai­kat, észrevételeiket az üzenetrögzítőnk. Telexszámunk: 14-251. Ügyeletes újságíró Bonyhádon: SZABÓ SÁNDOR, a városi tanács épületé­ben, 8-tól 12 óráig. Telefon: 51-410. Kissé erősödik a felmelegedés Várható időjárás az ország területére ma estig: nagyobbrészt napos idő lesz, számottevő csapadék nélkül, illetve legföljebb keleten valószínű egy-egy gyönge záporeső. A szél jelentősen mérséklődik. A legmagasabb hőmérséklet hétfőn 15, 20 fok között alakul. 105 évvel ezelőtt, 1884. április 24-én született HERMAN Ll- PÓT Munkácsy-díjas festőművész Arcké­peket, tájakat és ro­mantikus, gyakran mi­tológiai értelmezésű aktokat festett Alapí­tó tagja volt a kecske­méti művésztelepnek. 1980-ban Gyöngyö­sön a hagyatékából állandó kiállítás nyílt. Emlékiratait Művészasztal címen olvashatják. * 70 évvel ezelőtt, 1919-ben ezen a napon hunyt el FRIM JAKAB gyógypedagógus. Az ér­telmi fogyatékosok nevelési intézményeit Hol­landiában és Olaszországban tanulmányozta, majd1875-ben Rákospalotán megalapította az értelmi fogyatékosok első magyarországi in­tézetét, amely később 1896-ban állami keze­lésbe került. 140 éve történt... A szabadságharc emlékezete 1849. április 24-én Aulich Lajos tábor­nok II. hadteste bevonult Pestre. Perczel a TorontóI megyei Basahidánál győzött a szerb felkelők ellen. Holnapi számunkból GARAY SZÁLLÓ A szekszárdi Garay szálló épü­letegyüttesének egységes felújí­tását írták elő, a munkálatok a be­fejezéshez közelednek, ám egy részt kihagytak a felújításból. Munkatársunk ennek járt utána. (3. oldal) HORGÁSZOK A megye 41 egyesületének 10341 tagját képviselő küldöttek tanácskoztak szombaton a me­gyeszékhelyen. Elhangzott az is, hogy kedvezően alakultak a hor­gászati lehetőségek. (5. oldal) 16. HETI A „Lovakról” címmel nemzetközi fotókiállítás nyílt a szolnoki művelődési központban; a május 8-ig tartó pályázati kiállításon 99 fotós 139 képe látható a ló és az ember kapcsolatáról. ■ Azok, akik hetente négy liternél több sört isznak, jobban ki vannak téve a hasnyálmirigyráknak, mint azok, akik nem isznak - az angol birodalmi rákkutató alapítvány szerint. A kutatók a nitrozaminokra gya­nakszanak, amelyek rákkeltők, és sok ven belőlük a sörben meg a cigarettafüstben is. ■ Vasban gaz­dag új roboráló szert dolgozott ki a törökbálinti Energ-lnnov Kisszövetkezet kutatócsoportja; a vashiány gyakran fáradékonyságot, levertséget, reakcióképesség-romlást, munkakedv csökke­nést idéz elő, s az új erősítőszer gyártását hamaro­san megkezdik. ■ Kábítószer-kereskedő hálóza­tot számolt fel az osztrák rendőrség Tirolban. ■ Riasztó őrjáratokat tartanak a Balatönnál az orv­horgász varjak ellen, amelyek az ívás időszakában valóságos hadjáratot inditanak a keszegek zsák­mányolására. ■ Madárcsempészeket leplezett le az ausztrál rendőrség; három nyugatnémet és egy ausztráliai kisállatkereskedőtől papagájokkal teli bőröndöket foglaltak le. ■ Bérbe adták a nagyka­nizsai állatkórházat, s az első vidéki magán állatkli­nika működésének tapasztalatai nyomán július 1-jétöl a zalaegerszegi állat­kórház is magánklinika lesz. ■ Katowice környékén a tetőfedők körében kere­sett cikk lett az égy zlotys pénzérme, a találékonyak ezt használják a rosszabb, de hat-tízszer drágább alátét helyett a hullámpala rögzítéséhez. ■ Brazíliában elkészült az Amazonas védelmének terve, amelyben szerepel, hogy új, nemzeti környezetvédelmi alapot hoznak létre; az erdőégetések ütemének lassítására fel­függesztik az őserdei ugart feltörő állattenyésztőknek folyósított állami támogatást, kijelölik a gazdasági kiaknázásra a természet károsítása nélkül alkalmas területe­ket. ■ Greguss Zoltánról elnevezett alapítványt létesített a kiváló művész özvegye; annak kamatát minden év május 10-én - a művész születésnapján - adják át an­nak a fiatal színművésznek, aki elnyeri a kuratórium szavazatát. B. L. Ébredező Dombori Lassan kezdődik az élet Az első fürdőzők Tanácsrendelet A Bonyhádi Városi Tanács új tanács­rendeletet alkotott, mely a lakáshoz jutást segítő helyi támogatási rendszernek a körültekintőbb elosztását célozza. Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 16. játékhéten 5 talála- tos szelvény nem volt. A lottónyeremények - a nyereményil­leték levonása után - a következők: 4 ta- lálatos szelvénye 70 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 192 968 Ft, 3 talála­ta 9219 fogadónak volt, nyereményük egyenként 725 Ft, a 2 találatos szelvé­nyek száma 212512 db, ezekre egyen­ként 32 Ft-ot fizetnek. OLVASTAM Technológiai függöny Alassan felgördülő „vasfüggöny” helyett a jelek szerint a „technológiai függöny” tarthatja távol egymástól Európa két felét - erre a veszélyre hívja fel a figyelmet a Süddeutsche Zeitung nyugatnémet napilap. Az összeurópai együttműködés lehetőségéhez sehol sem fűznek olyan nagy re­ményeket, mint Magyarországon. A fő cél - mondják a magyar politikusok - az or­szág történelmi visszailleszkedése Európába. Ugyanakkor a gazdasági távolság Kelet és Nyugat között lassanként leküzdhetetlen akadállyá válik. Az újabb enyhü­lési időszak ellenére a kelet-nyugati kereskedelem évek óta állandóan csökken. Míg Nyugat-Európa az 1992-es egység, az együttműködés új szintje felé halad, addig a KGST drámai bomlási folyamatot él át. Mindenesetre Magyarországot mintának és reményt keltő esetnek tekintik Nyugaton. A reményben mi is osztozunk. Szemüvegre szerelhető komputerkijelző Waltham, Massachusetts, USA: Alan Becker, a helybeli Reflection Technology cég elnöke bemutatja cége új termékét, a Private Eye nevű szemüvegre szerelhető, nagy felbontóképességű ultraminiatűr komputerkijelzőt. A telefaxtól a komputeres játé­kokig bármilyen elektronikai berendezéshez csatlakoztatható, alig 60 grammos ki­jelző ugyanakkor lehetővé teszi, hogy viselője bármely irányba szabadon kiláthas­son mögüle. (Telefotó - MTI Külföldi Képszerkesztőség) Szigorított fegyverhasználat a vágóhidakon Az utóbbi időben több balesetet okozott, hogy romlott az állatok vágásánál használt speciális fegyverek műszaki állapota, lazult a technológiai fegyelem, és sok helyütt a kábítási művelet végrehajtására kijelölt he­lyiségek egy részének kialakítása sem felel meg a követelményeknek. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mi-' nisztérium, valamint az Országos Munka­védelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség együttes állásfoglalásában felhívják a fi­gyelmet arra: csak olyan kábító fegyver használható, amelyet a Magyar Kézilöfegy- ver-vizsgáló Hivatal időszakos ellenőrzése alapján kiadott bizonyítvánnyal elláttak. A hivatal ezekben a hetekben - térítés ellené­ben - soron kjvül felülvizsgálja, hogy a fel­dolgozó üzemek eszközeiben a konstruk­ciót és a szerkezetet illetően a felhasználó nem hajtott-e végre a biztonságos munka­végzést veszélyeztető átalakítást. A felül­vizsgálat során az átalakított, továbbá a túl­ságosan rossz állapotú fegyvereket a használatból kivonják. A hatóságok arra is felhívják a figyelmet, hogy a vágásra szánt állatok elkábítása csak teljesen zárt helyiségben, biztonsá­gosan történhet. A kábítást végző egyén mögött az „eltévedt” .golyó kivágódását megakadályozó golyófogó falnak kell len­nie. KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A MÉM Repülőgépes Szolgálat dolgozói „NYARALNAK”

Next

/
Oldalképek
Tartalom