Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-19 / 91. szám

1989. április 19. NÉPÚJSÁG 3 Agrártézisek A megye legrosszabb adottságú téesze Beteg a gyógyfürdő (Folytatás az 1. oldalról.) A 366 tag úgy döntött, hogy a kővet­kező év janiíárjától már együtt próbálják meg. Sok vita, nehéz döntés árán szüle­tett meg a bonyhádi járás akkor legna­gyobb téesze, 5600 hektár területtel. Ne­héz napok, hetek, évek, sok küszködés után a szarvasmarhatartásra való sza­kosodás, a tejüzem létrehozása adta meg annak a lehetőségét, hogy az utóbbi 6-7 esztendőben jelentős termelőalap- bővítésre kerülhetett sor, új tehenészeti teleppel, szőlőtelepítéssel, juhászánál...- Bármekkorára is nyílt az agrárolló, ^ soha nem volt a mőcsényi téesz veszte-* séges. A vagyon 37 millióról 310 millióra nőtt, az állóeszközérték 13-ról 164 millió­ra, az árbevétel 36 millióról 173 millióra, miközben a taglétszám 40 százalékkal csökkent. Ha mindennek a gyakorlatát követjük: egy mázsa búza 298 forint volt, ma 34 százalékkal adnak érte többet. Vagy 100 kiló kukorica a 251 forint után ma 50 százalékkal ér többet. A vágómar­ha kilója 19,70 forintról 170 százalékkal ugrott meg. Ha a tejet nézzük, kiderül, az egy literre jutó 3,80 forint ma 123 száza­lékkal ér többet literenként. Ugyanakkor a költségek is nőttek, míg 1969-ben 600 ezer forint volt a ráfordítás a növény­védő szerre, addig ma a számok 4,5 mil­liót mutatnak, míg az üzemanyagköltsé­gek 1,5 millióról 15 millióra, tehát tízsze­resére nőttek. A költségek emelkedésé­nek mértéke jóval túlhaladta a felvásárlá­si árak növekedését, aminek a következ­ménye mégsem lett bukás. Talpon ma­radtunk, sőt az egy főre jutó 15 ezer 500 forint bérrel szemben a (kiegészítő ré­szesedés nélkül is) ma 77 ezret tudunk kifizetni. A terhek mértéke ma olyan mér­vű, ami már az elviselhetőségi küszöbön van. Csak abban az esetben vagyok de­rűlátó, ha végre eljutunk addig, hogy nagykorúsítják a szövetkezeteket, s vele a vezetést. Hagyják végre önállóan gaz­dálkodni, dönteni, és végre úgy alakítják a szabályozó rendszert, hogy az igazsá­gos nyereségelosztást eredményezzen. Bízunk abban, hogy tisztességes adó­kultúra alakulhat ki hazánkban. A piaci szerepről ne csak beszéljünk végre, ha­nem annak szerezzünk érvényt, s mi garantáljuk a piac értékítélete szerinti mi­nőséget. Ha ez így lesz, szövetkezeteink maguktól is mégtalálják a helyes utat.- Számoljunk azzal is, hogy generá­cióváltás volt a téeszekben. Ma már a harmadik generáció dolgozik, aki mit sem érzékel a közösbe bevittből fakadó tulajdonosi szemléletből, hiszen lassan bérmunkás szemlélet ivódott belé. Hol van már a valódi magyar parasztság? A magyar mezőgazdaság a mostanra elő­került bajok ellenére is Európa élvonalá­ba tartozik, de a bizonytalansági ponto­kat csökkenteni kell. Tulajdonosi szem­léletet kell újra kialakítani, s az lehet akár tagi részjeggyel, vagy belső vállalkozás engedélyezésével. A vállalkozói törvény sok jó lehetőséget takar, amivel élnünk kell. A jövőt semmiféle földosztással nem lehet megoldani, nálunk a farmergazda­ságnak nincs jövője, de a sok éven át tar­tó, kötelezően ötletszerű gazdálkodási kényszert feledni kell... mert azt talán a főkönyvelők meg az elnökök tudták kö­vetni, de a sertések, és a tehenek már nem. Ma fejlesztést, beruházást senki nem mer kockáztatni, akkora kamatokat kell fizetni, így egyszerűbb a bizonylat­kiállítással szerzett nyereség. Csak ak­kor eladjuk a juhokat, a marhákat, a pénzt bankba tesszük... nem lesz gyapjú és hús, csak nyereség. A gazdatudat helyreállítása elengedhetetlen törvény lett mára.- A mezőgazdaság nem ipar, ahol egyik pillanatról a másikra átallunk egy hasonló típusú, ám mégis más termékre. A tejtermelésben kell a váltás, de ez nem megy egyik óráról a másikra. Az pedig kétségtelen, azé legyen a föld aki a leg­jobban megműveli, ám ha odaadtuk azt a földet, higgyük el, hogy azzal jól is fog bánni az, aki megkapta. A különbözeti földjáradék elvét azonban vegyük figye­lembe. Sok klasszikus tézis megdőlt az utóbbi időben, de ez nem! így azzal kell foglal­kozni, hogy érvényesüljön is ez az elv. A támogatások esetében szerencsés len­ne a döntést a megyei vezetésekre bízni, s ott sem a minden áron való támogatás elve érvényesüljön. Ahol adni kell, az ne legyen könyör- adomány, ahol pedig nem megfelelően gazdálkodnak vele, ott a vezetéssel szemben lépni kell. Elmondta: SIKABONYI MIKLÓS a Mőcsényi Völgység Népe Téesz elnöke, lejegyezte: - szs ­A pénzhiány a gyógyítás rovására mehet A gunarasi termálfürdőben nincs holtszezon. Legyen tél vagy nyár, gyógyításra szorulók tömegei kere­sik fel. Tavaly 142113 kezelést vé­geztek, s 40148 fürdövendéget fo­gadtak itt. Naponta átlagosan 150 beteggel foglalkoznak a szakembe­rek, s ez a szám ugrásszerűen nő. A fürdő 36 különféle szolgáltatását ál­lampolgári jogon (tehát ingyen) a Tolnából illetve a szomszédos me­gyékből valamint Dombóvár körzeté­ből beutaltak és a MÁV dolgozói ve­hetik igénybe, de fizetővendégként is rengetegen kezeltetik magukat Gunarasban. Köztük egyre több külföldi. 1987- ben például kétszer annyian mint az előző évben. A népszerűség nem véletlen, hi­szen az intézmény kórházként funk­cionál, a reumától a fogínypanaszo- kon keresztül a nőgyógyászati meg­betegedésekig minden klinikai tárgynak gyógyfürdőt biztosítanak. Sajnos, egyre rosszabb körülmé­nyek között. Az 1977-ben épült, 1982. óta teljes kapacitással műkö­dő s közben háromszor gazdát cse­rélt fürdő igencsak elhasználódott. A medencetér és a hozzá csatlakozó helyiségek, zuhanyzók, lábgázlók, WC-k faláról málik a vakolat, a fülkék fémrészeiről potyog a festék. Mivel annak idején - ki tudja miért? - elszí­vó kéményeket nem építettek, a szel­lőztető berendezés pedig nemrég tönkrement, az állandó pára kikezdte az épületet, „izzad” a fal, rozsdásod­nak az ablakkeretek. Ez utóbbi javí­tását ugyan már megrendelték, s fel­újítás alatt áll a légkondicionáló is, de ha a tetőbeázást nem szüntetik meg, az áldatlan állapot csak átmenetileg javul. Ehhez azonban pénz kellene. Nem is kevés. Mint dr. Keller Józseftől, a gyógyfürdő vezető főorvosától megtudtuk, a fizetővendégektől ta­valy 2 millió 600 ezer forint bevételt könyvelhettek el. Logikus lenne, hogy ezzel maguk gazdálkodjanak, most például a karbantartásra fordít­sák.-Csakhogy az összeget a városi tanács pénzügyi osztálya - az érvé­nyes jogszabályok értelmében - el­vonta, s a fürdőt fenntartó városi kór­ház költségvetésébe ennyivel keve­sebbet adott. A pénz reményében erre az évre tervezett tetőszigetelés így - bizony­talan ideig elmarad. A rehabilitációra szoruló beutaltak tehát, amennyire ilyen környezetben lehet, gyógyulnak, de a fürdő, e köz­ben egyre betegebb lesz. Hogy ez kinek jó? CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Figyeljen a START-ra! Nem sport - agytorna Nyári tréning Vezetőképzés új módszerekkel ......."""" ..................................................i................................. Az egykori dombóvári UNIÓ Szövetke­zet általános jogutódjaként két éve mű­ködik a START Fuvarozó és Szolgáltató Kisszövetkezet. Eredeti profiljukat megőrizve főtevé­kenységük a szállítás (tavalyi 26 millió fo­rintos árbevételükből, 17 milliót ez ho­zott), emellett gépkocsijavítással, villany- motor tekercseléssel, utánfutó gyártás­sal is foglalkoznak. Minden fuvart vállalnak A kisszövetkezet 42 db 5-10 tonna te­herbírású tehergépkocsival, illetve autó­busszal, autódaruval, rakodógéppel ren­delkezik, kihelyezett autói vannak Buda­pesten, Szekszárdon, Pakson, Bonyhá- don is. A bonyhádi kirendeltségben vas­úti és közúti rámpás raktár segíti az áru le- és felrakodását. Telephelyeiken saját rakodókat is al­kalmaznak. Vállalnak személy- és teherszállítást, megrendeléseket mind magánszemé­lyektől mind közületektől elfogadnak. Áraikat az országos árakhoz igazítva ál­lapítják meg, nagyvállalatokkal kialakított fuvarkoordinációs tevékenységükkel garantálják: nincs olyan megrendelés, amit akár azonnal ne teljesítenének. Autójavítás, értékesítés Saját, Hletve szerződő partnereik jár­műveit maguk javítják, esetenként szervi­zeinek lakossági gépkocsikat is. A Pécsi Garancia Kisszövetkezet dombóvári te­lepén használt autók bontását, vételét, eladását is lebonyolítják. Utánfutók garanciával A lakatosüzem új termékei a személy- gépkocsikhoz (Trabanthoz, kis Polski Fiathoz is) kapcsol­ható, állatszállításra is kiválóan alkalmas fék nélküli és ráfu- tófékes utánfutók. A négy típus kö­zül bármelyik mind Dombóváron, mind a START kecskeméti, balatonbozsoki, bu­dapesti, pécsi, bonyhádi, gyulai le- rakataiban megvá­sárolható. A levizsgáztatott termékekre a kis­szövetkezet 12 hó­napig garanciát vál­lat, s 8 évig gondos­kodik az alkatrész­utánpótlásról is. (x) Nem a fizikai erőnlétet, kondíciót javító edzésről, inkább az elme pallérozásáról van itt szó. A tréning (training) angol kife­jezés, amely oktatást, begyakoroltatást jelent, illetve esetünkben egy oktatási formát takar. Az Országos Vezetőképző Központ Concordia Laboratóriuma szer­vezi immár évek óta a nyári tréning hete­ket, vezetőképzési célzattal. Mi is a tréningmódszer lényege? Az alap a résztvevői tanulás gondolata a passzív befogadás helyett, vagyis a fog­lalkozásokon a résztvevőké a főszerep. Előadások nem vagy alig szerepelnék a programokban, nincs oktató-hallgató vi­szony, nem a lexikális tudás átadása a cél. Ez a módszer a vezetői viselkedés változására-változtatására ad lehetősé­get, eszközt a tudatosítással és a készsé­gek fejlesztésével. Ez az oktatási módszer világszerte a „csúcstechnológiát” képviseli, ezt alkal­mazzák a legfejlődőképesebb nagyválla­latok (IBM, Siemens, Shell, stb.), amelyek nem kis részben ennek köszönhetik si­kereiket. Magyarországon is terjed már ez a képzési forma, amelyhez nemzetközi szinten felkészült trénergárda áll ren­delkezésre és mind több meghívott kül­földi előadó emeli a színvonalat. A vezetőképzésben a tréningmódszer az egyéni vezetői munka, illetve az embe­ri kapcsolatokat érintő vezetői tevékeny­ségek hatékonyabbá tételéhez nyújt se­gítséget. Olyan készségek fejlesztését tűzte ki célul, mint a kommunikáció, az együttműködés, a döntés, a konfliktus- kezelés, a problémamegoldás, a befo­lyásolás. Megtanítja arra a vezetőket, hogy az idejükkel okosan gazdálkodja­nak, hogy képesek legyenek eredmé­nyes értekezleteket tartani, vagy éppen a dolgozók motiváltságát, munkakedvét ja­vítani. Nézzünk egy példát, mit is takar egy címszó. A vezetőképzés sarkallatos pontja a döntéselőkészítés, döntéshoza­tal kérdése. Egy vállalat vagy egy csoport élete nem más, mint újabb és újabb dön­tések sorozata: választás különböző cselekvési lehetőségek között, amelyek­nek a következményei nem teljesen elő- reláthatóak. A gazdasági élet és a tudo­mányos-technikai fejlettség mai körül­ményei között egyre rövidebb idő alatt, egyre bonyolultabb és kockázatosabb döntéseket kell hozni. A teljes és haté­kony döntéshozatal elmélete és gyakor­lata magában foglalja a problémák elem­zését, a kreatív megoldáskeresést, a kockázatbecslést, a döntési eljárásokat, a döntések elfogadtatását és végrehajtá­sát. Dönteni annyi, mint formálni a jövőt, és vezetni annyi, mint dönteni. A szép jövő­höz tehát jó vezetők kellenek. S, hogy egy gazdálkodó szervezet vezetője jól végzi-e a dolgát vagy sem, annak meg­ítéléséhez egyetlen szempontot szabad figyelembe vennünk: hatékonyan, ered­ményesen működik-e az általa vezetett vállalat, szövetkezet, rt., kft... - áa ­Sötétzöld penész virágzik a mennyezet alatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom