Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-02 / 52. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA m TOLNA MEGYEI Az Európa Parlament küldöttsége Budapesten Németh Miklós a Szovjetunióba utazik Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke, azSZKP KB és a Szovjetunió Minisztertanácsa meghívására ma hivatalos munkalátogatásra a Szovjetunióba utazik. (MTI) Napirenden az elmúlt négy évtized Ülést tartott a gazdaságpolitikai albizottság „Úgy véljük, hogy a szociáldemokrácia az európai politikai élet tartós értéke” - je­lentette ki szerdán Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminisz­ter, az Európa Parlament küldöttségével folytatott beszélgetés során. Az Európai Közösségek törvényhozásán belül szerveződött képviselőcsoport Paul Staes belga politikus vezetésével tartózko­dik Budapesten. A delegáció tagja Habs­burg Ottó is. Nyers Rezső az Országház Vadászter­mében tartott találkozón a nyugat-európai vendégek által feltett kérdésekre válaszol­va elmondta, hogy az MSZMP eszmeisége két fő összetevőből áll: egyrészt a hagyo­mányos szociáldemokrata értékekből, másrészt a kommunista mozgalom értékál­lónak bizonyult törekvéseiből. Az újjáala­kult szociáldemokrata párthoz hasonlóan az MSZMP is a szociáldemokrácia örökö­sének, sőt, részben szociáldemokrata párt­nak tekinti magát - jelentette ki Nyers Re­zső. Arról is szólt, hogy az MSZMP csúcsve­zetésében nincs reformellenes szárny, de a vezetés gyűrűjében és a párt egészében már kimutatható a reformellenes irányzat. Ezek a fundamentalisták azonban kisebb­ségben vannak -tette hozzá. Kulcskérdés­nek minősítette azt, hogy a párttagság je­lentős része „úton van” a konzervatív gon­dolkodástól a reformpolitika irányába. A kormányzatban nincs nyílt reformellenzék, de a reform sikerét illető kétkedés időnként fölmerül - állapította meg azállamminiszter. Külpolitikai kérdésekről szólva Nyers Rezső leszögezte: Magyarországnak a Varsói Szerződés keretein belül kell ma­radnia. A szövetségesekkel való kapcsolatokat azonban most már úgy értelmezzük, hogy a katonai elkötelezettségnek az önálló politi­kai döntéshozatal fenntartásával együtt kell megvalósulnia. Habsburg Ottó azt kérdezte az állammi­nisztertől, hogy milyen segítséget nyújthat­nak Magyarország számára az Európai Kö­zösségek az erdélyi menekültek ügyében. Nyers Rezső szerint a legfontosabb az er­kölcsi segítség, de a politikai támogatás is igen hasznos lehet számunkra. Pozsgay Imrének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével szerdán ülést tartott az MSZMP KB által 1988-ban életre hivott, a társadalom és gazdaság- politikai albizottsága a gazdaság elmúlt négy évtizedes fejlődését elemző mun­kabizottság. Célja és feladata, hogy átfo­gó módon, tudományos igényességgel értékelje múltunkat, jelen helyzetünket, tegyen javaslatokat a megújulás lehető­ségeire. (A történelmi albizottság tanul- (Folytatás a 2. oldalon.) A megyei pártbizottság ülése nyomán Egyetértek, tehát vitatkozom írásunk lapunk 2-3. oldalán található. MSZMP­küldöttség utazott Delhibe Kótai Gézával, az MSZMP KB tag­jával, a Központi Bizottság Nemzet­közi Pártkapcsolatok Osztálya veze­tőjével az élen szerdán magyar párt­küldöttség utazott Indiába, a Nemzeti Kongresszus Párt meghívására. A delegáció indiai tartózkodásának második felében - eleget téve az In­diai Kommunista Párt meghívásának - részt vesz a párt Kalkuttában meg­rendezendő XIV. kongresszusán. Elköszönt egy zenekar A szekszárdi Augusz Antal kama­raegyüttes rövid, ám sikeres pálya­futása után elköszönt a publikumtól. Búcsúkoncertjükről szóló irás la­punk negyedik oldalán olvasható. Szeptembertől több tanítót képeznek Tegnap lejárt a jelentkezési határidő a felsőfokú oktatási intézményekbe. A mű­velődési miniszter néhány napja közzé­tett rendelkezése szerint idén a felvételi tájékoztatóban megjelent irányszámok­nál - saját feltételeiktől függően - tíz szá­zalékkal több hallgatót vehetnek fel az egyetemek, főiskolák. Érdeklődtünk a Kaposvári Tanítókép­ző Főiskola Szekszárdi KihelyezettTago- zatán, hogy milyen eséllyel indulnak, akik itt szeretnének tanulni. Deli István tagozatigazgató tájékozta­tása szerint tavalyhoz képest keveseb­ben, 410-en jelentkeztek a betölthető 242 helyre. Ebből nappali tagozatra 236-an (a ke­ret 135), a levelezőre 174-en (a keret 107). Mivel hiány volt felvételi nyomtatvá­nyokból, várhatóan lesznek, akik a követ­kező napokban kopogtatnak csak a főis­kolánál. Természetesen az ő lapjukat is elfogadják. Végleges számot csak július­ban lehet mondani, mert akkorra derül ki, hányán vannak, akik csak másodikként jelölték meg a tanítóképzőt, s közülük mennyi felel meg az itteni követelmé­nyeknek, de egy biztos: szeptembertől többen készülhetnek a tanítói pályára, mint eddig. Jelentős változások a Szekszárdi Dózsában Még három nap és véget ér a vissza­számlálás a labdarúgás második vonalá­ban is. Újfent „sorompóba” állnak a csapatok, hogy március 5-től folytatódjon a kétcso­portos NB II. pontvadászata. A tavaszi idény sípszavára váró tolnai „egyke”, a Szekszárdi Dózsa együttesé­nek vezető edzőjét, Teszler Vendelt két edzés között egy rajt előtti beszélgetésre invitáltuk. (Folytatás a 6. oldalon) Gépbemutatóval egybekötött taggyűlés a Vízitársulatnál A szokásostól eltérő taggyűlést tartottak tegnap délelőtt a Szek­szárd-Paksi Vízitársulatnál. Az intézőbizottság beszámolója, az ellenőrző bizottság jelentése után az elmúlt év mérlegbeszámolóját és az idei esztendő termelési, pénzügyi tervének előterjesztését hallgatták, majd vitatták meg az egybegyűltek. Ezt követően korábban felvetett kérésre gyakorlati bemutatót tartot­tak, ahol a tagság a központi - szek­szárdi - telep változásaival és ezen belül a magyar-nyugatnémet ve­gyes vállalat tevékenységével ismer­kedhetett meg.-ka­A Keselyűsi úton gépbemutatón ismerkedhettek meg a különböző speciális erőgépekkel, így a talajlazítóval, rézsűnyíróval, tuskókiemelő géppel Tegnap kezdte működését a magyar-nyugatnémet ve­gyes vállalat kompresszor-összeszerelő üzeme A holland összeszerelésű lánctalpas dréncsővezö órán­ként 300 méter csövet tud lefektetni [ ■. ■--íC V:. Az Express már nemcsak a fiatalokra alapoz (3. oldal) »a—'ipppptnn—— Az Európa Parlament küldöttsége a Parlament Vadásztermében tartott találko­zón (MTI Telefotó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom