Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-04 / 54. szám

2 - TOLNATÁJ 1989. március 4. Pillanatképek Tolna múltjából- Bevallom, hogy ismerőseim között nemigen vannak erdészek. Pontosabban egyetlen erdész ismerősöm volt. Még ak­kor, amikor kisgyerek voltam. Édesapám egyik barátja. Akkoriban úgy gondoltam, hogy az erdészeknek valahogyan egé­szen más a lelkűk, mint a tanítóknak, vas­utasoknak, cipészeknek. Erre meséiből következtettem. Abból a meghitt szeretet- ből, ahogyan egy kis növényről vagy állat­ról beszélt nekünk Gábor Anti bácsi... Jan- kovics Lászlóval úgy öt éve ismerjük egy­mást. Akkor már néhány éve titkára volt a nagydorogi nagyközségi pártbizottság­nak. Erdészlélek és politizálás... két kü­lönböző hivatás. Hogy jön ez össze?- Amikor gyerek voltam, azért akartam erdész lenni, mert úgy gondoltam: ez a világ legszebb hivatása. A természetben azt a rendet és azt a szabadságot szeret­tem és szeretem, ami folyamatosan újra­termelődik. És ezt naponta érezni, átélni csodálatos dolog, nagy-nagy érzés. Örü­lök, hogy ennek a hivatásnak szentelhet­tem a fiatalságomat. Azon kívül, hogy igyekeztem megismerni a természetet, igyekeztem becsületes, tisztességes embernek lenni. Pontosan tizenhét évet és négy hónapot töltöttem első munka­helyemen, a Gyulaji Erdő- és Vadgazda­ságnál - és jogelődjénél - különböző beosztásokban. Ebben aí időben rend­kívül sokat olvastam, volt időm tisztába jönni saját magammal és igen sokat tű­nődtem a társadalom gondjain.- Félre ne értsen, ugyanis magam az er­dészeket nem hiszem „társadalmon kívüli lényeknek”. De úgy gondolom, hogy az erdészek idejük nagy részét az erdőben töltik, hiszen az a munkahelyük. Akár fásí­tással foglalkoznak, akár fűrésztelepet vezetnek... Szóval a társadalomban zajló folyamatok jórészt csak közvetve érintik őket. A kívülálló számára úgy tűnik, hogy egy külön világban élnek, még akkor is, ha érzékenyek a problémákra, ha folyamato­san tájékozódnak.- Az erdőben is emberek dolgoznak. Tehát ott vannak az erdésszel együtt a munkások is, és ott vannak a környékben az apró falvak is. Én laktam Diósberény- ben erdészházban, laktam Lengyelben, majd itt, Nagydorogon. Az erdömunká- sokon keresztül számtalan problémával találkoztam: a kistelepülések elnéptele­nedésétől kezdve az elhelyezkedési gondokig. És átéltem azokat a gondokat, melyekkel az emberek a kicsiny telepü­léseken magukra maradtak... Mert nem volt felelős vezetőjük, vagy az a vezető éppen csak a saját érdekeit nézte, s nem a közösségét. I- Azt tudom, hogy 1966-ban, huszon­egy éves korában lépett be a kommunista pártba, ahogyan egyszer mondta: „azért, mert valahova mindenkinek tartoznia kell”.- Akkoriban, ha leegyszerűsítem a dolgot, két választás volt lehetséges: vagy jobbra, vagy balra tartani, illetve tar­tozni. És most mondok egy meglepőt. A marxista középiskolát 1968-ban végez­tem el. Utána az esti egyetemre szeret­tem volna jelentkezni. De főnökeim egé­szen egyszerűen kérdezve közölték, hogy minek az egy erdésznek. Amikor vi­szont magasabb beosztásba kerültem, köteleztek az elvégzésére. Mi több, ké­sőbb, az akkori káderpolitikának kö­szönhetően a politikai főiskolát is elvé­geztem. I- Azt hiszem, hogy a beszélgetés elejé­re utalva most is itt az ideje, hogy megkér­dezzem: a rendből következik a szabad­ság?- A szabadság felismert szükségsze­rűség. I- De ha rend van, akkor szabadság is van?- Igen. I - És most rend van?- Most nincs rend. I- Tehát nincs szabadság? És milyen szabadság nincs?- Nincs olyan szabadság, amelyik a társadalom valamennyi osztályának, ré­tegének egyaránt biztosítaná érdekeinek képviseletét és megélését. Ilyen szabad­ság most nincs. Hittünk benne, hogy a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kor­mány, majd később az MSZMP megvaló­sít egy olyan szabadságot, melyből az egész nép „egyaránt vehet”. És erre ké­pes is lehetett volna.- Elismerem, hogy a rend és a szabad­ság között van összefüggés. Különösen a természetben. Mert amennyiben társadal­munk elmúlt egy-két évtizedét gondoljuk át, akkor mire jutunk? Arra, hogy amikor látszólag rend volt, jóval kisebb volt a sza­badság, mint ma, amikor viszont a rend hiányzik.- Valóban hagyjuk, illetve ne erőltes­sük a párhuzamot. Helyette a magunk módján tűnődjünk arról, hogy vajon miért alakultak így a dolgaink. Valószínűleg részben azért, mert az elmélet és a gya­korlat eltávolodott egymástól, és olyan volt a káderpolitikánk, amilyen volt. Más­képpen: kiválasztott vezetőink egy része a közösség érdeke helyett elsősorban saját érdekét képviselte. Nem éltek, ha­nem visszaéltek lehetőségeikkel, s mind­ezt tették a testületek mögé bújva. Per­sze, önös érdekeiket úgy tüntették föl, mintha az a közösségé volna.- Tehát akkor kisiklásunknak ez az egyik oka. Annak, hogy az ország ott „ált” gazdaságilag, erkölcsileg és lelkileg, ahol áll. Ön szerint a dolgok másik megrontója a megfontolatlan, felelőtlen ígérgetés volt. Az, hogy nem mertünk szembenézni a valósággal.- Ha mi nem féltünk volna 1973-ban, vagy 1974-ben megmondani, hogy azt az életszínvonal-politikát nem tudjuk to­vább folytatni... A dolgot én ott látom, hogy mindig volt lehetőségünk egy egy­séget fejlődni. De mi mindig hármat, né­gyet ígértünk. És mindezeket joggal kérik most rajtunk számon. S mindebből azt a következtetést vonják le egyesek, hogy a szocializmus a hibás. Pedig nem igy van. I- Nem hiszem, hogy volna értelme eze­ken a hasábokon a felelősök kereséséről, annak szükségességéről, vagy éppen el­lenkezőjéről polemizálni...- Ezzel egyetértek, hozzátéve, hogy a tavaly májusi pártértekezlettől három fontos dolgot kért és várt el a nagy több­ség. Egy: hogyan jutottunk ide, kettő: ki ezért a felelős és a harmadik: hogyan to­vább. Az országos pártértekezlet küldöt­tei ugyan felemás módon, negativ egy­ségre jutva kihúzták azoknak a nevét a szavazólistáról, akiket felelősnek érez­tek. Sajnálatos módon - akkor is ezt mondtam, most is ezt teszem - ennél a dolognál megálltunk. Azóta pedig mintha túl sokat vitatkoznánk különböző dolgok­ról. Szerintem helyette mindenkinek a saját munkaterületén kellene megkeres­nie a feladatokat, azokat a pontokat, ahol mindenki maga is tudna tenni. S ha vala­mennyien letesszük a magunkét az asz­talra, akkor valamennyien nyugodtan al­hatnánk, s akkor lenne rend... és szabad­ság is. És kérdezem, hogy ami-a tenniva­lóinkat illeti, miért felülről várjuk az indí­tást jelző „sípszót”? Mert megszoktuk? Na, nem! Szüksége van ennek az ország­nak minden emberre, minden ember gondolkodására, véleményére. És már a célokat is együtt kell kialakítani. És eb­ben össze kellene fogni a párttagokat, pártonkívülieket, vallásosakat és min­denkit. I- Most én is egyet értek, Legfeljebb annyiban vitatkozom, hogy lépni azért csak konkrét programmal lehet. Annak is­meretében, annak szellemében. Mert kü­lönben káosz lesz.- Ott látom a gondot, hogy azt mond­juk: kell a program. És ott is, hogy ezt fe­lülről várjuk. Szerintem ezt együtt kell kialakítanunk. Mert egy községben, egy megyében az arra illő program szüksé­geltetik. Most mondhatja, hogy „két ma­lomban” - illetve két programban - őrö­lünk. Vagyis nagy és kisebb programról. Mint tudjuk, a Politikai Bizottság március 7-ére összehívta a Központi Bizottság ülését, melyen megvitatják az MSZMP cselekvési programját. De ennek nem mond ellent az, hogy nekünk magunknak kell kialakítani a munkánkat mindenütt - az új nemzeti összefogás jegyében -, és napról napra úgy végezni, alakítani, hogy az az újabb és újabb követelményekkel összhangban legyen. Bizonyos dolgok elvégzéséről öt évvel korábban szerin­tem képtelenség jól dönteni. Mert, ha ezután is ezt tesszük, akkor csakis az ál­mainkból indulhatunk ki, és csak előre- hazudhatjuk magunkat. I- Azért egy normálisan működő gazda­ságnak mindenképpen előrelátónak kell lennie.- Nem ezzel van a gondom. Hanem én a „kis tervekről” beszélek és a (remélem, csak további) presztízsberuházások el­len ágálok. Azok ellen, melyek például valamiképpen növelik ugyan a város vagy község tekintélyét, ám nem talál­koznak a város, vagy a megye lakossá­gának támogatásával, a közösség érde­kével. Gondolok például a kikövezett ká­derdűlőkre... Persze, a véleményünket nemcsak baráti társaságban, magánbe­szélgetéseken kell elmondani. Es amit most mondok, igen fontos, bár lehet, hogy néhányan nem ide kívánkozónak tartják a mondatomat. Miszerint: a kom­munistának minden szituációban kom­munistának kell lennie. S ez nem jelmon­dat csupán ! ■ - A kommunista is ember...- Persze, esetenként csetlő-botló em­ber, vágyakkal, elképzelésekkel... Csak egy dologról nem felejtkezhet el: az ön­ként vállalt fegyelemről... De én utáltam már öt vagy tíz évvel ezelőtt is az egy mű­szakos kommunistát, aki csak addig kommunista, míg a párttagságáért piros pontot remélhet a minősítésébe. A mai napig hiszek benne, hogy a marxista-le­ninista párt tudja képviselni a társadalom érdekét, és maga az ideológia alkalmas arra, hogy mindannyiunk érdekében mozgósítsa és vigye harcba az embere­ket. Csak mi mindig átestünk a ló másik oldalára. „Zanzásított” marxizmust, leni- nizmust tanultunk, jelmondatokat tanul­tunk és a párthatározatokból is csak a jelszavakat akartuk megvalósítani.- Beszéljünk napjainkról és Nagydo- rogról. Arról a nagyközségről, amely úgy­mond speciális helyzetű település. Önök­nél talán még nehezebb politizálni, mint másutt. Ennek ellenére mégis valamiféle rend van „Dorogon”, ahol ebben a bonyo­lult helyzethez is megpróbáltak gyorsan igazodni. Például találkozót szervezett az MSZMP nagyközségi bizottsága az MDF- fel, találkozott a katolikus plébánossal, a református lelkésszel...- Úgy gondolom, hogy valamennyi tisztességesen gondolkodó nagydorogi állampolgárnak tennie kell Nagydoro- gért. Azért, hogy a valóságos hátrányos helyzetünkben is tudjunk fejlődni. Nekem nem volt és nincs is fenntartásom a Ma­gyar Demokrata Fórummal szemben sem, és az egyházak képviselőivel szem­ben sem. ■ - Sikerül meglelni a közös célokat?- Hát persze. Amikor a plébánossal beszélgettünk, megállapodtunk abban, hogy a közös célokat kell keresnünk. Kü­lönben a tanácsválasztást is úgy képze­lem, hogy a jelölés és a választás ne a pártállásra való tekintettel történjék, ha­nem azokat az embereket kell megtalál­nunk, akik mögött tömeg van, akiknek a szavára hallgat a tömeg. Tehát együtt kell dolgoznunk Nagydorog fejlődése, talpon maradása érdekében. I- Dicséretes az összejövetel, a megbe­szélés... Tehát megtettük, egyeztettünk, kistriguláztuk? Mi a garanciája ezek után az együtt munkálkodásnak a jövőre vo­natkozóan?- Hogy kivel, hogyan lehet együttmű- ödni, azt mindig az adott helyzet hozza. I - Megkerüli a választ.- Eleve nem tudom megmondani most, hogy kivel tudok együttműködni. Illetve azzal, aki ugyanazt a célt tűzi a zászlóra, mint én, mint mi. De tény, hogy bíznunk kell egymásban - mindannyiunkért. És ami igen fontos: nekünk nem a hatalmat kell elosztanunk, hanem a feladatokat, a munkát. És ebben megegyeztünk. I- Végezetül még egy kényes kérdés. Ön olyan ember, aki korábban is, most is nyíltan mond véleményt, akár a legmaga­sabb fórumon is. Nem fél, hogy megüti a bokáját?- Nem. Komolyan nem. Mert - ne tart­son önteltnek - azt hiszem, mindenki tiszteli azt, aki valamiben igen erősen hisz, s amiben hisz, azért tesz is. Azt is tu­dom, hogy sokan eddig is csak felhasz­nálták azt, „ha szólok, akkor bajom es­het", azaz ne szólj szám... Ezzel szemben ha valaki becsületesen dolgozik, és véle­ményt is mond, az nem baj. Sőt! Í- Kívánom, hogy szókimondásáért, hi­téért továbbra is sokan tiszteljék! 1526-ban e településről indult a bu- dai-eszéki úton nehezen növekvő hadá­val II. Lajos, hogy útját állja a félelmetesen erős oszmán birodalom terjeszkedésé­nek, hogy megvédje az önálló magyar ál­lamot. Tolna, a nemesi hadak gyülekezé­si helye főútvonalon és a Duna mellett terült el 9000 holdat meghaladó bel- és külterületével. A néhai mezőváros, majd úrbéres község 1871-ben mezővárosi rangot viselt. A múlt században anélkül, hogy helyét változtatta volna, elkerült a Duna partjáról a folyószabályozás eredményeként. Ám életében a 10 kilo­méterre „távolodott” Duna és a megma­radt holtág továbbra is jelentős szerepet játszott. Az 1920-as évek második felének adatai szerint Tolna vármegye legnépe­sebb települései közé tartozott 9000 főt meghaladó lélekszámával. Igaz, ebből külterületén Öreg- és Kisvajkán, Tolna­szigeten, Homokhegyen valamint a ta­nyákon másfél ezernél is többen éltek. A községben egyetlen 1000 holdon fe­lüli nagybirtok sem akadt, igy a 20-as években a Nagyatádi-féle földreform ki­használására lehetőséget csak a szom­szédos települések nagybirtokai jelen­tettek. A közép- és kisbirtokos parasztok, az egykori telkes jobbágyok és zsellérek -leszármazottai már sehot sem alkalmaz­tak nyomásos gazdálkodást. A 6300 kh- on folytatott növénytermesztés mellett több mint 1000 hold rét és legelő léte az állattenyésztés fontos szerepére utal. A község lóállománya meghaladta a 600- at (ma valószínűleg egész Tolna me­gyében sincs ennyi!), ennek kétszerese volt a szarvasmarhák száma (többségé­ben a bonyhádi tájfajtát tenyésztették) és 3000-nél több sertést hizlaltak. A fenti adatok ellenére sem tekinthető Tolna nagyközség mezőgazdasági jellegű tele­pülésnek, ugyanis lakosságának kéthar­mada nem mezőgazdasági termelésből élt. Tolna életében évszázadokon ke­resztül jelentős szereppel bírt az ipar. A községi ipartestület adatai szerint 1926- ban 290 önálló iparos dolgozott. Termé­szetesen a műhelyekben ennek több­szöröse segédként és inasként tevé­kenykedett. Tallózva a több tucat mester­séget űző adatai között, feltűnően ma­gasnak tarthatjuk a lábbelit készítő cipé­szek és csizmadiák számát (58). 22 sza­bó és 21 varrónő foglalkozott a szabó­varró mesterséggel. Természetesen e száraz adatok nem mutatják a közöttük lévő minőségi különbségeket. E számba tartozott a legújabb divat szerint és leg­drágábban dolgozó angol úri szabó csakúgy, mint a szegényesen élő foltozó varga. * A településen 1600 lakóházat és ezek­ben 3900 lakrészt tartottak nyilván. Az épületek többsége tömés- és vályogfalú volt, a tetőzetet egyre kevésbé borították náddal. Évről évre szaporodott a tégla­épületek száma. Az új építkezésekhez nem kellett más településről mestert hoz­ni, hiszen Tolnán 22 kőmíves dolgozott. Ők gyakran nemcsak a szomszédos te­lepüléseken és szerte a vármegyében vállalkoztak) hanem külföldi munkaválla­lásról is van ismeretünk. A tervek megfe­lelő voltáról és a községkép védelméről a képviselőtestület bizottságaként műkö­dő építészeti-szépítészeti bizottság volt hivatott gondoskodni. Hatvan évvel ez­előtt a fő szakértő Náhm József volt. Az építkezésekhez 18 asztalos, 15 ács, 5 bádogosmester, sőt 4 szobafestő tevé­kenysége is hozzájárult. A községben munkálkodó 9 kádár sokkal több hordót gyártott, mint amennyire a 300 holdnyi szőlőterület alapján a tolnai polgároknak szüksége lehetett. 9 mészáros, 8 hentes, 5 bognár, 7 kovács mellett a korabeli cégtáblákról számos kárpitos, köteles, kosaras, laka­tos, szíjgyártó, takács, szűcs és más mesterember neve volt olvasható. A 13 pékműhelyből kikerülő kenyér és pék­sütemény jelentette a választékot. Tolnán számottevő ipari üzemek is működtek. Közülük a legkisebb, de talán a legtöbb gonddal és problémával küz­dő, a község fenntartásában üzemelő vil­lamosmű volt. Legnagyobb gyára a Se­lyemfonoda és Gubóraktár, ahol 2-300 munkást is alkalmaztak. Jelentős üzem­nek számított a Szőnyeg- és Szövőgyár félszáz körüli munkáslétszámával. Az előző mezőgazdasági és ipari kép azt sugallja, hogy Tolna községben fon­tos szerepe volt a kereskedelemnek. Az ellátás zavartalanságát 33 különféle bolt és boltocska biztosította. E számba a na­gyobb vegyes- és vasboltok ugyanúgy beletartoztak, mint a kisebb - néha pará­nyi - rőfös és szatócsüzletek. A község- bért állandó piac működött, mellette he­tente kétszer tartottak hetivásárt. A pén­teki állatfelhajtásra is lehetőséget adott mind a helyieknek, mind a Bogyiszlóról, Faddról vagy Mözsről érkezőknek. A kö zségi „háztartásban” jelentős tételnek számított a piacok bérletbe adása. Tolna évente négy alkalommal tarthatott orszá­gos állat- és kirakodóvásárt. A község életének legfontosabb kér­déseiben önkormányzati szerve, a képvi­selőtestület döntgtt. A település nagysá­ga alapján 20 virilistája és ugyanennyi választott képviselő alkotta e testületet. A legtöbb adót fizetők az évenkénti adózás alapján, míg a választottak hosszabb időszakra kaptak megbízatást. Mivel e közéleti szereplés kevés előnnyel (in­kább erkölcsi tőkét jelentett), sőt a föld­műveseknek és iparosoknak munkából való kieséssel, tehát hátránnyal járt, ezért nem minden erre alkalmas személy tudta vállalni a megbízatást. Lemondásuk ese­tén a póttagok közül lépett előre valaki. A községet érintő költségvetések, közüze­mek működése, községi alkalmazottak javadalmazása, illetőségi ügyek, köz­munka megváltási kérdések, egyáltalán a község mindennapi életével kapcsola­tos minden lényeges téma e testület elé került. A rendes közgyűlés mellett évente 8-12 rendkívüli közgyűlést is össze kel­lett hívni, ahol nemritkán 12-16 napirend szerepelt. A község által megalkotott szabályrendeletre a végső pecsétet a vármegyei jóváhagyás jelentette. Opera­tív testületé a községi elöljáróság, mely­nek tagjai a bíró, másodbiró, az esküd­tek, valamint a pénztárnok és a közgyám voltak. A község tisztviselői és alkalma­zottai közé tartozott a főjegyző, a jegyzők, irodai alkalmazottak, a községi orvos, a községi állatorvos, továbbá a napidíjas­ként foglalkoztatott 2 adóellenőr, a sze- gődményesként alkalmazott kisbirók és bábák. A hat évtizeddel ezelőtti országos gya­korlat szerint a községek közrendjét és közbiztonságát a rendőrség biztosította. Tolna a kivételek közé tartozott, ott ugyanis - főleg a községnek kedvező anyagi megfontolásból - csendőrség lát­ta el e feladatot. Munkájuk a nagyszámú lakosság, az átmenő főútvonal forgalma, a vasútállomás léte és a nagy külterület miatt állandóan akadt. Tolna életében megbecsült és tisztelet által övezett szervezetnek számított az önkéntes tűzoltó egyesület. A legna­gyobb gazdasági nehézségek idején sem képezte vita tárgyát a szükséges fel­szerelések vagy éppen a 40 egyenruha megvétele. így biztosította a község ve­zetése, hogy az egyesület vagyonbiztosí­tási feladatának bármikor eleget tudjon tenni. A tűzoltókat mentesítették a köz- munkaváltság megfizetésétől. A község egészségügyi ellátása nem csupán a választott községi orvos vállain nyugodott, mert mellette még két prakti­záló orvosa volt a településnek. A szülé­sek levezetéséről 3 képesített bába gon­doskodott. Önálló gyógyszertára nem­csak a külterületek, hanem Fácánkert, Szedres, Júlia-, Emma-, Iphigénia-majo- rok valamint Kajmádpuszta ellátását is biztosította. A községi szegényház állan­dóan telített volt, benne tucatnyi ápolttal. 1926-ban a lelencház 21 elhagyott gyer­meknek adott fedelet. A községnek volt artézi kútja, de hogy ne csak vizet lehessen fogyasztani, arról 19 kocsmáros és vendéglős gondosko­dott. Az úri középosztály igényeinek ki­elégítését kávéház szolgálta. Közoktatási lehetőségeit kezdjük a legkisebbeknél. A kisdedóvó szerepe nagy múltra tekint vissza Tolna község­ben. 1926-ban, hogy minden „óvóköte­les” gyermek óvodába járhasson, a köz­ségi képviselőtestület határozatot hozott a harmadik községi óvoda megszervezé­séről. Oly területen vásároltak épületet az egy tan- és egy játszószoba biztosításá­ra, amely még ellátatlan terület közép­pontjában volt. Az alapfokú iskolai képzést egy négy tanerős állami és egy 10 tanteremmel és ugyanennyi pedagógussal rendelkező rk. népiskola biztosította. Folyamatosan működött - nem volt beiskolázási gond - a község iparos és kereskedő tanoncis­kolája. Három pedagógus irányította az elmé­leti képzést, mig a gyakorlati ismeretek megszerzésére a mesterek műhelye je­lentett biztosítékot. 1926. szeptember el­sejével a község régi vágya teljesült, mert sikerült a VKM engedélyének birtoká­ban, ha ideiglenes elhelyezéssel is, bein­dítani a polgári leány-és polgári fiúiskolái képzést. A lakosság kulturális igényeinek kielé­gítését két mozgóképszínház mellett másfél tucat olvasókör, egylet, egyesület szolgálta. A közösségi formák tág lehe­tőségei nők, férfiak, mesterek és szak­képzetlenek, polgárok és munkások, fia­talok és öregek számára egyaránt kikap­csolódási, önképzési, szórakozási lehe­tőséget jelentettek. Nagyon sokak szá­mára e szabadidős formák a társas lét mindennapi terei voltak. Ugyanakkor nem csökkent a községben az italméré­sek száma. Dr. DOBOS GYULA Hét Végi Jankovics László és V. Horváth Mária a rendről és a szabadságról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom