Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-02 / 52. szám

TOLNA MEGYEI MÁRCIUS 2 A Nap kél 6.24 órakor nyugszik 17.30 órakor "\ CSÜTÖRTÖK A Hold kél 3.13 órakor Névnap: Lujza nyugszik 10.41 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: TAKÁCS ZSUZSA Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügye­letes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal napközben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen szintén reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Ügyeletes újságíró Bonyhádon: SZABÓ SÁNDOR, a városi tanács épületé­ben, 8-tól 10 óráig. Telefon: 51-410. Enyhe idő A várható időjárás az ország területén ma estig: Gyakran változik a felhőzet, főként délen várható el­szórtan kisebb eső. A többfelé erős északnyugati szél átmenetileg mérséklődik. Kora délután 7,12 fok között lesz a hőmérséklet. 165 évvel ezelőtt, 1824. március 2-án született BEDRICH SMETANA zene­szerző, a romanti­kus cseh zeneművé­szet első nagy képvi­selője. Fiatalon kitű­nő zongoristává ké­pezte ki magát. 1848-1856-ban Liszt Ferenc támo­gatásával Prágában zeneiskolát szerve­zett, majd néhány évig a göteborgi filhar­monikusok karnagya volt Legnépsze­rűbb műve az Eladott menyasszony című vígopera, amely nevét egész Európában ismertté tette. Tíz évvel halála előtt elveszí­tette hallását, visszavonult Jabkenicbe s bár folytatta a zeneszerzést, a nyilvános szereplésre lehetetlenné vált * 130 éve, 1859-ben ezen a napon szüle­tett SOLEM ALÉCHEM jiddis író, költő, hu­morista, akinek a Tóbiás, a tejesember cí­mű regénye képezte napjaink világhírű musicaljának, a Hegedűs a háztetőn című­nek az alapját- PARÁZS VITA alakult ki Simontor- nyán, a falugyűlésen hétfő este. A zsúfo­lásig megtelt művelődési házban összer gyűlt mintegy 260 lakos a szemétszállí­tásról és a településfejlesztési hozzájá­rulás további fizetéséről, illetve eltörlésé­ről vitatkoztak. Ez utóbbi kérdésről egyébként soron kívüli tanácsülés fog dönteni rövidesen 140 éve történt... — A szabadságharc emlékezete Az 1849. március 2-án kezdődött kétnapos ütközetben Puchner altá­bornagy csapatai Segesvár irányá­ba szorították vissza Bem József seregét.- HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Borzási Lajos 31 éves előadó, budapesti lakos tehergépkocsival áttért az úttest bal ol­dalára és ott összeütközött egy másik te­hergépkocsival. Borzási Lajos a helyszí­nen meghalt. A rendőrség szakértők be­vonásával megkezdte a baleset vizsgála­tát. Ács külterületén, az M1-es autóúton Fekete Imre 34 éves gépkocsivezető, makói lakos, pótkocsis tehergépkocsival áttért az úttest bal oldalára és ott ösz- szeütközött egy személygépkocsival, amelyet Némethi Ferenc 56 éves osztrák állampolgár, bécsi lakos vezetett. Né­methi Ferenc a helyszínen meghalt. Az eddigi vizsgálatok adatai szerint Fekete Imre figyelmetlenül vezetett.- AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN gyár­tott Virginiamycin takarmánykiegészítő magyarországi forgalmazásáról, valamint új kutatási eredményeikről tartottak sajtó- tájékoztatót a SmithKIine Animal Health Products cég képviselői szerdán a MTESZ székházában. Elmondták, hogy a hozam­fokozó takarmánykiegészítőt négy eszten­deje forgalmazzák hazánkban. A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát és a Hajdúsági Agráripari Rt évente 3 tonna Virginiamycint vásárol, s ez a mennyiség 200 ezer sertés takarmányának a dúsítására elegendő. A tapasztalatok szerint a tápszert jó ered­ménnyel alkalmazzák a mezőgazdasági nagyüzemek. A tápszert világszerte hasz­nálják a sertés, a baromfi és a húsmarha ta­karmányozására, s általában egy dollár ér­tékű Virginiamycin 10 dollár hasznot ered­ményez. Alkalmazása elősegíti a takar­mány jobb hasznosulását, gyorsabban nő az állatok súlya, javul a hús minősége. Ata- karmánykiegészítő használata mindenek­előtt a hús zsírtartalmát csökkenti és ennek eredményeként az ilyen termékek jól alkal­mazkodnak a megváltozott fogyasztói igé­nyekhez. A 35 ezer embert foglalkoztató cég az elmúlt évben 0,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, s ebből az állatte­nyésztési termékek 350 millió dollárral ré­szesedtek. A VOEST-Alpine osztrák cég és a Mátraaljai Szénbányák szakemberei kooperá­cióban a visontai Thorez külfejtéses bányaüzemnél óriási méretű, külfejtéses bányagépet szerelnek. Az önjáró, lánctalpas, tirisztoros vezérlésű, 1700 tonna önsúlyú gép óránként 6500 köbméter megmozgatására alkalmas. Az óriási kot­ró üzembe állítására az év második negyedében kerül sor. (MTI-fotó) Égzengéssel, hóval köszöntött be március Szent Péter úrnak az idén ugyancsak hamar elfogytak borai. Március elsejére forduló estén, éjjelen nagy dühödten hengergette üres hordóit. Az összekoc­canó abroncsok hányták a szikrákat. Az égi úr komorsága feketén borult a világra s szétterült, mint a gyász az özvegyen. Hanem valamelyik sarokban mégis talál­hatott valami lőrét, mert napszállat előtt résnyi fény derült az égen, mint futó mo­soly a könnyező arcán. A terhes bolt alatt menten felizzottak a csupasz ágbogak, mintha saját fényük volna, világítottak a mogyoró bomló barkái, omladozó házfa­lakon, mint amikor az öreg az ifjúságról álmodik, terült el a fény mosolya. A friss pocsolyák mellé verebek szálltak, az ég­bolt fénytócsáin meg foszló árnyakat, gomolygó felhőket kergetett a búcsúzó tél sóhaja. czako­Izlandi sörünnep Szerdától Izlandon feloldják az 1915- ben népszavazással megerősített tör­vényt, amelynek értelmében az ország­ban tilos volt a sör gyártása és forgalma­zása. Néhány évvel a referendum után meg­szüntették az égetett szeszes italok áru­sításának tilalmát, de a sörhöz eddig csak a busás jövedelmeket zsebre vágó csempészek révén juthattak az izlandiak. A csaknem egy éve tartó heves vita végé­re az izlandi parlament képviselői most pontot tettek, s az izlandi sörbarátok ezentúl már törvényesen hódolhatnak az eddig betiltott nedűnek. Az intézkedés mögött merőben gazdasági természetű okok állnak: a sör így is elég drága lesz, s az izlandi költségvetés a sör forgalmazá­sának engedélyezésével 1 milliárd koro­na értékű adójövedelemre kíván szert tenni. Felhívás Március 15-e méltó megünneplése ér­dekében az egész városra kiterjedő lom­talanítási akciót szervezünk. A zökkenő- mentes hulladék- és lim-lomelszállítás érdekében városunkat két részre oszt­juk: 1989. már.cius 4—7-ig a Keselyűsi- Hunyadi-Mártírok tere-Garay tér-Béla tér-Remete-Kápolna tértől északra eső, 1989. március 8-11-ig a fenti útvonaltól délre eső területen kerül sor lomtalaní­tásra. Kérjük a t. lakosságot, hogy az ingatla­náról kikerülő építési törmeléket zsákok­ba, nyesedéket pedig kötegelve szíves­kedjenek kihelyezni. Felhívjuk t. lakók figyelmét, hogy a fent megadott időponton túl lehetőleg ne he­lyezzenek ki továbbiakban sem hulla­dékot, sem limlomot, mert, sajnos, pénz­eszközök hiányában nem áll módunkban elszállítani. SZEKSZÁRD VÁROS TANÁCSA HAZAFIAS NÉPFRONT VÁROSI BIZOTTSÁGA HALLOTTAM Rossz idő Sőt, mások is sokan hallották, és valószínűleg még hallani is fogjuk, amint az idő­járást előrejelző rádió- és tévébemondó szomorúan jelenti: rossz lesz az idő, esni fog. Egy ország aggódik, hogy mi lesz velünk, mert nagy a szárazság. A mezőgaz­daság szakemberei katasztrofálisnak vélik a helyzetet. A kétéves aszály beláthatat­lan következményekkel járhat az ország amúgy is kifogásolható állapotában. Rossz arra gondolni, mi lenne, ha nem teremne meg a kenyerünk, a gyümölcs, a zöldség, az állatoknak nem lenne takarmány. Szerencsére - ami ritka eset a jóslat bevált: esik az eső és a két-három hónap alatt lerakodott korom, por lemosódik, tisztább a levegő, az úttest, ami szintén nem elhanyagolható. Jó lenne, ha az ilyen „rossz idő” előrejelzés egész hétre igaz len­ne. Még meg is köszönném. dafe Gyors lista Az 1989. február 28-án megtartott február ha- M Hang-fény utalvány (50 000 forint) vi lottó tárgynyeremény-sorsolásról, melyen N Otthon lakberendezési utalvány (50 000 az 5. heti szelvények vettek részt. A nyere- forint) ményjegyzékben az alábbi rövidítéseket O ITT IC 3538 tip. színes tv használtuk: P Fischer FVH-P-1/DK tip. videomagnó A Vásárlási utalvány (3000 forint) B Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány C Dacia 1310 TX tip. személygépkocsira szóló utalvány D Saba T 7010 tip. színes tv E Commodore 64 tip. személyi számítógép, printerrel, adatbeolvasóval, joystickkai és já­tékkazettákkal F Trabant Urn. Special tip. személygépko­csira szóló utalvány G Schneider színes tv plusz video H NEC DX-10 006 tip. videomagnó I Lasonic TRC-935 rádiómagnó J Lasonic LK-40 rádiómagnó K Elin mikrohullámú sütő Q Szerencseutalvány (40 000 forint) R Iparcikkutalvány (25 000 forint) S Zenesarok-utalvány (20 000 forint) T Sanyo M 9704 rádiómagnó U Vásárlási utalvány (7000 forint) V Vásárlási utalvány (6000 forint) W Vásárlási utalvány (5000 forint) A nyertes szelvényeket 1989. március 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az ÓTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó­igazgatóság címére (1875 Budapest V., Mün- nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyereményjegyzék már­cius 6-tól megtekinthető az OTP-fiókokban, totó-lottó kirendeltségekben és a postahiva­L Varia-utalvány (75 000 forint) 2483651 V 2498438 W 2503225 V 2508012 M 2517596 W 2 536 734 W 2 541 521 V 2 551 095 V 2 555 882 ű 2560669 M 2570243 Q 2575030 R 2579817 V 2 584 604 W 2594178 R 2 598 965 W 2 603 752 V 2 600 539 W 2613326 W 2618113 S 2622 900 I 2627687 M 2632474 U 2637261 V 2642 048 W 2646835 P 2651 622 W 2665983 W 2670770 S 2675557 W 2 680 344 T 2 685131 N 2 694 705 W 2 699492 V 2713853 R 2723427 U 2728214 M 2733001 W 2 737 788 V 2 742 575 W 2 747 362 W 2752149 W 2 780 871 T 2 785 658 V 2 790 445 M 2 795232 S 2800019 S 2804806 W 2814 380 U 2819167*N 2823954 T 2828741 W 2833528 V 2 762 250 W 2 867037 W 2 971 824 V 2 876 611 C 2 881 398 N 2 895 759 V 2900546 V 2905333 V 2910120 V 2914907 V 2919694 V 2 938 842 V 2953 203 O 2 957990 W 2962 777 U 2967564 Q 2 981925 U 2986712 U 79009059 U 79013846 W 79018633 W 79023420 W talokban. 79028207 U 79032994 W 79 042 568 W 79 047 355 W 79 061 716 U 79 066 503 V 79 071 290 V 79 076 077 S 79 080 864 V 79085 651 V 79090438 W 79095225 P 79104 799 T 79109 586 U 79123 947 U 79133 521 M 79143 095 V 79147 882 V 79152 669 W 79162 243 V 79167030 W 79171 817 W 79176604 W 79186178 U 79195 752 W 79 205 326 S 79210113 S 79214 900 V 79219 687 V 79 224 474 W 79229261 W 79 234 048 T 79 238 835 O 79 243 622 U 79262 770 W 79267 557 W 79277131 W 79329 788 R 79334 575 V 79 339362 U 79 353 723 U 79 358 510 M 79363 297 V 79 368 084 S 79 372 871 U 79396806 V 79411167 V 79415954 V 79420741 W 79 425 528 S 79430315 U 79435102 U 79439889 V 79449463 V 79454250 V 79 459 037 V 79 463824 S 79 468 611 T 79 473398 U 79 478185 W 79487 759 W 79492546 U 79497333 V 79502120 V 79 506 807 U 79 516481 M 79 521 268 W 79 526 055 W 79 530 842 W 79 535 629 W 79540416 V 79545203 W 79549990 U NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postaitok: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom