Tolna Megyei Népújság, 1989. március (39. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-02 / 52. szám

1989. március 2. NÉPÚJSÁG 5 Száz év óta ünnep március 15-e Lengyelen (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Mindannyian tudjuk, hogy 1848. már­cius 15-e aranybetűvel íródott be a ma­gyar nép történetébe. E nagy jelentőségű eseményt már a múlt században is igye­keztek méltóképpen megünnepelni. Szervezett községi ünnepek azonban nem voltak mindenhol. Lengyel község lakossága 1945-ig csaknem teljes egészében német ajkú volt. Ebben a német ajkú községben 1888-ban magyar nyelvű olvasóegylet alakult. A lengyeli polgári olvasóegylet választmányában találjuk Kacskovszki Konrádot is, akinek az ősei lengyelek vol­tak, de ő magát Izig-vérig magyar ember­nek vallotta. Mint egyleti alelnök az újsá­gok, könyvek kölcsönzése, a felolvasá- sos irodalmi estek, társas vacsorák, kár­tyajátékok, zenés táncvigalmak szerve­zése mellett az egylet feladataként jelölte meg több ünnepnek a megszervezését. Az általa beterjesztett indítványra hatá­rozta el az egylet, hogy a német nemzeti­ségű községben minden évben „nemze­ti lobogós” ünnepként emlékeznek már­cius 15-re, 19-re és augusztus 20-ra. Kacskovszki Konrád nemcsak java­solt, hanem cselekedett is. Helytörténeti dokumentumok gyűjtése kapcsán került hozzám két március 15-i beszéde, me­lyekből kitűnik, hogy milyen hazafias ér­zelmekkel töltötték meg ezeket az ünne­peket. A száz évvel ezelőtt elhangzott be­szédből szeretnék kiemelni néhány rész­letet. Úgy gondolom, hogy mondanivaló­juk száz év távlatában sem veszítettek fé­nyükből. ' „1848. március 15.! Röpke pár szó és mégis mily sokat mondó, ünneplésre méltó e nagy történelmi évforduló, nem­csak azért, mert a történelem az élet mestere, s a múltban lezajlott esemé­nyekből a jelenre merítünk tanulságot; hanem mert a múltban rejlik a jövőnk kul­csa is." „Ünneplésre méltó, mert hisz a »Sza­badság, Egyenlőség ésTestvériség« ma­gasztos és fényes eszmék lelkes han­goztatása, azoknak a gyakorlati élet­ben megvalósítása iránt kifejtett törek­vés, a hazaszeretet, áldozatkészség és lelkesedés oly fokú megnyilatkozása, amilyenre aligha találunk példát egy más nemzet történetében." „És éppen ezért, még széles e hazá­ban magyar szív dobogni, emberi erek­ben magyar vér lüktetni fog; addig élni fog és élni kell! azon nap emlékének is, amelynek eseményei a hazaszeretet szent és rendületlen hitének forrásává váltak.” „Honfiúi kegyelet érzete juttassa eszünkbe, hogy 1848. március 15-én egy új, egy szebb jövő reménye ébredt föl az emberekben. Nemcsak a természet ébredt föl téli álmából, az emberek is ön­tudatra ébredtek, sok századon át tartott delejes álmukból. A Kárpátoktól le az Adriáig visszhangzott az ország, a »Sza­badság! Egyenlőség! Testvériség!« kor­szakalkotó eszméinek lelkes öröm sival- gásától. Lehullott a bilincs a sajtóról, és szabad lett a szó, a gondolat, hogy hatal­mának erejével és tüzével kitartásra buz­dítsa a honfiakat és oktassa őket haza­szeretetre.” „Öröm sugárzott, minden ember he- vült-hevült, olyan munkáért mellyel a szeretett haza nagyságának emeléséhez hozzájárulhatna. Mindenki áldozott a ha­za oltárán, a haza minden fia tehetségé­hez képest. Mindenki át volt hatva az esz­mék szentségétől, amelyek megvalósítá­sáért be állt a küzdők sorába.” „Örök fájdalom, hogy a dicsteljes már­ciusi napok keltette örömet nemsokára fölváltotta a bánat és szomorúság keserű érzete. Gyászba borult a nemzet. A határ­talan öröm keserű bánattá vált. Elnémult a szabadon hirdetett szó, és a szabadon repülő gondolat nem termékenyítette többé a lelkesedéstől duzzadó keblek­ben eltakart szíveket.” „Tudjuk és érezzük mindnyájan, hogy milyen idők következtek sorssújtott nemzetünkre. Ügyesen szított belviszály, idegen beavatkozás folytán mennyi ne­mes szív vérzett el hazája védelmében. Ezt követte: Világos-Arad, száműzetés - s tengernyi szenvedés.” „A küzdőknek vesztét gúny és átok kö­vette sokszor, s az, amit szenvedtek, első pillanatban mint visszaijesztő példa állt azok előtt, kik magasabb feladatnak akarták szentelni létüket. De, ha a törté­net folyamát tovább követjük, nézetünk megváltozik. Az elnyomók emlékét az utódok átka követi, a vértanúk tovább él­nek eszméikkel. S a jövő bámulva látja, hogy a győzelmet nem az elnyomók, ha­nem az áldozatok vívták ki, mert minden babér elhervad, s minden emlék romba dől, de akiknek eszméi az emberi jog és igazságért küzdöttek, afelett nincs az időnek hatalma.” Most, hogy március 15- ét ismét piros betűs munkaszüneti nap­ként ünnepelhetjük, történelmi hagyo­mányaink ápolásához segítségünkre le­hetnek a száz évvel ezelőtt megfogalma­zott ünnepi gondolatok. . BAI JÓZSEF Bevonulás szülői szemmel (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Borongós, csendes, eáöbe hajló reg­gelre ébredt hétfőn Dombóvár és kör­nyéke, a februári bevonulások első nap­jára. Kisírt szemű anyukák, menyasszo­nyok, fiatal feleségek kíséretében érkez­nek a rövidre vágott hajú bevonuló újon­cok a művelődési ház elé. A behívópa­rancsot szorongató fiatal fiúk és hozzá­tartozóik várják, mit hoz a következő pár óra számukra. Katonai pontossággal szólítják a fiatalokat a bevonulást irányí­tó tisztek. Bizonytalan várakozás. Talál­gatások. Ezzel a számmal ide vagy azzal oda vonulnak. Vajon ki a jólértesült? Ki­csit megkésve, nemzetiszínű zászló ke­rül a bejárat feletti zászlótartóba. Talán ünnepélyesebb lett volna, szívet melen­getőbb ez a gesztus, ha a fiatalok érkezé­se előtt, esetleg egy köszöntő táblával kiegészítve készül el a dekoráció. Ránk és a mi nyugodt életünkre fognak ők vi­gyázni. Hazafias kötelezettségüknek tesznek eleget gyermekeink, akiket mi még mindig csak „pici fiam”, „Öcsike”, „Lacika”, „Sanyikénak” becézünk. Fájó szívvel engedjük őket át a honvédség­nek. A beszélgetésekből Ítélve rájön az ember, hogy bizony vannak ezek között a fiatalok között olyanok, akik először sza­kadnak ki a családi körből hosszabb idő­re. A tisztek folyamatosan végzik felelős­ségteljes munkájukat. Tájékoztatják a fiatalokat, majd a hozzátartozókat. Min­denki megtudja, ki hova vonul be, mikor lehet először látogatni. Mikor indul az a bizonyos vonat vagy busz, mely elviszi őket. Elérkeznek az utolsó pillanatok, ami­kor már sorakozni kell. Búcsúzni kellene, az utolsó jó tanácsokat elmondani, de elakadnak a hangok. „Jó legyél, kisfiam, vigyázz magadra”. Többre nem telik a máskor oly erős atyai vagy anyai hang­ból. Integetés és elvonulnak tőlünk. Mi pedig bánatosan megyünk haza, ahol mielőbb szeretnénk látni katonafiunkat. Fülembe csengnek fiam szavai:- Büszkék legyetek rám - mondja olyan mosollyal, amibe nagy adag fe­szültség, drukk, egy kis szorongás is ve­gyül. De ezt csak mi szülők vesszük ész­re.- Apu, ne engedd sírni az anyut. Anya te meg ne pityeregj, látod felnőttem, és nem is a világ végére megyek. Majd írok... Bizony most ő az erősebb. TULEZI GYÖRGY Méterszer kettő tíz ennyi jár egy embernek Temetőgondnok (is) a temetőgondokról Apró, törékeny, ősz hajú hölgy érkezik, meglepően fiatalos léptekkel. Temető- gond? Ö nem tud semmi ilyenről. Leteszi a fehér, zománcozott tejeskannát a teme- tőútra... Klem Péter temetőgondnok csiz­mája sáros. Nem érti a nénit. A nénit, aki a férjéhez jött a temetőbe.- Nénike, aranyos, a férje az öregte­metőben nyugszik? - kérdezzük.- Igen, lelkem, majd engem is oda te­metnek mellé. - Azonnal sírva is fakad.- Vele éltem, holtomban is vele akarok lenni. Ha meghaltam, már úgyis mindegy hová tesznek, ellenkezni sem tudok... Ott akarok nyugodni. Mellette. A nagymányoki új temetőt akármelyik kis- vagy nagyváros megirigyelhetné, a rendje miatt. Már amennyire szokás egy temetőt irigyelni. A temetögondnok meg­szállottan igyekvő, leszázalékolt bá­nyász. Új temetőt teremt betonozott utak­kal, előre kijelölt sírhelyekkel.- Méterszer kettő tíz - ennyi jár egy embernek. Lemegyünk kettő negyven mélyre, s ha családtag is meghal, fölötte harminc centivel temetjük. Egyszer kell megváltani a sírhelyet, és megvan a falu kívánsága is, a közös sírhely. A régi te­mető? Életveszélyes a sírt megásni. Ál­landóan bedől. Egy-egy temetéskor hat­hét koponyát is újra el kell földelnem, any- nyira telített az egyházi temető... Nos itt a gond, ami évek óta, sőt több mint tíz esztendeje csak húzódik. A falu idősebb lakói ragaszkodnak ahhoz, hogy az „öregtemetőbe” temessék őket. A tanács kérte a nagymányoki esperest, hogy az egyházi teijietőt adja tanácsi ke­zelésbe, hogy lezárhassák.- Nem engedélyezi a pécsi püspök­ség. Hivatalosan nem adhatom. A két temető közt lévő ösvényt, amit kitapos­tak, mondták telekhatárnak... De azt is tudni kellene, mit nevez ön egyházi, és mit világi temetőnek... - kérdezi Lovinusz Mihály nagymányoki esperes plébános. A tanács, ha az egyház felajánlja, köteles átvenni az egyházi temetőt, ugyanakkor Nagymányokon úgy gondolták, elébe mennek a „várható" ajánlatnak. A pécsi Klem Péter temetögondnok: - „Ez a kulturált temetkezési mód”. püspök nem engedélyezte a temető át­adását. A temetők rendjéről az 1008/ 1970.-es sz. Kormányhatározat és a 10/ 1970. ÉVM-EüM rendelet szól, mely ki­mondja, a temetők rendjéért mindig a tu­lajdonos felel. A nagymányoki „öregte­mető” tulajdonosa az egyház. Kerítést kívántak húzni a két temető közé, de sírokat kellett volna bolygatni, ami kegyeleti kérdés... Eközben a falu­ban mindenki úgy tudta, hogy az temet­kezhet ide, akinek közvetlen hozzátarto­zója (férjnek felesége, és fordítva), ott van eltemetve. Éppen a zsúfoltság miatt. Új sírt kialakítani nem engednek, ez a hír járta. A falu ezt hallgatólagosan el is fo­gadta. Közben jöttek a gondok, mert akadt, akit ide temettek el, akadt, akinek az új temetőbe kellett temettetnie halott­ját. Sokan mentek a tanácshoz, sírva-kö- nyörögve, fenyegetőzve, jogos és kevés­bé jogos indokokkal. A tanács? Mivel a temető nem az övé, sem engedélyezni. sem tiltani nem tudta a régi temetőbe való temetést. Mintha vártak volna bennünket Pak- saiéknál. A gyász még közeli. Mindkét nő feketében. Anya és lánya. Egyiküknek a férje volt a gyász „okozója”, míg mási­kuknak az édesapja. A fiatalasszony, Paksai Mihályné nyilatkozik:- így beszéltük meg. Nem a mama be­szél, hanem én. Nem tartunk semmit sé­relmesnek. Sem az esperes úr, sem a ta­nács, sem a temetőgondnok részéről... Megütődöm a hallottakon, s érzem, va­lami keserűség bujkál a házakban. Vala­mi nagyon fáj, de... És ez a de...- A régibe szerettük volna édesapát temettetni. 36 éve lakunk itt, a temetővel szemben. Apuka tette rendbe a csalitos, orgonabokros temetőoldalt... Most?! Ha kinézünk, ezer sírt látunk. Apukáét nem... Az idős hölgy sírva fakad. Keserű piru­la számára az a megméretés, ami miatt a férje nem ott pihen ahol szerette volna.- Tudja, az a baj, hogy nincs rendelet, hát nincs is rend. Az a baj, hogy lehetősé­get adnak a szóbeszédre. Kinek szabad, kinek meg nem... Hogy van ez? * A legutolsó eset után szabadultak el az indulatok. Ugyanis akadt, akit a régi te­metőben temettek el, pedig nem fekszik ott se felesége, se közvetlen hozzátarto­zója. Aki intézte a temetést, bement a ta­nácshoz. Ott se nem tiltották, se nem en­gedték, hogy a régi temetőbe kerüljön a halott.- így volt. Én elmondtam ugyanezt, nem engedhetem, nem tilthatom - említi Teleki István tanácselnök. Erre az illető elment a temetőgondnokhoz, azt mondta neki: „Te itt nem vagy senki, az elnökkel beszéltem, mégis oda temettetjük a régi­be." Ezek után tiltottam meg a gondnok­nak, hogy segítséget adjon a temetés­hez. Klem Péter mutatja az új sírhelyeket, amelyekhez betonjárda vezet, a beton­keretes sírokat.- Soha egyetlen fillér borravalót, csú- szót el nem fogadtam - mondja. Annak az árát, amit végeztem, viszont megkér­tem. Akadt példa arra is, hogy két-három hónap után is kifizethették a hozzátarto­zók a temetést. Amikor a fájdalmuk eny­hült... Én jól megvagyok a faluval. * Varga István megyei egyházügyi titkár: - A katolikus püspöki kar állásfoglalása: temetőket nem adnak át. Ezt tiszteletben kell tartani. A városi földhivatal meg tudja mondani, melyik temetőrész kié. Minden­ki a saját temetőjében tartson rendet. A gond rendezése közös érdek. Akadálya nincs. * Az esperes felkereste a tanácsot, kö­zösen megegyeztek, mindenki intézi a saját ügyeit. Az érvényes előírások alapján min­denki megválaszthatja, hová temetteti halottját. A zsúfolt egyházi vagy a közte­metőbe. SZABÓ SÁNDOR Összevont részközgyűlés (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Csibrákon megtartották a dombóvári áfész által szervezett szokásos évi rész- közgyűlést. Megtárgyalták az 1988. év eredményeit és az ez év feladatait. A gyű­lés résztvevői hozzászólásukban főleg a takarmánytáp-ellátás hiányosságát kifo­gásolták. Foglalkoztak a zöldségfélék termelési szerződtetésének csökkené­sével, elmaradásával. Felvetésekre Ko­vács Imre, a kereskedelmi osztály veze­tője adott kimerítő választ. Hallgatók el­határozták, hogy 2 évi vásárlási visszaté­rítést nem vesznek igénybe, s így jegyzé­sük 300 forintról 500 forintra egészül, természetesen a későbbiekben ez visz- szatérül. A részközgyűlést a hőgyészi ta­karékszövetkezettel együtt tartották, a ta­karékszövetkezet vezetősége is beszá­molt az elmúlt évben elért eredményekről és tevékenységükről. Az összevont rész- közgyűlés eredményes volt és befejezés előtt az áfész ajándékot, míg a takarék- szövetkezet jutalékot adott át a résztve­vőknek GOMBIK FERENC Ö n ké n tes tűző Itó k (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Megtartotta éves közgyűlését a kisvej- ke-lengyeli községi önkéntes tűzoltó egyesület. Lovász Árpád parancsnok is­mertette az elmúlt évi munkáról szóló be­számolót. Az előterjesztés kapcsán élénk eszmecsere alakult ki. A hozzászólások­ból kitűnt, hogy az önkéntes tűzoltói munka vesztett régi presztízséből, a fiata­lok körében már egyre kevésbé vonzó. A tagság zömét a 30-40 éves korosz­tály alkotja. A helyi tanácsok mint az egyesületek patronálói egyre kevesebb támogatást tudnak nyújtani. Gondot okoz még, hogy egy-két községben a szertá­rak felújításra szorulnak. Az állampolgári fegyelem lazulásával emelkednek a laká­sokban a tűzvédelmi szabálytalanságok. A területfelelősök jogos bírálatait, észre­vételeit nem veszik jó néven a lakók. A társadalmi, s önkéntes tevékeny­ségért elvileg nem vár senki külön díja­zást, a tiszteletdijak igen alacsony össze­ge sem jelent különösebb vonzerőt. Az elmondottak ellenére valamennyi hozzá­szóló kiemelte az önkéntes tűzoltói mun­ka fontosságát, annak szükségességét. A jelenlegi gazdasági helyzet nem teszi lehetővé az állami tűzoltóság személyi- és eszközállományának jelentős bővíté­sét, illetve korszerűsítését, így a Kisvejke és társközségeihez hasonló települése­kén az önkéntes tűzoltóság fenntartása továbbra is indokolt. ORBÁN JÓZSEF- Majd engem is oda temetnek, mellé...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom