Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-02 / 28. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! Z MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A legnagyobb kedvezményes elbánás-kölcsönösen Szöul: Horn Gyula külügyi államtitkár és Sin Dong Von dél-koreai külügyminiszter-helyettes a február 1-én megnyitott magyar nagykövetség táblájára mutat (MTI TELEFOTÓ) Megfelelő előkészítés után, a nem távoli jövőben sor kerülhet a találkozóra Grósz Károly, az MSZMP főtitkára és Ro Te Vu, a Koreai Köztársaság államfője között - egyebek között erről tájékoztatta szerdán délután a nemzetközi sajtót Szöulban Horn Gyula külügyminisztériu- mi államtitkár, aki a nap folyamán látogatást tett a köztársasági elnöknél, s átadta neki Grósz Károly levelét. A diplomáciái kapcsolatok felvételével gyakorlatilag létrejött az alapja a széles körű politikai kapcsolatoknak is, beleértve a legmagasabb szintű érintkezést - mondotta. A teljes körű diplomáciai kapcsolatok létesítése a Koreai Köztársasággal nem hirtelen elhatározás, hanem hosszú és szívós munka eredménye, amelynek során tekintettel volt mindkét fél a fokozatosság elveire is - tette hozzá az államtitkár hangsúlyozva meggyőződését arról, hogy azzal a kétoldalú, széles körű és konstruktív együttműködés számára teremtették meg a megfelelő feltételeket. Arra is rámutatott, hogy a megállapodások egyetlen ország ellen sem irányulnak, sőt, a jobb megértéshez hozzájárulva támogatni tudják a kapcsolatok békés fejlődését a Koreai-félszigeten. Kérdésre válaszolva Horn Gyula kifejtette, hogy Magyarország nem kíván változtatni a KNKD-hoz fűződő kapcsolatain, ugyanolyan módon törekszik azok folytatására, mint eddig tette. Elismeréssel számolt be arról is, hogy magas rangú dél-koreai tárgyalópartnereitől egyetlen rossz szót sem hallott a KNDK-ról, ellenkezőleg: mindenki azt hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok normalizálására törekednek Észak-Koreával. A kereskedelmi és gazdasági együttműködési egyezményről kifejtette, hogy a megállapodás maximálisan figyelembe veszi a magyar GATT-tagságból származó jogokat, ugyanakkor nagy fontosságú, hogy a legnagyobb kedvezényes elbánást biztosítja egymás számára a két ország. Tehát semmiféle egyoldalú kedvezményről nincs szó, viszont nagyon lényeges, hogy amilyen gyorsan csak lehet, a magyar vállalatok, kereskedelmi és pénzügyi körök szoros kapcsolatot építsenek ki koreai partnereikkel - mondotta. Az elektronika, híradástechnika, gépkocsigyártás, szállodaépítés és közös üzemeltetés jöhet számításba, ugyanakkor az érintett vállalatok intenziven foglalkoznak harmadik piaci közös megjelenés előkészítésével is, tájékoztatott Horn Gyula. Arra is rámutatott, hogy a múlt évi 28 millió dolláros forgalomnak csak 10 százaléka a közvetlen magyar export, de a szakemberek arra számítanak, hogy még a tavaly kétszeresére nőtt forgalomnál is látványosabb felfutás következik be a két ország közötti kereskedelemben. A megyei pártbizottság ülése nyomán Egy egyszerű mezei termék vándorútja... Intené Saaras Sátorral, a B OtfAS „Nagyon szeretek vitatkozni, különösen akkor, ha okos érvekkel meggyőzzük egymást. Viszont nagyon nem szeretem, ha valamiben megegyeztünk, utána még vitatkozunk, mert akkor már nincs mese, nincs kifogás, adott a feladat, amit végre kell hajtani" - mondja Sparas Gábor, a „BOVAS” Vasipari Kisszövetkezet műszaki vezetője, kohómérnök annak a beszélgetésnek a kezdetén, amelyet a pártbizottsági üléssel kapcsolatban folytattunk. Sparas Gábor meghívottként kért szót a múlt heti ülésen. (Folytatás a 2. oldalon.) Hetvenkilenc osztályt indít az 505-ös A demográfiai hullám megyeszékhelyre zúduló középiskolás gyermekáradatának nagy részét az 505. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet fogadja a következő tanévben. Eddigi 72 osztályán kívül újabb hetet kell indítania, a szükséges feltételek azonban hiányoznak ehhez. Kevés a hely, s a már eddig is áldatlan állapotok miatt egyre csökken a tanárok száma is. Az iskolavezetés a gondok megoldását a kollégium újabb szintjének oktatási célra való átalakításában látta, a fenntartó városi illetve megyei tanács viszont nem értett egyet ezzel. Ezért - mint azt már hírül adtuk - Péter Szigfrid országgyűlési képviselővel, Póla Károllyal, a megyei művelődési osztály vezetőjével (az intézmény korábbi igazgatójával) és Jankovics Lajosnéval, a városi művelődési osztály vezetőjével nemrég elég viharos beszélgetést folytattak a pedagógusok. (Folytatás a 4. oldalon.) Válasz a kihívásra Az Orion tamási gyáregysége mintegy 420 főt foglalkoztató üzem, fő profilja a televíziókhoz szükséges csatornaváltók, infravörös távirányítók adó- és vevőegységei, trafók és egyéb alkatrészek, valamint magas- és középsugárzó hangszórók gyártása. Boltokba kerülő késztermékeket tehát itt nem is gyártanak. Mégis elsősorban fogyasztói szempontú kérdésekkel kerestük fel Varga Lászlót, a gyáregység igazgatóját (Folyt, a 3. oldalon). Mindennap - bizonyítvány Csattanós atyai pofon indította iskolába a minap az ötödikes Tasnádot. Fájt az ütés, szégyellte is magát, de érezte, jogos volt a nyakleves. A reggeli készülődés közben apja észrevette a lepedő alól kikandikáló ellenőrzőt. Néhány napja aláírta, s most, a sietős indulás előtt talán ki sem nyitja, csak belecsúsztatja a gyerek táskájába, ha Tasnád gyanús hirtelenséggel ki nem kapja a kezéből. A nagy sietség persze feltűnt, az apa elkérte a könyvecskét. Egy előző nap kapott igazgatói figyelmeztetés, s több újonnan bejegyzett elégtelen éktelenkedett benne. A fiatal szülők szinte felnőttként, egyenrangú társként nevelik fiukat, csinytevé- seiért, ha becsületei vállalta őket, soha nem verték meg. A füles a hazug titkolózásnak szólt. > Később kiderült, az osztályfőnök beszedte az ellenőrzőket, s minden, a naplóban szereplő osztályzatot beírt, hogy tájékoztassa a szülőket, mire számíthatnak a félévi értesítőben. A közelmúltban szinte minden iskolában összegyűjtötték az ellenőrzőket, beírták a kimaradt jegyeket. Ahol a család és az iskola kapcsolata rendszeres, ott túl nagy meglepetés nem érheti ilyenkor a szülőket. Ahol viszont az apuka vagy anyuka nyolcadikos korában sem ismeri fia, lánya tanárait, az ellenőrzőről hónapokon át elhiszi, hogy azt épp „magánál felejtette” valamelyik nevelő, előfordulhat, hogy januárban döbben rá, két tantárgyból megbukik a csemetéje. Ekkor kezdődik a szaladgálás, még óráról is kihívják a pedagógust, legyen szíves feleltetni a gyereket, akár kétszer is, csak kapja meg a kettest, négyest, ötöst. Most február első napjaiban kiosztják az értesítőket. Előzőleg a nevelőtestületek osztályozó értekezleteket tartanak, itt döntenek a jegyekről. Nem csupán a feleletek, dolgozatok számtani középarányosát alapulvéve, hanem a tantervi követelmények teljesítését, a tanuló érdeklődését, részvételét az órai munkában, a tantárgyakkal kapcsolatos önálló problémamegoldó képességét, fejlődését vagy visszaesését is. Viselkedését, közösségi munkáját szorgalmát szem előtt tartva kialakítják magatartási és szorgalmi jegyét. A gyerekek többsége izgatottan várja az eredményt, szünetekben lázasan átlagolnak, találgatnak, reménykednek. Akadnak persze, akik „év végére majd kijavítom” jelszóval fütyülnek a félévi osztályzatokra, s abban a tévhitben, hogy a továbbtanuláskor csak az utolsó két év számit, nyugodtan csücsülnek a babérjaikon. Rosszul teszik. A középiskolák, gimnáziumok ugyanis egyre inkább kiváncsiak az ötödik, hatodik osztályos bizonyítványokra, s a felsőfokú oktatási intézményekben is köny- nyebben megállják a helyüket azok, akik egyenletes színvonalon, alaposan alsajátították a szükséges ismeretanyagot. S ami talán még ennél is fontosabb: az iskola védőburkán kívül kerülve, nem osztályzatokkal, de sokkal szigorúbb mércével napról napra megmérettetik az ember. Ha majd a gyerekek hazahozták az ellenőrzőt, a jutalom vagy a dorgálás mellett erről is beszélni kellene velük. CSER ILDIKÓ Bár lenne több szárnya, nyaka a csirkének! Idén nem csökken a termelés a bátaszéki baromfifeldolgozóban Darabolt árut szállítanak a környékre Naponta 8000 darab csirkét dolgoznak fel Bátaszéken Nem esett vissza a kereslet, csak a piac igénye változott némileg. A Kiskun- halasi Baromfifeldolgozó Vállalat az elmúlt évben 37 ezer tonna baromfit dolgozott fel, idén ez az arány a terv szerint módosul: tíz százalékkal csökken a csirke aránya, növekszik ellenben a tőkés exportra is szállított hízott liba. Míg a központban zömében külföldi megrendelőknek szállítják a szárnyas terméket, addig a bátaszéki üzemben az úgynevezett „kieső” csirkéket "mentik meg", dolgozzák fel. A bármilyen hibával bíró, de természetesen állatorvosi minősítéssel, engedéllyel szállított baromfit itt korszerű holland gépsoron, darabolt áru formájában értékesítik. Mint másutt, itt is nagy gondot jelent, hogy nem egyenletes az állomány, elsősorban a takarmány és a tartási körülmények miatt nagyon eltérő súlyúak. A tavaly feldolgozott 210 vagon csirkét Bátaszék környékére és a megyében sokfelé, egészen Nagymányokig szállították. A visszajelzések alapján hetven százalékban az olcsó áruféleségeket keresik elsősorban, a szárnyat, nyakat, aprólékot... és az utóbbi időben úgy tűnik, mintha túl sok melle, combja lenne egy-egy csirkének... Lassan ez is megfizethetetlen.-tzs-kaA gazdasági rendészet munkájáról (3. oldal) Egy műszakban, félig kézi technológiával dolgoznak a holland gépsoron