Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-10 / 35. szám

1989. február 10. Képújság 3 Botond cipője állja a sarat ...bár a jó g 1 efnyeri méltó büntetését Középpontban a vállalkozás és a piacgazdaság Csáki Csaba az új gazdasági modellről Lakásügyeink A munkahelyi támogatásról Amíg a gazdálkodó szervezetek munkaerőhiánnyal küzdenek, em­bereik megtartásában komoly segít­séget jelenthet számukra az, hogy rendeletekben meghatározott, la­kással kapcsolatos célokra vissza nem térítendő támogatást, illetve köl­csönt nyújthatnak munkavállalóik­nak. Elképzelhető, hogy ennek a le­hetőségnek a szerepe a jövőben - munkaerőbőség esetén - módosul, és az eddigieknél fokozottabban csak a munkáltató számára fontos emberek segítésére szolgál. Jelen­tősége azonban mindenképpen el-* sősorban azoknál a gazdálkodóknál van és lesz, amelyek anyagi helyze­tüknél fogva képesek ilyen célra ál­dozni. Ilyen cég például a tolnai Gép­es Műszeripari Szövetkezet, mely­nek példáját - lévén a munkáltatók által nyújtott lakáscélú kölcsön ugyan jogszabályokkal körülhatá­rolt, mégis egyedileg a kollektív szer­ződésben, belső szabályzatokban konkretizált - bemutatjuk. A GÉM-ben az általános jogszabá­lyi keretek között a közgyűlés dönt az e célra felhasználható alap nagysá­gáról, ez az összeg évente a várható igényeknek megfelelően mintegy 300 ezer forint. A szétosztás elveiről is szövetkezeti fórum, egy, a szociál­politikai kérdésekkel foglalkozó bi­zottság határoz. Általánosságban el­mondható, hogy aki a szövetkezetnél tisztességgel, becsülettel legalább egy éve dolgozik és a szociális kö­rülményei is indokolják, az részesül­het a támogatásból, nem követel­mény vele szemben, hogy valami na­gyot alkosson, különösebben kvalifi­kált vagy vezető állású legyen. Saját szabályaik szerint a szövet­kezet maximálisan 50 ezer forintos kamatmentes kölcsönt biztosít a jo­gosan igénylőknek - akik kérelem­mel fordulnak a vezetőséghez - la­kásvásárlásuk vagy építésük támo­gatása végett. A 300 ezer forint körüli összeg - kiegészítve a fizetett tör­lesztésekkel - évente 6-8 dolgozó lakásmegoldását segítheti. A nyújtott kamatmentes kölcsön lejárata 15 év, így a havi törlesztés csupán 2-300 forint. Amennyiben a dolgozó a kölcsön teljes összegének visszafizetése előtt megválik a szövetkezettől, ak­kor fölszólítják a tartozás egy ösz- szegben történő megfizetésére. Ha ezt nem tudja teljesíteni, akkor az ‘ügyintéző OTP a tartozást kamatos kölcsönné számolja át s így történik a további törlesztés. (Folytatás az 1. oldalról.) A belföldi fogyasztóhoz csak jobb ci­pővel, a fizetőképes kereslethez alkal- mazkodóbb árakkal lehet közelférkőzni. Egyik sem egyszerű feladat, hiszen gyenge alapanyagból - a jó bőr a bőr­gyárak exportérdekeltségének megfele­lően nem cipő formájában hagyja el az országot - nem lehet könnyű, puha, ké­nyelmes és hajlékony lábbelit előállítani. Hasonlóan nem mozoghatnak széles sávban akkor sem, amikor az árak ke­rülnek szóba, de értékelemzést folytat­nak - csak annyi munkát és anyagot használnak föl, amennyi éppen kell -, termelékenységet növelő technológiát igyekeznek alkalmazni, import esetén mérsékeltebb árú anyagot választanak illetve magasabb árért magasabb minő­séget vásárolnak. E törekvések ellenére mondja Sós Csaba: Nem tudom, elérjük- e, hogy a cipőárak ne nőjenek, pláne csökkenjenek. De ha ezt nem valósíthat­juk meg, akkor a belföldi kereslet tovább csökken. Mivel ez utóbbira legalábbis megvan az esély, máris a kályhához ér­A Dombóvári Városi Tanács legutóbbi ülésén Vidóczy László tanácselnök tájé­koztatót tartott az elmúlt hetekben meg­tartott tanácstagi beszámolók tapaszta­latairól és az állampolgárok felvetett kér­déseiről. Elmondta, hogy a beszámolók­ra való állampolgári reagálások az eddi­gieknél sokkal nyíltabban vetették fel a problémákat. Több olyan kérdés is el­hangzott, amelyek megvalósításához majd testületi döntésre lesz szükség. Ezután szóbeli kiegészítést fűzött a be­terjesztett 1989. évi pénzügyi tervhez, amit több mint két órán át tartó vita köve­tett. A hozzászólások két fő témakör köré csoportosultak. Az egyik az újdombóvári általános iskola már megkezdett bővíté­se, melyre a pénzügyi tervben 24 millió keztünk: nincs más megoldás, mint a fo­kozottabb tőkés piacra való termelés. A Salamanderrel való stabil kapcsolatot si­került továbbfejleszteni, tavaly 70-80 ezer párral nőtt a kiszállított mennyiség. A további termelésnövelés érdekében növeli a gyár felsőrészgyártó kapacitá­sát, legjobb tsz-melléküzemági partne­reinek bevonásával, a dolgozók átképzé­sével. Egyéb piacok meghódítása is cél, erőteljes a piackutatás. Francia, svájci, osztrák cégek érdeklődnek illetve rész­ben már megrendelést is adtak rámán varrott termékekre, korcsolyacipőre, fél­készárura. Újabb partnereket remélhet­nek a februári New York-i,.és müncheni, a márciusi düsseldorfi kiállításoktól. A haza- bőr- és cipőipart fenyege­tő gödör körül a Bonyhádi Cipőgyár előtt többen is állnak, nincs tehát közvet­len veszélye a lecsúszásnak. Ugyanak­kor a talaj meglehetősen sikamlós, hosz- szabb távon csak strapabíró, a bokát is biztosan tartó cipővel lehet a felszínen forintot tudott a tanács előirányozni. Ez az összeg 24 millióval kevesebb, az ütemtervben meghatározott építési költ­ség ez évi terheinél. Ezért úgy határoztak, hogy a tanács megbízza a végrehajtó bi­zottságot, hogy szakemberekkel vizsgál­tassa meg a lehetőségeket, miképp lehet pótolni a hiányzó költségeket, hitelfelvé­tel, vagy kötvénykibocsátás útján. Több tanácstag felvetette, hogy töröl­jék el a településfejlesztési hozzájárulást a városban. A vitája végén 19-en igent, 15-en nemet mondtak, 1 fő pedig tartóz­kodott a szavazástól. így a városi tanács döntése szerint a befolyt teho csökkenti az újdombóvári ál­talános iskola fejlesztésénél hiányzó összeget. MAGYARSZÉKI ENDRE Csáki Csaba akadémikus, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora, annak a bizottságnak a vezetője, amely ki­dolgozta egy új magyar gazdasági modell alapelveit, vázlatát, mint az MSZMP új prog­ramjának részét, feltéve, hogy a pártvezeté­se elfogadja azt Erről a modellről tartott előadást január 28-án Salgótaijánban a Fia­tal Közgazdászok Országos Konferenciá­ján. Előadása után szakított rá időt, hogy kérdéseinkre válaszoljon:- Hogyan tudná röviden összefoglalni ennek az új gazdasági modellnek az alap­elveit?- Nagyon röviden nehéz... Először né­hány szót arról, hogy miből indultunk ki. Annak ellenére, hogy már a hatvanas évektől reformálunk, a gazdaság műkö­dése lényegében megmaradt a sztálini keretek között. A gyógymód tehát nem a további reformálás, hanem a modellvál­tás. Mindenfajta nemzetközi összeha­sonlítás azt mutatja, hogy a szocialista gazdaság alapokig ható átértékelésére var^ szükség. Ezt egyetlen szocialista or- zágban sem vállalták még fel. Olyan rendszerre kell törekednünk, amely merít a nemzetközi tapasztalatok­ból, de felhasználja a magyar adottságo­kat. Ezen belül szükséges a tulajdon-és érdekeltségviszonyok alapvető átrende­zése, a társadalmi tulajdon működőké­pes formáinak kifejlesztése, a-magán- tulajdon újraértékelése, egyenjogúsítá­sa. A versenysemlegesség és a piaci mechanizmusok majd kialakítják az egészséges arányokat a különböző tu­lajdonformák között. A vállalkozást kell a gazdaság közép­pontjába helyezni, valódi piacgazdasá­got kell kiépíteni, és a piacnak kell a fő in­tegrációs mechanizmussá válni az állami tervezés helyett. Bár Marx annak idején anarchisztikusnak tartotta a piaci szabá­lyozást, de ő még nem ismerhette a bü­rokratikus állami szabályozás keltette gazdasági anarchiát. Persze, ha a piacot emlegetjük, nemcsak árupiacra gondo­lunk, hanem a gazdaság minden részét át kell hatnia a piaci mechanizmusoknak. Legyen tehát pénzpiac, termelőeszközök piaca, munkaerőpiac, stb. Feltétlenül változnia kell az elosztási rendszernek is. A piac által elismert telje­sítmények kapjanak nagyobb jövedel­met. Ezzel nőni fog a differenciálódás a társadalomban, de ez elkerülhetetlen, mert enélkül nincs hatékony ösztönzés. Évtizedekig elítéltük a munka nélkül szer­zett jövedelmeket, ezen a gondolkodás- módon változtatni kell, el kell fogadni a differenciáltabb vagyoni helyzetet. Ennek az új gazdasági modellnek a tényleges megvalósulása a lakosság és a vállalatok körében sajnos áldozatok­kal, feszültségekkel jár. Nagyon fontos, hogy a folyamat közben jelentkező eseti anomáliákat az állam ne próbálja azon­nal kezelni, mert ezzel újratermeli azokat.- Nem veszélyezteti-e a fejlődésnek ez az útja a párbeszédet a többi szocialista országgal?- Tudomásul kell vennie mindenki­nek, hogy hol élünk, hol a helyünk a vi­lágban. A szomszédaink 500 év múlva is szomszédaink lesznek, hiszen nem köl­tözhetünk el innét. Ezért nem szabad, hogy komoly problémák kialakulhassa­nak a környező országokkal, legalábbis nekünk erre kell törekednünk. Problé­mák persze azért vannak, ezt mindenki tudja, és most nem Romániára gondolok. Hanem arra, hogy a különböző gazda­ságpolitikai kongresszusokon, tárgyalá­sokon, amelyeken minden szocialista or­szág részt vesz, nincs összhang, igazi párbeszéd, vita, vélemények ütközteté­se, hanem mindenki mondja a magáét. Valódi tartalmas párbeszéd közgazdasá­gi, társadalomtudományi kérdésekről csak a Szovjetunióval és Lengyelország­gal zajlik.- Kapott-e a bizottság a munka elkez­dése előtt instrukciókat, esetleg arról, hogy milyen határig mehetnek el?- A legnagyobb őszinteséggel mond­hatom, hogy semmiféle előzetes instruk­ció nem volt, nem történt beavatkozás a bizottság munkájába, erre talán Pozsgay Imre személye szolgálhat biztosítékul, aki ezt az egész munkát irányította.- Tulajdonképpen milyen stádiumban van jelenleg ez a modell, és hogyan képzelik a továbblépést?- A bizottság meglehetősen elvi síkon, alaptéziseket felállítva dolgozta ki a gaz­dasági modellt. Még számos részletkér­dés vár megoldásra, majd széles körű társadalmi vitára kell bocsátani. Az elfo­gadtatás a hatalommal és a tömegekkel talán nehezebb lesz, mint a kidolgozás. A hatalomtól nem mint engedményt kell kicsikarni az elfogadást, hanem rá kell vezetni, hogy ez elkerülhetetlen, a to­vábblépés egyetlen lehetséges módja, miután az eddig alkalmazott gazdasági modell minden területen kudarcot vallott. Persze, nem arról van szó, hogy a hata­lom esetleg tagadná a modellváltás szükségességét, hiszen mindenki érzi, hogy ezt meg kell tenni, hanem inkább a modell egyes részletei képezhetik vita tárgyát. Hogy minden részlet elfogadásra kerüljön, ehhez megfelelő stratégiát kell kidolgozni,,de ezt mi közgazdászok már nem tekintjük feladatunknak, legyen ez a politikusok dolga. A tömegekkel való el­fogadtatás sem kisebb horderejű problé­ma. A gondolkodásunkban ma még a ré­gi modell erősen tartja magát, mélyen gyökerezik, nehéz kiirtani. Nagyon ala­pos tájékoztatást kell adni, oktató, ismer­tető anyagokat terjeszteni, a tömegtájé­koztatási eszközöket, sajtót, rádiót, tele­víziót igénybe kell venni ehhez. Én bízom benne, hogy mindenki megérti és egyet­ért ennek a gazdasági modellnek az alapelveivel. _ Á _ állva maradni. ROSTÁS ILONA Fotó: GOTTVALD KÁROLY A mutatós, könnyű és. hajlékony cipőket külföldi tervező álmodta meg - külföl­di alapanyagból Dombóváron marad a teho Hurok a kötélen [ 21. Veszélyes a megállapítás. A tanácsi költségvetésből bunda­meccseket támogató vezető „egy korszak áldozata”. Akkor mit mondjon a tíz és fél millió magyar? Akik a felmentést adják (adták) ugyanakkor a nyilvánosságon akarják számon kérni: nem hajlandó ma már senki kisiskolás módjára szót fogadni és hajbókolni, elfo­gadva a fejedelmi gondoskodó, atyáskodó hangot. A vezetők min­denhatóságát és a vezetettek bárgyúságát. Mit gondolhat az ember a nyilvánosságról akkor, amikor a megyei tanács ülésén olyan szavak is elhangozhatnak: „Felelőtlenség volt az újságban közölni, hogy Sárosdon eltörölték a tehót, mert most ott­hon a mi falunkban is ezt követelik az emberek”. Struccpolitika. A te­lepülésfejlesztési hozzájárulás elvetélt gondolat volt. Ezt kellene már végérvényesen kimondani, helyette inkább homokba dugják a fejü­ket némelyek. Nem veszik észre, hogy egy ilyen mondat elárulja a felszólalót, aki ezek szerint nem tudja, vagy nem akarja tudomásul venni: az emberek hajlandóak a teho tízszeresét is áldozni, ha olyan­ra kell, ami számukra is fontos. Máskülönben hogyan készülhetett volna el annyi községünkben a vízvezeték, az a rengeteg út és járda. De ő ragaszkodik a tehóhoz - mert megyei tanácstag, csak azt tud­nám, hogy kit képvisel - mert a hatalom mindenhatósága csorbulna akkor, ha kimondanák: alkalmatlan mindenre. Gondolkodik az ember és foglalkozásánál fogva közéleti vénájú lévén, olyan kérdéseket tesz fel, amire, ha nem találja a választ, képtelen tisztességesen ellátni feladatát. Elfogadhatom-e mint köz­életi ember, vagy egyszerű választópolgár, hogy a „városatyák” a nevemben, a nevünkben „megkönnyezzenek” egy olyan hivatalno­kot, aki „mindent kihajtott magának" - ezt egy munkatársa jelentette így ki - a főnökei pedig képtelenek voltak ellenállni: inkább adtak la­kást és lakástámogatást, amit követelt. Végül a nyilvánosság az ok és ö kijelenthette: „Csalódtam ebben a városban”. Pedig normális vi­szonyok között a városatyáknak kellett volna azt mondani, hogy ők csalódtak és hibáztak akkor, amikor hozzájárultak a kinevezéséhez. Persze, tévedhetünk mi sajtómunkások is. Hiba a türelmetlenség, a mindenáron való leleplezés. Ugyanakkor azt sem várhatjuk el, hogy önként legyen mindenkiazonnal nyílt és demokratikus. Kény­szer kell ehhez is. A nyilvánosság és nem a sajtó kényszere. A vá­lasztók kényszere. Az adózó állampolgár kényszerítő öntudata, ami­kor igenis számon kéri: mire fordították a pénzt. Aki részt kíván venni a megújulásban, s nem elégszik meg a csi­galassúsággal, annak tisztában kell lennie azzal is - állapítom meg -, hogy támadják, gátolják a munkájában és legszívesebben szám­űznék, elfeledve azt a szót is: megújulás. A „rendpártiak” miért is mondanának le önként a „rendről”, amikor az a világ legkényelme­sebb dolga: kiadjuk a jelszót és mindenki egy nótára masíroz. Elhessegetem magamtól a rossz gondolatot. A keserűséget. Azt, hogy a nyilvánosság még mindig gyermekcipőben botladozik. Hi­szen, aki időnap előtt feladja, vesztes lesz.- Merre jársz? - veszi észre felhős homlokomat és az alig hallható sóhajt Sándor.- Szakmai keserűség - mondom - nem számít.- Az én lelkemben lehet vájkální, a tied meg tabu - figyelmeztet az egyoldalúságra a barátom. Szerencsémre az utolsó mondatnál már közöttünk van Sára is, és bekapcsolódik a beszélgetésbe:- Túl gyorsan jött a sajtó megújulása és az emberek nem tudják, hogy milyen „füllel vegyék” az új hangokat - jegyzi meg. - Meg kell tanulni olvasni újra. Eddig a sorok közötti olvasást ismertük. Ma meg zavarba jövünk, hogy a lényeg nem a sorok között van.- Ebben van valami - villanyozódok fel a kristálytiszta logika hallatán.- Sajnos, mi asszonyok kívülállóak vagyunk, de ennek van előnye is: jobban belelátunk a körbe, annak is a közepébe, mert azt azért ne tagadjátok, hogy a férfiak játéka maradt a politika.- Ha ez játéknak nevezhető - szólunk szinte egyszerre Sándorral.- Néha annak látszik. A magamfajta pedig ilyenkor mosolyog. Per­sze kínunkban is mosolyoghatunk, hiszen én sem tudom, hogy miért kell ilyen sürgősen eldönteni, hogy ellenforradalom, vagy népfelke­lés volt-e 1956 októbere. Szerintem a gazdaságra, a népre kell fi­gyelni. A történelmi vitákat pedig döntsék el a szakemberek.- Ez így nagyon praktikus is lenne - kapcsolódik vissza a beszél­getésbe Sándor. - De az MSZMP helyzetében a politikának tisztá­ban kell lennie többek között azzal, hogy 1956-tal befejeződött-e vagy kezdődött valami: a szocializmus új szakasza-e, ami a hetvenes években pragmatizmusba csapott át; vagy a forradalmi lendületet megakasztotta egy sztál inista, rákosista visszarendeződés már az ötvenes évek végén. Hosszas és fájó vita végén lehet majd kimonda­ni, hogy mi történt, de enélkül képtelenek leszünk, mi, most 1989 februárjában tovább lépni. így tartozik össze a történelem és a jelen. Ezért fontos, hogy kimondjuk nem ellenforradalom volt, csak annak elemeit is hordozta magában. - Sára és én is figyelmesen hallgatjuk az okfejtést, egyet is tudunk vele érteni, az asszonynak azonban újabb kérdése van:- Akkor egyszer azt is el kellene magyarázni, hogy mi is az a sztá­lini modell.- Egyszerűen szeretném megfogalmazni - gondolkodik hango­san Sándor. Mi csendben, türelmesen várunk. - A sztálinizmus egy osztály nevében gyakorolt - sajnos a munkásosztály ez - ellenőriz­hetetlen diktatúra. Olyan diktatúra, ami azt az osztályt is megnyomo­rítja, amelyik nevében elkövetik. A megállapítás után elismerően nézünk Bodorra.- Ehhez kell nagy erő - próbálom összefoglalni a dolgokat. - Szét­zúzni, úgy, hogy ne sérüljön meg az sem, aki ebben lelkesen részt vett, mint tisztességes forradalmár, és ne széthúzást, hanem egy­séget teremtsen. Folytatjuk. HAZAFI JÓZSEF

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom