Tolna Megyei Népújság, 1989. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-07 / 32. szám
4 iRíÉPCUSÁG 1989. február 7. Üzenet Erdélyből Az alábbi levelet egy áttelepülő erdélyi házaspár gyermekének tanítója írta magyarországi kollégájának. Szigorúan véve: magánügy. Mégis, az erdélyi tanító, aki számára életre szóló és embert próbáló feladat magyarnak lenni és maradni, mindannyiunkhoz szól arról, amit mi már régen elfeledtünk, ha birtokunkban volt egyáltalán valaha. Tanít a nyelv erejével arra, hogy gyermekeink személyiségét nem csupán lepusztult mondatpanelekkel lehet megközelíteni. Tanít arra, hogy a tanító és a tanítvány kapcsolatában a szeretet és az eredményesség jól megfér egymással. S nem utolsósorban késztet arra, hogy elgondolkozzunk, mennyire megalapozott az egyre inkább tapasztalható fölényérzet a nálunk menedéket kérőkkel kapcsolatban. * Tisztelt Kolléga! Áron tanítója voltam mostanáig. Melegen ajánlom szíves figyelmébe ezt az emberkét. Lehet, hogy kezdeti nehézségei lesznek. Lehet, hogy az ottani elvárásokhoz viszonyítva ismeretei „ természetesen nem olyanok". (Ezt nem kell magyarázni.) Lehet, hogy nem tudott kellőképpen felkészülni az útra, lehet, hogy sok-sok itthoni levegőt visz magával, lehet, hogy tekintete még sokáig az itthoni tájak kékjét-zöldjét, ízét-illatát, a Suta mögül felkukorékoló, égre szökkenő, majd a Hargita gerincén végigguruló és lebukó napot, a gyöngyharmatot ivó, fenyőma- got evő balladás árgyélusmadarat, a rengő rengeteg erdőt, s benne a csak tiszta forrást, az itthoni, még kitapintható bizonyosságot, a hazavezető utat keresi. Lehet, hogy az alaposabb, meggondolt, székely-beütéses beszéd kissé nehézkesnek fog tűnni az ottani pergő, száguldozó beszédritmus mellett, de tudni kell, hogy a székely ember nem beszél sokat. Ha szól „nehezet szól", de tud igen beszédesen is hallgatni. Ismerem a gyermek természetes intelligenciáját és tudom azt, hogy a Benedek Elek meséinek, a klasszikus magyar és egyetemes gyermekirodalomnak, a Tamási Áron szülőföldszerelmének tején nevelkedett, s még tudom azt, hogy a gyermek belső érzés- és gondolatvilágát a közvetlen, meleg, kifejezetten humánus, szeretettel átitatódott, „emberszabású" légkör alakította, s hiszem, hogy mindezek átsegítik őt a kezdeti nehézségeken. Nem akarok pszichopedagógiai jellemzést nyújtani (e pillanatban még túl személyes a kapcsolatunk), nem akarok egy emberkét csomagként, tartalmát tekintve leltárral ellátva átadni. De tán jó tudnia, hogy diszkréten visszafogott, fegyelmezett magatartásával (csak ritkán „züllött” a csin- talanságig) az osztály egyik meghatározó „vezéregyénisége" volt. Egy kicsit nekünk is marad. Ha más nem, háta hiánya. De hiszem, hogy nem csak ennyi. És még hiszem, hogy új hazájának hív híve, s jó magyar lesz, s még hiszem, hogy munkáját látva a föld egy cipóval többet terem, s szomját oltandó, az égi harmat dúsabb leend. Tisztelt Kolléga! Kérem, hogy majd tanév végén (de előbb is lehet) írjon néhány sort Áronról. Köszönöm. Csíkszereda, 1989. január 14. Tisztelettel: olvasható aláírás Bessenyei „Fényes” születésnapja Szekszárdon Vasárnap Fényes Szabolcs műveiből összeállított műsorral köszöntötték a 70 éves Bessenyei Ferenc, kétszeres Kos- suth-díjas színművészt Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központ színháztermében, majdnem telt ház előtt. A népes közönség a közismert kiváló művész személyének, a zenéjét valósággal ontó Fényes Szabolcs széles körű népszerűségének épp úgy köszönhető volt, mint a válogatott szereplőgárdának. Egykét kivétellel se a nézők-hallgatók, se a szereplők nem tartoztak a legfiatalabb korosztályhoz. Már most bocsássuk előre, hogy az est kitűnően sikerült, az elejétől a vége felé haladva egyre változatosabb és magasabb színvonalú produkciókat hozott. Mivel a néhai zeneszerző minősítése felesleges, azt inkább tanácsos feleleveníteni, hogy ki, milyen eszközökkel igyekezett megragadni, lekötni a közönséget. Harangozó Teri ezelőtt húsz évvel bizonyára más hatást tevő, bratyizó közvetlenkedéssel. Kovács Erzsi kedvességgel, egy kis nosztalgiával és nagyon szép énekhanggal. Az operaénekes Kalmár Magda lenyűgöző hangregiszterrel és operaházi magánénekes rangjához illő mértéktartó komolysággal. Maga az ünnepelt, akit megyebeli tisztelői nevében dr. Say István hatalmas virágkosárral köszöntött, éveinek fittyet hányó temperamentummal, nagyon emberi és meleg közvetlen szavakkal, végül pedig - mi mással - a Ha én gazdag lennék... kezdetű csevegésével, amit (nem először) személyesen az Úristennel folytatott. Bakonyi Ilona szép hangját gyön- gyösbokrétás, menyecskés mozgással ötvözte. Nagyon kellemes meglepetést okozott a finom mozgású, elegáns, mindvégig kulturált és kedves Berentei Péter. Hasonlóképpen -a mértéktartóan szolid Szalay Sarolta, aki a visszatapsolást követően - amiben egyébként valamennyi szereplőnek része volt - váratlanul fergeteges temperamentumra váltott át. Gergely Róbert eleganciájával se volt hiba. Azzal már inkább, hogy Fényes Szabolcs dalainak szövegét - a befejező „Budapest, Budapest de csodás”-t nem számítva - felettébb mai módon, a szavak végét vagy elhúzva, vagy elharapva énekelte. Sok tapsot kapott és azt meg is érdemelt műsor volt. (Ordas) . Cseh Tamás Mélyrepülés ben A minden várakozást felülmúló érdeklődés következtében előállt a nem túl gyakori eset: a szombati Cseh Tamásfellépésen szűknek bizonyult a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ kamaraterme, annak ellenére, hogy számos „későn ébredő” rajongó már eleve nem jutott belépőjegyhez. Akik végignézhették a Mélyrepülés elnevezést viselő műsort, bizonyára nem csalódtak: az ismert név már önmagában garantálta a magas színvonalat. Cseh Tamás eddigi, közel két évtizedes pályafutása alatt nemcsak külön iskolát teremtett sajátos stílusával, hanem jelképpé, legendává is nőtt egy generáció szemében. Erről kérdeztük véleményét az előadás után.- Nem túlzottan foglalkoztat életemnek ez a vonatkozása - válaszolta. - Az talán igaz, hogy ezt a különös műfajt valamiféle - mondjuk igy - furcsaság lengi körül. Ami legenda mégis létezik, az nem a személyem, sokkal inkább a dalok legendája.- Melyek azonban számos önéletrajzi elemet is tartalmaznak...- Persze, csak nem szabad kifelejteni mindebből a szövegírókat, Bereményi Gézát és Csen- gey Dénest. Igy már hárman vagyunk. Azután vannak barátaink, kedveseink, akiknek az élete ugyanolyan, mint a mienk. A mi korosztályunk képviselői közel hasonló gondokkal küszködnek, legyen szó egy festőről, egy esztergályosról, vagy egy íróról. Tehát van honnan mentenünk.- Sőt, mintha valami sajátos közép-európai sorsközösség is kicsendülne ezekből a dalokból. Közös problémák jellemzik ezt a régiót?- Annyira, hogy amikor a jugoszláviai Vajdaságban játszottam, a műsoromat meghallgató szerb fiatalok pontosan értették, miről van szó. Nyugodtan énekelhetnék a Keleti pályaudvar helyett a belgrádi pályaudvarról, Budapest helyett Varsóról vagy Krakkóról. Albérletek, szürke ruhák, beteljesületlen remények - minden alapvető helyzetben hasonlítunk egymásra itt, Kelet-Közép-Európá- ban.- Mindez meglehetősen pesszimistán hangzott...- Pedig optimista és cselekvő embernek tartom magam, bár nap mint nap csak keserűségek érnek. Bár igaz, az utóbbi másfél évben látok valamit megvillanni Magyarországon, amiről még nem tudom, hogy micsoda, de természetszerűleg bizakodom.- A szekszárdiak számára külön érdekességet jelent, hogy egy, a megyeszékhelyről elszármazott író, Csengey Dénes neve fémjelzi az újabb Cseh Tamás-esteket. Hogyan alakult ki ez az együttműködés?- A korábbi szövegíróval, Bereményi Gézával nem a baráti kapcsolatok romlottak meg, egyszerűen „kiénekeltük” egymást. Az számomra külön örvendetes, hogy találkoztam Csengey Dénessel, aki ismét bizonyított a Mélyrepüléssel. Hogy később mi lesz, nem tudom, de amig képesek vagyunk a továbblépésre, addig nincs baj. Az mindenesetre biztos, hogy a Mélyrepülést most, itt Szekszárdon adtam elő utoljára.- Mi ennek az oka?- Két éve járom az országot ezzel a műsorral, s érzem, hogy kezd kiégni, rozsdásodni bennem. Semmiképpen sem várom meg azt, hogy megunjam, amit csinálok.- A hivatalos kultúrpolitika sem unta meg, azaz minden esetben eltűrte Cseh Tamás dalait?- A hatalom sohasem vette komolyan ezt a műfajt, Igy aztán voltaképpen nem volt semmilyen konfliktusom, egyszer sem tiltottak be. Természetesen megbo- ronálták a lemezeimet, kivettek néhány számot, de azért mindig elmentem a szélen. Minden retorzió nélkül énekelhettem arról, hogy Budapesten el kell adni a télikabátunkat, hogy borongós házak között üres zsebekkel járkálunk, meg hogy a presszóban a reformerek eladják a kitüntetéseiket. Szóval, ha idejekorán odafigyel a hatalom, minden gond nélkül képes lett volna elhallgattatni egy mitugrász kis zenészt. Nem így történt, szerencsére.- A közelmúltban, egy nyugat-európai koncertkörút alkalmával sok NSZK-beli és svájci magyar lehetett tanúja a Mélyrepülésnek. Miként fogadták a produkciót?- Nagyon érdekesen reagáltak. Látszott, hogy eddig egészen mást szoktak meg. Azt a tinglitangli, könnyfakasztó, sírva vigadó stílust, melyet a magyar kulturális vezetés szállított nekik óhazái kultúra gyanánt. Én megpróbáltam méltósággal képviselni itthoni önmagamat, egy szó kihagyás, ferdítés nélkül játszottam. S mint már annyiszor, ismét bebizonyosodott, hogy az emberek értékelik azt, ha felnőttnek tekintik őket. SZERI ÁRPÁD Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Dombóvári Galéria Élő erdőben Nagy László Molnár Edit fotói Portré Nagy László. A tűz szerelmese, csillag- homlokú csikók barátja, örök gyermek, múlhatatlan költő. Szeretjük verseit, itt- ott láthatunk róla egy-egy fényképet is. A Dombóvári Galériában Molnár Edit nemrég megnyilt fotókiállításán testköz- belbe kerülhetünk vele. Az újszerűén elrendezett felvételek szinte élő erdőt alkotnak. A költő emléke előtt tisztelgő látogató úgy érzi, beléphet Nagy László világába, ott állhat az iszkázi szülőház kapujában, hallja a harangszót, érzi a költő ujjai közt füstölgő cigaretta illatát. Molnár Edit, aki a megismételhetetlen pillanatokat megőrizte számunkra, Belgiumban született, ahova munkát kereső édesapja vitte magával. A háború alatt hazatértek, s a kislány a budapesti Varga Katalin Gimnáziumban tanult. Színésznő szeretett volna lenni, de túl fiatalon jelentkezett a főiskolára, s elküldték, előbb érettségizzen le. A Magyar Fotó Vállalat gyakornoka lett, s úgy megszerette a szakmát, hogy maradt. Készített mezőgazdasági riportokat, dolgozott sportrovatban is. Első kiállítási képe Kondor Béla 1957- ben készült portréja lett. ö ismertette meg a fiatal fotóst a Quint, Nárcisz-beli körrel, ahova a hatvanas évek szellemi életének irodalmárai, zenészei, képzőművészei gyűltek össze, ók biztatták a Kettős portré mamával nagy Nyugat-nemzedék akkor még élő tagjainak megörökítésére is. Az azóta eltelt évtizedek során Füst Milán, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Ke- resztury Dezső, s még számtalan kimagasló egyéniség hétköznapjaiba pillantott be optikáján keresztül, s élményeit „írók, találkozások, képek” címmel könyvben is kiadták 1982-ben. Munkásságát 1961-ben aranyéremmel ismerték el a budapesti Nemzetközi Fotókiállításon, s portréit többször láthatta a külföldi közönség is. Nagy Lászlót bemutató, művészi igényességgel megalkotott fotóit február 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők.- cser A Szekszárdi Városi Kamarazenekar hangversenye Megalakulása óta csodálója vagyok ennek a lelkes muzsikusokból álló együttesnek. Mint lokálpatrióta meg büszke is vagyok, hogy végre van a városunknak egy saját, igényes, jól vezetett vonószenekara. Alig pár hete a karácsonyi koncertjükkel arattak megérdemelt szép sikert. Bámulni való, hogy milyen rövid idő alatt tudnak felkészülni egy teljesen más karakterű műsorral. Előző koncertjeiken főleg azzal tündököltek, hogy a zeneirodalom ismeretlen szerzőit, illetve műveit mutatta be. Feruár 4-i hangversenyükön sokoldalúságukat most azzal bizonyították, hogy a zeneirodalom közismert slágereiből válogattak „Farsangi hangulatok - népszerű müvek” címen. Műsoruk első felében Fritz Kreisler régi mesterek úgynevezett átiratait játszották. Ezek a művek nyomtatásban és a köztudatban úgy terjedtek el, mint átiratok. 1935-ben a szerző beismerte, hogy ezek a művek saját szerzeményei. Akárhogy is áll a dolog, a koncertező hegedűművészek a század eleje óta műsoron tartják és ma is éppoly gyakran játszottak, mint 50-60 évvel ezelőtt. Joggal népszerűek, mert kifinomult Ízlésű, virtuóz és elegáns darabok. Horváth János hegedűművész az Állami Hangversenyzenekar szólamvezetője, az est hegedűszólistája szép hangon, nagy technikai fel- készültséggel ez alkalommal is sikerre vitte a számokat. Pabló Sarasate világhírű hegedűművész és komponista két számát, az Andalúziái románcot és a Cigánydalokat adta elő a műsor első felének zárószámaként. A szólista Horváth János e számokat is technikailag fölényesen játszotta. Hiányzott azonban a romantikus, vérbő hozzáállás és a románc metronomszerű előadásával arról győzött meg, hogy elég távol áll tőle a romantikus stílus. A karmester és a zenekar ízléses, finom, sőt választékos kíséretével hívta fel magára a figyelmet. Szünet után Kocsis Andrea a tv-ből is ismert hárfaművésznő számai tették színessé a műsort. Vonzó jelenség a színpadon és ami fontosabb, igényes művésze hangszerének. Méltán aratott szép tapsot Bach-Gounod: Ave Maria és Saint-Saens: Hattyú című müvekkel. Stílusosan és biztos ízléssel játszotta Händel Hárfaversenyének két tételét - amely a maga idejében volt igen népszerű. A műsort záró két Johann Strauss-da- rab közül főleg a Kék Duna keringő remek befejezést hozott és bejött a siker is, amely ráadást követelt. Érezni lehetett, hogy a karmester és a zenekar otthon van ebben a stílusban is. Szabad tempók, gyorsulások, cezúrák, fokozások adják e darabok savát borsát, amitől a mű élővé vált. A műsort vezető Thész László kötetlen összekötő szövege jól illett a műsorhoz és mint zongorista előrevivőén és alkalmazkodva, sokoldalúan vette ki részét a sikerből. HUSEKREZSŐ Szécsi Margittal
