Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-05 / 4. szám

I 1 ► ( Straub F. Brúnó köszöntése Huszonnégy kilométerre a tragédia színhelyétől Tudományos napok Szegeden Tudományos napok kezdődtek szer­dán az Akadémia Szegedi Biológiai Köz­pontjában. A megnyitó résztvevői - 75. születésnapja alkalmából - köszöntötték Straub F. Brúnó akadémikust, az Elnöki Tanács elnökét, aki az intézménynek ala­pításától 1978-ig főigazgatója volt. An­nak idején az ő kezdeményezésére ren­dezték meg az első, s azóta hagyomá­nyossá vált tudományos napokat is. A megnyitón részt vett Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. A háromnapos rendezvénysorozaton 46 előadás hangzik el. A meghívott ipari és mezőgazdasági szakemberek is meg­ismerhetik az intézmény biofizikai, bioké­miai, enzimológiai, genetikai és növény- élettani intézetének az alapkutatásban egy év alatt elért új eredményeit. Az elő­adók között tíz fiatal kutató található. A legjobb referátumok készítői főigazgatói jutalmat kapnak. Az ifjúsági kategória győztese külön jutalomban részesül. Újabb roncs Skóciában Az angol légierő tagjai megtalálták a Skóciában lezuhant Panam repülőgép több, eddig hiányzó alkatrészét. A még ma is tartó kutatások során a tragédia helyszínétől 24 kilométerre akadtak rá a Boeing 747-es egyes darabjaira. Lelőttek két líbiai repülőgépet Amerikai harci gépek szerdán lelőttek két líbiai katonai repülőgépet - közölte a Pentagon szóvivője. Azt hangoztatta, hogy a két líbiai vadászgép megtámadta a John F. Kennedy repülőgéphordozóról felszálló két F-14-est, és a két amerikai gép a támadásra válaszul lőtte le a líbiai gépeket. Az eset a Földközi-tenger nemzetközi vizei fölött történt. Bányaomlás Kányáson Szerdán 12 órakor, vágathajtás közben, omlás történt a Nógrádi Szénbányák kányási aknájában, a III. siklósi bányamező 26-os frontfejtésének előkészítő vágatában. A ká­nyási akna geológiai adottságai kedvezőtle­nek, sújtólég-, víz-és gázveszélyes. A vágatot a beomló homok 8 méter hosszon teljesen betemette. Három bányász - László Sándor csapatvezető vájár, Bódi Gábor vájár és Oláh László II. föld alatti szállító - sorsa még isme­retlen. A bányamentők azonnal megkezdték a felkutatásukat. A bányában rekedt s való­színűleg az omlás alá került bányászok élet­ben maradásának a szakemberek szerint ke­vés az esélye. Az edző négy meccsen nem ülhet a kispadon Négy meccsre eltiltották a kispadtól Botos Antalt, az ASE NB lll-as listavezető labdarúgócsapatának edzőjét. Mi van a háttérben? - ennek nézett utána a sport­oldalon található írásunk. A Dráva-csoport fegyelmi bizottsága szerint több bírónak is gondja van Botossal, míg a sikeredző szerint csupán Botos kontra Horváth ügyről van szó. Egyedi gázfűtés a szobákban Bottyán-hegy várja az új „honfoglalókat yy Pártaktíva Szekszárdon Andics Jenő: „A szocializmus, mint mozgalom nem a jövő lebontása a mára” A szocializmus, a szocialista felfogás, a politi­kai pluralizmus, valamint az MSZMP politikai cél­kitűzései - ez a három alapvető kérdéskör volt az, amely a tegnap Szekszárdon az oktatási igazga­tóságon megtartott pártaktíván szerepelt. A szek­szárdi vállalatok, üzemek, intézmények vezetői­nek, kommunistáinak ezúttal Andics Jenő az MSZMP KB társadalompolitikai osztályának ve­zetője tartott előadást. Az előadó mindenekelőtt a mai alaphelyzetet elemezte, nevezetesen azt, hogy a szocialista gazdasági modell márkifulladt, nincsenek tarta­lékai, ugyanakkor a visszatérés a régi modellhez nem járható út. Éppen ezért halaszthatatlan ten­nivaló a politikai, gazdasági modell átalakítása. Jelenleg még csakaváltozásokelején tartunk, vi­szont sürget az idő. hisz az idő múlásával párhu­zamosan a lemaradásunk egyre nagyobb lesz a fejlett országokhoz képest. A jelenlegi rendkívül nehéz helyzetből csak akkor vagyunk képesek kilábalni, ha demokratikus alapon létrejön a szé­les nemzetközi összefogás -, enélkül a gazdasá­gi és politikai reformfolyamatokat nem lehet ösz- szekapcsolni. Andics Jenő szólt többek között arról, hogy a szocializmus alapértékeinek jó részét nem kell feladni, s hogy a szocializmus, mint mozgalom nem a jövő lebontása a mára, ugyanis a jövőt sen­ki más, csakis mi fogjuk megrajzolni. Ehhez azon­ban mindenhol, minden munkahelyen, minden­kinek elemeznie kell a jelenlegi helyzetet azért, hogy a kívánt állapotot mielőbb, minél gyorsab­ban elérhessük. Az előadó szóltatuiajdonformák módosulása következtében bekövetkezett válto­zásokról, a szocialista piacgazdaság feltételeiről, arról, hogy mára a társadalom sokszínűbb lett, s a különböző intézményrendszerek önállóan meg­fogalmazzák érdekeiket, és érdektörekvéseiket. Amerikai fegyverek Kínának Az Egyesült Államok a legkorszerűbb tengeralattjáró-elhárító torpedóból ex­portált több példányt Kínának és tárgya­lásokat folytat Pekinggel a kínai hadiflotta hajóinak közös felújításáról - közölte a Pentagon. Az amerikai védelmi miniszté­rium szerint az együttműködést a Szov­jetunió csendes-óceáni tengeralattjáró­flottájának növekedése indokolja. A Pentagon szóvivője gyakorlatilag megerősítette a korábbi haditengerésze­ti miniszter, John Lehman most megje­lent könyvének állításait, amelyek szerint az amerikai haditengerészet már 1985- ben kész volt megkezdeni a kínai flotta korszerűsítését. A tervekben szerepel az is, hogy az Egyesült Államok modern ten- geralattjáró-felderitő berendezésekkel is felszereli a kínai hadihajókat, valamint a két ország közös haditengerészeti gya­korlatokat is tartana a jövőben. Fájhat a fej a tejtől is?! A szövetkezeti szektorban dolgozók attól tartanak, hogy a tejtermelés lassan nem a szorgalom, a szakmai hozzáértés hiánya miatt képtelen sok helyütt a to­vábbfejlődésre, hanem a múlt uniformi­zált támogatási rendszere is oka lehet a megrekedésnek. A kedvezőtlen adottsá­gú térségben amúgyis nehéz az élet, de az ottélők is élni akarnak. (Az erről szóló írás lapunk 3. oldalán olvasható.) A környezetre igazán nem lehet pana­szuk a Bottyán-hegyi új lakótelep leendő „honfoglalóinak", lévén ez a terület a me­gyeszékhely egyik valóban szép része. Legfeljebb a városközpont van meglehe­tősen messze a közelmúltban átadott „E”, illetve a még készülő „F” elnevezésű épülettől. A Tolna Megyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat 28 millió 600 ezer forintos saját be­ruházású, kivitelezésű, illetve a későb­biekben saját értékesítésű háztömbjei­nek alapköveit a múlt év elején rakták le. íme, a főbb jellemzők és mutatók: öt szint, külön-külön huszonhét panorámás la­kás, az egyszobástól a két és fél szobá­sig, továbbá egyedi gázfűtés. A Peva ala­gútzsalus szerkezetet fokozott hőszige­teléssel látták el, ami energiát takarít meg. Az egyik épület alagsorában 80 négyzetméteres üzlethelyiséget is ki le­het alakítani, ez azonban már a vállalkozó szellemű kereskedőkön, jelentkezésü­kön múlik. Eddig a már elkészült, s gyakorlatilag az utolsó simításokra váró „E” épületben - ez a Bottyán-hegy 6-8. szám - tizen­négy lakás kelt el. Az „F” jelzésű, ma még mondhatni „félkész” állapotban lévő ház­tömböt pedig a tervek szerint ez év június 30-tól vehetik birtokukba a lakók.- szá - gk ­A Tolnaterv által tervezett épületek Szerepjáték Rendre olvasni a különböző kiadványokban az ajánlato­kat: menedzserképző tanfolyamokat indítanak ipari, mező- gazdasági üzemek vezetőinek. Akad köztük olyan tanfo­lyam is, amelyet nem magyar, hanem angol nyelven tarta­nak - külföldi előadókkal. Legutóbb a TOT és a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem felhívását olvastam, miszerint mezőgazdasági menedzser szakmérnök, illetve mezőgaz­dasági szak üzemmérnök másoddiploma megszerzését le­hetővé tévő, iskolarendszerű vezetőképzést szerveznek. Csábító a program: meg lehet tanulni azt, hogyan alakít­hatók ki a vertikális integrációt megvalósító termékpályák, hogyan kell viselkednie egy vezetőnek. A programban eset- tanulmányok, kiselőadások, és szerepjátékok is találhatók. A cél világos: a tanulmányok befejeztével lehetővé válik, hogy a válsághelyzetbe jutott, vagy annak határán levő üze­mekben olyan vezetők dolgozzanak, akik nehéz, kritikus kö­rülmények között is józan, megfontolt döntéseket hoznak. Ahogy olvasgatom a tanfolyamok programját, s egybeve­tem a népgazdasági, üzemi tervekkel, nyomban meg is álla­pítom: stimmel a dolog, egymással szinkronban vannak. Tudniillik a képzés rendszere, s a gazdasági folyamatok egyaránt évtizedekkel el vannak maradva a korszerű veze­tési stílustól, s a piacorientált gazdaságtól. A menedzsertí­pusú vezető fogalmával mi Magyarországon nem is olyan régen találkoztunk először: akkor amikor a Skála áruházhá­lózat robbanásszerűen átalakította, vagy jobban mondva megdöbbentette a hazai kereskedelem hosszú ideje azo­nos szinten mozgó rendszerét, kereskedelempolitikáját. Mi­nőségi változást tapasztalhattunk, képzett, rugalmas, értel­mes, fiatal, jólöltözött vezetők nyilatkoztak rendre: hogyan alakítják ki az áruház imázsát. Az elgondolás világos: képezni kell a vezetőket arra, hogy okosan és ésszerűen „kivágják magukat”, esetleg meg­mentsék vállalatukat a bukástól, a csődtől. Ehhez azonban az elméleti felkészültség kevés, hisz ha bajok vannak a gaz­dálkodás környezetével, történetesen az alapanyag-ellá­tással a menedzser önmagában - nem sok mindent tehet. Földhözragadt, mindennapi problémák, gondok kötik ma gúzsba a vállalatvezetők többségét - például anyagbeszer­zéssel kell foglalkozniuk, noha az, hogy alkatrész van, min­dig és minden méretben a világ legtermészetesebb dolga kell, hogy legyen. Ilyen körülmények között a menedzser tí­pusú vezető zsákszámra gyárthatja például az ésszerű újjá­szervezésre vonatkozó tanulmányterveit. A menedzser magyarul közönségesen annyit jelent: szakavatott irányító. Olyan vezető, aki mindig tudja, mit, mi­kor és hogyan érdemes dolgozni, a feladatok elvégzésére hány és milyen szakképzettségű dolgozóra van szüksége. A tanfolyamokon az egyik alapelv: az őszinteség, a gyors és határozott döntés. A szerepjátékokon, ahol különböző, a gyakorlatban előforduló helyzeteket kell eljátszani, nagyon gyorsan kiderül; ki az, akinek az őszinteség a sajátja, aki az adott szituációban föltalálja magát, intézkedik, dönt szemé­lyi és gazdasági kérdésekben. Legutóbb az egyik vállalati vezetővel beszélgetve meg­kérdeztem: naponta hány alkalommal kell kisebb nagyobb dolgokban dönteni. A válasz meglepett: hetven-nyolcvan- szor. Lehetőleg minél gyorsabban, mert az idő pénz, a vára­kozás sokba kerül, nincs idő arra, hogy értekezlet tanács­kozás, tanácskozást megbeszélést kövessen. Ez már nem szerep, és nem játék, hanem józan, megfontolt, s az élethez igazodó vezetési stílus. Melynek a következménye minden bizonnyal teljesítményorientált, sikeres beosztott, és sike­res vállalat. Ahol ez megvalósul akár tanfolyammal, akár anélkül, ott egészen bizonyos, hogy nem kell jól megfizetett válságmenedzsert alkalmazni. D. VARGA MÁRTA új orgona (5. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom