Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-04 / 3. szám
/'tolna'., 4 “ísfÉPÜJSÁG 1989. január 4. Februárban megjelenik Borbély Sándorné könyve Játékok, ajándékok - hulladékanyagból, olcsón A megye nevelőotthonaiban élő gyermekek fenyőfaünnepélyén is nagy sikere volt a díszek készítésének Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy játékkészítő szakkör a nagymányoki általános iskolában, amelynek a vezetését Borbély Sándorné épületgépészeti műszaki rajzoló vállalta el. Hogy hogyan került kapcsolatba az intézménnyel? Mindkét fia ott végzi tanulmányait, így a tanárok tudtak az anyuka rendkívüli kézügyességéről, és felkeresték. Borbély Sándorné örömmel vállalta a szakkör vezetését.- Harminc gyerekkel kezdtem el a foglalkozásokat. Amikor észrevettem, hogy a kicsik mekkora örömüket lelik az apróságok készítésében, elhatároztam, hogy összeállítok egy könyvet, tele hasznos ötletekkel. A könyvtervezés sok időmet elveszi, így a szakkör vezetéséről sajnos, le kellett mondanom, de remélem, hogy a kötetek majd kárpótolják a gyerekeket.- Kiknek fognak szólni ezek a könyvek?- Elsősorban a gyerekeknek, és azoknak a felnőtteknek, akit szeretnek saját készítésű ajándékokkal kedveskedni szeretteiknek. Ezek az apróságok olyan hulladékanyagokból, termésekből készülnek, ami nem kerül külön kiadásba. A kicsik mégis tovább érdekesnek találják ezeket, mint a bolti játékokat, amiket hamar megunnak.- Mikor kerülnek a kötetek a könyvesboltok polcára?- Az első kötet előreláthatóan februárban jelenik meg a Tankönyvkiadó gondozásában, és többnyire húsvéti aktualitások tarkítják. A második megjelenését karácsonyra tervezik, a harmadik könyv még csak az én tervem. Annyit azonban elárulhatok róla, hogy társasjátékokat szeretnék átnyújtani benne a fiataloknak.- Az említett tárgyak, ajándékok olcsón előállíthatók. A könyv ára is mindenki számára megfizethető lesz?- Egyelőre csak az első kötetről tudok beszélni, amiben színes fotókkal, a munkamenet rajzaival tarkítom az érthető leírásokat. Mindez 68 forintért lesz kapható. Egyébként manapság nagy szükség van az ilyen ötletekre, hiszen ha az anyuka kézen fogva gyermekét elmegy egy játékboltba, a kicsi biztos kinéz valami tetszetős dolgot, ami - lehet, hogy a család számára megfizethetetlenül - drága. Nekik nagy örömet szerezhet egy hasonló könyv, mint amilyeneket jómagam tervezek, irok. Nagymányokon a Kun Béla utcában áll a Borbély család háza. Az anyuka nap mint nap hasznosítja veleszületett kézügyességét, férje támogatja hobbija űzé- sében, fiai pedig szakértő bírálói, segítői anyukának. má-ré Minden OKÉ? Jelent ma számodra valamit még a KISZ? Jelent ma számodra valamit még a KISZ? Akarod, hogy jelentsen? Ha nem, ne is olvasd tovább! Ezek szerint rád számíthatunk és számítunk is az új alakuló szervezetben, melynek célkitűzéseit az Országos KISZ Értekezlet (OKÉ) dokumentuma tartalmazza. ITT A LEHETŐSÉG! VÁLTOZTATHATSZ, HA AKARSZ! Olyan KISZ-t csináljunk, mely tagjaiért van, és nem felettük, hanem általuk működik. Ha bujkálnak benned ötletek, felszínre hozhatod. MIT KELL TENNED? Ismerd meg a KISZ platformját! Ha ezzel egyetértesz, végy egy üres papírlapot, ereszd el képzeleted, és írd le, milyennek szeretnéd környezeted közösségi életét, és ebben az új szervezetben mit akarsz megvalósítani társaiddal. Mindezt rendezd össze egy programmá, fűszerezd követelményeiddel, felajánlásaiddal, javaslataiddal. Szükség szerint utasítsd el mindazt, ami a jelenlegi helyzetben nem tetszik neked. Kináld meg vele társaidat, aláírásukkal bizonyítsák fogyasztható- ságát. Mi kell ahhoz, hogy amit kisütöttél, elfogadott és közismert legyen? KERESD A KAPCSOLÓDÁSI PONTOT! Ne felejtsd el magaddal vinni programod, az aláírók névsorát, adatait, valamint saját és társaid 30 forintját! Ha nincs programod, egyénileg is jelentkezhetsz és csatlakozhatsz a kapcsolódási pontokra benyújtott programokhoz. Ha mindezt február 10- ig elvégezted, a KISZ KB számotokra létszámarányosan kortespénzt biztosit. Részletes információt a kapcsolódási ponton kaphatsz, Orsós Annától és Bíró Gyöngyitől, a KISZ Tolna Megyei Bizottságán (Szekszárd, Beloiannisz u. 2.). Fogadóórák: Január 16-február 10. között minden hétfőn és szerdán 8—16.30-ig, péntekenként pedig 8-12 óra között. Telefon: 11- 167 vagy 12-122/276, 278-as mellék. Jó fejtörést és aláírásgyűjtést kívánunk! Cselekedj, hogy vállalhassunk! Ilii! Jól bevált a röpcédula Felvételi tájékoztató A Zsámbéki Tanítóképző Főiskola tájékoztatója a tanítói pálya iránt érdeklődőket és továbbtanulni szándékozókat, hogy 1989-ben a tanítói szak nappali tagozatán - a Művelődési Minisztérium engedélye alapján - új kísérleti felvételi eljárás alkalmazására kerül sor. Ennek lényege: az alkalmas- sági vizsgák körének szélesítése, a középiskolai tanulmányi teljesítménynek az eddigieknél nagyobb súllyal történő elismerése. Az új eljárás lehetőséget kínál azok számára, akik az alkalmas- sági vizsgálaton megfelelnek és I a középiskola III—IV. osztályában év végén magyarból, történelemből, matematikából és idegen nyelvből legalább jó (4-es) osztályzatot értek el, hogy a hagyományos felvételi eljárás (írásbeli, szóbeli) nélkül nyerjenek felvételt. Tenni, cselekedni akarsz? Akkor írj nekünk! A felszólítás a Tamási Városi KISZ-bizottság röplapján olvasható, azon cédulák egyikén melyeket a város közforgalmú helyein, üzleteiben, gyárkapukban osztogattak az elmúlt hónap során. Az újszerű toborzó szerzői kritikus pillanatképet rajzolnak az ifjúság jelenlegi helyzetéről, kilátásairól, pontosabban kilátástalanságáról, és arra bátorítja mind a KISZ-eseket, mind a mozgalmon kívülieket, hogy segítsenek megoldani a gazdaság, a szakképzés, az elnéptelenedő kistelepülések, a lakáselosztás gondjait. Ajánljanak fiatalokat vezető pozíciókra, kutassanak fel üres lakásokat, telefonon vagy személyesen mondják el problémáikat a KISZ-bi- zottságon. A felhívásra nagyon sokan válaszoltak, Tamásiban és környékén százötven olyan üres lakást, házat összeírtak, amelyek újraelosztásával segíteni lehetne a fiatalok otthonteremtését. Érkeztek nyomdafestéket nem tűrő megjegyzések is, de a jelentkezők többsége segítségét ajánlotta fel. A bizottság a javaslatokat felhasználva január 15-ig konkrét munka- programot is készít, s ebben az is szerepel, hogy a tanácsnál az OTP- lakások elosztásán kívül a helyi támogatási alapra is javaslatokat kívánnak tenni. Az üres lakásokról készült címjegyzéket pedig minden környékbeli tanácshoz eljuttatják majd, hogy népességmegtartó és foglalkoztatáspolitikai szempontokat is figyelembe véve azokat lehetőleg fiataloknak adják oda. A KISZ-esek kezdeményezését támogatja a tamási tanács, s megállapodás született arról, hogy még január folyamán szakértői gárda ül ösz- sze, hogy olcsóbb, félkész, magánerős lakások építéséről dolgozzanak 4 ki terveket.- esi R0CKP®Mt| A citromdíjasból az év énekesnője Zoltán Erika nevéhez egy év alatt két díj is kapcsolódik. Az egyiket 1988 februárjában kapta a Pop-Meccs szavazatai alapján. A díjat Citrom-díjnak hívják, ez a legci- kisebb produkciónak járó „elismerés”. Ami ezek után meglepő, hogy az Esti Hírlap és a televízió által meghirdetett népszerűségi sorrend első helyén most Zoltán Erika végzett a közönségszavazatok alapján.- Hogy érintett a februári Citrom-dij? - kérdezték.- Meglepődtem a dolgon. Sokan tőlem is megkérdezték, hogy miért? Voltak akik gratuláltak a díjhoz, mert nem tudták, miről is van szó. Azt hiszem, inkább segített nekem ez a díj, mint ártott volna.- Mit érzel most, hogy az év énekesnője lettél?- Nagyon örülök ennek az elismerésnek, de valahogy még nem tudom felfogni.- Mi az, amiben más vagy most, mint néhány hónappal ezelőtt?- Azt hiszem nem én és az általam előadott dalok stílusa változott. Inkább a szavazás lett más.- Mi Zoltán Erika népszerűségének a titka?- Ez megfejthetetlen. Én egy nagyon összehangolt csapatmunkának vagyok a főszereplője.- Mit vársz 1989-től?- Azt szeretném az elkövetkező évektől, hogy ne legyenek sikertelenebbek számomra, mint 1988 volt. Rockfontos - rockfontos Ha élne, január 8-án lenne 54 éves Elvis Presley. - Elvis előtt nem volt semmi - nyilatkozott róla egykor a tragikusan elhunyt John Lennon. A Mississippi állambeli Tupelóban született Presley már 10 éves korában nyilvánosság előtt szerepelt, tehetségkutató akciókon. Miután a család Memphisbe költözött, Elvis betévedt a Sun lemezstúdióba, hogy hangját megörökítse édesanyja számára. Később itt készítette „Thats’ All Right” című első kislemezét. Elvis Presley országos és világkarrierjét 1956-ban megjelent „Heartbreak Hotel” című felvétele indította el. Ezzel egy új fejezet kezdődött a rock történetében. Példátlan karrier. Az 1977-ben meghalt énekes pályafutása során több, mint 155 millió kislemezt, 25 millió albumot és 15 millió középlemezt, - ezek négy dalt tartalmazó albumok - adtak el. Több, mint harminc filmben szerepelt, ezek többnyire a lemezek promációját szolgálták. A Rockpont slágerlistája 1. Bobby Mc Farrin: Don’t worry, be Happy 2. Womack Womack: Taardrops 3. Pet Shop Boys: Domino Dancing 4. Inner City: Big Fun 5. Wee Papa Girts: Wee Rule KINDL GÁBOR Gyermektehetségek Tizennégy éves vegyészhallgató Aljosa Podovedov alig múlt tizennégy éves, és máris egyetemi hallgatónak mondhatja magát: kitűnőre felvételizett a voronyezsi Állami Egyetem kémiai fakultásán. Ő is, mint a többi szovjet gyerek, hétéves korában lépte át először az iskola küszöbét, ám a harmadik osztálytól kezdve tudásával egyre jobban kiemelkedett társai közül. Különösen vonzotta a történelem, a fizika és a kémia. Kitűnő nyelvérzéke volt, ezért a szülei átíratták egy olyan szakosított iskolába, melyben angol nyelvű az oktatás. Itt egyszerre vizsgázott a nyolcadik és a kilencedik osztály anyagából, a tanév végén pedig csatlakozott a tizedik osztályosokhoz, és együtt érettségizett velük. Aljosa nagy kedvteléssel olvas történelmi regényeket, kedvenc költője Jeszenyin és Jevtusenko, szereti az operát, rendszeresen jár úszni, télen pedig síelni. Nyolcéves atléta A nyolcéves moszkvai Kirill Makszimov egy óra alatt 1920 fekvőtámaszt tud csinálni. A Guinness-féle rekordok könyvében a 17 éves bolgár Boriszlav Gyinev szerepel, aki 1 óra alatt 1360 fekvőtámaszt végez. Ki ez a rendkívüli gyerek? Csak az eredményei rendkívüliek. Ö maga egyszerű, 132 centiméter magas, 33 kilós kisfiú. Az edzéseken Kirill naponta elér rendkívüli eredményeket. így például 15- ször leguggol a 111 kilós súlyzóval, vagy 4 óra alatt 2700 fekvőtámaszt csinál, illetve 620-szor nyomja ki magát kézállásban. Kirill nem jegyzi rekordjait. Azokat édesapja, Jevgenyij Makszimov, az egykori kötött- és szabadfogású birkózóbajnok írja egy külön füzetbe. Mi az értelme ezeknek a cseppet sem gyermekre méretezett edzéseknek?- Amit Kirill tud, arra minden testileg normálisan fejlett gyerek képes - mondja Jevgenyij Makszimov. - A legfontosabb, hogy sokoldalúan fejlesszük, nem félve attól, hogy túlterheljük, vagy hogy még ( kicsi. Hiszen csak néhány százalékát használjuk ki mindannak, ami születésünktől fogva bennünk van. A király, Elvis