Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-03 / 2. szám
JANUÁR A Nap kél 7.32 órakor 3 nyugszik 16.05 órakor KEDD Névnap: Genovéva, Benjámin ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: SZERI ÁRPÁD Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható' ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap közben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzem- módon. Ezen szintén reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Felhő, köd A várható időjárás az ország területére ma estig: A középső és a keleti országrészben kevés felhőre kell számítani. Nyugaton eleinte még gyakran lesz erősen felhős az ég, de csapadék már ott sem valószínű. Helyenként köd képződik. Változó irányú, többnyire gyenge szél várható. A hőmérséklet délután 1 és 6 fok között alakul. A Hold kél 3.15 órakor nyugszik 12.07 órakor 40 évvel ezelőtt 1949. január 3-án hunyt el Budapesten a dusnoki születésű FONYÓ SÁRI a kommunista nőmozgalom lelkes harcosa Megalakulásától kezdve tagja volt a Magyarországi Kommunista Pártnak. A Tanácsköztársaság idején a hadügyi nepbiztossa- gon dolgozott, ezért annak bukása után hatévi börtönbüntetésre ítélték. Mária- nosztráról 1922-ben fogolycsere révén sikerült a Szovjetunióba kerülnie, ahol Moszkvában pénzügyi területen dolgozott és tagja volt a ottani magyar klubnak. TOTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint az 53. játékhéten a nyeremények a következők: 13 plusz egy találatos 2 darab, nyereményük egyenként 3 millió 921 ezer 285 forint, 13 találatos 3 db, nyereményük egyenként 2 millió 614 ezer 190 forint, a 12 találatosok száma 250 darab, nyereményük: 20914 forint, 11 találatos 3801 darab, ezekre 1376 forintot fizetnek, a 10 találatosok száma 31 917 darab, nyereményük egyenként 246 forint. 140 éve történt... A szabadságharc emlékezete 1849. január 3-án. Bem tábornok a Doboka megyei tihucai ütközetben megverte Karl Urban osztrák alezredest, és ezzel felszabadította Észak-Erdélyt. Windischgrätz Bicskéig jutott, ahol ugyan fogadta az országgyűlés békeküldöttségét, de csak magánemberként volt hajlandó szóbaállni velük, a miniszterei-/ nőkkel, gróf Batthyány Lajossal pedig egyáltalán nem. Feltétel nélküli megadást követelt az országtól.- A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM nagydorogi szervezete december 29-én a községi általános művelődési központban 14 nagydorogi, paksi és tengelici taggal megalakult.- HALÁLOS BALESET ÖCSÉNYBEN. Január 1- jén 0 óra 30 perckor Öcsény külterületén Horváth György, 34 éves, alkalmi munkás, érsekcsanádi lakos személygépkocsijával ismeretlen okból áttért az úttest bal oldalára és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Tóbiás Ronald, 19 éves szobafestő, tolnai lakos, majd az ezt követő, Szelei János, 19 éves tanuló, tolnai lakos által vezetett személygépkocsikkal. A baleset következtében Horváth György a helyszínen meghalt. Utasai, Balogh János 24 éves, és Bráj Béla 46 éves decsi lakosok, valamint Szelei János és a másik két autóban utazó Vitéz Zsuzsanna és Vitéz Anikó 17 éves, szekszárdi, továbbá Krausz Zoltán 20 éves tanuló, tolnai lakosok könnyű sérülést szenvedtek. Az anyagi kár 150 ezer forint. A baleset okának megállapítására a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Ügyeletesünktől kérdezték Miért volt zárva a pavilon? Számos olvasónk panaszolta, hogy a megyeszékhelyen egész nap zárva találta szilveszterkor a Mártírok téri újságospavilont, a Béla téren pedig már a kora délelőtti órákban sem kapott napilapokat. Papp János, a szekszárdi postahivatal vezetője a következő tájékoztatást adta kérdésünkre: A központi pavilonban dolgozó munkatársuk hirtelen megbetegedett, s helyettesítését nem tudták megoldani. A város többi árusítóhelye azonban szombaton és vasárnap is nyitva tartott, s ezek a lapokból majdnem kétszeresét kapták a szokásos mennyiségnek. A központi pavilon eladója egyébként most is beteg, helyettesítéséről 6-tól 20 óráig egyfolytában társa gondoskodik. Autóátírás Többen kérdezték, megjelent-e a rendelet a 3 évnél fiatalabb gépkocsik átírásáról. A Szekszárdi Városi Rendőrkapitányság igazgatás- rendészeti osztályán Garay Zoltán századostól megtudtuk: mától átírják ezeket az autókat. Bourguiba, Tunézia: Nem kis megpróbáltatást jelent a Párizs-Dakar rali résztvevőinek a sivatagon való átkelés Tunézia déli területén. A holland De Kleine-Bot- telier páros kézzel fogható ízelítőt kapott - Sparrow BK 81 típusú kocsijuk „személyében” - a homokban történő autózás örömeiből. (MTI TELEFOTÓ) Oscar-díjas szakács a dobozon A jó terméknek is kell reklám. A már-már közhelynek számító szólást komolyan veszik a Bonyhádi Zománcáru- gyárban, s a népszerű, teflon bevonatú Silver Stone edényeket impozáns díszdobozban kínálják a belföldi vevőknek. A Szilvia típusú lábosokat nem más, mint Varga Sándor, Oscar-díjas olimpiai és világbajnoki aranyérmes mesterszakács kínálja mosolyogva a dobozon lévő színes fényképen. Az első kétezer - egy piros és egy fehér lábosból álló - garnitúrát az Amfora Kereskedelmi Vállalatnak szállították, ahol már el is fogyott. - Kősszegi Erzsébet csomagoló. Fotó: G. K. Emberölések, rablás A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított Ernyei Árpád László 48 éves foglalkozásnélküli, gyöngyösi lakos ellen, aki közös lakásukban bántalmazta édesanyját, Ernyei Aladárné 79 éves nyugdíjast. Az idős asszony sérülései következtében a kórházban meghalt. Ernyeit őrizetbe vették. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított Dudás Ferenc 28 éves alkalmi munkás, budapesti lakos ellen, aki a Budapest, XXI. kerület Vasas utca 43. szám alatti lakásukban olyan súlyosan bántalmazta 2 és fél éves Tímea nevű lányát, hogy az a helyszínen meghalt. Dudást őrizetbe vették. A Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást kezdeményezett Mogyoró Sándor 36 éves rokkantnyugdíjas balajti lakos ellen, mert ittas állapotban egy késsel mellbeszúrta a nála vendégségben tartózkodó Kalocsai Ferenc 13 éves tanulót. A gyermek a kórházban meghalt. Az elkövetőt őrizetbe vették. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsított őrizetbe vétele mellett eljárást indított Csizmadia Lajos 35 éves targoncavezető, büntetett előéletű székes- fehérvári lakos ellen, aki közös lakásukban szóváltás után megfojtotta a tőle törvényesen elvált feleségét, Csizmadia La- josné, 37 éves könyvelőt. A Fejér Megyei Rencíőr-főakpitányság eljárást indított Zaka István 76 éves nyugdíjas, csákvári lakos ellen, aki közös lakásukban egy késsel átvágta felesége, Zaka Istvánná 77 éves nyugdíjas nyakát. Az idős asszony a helyszínen meghalt. Az elkövetőt őrizetbe ették. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki Kaposvárott az Ady Endre út 5. szám alatt lévő Kapos Kereskedelmi Vállalat húsboltjában álarcban és feltehetően riasztópisztollyal a napi bevétel átadására kényszerítette Varga Lajosné 58 éves üzletvezető kaposvári lakost. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság büntető eljárást indított Kanda Zoltán honvéd hajdúnánási segédmunkás ellen, aki közös lakásukban apját, Kanda Zoltán, 47 éves segédmunkást egy késsel nyakán szúrta. Az áldozat a helyszínen meghalt. Az elkövetőt előzetes letartóztatásba helyezték. Szonda Az elmúlt héten ittas járművezetés miatt az alábbi személyek jogosítványát vonták be Tolna megyében: Ádám Levente (1969), Fadd, Felszabadulás u. 36., Berlinger Péter (1951), Szekszárd, Mikes u. 9., Márton Pál (1942), Zomba, Széchenyi u. 14., Mátyás János (1947), Bátaszék, Patak u. 8., Szegedi Dezső (1940), Szekszárd, Martos u. 24., Parragi Endre (1945), Dombóvár, Erdősor út 22., Nagy Lajos (1935), Duna- földvár, Ságvári u. 14., Tóth László (1952), Nagyszékely, Kossuth u. 52. OLVASTAM Nemcsak lopunk, futunk is Arcpirító tévériportban szembesülhettünk bécsi turista önmagunkkal vasárnap este. „Ne lopj, nem kifizetődő!”, s hasonló feliratok tűntek fel a kamera lencséje előtt, mutatva: az osztrák kereskedők keserű tapasztalatokat is szereztek már rólunk üzleteikben. Nem is oly rég a bécsi városi rendőrfőnök beszélt elnéző udvariassággal nem éppen példamutató közlekedési morálunkról, parkolási szokásainkról. Nagyon szomorú lenne, ha szomszédainkban csak ilyen egyoldalú kép alakulna ki a magyarokról, talán ezért is olvastam örömmel egy tegnap megjelent sporthírt. Ausztriában hazánkfiai is részt vettek a szilveszteri futóversenyeken, s második, harmadik negyedik helyezéseket értek el. Egy honfitársnőnk még pályacsúcsot is döntött... (Nem csencselt holmival a hóna alatt!) De jó lenne, ha a rólunk alkotott véleményt a világ minden táján ilyen tettek formálnák... A Szekszárdi Nyomda Vállalat felvesz gépírókat fényszedő munkakörbe két műszakos, vagy állandó délutános munkára. Jelentkezni a vállalat munkaügyi csoportjánál. <121 Aktfestmény-kiállítás Kínában „Hogy mik vannak?!” - olvasható le az első pekingi aktfestmény-kiállítás látogatójának arcáról. A kiállításon, amely nem hivatalos, de élvezi a kulturális politika irányítóinak rokonszenvét és támogatását, 28 idősebb és fiatalabb művész 135 meztelen nőket és férfiakat ábrázoló olajfestménye látható. népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u.46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. J