Tolna Megyei Népújság, 1989. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-16 / 13. szám

1989. január 16. C TOLNA '■ 2 Képújság A Minisztertanács állásfoglalása Prágai tüntetés (Folytatás az 1. oldalról.) nabbul ítélhető meg. A gazdálkodó szer­vek az idén a korábbinál tágabb lehető­séget kaptak arra, hogy teljesítményük és munkaerő-gazdálkodásuk függvé­nyében növeljék dolgozóik bérét és ke­resetét. A SZOT és a kormány közötti konzultáció alapkérdése a reálbér, illetve az annak alakulását befolyásoló két fő té­nyező, az árak és a bérek változásának éves mértéke ma tehát felelősséggel még nem ítélhető meg. A kormány elfogadja az Országos Ér­dekegyeztető Tanács soron kívüli össze­hívására vonatkozó javaslatot. A Minisz­tertanács ezúton is megerősíti: amennyi­ben a fogyasztói árak növekedése a kompenzációnál alapul vett, éves szinten 12 százalékos mértéket ténylegesen 2 százalékkal meghaladja, kész a SZOT-tál új tárgyalásokat folytatni a szükséges in­tézkedésekről. A kormány megítélése szerint erre - a helyzet pontosabb isme­retében - legkorábban májusban-jú- niusban kerülhet sor. A kormány gyorsítja a piacgazdaság kiépítését, az ár-, bér-, költségvetési és elosztáspolitikai reform kidolgozását. Olyan szociálpolitikai fordulatot kezde­ményez, amikor a szociális támogatás­ban növekszik azon intézmények és szervezetek szerepe, amelyek képesek arra, hogy a támogatásról differenciáltan, a konkrét helyzet ismeretében döntse­nek. A növekvő mértékű áremelések a jövő­ben kizárólag a gazdaság teljesítményé­nek emelésével kerülhetők el, csak valós jövedelmek bővítésével mozdulhatunk ki a holtpontról. Gazdasági fellendülés csak eredményes szerkezetátalakítás és egyensúlyjavítás mellett hoz létre eloszt­ható javakat. Ezzel összhangban a kor­mány egyetért a Magyar Gazdasági Ka­mara Ügyvezetöségének állásfoglalásá­val, amely szerint az életszínvonal-eme­lés feltétele elsősorban a nemzeti jöve­delem, a termelés, a piaci értékesítés ha­tékony növelése. Ezért ellenzi és minden eszközzel korlátozza a teljesítménynöve­kedés nélküli béremeléseket, mert ezek újabb inflációs hullámot keltenek. A stabilizációs program végrehajtása közös érdekünk és közös feladatunk. A kormány épít a szervezett dolgozók meg­fontolt magatartására, és egyetért a SZOT Elnöksége állásfoglalása azon megállapításával, hogy a testület felelős­sége tudatában sem most, sem a jövő­ben nem követel a kormánytól olyan in­tézkedést, amely fékezné a kibontako­zást és veszélyeztetné az ország politikai stabilitását. A kormány azon munkálkodik, hogy következetesen, céltudatosan előreha­ladva megteremtse a kibotakozás alap­jait. Ehhez kéri a dolgozó emberek, min­den magyar állampolgár cselekvő támo­gatását. A hazug túlélő Ajvaz Akopján nővére találta ki azt a fantasztikus történetet, hogy az ötven­éves leninakáni férfi öt társával együtt 35 napot töltött a romok alatta decem­beri örményországi földrengés után - azért, hogy fivére a lehető legjobb or­vosikezelésben részesüljön. A hihetet­lennek tűnő esetre az Izvesztyija szom­bati száma derített fényt Akopján története és fényképe a hét közepén bejárta a világsajtót: a férfi - saját elmondása szerint - a december 7-i tragikus földrengés pillanatában öt szomszédjával együtt éppen házuk pincéjében tartózkodott, s csak 35 nap múltán találták meg őket a rájuk omlott toronyház romjai alatt. Azóta egy jere­váni kórházban ápolják, s itt többen fel is ismerték, igazolták személyazonos­ságát. Állítólagos túlélőtársai azonban „eltűntek", ahogy azt sem tudni, ki és hogyan mentette ki Akopjánt. Az Iz­vesztyija cikkírója szerint gyakorlatilag bizonyítottnak tekinthető, hogy a cso­dálatos menekülés csak mese: Akop­ján nővére bevallotta, hogy maga talál­ta ki, úton a jereváni kórház felé, azért, hogy évek óta szív- és tüdőbeteg test­vére a lehető legjobb kezelést kaphas­sa. A jereváni kórház orvosai szerint Akopján meglehetősen leromlott álla­potban van, lehet, hogy néhány napot valóban a romok alatt töltött, de nem valószínű, hogy 35 napig volt eltemet­ve. Kórházba kerülése után pszicholó­gusok is megvizsgálták, elmeállapotát normálisnak találták. Most úgy tűnik, megelégelte a vele történt „csoda ” utó­hatásait: on/osai szerint azzal fenyege­tőzik, hogy ha az újságírók nem hagy­ják békén, öngyilkos lesz. A gazdasági rend alkotmányos szabályozása A gazdasági rend alkotmányos szabályozásánál figyelembe kell venni a gazdasági rendszer reformjának eddigi eredményeit és további céljait - ajánlották a jogtudósok, akik közreműködtek az új alkotmány szabályozási koncepciótervezetének kidolgozásában. Miként Timoránszky Péter, az Igazságügyi Minisztérium létrehozott alkotmány-előkészítő bizottság tagja az MTI munkatársának elmondta, a szabályozáskor abból a tételből indo­kolt kiindulni, hogy a magyar gazdaság piacgazdasággá válik. Tekintettel arra, hogy atulaj- donformák folyamatosan fejlődnek, s a magyar gazdaságot egyre inkább a tulajdonformák változatossága jellemzi, az alkotmányos szabályozás egyik fontos kérdése a tulajdonvi­szonyok új jogi rendezése. Többek között az, hogy milyen legyen a közösségi és az egyéni tulajdon aránya. A piacgazdaság céljaival összhangban szükséges kimondani: a Magyar Népköztársaságban elismert és egyenrangú tulajdonforma a közösségi és az egyéni tulajdon. A szocialista piacgazdaság olyan tulajdoni modellre épül - állapították meg a szakértők - amelyben a gazdaság kulcspozícióival az állam rendelkezik, de az állam közhatalmi és tulajdonosi minősége következetesen elkülönül egymástól. Az állam által létrehozott vállal­kozások a versenyben nem élveznek többletjogokat a gazdaság többi szereplőivel - pél­dául részvénytársasággal, korlátolt felelősségű társasággal - szemben. Alkotmányos tétel - vélekedtek a szakértők -, hogy a tulajdonjog megszerzésének és gyakorlásának feltételeit törvény határozza meg annak érdekében, hogy biztosítsa a tulaj­don társadalmi rendeltetését. A közösségi (községi, városi) és az egyéni tulajdon kizárólag közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és kártalanítás ellenében sajátítható ki. A tulajdonviszonyok rendezése során figyelmet kell fordítani a külföldi tulajdon (tőkebefek­tetések) védelmére is. Az alkotmányban kell rögzíteni az állami gazdaságpolitika alapvető feladatait és legfon­tosabb eszközeit - vélekedtek a szakemberek. A gazdaságpolitikai döntések különösen a gazdaság stabilizációjára, a foglalkoztatás minél magasabb szintjének elérésére, a külgaz­dasági kapcsolatok kiegyensúlyozására, a természeti környezet védelmére, a közhasznú javak megfelelő hasznosítására, a társadalmi igazságosság érvényesítésére irányulnak. Alkotmányos tétel az is, hogy a társadalmi fejlődés legfontosabb céljait és eszközeit a nép- gazdasági tervek tartalmazzák. Az állami szervek gazdaságpolitikai hatáskörét, döntési jogosultságát - a tulajdonviszo­nyok rendezésével összhangban - az alkotmánytervezetnek az államszervezetre vonatko­zó fejezetében indokolt megállapítani. Az állampolgárok gazdasági, szociális jogairól - a szociális biztonsághoz, a munkához való jogról és a sztrájkjogról - az állampolgári jogok között kellene rendelkezni - javasolták a jogászok. A piacgazdaság követelményének megfelelően az alkotmány I. fejezetében deklarálni kellene a vállalkozás és a verseny szabadságát, amely csak törvényben és közérdekből korlátozható. A vállalkozás szabadságát nem csupán az egyes emberek, hanem csoport­jaik és szervezeteik számára is szavatolni kell. Ezzel kifejezésre juthat az az elv, hogy jogi személyeknek is lehetnek alkotmányos alapjogai - rögzítették a tervezetben. A szakemberek egyetértettek abban, hogy az alkotmány nemcsak deklarálja a tulajdon, a vállalkozás, a tisztességes verseny jogát, hanem szavatolja is ezek érvényesítését. Azt azonban még vitatják, hogy az alaptörvényben rögzítsék-e a piacgazdasággal összefüggő szabályokat is. Az alkotmány szerkesztése során dől el, hogy a tulajdonviszonyokat és a gazdasági rendre vonatkozó normákat az új alkotmány önálló fejezete tartalmazza-e, vagy pedig az állampolgári jogok címszó alatt rögzítsék. Az alkotmány-koncepció tervezetét tovább gazdagítják szakmai, majd társadalmi vitákban. Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti: Rohamrendőrség oszlatta fel Prágá­ban a Vencel téren azt a nem engedélye­zett tüntetést, amelyet a Charta 77 és négy másik ellenzéki csoport hirdetett meg vasárnap délután két órára, hogy megemlékezzenek Jan Palach diák húsz évvel ezelőtti öngyilkosságáról. (Palach 1969. január 16-án politikai indíttatásból nyilvánosan megégette magát.) Vasárnap délután, a nagy rendőri ké­szültség és a hatóságok tilalma ellenére több ezer ember gyűlt össze a Vencel té­ren nem messze attól a helytől, ahol an­nak idején Palach öngyilkosságot köve­tett el. A rohamrendőrség fokozatosan leszorította a tüntetőket, akik ismét ösz- szegyűltek, „szabadságot, szabadságot” jelszót kiáltoztak, majd elénekelték a csehszlovák himnuszt. Ezt követően a ro­hamrendőrök gumibotokkal, rendőrku­tyákkal oszlatták fel a tömeget és szorí­tották a környező utcákba. A többszöri újabb tüntetési próbálkozás alkalmával könnygázgránátokat is bevetettek a ren­dőrök, akikhez erősítésként már koráb­ban a népi milícia tagjai is csatlakoztak. A túlnyomórészt fiatalokból álló tömeg a mellékutcákon át az Óváros térhez pró­bált átvonulni, közben a rohamrendőrség ismételten beavatkozott. Az Óváros teret a rendőrség szintén lezárta. A fiatalok a környező utcákban, Miete a Károly Egye­tem bölcsészkarával szemben, a Names- ti Krasnoarmejcu téren, a Moldva partján próbáltak ismét tüntetni. A rendőrség itt is többször vízágyút használt. Prágai megfigyelők szerint a hatósá­gok az augusztusi és az októberi tünteté­seknél sokkal nagyobb rendőri erőket vetettek be, a Vencel téren páncélozott harci szállító járműveket is felvonultattak. PANORÁMA BUDAPEST - Tagsággal rendelkező társadalmi szervezetté alakult a múlt év ősze óta működő Független Jogász Fó­rum (FJF) szombaton, az ELTE Jogtudo­mányi Karának épületében tartott ta­nácskozáson, melynek során a résztve­vők alapszabályt alkottak és elfogadták az alapítólevelet. * Katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházi személyiségek - köz­tük Csepregi Ignác budapesti érseki helytartó, Harmati Béla evangélikus püs­pök, Huszti János unitárius püspök, Tóth Károly református püspök - felhívással fordultak Európa keresztényeihez: ja­nuár 22-én, vasárnap Európa minden keresztény templomában könyörögje­nek együtt a szenvedőkért, romániai test­véreikért. Kifejezték aggodalmukat a Romániá­ban élő, kisebbségi létük miatt is sokat szenvedő nemzetiségek sorsáért. Akik életüket kockáztatva Magyarországra menekülnek, nem láthatják viszont sze­retteiket, mert a román hatóságok nem engedélyezik a családegyesítést. Romá­niában akadályozzák a szabad vallás­gyakorlást, a teológusok létszámának erőszakos csökkentésével elsorvasztják a lelkészutánpótlást. A fiatalabb nemzedék nem juthat vallásos irodalomhoz, nélkülözi a hit vigaszát - húzták alá a felhívásban. * A fővárosi pártélet helyzetéről, a párt- mozglom aktuális feladatairól való közös gondolkodásra hívták össze szombaton a budapesti pártaktívát, amelyen értékel­ték az országos pártértekezlet óta vég­zett tevékenységet is. Az értekezlet mun­kájában részt vett Németh Miklós, a Mi­nisztertanács elnöke. WASHINGTON - Pénteken elejtették a két legfontosabb vádpontot Oliver North alezredes ellen, mert a CIA és a kormány nem hajlandó a per céljaira kiadni az üggyel kapcsolatos titkos irato­kat. Northot, a Fehér Ház nemzetbizton­sági apparátusának volt vezető munka­társát azért vonják felelősségre, mert - állítólag - saját szakállára szervezett fegyverszállítást Iránnak, s a kapott pénzből a nicaraguai kontrákat támogat­ta hadianyaggal. SZÖUL - Dél-Korea békeszerződés­re törekszik a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal, és ennek a kérdésnek kíván elsőbbséget adni a Szöul és Phen- jan közötti tárgyalásokon - jelentette be Szöulban Li Hong Ku dél-koreai nemzeti újraegyesítési miniszter. TOKIÓ - A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság csak akkor hajlandó kapcso­latai rendezésére Japánnal, ha Tokió bo­csánatot kér a koreai néptől a múlt bűneiért - vált ismeretessé a phenjani kormány ál­lásfoglalása a Mindzsu Csőszén című észak-koreai kormánylapban szombaton megjelent szerkesztőségi cikkből. A Kyodo hírügynökség által ismertetett írás azt kö­vetően látott napvilágot, hogy Tokióban pénteken bejelentették: a legnagyobb el­lenzéki párt, a Szocialista Párt meghívásá­ra január 21 -tői a Koreai Munkapárt magas szintű küldöttsége látogat Japánba, a két­oldalú kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalni. Az észak-koreai kormány lapjában meg­jelent kommentár azt is követeli, hogy Ja­pán érvénytelenítse a Dél-Koreával 1976- ban kötött szerződést, amely szerint Tokió a félszigeten csak egyetlen kormányt ismer el, a szöulit. A cikk teljes mértékig a japán kormány „ellenséges magatartását” okolja azért, hogy nem sikerült a két ország kap­csolatait javítani. Megismertem Tolna megyét? (5.) Pápai hatalmam nem lévén, az alább elkövetkezendő sorokban nem próbálok meg szentté avatni senkit. Amiként eddig, emlékeket idézek, összegezek csupán. Valamelyes kedvem és hajlandóságom lévén azonban a történelemhez, már ré­gen rájöttem arra, hogy hazánk utóbbi évtizedeiből - ahová a saját hátam mö­gött lévő több, mint hat évtizedet is soro­lom - furcsa módon hiányoztak az igazán irányt mutató, eljövendő korok történé­szeit is lenyűgöző nagy egyéniségek. (Nem foglalkoztatást, hanem lenyűgö- zést írtam.) Annak, hogy az én életemben is akadt, aki - általában nagyon mérsé­kelt közfelkiáltással - megkapta az „Or­szággyarapító”, netán „Nemzetvezető", vagy „Bölcs Vezér” címet, ezen a vélemé­nyemen mit se változtat. Főleg ha valaki arra vetemedik, hogy például kis hazánk elmúlt százada első hét évtizedének óriá­saival próbálja egybevetni bármelyikü­ket. Régóta egyre erősödő meggyőződé­sem azonban, hogy a több-kevesebb joggal (haláluk után általában több, éle­tükben kevesebb) „nagy” jelzővel minő­sített emberek csak fémjelzik korukat. A fejlődést azonban a „kis” emberek töme­geinek sokszor egyáltalán nem kis tettei, szorgosságuk, munkálkodásuk viszi előbbre. Jó sorsom úgy hozta, hogy me­gyebeli éveim során az ilyenek tömegé­vel ismerkedhettem meg. Lényegesen többel, mint ahányról itt alább szót ejthe­tek. Egy minden néprajzi, vagy bármilyen tudományos alapképzettségnek híján lé­vő bukovinai székely ember az életét tette fel arra, hogy sokat sodródott kö­zössége múltját megőrizze az utókornak. Ez már a kezdet kezdetén is minden megbecsülésre érdemes teljesítmény volt, pedig akkor még nem sejthettük, hogy lesz idő, amikor a múlt megsemmi­sítésének szándékát állami kezdemé­nyezés „rangjára” emelik. A kakasdi Se­bestyén Ádámnak azóta féltucatnyi könyve jelent meg az andrásfalviak múlt­járól: - hála a saját szorgalmának és a megyei könyvtár okos segítőkészségé­nek. Egy konok és nyersnyakas termelő­szövetkezeti elnök - az immár nyugdíjas Tancsik József Várongon - kiagyalta, hogy elnéptelenedő falujába újsághirde­tés útján toboroz telepeseket. Ezzel az ál­lamigazgatásnak ugyan nem okozott egyértelmű örömöt, de a lélekszámcsök- kenés legalábbis a stagnálásba váltott át akkor, amit de jó lenne, ha az egész or­szágról el lehetne mondani. Belőle meg amúgy mellékesen filmszereplő lett... Vannak települések, amelyek valóság­gal ontják a - szerintem - kiválóságokat. Sióagárd például egy hatalmas mező- gazdasági kombinát állami díjas vezető­jét, a megyei KSH igazgatóját, a megye egyetlen gyógyfürdőjének főorvosát és a magyar népi tánc határainkon kívül se is­meretlen nevű apostolát. Az se minden­napi, hogy a valóság mennyire rá tud cá­folni sokáig - ugyan nem hivatalosan hir­detett, de - gyakorolt elképzelésekre. Ar­ra például, hogy tanácsi vezetőket feltét­lenül importálni kell, mert a saját hazájá­ban senki nem lehet próféta. Simontor- nyán mégis sarkalatos változásokat ho­zott a közigazgatásban, amikor tanácsel­nökké választottak egy közepesnél ala­csonyabb termetű bőrgyárit, akit baráti körben mindközönségesen máig csak „Rozsdásának becéznek, pedig a haja szí­ne az évek múltával igencsak megváltozott. Az „én embereim” önmagámnak re­gisztrált számát a már életében legendá­vá vált néhai Party Pista bácsi éppúgy szaporítja, mint az időközben már főnöke után költözött, a maga idejében nem min­dennapi életmüvésznek bizonyult Berek Jani bácsi, aki legalábbis színes egyéni­ség volt. Arról, hogy a nekem mindig ide­gen gépkocsit nemcsak vezetni lehet, hanem szeretni is és mesterfokon érteni hozzá, a Kettinger Károllyal együtt meg­tett kilométerek ezrei győztek meg. A ló­imádók szektájának olyan képviselőivel lettem gazdagabb, mint a volt regölyi főállattenyésztő, Molnár Miklós, ugyanitt a már említett Dávid Gyula, Fehér Kál­mán, vagy éppenséggel Bogyiszlón a két Berka, apa és fia. Hasonlóképpen említ­hetnék szőlészt nem is egyet, mint pél­dául Kaposi Istvánt, vagy a hegy szerete- tében verhetetlen, örök fiatal, hiszen még csak a kilencedik „X"-ét taposó Gyimesi Pista bácsit. Ugyanígy azonban méhészt, kishalászt, magyar királyi repülőtisztből lett fafaragó népművészt, hivatásos fo­tográfust, akinek az egyetlen hiteles Pe- tőfi-portré restaurálását köszönhetjük, vagy fazekast... Valamennyien láncszemek az ismeret­ségek sorában, amivel nem hivalkodni akarok, hiszen ilyeneket szerezni mes­terségünk velejárója. Ami egy megye megismeréséhez hozzásegíti révükön az érdeklődőt, az elsősorban mindegyikük világlátása, véleményük a körülöttük fo­lyó eseményekről, dolgokról, gondokról- bajokról. Ilyen véleménye ugyanis min­denkinek van, csak „hivatalos” személy­nek legtöbbnyire nem árulják el. Magán- beszélgetések során át azonban annál inkább. Mindig döbbenettel töltött el, hogy akár fontos kérdéseket is felölelő tanácskozásokon, elvileg „szabad” fóru­mokon, évtizedeken át milyen keserve­sen nehéz volt valóban tartalmas, mag­vas hozzászólást, őszinte véleményt ki­csiholni a jelenlévőkből. Ugyanakkor ugyanezek az ajtón kívül, folyosón, ut­cán, tömegközlekedési eszközökön utazva általában ontották magukból a vé­leményeket: - gyakran cseppet se hízel­gő megfogalmazásban. Nem kell beszélgetésekre gondolni. Igazi beszélgetések dolgában - erről majd egy másik folytatásban szó lesz - mi meglehetősen gyatrán állunk. Elég csak kérdezni, vagy felvetni egy gondo­latkört, amiről a másiknak emberi számí­tás szerint véleménye lehet, aztán pedig hallgatni és meghallgatni, lehetőleg köz­beszólás nélkül. Az emberek jelentős ré­sze ugyanis nem a másik véleményére kíváncsi, hanem a sajátját szereti hallani. A lélektan nálam avatottabb ismerői bizo­nyára felfedezik ennek a jelenségnek a gyökerei táján azt, amit a korábbi évek formalizmusának nevezhetnék. Arra az időre gondolok, amikor minden elnöki asztaltól sürgették az őszinte véleménye­ket, hozzászólásokat, csak éppen az üt­hette meg előbb-utóbb a bokáját, aki el is mondta ezeket. Vagyis a fejét nemcsak bólintásra, hanem netán önálló gondol­kodásra is használta. Nem akarok az írá­som feleimében leírt gyűjtőkérdésre előbb válaszolni, mint az utolsó rész vé­gén. így egyelőre maradjunk annyiban, hogy az embernek az az igyekezete, hogy megismerje a megyét, óhatatlanul egyes gyűjtőpontokban, azt is mondhat­nám, hogy gyújtópontokban összponto­sul. Idővel közelivé vált ismerőseim jóvol­tából számomra ilyen lett Dunaföldvár, Pálfa, Györköny, Simontornya, Miszla, Fadd, Mórágy, Lengyel, a dombóvári mű­velődési ház, az egykor volt Fiatal Utazók Klubja, Decs, egy sor magánlakás, né­hány évvel ezelőttig ide értve a szekszár­di evangélikus lelkészlakot is, a tengelici nyugdíjasklub, vagy éppenséggel a kö- lesdi képtár... (Folytatjuk) ORDAS IVÁN KIS EMBEREK...?

Next

/
Oldalképek
Tartalom