Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)
1988-12-06 / 290. szám
1988. december 6. 6 KÉPÚJSÁG ? A jfcL 'fii f a & S * ' 4 ^ A * " B» > ‘ At\ *?■*> Tornacsarnok épül Simontornyán Simontornyán a hatvanas években még NB ll-es férfi kézilabdaszakosztály működött, jelenleg azonban ez női sportágnak számít a nagyközségben. Nyílt titok, hogy Simontornya vezetői szeretnék újjáéleszteni a férfi szakosztályt. Ennek érdekében - is - megkezdték egy tornacsarnok építését, bízva abban, hogy az új épület motiváló lesz.- A hetedik ötéves terv egyik célkitűzéseként határoztuk meg a tornacsarnok építését, 1985-ben. Emellett a teho fő céljaként is ezt szavazták meg a lakosok - mondja Cserháti Péter, a nagyközségi kö- • zös tanács elnöke. - Akkoriban hétmillió forintot terveztünk az építkezésre, de ma már ez nyilvánvalóan többe fog kerülni.- A tervek már elkészültek...- Novemberben megvolt az egyeztető tárgyalás, valamint a munkaterület kijelölése, a hónap végén pedig megkezdődtek a munkálatok. A Simontornyai Bőrgyár felajánlotta egyik kézilabda- pályáját, hogy arra építsük rá a tetőszerkezetet. Egy szociális blokkot is átvettünk tőlük, amelyet a későbbiekben összekötünk a csarnokkal egy közlekedő folyosó segítségével. A kivitelezést megkezdtük önerőből, később azonban pályázatot fogunk benyújtani a megyei tanács ifjúsági és sportosztályához. A nem tanácsi szervek vezetői már most felajánlották társadalmi munka keretében a segítségüket - ők egyébként az eddigiekben is jelentősen támogatták a lakóhelyünkön történő fejlesztéseket.- Milyen sportágak űzésére lesz alkalmas a tornacsarnok?- A simontornyai lakosok nem sok sportágat karoltak fel. A labdarúgó-szakosztályunk majdan itt tarthatná téli edzéseit, valamint a kézilabdásaink is itt készülhetnének. A csarnok tulajdonképpen egy versenysportra alkalmas kézi- labdapályából fog állni, de elsősorban az iskolai sportot kell felvállalja. A komplexum üzemeltetője az általános iskola lesz, a Tolna Megyei Beruházó Vállalat készítette el a terveket és bonyolítja az építkezést, a kivitelező pedig a helyi tanács költségvetési üzeme.- Említette a diáksportot. A fiatalok milyen mértékben vehetik majd igénybe a csarnokot?- Ott fogják tartani a testnevelésórákat, valamint a tömegsportrendezvényeket. Jelenleg külön épületben vannak az alsós és a felsős tanulók. Az alsósoknál van egy tornaszoba, ami a felsősöknek már elég szűkös. Az ötéves tervben szerepelt egy új napközi otthon felépítése is, aztán másképp döntöttünk. A már meglévő napközit korszerűsítjük, az építkezésre szánt összeg fennmaradó részét pedig a csarnoképítésre fordítjuk. A munkálatok párhuzamosan folynak, a napközi felújítása 1989. május 1 -ig kell elkészüljön, mert addig vettük bérbe a téesz egyik helyiségét.- A tornacsarnokot mikor vehetik birtokukba a simontornyaiak?- Terveink szerint 1990. december 31-ig készül el a komplexum. Ezentúl nem lesz akadálya a rossz időjárás a rendezvények megtartásának, a csarnokban közel 200 sportkedvelő foglalhat helyet. Szeretnénk, ha a tornacsarnoknak megtartó ereje is lenne, hiszen Si- montornyáról nagyon sokan elköltöznek, és mi ezt a folyamatot szeretnénk megállítani, esetleg visszájára fordítani - mondja Cserháti Péter. má-ré Körzeti labdarúgás Bajnokavatás egy hét múlva Két korábbról elmaradt mérkőzés - Báta-Alsónána és Közép- hídvég-Cikó - kivételével befejeződött az őszi idény a szekszárdi körzeti labdarúgó-bajnokságban. Ezt a két találkozót a szövetség rendelkezése értelmében december 11-én kell lejátszani 13 órai kezdéssel. A december 4-i forduló eredményei: Harc-Sióagárd 0-4, Iz- mény-Bonyhádvarasd 1 -0, ifi: 4-0, Alsónána-Kölesd 3-0, Tengelic- Tolna 1-3, Középhídvég-Zomba 2-1, Cikó-Őcsény 1-2, ifi: 3-2, Bá- ta-Györe 6-0, Kéty-Bogyiszló 0-0. Mikulás Kupa az új sportcsarnokban A hétvégén nyolc csapat részvételével Mikulás Kupa labdarúgó-teremtornát rendeztek az új paksi sportcsarnokban. A körmérkőzéses rendszerű tornán a helyosztók után a következő végeredmény született: 1. Bonyhádi SE, 2. Paksi SE, 3. Nagykőrös, 4. Dabas. A gólkirályi címet Török Bálint (PSE) szerezte meg, a legjobb mezőnyjátékosnak Kiss János (Bonyhád), mig a legjobb kapusnak Gróf Edvin (PSE) bizonyult. Kosárlabda NB I. Rangadót vesztett a Szekszárd Férficsapataink simán nyertek Soproni VSE-KSC Szekszárd 81-72 (40-36). Sopron, 600 néző. V.: Nagy J., Varga G. Sopron: Linka (20), Kovács (14), Zagorska (5), Hatvani (13), Winter (21). Csere: Postai (2), Brand (6). Edző: Novák Gábor. Szekszárd: Christián (6), Dóczi (23), Papp (15), Várkonyi (6), Lévai (2). Csere: Pott (13), Kovács (-), Gábris (7), Pfeifenróth (-). Edző: Vertetics István. Feszült légkörben kezdődött a találkozó, az első találatot a hazaiak érték el a 2. percben, amire Várkonyi azonnal válaszolt. Ezután fokozatosan elhúztak a vendéglátók. A 6. percben 15-7, a 9. percben már 10 pont volt a soproniak előnye. Vertetics edző időkéréssel és cserékkel próbálta megállítani a hazaiakat, úgy látszott sikerrel, mert a 15. percben 26-22-re feljött a KSC. Felváltva estek a kosarak, nagy küzdelem folyt a pályán. A 19. percben 4 pont volt a hazaiak előnye, ami a félidő végére is megmaradt. A második játékrész első 5 percében gyakorlatilag eldőlt a találkozó sorsa, a közönség óriási ovációval üdvözli a soproniak játékát. Vertetics edző időkérésével úgy látszott, sikerült rendezni a sorokat, hiszen Pott 11 pontot szerzett. A folytatásban a hazaiak meg tudták őrizni 10 pontos előnyüket. A szekszárdiak megpróbáltak mindent elkövetni a hátrány csökkentésére, de ezúttal nem sikerült, végül is 9 pontos vereséget szenvedtek. A látottak alapján a mindvégig izgalmas, küzdelmes, jó színvonalú találkozón a hazaiak Winter és a lengyel Linka játékával megérdemelten győztek. A KSC Szekszárd lányai óriási akarattal és elszántsággal küzdötték végig a találkozót, de ezen a mérkőzésen többet hibáztak, főleg a középtávoli dobásaik tévesztettek célt. Várkonyi egyébként kikapcsolta a játékból a hazaiak egyik legjobbjának tartott lengyel Zagorskát. Kitűnt: Winter, Linka, illetve Dóczi, Pott. Atomerőmű SE-Pécsi VSK 122-92 (68-39). Paks, 700 néző. V.: Matlári, Görgényi. ASE: Tárnái (16), Buzási (7), Morgen (8), Szaff- nauer (6), Radovics (19). Csere: Juhász (21), Antoni (12), Borkúti (13), Halmai (8), Maár (12). Edző: Simon Károly. PVSK: Marijanovics (25), Szamosi (5), Varasdi (7), Rab (15), Peredi (12). Csere: Füzy (12), tiesik (6), Soós (2), Kövecses (8). Edző: Czéh László. Nagyon jól kezdett a listavezető, már a 8. percben 21 pontos előnyre tett szert. A sok jó teljesítmény élére Radovics neve kívánkozik, aki amellett, hogy összefogta, szervezte a játékot, eredményes is volt. A PVSK megpróbált valamint változtatni már- már változtathatatlannak tűnő helyzetén, de nem sikerült lényegesen csökkenteni a hátrányt a félidőre. A folytatásban adva volt Simon edző számára a lehetőség: a kispadon ülők közül szinte minA csereemberek közül ezúttal Jászberényi Péter emelkedett ki denkit bevetett, s a kiegészítő emberek éltek a lehetőséggel, meghálálták a bizalmat, összességében több pontot értek el, mint a kezdő ötös. A vasutascsapat árnyéka volt önmagának, eredményes kulcsjátékosai is csak vergődtek, egyáltalán nem mutatták ki azon erényeiket, amelyekkel többek között le tudták győzni az első körben a Szolnokot. Egy vártnál könnyebb ASE-sikert hozott a találkozó. Dombóvári VMSE-TFSE 91-84 (41-41). Budapest, 50 néző (ez is mind dombóvári). V.: Szilvássy, Nagy L. DVMSE: Czimbalek (-), Chudeusz (15), Miedzik (35), Keré- nyi (18), Molnár (3). Csere: Elek (-), Ács (6), Jászberényi (14), Lovász (-). Edző: Erdösi Lajos. TFSE: Farkas (23), Dunajetz (9), Krasznai (4), Polányik (14), Szlávik (24). Csere: Köntös (4), Déri (-).Telekdi (6). Edző: Zsideg Miklós. Az eddig nyeretlen sereghajtó főiskolások megpróbálták ellensúlyozni sok futással, agresszív védekezéssel a Dombóvár nagyobb játékerejét, dobóteljesítményét. Öt perc elteltével 6-4-re vezetett a Dombóvár, majd a folytatásban siker koronázta a házigazdák erőfeszítéseit, nemcsak egyenlítettek, hanem 20- 14-re el is húztak. De nem sokáig örülhettek az előnynek, mert előbb 25-22-re feljöttek Miedzikék, majd a félidő végére egyenlítettek. Szünet után rákapcsolt a Dombóvár, de a 8 pontos előnyüket még képesek voltak ledolgozni a lelkes főiskolások, sőt, még 59-58-ra át is vették a vezetést, de a két lengyel vezérletével ekkor beindult a DVMSE gépezete, ekkor már az akarás, a lelkesedés kevésnek bizonyult. A 36. percben már csaknem 10 ponttal vezetett a vasutasgárda, s a hajrát is már megnyugRadovicsnál mindkét mérkőzésen ott volt a karmesteri pálca tató előnnyel várta. Összességében különösebb védekezés nélküli, „félgőzös” játék is elég volt az esélyesség valóra váltásához. Kitűnt: Miedzik, Chudeusz, Molnár, Jászberényi. Az NB ll-ben: Zalaegerszegi Főiskola-Báta- széki SZVSE 98-56 (36-24). V.: Tóth, dr. Berák. Bátaszék: Murel (11), Bánhidi (10), Bodri (16), Kovács (8), Szalai (11). Csere: Szűcs (-), Breiling (-), Péter (-). Edző: Horváth Sándor. A megfiatalított bátaszéki együttes végig tisztelte a nagyobb rutinnal rendelkező hazaiakat, akik elsősorban távoli, pontos dobásaikkal ilyen különbséggel is megérdemelten győztek. A csapatból Bodri és Kovács teljesítménye dicsérhető. Atomerőmű SE-Nagykőrös 61-60 (25-22). Paks, 50 néző. V.: Elmauer, Major L. ASE: Kerekes (11), Szabó (20), Pálfi (8), Bernáth (7), Kern (4). Csere: Bán (-), Da- róczi (11). Edző: Daróczi Eszter. A rendkívül küzdelmes, az utolsó pillanatokig nyílt és szoros találkozón megérdemelten nyert a paksi csapat. Kitűnt: Szabó (a mezőny legjobbja), Kerekes, Daróczi. Jó világbajnoki szerepléssel az elismertetésért Ökölvívó tanácskozás A magyar válogatott, amely ezúttal csak négy versenyzőt jelentett, elismerésre méltóan állt helyt a súlyemelés történetének második női világbajnokságán is, amelynek egzotikus, ám párás, meleg klímája m iatt az európaiak számára nehezen elviselhető színhelye volt az indonéz főváros. A „dzsakartai kvartett” valameny- nyi tagja éremszerzönek bizonyult (6 ezüst, 4 bronz), és igazolta, hogy kitartó munkával biztosítani lehet a helyet a nemzetközi élvonalban. Ami azért nagy szó, mert a női súlyemelés egyre népszerűbb a világban, Jáva szigetén már 24 ország több mint 100 versenyzője állt a tárcsák mögé. A fejlődés - amit a csaknem félszáz (!) világcsúcs is bizonyít - feltartóztathatatlan, bér a kép nem teljesen rózsaszínű, és sajnálatos módon Magyarországon sem. Azzal, hogy - hovatovább egyetlen kivételként - még ma is afféle szabadidős tevékenységként kezelik a női súlyemelést. Pedig Dzsakartában egyértelművé vált, hogy a szakág immár végleg kinőtt a gyerekcipőből, ideje hát odahaza is rendezni a helyzetét. Ez csendül ki Leitner József szövetségi kapitány szavaiból is, aki így nyilatkozott a világbajnokság után:- Csak köszönet jár a lányoknak, de még szebb lehetett volna a magyar mérleg, ha azok is elindulhattak volna, akik azért kényszerültek otthonmaradni, mert csak négy válogatott szerepeltetésére nyílt lehetőségünk. Őszintén remélem, hogy dzsakartai eredményeink nyomán nem holmi megtűrt, teljesen önfenntartó „kirendeltségként” kell működnünk a jövőben is, hanem mi is megkapjuk több más sportághoz hasonlóan a jogot a központi támogatással járó önállóságra. A második női vb sikerét egyébként leginkább a kínaiak érzékelhették, akik - egyetlen kivételtől eltekintve - mind a kilenc súlycsoportban győztek, és összesen 26 aranyérmet vihetnek haza. Persze jóval könnyebb a helyzetük, mint például a magyar szövetségi kapitánynak, aki legfeljebb hatvan versenyzőből válogathat, mig Kínában nem kevesebb, mint egymil- lióan űzik a női súlyemelést. A sportág jövője egyébiránt biztosítottnak látszik, hiszen itt, az indonéz fővárosban döntöttek arról a nemzetközi szövetség vezetői, hogy a jövő évben ismét lesz vb és EB is. A harmadik világbajnokságot Sanghajban, a második Európa-bajnok- ságot pedig Manchesterben bonyolítják le. Felkerült a sportág az Ázsiai Játékok programjára is, és mint Aján Tamás, az IWF tisztében újabb négy évre megerősített magyar főtitkár megemlítette, komoly esélye van, hogy még ebben a században az olimpián is bemutatkoznak a női súlyemelők. A dzsakartai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a hölgyeken igazán semmi sem múlik. A VB ÉREMTÁBLÁZATA: 1. Kína 2. Bulgária 3. Egyesült Államok 4. Magyarország 5. Koreai Köztársaság 6. Tajvan 7. Spanyolország Görögország 9. Indonézia 10. Franciaország Nagy-Britannia Japán arany ezüst bronz 26 1 1 2 5- 6 5 6 4- 5 2- 2 2- 2 1- 2 1 1 4 1 1- - 1 Frankfurtban A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) vezetősége Frankfurtban tanácskozott a hét végén, s elsősorban a szöuli olimpiai játékokon történteket vitatták meg. Az ottani események hatására ugyanis még a sportág barcelonai részvétele is veszélybe került, ezért szankciókat, valamint a bokszolók testi épségét védő intézkedéseket határoztak el. A szervezet vezetői javasolták, hogy 1991 -ig tiltsák el a botrányos emlékű szöuli verekedésben részt vett dél-koreai vezetőket, s egy évig ne engedélyezzék nemzetközi ökölvívótornák rendezését a Koreai Köztársaságban. Az említett sportvezetők működését egyelőre csak a következő, márciusi AIBA tanácskozásig függesztették fel. A találkozónak a kenyai főváros, Nairobi ad otthont, s akkor vitatják meg a most nyilvánosságra hozott javaslatokat. Az AIBA intézkedéseket helyezett kilátásba azon mérkőzésvezetők és bírák ellen, akik az ötkarikás játékok alatt nagy felháborodást kiváltó ítéleteket hoztak, főleg a hazai öklözök mérkőzésein. Az 1992. évi barcelonai olimpián súlycsoportok szerint korlátozni fogják a résztvevők számát, kategóriánként legfeljebb 32 bokszoló léphet majd szorítóba. Erre azért van szükség, mert Szöulban nem kevesebb mint 429 összecsapást vívtak, s ezt a szövetség túlzottnak tartja, így a jelöltek a következő játékok előtt selejtezőkön vívhatják ki az indulás jogát. A szervezet szerint, a sok kiütés és sérülés elkerülése céljából puhább kesztyűket kell a jövőben használni, az új gyártmányok állítólag 20 százalékkal csökkentik az ütőerőt. A közelmúltban Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke is bírálta a sportágat durvasága és veszélyessége miatt. Anwar Chowdhry, az AIBA elnöke kijelentette, véleménye szerint az új kesztyűkkel csökken a sérülések száma. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Társalgó. 9.44: A Kaláka együttes felvételeiből. 10.05: „Claudia” - devizáért. 10.25: Liliana Molnár-Talajic énekel. 11.00: Verbunkosok, nóták. 11.33: Prenn Ferenc hányatott élete. Lengyel József regénye. 12.45: Világhírlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: A rendíthetetlen ólomkatona. Rock-mesejáték. 16.05: Éneklő ifjúság. 16.21: Képekés jelképek. 16.50: Beszélgessünk... 17.Ö0: Tér-idő. 17.45: A Szabó család. 19.15: Szakasits Árpád- emlékműsor. 20.15: Emanuel Feuermann gordonkáik. 20.30: Számolnak velünk? 21.00: Népdalok, néptáncok. 21.40: A főszereplő lelép, a darab folytatódik. 22.00: Hírvilág. 22.30: Gulyás Márta zongorázik. 23.45: A Hilliard énekegyüttes Fayrfax madrigálokat énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Slágermúzeum. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Philip Jones rézfúvós együttesének felvételeiből. 12.25: Környezetünk védelmében. 12.30: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 14.30: Nemcsak zene. 15.05: XVIII. századi hangszeres magyar tánczene. 15.20: Könyvről - könyvért. 15.30-17.29: Csúcsforgalom. 17.30: Segíthetünk? 18.30: Talpalávaló. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Almáskert. Veres Péter regénye. 20.18: A heavy metal kedvelőinek. 21.05: Keresők. Antti Tuuri hangjátéka. 22.00: Zeneközeiben a hallgató. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Szimfonikus zene. 10.30: Diákfélóra. 11.00: Magyar zeneszerzők. 11.50: Magyar művészek operafelvételeiből. 12.40:. Rimszkij-Kor- szakov-múvek fúvósokra. 13.05: Ünnepi pillanataink. Béres Attila rádiójátéka. 13.49: Fauré: Mise. 14.00: Prunyi Ilona zongorázik a Zeneakadémia kistermében. 15.25: Zenei Tükör. 16.00: Richard Straus§ operáiból. 17.00-17.30: Iskolarádió. 17.30: Uj lemezeinkből. 18.30: Na matemiem jezi- ku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Parasztbecsület Egyfelvonásos opera. 20.55: OttoKlem- perer vezényel. 22.32: Távolba futó utak. A Finn Rádió és a Magyar Rádió kétnyelvű irodalmi műsora. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30-ig és 7 20-7.30-ig: Információk Dél- Dunántúlról. 17.30: Dél-dunántúli magazin. Közben 18 órakor hírek, tudósítások. 18.30: Szerb- horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétoma. 9.00: Képújság. 9.05-10.00: Tévétéka. 9.50: Mi-tu-ház. 10.00: Kóborlás a nyugati parton - NSZK ismeretterjesztő rövidfilmsorozat 1025: Mozgató. 10.35: Képújság. 16.20: Hírek. 16.25:3 nap tévéműsora. 16.30: Kézenfogva. 16.40: Sorstársak. 17.00: Télapó szemüvege. 17.40: Kalendárium 1988. 18.35: Tévétoma. 18.40: Nils Holgersson csodálatos utazása a vad- ludakkal - NSZK rajzfilmsorozat 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Özvegyek - Angol bűnügyi tévéfilm-sorozat 20.55: Van öt perce? 21.00: Stúdió ’88. 21.50: Felkínálom. 22.40: Híradó 3. II. MŰSOR 17.50: Képújság. 17.55: Stiri - Hírek román nyelven. 18.00: Kalandozások a zenetörténetben - Angol-magyar koprodukciós filmsorozat. 18.50: Sakk-matt 19.10: özvegyek - Angol bűnügyi tévéfilmsorozat 20.00: Képújság. 20.05: Janus. 20.45: Kisebbségben... - Dokumentumfilm. 21.25: Híradó 2.21.40: Betűreklám. 21.45: A Magyar Televízió díjnyertes műveiből: Benedek Katalin: Fent a Spitzbergákon - Tévéjáték. 23.05: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.25: Műsorismertetés. 8.30: Hírek. 8.35: Mit tudnak a gyerekek a szülőföldről. 9.00: Népi hősök: Dragica és Rade Koncár. 9.20: Gyermekfilm és videogyártás. 9.30: Verancsics Faustus. 10.00: A triglavi nemzeti park. 10.30: Hírek. 10.35: Művelődési program. 12.30: Hírek. 14.15: Műsorismertetés. 14.20: Angol nyelv. 14.50: Juraz Krizanic. 15.20: Hírek. 15.25: Éjszakai program. 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.25: Hírek. 17.30: Mit tudnak a gyerekek a szülőföldről. 18.00: Az emberek beszélnek. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport 19.53: Időjárás. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Felix Krull - filmsorozat 20.55: Kontakt-magazin. 22.25: Tv-napló. 22.45: Éjjel is, nappal is - éjszakai program. 0.45: Hírek. II. MŰSOR 17.50: Műsorismertetés. 17.55: Tudományos beszélgetések. 18.25: Krónika. 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komolyzene. 20.45: Hírek. 20.55: Szórakoztató kedd. 22.25: Adás a kultúra köréből. SZOVJET TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc. 6.30: Műsorismertetés. 6.35: „Vasárnap, fél hétkor” c. film 1. 7.50: Az Ember, Föld, Világmindenség. 8.50: Hírek. 13.30: Hírek. 13.45: A sport és az egyéniség. 14.15: „Aranykapu” zenés mesejáték. 15.05: Hírek. 15.10: Tudomány: elmélet, kísérlet gyakorlat 15.40: Expedíció a XXI. századba. 16.40: Világhíradó. 16.45: Szovjet-amerikai párbeszéd. 17.45: Vasárnap, fél hétkor c. film 1. rész. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Finnország nemzeti ünnepe elé. 20.50: Dokumentumfilm N. Amoszov sebészről. 21.20: Világhíradó. 21.35: Hosszú búcsúzásc. film. 23.05: Hírek. 23.10: Sportműsor. 23.40: Szovjet dalok. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATOK A mikrovilág CIMU LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Super Channel News. 7.15: European business weekly. 7.45: Super Channel News. 8.00: Műsor gyerekeknek. 9.00: Sonsand Daughters - sorozat 9.25: Capitol - sorozat. 9.50: Jóga. 10.00: Mai vendég: Charlton Heston. 10.20: Úszni tudni kell. 10.50: A gyógynövények és fűszerek fajtái és használatuk. 1120: Bútorjavítás otthon. 11.45: Gitárlecke. 12.00: Vígjátéksorozat 12.30: Kate and Aliié - sorozat 13.00: Capitol - sorozat 13.30: Sons and Daughters - sorozat 14.00: Cas- sie and Co - sorozat 15.00: A legújabb lemezalbumokról, Cd-lemezekről, filmbemutatókról és koncertekről. 16.00: Műsor gyerekeknek. 17.00: Pillantás az angol popzene világára. 18.00: Európai hírek. 18.15: Vetélkedő. 18.40: Kate and Aliié - sorozat. 19.10: Vígjátéksorozat 20.15: Európai hírek. 20.30: Piramidli-bajnokság. 21.30: Futball- összeállítás. 22.00: Futball Hollandiából. 23.00: Európai hírek. 23.25: Az utóbbi évek legsikeresebb slágerei. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti, gazdasági, pénzügyi hírek. 7.00: Jó reggelt Skandinávia. 8.00: Ébresztő hétalvóknak. 8.05: A Sky gyermekműsora. 9.00: Dennis - vígjátéksorozat 9.30: Rajzfilmsorozat 10.00: Romantikus popzene. 11.00: Angol slágerlista. 12.00: Holland popzenei műsor. 13.00: Amerikai teleregény. 14.00: Beszélgetés hírességekkel. 14.30: Hírek a motorsport világából. 15.00: Akciófilmsorozat 15.30: Tévéfilmsorozat 16.00: A Sky eurolistája. 17.00: A Sky gyermekműsora. 18.00: Gidget - vigjátéksorozat 18.28: Hírek. 18.30: Vígjátéksorozat 19.00: A family affair - vígjátéksorozat 19.28: Hírek. 19.30: Akciófilm-sorozat 2027: Hírek. 20.30: Kimberley Jim -film. 22.05: Amerikai futball. 23.03: Hírek. 23.05: Popzenei műsor. 0.00: A Sky eurolistája. TV 5. 16.05: Hírek. 16.10: Sorozat 16.30: Jó napot jó étvágyat 17.00: Ifjúsági program. 17.30: Nyelvi fejtörőjáték. 17.55: Hírösszefoglaló. 18.00: A szemközti emberek - sorozat. 19.30: Divat és dekoráció. 20.00: Sporthírek. 21.00: Szórakoztató műsor. 22.00: Tv-hlradó. 22.30: Időjárásjelentés. 22.35: „A pénz”. 23.55: Bernard Pivot irodalmi műsora. 0.10: Divat és dekoráció. 0.40: Műsorzárás