Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)
1988-12-30 / 310. szám
2 - TOLNATÁJ 1988. december 31. Amikor az újév március elsején kezdődött Utazás a naptár körül Hogyan lett a Quintilis-bőf július? I- Ön mindig olyan tartózkodóan viselkedik. Zárkózott természetű, vagy más oka van?- Az embert megítélni mások tudják, de én nem tartom magam tartózkodónak. Mindenképpen a munkámnak rendelem alá magatartásomat, és azt hiszem, hogy sok emberrel tudtam és tudok a jövőben is kapcsolatot tartani, és szándékom az is, hogy ne a tartózkodó, hanem a kreatív, minden irányban emberi szálakra épülő munkamódszerém, stílusom legyen. Távol tartom magam ugyanakkor attól, hogy felszínesség, minden áron való magamutogatássá váljon ez a törekvés. I- Van vezetői ideálja, egyáltalán kit tart jó vezetőnek?- Az a jó vezető, aki eredményt tud elérni. Természetesen az emberi normák tiszteletben tartásával. Néven nevezett ideám nincs, de tetszenek olyan kreatív vezetők, akik sikeremberek, akár a gazdaságban, most talán a politikai életben kisebb számban, de azért vannak. Nem szégyen, ha az ember elles tőlük gondolkodást és a saját területén hasznosítja. I- Nem egy pragmatikus szemlélet ez az eredménycentrikusság?- Nem tudom, de hiszem, hogy csak ez lehet az egyetlen fokmérő az ember munkájában, természetesen ha mögötte valódi teljesítmény áll. Ha ehhez köti valaki a cselekvését és értékalkotását, akkor nem tévedhet. Az más dolog, hogy előfordulhat, a külső körülmények szövevénye gúzsbaköt egy vezetőt, ha nem képes ezeket a kötéseket szétszakítani, akkor őt az élet leírja és nem lesz vezető...- Ezek a kényszerpályák keresz- tül-kasul behálózzák ma az irányító szférát. Ön a rövid idő alatt, amióta betölti a megyei tanács elnökének tisztét, biztosan sokszor érezte ennek kényelmetlenségét... Tényleg, meglepődött, amikor bizalmat kapott?- Ha igent mondok, hazudok. A választás előkészítése több héttel, hónappal előbb megkezdődött, így az 1988. június 8-i titkos szavazáson az volt a kérdéses, hogy megválasztanak, vagy nem. Jól esett ez a bizalom, de tudom, hogy illúzió, ha az ember ebben a tiszteletben csak sütkérezik. Nagyon keményen meg kell dolgozni azért, hogy ezt a máig is élvezhető bizalmat megőrizzem, mert a következő választásokon, ami 1989. második felében lesz, szigorúan megmérnek választóim, a testület. Tisztában vagyok ezzel, és megvan minden eltökéltségem, hogy megfeleljek ennek a tisztnek. Igaz, barátkozni kell azzal a gondolattal is, hogy ha nem választanak meg, nem egy világ omlik össze, fel kell készülni egy olyan helyzetre, hogy az ember más területen is helyt tudjon állni. I- Ön igen kritikus időszakban került a felelősségteljes tanácselnöki székbe. Nem töprengett azon, hogy jobb lett volna tíz évvel előbb, vagy talán később?- El tudtam volna képzelni békésebb éveket is, de nekünk, a középgenerációnak most kell cselekednünk. Minden szorításnak létezik egy racionális válasza, ennek keresésében látom a munkám értelmét. Valamit hozzá kell tennem, hogy a fojtó helyzet oldódjék. Ehhez - bár kicsi és szerény -, de van mozgásterünk. Ezeket a lehetőségeteket meg kell ragadni. így a költségvetéssel ésszerűbben bánni, a fejlesztési kötelezettségeket úgy sorolni, ahogy az élet kényszeríti, és tudni leli nemet is mondani. A lakossággal, a terület üzemeivel, intézményeivel szótérteni a kölcsönös érdekeken alapuló üzemeltetésben, akár a fejlesztésben és küzdeni Tolna megye jobb pozíciójáért a költségvetés forrásainál. Ezek a cselekvési lehetőségek, amit látni kell, nem a nehéz körülmények miatt sopánkodni.- Mit szól az országgyűlés legutóbbi ülésszakán hozott döntéshez: a tanácsok költségvetése helyett jövőre társadalmi szervezetek pénzeit kurtítják. Mint egykori pártmunkásnak, ma pártbizottsági tagnak és mint a közigazgatás képviselőjének melyik szíve fáj?- Örültem a döntésnek, de kételkedem abban, hogy jó helyre címezték-e a megtakarítási kényszert. Örülök, hogy a tanácsok költségvetését, legalábbis 1989-ben nem nyirbálják tovább. Azt a józan felismerést jelzi, hogy önmagát sérti a legmagasabb népképviseleti szervezet, ha ellehetetlenülést teremt a helyi tanácsoknál. És itt nem a 800 plusz 500 millió forint nagyságrendje a fontos, hanem a szemléletváltozás... Másrészt fenntartásaim vannak: azon a politikai fordulatszámon, amiben az ország él, nem biztos, hogy ez a megoldás a legjobb. A költségvetésnek vannak olyan rovatai, amelyek sokkal inkább elviselnék az elvonást. Gondolok itta még mindig 120 milliár- dot elérő vállalati támogatásra, az 59 milliárdos „egyéb” rovatra, vagy a központi szervek költségvetésére.- A központi államgépezet hatalmas „súlyát”, apparátusát ismerve adódik akaratlanul is az összehasonlítás: Svédországban az igazságügyi minisztériumban tizenvala- hány ember dolgozik, gondolom, jóval kisebb épületben, mint nálunk. Mit gondol erről a terebélyes bürokratikus központosított struktúrákról, ami a közigazgatást is teljesen áthatja Magyarországon?- Mindenképpen fogyasztani kell ezeket a szervezeteket, de úgy hiszem, nem szabad intézkedni anélkül, hogy működési mechanizmusukat közelebbről megvizsgálnánk. A tervutasításos rendszer kikényszerítette, szükségessé tette ezekenek az ágazati monstrumoknak a létrejöttét, és amíg csak próbálgatjuk, tervezzük a valódi piacgazdaságot, addig szükség van ezekre az újra elosztó szervezetekre. Ami a funkcionális szervezeteket illeti - nekünk is van jó példánk -, hiszen a Belügyminisztériumban a tanácsokat koordináló főcsoportfőnökség kevesebb, mint ötventagú. Azt hiszem ez már tükrözi a változás folyamatát.- Közép és helyi szinten milyen úton lehet elindulni az ön véleménye szerint a tanácsok korszerűsítésében? mert ugye, nem lehet egyedüli és kizárólagos út az apparátus fogyasztása?- Ha az államigazgatás hérmas tagozódásában a központi, megyei és a helyi szintet áttekintjük, azt tapasztalhatjuk, hogy „fent és lent” mozgásban van a rendszer. A minisztériumokban bekövetkezett átalakulásokat nem részletezem, de a saját tennivalóinkról szólva a kétszintű közigazgatási rendszerre való áttérést kell folytatnunk. Eddig a megyében hét nagyközségi tanácsnak van teljes körű felsőfokú hatósági jogosítványa, a kört szélesítve tervezzük, hogy a jövő év februárjától Nagymányok, Decs, Fadd és Pincehely is megkapja ezt a kibővített hatósági jogkört. A továbbiakban személyi feltételektől függően szeretnénk, ha 1990-ig az egész negyében sikerülne átállni és a korábbi városi szakhatóságokat, szakembereket pótló igazgatási társulások jelennének meg minden körzetben. I- Középszinten mennyire tud lépést tartani, esetleg a változások élére állni a megyei tanács? Felkészült egyáltalán erre?- Eltökélt szándékunk, és az élet is azt követeli, hogy a megyei tanács szervezetét ezekhez a mozgásokhoz formáljuk. Most, ha az ellátó szervezetünket is idesoroljuk, húsz részre tagolt egységből áll a szakapparátusunk. Ha felfelé tekintünk, azt látjuk, hogy az országos hatóságok a centralizálás irányába haladnak, lefelé nézve, a helyi tanácsok szempontjából ugyancsak túltagolt ez a struktúra. Egy községi tanácsnak húsz felé kell igazodnia másodfokon ügyeinek intézésekor, a két szint ily módon nem működtethető. I - Mi akkor a megoldás?- Egy hétfős csoportot alakítottunk szakemberekből, amellett felkértük a Janus Pannonius Tudományegyetem jogi karát javaslatok kidolgozására. A tudomány és a szakma oldaláról igyekszünk előkészíteni a szervezetkorszerűsítést, és természetesen bevonjuk az osztályok dolgozóit is. I- Hányán dolgoznak ma a megyei tanácson?- A szakigazgatásban 220, az ellátó szervezetünkben további közel nyolcvan fő a létszám. Január első hetében összappa- rátusi értekezleten beszéljük meg az érintettekkel az elképzelést azzal a szándékkal, hogy a kimunkálás időszakában is véleményt nyilvánítsanak. I- Nincsenek késésben ezzel? A Somogy megyeiek új törekvéseiről már jó ideje hallani lehetett, miközben nálunk alig mozdult valami. Sokan úgy vélik, igen konzervatív a Tolna Megyei Tanács...- Ha a tervezett ütemben valósul meg a szervezetkorszerűsítésünk, akkor fél évet késünk a somogyiakkal szemben. Fél évért nem vállalnék bűnösséget, nem hiszem, hogy megkésettek vagyunk. Sőt, a tapasztalatok birtokában csak a hasznos és bevált dolgokat vehetjük át, a kezdők rizikója, a hibák lehetősége kevésbé fenyeget.- Talán nem tévedek abban, hogy a legtöbb álmatlan éjszakát, legnagyobb gondot a pénztelenség jelentette az eddigiek során Önnek. Közismert, a csökkenő központi támogatások, az ÁFA, az infláció hatása a tanácsok gazdálkodására.- Valóban így van, és a kevesebb fejlesztésre fordítható összeg, elhúzódó beruházások nyomán úgy tűnhet, hogy nem végezzük jól a munkánkat. Pedig elég egyetlen adat, 300 millió forinttal kőlthettünk kevesebbet a tervezetthez képest az elmúlt évben fejlesztési célra... De ki kell emelni azt az óiási társadalmi erőt, amivel a lakosság, a gazdálkodó egységek hozzájárulnak a település fejlesztéséhez. Évente 800 millió forintot tesz ki ez a megyében, vízmű, út, járda, műveseállomás, stb... létesült ösz- szefogásból. Ha olyasmire mozgósítjuk az embereket, amihez közvetlenül érdekük fűzi őket, így az alapellátás, közművesítés, akkor értelmét látják hozzájárulásunknak, saját munkánknak.- Tudjuk, hogy teljesítőképessége határához érkezett ez a lakossági erő, de az évtizedes lemaradást pótolni kell. Az elmúlt évben hol sikerült ez, ha egészen rövid „bevételkiadás” listát készítenénk, mit említene meg 1988-ból?- Bővült az egészséges ivóvizű települések száma, Bölcskén, Szárazdon és Diós- berényben befejeződött a társulati vízműépítés, Murga részleges ellátást kapott. Átadtak 1300 lakást, ez kevesebb a tervezettnél. Az alapfokú oktatásban elsősorban minőségi javulásról számolhatunk be, igaz, Bonyhádon nyolc tantermes iskolaszárny készült el, Sárszentlőrincen, Lengyelen és Dunaföldváron bővítették az iskolákat, Aparhanton pedig tornacsarnok épült. A középiskolai tanteremhiány részben enyhítette, hogy Tamásiban a volt járási tanács épületéből alakították ki a szakmunkás- képző intézet új otthonát. Dombóváron új tanműhelyt avattak, a bonyhádi szakmunkásképző pedig általános iskolai tantermek átvételével bővült. Az egészségügyben nagy társadalmi összefogással műveseállomás létesült, folytatódott a szekszárdi buszpályaudvar és az 56-os út várost elkerülő szakaszának első üteme, a településeken utak, járdák, parkok épültek... I- A sor persze folytatható, de most inkább egy másik számvetésre kérem, minek örült a legjobban az elmúlt esztendőben és mit vár a következőktől?- 1988 kellemes élménye az volt számomra, hogy megindult egy belpolitikai erjedés, ami a különböző érdekek markáns felszínre kerülésével vált érzékelhetővé. Elmondhatjuk, hogy újszerűén politizálunk, de sajnos, a régi módon tettük, és tesszük sok helyütt ma is a dolgunkat. Zavar, hogy nem kap a munka kellő figyelmet, még mindig az elosztáson vitatkozunk, ebben merül ki energiánk egy része. A jövő évtől ennek az erjedő-pezsgő folyamatnak a folytatását várom, nagyobb felelősséggel és nyíltsággal. Tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz könyebb, mint eddig volt, és a szándék ellenére is sok bosszúságot okozunk majd egymásnak 1989-ben is. De csak ezen az úton haladhatunk. ■ - Megvan ehhez az emberek hite?- Tapasztaljuk az elbizonytalanodást, az emberek önhitükben való megszeppené- sét, ezzel együtt meggyőződésem, hogy hajlandók tenni, és ha kell, áldozatot vállalni. Ehhez azonban eredmények kellenek, aminek forrása csak a munka lehet. I- A mostanihoz hasonló elszántságot kívánok a jövő évben. Köszönöm a beszélgetést. Ez év december 31-én is magától értetődően nyugtázzuk, hogy eltelt az esztendő 365. napja. S hasonlóképpen a hónapok elnevezésén sem ütközik meg senki: a december utolsó napját holnap már az újév kezdet, január elseje követi. Pedig ha visszatekintünk a korábbi időkre, kiderül, hogy a naptár körül korántsem volt mindig minden rendben. Ezt maga a naptár, azaz a kalendárium elnevezés is bizonyítja, mely a latin calen- dae szóból származik, s eredetileg hirdetést jelent. A hónap első napját ugyanis Róma utcáin mindig meghirdették, mint az adósságok visszafizetésének időpontját. Ez azonban nemcsak a hitelezők kedvéért történt. A római naptár sokáig volt mindenféle zűrzavar, betoldás, kiigazítás áldozata, úgyhogy biztosan senki sem tudta, hogy éppen hányadika van. Persze, az év 365 napra való felosztása a rómaiak előtt sem volt ismeretlen: arra már rájött az ókori Kelet több civilizációja, igaz, nem kevés kitérő, próbálkozás árán. Holdév helyett napév A legkönnyebben hozzáférhető „időmérő” a legtöbb nép számára a Hold. Rendszeresen, szabályos időközökben változtatja alakját növekszik holdtöltéig, azután fogy, végül néhány napra teljesen eltűnik. Csakhogy idővel kiderült, hogy a hűséges bolygóhoz igazodó naptár meglehetőségen gyatrán teljesítette feladatát. Tizenkét hónapnak, tizenkét valódi holdhónapnak az időtartama a hold egyik felkeltétől az évfordulót jelentő következőig nagyjából 354 nap és 8 óra, míg - mint köztudott - a napév 365 nap és 5 óra. A kettő közötti eltérés tíz év alatt több mint 3 hónapot tenne ki, nem is beszélve az évszakok holdnaptárral történő „bemérésének” lehetetlenségéről. Mindez pontosabb „toronyóra”-választásra késztette az érdekelteket, s így vezették be a napévet, mely a maga 365 napjával nem volt éppen hajszálra pontos, de mégis szerencsésebbnek bizonyult, mint a tíz nappal rövidebb holdév. A nap járásának számítása még a középkorban is csak megközelítő adatokat eredményezett, így azon igazán nem csodálkozhatunk, ha az ókorban a 365 nap mellett fennmaradó 5 óra elhanyagolása kellemetlen zavarokra vezetett. A kiegyenlítés szökőnapok és szökőhónapok beiktatásával történhet, ám ha ez a megoldás pontatlan, az év számítása hibás lesz, amit az évszakok valóságos és naptári beállta között keletkező eltérések árulnak el. Caesar rendet teremt Julius Caesar, a híres római hadvezér és államférfi időszámításunk előtt 46-ban határozta el, hogy megszünteti a naptárban uralkodó zűrzavart. A régi számításból eredő hiba kiküszöbölésére a 46. év novembere és decembere közé két rendkívüli hónapot iktatott, s így - a 28 napos februárral együtt - ez esztendő kivételesen 445 napból állt. A jövöre vonatkozólag - az év hosszát már majdnem jól, 365 1/4 napnak véve - úgy intézkedett, hogy minden 4 év közül 3 legyen 365 napos, a negyedik viszont 366 napból álljon. S még egy fontos dolog: az év kezdetét a régi szokástól eltérően, március elseje helyett január elsejére tette - bár eme kezdeményezése jórészt csak a XVI. században terjedt el. A hálás utókor a nagy reformátor tiszteletére a korábban Quintilis-nek nevezett ötödik hónapot júliusnak keresztelte át. Mindehhez még hozzátartozik, hogy végső soron a Julián-naptár sem bizonyult időtállónak, mivel az 128 év alatt kerek egy nappal tér el a valódi napévtől. A pontosítás egy másik neves férfiú, XIII. Gergely pápa érdeme, aki 1582. február 24-én tette közzé az új elveket megállapító bulláját. A Gergely után Gregoriánnak nevezett naptár pontossága már majdnem kritikán felül áll: a következő beavatkozásra csak három és fél ezer év múlva lesz szükség, a felgyülemlett másodpercek ekkor fognak eltérésként kitenni egy napot. Hónapnevek nemzeti változatban A napév 12 hónapra történő felosztását a középkor - és a mai kor - szintén a rómaiaktól vette át, megtartva az Augustus császár alatt véglegessé vált latin elnevezéseket. Idővel születtek azonban olyan célkitűzések, melyek a hónapok nemzeti nyelven való elnevezését volt hivatva szolgálni. Nagy Károly frank császár (uralkodott 768-tól 814-ig) hivatalosan is be akarta vezetni a német megnevezéseket, ám azok mégsem váltak általánossá. Einhard krónikás a Nagy Károly élete című művében fel is jegyezte a császári javaslatokat, melyek így festenek: Wintarma- noth, Hornung, Lenzinmanoth, Os- tarmanoth, Winnemanoth, Brachma- noth, Heuuimanoth, Aranmanoth, Witumanoth, Windumemanoth, Her- bistmanoth, Heilagmanoth. Sokkalta jelentősebbnek bizonyult egy másik, közel ezer évvel későbbi kísérlet, amikor is 1793. október 5- én bevezették Franciaországban a forradalmi naptárt, a maga eredeti elnevezéseivel. A költő, Fabre d’Eglan- tine által alkotott tizenkét szó - Ven- démiaire, Brumaire, Frimaire, Nívósé, Pluviose, Ventose, Germinal, Flo- réal, Prairial, Messidor, Thermidor, Fructidor - a mezei munkával, az időjárással hangolta össze a hónapneveket. A forradalmi naptár mindazonáltal csak rövid ideig, 1806. január elsejéig volt érvényben. Befejezésül néhány hazai mutatvány a hónapevek magyarosítása érdekében folytatott csatározásból. Már Erdősi Sylvester János ajánlotta 1539-ben megjelent latin-magyar nyelvtanában, hogy alkalmazzuk a létező magyar elnvezéseket, úgy mind Föhó, Fagyhó, Höhó, Aratóhó stb. A mesterséges jelölések először Barcafalvi Dávid szótárában, 1787- ben láttak napvilágot. A szerző a következő elnevezéseket javasolta: Január: Zúzoros, Február: Enyheges, Március: Olvános, Április: Nyilomos, Május: Zöldönös, Június: Termenes, Július: Kalászonos, Augusztus: He- venes, Szeptember: GyümölcSönös, Október: Mustonos, November: Gémberes, December: Fagylós. A Hasznos Mulatságok című újság 1834. évi számaiban a keresztelési hullám ekképpen érintette, változtatta meg a hónapokat: Jégtönös, Zuz- morós, Olvános, Szikkanos, Kecstö- nös, Kaszálnos, Sarlónos, Csűrtö- nös, Vetőnös, Sotolnos(l), Dúdoros, Fagytönös. Ezek az elnevezések azonban - talán nem túlzás kijelenteni, hogy szerencsére - nem terjedtek el, nem nyertek polgárjogot a magyar köznyelvben. Ennek köszönhetően tehát decemberre továbbra is január, s nem zúzoros vagy jégtönös következik a naptárban. Összeállította: SZERI ÁRPÁD Tamás Ádám és Takács Zsuzsa a számvetésről |
