Tolna Megyei Népújság, 1988. december (38. évfolyam, 286-310. szám)
1988-12-27 / 307. szám
1988. december 27. Képújság 5 Fonyód vára Történelmünk képes forrásai Magas homlok, erős áll, széles nagy orr, határozottságot sugalló tekintet. Ilyen lehetett Mátyás, a király, akiről legendák keltek szárnyra, akinek alakját oly sokszor megidézte késői korok irodalma, képzőművészete? A király hiteles portréját Andrea Mantegna, az északolasz quattrocento legnagyobb művésze festette meg. A kép - Mantegna más magyar vonatkozású müveivel együtt - az idők folyamán elveszett. De fennmaradt Tobias Stimmernek e festmény alapján készült fametszete. II. Rákóczi Ferencről és feleségéről, a drezdai, berlini, bécsi udvarban működő svéd származású David Diditer udvari festő ecsetje nyomán őrzünk hiteles képeket. Hogyan történt a Lánchíd alapkőletétele, kik voltak jelen a hídépítés kezdeténél, azt Barabás Miklós festménye közvetíti számunkra, aki az esemény helyszínén és idejében vázlatot készített, majd több évtizeden át foglalkozott a témával. S végül 1864-ben nagyméretű képen festette meg az eseményt. Ezeket a képeket a Magyar Nemzeti Múzeum egyik osztálya, a Történelmi Képcsarnok őrzi. „A Történelmi Képcsarnok - írja dr. Rózsa György, a Nemzeti Múzeum osztályvezetője - a magyar történelem képes forrásainak gyűjtésére és feldolgozására hivatott közgyűjteményünk. A magyar történelem szereplőinek képmásai, eseményeinek képei, magyarországi látképek mellett idetartozik minden olyan kép, amely a magyar kultúrtörténet egy- egy jellemző részletét, a valóságnak megfelelően ábrázolja. Ezekre támaszkodott az írott források mellett a történelmi rekonstrukció.” Amikor 1884. május 13-án Trefort Ágoston kultuszminiszter felhatalmazást kapott az uralkodótól, hogy lépéseket tegyen „egy magyar történelmi képcsarnoknak az Országos Képtárral kapcsolatban Budapesten létesítendő felállítása iránt” - a gyűjtemény anyaga lényegében már együtt volt. Jóval korábban, szinte a Nemzeti Múzeum alapításával egyidőben kezdődött el ugyanis a gyűjtőmunka. Miller Ferdinánd, a Nemzeti Múzeum első igazgatója 1808-ban az országgyűGróf Festetics Pálné, Bossányi Júlia arcképe lés elé terjesztette javaslatát, egy nemzeti Pantheon megalapítására. De reménye nem vált valóra. A főúri családok nem váltak meg őseik portréitól. Csak később Kubinyi Ágoston teremtette meg közadakozásból a Nemzeti Múzeum magyar képtárát, s az ő igazgatósága alatt kezdődött meg a történeti ikonográfiái vonatkozású festmények tudatos gyűjtése. Trefort Ágost miniszter Pulszky Károlyt, a neves műtörténészt, a közgyűjtemények felügyelőjét, az Országos Képtár igazgatóját bizta meg a Történelmi Képcsarnok megszervezésével. Pulszky a festményeket a Nemzeti Múzeum Képtárából, a metszeteket az Országos Széchenyi Könyvtárnak még Széchényi Ferenc által adományozott anyagából válogatta ki. Századunkban ajándékozással, vásárlással folytatódott a gyarapodás. A 30-as években elárverezett Ernst Lajos hagyatékból került sok kép a gyűjteménybe. Thaly Kálmán a Rákóczi-sza- badságharcra, a kuruckorra vonatkozó képes dokumentumait ajándékozta a Képcsarnoknak. A II. világháború után vásárlásokkal, hivatalos átadásokkal gazdagodott a festmény- és grafikai gyűjtemény. (A volt Parlamenti Múzeumból, a budai várpalotából.) Az utóbbi években lehetőség nyílik arra, hogy külföldről is vásároljon a Képcsarnok. Ezen kívül hazai és külföldön élő magyarok ajándékaival bővül még napjainkban is a kollekció. Gróf Zrínyi Miklós képmása A mai 2500 művet számláló festmény- és 40 ezer lapos grafikai gyűjtemény számos darabja forrásértékén kívül művészileg is kvalitásos. Különösen gazdag a Történelmi Képcsarnok 19. századi anyaga. Olyan művészek neve fémjelzi a minőséget, mint Borsos József, Barabás Miklós, Lotz Károly, Telepy Károly, Székely Bertalan, Brocky Károly, August Pettenkoffen, Benczúr Gyula, Than Mór. A Történelmi Képcsarnok első kiállítását 1886 januárjában rendezték 161 mű felvonultatásával, az Ybl Miklós tervezte Várkertbazárban. Aztán a gyűjteményt átköltöztették az országos képzőművészeti kiállítás pavilonjába, ahol 1895-ig kapott helyet. Az épületet ugyan át kellett adni a millenneumi kiállítás céljaira. Ekkor az anyag raktárba került, és csak 1906-ban, a Szépművészeti Múzeum felépülte után jutott az új épületbe költözött Országos Képtár helyén önálló helyiséghez a Képcsarnok. A Magyar Tudományos Akadémia palotájában 528 festményt és 604 grafikai lapot állítottak ki. Az első világháború alatt bezárt intézmény 1922-ben nyílt meg újra. A Szépművészeti Múzeum szervezetéhez tartozó képcsarnokot 1934-ben a Történeti Múzeumhoz kapcsolták, és átköltöztették a Nemzeti Múzeum épületébe. 1945 óta a Képcsarnok, a Magyar Nemzeti Múzeum osztályaként működik. Kádár Márta Ha Fonyód, akkor Balaton, s ha Balaton, akkor víz, napsütés, minél több kedves emlékkel teli hosszú, forró nyár... Ez a receptjük a kikapcsolódóknak, s legföljebb akkor tűnődnek el e tóparti település múltján, ha beborul az ég és a strandolás helyett jobb híján sétálás a program. Ezekben a bánatos órákban - netán napokban - aztán megindul a nép, és jön-megy ott Fenyves és Lelle között, keresve valami érdekesebb látnivalót. Ilyenkor tévednek el néhányan e helység várának maradványaihoz, és ilyenkor döbbennek rá, hogy íme, még ezen a lapos dunántúli vidéken is építettek egy, nyomaiban máig megmaradt erősséget. Fonyód - ez a falu legelőször egy 1082-ben kelt oklevélen örökítődött meg Funoldi néven - előbb egy templomot épített, majd ezt a román stílusú egyházat alakították át várrá a XIV-XV. század fordulóján. Az oklevelekből az is kiolvasható, hogy Fonyód - Szigliget várával együtt - a Tóti-Lengyel család birtoka volt, s ez a fal- mília rakta le a várfalak alapjait. Utánuk a hires-neves Magyar Bálint lett a gazda, s ő, mint a Tóti-Lengyel utódok gyámja, folytatta az építkezést. Nemcsak híres vitéz, hanem okos ember is volt Magyar Bálint: jól tudta, hogy érdemes ott a templom körül építkezni, hiszen Fonyód akkoriban még a lápok, mocsarak szorításában élő félsziget volt, s csakis délkeleti irányból lehetett megközelíteni. A Habsburgok jeles hadmérnöke, Giu- lio Turco vette számba a törökök elvonulása után a Dunántúl hadi építményeit. Egyebek között a fonyódi várat is aprólékosan lerajzolta, és vázlatainak tanúsága szerint ez a „palánk” két részből állt. Belül a lakóházzá átalakított ősi templom magasodott; ezt falak és vizes árkok védték. Kívülről pedig egy százszor-száz méternyi alapterületű, úgynevezett külső vár falai alkottak négyzetet, amely körül me- gintcsak mély árkok húzódtak. A négyzetnek mind a négy sarkán kerek földbástyák emelkedtek. Turco mérnök azt is lerajzolta, hogyan lehetett ebbe a kettős erődítménybe bejutni. Előbb a külső, majd a belső vár fel- vonóhídját kellett leereszteni, ilyenformán tehát nem volt valami könnyű ott a „közlekedés”. A várfalak cölöpsor közé vert földből készültek. Ez a megoldás már csak azért is jónak bizonyult, mert a portyázó törökök nem tudták felgyújtani a várat. S nemcsak maga a földfal állt ellen a tűznek, hanem a rákent tapasztás is. (Maga a csöppnyi falu is a külső vár falain belül helyezkedett el. A házak ugyancsak vert falból, tapasztással készültek.) Magyar Bálint tehát ügyesen építkezett. S nemcsak ott, Fonyódon, hanem Szigligeten és Kanizsán is, ahol szintén várkapitány volt, és vitézül szolgált. Fonyód vára 1555-ben esett át a legnagyobb vizsgán. Egy bizonyos Naszuf bég támadta meg ekkor nagy erőkkel, ám hiába mentek neki a szó szoros értelmében tűzzel és vassal, a kettős földfal mindvégig ellenállt. Igaz, a falu gabonaraktárait sikerült fölgyújtani, de a vár bevehetetlennek bizonyult. Egészen 1575-ig. Ekkor azonban - Magyar Bálint már nem élt, helyette két hadnagya, Trombitás Balázs és Boromissza Mátyás irányította a védelmet - a támadás sikerrel járt, és a Balaton déli partjának egyetlen végvára elesett. A korabeli jegyző így örökítette meg ezt a szomorú eseményt: „... Fonódot meg vették, az benne valókat mind levágták.” Sajnos, a fonyódi várból manapság már alig lehet valamit látni. A tó partja felől délre, a Bozót-csatorna felé indulva egy nagy zöld réten fedezhet fel egyet s mást az utas. Legelébb egy fahíd tűnik a szemébe, majd egy emlékoszlop, s mindezek mellett árkok, földhányások maradványai. És ezek is csak 1959-óta, amikor a régészek ott ásattak, s ameny- nyire tellett, a törökvilágnak ezt a romantikus emlékét helyreállították. Napjainkban azonban csak a fű nö, s még a helybéliek sem igen tudják, mi emelkedett azon a helyen. Magyar Bálintnak és hős vitézeinek emléke bizony valamivel több törődést érdemelne... A. L. Hazai tájakon Kastélyszálló - Nagycenk Nagycenk nevét az első írásos emlék 1243-ban említi, amikor IV. Béla királyunk Simon soproni ispánnak adományozta a Chenke nevű birtokot, amely később a Kanizsai-, majd a Nádasdy-csa- lád tulajdona. Nádasdy Ferencet azonban 1671 -ben kivégezték. Birtokát a császár elkobozta, majd 1677-ben a Draskovicsoknak adományozta. Zálogjogon azonban még ebben az évben Széchényi György kalocsai érsek tulajdona lett, aki Lőrinc nevű öccsének engedte át. Széchényi Antal generális 1741-ben Szépiákról birtokának központját Cenkre helyezte át, tulajdonképpen ő kezdett a kastélyegyüttes építéséhez. Halála után Széchényi Ferenc lett Cenk ura, aki a keszthelyi Georgikon alapítójának testvérével, Festetics Juliannával kötött házasságot, és Nagycen- ken gyűjtötte össze nagy értékű könyvtárát és műtárgygyűjteményét, amelyek később a Nemzeti Múzeum alapját képezték. Széchenyi István gróf Nagycenket és Kiscenket édesapja halála előtt kapta meg, az ő 1860- ban bekövetkezett halála után fia örökölte. Széchényi Antal idejében a kastélynak kápolnája és színházterme is volt. Hefele Menyhért 1791 -ben készített tervet az épület kétemeletessé való átalakítására. A terv azonban mindörökre terv maradt, ugyanis 1799 tavaszán a soproni Ringer József kezdett az átépítéshez, s a kastélyegyüttes egységes klasszicista homlokzatot kapott. Széchenyi István Hild Ferdinánd ugyancsak soproni építésszel 1834 és 1840 között ismét változtatott a kastélyon, amelyben fürdőszobák, vízöblítéses WC, gázvilágítás szolgálták a család kényelmét. Széchenyi István kastélyának sorsa 1945 elején, a II. világháború befejezése előtt teljesedett be. Néhány cezaromániában szenvedő lampaszos magyar hadfi a kastély vasrácsos kapujára tűzött sajtcédulán adta mindenkinek tudtára, hogy a legnagyobb magyar kastélyában az egyik magyar hadsereg parancsnoksága található. Másnap az angol, és az amerikai bombázók pontosan céloztak. Az idén, június 3-án, ezen a virágillattól és madárillattól terhes nyári délelőttön újból ott sétáltam az eredeti pompájában díszlő nagycenki kastély udvarán. Újból csodáltam a szépséges hársfasort, amelynek létrehozása Antal gróf nejének, Barkóczy Zsuzsannának a nevéhez fűződik. Sétáltam és emlékeztem. A vénülő krónikás ugyanis szívesen emlékezik olyan eseményekre, amelyek nevezetes dátumokhoz fűződnek. Nagycenken pedig bőven található ilyen. Voltam én itt egy évvel a világégés befejezte után, amikor egyik kiváló pályatársam ugyancsak riportúton járva a falu egyik házának árnyékszékében Széchenyi könyvtárából származó ősnyomtatvány egy-egy darabkájára lélt. Itt voltam 1961-ben is, amikor az Országos Műemléki Felügyelőség akkor még kezdő és fiatal munkatársa, Kriszt György a kastély állagvédelmi munkálatait ismertette. (Kriszt György neve azóta szinte egybeforrott a nagycenki kastéllyal.) Részese voltam annak a helyszíni szemlének - az akkor készült fénykép archívumom kincse -, amikor Csanády György akadémikus, akkori közlekedési miniszter, Nyers Rezső, Po- linszky Károly és a megye vezetője, Lombos Ferenc 1969. június 15-én elfogadAz egykori Vörös Kastély, a mai szálló főbejárata ták Kriszt Györgynek a kastélyegyüttes teljes helyreállításáról készített programját. Tudósítottam Nagycenkről 1973. szeptember 21-én a kastély főépületének - a mai Széchenyi István-emlékmú- zeum - ünnepélyes avatásáról. Részt vettem 1976. szeptember 21-én a keleti szárny ünnepélyes átadásán (méntelep és lovasiskola). Most elvezetjük az olvasót abba a nagycenki Vörös Kastélyba, ahol 1988. június eleje óta - a hagyományok teljes tiszteletben tartásával - az ország egyik legszebb szállodája, étterme és kávéháza működik. A Vörös Kastély földszintjén az egykori konyha boltozott terében kapott helyet a szállóvendégeket szolgáló 80 személyes étterem kis különteremmel. Egyedi kialakítású, klasszicista ízlésű lépcsőház vezet az emeletre, a tetőtérben kialakított 54 ágyas, 19 fürdőszobával és két lakosztállyal rendelkező, a hely szellemét sugárzó szállórészbe. Minden szobában Szobarészlet rádió, telefon és ITT márkájú színestévékészülék szolgálja a vendégek kényelmét. Az egykori pompájában helyreállított diszebédlő, most tanácskozások, hangversenyek, kiállítások vagy fogadások megrendezésére egyaránt alkalmas. Kávéházjáró hírlapíró lévén irigykedve léptem a gondos munkával restaurált, öntöttvas szerkezetű virágházba, ahol hangulatos kávéház teraszaival együtt szolgálja a vendégek kényelmét. Ebben a virágházban zajlott le 1840. augusztus 12-én a történelemből ismert István-napi ebéd, amikora reformkori Magyarország küldöttségét fogadta Széchenyi István. Az országgyűlés 60 tagú delegációját Deák Ferenc, Eötvös József, Klauzál Gábor vezette, tolmácsolva a nemzet megbecsülését. A szálló és a különterem falait Bozóky Mária festőművész akvarelljei díszítik, ihletőjük Széchenyi naplója volt. Néhány antik csillár, tükör, régi berendezési tárgy adja meg a szálló, az étterem, a kávéház hangulatát. Imre Béla Az egykori virágház - ma kávéház. Itt fogadta 1840- ben Széchenyi a nemzet küldöttségét