Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-04 / 264. szám
2 ‘KÉPÚJSÁG 1988. november 5. A Központi Bizottság a belpolitikai helyzetről és állásfoglalása a párt feladatairól (Folytatás az 1. oldalról.) © Az ifjúság sorsa a nemzet jövőjének kulcskérdése, meghatározó jelentőségű a szocializmus fejlődése szempontjából. Jelentős korosztályok az elmúlt tíz évben a gazdasági stagnálásnak, az életkörülmények romlásának, a társadalmi feszültségek növekedésének viszonyai között váltak felnőtté. E korosztályoknak ezért nagyrészt negatív tapasztalataik vannak társadalmunkról. Történelmi felelősségünktehát, hogy ifjúságpárti politikátfolytassunk, illetve az iljúság nagyobb arányban vegyen részt a politika alakításában. A fiatalok életkörülményeinek romlása, a perspektíva elhomályosulása, egy részük politikai radikalizmusának erősödése, kiútkeresési törekvései arra intenek, hogy nem szavakra, hanem tettekre, politikai nyitásra van szükség. O A párt a változás, az átalakulás állapotában van. A párttagság egyre aktívabban kiván részt venni a pártpolitika alakításában. Igényli a párt megújulását de bizonytalan személyes feladatait illetően. Minthogy az elmúlt másfél évtizedben nem tudott tevékenyen részt venni a pártpolitika alakításában, nem érezheti felelősnek magát az ek- korszületetthibásdöntésekért és azok következményeiért Emiatt nem vállalja a politikai folytonosság teljes továbbvitelét sem. A párt különböző szintű vezető testületéi hozzákezdtek tevékenységük megújításához. Amai helyzet egyik jellemzője, hogy a régi irányítási-vezetési stílus már sok helyen meghaladott az új elemek azonban most rendeződnek össze működőképes rendszerré. II. O A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének állásfoglalásában, a szocializmus és a párt megújításának igényében a párttagság egészének akarata fogalmazódott meg. Az elhatározott teendők, a társadalmi szükségletek, valamint a felmerült új fejlemények indokolják: gyorsítsuk fel az országos pártértekezlet állásfoglalásának és a Központi Bizottság feladattervének valóra váltását © A párt akcióképességének haladéktalan helyreállítása meghatározó fontosságú. Ennek alapvető követelménye a párton belüli egység világos értelmezése. Ez nem állandó és nem monolitikus egység, nem felülről elrendelt hanem vitában alakul ki, és igazodik a változó követelményekhez. Pártunk nagy politikai erőt képvisel. Társadalomformáló erejének érvényesítéséhez szilárd, következetes politikai összefogásra van szükség. Ennekegyikalkotóeleme a politikai centrum továbberősödése, amely képes következetesen megvalósítani a pártértekezlet irányvonalát fellép minden szélsőség ellen, s amelyet követ a párttagság többsége. Képes párbeszédre, alkotó együttműködésre a pártonkívüli haladó szocialista, baloldali demokratikus, népi-nemzeti indíttatású erőkkel és az egyházakkal a kölcsönösen elfogadott elvek alapján. Az önállóság tiszteletben tartása mellett, a megújulás elvi követelményeinek feladása nélkül a vezető párttestületek nyújtsanak elvi, politikai segítséget, orientációta pártszervek- nekésazalapszervezeteknekazátállás megkönnyítésére, és biztosítsák az ehhez szükséges tájékoztatást A pártszerveződés új elveire és követelményeire való átállás során fokozatosan helyeződjön át a hangsúly a lakóhelyen folytatott politikai tevékenységre. A párttagok vegyenek részt a különböző mozgalmakban, érdekképviseletekben és az új szerveződésekben, az élénkülő politikai közéletben, a társadalmi vitákban. Politikai munkájukhoz elengedhetetlen, hogy a párt illetékes testületéi a felmerült fontos politikai kérdésekben kialakitsáka képviselhető és képviselendő irányvonalat. Apárttestületekváltozó feladataihoz igazodó, hatékony, minőségileg megújuló pártapparátusra van szükség. A testületek az ehhez szükséges átalakítást az év végéig fejezzék be. Az ország tényleges helyzetének értékelésében és a kitörési pontok meghatározásában a Központi Bizottság számit a párttagság véleményére, széles körben, a különböző formákat felhasználva aktív eszmecserét folytat Ebben a párt különböző vezető testületéi minden szinten vegyenek részt E politikai mozgalmi tevékenység kapjon teljes nyilvánosságot A pártszervezetek rendezzenek a tagság összetartozását erősítő kommunista fórumokat és ezeket használják fel a politikai közélet formálására. O Az MSZMP olyan politikai erő, amely képes a nemzeti felemelkedés programját megalkotni és következetesen megvalósítani, képes a reformban érdekeltek összefogására, a szocialista haladás köré tömöríthető erők koalíciójának létrehozására. Ez a biztosítéka annak, hogy elzárjuk az utat az egyértelműen elvetett sztálini modell és a polgári rendszer alternatívája elől. A kétfron- tos harcnak a mai viszonyok között ez a célja és fő terepe. © A Magyar Szocialista Munkáspárt vállalja azelmúltnégy évtized történelmi örökségét, amely a magyar népnek felemelkedést hozott. Megőrizve kívánja meghaladni azt Ennek a politikának előremutató elemei: a két munkáspárt 1948-as, új minőséget ígérő egyesítő kongresszusa; az 1953-56 közötti éveknek a szocializmus megreformálását igénylő demokratikus törekvései. 1956 után az MSZMP nagy erőfeszítéseket tett a szocializmus addig kialakult rendszerének megváltoztatására. A hazai és a nemzetközi közvéleményben is elismert sikereket ért el az életviszonyok javításában, a demokratizmus ki- szélesítésében, a szabadságjogok garantálásában, a humanizmus elveinek érvényesítésében és az 1966-68-as reformtörekvésekben. Mindezt a történelmileg meghatározott külső és belső feltételek közegében csak részlegesen tudta végrehajtani. A szocializmus korábban kialakult politikai rendszerének korlátain nem léptünk túl. A döntési mechanizmus, a politikai akaratképzés módja szembe került a társadalmi-politikai fejlődés valódi szükségleteivel, így a szocializmus fejlődését akadályozó tényezővé, súlyos hibák forrásává vált. Ezért sem vállalható a szocializmus történelmileg túlhaladott modelljére jellemző gazdasági és politikai rendszer fenntartása. Változtatni kívánunk azon a szubjektív és konzervatív szemléleten és gyakorlaton, amely az elmúlt másfél évtized máig is ható hibáihoz vezetett Nem lehet fenntartani a túlközpontosított döntési mechanizmust, nem lehet folytatni a szubjektív vezetői kiválasztást, és nem lehet nélkülözni a vezetői tevékenység társadalmi ellenőrzését O Az új nemzeti összefogás tartalmát, útjait, módjait tekintve számunkra egyedüli irányt mutató eszme a társadalmi haladás, a nemzeti felemelkedés eszméje. Történelmi tapasztalataink és a megváltozott helyzetből adódó felismerésekalapján ma a nemzeti összefogás alappilléreinek tekintjük:- az önálló arculatú, a nemzeti érdekekre épülő gazdaság- és társadalompolitikát;- a hatékony piacgazdaság megteremtését;- a modernizációra alapuló határozottabb nyitást a világ felé;- a társadalmi önszerveződés jogának, minta szocializmus új elemének érvényesítését a politikai pluralizmus viszonyai között; ennek keretében a szocialista társadalom új fejlődési útjának a magyar társadalom érdekeit érvényesítő, az összes haladó, baloldali, demokratikus, nemzeti törekvést kifejező erő együttműködésének a megvalósítását;- olyan szilárd alkotmányosság kiépítését és szavatolását amely a biztonságos jogrendnek, a jogállamiságnak az alapja és magában foglalja a demokratikus politikai rendszer működésének keretein belül a párt, a kormány, a különböző érdekképviseletek, a társadalmi-politikai mozgalmak együttműködésének törvényes szabályozását;- a szocializmus megújítására törekvő valamennyi ideológiai áramlat együttes politikai programalkotó lehetőségeinek elismerését, beleértve a nem marxista világnézetű, így a vallásos emberek aktív közreműködési lehetőségét is a társadalmi gyakorlat alakításában. O A munkásság érdekei jól érzékelhetően érvényesüljenek a politikai döntések meghozatalában és megvalósításában. Ezért alapvető politikai érdek, hogy a párt tényleges párbeszédet folytasson a munkássággal a gazdaság- és a szociálpolitika olyan kérdéseiről, amelyek közvetlenül érintik munka- és életfeltételeit jövedelmi viszonyait, szociális biztonságát is. Támogatását kell kémünk a jövedelmek olyan elosztásához, amelyek - a rövid távú érdekeken túlmu- tatóan - segítik a társadalmi és gazdasági modernizációt a gyorsabb fejlődést végső soron a munkásság boldogulását is. A mezőgazdasági dolgozók bizalmát és jövőjét csak az átalakulás követelményeit érvényesítő érdekeltségre épülő agrárpolitika biztosíthatja. Az értelmiség közreműködése nélkül a korszak nagy kihívásai nem válaszolhatók meg. Ezért a hozzá való viszony nem taktikai, hanem stratégiai jelentőségű. Szükségesnek tartjuk létrehozni a politikai döntési folyamatba való aktív bekapcsolódásának, illetve saját kezdeményezéseinek feltételeit Indokolt és ezért támogatjuk a szellemi munka nagyobb megbecsülését Az ifjúság elidegeníthetetlen joga, hogy részt vegyen a politikai rendszer demokratizálásában, saját szervezetein keresztül beleszóljon a politika formálásába, jövőjének alakításába. A politikai intézmények a generációk közötti párbeszéd, megegyezés és együttműködés színterei is legyenek. © Az MSZMP a társadalmi érdekkifejezés, önszerveződés és ellenőrzés pluralizmusának, a társadalom önszabályozásának új útjait keresi. A jelenlegi politikai időszakban a nemzet előtt álló rendkívül nehéz feladatok megoldásához az erők összefogására és nem megosztottságra van szükség, s azon az állásponton van, hogy vezető szerepét az egypártrendszer keretei között gyakorolja. Természetesnek tartja, hogy az alkotmány előírásainak, a törvényességnek megfelelően különböző politikai szervezetek jönnek létre. A hozzájuk való viszonyt programjuk és gyakorlati tevékenységük alapján határozzuk meg. A párt keresi az együttműködést, a politikai szövetséget, koalíciót azokkal az erőkkel, amelyek a szocializmus megújulásáért, a nemzet felemelkedéséért kívánnak színre lépni. Határozottan szembeszáll azonban minden olyan erővel, amely a szocialista társadalmi rend, az alkotmányosság és szövetségi rendszerünk ellen lép fel. © A nyilvánosságnak kitüntetett jelentősége van politikai rendszerünk megújításában és működtetésében. Az önálló tényezőként színre lépett sajtó megfelelően illeszkedjen a demokratizálási folyamatba. A politikai intézmények és az újságírótársadalom között jó együttműködés, partneri viszony alakuljon ki. Felgyorsítjuk a nyilvánosság korszerűsítésével foglalkozó állásfoglalás előkészítő munkáját. Következetesen érvényesíteni kell a lapalapitók és-fenntartók érdekeit politikai és anyagi felelősségét Ez különösen vonat- kozika kormány által felügyelt nagyhatású tömegkommunikációs eszközökre. Akülönbö- ző alternatív nézeteknek csak a tényleges súlyuknak megfelelően adjanak teret Éljenek jobban az e nézetekkel vitázó kritikai funkciójukkal,amihezmozgósítanikellazérdekelt területeken dolgozó kommunistákat Nyíljon mód arra, hogy akülönbözőszerveződéseka sajtótörvény alapján teremtsék meg saját nyilvánosságukat Felgyorsítjuk az elmúlt évtizedek ta- Vr pasztalatait elemző munkabizottság tevékenységét Az elemzés részletesen foglalkozzon a hibás döntésekért való felelősség tartalmi kérdéseivel. Készüljön világos helyzetértékelés a közvélemény számára a gazdaság állapotáról. Gyorsítsuk meg az átfogó gazdasági reformfolyamatot A vegyes tulajdonú piacgazdaság, a szükséges külgazdasági nyitás megteremtéséhez, a társasági törvény, a piaci feltételek, a liberalizálás gyakorlati gazdasági és politikai sikere érdekében nagy döntési, cselekvési szabadságot kell hagyni a vállalatoknak. Konkrét iránymutató programokat közgazdasági ösztönzőket kell kialakítani minden tulajdonforma, így a magántulajdon részére is. Következetesen kell előrehaladni a bérreform, a költségvetési reform és az árreform bevezetésében. A gazdasági érdekegyeztetési gyakorlat gyors kiépítésére kell törekedni. A gazdasági fejlődéshez az érintett rétegek számára egyértelmű érdekeltséget kell teremteni, hogy részt vállaljanak a gazdaság megújításában. Az intézkedések által sújtott, nehéz helyzetbe kerülő rétegek számára kezdjék meg a szociális háló kiépítését Aktív képzési és foglalkoztatás-politikára van szükség, amelynek célja a munkanélkülivé válás megelőzése, a munkanélküliség mértékének csökkentése és a munka nélkül maradó emberekről történő gondoskodás. A Központi Bizottság megállapította, hogy többolyan feszültség és probléma terheli a lakosságot, belpolitikai életünket, amely részben megszüntethető, illetve a ma rendelkezésre állóeszközökkel is megoldható. Szükségesnek tartja, hogy az adórendszerből kiiktassák a termelést a teljesítményt fékező hatásokat. Az államigazgatásban, a gazdálkodásban ésszerű takarékosság érvényesüljön. Át kell tekinteni, hogy az állam, a párt és egyéb szervezetek milyen eszközöket költségeket szabadíthatnak fel más társadalmi célokra. Minden területen, pártállásra és beosztásra való tekintet nélkül, érvényt kell szerezni a törvényes és a morális követelményeknek. A párt határozottan fellép a korrupció felszámolásáért és az abban vétkes tisztségviselők felelősségre vonásáért * A Központi Bizottság számot vetett a magyar társadalom mai helyzetének nehézségeivel. Felhívja a kommunistákat, a társadalom valamennyi, a nemzet jövője iránt elkötelezett haladó erőjét, hogy munkálkodjon együtt amai nehéz gazdasági helyzetből és ennek negatív társadalmi következményeiből való kilábalás lehetséges útjainak kialakításán. (MTI) A Központi Bizottság állásfoglalása a népgazdaság 1988. évi várható fejlődéséről, az 1989-90. évi gazdaságpolitika fő vonásairól és eszközrendszerérői 1. Az MSZMP KB november 1-2-i ülésén megtárgyalta a népgazdaság 1988. évi fejlődéséről és az 1989-90. évi gazdaságpolitika fő vonásairól és eszközrendszerérői szóló tájékoztatót A Központi Bizottság megállapította, hogy 1988-ban a gazdasági folyamatok alapvetően a stabilizációs programban kijelölt irányban alakultak, de nem mentesek az ellentmondásoktól. Az eddigi teljesítmények alapján úgy ítélhető meg, hogy a stabilizációs program meghirdetése óta eltelt egy évben az alapvető gazdaságpolitikai célok teljesülnek. A konvertibilis áruforgalomban a tervezett aktívum megvalósul. A fizetési mérleg hiánya - az emelkedő kamatok és a világútlevél bevezetésével összefüggésben ugrásszerűen növekvő lakossági devizafelhasználás miatt - valamelyest meghaladja a tervezettet A KGST-kapcsolatainkban mérséklődik a fizetési mérleg aktívuma. Atermelés növekedése eléri a tervezettet A lakosság fogyasztása a számítottal összhangban csökken, a vállalati beruházások viszont növekednek. Mindezek kedvező alapot teremtenek a stabilizációs program folytatásához, kiteljesedéséhez. Ennek értékét növeli, hogy a gazdálkodó szervezetek ezeket a teljesítményeket gyökeresen megváltozott közgazdasági környezetben, az új adórendszer bevezetése és számos egyéb szabályozóváltozás közepette érték el. A fő gazdasági mutatók kedvező alakulása mellett a gazdaságban számos olyan új és örökölt tényező van jelen, amely nehezíti a stabilizációt Az adósságállomány magas, az adósságszolgálat súlyos terheket ró az országra. A minőségi változás, a gazdasági szerkezet átalakulása nem kielégítő. A konvertibilis export növekedését a javuló teljesítmények mellett elsősorban a hagyományos termékeink iránti konjunkturális kereslet és kedvező áralakulás magyarázza. A belső pénzügyi egyensúlyt még nem sikerült helyreállítani. A népgazdaságban erős inflációs hatások érvényesülnek. A költségvetés túlköltekezik, a vállalati vásárlóerőt nem sikerült megfelelően szabályozni, s a keletkező jövedelmek aránya és megoszlása nem igazodik megfelelően a szerkezetátalakítás céljaihoz. Ezek gátolják a vállalatok hatékonyság szerinti differenciálódását. Egyre világosabban látható, hogy külső adósságunk tényleges terhei, a KGST- együttműködés beszűkülő lehetőségei, belső pénzügyi viszonyaink rendezetlensége a vártnál nehezebbé teszik a stabilizációs program megvalósítását A kormányzatnak tovább kell folytatnia annak a gazdasági környezetnek a kialakítását amely teret nyit a hatékonyan gazdálkodóknak, ösztönzi a vállalkozást, szélesíti a piaci viszonyok hatókörét, s szűkíti a veszteségforrásokat A vállalatok és a költségvetés kapcsolatainak törvényi szintű szabályozásával csökkenteni szükséges az eseti központi beavatkozások lehetőségét s erősíteni kell a vállalkozók biztonságérzetét A társasági törvény, az elfogadásra váró nyereségadó-törvény várhatóan növeli a vállalkozási kedvet elősegítheti a külföldi tőke beáramlását 2. A Központi Bizottság tudomásul veszi, hogy korábbi állásfoglalásának megfelelően a tervező szervek a következő időszak fejlődési lehetőségeit két változatban vizsgálták, melyek a további évek gazdasági fejlődésének lehetséges útjait mutatják be. A változatok közötti lényegi eltérés elsősorban nem a jövő évi fejlődés számszerű előirányzataiban, hanem a gazdaságpolitikai felfogásban és a gazdaságirányítási magatartásban van. A Központi Bizottság azt a változatot támogatja, amely a nagyobb szerkezeti változást a piaci viszonyok fejlesztését, a vállalkozói magatartás kibontakoztatását a szocialista piacgazdaság kiépítését helyezi előtérbe, és az ezt szolgáló törekvéseknek ad elsőbbséget a gazdaságirányítási gyakorlatban. 3. A Központi Bizottság:-Támogatja a külpiaci nyitás politikájának a megvalósítását az exportképesség javítását a gazdaságos kivitel növelését azimport- verseny erősítését az importgazdálkodás kötöttségeinekoldását Akülpiaci nyitása kereskedelmi és fizetési mérlegben nem eredményezhet kezelhetetlen feszültségeket- A kormányzat és a gazdálkodó szervezetek kiemelkedő jelentőségű feladatának tartja, hogy feltárják a szocialista országokkal folytatott gazdasági együttműködés további lehetőségeit A rövid távú kereskedelmi és együttműködési érdekek érvényesítése mellett kezdeményezni szükséges a tartós kibontakozást segítő kapcsolatok kifejlesztését, szélesítését és elmélyítését- Szükségesnek tartja, hogyatermeléspo- litikában a gazdaságirányítótevékenység középpontjába a gazdaság versenyképességének erősítését a termelési szerkezet átalakításának gyorsítását az ezeket szolgáló vállalkozások mozgásterének bővítését állítsák. Szükséges a gazdálkodó szervezetek, vállalkozók erőforrásokhoz való hozzájutásának szabadabbá tétele, a gazdálkodás bürokratikus kötöttségeinek oldása. Ez a gazdálkodó szervezetek teljesítményeiben, fejlődési lehetőségeiben különbségeket hoz létre, melyek óhatatlan feszültségekkel is járnak. Szigorú költségvetési és pénzügyi szabályozással szükséges elérni a fizetőképes kereslet megfelelő alakulását.- Úgy itéli meg, hogy az adott gazdasági feltételek mellett az előttünk álló egy-két évben még nem számolhatunk a gazdaság érzékelhető növekedésével, a belföldön felhasználható nemzeti jövedelem bővülésével. Emiatt a gazdasági stabilizáció megvalósításával együttjáró terheket az államnak, a vállalatoknak, a lakosságnak egyaránt viselniük kell. A terhek megosztásánál tekintettel kell lenni a költségvetés egyensúlyi helyzetére, a gazdálkodói szféra cselekvőképességének és érdekeltségének fenntartására, a lakosság terhelhetőségének rétegenként eltérő mértékére. A Központi Bizottság az inflációellenes gazdaságpolitikát és kormányzati magatartást a stabilizáció nélkülözhetetlen feltételének tartja. Ezt csak a termelés hatékonyságának és nemzetközi versenyképességének tartós javításával lehet megalapozni. A helyzet értékelése és a stabilizáció követelményei alapján a mai életszínvonal nem őrizhető meg, de az reális cél, hogy már 1989-ben a lakossági fogyasztás, az egy keresőre jutó reálbér csökkenésének mértéke kisebb legyen, mint ami az idei évben bekövetkezik. A Központi Bizottság fontosnak tartja, hogy a fogyasztói áremelkedés 1989-ben az ez évinél alacsonyabb legyen. A fogyasztói áremelkedés egy része központi elhatározású árintézkedések hatására valósul meg. Az alapvető jellegű termékek és szolgáltatások körében a többletkiadások mintegy háromnegyedét ellentételezni kell. Kiemelt figyelmet kell fordítani azokra, akiknek alacsony a nyugdijuk, és segíteni kell az első lakás megszerzésében a fiatalokat AKözponti Bizottság ateljesítményösztön- zés erősítése érdekében támogatja a bér- mechanizmus olyan átalakítását, amelyben megszűnik a keresetek elkülönült merev szabályozása. Olyan bérmechanizmusra van szükség, amely nem növeli az inflációs nyomást és amelyben érdemi szerephez jut a munkáltatók és munkavállalók közötti felelős érdekegyeztetés. A munkaerő hatékony foglalkoztatásának ösztönzésével egyidejűleg nagy figyelmet kell fordítani a felszabaduló munkaerő újraelhelyezkedéséhez szükséges feltételek megteremtésére, az elhelyezkedni nem tudók esetében megfelelő átképzési rendszer, a rászorulóknak munkanélkü- lisegély-rendszer bevezetésére és működtetésére.- Szükségesnek tartja, hogy a kormány hosszabb távú program alapján kezdje meg a lakásgazdálkodási rendszer ellentmondásainak feloldását Elengedhetetlen a pénzügyi egyensúly, különösen az államháztartás helyzetének javítása, ehhez kiadásainak csökkentése és bevételeinek növelése egyaránt szükséges.- Szükségesnek tartja az előkészítés alatt álló ár-, bér-, pénzügyi és elosztáspolitikai reform munkálatainak gyorsítását és összehangolását. 4. A Központi Bizottság szükségesnektart- ja, hogy az új gazdaságpolitikai felfogásra épített eszközrendszer működése kiélezett egyensúlyi problémák között komoly gazdasági és társadalmi kockázatokat is tartalmaz. Bízik abban, hogy a liberalizáltabb gazdálkodási feltételek és a társadalmi élet gyors ütemű átalakulása közepettea gazdálkodó szervezetek, a társadalmi és érdekképviseleti szervek az ország súlyos helyzetének megfelelő felelősséggel és politikai éré tséggel élnek a megnyíló lehetőségekkel. Csak így van esély arra, hogy a kibontakozásra módot adó feltételrendszer bevezetése ne okozzon rövid távon olyan feszültségeket melyek kikény- szeritenék az egyensúly védelmében a mozgástér beszűkülését a Központi Bizottság által támogatott gazdaságpolitikai koncepció feladását. 5. A jövő évi gazdaságpolitika eredményes végrehajtása a korábbiaknál lényegesen ösz- szetettebb feladat felelős politizálást kíván a párt vezető testületéitől, az egész párttagságtól, az ország helyzetének javításáért felelősséget érző, együttműködni kész társadalmi szervezetektől, csoportoktól, egyénektől. Feltételezi akonstruktívközreműködést törekvéseink valóra váltásában, a kialakuló feszültségek mérséklésében. A Központi Bizottság helyesli, hogy a jövő évi terv és a következő évekre is szóló gazdaságpolitikai irányvonal kialakításához a Minisztertanács kéri az Országgyűlés támogatását, együttműködését