Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-29 / 284. szám
4 NÉPÚJSÁG 1988. november 29. Moziban Hap ki do A sematizmus él és virul. Az egyszerre bosszantó és kellemetlen érzéseket felidéző - s egy idő után unalmas - sablonok azonban ma már nem elsősorban a szocialista országok filmművészetében érhetők tetten: a merev mintákat minden különösebb aggály nélkül átvették a távol-keleti harci művészetekre építő filmek. Ez az egyébként nem éppen egetverő felfedezés tovább erősödött bennem a Hap ki do elnevezést viselő hongkongi „alkotás” láttán. A meglehetősen furcsa cím arról tájékoztat, hogyha az ez iránt érdeklődő néző esetleg még nem fáradt volna bele a számtalan egzotikus küzdősport - úgy mint judo, karate, taekwondo, dzsiu-dzsicu stb. - lajstromozásába, úgy a listát most tovább bővítheti a hap ki do révén. Ezt, a többihez hasonlóan szintén a csonttörő rúgásokon és ütéseken alapuló irányzatot, egy legyőzhetetlen koreai mestertől sajátítja el három szorgalmas kínai tanítvány, akik közül természetesen a szép és fiatal hölgy a legtehetségesebb. A tanítványok félelmetes tudásukat a japán megszállók elleni küzdelemben kívánják kamatoztatni, s ebből a momentumból derül ki, hogy a történet a két világháború között, valamikor a harmincas években játszódhat. Különösebb történelmi tablót - vagy társadalmi hátteret - felrajzolni nyilvánvalóan teljesen felesleges, hiszen a film szempontjából a históriai vonatkozás teljességgel elhanyagolható tényezőként jelentkezik. Annak részletezése felesleges bonyodalmakat okozna a cselekményben. A rendező éppen ezért nem is tér le a kitaposott útról, kizárólag az akciójeleneteket tartja a mondanivaló fő hordozójának: szünet nélkül csattannak az ütések, recsegnek a csontok, s hullanak a gonosz megszállók és kiszolgálóik, mint a legyek. A főhősnő többször is bebizonyítja kivételes képességeit, s akkor sem esik kétségbe, ha egyszerre 20-25 ellenféllel kell szembeszállnia. A végkifejlet nem lehet kétséges, s a hódítók elleni győzelem egyúttal a koreai-kínai hap ki do iskola magasabbrendüségét is bizonyítja a japán judo iskolával szemben legalábbis a film szerint. Legyetek türelmesek - köti a „végzős” tanítványok lelkére a jó tanácsot a bölcs koreai mester. Ám azok nem igazán gyakorolják ezt a szép erényt, s amint lehetőség nyílik rá, habozás nélkül bevetik magukat a verekedés sűrűjébe, s ütve-vágva, csontot összezúzva és nyakat kitekerve tesznek igazságot. Talán nem túlzás a megállapítás: a türelmességet - annyi egy kaptafára készült karate produkció láttán - továbbra is a színvonal javulásban reménykedő nézőnek kell tanúsítania. SZERI ÁRPÁD Rádió Ismét egy Gondolat Nem tudom, hogyan kellene megszervezni egy szavazást, amely a legjobb rádióműsorokat választaná ki és ismerné el ezzel a gesztussal, de az biztos, hogy a 168 óra vagy a Gondolat-Jel az elsők közt volna. Az is lehet, hogy nem vall valami nagy fantáziára, hogy a hét végén ezúttal ismét a Gondolat-Jelre, Bölcs István műsorára adtam a voksomat, hiszen lett volna alkalmam elunni már a rádión szerzett régi ismerőseimet, Győrffy Miklóst, Osgyáni Csabát, Ocsovay Gábort. És gyanakodni is kezdek: Nem vagyok-e máris túlontúl elfogult ezzel a ragaszkodással? Azzal, hogy már a műsort bevezető választékkínálatot, ami lehetővé teszi, hogy ne rostokoljak ott mindvégig, egy óra hosszán keresztül a rádió előtt, ha mondjuk a Buharin-konferenciára most éppen nem vagyok kiváncsi, vonzónak találom? Csakhogy nehéz lenne nem figyelni Pünkösti Árpádnak, az Új Tükör munkatársának és Győrffy Miklósnak a párbeszédére. A riporter új könyvéről faggatja alanyát, aki közismerten korunk téeszel- nökeinek sorsáról, kálváriáikról, tündökléseikről és bukásaikról valóságos legendáriumot épített. S ha már nem tudunk nem figyelni Pünkösti Árpádra, a termelőszövetkezeteinket dicsfénybe vonó „magyar csoda” sorsára, akkor majd ennyi figyelmet szánhatunk a publicista Lázár István szavainak, ö a szociográfia, a valóság-, a falukutatás tisztességéről beszél, a szociográfiában lehetőségként adott kutatói elmélyültség, igazságkereső szenvedély fontosságáról, szembeállítva ezzel a nyíltság ürügyén nemegyszer gyakorolt felületes na- gyotmondást. A két, egymáshoz szervesen kapcsolódó interjú után kaptunk ízelítőt az NSZK-beli Wuppertalból a Bu- harin-konferenciáról, ahonnan Kelemen Sándor közgazdász és Kun Miklós történész hozott híreket. A szokott, jó színvonalú összeállítás vége felé már csak az maradt kérdésnek, hogy vajon csattanóval vagy feloldással zárul a műsor. Csattanóval és feloldással: a „tömeg médiuma”, az „ördöginek” beharangozott Ludmilla Petrusevszkaja, természetesen a glasznoszty felfedezettje, saját bevallása szerint csak a legritkább esetben nyerhető meg a mikrofonnak. A drámairó most mégis nyilatkozik, s bár lehet, hogy ódzkodása az effajta nyilvánosságtól a várakozásteljes feszültség felkeltését is szolgálja, mindenesetre be is teljesíti ezt a várakozást. Ez a „beteljesülés” persze elsősorban - túl a tiltakozáson - rezignációval jár, mert amiről Petrusevszkaja beszél, az korántsem szívderítő. Ez van, biggyeszthetnénk a végére a konklúziót, ha nem következne a feloldás, Désy Vilmos nagy ambícióval épül- gető bábopera-színházának bemutatása. - br Várvédők Jelentős értékű nemzeti műkincsekkel gyarapodott az utóbbi években az egri Dobó Istán Vármúzeum. Ennek állandó védelmét, őrzését polgári fegyveres őrség látja el. A vár huszadik századi védői a közrendre, közbiztonságra is felügyelnek. Felvételünkön: szolgálatban a vár és a múzeum őrzői. MTI fotó: H. Szabó Sándor Könyv Tévénapló Eötvös József, a miniszter Dugonics Etelkája jelentette az első sikert, a magyar regény története mégis Jósika, Eötvös, Kemény munkásságával kezdődik. Közülük a legsokoldalúbb Eötvös József, aki íróként, gondolkozóként, államférfiként egyaránt fontos szerepet játszott a múlt század magyar életében. Még ifjú, amikor Kazinczy neki ajánlja utolsó munkáját, a Pannonhalmi utazást, ezzel mintegy megszabva pályáját is. De mögötte az apa komor árnya, mert Eötvös Ignác volt a felvidéki koleralázadás kegyetlen el- fojtója, s szállóigévé lett mondása, amivel a lázadók felett ítéletet mondott: eras pendebis, amice, azaz holnap lógni fogsz, barátom. Úgy is lett. Vannak, akik úgy vélik, az apa rémtetteit akarta ellensúlyozni felvilágosult demokratizmusával, a modern lélektan ismer is ilyen fogalmat, de bármiként volt is, Eötvös felvilágosult demokrata volt, aki a zsidóság emancipációját épp oly fontosnak tartotta, mint az iskolaügy korszerűsítését. Róla szól Sőtér István tévéfilmje, műfaji meghatározása szerint életrajzi játék. A kiegyezés kori Eötvöst ábrázolja, aki szívesen visszavonulna svábhegyi villája magányába, hogy csak irodalmi munkásságának éljen, de Deák szavára újra közhivatalt vállal s miniszterként szolgálja, kortársai legtöbbjét messze meghaladó előrelátással, a magyar nevelésügyet. A nemrég elhunyt Sőtér István, aki nagyszabású monográfiát írt Eötvösről, biztos vonalakkal rajzolja meg a kort, szereplői, Liszt, Csengery, Deák életteli alakok, valamennyien hitelesek, a történelemből lépnek elő, testi mivoltukban is. A dráma belül játszódik le, Sőtér maga is átélte a tudós és művész dilemmáját, aki azonban végül nem tud, nem is tudhat kitérni a közszereplés elől. Az életrajzi játék igazi értéke a részletekben van, amelyeketátjára személyes emlék melege is, ugyanakkor hiánytalan a korkép, a szenvedélyek rajza éles, mert a kiegyezés utáni időszak reménységében döntő kérdés a népnevelés, Eötvös pedig tudja, hogy ezzel kezdődik a fel- emelkedés, ami a szűk látókörű maradiak ellenállásán el is bukhat. Meghitt film, talán ez a jelző illik rá legjobban, a rendező Hajdú fy Miklós ezt ismerte fel benne, s a szereplők, Bács Ferenc, Darvas Iván, Hámori Ildikó és többiek, jól tudták, hogy magát a történelmet kell megeleveníteniük. A kép hibátlan, egy hitelesen megrajzolt korszak kelt életre. Nekcsei Demeter Bibliája 1312-ben a rozgonyi csata megtörte Csák Máté hatalmát, Károly király pedig nem volt hálátlan, bőségesen megjutalmazta híveit, köztük Aba-nembeli Nekcsei Demetert, akinek pályája ettől kezdve biztosan ívelt felfelé. 1315-ben már tárnok- mester, a Csák Máté halálát követő évben, 1322-ben Trencsén vármegye főispánja is. Nagy hatalom összpontosult kezében, mert a tárnokmester az állam pénzügyeinek legfőbb intézője volt, a kincstár igazgatója, s nyilván tehetséges ember volf mert szerteágazó tisztségeiben 1338-ban bekövetkezett haláláig megmaradt. Legtöbb középkori művészeti emlékünk elpusztult, ami maradt, legföljebb sejteti a hajdani gazdagságot. Nekcsei Demeter esetében sem lehetett másként, mert minden bizonnyal értő műpártoló volt, ő rendelte meg a gyöngyöspatai templom freskóit, Baranyában is építtetett, s Bibliájának egyik képén a donátorok szokásos formájában látjuk: a teremtést ábrázoló képen ő is ott van, kezében a felajánlott templom makettjével. Művészetpártoló buzgalmából csak Bibliája maradt meg, középkori könyvművészetünk nagy dicsősége. A kódex 1336 körül készült, Bolognában, minden bizonynyal két mester műve, ennél többet azonban nem tudunk róla. Sorsa is rejtélyes, hosszú lappangás után a múlt században bukkant fel a műkereskedelemben, vásárlás útján került az Egyesült Államokba, s jelenleg a washingtoni Kongresszusi Könyvtár tulajdona. Hazai irodalma alig van, a Képes Krónikáról vagy az Anjou Legendáriumról sokat írtak, a Nekcsei-Bibliáról azonban alig esett szó, bár az is igaz, nagyon keveseknek adatott meg, hogy láthassák is. Most kivételesen szép együttműködés eredményeként magyar kiadásban is megjelent, a televízió pedig sietett bemutatni az új könyvet, ami nyomdaiparunk fejlettségének is bizonyítéka. Az országos nyilvánosság mindenképp indokolt, mert nem egy könyv megjelenéséről van szó, hanem egy eddig jószerint ismeretlen kódexünk közkinccsé tételéről, még akkor is, ha magas ára miatt nagyon kevseknek lesz hozzáférhető. Vagy talán éppen ezért, mert így milliók láthatták a kivételes szépségű kódex lapjait, magát Nekcsei Demetert is, aki ifjú feleségével együtt ábrá- zoltatta magát. Szántó Tibor a nyomdai kivitelezés nehézségeiről szólt, Levárdy Ferenc a kódex művészettörténeti jelentőségéről beszélt, Sinkovits Imre pedig bibliai részleteket olvasott fel, amiket a kódex gyönyörű képei illusztráltak. Szakértelem és szépség iránti áhítat sugárzott a filmből, amit B. Farkas Tamás rendezett, s legföljebb azt tehetjük hozzá, hogy hasznos lett volna, ha a történeti háttér nagyobb szerepet kap. Cs. L A Szekszárdi Jazz Quartett nagylemezéről Pünkösti Árpád: Kiválasztottak A jó lokálpatrióta büszkeségével tartom kezemben a Szekszárdi Jazz Quartett most megjelent - első - nagylemezét. Amíg a lemezjátszó tányérjára teszem, egy koncert izgalmát érzem, vajon hogy sikerült városunk, megyénk legrégebben együtt dolgozó kiváló dzsesszegyüttesének lemezprodukciója.? ...És forog a bűvös fekete korong... A délutáni fáradt napfényben furcsa villanásokat látok - sok munka - sok eredmény, sok idegesség - sok öröm, sok lemondás - sok siker villan ki a mikrobarázdák közül. Árad a muzsika... Elsőként az „Ibériai napfelkelte” című kompozíciót hallhatjuk, majd a „Visszatérés a harmóniákhoz” után következik a lemez címadó darabja, „a Hűség” című ballada, amely mind kompozí- ciós, mind pedig hangszerelési szempontból „telitalálat”. Érdekes darab a „Debussy- síremlék”, amely színes impresszionista muzsikából változik az SZJQ játéka nyomán brubecki „okos” zenévé. Kelemen Endre rendkívül átgondolt vibrafonozása, Hulin István magával ragadó zongora-, Lő- rinczy Gyula feszes bőgő-, Radnai Tibor sokszínű és pontos dobjátéka e kompozíciót feltétlenül a lemez legjobban előadptt számává emeli. A „Don Quijote” és az „Átváltozások” hűen hordozzák a Quartett stílusjegyeit Az „Álom” újra balladai hangulatot idéz, finom visszafogottsággal ábrázol, szinte transzcendentális magasságba emel, majd a kemény dúr befejezéssel újra a valóság talajára állítja a hallgatót. Az „Utolsó tánc” méltó búcsúzás, de nyitva - hagyott befejezése előre vetíti a folytatást.. A lemez minden darabja az együttes tagjainak a kompozíciója; mégpedig Kele- men-Radnai, Hulin-Lőrinczy, Kelemen- Lőrinczy, Hulin-Radnai, Kelemen-Hulin párosításban dolgoztak a szerzők. A lemezjátszó halk kattanással jelzi, hogy a műsoridő letelt. Kezemben tartva a rendkívül tetszetős bontót amely Schubert Péter, Radnai Tibor és Schöck Gyula keze munkáját dicséri, nem marad más hátra, mint hogy helyére csúsztassam a Szekszárdi Jazz Quartett - negyedszázad munkáját és együvé tartozást reprezentáló - nagylemezét. Hiányoljuk, hogy a lemezt a szekszárdi könyvesboltok kirakataiban nem láthatják az érdeklődök. PECZE ISTVÁN A hazai könyvismertetések íróinak bevált és általam szívből utált gyakorlata, hogy először írnak egy sereg jót, aztán észbe kapnak és az elfogultság vádjától félve papírra vetnek ugyanennyi rosszat. így kikerekedik valamiféle ízesen tömény semmitmondás, a legsikeresebb olvasóriasztás. Pünkösti testes könyvével szerencsém van. Már beszámolóm harmadik mondatában félreérthetetlenül kijelenthetem, hogy régen meg kellett volna írni és éppen így, nem másként, például a forró kását kerülgetve. Az persze más kérdés, hogy korábban még olyen, szókimondásáról ismert, kollégámnak is nehéz lett volna megírnia ezt a könyvet, mint Pünkösti Árpád. A termelőszövetkezeti mozgalmat lehet szeretni, vagy utálni, de azt vitatni bajos, hogy a magyar agrártörténelem egyik legfontosabb fejezete. Lévén a termelőszövetkezeteknek elnökei - akiknek választása egykoron az alulról épülő demokrácia egyik első iskolája volt Magyarországon - ők nagyon fontos történelmi szereplők. Pünkösti a megszállott országjáró riporter személyes tapasztalatait kérdőíves körkérdéssel, igényes szaktudományos módszerekkel egészíti ki. Az eredmény lenyűgöző, amellett, hogy az egyes embersorsok esetében riasztó is. A megszólaltatottak listáján tömegével találhatók megyénkbeliek. Kedvgerjesztőül néhány idézet a könyvből: „1984 előtt még közvetlenül a tagság javasolta az elnökök több mint negyedét, az utóbbi öt évben már csak kilencedét.” „Az elnökök között nagyjából tízszer annyi a párttagok és százszor annyi a vadászok aránya, mint a lakosság körében.” „A megalománia a szövetkezet sírásója.” „Amit ez a mezőgazdaság kibír, az csoda. Ha az ipar is ilyen jól állná a sarat, már a kátyú tetején lennénk.” Ez utóbbi két mondat Szőke György regölyi elnöktől származik. Ez viszont már a szerzőtől és nagyon sajnálom, hogy nem tőlem: „Gyökeres fordulatra ne számítsunk. Kísérleti társadalmunknak úgy felgyülemlettek a teendői, az adósságai, hogy elodázó társadalommá vált, titkos jelszava: »Mindegy, mi történik, csak ne történjen semmi!« A türelmesség és tehetetlenség üli kettős torát, mióta az 1968-as álomból felvertek bennünket, azóta egyre több nem is annyira a rossz, hanem a jó, ám meg nem valósított határozat. És a mezőgazdaság még hagyján...” Végül még egy, amiről azt gyaníthatná az ember, hogy Grósz Károly összebeszélt Pün- köstivel, bár ez aligha valószínű. A pártfőtitkár 1988. november 26-án tartalmilag ugyanezt nyilatkozta a tévében Medveczky László mikrofonja előtt: „Magyarországon sajnos nem alakult ki a távozás gyakorlata. Számtalan példát tudok arra, hogy valaki bukott embernek van elkönyvelve, mert egy választást elvesztett.” Pünkösti könyvét természetesen nemcsak az ilyen sommás összegezésekért érdemes elolvasni, hanem számtalan emberi apróságért is. Például tudtommal ő az első szerző, aki a ’70-es évek tsz-elnök ellenes pereiről, egy elvetélt, torz és ember- (továbbá mezőgazdaság-) ellenes koncepcióról nyíltan, őszintén - és talán ne féljünk használni ezt a szót - a legjobb értelemben pártosan Ir. Szereplői közül egyik-másik, például a szobrot érdemlő néhai Király Jenő Zalavárott, barátom volt. De szívembe zártam a sasadi Ág Istvánt is, aki azzal verte vissza a „felsőbbség” kifogásait a szeszfőzdeindítással kapcsolatban, hogy a maholnap népélelmezési cikknek számító pálinka előállítására leszerelt fináncokat alkalmazott. Fock Jenő valószínűleg osztja érdeklődésemet annak olvastán, hogy egy tsz-elnökné kihímezte az örökkévalóságnak a névaláírását - melyet a vacsorázóabroszra kért. Pünkösti kitűnő újságíró, aki ebben a kötetében a hazai szociográfiai irodalom legjobb hagyományainak folytatójává vált. A fülszöveg szerint 1960-ban kezdte a pályáját. Dolgozott a Népszabadságnál és dolgozik az Új Tükörnél. Csak azt nem értem, hogy a Veszprémi Naplóról miért feledkezett meg, ahol pályánk hajnalán mindketten egyidöben voltunk rovatvezetők. Nem olyan nagy szégyen vidéki újságírónak lenni! Ilyen képességekkel pedig különösen nem az... ORDAS IVÁN A Hálószobaablak című amerikai film látható ezen a héten a szekszárdi Panoráma moziban
