Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-08 / 241. szám

6 Képújság 1988. október 8. MÚLTUNKBÓL I- Mintha ennek az uzdi öreg kúriá­nak a „tartozéka” volna. Bármikor jövünk a szobákat rendezgeti, vala­melyik kiállítás anyagát igazítja, az udvaron foglalatoskodik...- Életem legszebb éveit, igazi erőt adó közösséget köszönhetek az itt töltött majd 20 esztendőnek. Egy sziget ez szá­momra.- Ilyen nyugodt, múltat idéző kör­nyezetben észrevétlen elevenednek meg a lepergett évtizedek, az em­bert szinte számvetésre késztetik. Mindenki, életében legalább egy­szer, felteszi a kérdést: mi lett volna, ha.... Ön is megpróbált erre válaszol­ni a hivatását mérlegre téve?- Talán állatokkal foglalkoztam volna szívesen, nagyon szeretem a jószágot. De a tanítóhivatást az édesanyámnak köszönhetem, ő igyekezett hatalmas erő­feszítéssel tanítót faragni a fiából. Haló porait is áldom érte.- Uzdon főként középbirtokos családok cselédei laktak akkoriban, Sárszentlőrinc viszont önállóan gaz­dálkodó parasztok községe volt. Nagyban meghatározta egy gyer­mek sorsát, hogy honnan indult...- Én két nővéremmel Sárszentlőrincen születtem és töltöttem el ifjú éveim nagy részét. A legfiatalabb voltam, így egy ki­csit büszkén mondhatom, hogy a csalá­dom József Attiláéhoz hasonlított. Az apám ugyan nem vándorolt ki sem Ame­rikába, sem Romániába, hanem elvált az édesanyámtól, az alkoholizmus miatt. Amíg együtt voltak jómódban éltünk, 40-50 hold földünk volt. A nővéreim egyébként polgárit végeztek, a családi tanács pedig úgy döntött, hogy legyen egy diplomás, nadrágos ember is közöt­tünk. I- Ugye, nagy vállalkozás volt ez akkoriban egy parasztgyereknek?- Igen, Lőrincen a nyolcosztályos népiskolát végeztem el és Tolnán a pol­gári harmadik, negyedik osztályon kü­lönbözetit kellett tennem német nyelvből, magyarból, matematikából, meg talán fi­zikából. A faluban volt néhány nagy tudá­sú segédlelkész, a Sümegi Jóska bácsi, a Dubovai Géza, ők foglalkoztak velünk, készítettek fel a felsőbb iskolákba. Meg kell mondanom, hogy nagyon korsze­rűen, lementünk a Sió partra fürdőruhá­ban, beszámoltunk az előző napi lecké­ről, úsztunk egyet, aztán egy árnyas fa alatt letelepedtünk és úgy vettük a követ­kező anyagot. I- Jó indíttatást kapott tehát a szü­lőfaluból, vajon ilyen zökkenőmen­tesen vette az akadályokat a tanító­képzőben is?- Hát, nem mondhatnám, igazán emlé­kezetes volt az indulás 1944. szeptember 18-án. Ezen a napon utaztunk az édes­anyámmal Sopronba, a felvételi vizsgá­ra... I -Miért a távoli iskolát választotta?- Sárszentlőrinc lutheránus község lé­vén ez az evangélikus líceum és tanító­képző jöhetett csak szóba. Az első utunk azonban félbeszakadt, mert Székesfe­hérváron szönyegbombázás ért el ben­nünket. ítéletidő volt, úgy éreztük egy örökkévalóság, pedig csak 18 percig tar­tott. Akkor mondta szegény anyám: fiam, ha soha nem leszel tanító, akkor se mész Sopronba, aztán hazajöttünk. ■ - Végül azért mégis eljutott...- Egy évet veszítettem, különbözetivel folytathattam a második tanévet. Mire vé­geztünk 49-ben, már államosították mint felekezeti iskolát, de persze még szerez­tünk kántori oklevelet is, három évig ta­nultunk zongorázni, egy évig harmóniu- mozni és egy évig orgonálni. Ez egy kicsit fájdalmas is nekem, hogy nem ismerték el legalább egy ének speciális kollégiu­mi, nem beszélve, hogy szaktanári vég­zettségnek. Megmutathatom pedig az oklevelem, amit nem cserélnék el egy mostanival, nemcsak azért, mert cirádás, 16 aláírás van rajta, hanem szép kivi­telű is. Ennek a hátlapjára felvezette az igazgató, hogy az ének és zene iránt ta­núsított érdeklődése, tehetsége alapján alkalmas e tárgy oktatására az általános iskola nyolc osztályában. I- Ezzel talán az elhelyezkedés is könnyebb volt egy fiatal, frissen vég­zett pedagógusnak.- Nem mondhatom. Füredi János ba­rátommal mentünk egyszerre állás után nézni, de a jó eredményünk ellenére első nekifutásra nem sikerült. Végül szeptem­ber 23-án Grábócon kaptam helyet, most kezdtem a negyvenedik esztendőt ezen a pályán. Éreztem már akkor, hogy hár­man sokan vagyunk a nyolcvan gyerek­re, mennem kellett. Diósberénybe he­lyeztek át János barátom kérésére, ahol a fogadtatásom feledhetetlen volt: taní­tási szünetet rendeltek el és a rengeteg virágot alig tudtam hazavinni. Itt is a 7-8. osztályt bízták rám, de pechemre elhe­lyezték az igazgatónőt és engem bíztak meg az iskola vezetésével. I- Miért érezte szerencsétlenség­nek ezt a gyors karriert?- Bölcsen elhallgattam, hogy időköz­ben az anyámat besorolták a 21 hold földjével a kulák kategóriába. Nem is sokáig tartott a pünkösdi királyságom, mert kiszemelt az ÁVH. Egy jó svádájú szőke fiatalember járt ki rendszeresen hozzánk, még a legánylakásomra is meghívtam, sokat beszélgettünk. Egy vö­röskeresztes gyűlésen, pontosan emlék­szem, 1951. május 21-én történt, kihíva­tott ez az ember és a falu végén már ott állt a hallomásból ismert fekete Volga. Az addig bizalmamat kereső ismerős át­váltott hirtelen magázásra és délutántól hajnalig arra próbáltak rávenni: fedjem fel, miért férkőztem ebbe a bizalmi állás­ba. Persze mit mondhattam volna? A fe­nyegetőzés mellett azonban nem bántot­tak, talán a 21 hold nem volt elég nyomós ok. Hajnalban aztán hazaértem, Pfeifer Henrik barátom, akivel jóban-rosszban együtt voltunk nem is kérdezte, tudta hol jártam... Ő öt évet húzott le Szibériában lágerben.- Az is meglehet, a „kis bűnének” tudható be, hogy egyáltalán az igaz­gatói állásban maradhatott Bár biz­tosan nem ment könnyen, hogy va­laki a lelkiismerete ellen sem tegyen és a hatalom se taszítsa odébb. Hogy vészelte át ezt az időszakot?- Nekem naponta kétszáz gyerek elé kellett kiállnom, nem szolgálhattam ki egy ilyen rendszert. Úgyhogy szinte megváltást hozott a katonai behívó, ahol aztán megint nem felejtettem el a szár­mazásomat. Munkaszolgálatra osztottak be néhány társammal, így Tamásiból Szolnokra irányítottak bennünket. Ott húztam le a 27 hónap nagyobbik részét, bár a szolgálat - vagy jobban hasonlított fogságra - idején többször áthelyeztek, én nagyon szerettem ezt a vándorlást. Laktanyákat, repülőtereket építettünk, de közben Kiskunfélegyházán, Kecskemé­ten, Veszprémben felkereshettem a szín­házat, akárhogy is, de világot láttam. I- Persze minden rosszban meg­keresheti az ember a fogódzót, ami lehetséges, hogy a túlélést jelenti. Erről azonban csak utólag lehet hig­gadtan beszélni...- A lelki megaláztatás, kiszolgáltatott­ság viselt meg legjobban a hosszú idő alatt. Mintha megbélyegezettek lettünk volna... De ezeknek az éveknek köszön­hetek barátságot, ismeretséget, nálunk szolgált, a 3340-es alakulatnál, Zichy Pali, a nemesi sarj, Dinnyés Lajos, a mi­niszterelnök fia és most is látom Garai Gábort slampos katonaköpenyében, amint a postát hozza.- Mint az általában lenni szokott, a legkilátástalanabb időszakot nem várt jó váltja fel, akkor fordul kedve­ző irányba az ember sora, amikor legkevésbé számít rá. Valami ilyes­mi történhetett Önnel, hiszen a le­szerelés után került a szép szavak­kal emlegetett Uzdra.- Rövid kitérő után így volt. Reicz Teré­zia apácaként tanított Uzdon, de az igaz­gató nem szívelte, ezért megkeresett en­gem, hogy jelentkeztem az iskolába. Lá­tott bennem valami spirituszt, meg úgy gondolta, ketten majd csak felvesszük a harcot, mint „osztályidegenek” a főnök­séggel. 1954 szeptemberében szegőd­tem ide és életem legszebb időszakát töltöttem el. Másfél év után mégis bajban éreztem magam, a megüresedett vezetői tisztet sehogy nem akartam elvállani, de hiába ismételgettem, hogy én egyszer már megittam a levét az igazgatóság­nak... Igaz, az élet és a társadalom reha­bilitált, egyik legfontosbb cselekedetem­nek pedig azt tartom, hogy 59-ben meg­alakítottuk ezen a helyen, a Fördős kúriá­ban az iskolát. Igazi földi paradicsom, a béke szigete volt ez. I- Hány gyerek tanult akkoriban itt?- Nyolcvanötnél soha nem voltak töb­ben és mi hárman nevelők. A nyolc osz­tályból én négyet tanítottam egyszerre, minden évben a létszám szerint vontuk össze, vagy osztottuk a csoportokat. I- Az önálló munkára nevelés ak­kor nem meghirdetett koncepció, hanem szükség lehetett...- Semmi gond nem volt a gyerekekkel. Külön feladatokat osztottam ki az osztá­lyoknak, amíg egyik szóban dolgozott, a többiek egyedül ásták bele magukat a tudományba, óra végén összegeztünk. A tanuláson kívül is szívesebben vettek részt közös programokba, öt órakor úgy kellett hazaküldeni őket és lelkesen mentek burgonyát böngészni a tsz-föld- re, hogy az árából tévét vegyünk az isko­lába. Ma is működik Lőrincen az úttörő­szobában... I- A falusi tanító szerepe túlnő a gyerekek nevelésén, egy közösség szellemi életét kell formálnia, ha úgy tetszik a szülőket, nagyszülőket is tanítania...- Hunyadi Karcsi bácsi, egykori képvi­selőnk mindig eljött ide, elüldögélt itt az udvarom nyitva volt az ablak, hallgatta az órákat. 0 mondta azt, hogy igen szűk lá­tókörű ember volt, aki kitalálta ezt a kör­zetesítést, mert nem gondolt arra, az is­kolának egy településen megtartó ereje van. Hát, valóban jöttek hozzánk a szülők, a folyosón is ültek szülői értekezleteken, az író-olvasó találkozókat bajuszpödrő emberek is végighallgatták, kérdezték. A Végh Antal mondta egyszer: neki egy szót sem kellene szólni, hiszen itt min­dent tudnak róla... I- Végül nem menekült meg az uz­di iskola sem, Sárszentlörincre kényszerültek a meghitt környezet­ből... és újra igazgatóként.- Azon a pádon agitáltak, hogy vállal­jam el, ahol a Karcsi bácsi szokott üldö­gélni. Aztán megtalálták az Achillesi pon­tom: ki tegyen a szülőfalumért, ha nem én? Ezzel a lendülettel kezdtük el a Csiz- mazia házaspárral a Zsolnay kíséretet az országban első között... és ezért dob­ták rám az első követ. Felelősnek érzem magam máig a befulladásáért, de a kö­zömbösség, ellenkezés mellett nem tu­dom mit kellett volna tennem. Két-három évig ment. Mégis elégtétel, hogy ma már alternatív tantervként választhatják a ne­velők. I- Az új oktatási törvény szerint itt is tartottak igazgatóválasztást Nem bántotta, hogy másodszorra kapott csak többséget?- Kíváncsi voltam, kiben mi lakozik, de nem vagyok csalódott. Már csak egy évig boldogítom a társaságot, fontosabb szá­momra, hogy mindig igyekeztem a ma­gam által állított mércének megfelelni. Zsinórmértékem a tanítás és a múzeumi ügybuzgalom maradt végig. Pákolitz Ist­ván írja: milyen jelet hagysz, ha majd jelet nem adhatsz... Én apró jeleket próbáltam hagyni.- Ezt tanítványok, falubeliek, a múlt értékeinek tisztelői érzékelik, „viselik magukon”, ha csak egy biz­tató szó, simogató mozdulat emlé­kében is... Azt hiszem, ez lehet a leg­nagyobb elégtétel. 1935. Az idősebb nemzedék több ok miatt is őrzi ennek az esztendőnek emlé­két. Az építőmunkások a forró nyáron vívták a nagy csatát az építőmesterekkel kenyeret, munkát követelve. Az országot bénító MÉMOSZ-sztrájkhoz csatlakoztak- szolidaritásból - más szakmák is. A gazdasági harc politikai küzdelemmé vált. Oly hatalmas volt a mozgalom ereje, hogy Gömbös miniszterelnök és hívei kénytelenek voltak levenni a politikai életnek fasiszta totalizálását a napirend­ről. Mások talán amiatt emlékeznek erre az esztendőre, mert ekkor tartották a nem­zetközi munkásmozgalom világtörténel­mi jelentőségű tanácskozását. A kom­munista Internacionálé (Komintern) VII. kongresszusáról van szó. Felvázolta a munkásmozgalom új politikai irányvona­lát a fasizmus elleni harcban. Az új irány­vonal leglényegesebb elve, hogy minden erőt össze kell fogni, amely kész harcolni a fasizmus ellen. Ennek keretében meg­hirdette a kommunista és a szociálde­mokrata pártok munkásegységét. A megye állatexportja Sokan természetesen 1935-ben sem gondoltak ilyen nagy világpolitikai ese­ményre. Annak örvendeztek, hogy az ipari, pénzügyi válság után végre meg­kezdődött a mezőgazdaságban is - ha még oly bizonytalanul, következetlenül - az élénkülés. Végéhez közeledett a me­zőgazdasági válság is. Kezdett megje­lenni az érdek a termelés fejlesztésére. Kedvezőbb lett a világpiacon az értékesí­tés. Az export fokozatosan növekedett. Ezt mutatják a Tolna megyei levéltári for­rások is. A törvényhatósági (azaz a me­gyei) állatorvos hónapról hónapra jelen­tette az exportforgalom adatait a Köz- igazgatási Bizottsághoz. Ezek szerint 1935-ben már 10922 szarvasmarha, 13171 sertés, 2261 ló és 390 juh került a megyéből külhoni értékesítésre. Január, február és augusztus volt a forgalom leggyengébb hónapja, a legeredménye­sebbnek a június, július, valamint a de­cember bizonyult Az állatorvosi jelentés szerint Ausztria, Csehszlovákia, Németország és Olaszország volt megyénk mezőgazda­ságának felvevő piaca, de esetenként Franciaország és Törökország is vásá­rolt kisebb tételben állatot. Jugoszlávia és Románia ekkor semmi szerepet sem játszott megyénk állattenyésztésében. A szarvasmarha az olasz piacon volt a leg­kedveltebb, az összes forgalomnak mint­egy háromnegyede oda irányult, az oszt­rákok különösen a sertések iránt érdek­lődtek, míg a szarvasmarha-keresletük­kel a második helyre szorultak. Lovat és kisebb mennyiségű szarvasmarhát vá­sároltak a németek. A franciák a juhot ke­resték, míg a törökök csaknem kizárólag a lóra voltak vásárlók. A jelentések szerint a belföldi piac csak nehezen mozdult. A vásárokon rendkívül alacsony volt az állatok ára, s a forgalom még a tavaszi hónapokban sem élénkült kellően. Az állatorvos az áprilisi forgalomról - a május 10-i jelentésében- így írt: „Az április hó folyamán megtartott ál­latvásárok forgalma általában véve lany­ha volt, az állatárak nem változtak”. Ritka az olyan jelentés, mint amilyen november 7-én kelt. Ebben a többi között a következőket olvashatjuk: „Az október hóban megtartott 17 or­szágos vásár állatfelhajtása és állatfor­galma általában közepes volt, csak Nagydorog és Zomba községben alakult ki élénkebb forgalom”. A „kimozdítások”-ról” Az 1935. esztendő a mezőgazdaság­ban nemcsak az élénkülés kezdetét je­lentette, hanem folytatódott a kishaszon- bérlőknek a parcellákból való „kimozdi- tása” is. így, „kimozdítás"-nak nevezték a birtok elvételét. Jogilag természetesen minden rendben volt, a törvény betűje szerint jártak el a hatóságok. Azok, akiket megfosztottak birtokuktól, csaknem va­lamennyien azonos okot szolgáltattak: nem fizették a bérletet, mert nem volt mi­ből. Ezek a kishaszonbérletek a Nagyatá­di-féle földreform során alakultak ki, az Országos Földbirtokrendező Bíróság jut­tatta az igényjogosultaknak. 1-2 hold nagyságú birtokok voltak ezek. Azok az iratok, amelyeket levettünk a levéltári polcról ezúttal, a Közalapítvány Szek- szárd-József pusztai juttatásokról és a „kimozdulás”-okról vallanak. A Közalapítványi Királyi Ügyigazgató­ság 9850/1936 számmal megküldte a hátralékosok névsorát és az adósság összegét Tolna megye Közigazgatási Bi­zottságának gazdasági albizottságához. Idézzük az 1935. október 22-én kelt leve­let: „A közalapítvány kir. ügyigazgatóság, mint a haszonbérbeadó magyar kath. ta­nulmányi alapjogi képviselője kéri, hogy az alább felsorolt József-pusztai kisha- szonbérlőket, akik egy évet meghaladó haszonbérrel és járulékaival hátralékban maradtak, a haszonbérletből azonnali hatállyal kimozdítani, és az így megüre­sedő parcellákat fizetőképes, érdemes más igényjogosultaknak juttatni szíves­kedjék. Amennyiben netán az időközi fizeté­sek tekintetében felvilágosításra volna szükség, szíveskedjék eziránt a szek­szárdi közalapítványi felügyelőség mel­lett működő vallásminiszteri számvevő­sági kirendeltséghez fordulni. Tekintettel arra, hogy a késedelmes kishaszonbérlőkkel szemben az érdekelt alap úgyszólván egyedüli védekezése a mielőbbi kimozdítás, az ügyigazgatóság soronkívüli intézkedést kér. A kimozdítandó kishaszonbérlők és az őket terhelő hátralékok a következők." (Mi itt be is fejezzük a levél szövegének közlését, nem kívánjuk az esetleg a még ma is élőket - akik nyomorúságos hely­zetükben nem tudtak fizetni - kényelmet­len helyzetbe hozni. Elégedjünk meg az­zal, hogy összesen 38 személy neve sze­repelt a listán, s az adósságuk általában 32-36 pengő közötti összeg volt.) Hogyan szólt a „kimozdító” határozat? Tudnunk kell, hogy ezeket a határoza­tokat a fentebb idézett levél alapján Szekszárd város polgármesteri hivatal hozta, azokat a polgármester nevében a város főjegyzője írta alá. Nos, idézzünk egy ilyen határozatot, természetesen mellőzzük ezúttal is a személyek nevét. „A Közalapítvényi Kir. Ügyigazgató­ságnak 9850/1935. sz. hátraléki kimuta­tásban felsorolt azon kishaszonbérlők közül, akik József-pusztán haszonbér­hátralékba estek, hátralékukat többen a mai napig, többszöri felhívás ellenére sem fizették le, vagy ha lefizették is, azt nálam a fizetést nem igazolták. HATÁROZAT Az alább felsorolt kishaszonbérlőket 1935. október 1-én kezdődő hatállyal haszonbérhátralék miatt parcelláikból ideiglenesen kimozdítom és végleges ki- mozditásuk iránt javaslatot teszek Tolna­vármegye Közigazgatási Bizottságának Gazdasági Albizottságához. Elrendelem, hogy határozatom a város területén dobszó útján közhírré tétessék és a város hirdetési táblájára 8 napig közszemlére kifüggesztessék. Figyelmezetetem a kimozditottakat, hogy határozatom ellen a kifüggesztési idő letelte után még 8 napig akár élőszó­val, akár írásban hivatalomnál észrevételt terjeszthetnek elő”. Ezt követően a határozat felsorolja a kimozdítottak nevét és a parcella számát, amelyet addig ők müveitek meg. A határozat ország-világ tudtára adta, ki az, aki nem volt képes anyagi helyzete miatt a bérletét fizetni. Ezúttal csak a szekszárd-józsefpusz- taikról tettünk említést. Szólhattunk volna a megyeszékhely más pusztáiról is. És úgyszólván ide kellene sorolni szinte a megye valamennyi községét, mert ismer­teink szerint minden községben, ahol az Országos Földbirtokrendező Bíróság jut­tatott földet a rászorultaknak, mindenütt hasonló volt a helyzet. Különösen a ta­mási és a dombóvári járás községeiben volt kritikus a helyzet. Ezek közül is talán a legsúlyosabb probléma Ozorán alakult ki, ahol szinte „tömegmozgalommá” duz­zadt a fizetőképtelenség s így a „kimozdi- tás” is. A „kimozdítások” természetesen nem­csak az 1935-ös esztendőnek voltak jellemzői. Bizonyításul idézhetjük például az Országos Földbirtokrendező Bíróság egyesbírájától származó 2161/1933 OFB sz. rendelkezését (1933. január 24- én kelt), amely R. J. és 46 társának ki­mozdítására adott rendelkezést. Őket berendelték a polgármesteri hivatalba, ahol jegyzőkönyvet vettek fel fizetéskép­telenségükről, s úgymond kinyilvánítot­ták szándékukat, mely szerint kérik a bérleti viszony megszüntetését... Termé­szetesen szó sem volt arról, hogy önként kérték a „kimozditást”, de hát így készí­tette el előre a hatóság azt a stencilezett nyomtatványt, amit alá kellett írni... Amit itt leírtunk, az nem más, mint ada­lék a Nagyatádi-féle földreform történe­téhez. K. BALOG JÁNOS 1111 Renkecz József és Takács Zsuzsa a falusi tanító hivatásáról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom