Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-04 / 237. szám

1988. október 4. /TOLNA \ “NÉPÚJSÁG 5 Samaranch záró sajtóértekezlete Egymilliárd Az olimpiai mozgalom eddigi legsikeresebb olimpiája volt a szöuli - állapította meg a dél­koreai fővárosban tartott hétfői sajtóértekezle­tén Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A XXIV. nyári játékok jelentőségét méltatva Samaranch kiemelte, hogy rekord számú nem­zeti olimpiai bizottság küldte el képviselőit, 160 ország mintegy 10 ezer sportolója vett részt a játékokon. Közölte, hogy az olimpiai szervező- bizottságtól kapott tájékoztatás szerint a játé­kok anyagi sikert is hoztak, előzetes számítá­sok szerint a nyereség csaknem eléri a 350 mil­lió dollárt. Samaranch ismét megerősítette: amennyiben meghívást kap, kész arra, hogy a közeli jövőben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság utazzon, és ott a nemzetközi olim­piai mozgalom egységével kapcsolatos kérdé­sekről tárgyaljon. A NOB elnöke részletesen foglalkozott a NOB orvosi bizottságának tevékenységével, a dopping-ellenes harc feladataival. Emlékezte­tett arra, hogy a szöuli olimpián 10 sportolót zártak ki a játékokból, közöttük 3 aranyérmest. „A szöuli olimpiának voltak csúcspontjai és mélypontjai is. Véleményem szerint Ben John­son doppingügye volt a legmélyebb pont. Ben nagy bajnok, és lehet, hogy kevésbé bűnös, mint azok, akik a környezetében vannak. Neve­zetesen azok, akik rávették, hogy doppingsze­rekhez nyúljon.” Samaranch megerősítette, hogy a NOB foly­tatja kérlelhetetlen harcát a tiltott szerek használata ellen. „Úgy vélem, hogy ebben a küzdelemben győzni tudunk” - emelte ki a NOB elnöke. Samaranch bejelentette, hogy a NOB hama­rosan napirendre tűzi az ökölvívás általános helyzetének a megtárgyalását. A kérdés azért vetődött fel, mert „többen is úgy vélik, hogy az ökölvívás potenciális veszélyt jelent a sporto­lók egészségre nézve nemcsak a versenyeken, hanem már az edzéseken is, valamint azért, mert elégedetlenek a bíráskodás színvonalá­val. Személy szerint én sem vagyok elégedett ezzel” - mondta Samaranch. dollár Ugyan még Szöulra figyel a sportvilág, a spanyolok azonban már serény előké­születeket folytatnak a soron következő, 1992. évi olimpia lebonyolítására. Négy év múlva Barcelona ad otthont az esemé­nyeknek, s a katalán város képviseleté­ben 85 fős delegáció tanulmányozta az idei játékokat. A küldöttség vezetője, Pasqual Maragall polgármester több ér­dekes tapasztalatról számolt be, ame­lyeket az ibériaiak hasznosítani akarnak. A XXV. ötkarikás játékok költségeit előzetesen egymilliárd dollárra becsülik, s a tervezetek szerint ennek körülbelül a 25 százaléka a televíziós jogdíjakból megtérül. Bár az NBC társaság a néző­számot tekintve nem találta meg számítá­sait Szöulban, a spanyolok úgy vélik, ez nem befolyásolja a következő olimpia közvetítési dijait. A spanyolok is figye­lembe veszik az amerikai nézők igényeit, ezért több esemény kezdési időpontját hozzájuk igazítják. A dopping-ellenőrzé­sekkel kapcsolatban Maragall elmondta, hogy Barcelonában az olimpiai falu mel­lett már felépült a létező legkorszerűbb laboratórium, azonkívül Madridban egy, a NOB által is elismert vizsgáló központ működik. Ötkarikás dobogó Befejeződött a XXIV. nyári olimpia, öt­karikás dobogónkon a pontszerző ma­gyar versenyzők nevét tüntetjük, fel. Olimpiai bajnokok: Darnyi Tamás 200 és 400 méteres vegyes úszás; Borkai Zsolt lólengés; Martinék János öttusa egyéni; öttusacsapat (Martinék János, Fábián László, Mizsér Attila); Szabó Jó­zsef 200 méteres mellúszás; Egerszegi Krisztina 200 méteres hátúszás; Sike András kötöttfogású birkózás; kardcsa­pat (Bujdosó Imre, Nébald György, Csongrádi László, Szabó Bence, dr. Ge- dővári Imre); Gyulay Zsolt kajak 500 mé­ter; férfi kajaknégyes 1000 méter (Csipes Ferenc, Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila, Hó- dosi Sándor). Ezüstérmesek: Gürtler Károly 100 mé­teres mellúszás; Egerszegi Krisztina 100 méteres hátúszás; Komáromi Tibor kö­töttfogású birkózás; Messzi István súly­emelés; Jacsó József súlyemelés; női kajaknégyes 500 méter (Géczi Erika, Mé­száros Erika, Kőbán Rita, Rakusz Éva). Bronzérmesek: Kovács Zoltán gyors­tüzelő pisztoly; Záhonyi Attila kisöbű sportpuska; férfi tőrcsapat (Érsek Zsolt, Gátai Róbert, Szekeres Pál, Busa István, Szelei István); női tőrcsapat (Kovács Edit, Jánosi Zsuzsa, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin, Stefanek Gertrud); Isaszegi Ró­bert ökölvívás; Ábrahám Attila, Csipes Ferenc kajak-2 500 méter. Negyedik helyezettek: Bódi Jenő kö­töttfogású birkózás; Takács János kö­töttfogású birkózás; Szabó József 400 méteres vegyes úszás; Mizsér Attila öttu­sa egyéni; Jánosi Zsuzsa tőrvívás; Bőkfi János súlyemelés; Tóth Gábor szabad­fogásó birkózás; Mészáros Erika, Rakusz Éva kajak-2 500 méter; Szabó Attila ke­nu 500 méter; Kőbán Rita kajak 500 mé­ter; Bíró László szabadfogású birkózás; kézilabda-válogatott (Fodor János, Sza­bó László, Gyurka János, Kovács Péter, Bordás József, Tóth Géza, Sibalin Jakab, Kakas János, Kovács Mihály, Bíró Imre, Oross Tibor, dr. Hoffmann László, Iván- csik Mihály, Marosi László, Csicsai Ottó). Ötödik helyezettek: Ferencz Ágnes sportpisztoly; Érsek Zsolt tőr egyéni; Klauz László kötöttfogású birkózás; Né­bald György kard egyéni; Doleschall András futóvadlövés; Storczer Beáta ta­lajtorna; Bujkó Tamás cselgáncs; Hajtós Bertalan cselgáncs; Debnár Tamás 100 méteres mellúszás; Buda Attila súlyeme­lés; Dubovszky István cselgáncs; vízilab­da-válogatott (Kuna Péter, Bujka Gábor, Schmiedt Gábor, Petővári Zsolt, Pintér István, Keszthelyi Tibor, Vincze Balázs, Mohi Zoltán, Pardi Tibor, Tóth László, Gyöngyösi András, Kosz Zoltán, Tóth Im­re). Hatodik helyezettek: Solti Attila futó­vadlövés; Stefanek Gertrud tőr egyéni; férfi tornászcsapat (Paprika Jenő, Borkai Zsolt, Horváth Zsolt, Tóth Balázs, Gu- czoghy György, Fajkusz Csaba); Záhonyi Attila légpuska; Karácsony Gyula sport­lövészet; Gécsek Tibor kalapácsvetés; Szalma László távolugrás; Sarusi Kis Já­nos, Vaskuti István kenu-2 500 méter; párbajtőrcsapat (Pásztor Szabolcs, Kolczonay Ernő, Hegedűs Ferenc, Szé­kely Zoltán, Fábián László); Pulai Imre kenu 1000 méter; Nagy Béla szabadfo­gású birkózás; Sinkó Andrea ritmikus sportgimnasztika. Kristin Otto a legjobb A vasárnapi zárás után megválasztották a XXIV. nyári olim­pia legkiemelkedőbb egyéniségét, eredeti szóhasználattal „legértékesebb sportolóját”. A megtisztelő címet, s az ezzel együtt járó, 11 ezer dollár értékű Pék Szang aranykoronát (20 karátos) Kristin Otto, az NDK úszója érdemelte ki, aki hat számban állt rajthoz, s valamennyiben aranyérmes lett. Ilyen bravúrra a nyári ötkarikás játékok 1896-tól íródó törté­netében egyetlen női versenyző sem volt képes. (A férfiaknál az amerikai úszó, Mark Spitz Münchenben, 1972-ben ennél is nagyobb sikert ért el: hét bajnoki címet szerzett.) A cím odaítéléséről öten döntöttek, négy NOB-tag - Schmitt Pál, a dél-korei Kim Un Jong, az amerikai Anita De- Frantz és a norvég Jan Staubo -, valamint a szintén dél-ko­reai Csun Bjung Kju, a Pék Szang alapítvány elnöke. Nem volt vita köztük, egyhangúlag Ottót jelölték. A dijat három dél-koreai újság, a Hankuk llbo, a Korea Ti­mes és a Daily Sports ajánlotta fel, s a lapok alapitójáról, a Ko­reai Köztársaság Olimpiai Bizottsága tagjáról, Csang Kéj Jongról, pontosabban az ő írói álnevéről, Pék Szangról ne­vezték el. Mivel Kristin Otto már elutazott Szöulból Juan Antonio Sa­maranch, a NOB elnökía hajdani koreai harcosok fejdíszére emlékeztető aranykoronát Helmut Bachmannak, az NDK at­taséjának adta át. Berlinben a hazai legjobbak tiszteletére a közeljövőben nagy ünnepséget rendeznek, ennek keretében fogják átnyújtani Ottónak az őt megillető jutalmat. Legeredményesebbek az úszók - öt „pontatlan” sportág A vasárnap befe­jeződött a XXIV. nyári olimpián részt vett 200 magyar sportoló a várako­zásnál jobban sze­repelt, az aranyér­meket tekintve csak 1952-ben, Helsinki­ben jutottak ennél is több - szám szerint 16 - bajnoki cím­hez. Magyarország az éremtáblázaton és a nemzetek kö­zötti nem hivatalos pontversenyben (209 ponttal) egy­aránt a 6. helyen végzett. A legkiemelke­dőbben az úszók szerepeltek, 4 arany-, és 2 ezüstérmük, összesen 43 pontjuk önmagáért beszél. Nyolc ver­senyág képviselői szereztek legalább 10 pontot, az úszók mögött sorrendben a kajak-kenusok, a birkózók, a vívók, az öttusázók, a súlyemelők, a sportlövők és a tornászok. „Pontatlan” öt sportág maradt: a kerékpározás, a tenisz, a műug­rás, a vitorlázás és az evezés. A magyar olimpiai csapat szereplése sportáganként, a számok tükrében (a sportág után zárójelben a kiutazott magyar sportolók száma, illetve az, hogy hány számban álltak rajthoz): Sportág arany ezüst bronz 4. 5. 6. összpontszám Úszás (13/16) 4 2­1 1­43 Kajak-kenu (21/12) 2 1 1 3­2 34 Birkózás (18/19) 1 1­5 1 1 30 Vívás (20/8) 1­2 1 2 2 24 Öttusa (4/2) 2­­1­­17 Súlyemelés (10/7)­2­1 1­15 Spotlövészet (15/12)­­2­2 3 15 Torna (14/14) 1 —­­1 1 10 Cselgáncs (7/7)­­­­3­6 Ökölvívás (9/9)­­1­­­4 Asztalitenisz (5/4)­­­1­­3 Kézilabda (15/1)­­­1­­3 Vízilabda (13/1)­­­­1­2 Atlétika (16/13)­­­­­2 2 rsg (2/1)­­­­­1 1 Kerékpározás (1/2)­­­­­­­Tenisz (2/1)­­­­—­­Műugrás (3/2)­­­­­­­Vitorlázás (3/2) —­—­— — Evezés (10/2) _ _ _ _ _ _ _ Összesen: 11 6 6 14 12 12 209 (Fábián László az öttusázásban és vívásban is szerepel.) Kétszeres boldogság Ami Darnyi Tamásnak az úszásban és Martinék Jánosnak az öttusában, az Gyulay Zsoltnak a kajakdöntökben sike­rült. Gyulay, a Bp. Honvéd versenyzője a K-1 500 méteren és a kajaknégyes tag­jaként az 1000 méteres döntőben két­szeres olimpiai bajnok lett. Öröme ért­hetően ugyancsak megduplázódott. Bíráskodás színvonala, óh...! A szöuli ökölvívóversenyeken tör­tént botrány miatt lemondott tisztsé­géről Kim Szeng Jun, a Koreai Köz­társaság Amatőr Ökölvívó Szövetség elnöke. Kim így csatlakozott az or­szága olimpiai bizottságának elnö­kéhez, aki már korábban ugyanezt tette. Mindketten azért jutottak erre az elhatározásra, mert a magukról megfeledkezett dél-koreai edzők és más személyek megtámadtak egy új-zélandi mérkőzésvezetőt, miután a hazaiak egyik versenyzője ponto­zásos vereséget szenvedett egy bol­gár ökölvívótól. Az elnök, mint közölte, azért jutott erre az elhatározásra, mert felelős­séget vállal a történtekért. „Az új-zélandi bíró megtámadása szégyenfolt azon erőfeszítések kö­zött, amelyeket a dél-koreai nép tett hét éven át az olimpia megrendezé­se érdekében” - nyilatkozta a sport­vezető. * Az összecsapást csak két bíró ér­tékelte helyesen, a magyar Payer Sándor és a szovjet Zaur Gvadzsava - állapította meg a TASZSZ szovjet hírügynökség az ökölvívók 71 kilós súlycsoportjában rendezett olimpiai döntőt ismertető jelentésében. A TASZSZ szerint nyilvánvaló fölény­ben volt az amerikai Roy Jones, en­nek ellenére az 5 pontozó közül há­rom mégis a dél-koreai Park Szi Hunt hozta ki győztesnek. Pedig a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szö­vetség pakisztáni elnöke megígérte, hogy intézkedéseket foganatosíta­nak a tisztességtelen bíráskodás miatt. A pontozóbírók ténykedéséről Isaszegi Róbert (balról) sem „áradozott” az ame­rikai Carbajal elleni elődöntős mérkőzése után Martinék János az öttusa olimpiai egyéni bajnoka

Next

/
Oldalképek
Tartalom