Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-22 / 253. szám
10 Képújság 1988. október 22. Szarka József: Nem tudom Látok fényhártyák közt szaladni záporokat, kigyulladt madárként dombokra szállani hajnalt, hallom hangok ellobogását; hogy behajózza a lombot az ősz, szél tépi a szerelem lángfonatát... Hánykódom éveim apály-dagályán, nem ismerem meg a partot és nem ismer meg a part sem. Elhagyott kápolnák küszöbén ül az idő; nagy fekete pillangó s mint zsarnok népét falja a pillanatok óriás seregét. Nem tudom hova lesz ami él és nem látom a fájdalom üszkeiben meg a szépet, ezernyi sorsom elréved a csönd tengerszemében, de szárnyat bont bennem a vers, útra kel, elviszi lázam, az ismerős arcokon át. Főhajtás Tersánszky stílusa előtt Kiváló nyelvészeink műértő literátor- ként is tamáskodnak némelykor Tersánszky Józsi Jenő, az immár születésének századik évfordulójához érkezett géniusz stílusa fölött. A Kakuk Marci-törté- netek írójának pongyolaságát, szemfényvesztő nyelvi hanyagságait azok is elősorolhatják, akik nagyon is jól értik, hogy nemcsak konvencióktól borsódzó, eretnek természetéről van szó. Hanem éppen csikorgatásaival teljes módszerré nemesedő modorról, avagy következetlenségeivel atmoszférát teremtő leleményről, s amíg a grammatikai csontozat szabályosságát megkérdőjelezhetjük, addig a hatást annál kevésbé. Ez a naivdarabos, ránk is kópésan kacsintó stílus végül is rabul ejt bennünket, s legjobb műveiben éppen ez az a forma, amely nem hagy bennünket kielégületlenül tartalmilag sem. Valóságot sebző elevenségével, különcködő ízeivel másolhatatlan és alig megleshető eredetiséget, termékenységében megújuló nyelvi energiákat hordoz. Az elfinomodott, tónusának érzékenységével hivalkodó nyelv gyakran „túlárnyal”, szecessziósán kiárad, s hol erőinek tobzódását sejti, ott már tulajdonképpen látványos végelgyengülésének jól elleplezett drámája játszódik, mig a nyers, erős népi gyökerű nyelvi készletünk óriási alapenergia, s az argó, az utca, a kocsma nyelve, a munka világának sokszor szükségből fogant leleményei úgy, olyan energiákat akkumulálva rejlenek a köznyelv fésült-boronált felszíne alatt, mint a földfelszín alatti vulkanikus erők. Az elefántnak csörömpölnie kell a porcelánboltban, ha már elefánt. Meg kell maradnia külön, öntörvényű világnak, saját törvényű emlékezetnek. Az író, akinek legbensőbb kedve a nyelvi bűbájjal való kacérkodás, kenyere a nyelvi kánonoktól való időnkénti elrugaszkodás - mint mesterségének egyik lehetséges próbája is -, az író még ilyenkor is, amikor a feje búbjáig nyelvészkedni, játszogatni látszik, akkor is csak másodsorban nyelvész. Művészetének lényege felöl maga az írás csak eszköz, már-már csak technikai kérdés marad. Pedig micsoda minősítő ereje van! Másfelől pedig mintha egy belső folyamatnak lenne csak jórossz tanúja: az egyetlen társ, amelyre visszatekinthet. Hogyan vetkőzte le ez a kaján, derűs, életigenlő, a valóság kétkezi ravaszságát olyan könnyedén birtokló stílus az eleganciára nevelő stúdiumok kalodáit? Milyen messzeható az ő varázsa, aki festői ambícióival és csodatévő furulyájával sem bezárkózni akart sohasem, de szüntelenül kinyílni az emberek felé?- br Kiss Benedek: Szűkülő szemmel Egy hete még a tenger, cigánylány-sirályok rikoltozása, . homokpart gyehennájára vetve testek kagyló-kitárulása, combok közt gyöngy-ígéret, csalánzó sötét moha, az örökkön-örökké-várlak, s a tiéd-nem-leszek-soha. Szítja szomjad a sós szél, de szemed egyre szűkül, és szűkülő szemedben minden nő egyre szőkül, * már nem lányt keresel régen, mégis mind lánnyá válnak, bőrük feszes, nem rontja ránca tapasztalásnak, mint elsőt, mind úgy nézed, miként az Örök Évát, s nem tudod: öregedés ez benned, vagy fiatalság? Egy hete még a tenger, cigánylány-sirályok rikoltozása, egy hete még a tenger, s most kész vagyok megint a halálra. Decsi Kiss János A fürdőket bezárják ugye? Újsághír: „Értesítjük tisztelt vendégeinket, hogy termálfürdőinket október 17-től bezárjuk. Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat." * Hamvveder, koszorúk, halk szipogások. A plébános hangját elfújja a szél. * Egyre élesedik a nyári strandi kép, amikor Sanya - a családban így nevezte mindenki Éde-Sanyát, akit most temetnek - megmérte a nagymedence klórfokát, előkészítette a mentőládát, a napozó kulcsát és a lábmosóknál megnyitotta a csapokat. Az előző napi esőzés után kevesebb vendégre számítottak, pedig ilyenkor jó igazán a víz. Sanya megmártotta magát és lassan tempózott a vízben:- Ilyenkor úszom mindig - prüszkölt a part felé -, mert most még tiszta a víz, mert a kedves vendég a sörnél sorban áll, de a WC-nél nem láttam még tolakodást. Sanya a korlátnál segítette magát a lépcsőkhöz. Megrázta rövidre vágott ősz haját és felfrissülve nézett a napi bosszúságok elé. Amióta nyugdíjas lett - ennek tíz éve -, minden nyáron a strandon dolgozott úszómesterként. Gyakran fújt sípjába, a vízben birkózók, szem etetők miatt. *_ A plébános megszenteli az urnát. * Sanya özvegyen élt férje halála után. Egyedül. Akaratos, kardos menyecske, majd asszony volt. Leánykoráról, legényekről ritkán beszélt. Említett egy fényképészt, aki valamikor régen a sötétkamrába hívta retusálni. Viliről nem feledkezett meg soha, bár a sertéshizlalda-tulajdonos lánya miatt hagyta élőt, Markó Jucit. Ezt nehezen bocsátotta meg. Akkor határozta el, hogy tanulni fog, de nem volt harminchat koronájuk, hogy a híres Dóci leánynevelőbe iratkozhasson. így aztán munka mellett, magánúton tanult. TBC-s betegeket látogatott, gondozott, míg végül maga is gondozott lett, de szerencsésen megúszta. Ekkor ismerte meg Tónit. Ellenszenves volt ugyan, de az imponált benne, hogy mégiscsak végzett jogász. Össze is házasodtak. Tóni mindig mellette maradt. Néha durva volt, soha nem hagyta el. Együtt élték át a háborús bombázásokat, a marhavagonokban kuporgott éjszakákat, a menekülést Erdélyből. Akkor már két gyerekük volt. A félelmet mesével, énekkel tartotta távol. Csak a rettegő evangélikus papéknál remegtek a gyerekek is. Igaz ugyan, hogy a pap a fronton tanult nyelvtudásával fogadta az oroszokat, ettől függetlenül az óráját elvitték. Menynyire félt mindenki az oroszoktól! Mert ki látott már istentagadókat, akik felszabadítónak mondják magukat? Sanya minden kínról - amit megélt - mosolyogva beszélt. Zsóka lánya születéséről is:- Tóni a bábaasszonyért sietett, de minden sarkon feltartóztatták, igazoltatták. Végre megjöttek. A bába deszkát rakott az ágy sodronya közé. Lógott kezem, lábam, csak a csípőm volt magasan. Az a poronty meg úgy kibuggyant, mintha ágyúból lőtték volna ki. Igaz volt része ágyúzásban. * A gyászolók fázósan vonultak a kibontott sírhoz. Erről a szertartásról is külön véleménye volna Sanyának, mert kritikával illetett mindent és mindenkit. *- Nézd ezt a Légváry elvtársat - mutatott a strand bejárata felé egy hangoskodó csoportra. Most jön a napi szaunaadagjáért. Hogy tud vonulni azzal a koronázatlan, kopasz fejével, a palástolatlan sörhasával? Bezzeg hol volt akkor, amikor én a sztahanovistákkal a gyermekeim mindennapi kenyeréért dolgoztam? A Tónit akkor rúgták ki a járásbíróságról, az igazságügy demokratizálása címén. Persze ebben Tóninak is volt némi szerepe, hiszen néha kegyetlenkedett a kiszámíthatatlan magatartásával, szélsőséges hangulatával. Ehhez betegsége is hozzájárult. Na, de nem izgatom magam a társadalom apró hazugságai miatt. A világ proletárjainak egyesülését nem Légváry elvtársak találták ki. Az a kis szaunagőz nem árnyékolhatja be a szellem napvilágát! Örülök, hogy testem nem torz, idétlen hústömeg, hogy nem vagyok kölönc a gyerekeim nyakán... * A sírásó gyakorlott mozdulatokkal, közömbösen csúsztatja Sanya hamvait a földbe ásott gödörbe. Ecce homo! * Sanya négy gyereke legközelebb a hagyatéki tárgyaláson találkozik. Az örökségről, a garzonlakás sorsáról különösebb vita nélkül, az életben maradók számított jogán, döntenek. A napok jönnek, mennek. Egyik nyár éri a másikat. Meg kellene mondani Sanyának, vagy legalább megírni, hogy az országosan rossz gazdasági körülmények között gyerekei mégis gyarapodnak. Éppen a halálával segítette őket... Segítette? Micsoda ár az, életet áldozni, adni, a szeretteiért? Mennyi mindenről kellene beszélni vele. Azt is elmondani, hogy az unokák milyen sikereket érnek el a tanulásban, hogy kinőtték a pulóvereket, amit Sanya a múlt ősszel kötött, aztán arról is... de már késő... A fürdőket bezárják! „Zene nélkül az ember... csupán töredék” Elkészült a Szekszárdi Jazz Quartett nagylemeze Lörinczyéknél (Radnay Tibor, Hulin István, Kelemen Endre és Lőrinczy Gyula balról jobbra)- Gyakran jönnek itt össze? - kérdem a négy muzsikustól - a három főorvostól és a tervezőmérnöktől -, amikor Lőrinczy Gyuláék házának alsó traktusába megyünk. A (talán) garázsból átalakított (kialakított, vagy átvarázsolt) egyszerű, ám meghitten kellemes, az udvarra nyitott helyiség öblös kerti székeiben foglalunk helyet.- Egyáltalán nem - mondják mindany- nyian. - Bár ez az őszi kert a maga nyitottságával, a kinti szép virágokkal, zöldekkel igazán kitűnő hely a beszélgetésre.- Csakhát mi elsősorban zenélni és zenét hallgatni, azaz dolgozni jövünk ösz- sze Kelemen Endrééknél.- Kiváló zeneszobájuk van. Mondhatni, a köré építették a házat - mire a szoba tulajdonosa bólint, a többiek nevetnek. Eközben magam azon tűnődöm, hogy amikor papírra vetem a beszélgetést, fölsoroljam-e a kiváló dzsesszegyüttes tagjainak nevét, foglalkozását. Először a „nem” mellett döntök, hiszen valameny- nyiüketjól ismerik megyeszerte, sőt azon túl is. Most viszont megváltoztatom elhatározásomat, csakis a rend kedvéért. Tehát: dr. Kelemen Endre a megyei kórház sebészeti osztályának vezető főorvosa, az együttes vibrafonosa, dr. Hulin István a baleseti sebészet osztályvezető főorvosa - egyben zongorista, a dobos dr. Rad- nai Tibor, a fül- orr- gégészeti osztály vezető főorvosa, valamint a nagybőgő mestere: Lőrinczy Gyula tervezőmérnök. S azt hiszem, hogy azt is sokan tudják, hogy annak idején, huszonéwel ezelőtt csak saját lelkűk gyönyörűségére kezdtek el együtt muzsikálni. Most rrfeg? Koncerteket adnak, mi több, elkészült a nagylemez, amit gondolom, sokan vártunk, s majd szívesen hallgatunk. De mikor?- November közepén kerül sor egy magyar-észt-finn közös rádiós műsorra, zenés hétvégére, s ennek keretében mutatjuk be a lemezt - mondja Kelemen Endre. Majd kiderül az is, hogy ugyanebben az időben már kapható is lesz a korong, amin jórészt a közönség által ismert saját szerzemények vannak. Például a Debussy, illetve a Hűség, vagyis a Requiem.- A Hűség a lemez címe, illetve címadója is - tudhatjuk meg Hulin Istvántól, aki részletesen elmondja, hogy magán a lemezen milyen al-és felcímek vannak, illetve hogy néz majd ki a borító, aminek terve Schubert Péter Tótfalusi-díjas grafikus munkája. A régi vármegyeházáról a fotót Radnai Tibor készítette. De erről csak annyit, hogy a felvétel több, mint gyönyörű! , A következő kérdésemmel igen izgalmas vitát kavartam, amire számítottam is. Ugyanis a „Hűség” más, mélyebb értelméről érdeklődtem.- A hitet, a hűséget jelenti... - így Radnai Tibor.- Requiem az én 24 éves kutyám halálára - vág közbe Kelemen Endre. - Ezt fejezi ki... És rövid, mindössze egyetlen szó... Na, jó - és legyint, mire Hulin István felhívja a figyelmemet, hogy Kelemen Endrétől kérdezzek a legkevesebbet. S ezt magam is tudom tapasztalatból, hiszen ő a zenéről, annak bizonyos megfoghatatlanságáról mindig is megpróbál leegyszerűsítve, már-már puritánul beszélni. Viszont hogyan „beszél" hangszerének hangján, az más kérdés, no és magyarázat mindenre.- A szám eredeti címe: Hűség volt az életem, de egy idő múlva lerövidült Hű- ség-re. - magyarázza Radnai Tibor. - Azért a lemezről kiderül, hogy requiem, azaz eligazít. De végsősoron, ha valakiben ez más impressziókat is kelt, az nem baj, sőt jó... Nézze, mi mindannyian ismertük a kis állatot... De tagadhatatlan, hogy számunkra is sok mindent kifejez. Az eredeti indítékon kívül is.- Ez a kvartett legkedvesebb száma?- Nem - szögezi le határozottan Kelemen Endre. - Mindegyik. Egyförmán.- A lassú számok repertoárjában azért igenis - válaszol Radnai Tibor. - De ezen túlmenően a szám konstrukciója az, hogy egy jazz nagybőgővel, vonóval kezdődik, és nem is akárhogyan, mindenképpen formabontó, nem megszokott, nagyon komoly érzelmeket kelt még ma is bennünk, és magam részéről úgy vagyok, hogy ha játszuk, még engem is megfog. Még most is. Azt persze, nem tu*
