Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-20 / 251. szám

1988. október 20. 4 Képújság TUDOMÁNY - TECHNIKA TUDOMÁNY - TECHNIKA Válság és válságkezelés „A tudat sohasem lehet más, mint tu­datos lét, az emberek léte pedig az ő tényleges életfolyamatuk. (Marx: A német ideológia) Kibontakozás és az elméleti alapok hiánya A szocialista világrendszer általános válságot él át. Ez önmagában nem baj, hi­szen a kapitalizmust is számtalan válság rázta már meg, mégis virul a fejlett ré­giókban. Ha válságba jutott egy társada­lom, akkor a fő kérdés az, hogy működ­nek-e benne hatékony válságkezelő mechanizmusok? Ha igen, akkor a vál­ság pozitív hatású is lehet. (Hegel: „A tör­ténelmi haladás mindig a rosszon ke­resztül valósul meg.” Nietsche: „Ami nem pusztít el, megerősít.”) A fejlett tőkésországokban az elmúlt évszázadban kiépültek a hatékony vál­ságkezelő mechanizmusok. E mecha­nizmusok előfeltétele a hatalom megfele­lő társadalmi kontrollja, a hatalom meg­osztásának gyakorlata. Válságot csak akkor lehet kezelni, ha a válságot előidé­ző hatalmi csoport előzőleg félreáll. A szocializmus sztálini modellje, a maga paternalisztikus, perszonálfüggöségre épülő, agyonhierarchizált, centralizált, csak fölülről lefelé szerveződő struktúrá­jával lehetetlenné tette a hatékony társa­dalmi kontroll kiépülését, és ebből követ­kezően a hatékony válságkezelési mec­hanizmusok működését. Éppen hazánk legutóbbi egy-másfél évtizede bizonyítja, hogy e struktúra hu­manizálása, liberalizálása, reformálgatá- sa sem elégséges a hatalom kontrolljá­nak kiépüléséhez. A válságért felelős ha­talmi csoport megakadályozta a válság válságként való kezelését, tehát a gyógy­mód alkalmazását is. A sztálini struktúrát a szocializmussal azonosítottuk és lehetetlen volt e struktú­ra elméleti alapokról kiinduló szétzúzása. Csak most, a válság körülményei között vált lehetővé, hogy ledőljenek a dogmák; és újragondoljuk a marxi történetfilozófia szellemében e struktúra valós jellegét. A megváltozott viszonyok kikényszerí­tették az ideológia, a szemlélet mozdulá­sát, azonban a jelen válság körülményei közepette hallatlanul megnőtt az időté­nyező szerepe. Ennek tényében talán éppen gazdaságelméletünk fejlődését kell elégtelennek tekintenünk, mert nem képes szilárd alapokat nyújtani egy hosz- szú távú stratégiához. A szilárd elméleti alapok szükséges­ségét a modern történelem is bizonyítja. Nem állja meg a helyét az a nézet, amely szerint a praktikummal kell törődni és nem az „ideológiával”. A tőkés világ- rendszert a klasszikus, ciklikus túlterme­lési válságok korából a keynes-i gazda­ságelméleti forradalom vezérelte át a II. világháború utáni páratlan prosperitás korába. Az 1970-es évek nagy strukturá­lis válságát viszont az önmagát túlélt key- nesiánusi módszereknek a friedmani gazdaságfilozófiával való felváltása szüntette meg. Két nagy elméletmegúju­lás vezette tehát be, majd vezérelte sike­resen a tőkés társadalom két nagy meg­újulását századunkban. Sajnos a szocialista gazdaság ilyen át­fogó gazdaságfilozófiai megalapozása egyre késik. Hosszú távú stratégiák nél­kül akarjuk a válságot kezelni, ami re­ménytelen vállalkozás. Ugyanakkor legalább egy rövid távú válságelhárító programmal kellene ren­delkeznünk, amely megteremtené a hosz- szú távú kibontakozás alapjait. Ilyen program nincs, az idő előrehaladtával egyre inkább elkoptatottá váló retorika ellenére... A helyes stratégia megválasztása „... egyes, népeknek az a büntetésük, hogy kormányzatuk az alapvető nyers­anyagok támogatására költi a pénz nagy részét.” (Kopátsy Sándor) Minden kornak megvolt a maga rend­szerközömbös, általános jegyeket hor­dozó, adekvát fejlődési stratégiája. Amely ország vagy országcsoport nem ezt a stratégiát követte, az menthetetlenül lemaradt, a perifériára csúszott. Melyek voltak a sikeres stratégiák a különböző korszakokban?- Az extenzív szakaszban (a fejlett tő­késországokban az I. világháborúig, a szocialista országokban az 1960-as évek közepéig) az extenziv források (munkaerő, nyersanyag) gyors bevoná­sa, a termelés extenzív bővítése volt a célravezető stratégia. Ez termelte ki a tő­két a későbbi fejlődéshez.- Az intenzív szakaszban (a fejlett tő­késországokban az 1970-es évek ele- jéig-közepéig) a már bevont erőforrások hatékonyságának növelése, a munka termelékenységének fokozása, az ön­költség csökkentése volt a hatékony módszer. A cél itt is a termelés minél gyorsabb fokozása volt, de ennek mások lettek az alapvető forrásai.- A tudományos-technikai forradalom által vezérelt korszakban (az 1970-es évek közepétől) a termelés bővítése el­veszti prioritását, döntő szerep jut a nagy szerkezeti átalakulásoknak és ezzel pár­huzamosan a technikai fejlődésnek. A tu­domány termelőerővé válik. A cél már nem egyszerűen a termelés fokozása, netán a termelékenység növelése; he­lyette a nagy innovációtartalmú termékek termelése, a tudomány vívmányainak egyre új meg új termékekben való mate- rializálódása a lényeg. Anglia ma nem termel többet, mint 1979-ben, mégis újra a világ egyik vezető gazdasági hatalma. A sztálini gazdaságvezérlési elva gazdasági törvények meg nem értése következtében - mindvégig a gazdasági növekedésre helyezte a hangsúlyt. így aztán tapsoltunk a magasabb növekedé­si százalékoknak, miközben nem vettük észre, hogy a fejlett tőkésországok már az intenzív, illetve később a tudományos­technikai forradalom által vezérelt sza­kaszban vannak. Mi valójában sohasem jutottunk el még az intenzív szakaszba sem. Sőt, még ma sem értettük meg a tudományos-techni­kai forradalom lényegét! Mi még mindig azt hisszük, hogy az alapprobléma a meglévő gazdasági struktúra nem kielégítő hatékonysága, íme egy idézet Berecz Frigyes ipari mi­nisztertől: „Fontos döntéseket azonban a kormányzat máris hozott a „válságága­zatok” - például a kohászat... a bányá­szat - veszteségeinek csökkentésére...” Abban az illúzióban ringatjuk magun­kat, hogy a kohászat, a bányászat, stb. gazdaságossá tételével megoldjuk a ma­gyar gazdaság gondjait. Holott a bajok forrása nem ezek nehéz helyzete, hanem túlzott dominanciája. Mert a magyar gaz­daság alapproblémája az elavult gazda­ságszerkezet, amely három dolog iránt támaszt csillapíthatatlan keresletet: a nyersanyag, az energia és a kétkezi fizi­kai dolgozó iránt. Ez a gazdaságszerke­zet értékeli le a szürkeállományt és érté­keli föl a verejtékcsepp-termelő képes­séget. Ezért lettünk mi a lángossütő-taxi- zó-segédmunkát vállaló értelmiségiek országává. Az elmúlt másfél évtized sike­res országai ellenben azok voltak, ame­lyek a pillanatnyi gazdaságosságtól füg­getlenül leépítették konzervatív ágazatai­kat és felfuttatták brain-igényes csúcs­ágazataikat. Az USA-ban 1985-ben egy kezdő diplomás évi keresete 35000 dol­lár volt, míg egy jól kereső szakmunkásé 18000 dollár. Sajnos nálunk a „szerkezetváltás” a legelcsépeltebb, legüresebb retorikai fordulat lett, anélkül, hogy bármilyen lé­pés történt volna a fogalom gyakorlattá tétele érdekében. A kormány az elmúlt egy évben is óriási erőfeszítéseket tett iparszerkezetünk konzerválása érdeké­ben, gyakran éppen a szerkezetváltás jelszavát hangoztatva. Magyarországon ma nincs átfogó struktúrapolitikai koncepció, helyette kapkodó taktikai lépegetések és vissza- lépegetések láncolatát látjuk, kiegészítve egy restriktiv (tehát eleve bukásra ítélt) kézivezérléssel és részelem-reformálga- tással. Rövid távon: válságkezelés; hosszútávon: felemelkedési stratégia Attól tartok, hogy az adósságállomány növekedését már nem tudjuk megállítani 30 milliárd dollár alatt. Ez elviselhetetlen terheket fog róni a jövő nemzedékére és az ország képtelen lesz a modernizáció­ra. Az elmúlt három év legnagyobb fele­lőtlenségének tartom adósságállomá­nyunk megduplázását. Az adósságállomány növekedésének megállítása csak a termelési tevékeny­ségek támogatásának radikális leépíté­sével lehetséges. A lakossági fogyasztás és a beruházások további visszafogása egyszerűen gazdasági öngyilkosság lenne. Ezzel párhuzamosan meg kell kezdeni a radikális szerkezetváltást, mégpedig ágazati szinten, a konzervatív ágazatok leépítésével és a brain-igényes ágaza­tok, valamint az infrastruktúra gyors fej­lesztésével. Ennek a szerkezetváltásnak függetlennek kell lennie attól, hogy egy konzervatív ágazatba tartozó vállalat pil­lanatnyilag nyereséges-e. A válságot nem tudjuk levezérelni a meglévő gazda­sági szerkezetben. Ugyanis épp ez a szerkezet az oka a válságnak. A tömeges strukturális munkanélküliséget az in­frastruktúra és a szolgáltatások gyors ütemű fejlesztésével kell elkerülni. Az eh­hez szükséges tőkét a termelési támoga­tások felszabadításával lehet előteremte­ni. Az érdekstruktúra radikális átalakítá­sa is elkerülhetetlen és megköveteli, hogy a bérgazdálkodást a költséggaz­dálkodásba integráljuk. Minden egyéb megoldás csak pótcselekvés. Az adó­rendszer fiskális jellegét meg kell szün­tetni, mert az adórendszernek az ará­nyos közteherviselés biztosítása a fel­adata és nem a vállalkozásról való le- szoktatás. A világgazdaságba való hatékony be­kapcsolódásunk érdekében szükséges a devizagazdálkodás decentralizálása, vállalati hatáskörbe való utalása. Hosszú távon meg kell kezdeni a tulaj­donviszonyok átalakítását, a hatalmi struktúra és a döntési mechanizmus át­formálását, a hatékony össztársadalmi kontroll megteremtését. Jelenleg két nagy válság torlódott egy­másra nálunk: a sztálini struktúra elhúzó­dó, általános válsága (és ezt még nem nagyon ismertük föl!), valamint egy rend­szerközömbös gazdasági strukturális válság. A kettő együttes levezérlése az egész társadalom grandiózus feladata. Marx írja a Gazdasági-filozófiai kézira­tokban: „Termeléseink megannyi tükrök lennének, amelyekből lényünk világolna szembe.” Ha „termeléseink” elégtelenek a kor követelményei szempontjából, akkor „lé­nyünkben”, azaz társadalmi létünkben, viszonyainkban van a hiba. Ezeket kell átalakítani ahhoz, hogy megállítsuk le­szakadásunkat, és megkezdhessük fel­zárkózásunkat az élenjáró nemzetekhez. A hosszú távú felemelkedési stratégia sikere tehát társadalmi viszonyaink át­alakításának hatékonyságától függ a jö­vőben... DR. GAZDAG LÁSZLÓ, a KSZE közgazdasági osztályvezetője Temetni jöttem Rósa Géza, a Paksi Atomerőmű Válla­lat sugárvédelmi osztályának vezetője könyvet irt Temetni jöttem (Paks és Ófalu) címmel. A közeljövőben megjelenő könyv bemutatja az atomerőmű működé­sét, a hazai villamosenergia-rendszer- ben betöltött szerepét. Foglalkozik a su­gárvédelem alapkérdéseivel, de a legna­gyobb teret a radioaktiv hulladékok ke­zelésének szenteli. Bemutatja az Ófalu körül kialakult szakmai és társadalmi vi­tát, az üggyel kapcsolatos személyes vé­leményét. Ebből a könyvből közlünk részletet, remélve azt, hogy felkelti olva­sóink érdeklődését. A sugárveszélyes tevékenység kockázata és haszna Az atomerőmű sugárveszélyes létesít­mény, de nem az egyetlen az ilyen létesít­mények sorában. 1895-ig az emberiséget csak termé­szetesen eredetű sugárterhelés érte. A világűrből érkező kozmikus sugárzás, a természetes eredetű radioaktív anya­gok sugárzása mindig is érte a Föld élővi­lágát. Ilyen körülmények közt alakult ki és maradt fenn az emberiség. Az ionizáló sugárzások az élő szerve­zetekben elváltozásokat hoznak, illetve hozhatnak létre. Ezek túlnyomó része negatív hatású. A várható biológiai hatás jellemzésére a sugárterhelést mSv-ben (millisievertben) szoktuk megadni. A ter­mészetes eredetű sugárterhelést az UNSCEAR (az ENSZ ionizáló sugárzások hatásaivalfbglalkozó tudományos bizott­sága) világátlagban évi 2 mSv-re becsül­te. Az átlag természetesen nagy különb­ségeket takar. Vannak olyan területek például Indiában, Brazíliában, Skóciá­ban, ahol az éves természetes eredetű sugárterhelés sokkal nagyobb, elérheti a 15 mSv-et is. Magyarországon ez az ér­ték 1,9-2,0 mSv-nek vehető. Úgy tűnik, ilyen mértékű sugárterheléssel az embe­riség képes együtt élni. 1895-ben Wilhelm Conrad Röntgen felfedezte a később róla elnevezett su­gárzást. A röntgensugárzás is ionizáló sugárzás, így alkalmazásával kezdetét vette a mesterséges eredetű sugárterhe­lés. Később a mesterséges radioaktív anyagok, a különböző gyorsítók orvosi, ipari és mezőgazdasági alkalmazása, az atomreaktorok üzemeltetése, az atom- és hidrogénbombák robbantásai mind a sugárterhelés növekedését okozták. A katonai alkalmazások elemzésétől eltekintve tisztázni kell, hogy szükség van-e ezekre a veszélyforrásokra. Az orvosi diagnózisok majd­nem felében több-keve­sebb mértékben támasz­kodnak röntgenvizsgála­tokra is. A vizsgálat su­gárterhelést idéz elő a páciensben, de az egészségügyi dolgozók­ban is. Fia lemondanak róla, ezt a sugárterhelést kiküszöbölik. Magyaror­szágon évente kb. 30 mil­lió orvosi röntgenvizsgá­lat történik. Le kellene mindről mondani? Nyil­1. ábra (Paks vánvalóan nem. Egy, a vállalt kockázatot lénye­gesen meghaladó ha­szon reménye (a ponto­sabb diagnózis által ha­tékonyabbá tehető gyó­gyítás) feltétlenül indo­kolja a sugárveszélyes munkát. Más kérdés, hogy ha van mód egy adott információhoz hoz­zájutni sugárterhelés nél­kül, akkor - ésszerű ke­retek között - az utóbbi módszert kell alkalmazni. és Ofalu) Ahhoz, hogy a kocká- | _______ z at-haszon kérdésében előbbre léphessünk, tisztázni kell a koc­kázat mértékét, azaz azt, hogy milyen ne­gativ hatásai vannak, illetve lehetnek a sugárterhelésnek. Léteznek olyan biológiai elváltozások, amelyek egy adott értéknél kisebb su­gárterhelés hatására nem alakulnak ki. Ilyen például a szemlencse homály, a bőrpir, a szőrzet gyors hullása. Annál a bizonyos értéknél (küszöbdózisnál) na­gyobb sugárterhelés hatására egyre sú­lyosabb formában jelenik meg az adott hatás. A sugárterhelés és az ilyen bioló­giai hatás súlyosságának összefüggését mutatja az 1. ábra. Különböző hatásokhoz különböző kü­szöbdózisok tartoznak. A korai sugár­hatások küszöbdózisa általában 250 mSv, vagy nagyobb, ha a sugárbehatás rövid idejű, intenzív. Sokkal nagyobb ab­ban az esetben, ha a sugárhatás elhúzó­dó, kis intenzitású. Léteznek olyan biológiai elváltozások, például rosszindulatú daganatok, leuké­mia, amelyek küszöbdózissal nem ren­delkeznek. Lehet, hogy kis sugárterhelés is előidézi őket, de lehet, hogy sokkal na­gyobb sem. A nagyobb dózisok tartomá­nyában van elég tapasztalat ahhoz, hogy 2. ábra az összefüggés a sugárterhelés és a vár­ható következmény között jellemezhető legyen. Ezekből a tapasztalatokból az következik, hogy a sugárterhelés növe­kedésével a várható biológiai hatás.ki­alakulásának a valószínűsége egyenes arányban növekszik. Az egészen kis dó­zisoknál valószínűleg kedvezőbb a hely­zet, ezt támasztja alá a nagyobb termé­szetes eredetű sugárterhelést előidéző területeken lakókon elvégzett vizsgála­tok. Ennek ellenére - óvatosságból - eb­ben a dózistartományban is jelenleg még a lineáris összefüggést feltételezzük. Ezt az öszefüggést mutatja a 2. ábra. Az ICRP (Nemzetözi Sugárvédelmi Bi­zottság) a két egyenes emelkedése is adott adatokat. Eszerint nagyszámú be­sugárzott személy esetében átlagosan 1 mSv többletdózis hatására a rosszin­dulatú daganatok, leukémia előfordulási valószínűsége 0,00125 százalékkal, az örökletes megbetegedések, elváltozá­sok valószínűsége a következő két gene­rációban 0,0004 százalékkal nő meg. Az ionizáló sugárzások tehát kockáza­tot jelentenek, amit korlátozni, csökken­teni kell. Ez a sugárvédelem feladata. Tudományos kishírek Szárazságtűrő olajnövény A Mexikóban honos jojobacserje fel­tartóztathatja a sivatagok előretörését. A növény rendkívüli mértékben szárázság- tűrő. Évente mintegy 30 centiméternyit növekszik, olajat tartalmazó magvait elő­ször három év múltán hozza. Kilenc-tíz év alatt fejlődik ki teljesen, egy hektárnyi ül­tetvénye ekkor háromezer kilogramm olajat is adhat. Az afrikai és arab gazdák számára az a legvonzóbb, hogy a növény olyan vidékeken is megél, ahol mindösz- sze 7,5 centiméternyi az évi csapadék- mennyiség. Ennek az a titka, hogy gyö­kérzete rendkívüli mértékben fejlődik - egy-egy cserje gyökérzete akár 30 mé­ternyire is nyúlhat a cserjétől. A szudáni kormány az ország hat különböző öveze­tében létesített jojobaültetvényt. Az eddigi tapasztalatok alapján a szak­értők remélik, hogy a jojobacserje segít­ségével feltartóztathatják a Szahara elő­retörését, amely jelenleg öt kilométeres sebességgel nő évente. Rövidesen öt to­vábbi országban: Szaúd-Arábiában, Ku- vaitban, Egyiptomban, Marokkóban és Nigériában is kísérleti jojobaültetvénye- ket létesítenek. Lelki kezelés kórházakban A kórházi költségeket sokban csök­kenthetnék, ha az enyhébb pszichés és neurotikus zavarokban szenvedő bete­geket jobban ellátnák - erre a megállapí­tásra jutott az a nyugat-németországi vizsgálat, amelyben háromszáz kórházi beteget kérdeztek meg. Kiderült, hogy 27-49 százalékuk nemcsak orvosi, ha­nem alapos pszichikai ellátásra is rászo­rult volna. A 49 százalék a belgyógyászati klinikákon adódott, a 27 százalék a bal­eseti sebészeten, s több nő szenvedett lelki zavarban mint férfi. Csakhogy a leg­több kórházban nincsen lélektani ellátás. Emiatt a betegeknek az a nagy hánya­da, amelyik lelki zavarban szenved, csak testi kezelésben részesül. Márpedig a lelki bajokkal is kínlódók többször kerül­nek kórházba, mint a csak testi fájdal­makról panaszkodók.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom