Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-01 / 209. szám

rr~ ~ ■ r SZEPTEMBER 1. A Nap kél 6.03 ­nyugszik 19.26 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 21.25 ­Névnap: Egyed, Egon nyugszik 12.38 órakor Ügyeletes újságíró: V. HORVÁTH MÁRIA Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügyele­tes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal napközben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen szintén reggel 8 órától este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket Meleg délután A várható időjárás az országban ma estig: Általában kevés felhő, száraz idő lesz. Délután a Dunán­túlon várható erősebb felhősödés, valamint helyi zápor. Napközben megélénkül a déli szél. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtökön 25 és 30 fok között lesz. I __________________________________________ V ----­1 30 évvel ezelőtt, 1858. szeptember 1 -jén született Bécsben CARL AUER VON WELS­BACH osztrák ké­mikus. A ritka föld­fémek bonyolult csoportját vizsgál­va, felfedezte a neodimiumot és a prazeodimiumot, és először állított elő tisztán itterbiumot. Frakcionált kristályosítással új mód­szert fedezett fel a ritka földfémek ipari szétválasztására. 1885-ben jött rá, hogyha organtint lantén-, tórium- és cir­kóniumnitráttal itat át és azt gázzal heví­ti, sokkal fényesebben világít, mint ma­ga az égő gáz. Az „Auer-harisnyá”-val történő gázvilágítás sokkal nagyobb fényt adott, mint Edison szénszálas izzó­ja. 1913-ban már évi 300 milliót gyártot­tak belőle. Bár végül is a villany győzött, Auer felfedezéseivel iparvállalatok ura lett és tudományos kutatásra is nagy összegeket fordított. Az egyetlen kémi­kus volt, akinek képe bankjegyre is fel­került: a 20 schillinges az ő arcképét vi­seli.- VISA-HÍTELKÁRTYA MAGÁNSZE­MÉLYEKNEK IS. A Magyar Külkereske­delmi Bank Rt szeptember elsejétől devi­zaszámlával rendelkező magyar állampol­gárok számára is lehetővé teszi VISA-hitel- kártya megvásárlását Ugyancsak élhet­nek ezzel a lehetőséggel a jövőben a bank­nál devizaszámlát vezető külföldi magán- és jogi személyek is. A magyar kiutazók a Lánchidat ábrázoló MKB-VISA kártyákat a világ több mint 160 országában, megköze­lítően 6 millió kereskedelmi helyen - ban­kokban, szállodákban, éttermekben, áru­házakban és másutt - használhatják kész­pénz helyett, s a bankokban és az utcai pénzváltó automatákból a nap bármely szakaszában készpénzhez is juthatnak a kártyával. A korszerű, biztonságos és ké­nyelmes vásárlást biztosító VISA-kártya népszerűségét, sikerét jelzi, hogy a VISA- kifizetései 1988. első negyedévében - az előző év hasonló időszakához viszonyítva - kis híján 30 százalékkal emelkedtek és több mint 11 százalékkal nőtt a kártyatulaj­donosok száma világszerte. Párizs: Az idei őszi-téli divat bemu­tatóján egy estélyi ruhaköltemény az ismert francia divatdiktátor, Pier­re Cardin elképzelése szerint.- RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉST tartott szerdán az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. a Budapest Kongresszu­si Központban. A közgyűlésen az igazga­tóság beszámolt a bank részvényesei­nek a pénzintézet első félévi eredmé­nyeiről. Megállapították: a bank üzleti munkájának lendületét a kormány deflá­ciós pénzpolitikája csökkentette, ám az elért eredmények alapján valószínűsít­hető, hogy az üzleti év zárásakor 1987- hez hasonló mértékű nyereséget ér el az Országos Kereskedelmi és Hitelbank. Ennek megfelelően a részvényesek osz­taléka is el fogja érni a tavalyi szintet. (Az OKHB múlt évi nyeresége alapján 12 százalékos osztalékot fizetett ki.) Kis Pál, a bank elnök vezérigazgatója egészségi állapotára hivatkozva felmentését kérte, s ezt - érdemeinek elismerése mellett - a közgyűlés elfogadta. Az igazgatóság ja­vaslata alapján a közgyűlés növelte a pénzintézet igazgatóságának létszámát, a testület tagjává választotta Lenk Gézát, az Általános Vállalkozási Bank Rt. vezér- igazgatóját és Pulai Zoltánt, a Komáromi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazga­tóját.- ELEK községben egy pótkocsis teher­gépkocsi elütötte a segédmotoros kerékpár­ral közlekedő Gányai Norbert 13 éves tanulót, helyi lakost. A fiú a kórházban meghalt. A vizs­gálat eddigi adatai szerint a vezetői engedély- lyel nem rendelkező Gányai Norbert megsér­tette az elsőbbségi szabályt. Győr külterületén az M1 -es főúton Tolnai János 65 éves ügyinté­ző, budapesti lakos személygépkocsijával összeütközött egy tehergépkocsival. A sze­mélyautó vezetője a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Tolnai János megsértette az elsöbbségadás szabályát. Gyermekvilág Az iskolában véget ért a tanévnyitó ünnepség, özönlenek ki a kapun gyermekek és szülők egyaránt. Egy kislányt kézen fogva vezet anyukája. A kicsi sugárzó arccal ecseteli a lá­tottakat, nagyon tetszett neki a ren­geteg ünneplőbe öltözött diák. Várat­lanul megkérdezi édesanyjától: - És a tanévzáró sokára lesz? mr Tájékoztatjuk ^ tisztelt fogyasz- , hogy Dombóváron az Ady E. u. 9-10. szám alatt a Szekszárdi Húsipari Vállalat HÚSÁRUHÁZÁT NYIT 1988. szeptember 1-jén 10 órától. Vállalatunk széles áruválasztékával várjuk kedves vevőinket. Szekszárdi Húsipari Vállalat vezetősége (25) Társadalmi munkával megtakarított százezrek Faragó Jenő és Jordáki Lajos gázszerelők Tizenhat lapradiátor került a helyére Az óvodák folyamatos karbantartásá­ra, nyári festésére - összefoglalóan: ál­lóeszköz felújítására - fordítható össze­gek az idén sem okoznak kevesebb fejtö­rést a gyermekintézmények vezetőinek, mint korábban. A szekszárdi óvodák az idén 425 ezer forintból és az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően más költségvetési rovatok­ból elvont „maradványösszegekből” gazdálkodnak. Az említett összegnek legalább a kétszeresére van szükségük, hogy a város tizenegy pontján lévő 15 óvodai épület fenntartásáról, felújításáról folyamatosan gondoskodni tudjanak. Érthető hát, hogy milyen nagy a jelentő­sége a társadalmimunka felajánlások­nak, és milyen előnyt jelenthet egy-egy óvodának, ha a szülők között önzetlenül segítő, ügyes kezű asztalos, üveges - vagy ha épületen belüli csőrepedés miatt kell szakember után szaladni vízveze­ték szerelő van. Mert a tapasztalat szerint több más közt a felsorolt szakmákban legnehezebb embert szerezniük. Az idén a nyári hónapokban a Mérey utcai óvoda köszönhet a legtöbbet az ön­kéntes munkafelajánlásoknak, rövide­sen az intézmény régi épülete is közpon­ti fűtésű lesz. A Dél-dunántúli Gázszol­gáltató Vállalat szekszárdi üzemigazga­tósága a tervezéstől az anyagbeszerzé­sig, a szállítástól a szerelési munkákig - teljes egészében társadalmi munkában vállalta a cirkogejzír-rendszerű központi fűtés kivitelezését. Az óvodát csak az anyagköltség terheli. Más vállalatok, intézmények is az óvo­dák segítségére siettek. Az Arany János utcában a tűzoltóság, a honvédség, vala­mint a Tolna Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, a Gyár és Gépszerelő Vállalat- szekszárdi kirendeltsége könnyítette meg a karbantartási-takarítási munká­kat, a Kecskés Ferenc utcai óvoda festé­sét az 505. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola vállalta és vé­gezte el a TÁÉV irányításával, a Honvéd utcai óvoda kerítésének és játékainak festésére pedig minden valószínűség szerint a szülők közreműködésével kerül majd sor. - br - sm ­Faragó Jenő a bojlerszekrény előtt Az őszibarack nagy riválisa A Törökbálinti Gyümölcstermesztési Rend­szer tudományos tanácskozásra és ősziba­rack-bemutatóra hívta meg a minap a csont­héjas gyümölcsökkel foglalkozó szakembere­ket. Magyarországon az elmúlt 15 év során az őszibarack-ültetvények 12 ezer hektárról öt­ezerre csökkentek. Noha e gyümölcsfaj termésével nem köny- nyű manapság versenyezni a világpiacokon, mégis növelni kellene a megcsappant termő- területeket. E tekintetben természetesen tu­dományos alapossággal szükséges megvá­lasztani a fajokat, az éghajlati viszonyokat, va­lamint a talajadottságokat. A fajokat illetően a nálunk még kevéssé ismert nektarin, magyar nevén a szőrtelen, azaz kopaszbarack ígér hosszú távon sikereket. E különös csemegéről kérdeztük dr. Gergely Istvánt, a csonthéjas gyümölcsök neves kutatóját, a Gyümölcs- és Dísznövény-termesztési Kutatóintézet igazga­tóját.- A nektarin Kínából származik, s bár kelle­mes az íze, zamatos, és régóta ismerték más földrészeken is - sokáig nem mutattak iránta nagyobb érdeklődést. Elsőként az Egyesült Államokban honosították meg, ahol annyira megkedvelték, hogy ma már az ottani ősziba­rack-ültetvények fele nektarin. Ugyanez mondható el Olaszországról is.- Mi a különbség az őszibarack és a ko­paszbarack között?- Tudományosan nevén, a nektarinnak egy génje más, mint a többi őszibaracké. Ebből következik, hogy nem növeszt pihés szőrzetet. Ennek nagy előnye, hogy nem okoz allergiát. Köztudott ugyanis, hogy elég sok ember nyál­kahártyája érzékeny a pihés, szőrös gyü­mölcsökre. Külön említendő még a kelle­mes savösszetétele. Ebből adódóan elsősor­ban nyersfogyasztásra kiválóan alkalmas.- Hol foglalkoznak nálunk nektarinkutatás- sal?- A legnagyobb méretekben kutatóintéze­tünk érd-elvirai telepén, ahol mintegy 50 fajtá­val kísérletezünk. Az ott nevelt vírusmentes fák jövőre már termőre fordulnak.- A kopaszbarack milyen éghajlatot, talajt szeret?- Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a nektarin nagyon érzékeny a betegségekre. Mindenekelőtt a mambiára és a lisztharmatra, ezért csak vírusmentes csemetét szabad ültetni; lehetőleg egészséges fák közé. Ami pedig az ég­hajlatot illeti, szereti a meleget, ebből következik, hogy a szegedi, a somogyi, a ceglédi, a pécsi és a Buda környéki vidéken lehet majd létjogosultsá­ga. Kedveli a kövér, ásványi kompozitumokkal kevert humuszos földet- A szakember milyen jövőt jósul ennek a nálunk ma még kevésbé ismert gyümölcsnek?- Jóllehet hazánkban még csak néhány hektár nektarint tartanak számon, szerintem rohamosan el fog terjedni. Az egyik nemzetkö­zi tanácskozáson hallottam, hogy az ezredfor­dulóra világviszonylatban várhatóan 75 szá­zalékra emelkedik a nektarin aránya a hagyo­mányos őszibarackkal szemben. S. S. HALLOTTAM Fel a fejjel, ilyen is van! Közömbösségről, embertelen eljárásról hivatalban, boltban, orvosnál, benzin­kútnál és saját tapasztalat szerint tetszés szerint sorolható helyen elszenvedett megaláztatásokról, visszaélésekről gyakran esik szó. És ez így van rendjén, hiszen legtöbb embernek kizárólag a nyilvánosság jelenti a védelmet, egyetlen gyógyírt. Ezúttal két „ellenpéldáról” esik szó, korántsem célzatosság nélkül. A mozgássérültek egyesületének gépkocsija elromlott, és egy hónapon keresztül a Hungária taxival vitték munkahelyére az egyik egyesületi tagot. Amikor aztán az elszámolásra került sor, a taxisok nem fogadták el a fizetséget, mondván, ennyivel tartoznak rászoruló embertársaiknak. Más.. Atolnai központi boltban késő délutáni zsúfoltság. Szatyrokkal, kosárral távozik egy asszony, ottfeledve a pulton egy rúd téliszalámit. Majdnem félezer forint. Amikor húsz perc múlva visszatér, ma­gától értetődő természetességgel adja kezébe a pénztáros a drága árut, a papíron Duna-sor. Később sem jött rá, hogy a pultnak háttal ülő asszonyok a pénztárban hogyan tudták ezt is szemmel tartani... Esetek, ugye nem is olyan különbözőek? - tzs ­.V.------------------------------------------------------------V Közérdekű A Dél-dunántúli Gázszolgáltató Válla­lat értesíti a lakosságot, hogy az alumí­niumgyár és az országos árhivatal között született megállapodás alapján emelke­dett egyes alumíniumtermékek termelői ára. Ennek alapján 1988. szeptember 1 -tői a propán-bután gázpalack fogyasztói Ügyeletesünktől kérdezték: Teho-ügybeti Morvái Tibor szekszárdi lakos kérdezte, mi a teendője, ha az ő nevére egy csekk kíséreté­ben felszólítás érkezett, hogy fizesse be 1000 forintos teho-hátralékát, míg feleségének ugyanennyi túlfizetése volt. Scheffer József, a városi tanács «pénz­ügyi, terv- és munkaügyi osztályának helyet­tes vezetője elmondta, hogy amennyiben két ingatlana van a házaspárnak, akkor az előze­tes adóbevallás, illetve a kivetési adatlap sze­rint lehetséges, hogy az egész befizetést egy személyi számra, illetve névre vezették, innen a házastárs hiánya, hátraléka. Amennyiben csak egy ingatlanuk van - előfordulhat, hogy adminisztratív hiba folytán küldték ki a két értesítést, amelyek természetesen hatástala­nítják egymást. Mindkét esetben fel kell keres­niük a pénzügyi osztályt, korrigálják a hibát. közlemény ára az alábbiak szerint emelkedik: a 11,5 kg-os palack ára 2152 Ft-ról 2264 Ft-ra, a 23 kg-os palack ára 4409 Ft-ról 4646 Ft-ra. Az 1988. augusztus 31-ig átutalási postautalványon - régi áron - befizetett palackokat a cseretelepek és cserehe­lyek 1988. szeptember 1. után is a régi áron adják ki. Egy ékezettel több Aki látta kedden este úgy fél tizen­kettő tájban a Tévéhíradót, igazol­hat. Díjakat adtak át olyan emberek­nek, akik kiérdemelték a kulturált kereskedelmi dolgozó kitüntetést. Tehát olyan kereskedőknek, meg fel­szolgálóknak, akik jól dolgoznak, szíwel-lélekkel azon vannak, hogy a vevő, a vendég jó érzéssel távozhas­son az üzletből. Tudják, mi volt az oklevélre írva? Kultúrált. így hosszú ú betűvel. Nagy kár, mert így helytelen, mondhatnám: kultúrálatlan. így, rövid u-val.. béjé jCy-; j A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom