Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-01 / 209. szám

A mészbetétes urna, aminek holdas füle, széles tölcsére pereme, a tetejére helyezett tál különböző kultúrák nyo­mait viseli ékszereit, viseleti tárgyait helyez­ték. Előkerültek például bronz gyöngyök, ruha­kapcsoló tűk, dísztűk és egy bronz tőr hozzá­tartozó fenőkővel, ezt amulettként is használták. A kis edényekben, bögrékben útra- valót tettek a hozzátartozók. A vé­letlennek köszönhető, hogy eddig a mély talajlazítás elkerülte ezt a terü­letet. A gerjeni tsz felajánlotta, hogy a munkák elvégzésével megvárják az ásatást. Nem kis segítség ez, hiszen nemcsak leletek, tárgyak menekül­nek meg így, hanem a sirok, sírcso­portok is eredeti helyükön, ezek el­helyezkedése pedig rengeteg infor­mációt ad a régészeknek. A sírok egymásmellettisége a kronológiát jelzi, ez alapján három korszak vá­lasztható szét. A temető északi ré­szén egy kis edény található a ham­vakon, a közepén állatcsont - mel­lékletek is megfigyelhetők, a déli ré­szen pedig több edényt is találtak egy-egy urna mellett. Ezek az apró jelek a hitvilág eltéré­seire is utalnak, aminek rendszere­zése és az egész temető feltárása mintegy tízéves programot ad a ré­gészeknek.-tzs-ka­Ipari szennyvíztisztító a Videotonnál A Videoton Elektronikai Vállalatnál a galvánüzemekből kikerülő nehézfémeket tartalmazó víz tisztítására új berendezést létesítettek. Az óránként 90 köbméter­nyi megtisztított víz 60 százalékát a nedves technológiájú üzemek részére visz­szanyerik. utolsó napokban svájci egyetemisták is segítettek az ásatáson 1988. szeptember 1. "níÉPÜJSÁG 5 Középső bronzkori temető a település után A Gerjenhez közeli Váradpuszta elnevezése is lehetséges, hogy egy bronzkori földvár nyomaira utal. A feltételezésen túl azonban tény, hogy a tavalyi ásatásokat folytatva újabb értékes leletekre talált a Szabó Géza vezette, Vízi Márta és Gere László ré­gészekből álló csoport. Az anyag je­lentőségét az adja, hogy igen rit­kán bukkannak rá a településre és temetőre együtt a szakemberek. Az idei öthetes ásatás során, amit a múlt hét végén fejeztek be - 97 sírt vallat­tak meg, amelyek egy igen kevert népességről és kultúráról tanúskod­tak. Eszerint i. e. 1350 körül egy nagy állattartó nép, a halomsíros kultúra népe elmozdította a korábbi lakóhe­lyéről az ott élőket, a Dél-Dunántúlon berendezkedett mészbetétes, a Fe­jér megyei vatyai-, és a Tisza menti szőregi kultúrák népeit és azokkal keveredett. Erre utal a hamvasztásos temetkezési szokás, és a nagymére­tű urnák, amelyek tetejére az elhalt A 115 méter hosszú kutatóárokban a régészekkel Bóna István az MTA Régészeti Bizottságának vezetője (jobbról) Különböző népek és kultúrák nyomai Váradpusztán Főépítész Madocsán Aki társ, és nem ellenfél akar lenni... Madocsának is van főépítésze. A hír annyiban kuriózum, hogy megyénkben a kistelepülések közül egyik sem döntött ilyen szakember felkérése mellett, más­részt a vállalkozó építész társadalmi munkában vállalta ezt a megbízatást. A miértről kérdeztük Sáros Lászlót, a Szö­vetkezeti Tervező Vállalat munkatársát, a község főépítészét.- Nyilvánvaló volt számomra, hogy stá­tusban nem végezhetem ezt a feladatot, hiszen ez csak valami produkció után lenne méltányos. Inkább valamiféle folyamatos megtisz­teltetésnek veszem a madocsaiak bizal­mát, és idővel igyekszem annak megfe­lelni, természetesen elveim, elképzelé­seim megőrzésével. Persze, nemcsak „szerelemből" teszem, hiszen azon túl, hogy egy község arculatának formálásá­ban vehetek részt, egyéni megbízásokat is végzek a jövőben.- Hogyan talált éppen Madocsára, vagy ha úgy tetszik, miként találtak a ma­docsaiak önre?- Egy kicsit talán távolról kezdem, mesteremnek tekintem Makovecz Imrét, annak ellenére, hogy a szó szoros értel­mében iskolai tanítványa soha nem vol­tam. ö Paks főépítészeként sokakat hí­vott a városba, így kerültem én is erre a környékre. Ekkor kerestek meg a mado- csai vezetők a napközis konyha tervezé­sének megbízásával, amit elvállaltam. Idővel ez a hivatalos kapcsolat szoro­sabb szállá erősödött. Láttam, hogy mennyire filléres problémákkal kell meg­küzdeniük egy községben az emberek­nek és ezzel együtt tapasztaltam egy jobbra törekvést, alkotó szándékot. Meg­ragadott az a fajta tartás, amellyel a tele­püléspolitikában, a helyi méretekben nagy feladatokban az embert is észreve­szik, fontosnak tartják. Amikor a tsz-el- nök a falu közepén nem fogadja el a kisa­játításra, irodaépítésre szánt területet, mert az ott élő idős asszony ragaszkodik az otthonához, nem akar viszály, szomo­rúság, vagy lehet hogy emberélet árán új központot... Ezeknek az embereknek nem lehet nem segíteni.- Az érzelmi szimpátián, kötődésen túl milyen lehetőséget lát szakmai szemmel ezen a településen? Milyen profilt kellene megőrizni, erősíteni vagy újjáéleszteni a községben?- Érdekes a településszerkezet, törté­nelmileg kialakult módon a Duna vonalát követi. Fantasztikusan szép lehetett vala­mikor a templom környéke, nem véletlen, hogy egy amatőr festő, ha dilettáns mó­don is, éppen azj a környéket örökítette meg, a tanácsterem falán látható...- De vajon mennyire vannak tisztában ezzel az értékkel a helyiek?- Nem jobban, mint másutt, de ez sen­kinek a rovására nem írható. A múltkori­ban esett szó például az iskola melletti régi, jellegzetes parasztház eladásáról, fiatalok vették volna meg. A rossz állagú épületet valószínűleg lebontották volna, hogy helyébe újat emeljenek. Megmen­tésére készítettem egy javaslatot, misze­rint a tanács kezelésében kellene meg­tartani és felújítani a házat. Az iskolához kapcsolva értelmes célokra használhat­nák a gyerekek: kertművelést, háztartási ismereteket tanulhatnának például és mellékesen az esztétikai nevelés része­ként emberléptékű, szép épületet látná­nak naponta. Persze, ez a nehezebb megoldás...- És őszintén szólva legtöbb helyen nem ez a gyakorlat. Az új fogalma mintha összekapcsolódott volna a régi teljes el­vetésével.- Nem tudom elfogadni a panelottho­nok, a hazányi panel gondolatát. Mint építészetet pedig egyáltalán nem tartom építészetnek, mert ha egy épületnek nincs arculata, ott baj van. Tudja, az ér­dekes az, hogy a legtöbb ember irtózik a típusdolgoktól, hiszen önmagát nem tart­ja típusszemélyiségnek, mégis elmond­hatja magáról: „Én vagyok az egyetlen tucatember”. Éppen a kivagyisággal, a szomszédot egy emelettel, ablakkal való túlszárnyalással válik ugyanolyanná, mint a másik.- Ennek a folyamatnak a megállítása lesz egy kicsit az ön feladata, hiszen csak a főépítész által véleményezett tervek ke­rülhetnek zsűri elé. És amint rövid bemu­tatkozásán a tanácsülésen elmondta, ki­zárólag utcaképben, településképben gondolkodik a döntéskor. Nem tart a konfliktusoktól?- Nem akarok egy központi ellenprófé­taként fellépni, csupán a zsűrinél tapasz­talt korábbi típusreakciót szeretném ki­szűrni, amikor szinte behunyt szemmel engedélyeztek és teszik ezt sok helyütt ma is. így alakul, torzul el falvak, városok képe, miközben ezek a házak nem ol­csóbbak, nem otthonosabbak, minta ha­gyományos szellemben készültek. Igaz, tudom, hogy akkor, amikor a megvásá­rolt tervvel, anyaggal ugrásra készen vár­ja az ember az építkezést, nehezen fo­gadja el, hogy elképzelésein módosítani kell, még ha nem is valami szigorú elő­írás, megkötés szerint. Idegenkedés, sértettség biztosan előfordul majd, de szeretném, ha idővel úgy éreznék a ma­docsaiak, hogy társ vagyok és nem el­lenfél TAKÁCS ZSUZSA Városban vagy vidéken? A 2000. esztendőre Latin-Amerika la­kosságának 75 százaléka, Afrika népes­ségének 42 százaléka, az ázsiai földrész lakóinak 37 százaléka városlakó lesz - vetíti előre egy ENSZ-jelentés a fejlődő világ nagyvárosai növekedésének jelen­legi mértékére alapozva. E városok leg­többje óriási nyomás alatt áll: lakosaik létszáma ugyanis 1950 óta szinte meg­háromszorozódott, viszont a lakásépítés, a közművek és a közlekedés fejlesztésé­nek üteme messze elmaradt mindenütt a vidékről betelepülő lakosság létszámá­nak növekedésétől. Honnan ez az óriási tömeg? - Leg­többjük természetesen már ott született. Egyre nagyobb számban érkeznek azonban a vidékről betelepülők, akiket a szegénység, a falusi élet kilátástalan- sága, a város nyújtotta jobb megélhetés­be vetett hit hajtott a nagyvárosok felé. S e betelepülőket - akiknek többsége igen rossz körülmények között, leginkább a városok környékén kialakuló, egyre na­gyobb kiterjedésű bádogvárosokban ta­lál új otthonra - nem rettenti el az utcák sivársága, a kalyibákat körülvevő piszok és szenny. Inkább ez - mondják -, mint a vidéki élet létbizonytalansága: az egykor életet adó erdőket kipusztitották, élelmet termő földjeik terméketlenné váltak a ter­mészeti csapások, az évek óta pusztító aszály, a sorozatos áradások, s nem utol­sósorban a rabló mezőgazdasági terme­lés miatt. A ’80-as évek első felében nem kevesebb, mint 10 millió afrikai kényszerült elhagyni földjét, főként a szárazság miatt. Az ENSZ által készített jelentés szerint a harmadik világ országainak az ezred­fordulóig legalább 65 százalékkal kelle­ne növelniük azokat az erőforrásaikat, amelyek a városi közmüveknek, szolgál­tatásoknak, a lakásépítésnek csak á je­lenlegi szinten tartására irányulnának. A betelepedések igen nagy hatással vannak a vidéki környezetre is, ugyanis a városok terjeszkedése mind több és több termőterületet fal fel. S a nagyváro­sok nemcsak a földeket vonják el. Felmé­rések szerint egy egymillió lakosú város naponta 625 tonna vizet, kétezer tonna élelmiszert, 9500 tonna tüzelőanyagot fogyaszt el. Az élelmiszer és a víz nagy része természetesen faluról érkezik, s ez jellemző a tüzelőanyagra is, amely hihe­tetlen mértékű erdőpusztitást hozott ma­gával. A városok nemcsak fogyasztanak per­sze, termelnek is: ugyanez az egymillió lakosú város naponta 500 ezer tonna szennyvizet, kétezer tonna háztartási hulladékot és 950 tonna légszennyet ter­mel. S a városi légszennyezés egyre job­ban átterjed a falvakra is. Mind a városokban, mind pedig a fal­vakban a népesség és a környezeti hatá­sok egyre inkább kölcsönhatással van­nak egymásra. Az embernek szüksége van élelmiszerre és vízre, s természete­sen hulladékot termel, függetlenül attól, hogy városban vagy vidéken él. Felmerül a kérdés: túl sok ember létezik túl kevés erőforrásra? - A világ egyes részein saj­nos így igaz, de legtöbb esetben inkább a lakosság megoszlásában fennálló aránytalanságokat kellene megszüntet­ni: túl sok ember él rossz helyen, azaz tá­vol azoktól a lehetőségektől, amelyek a megfelelő életet biztosítanák nekik. A városokba betelepülőket leginkább a megélhetés gondja nyomasztja. Bármi­lyen keményen is dolgozzanak ezek az emberek - akár napi 16 órát is -, nem tudják előteremteni az egészséges lét­hez, a házépítéshez, a szolgáltatások megvásárlásához szükséges összege­ket. Az ENSZ-jelentés példának hozza az indiai Bombay lakosságát: a betele­pültek egy része bérből élő munkás vagy kereskedő, többségük azonban nem ke­resi meg a napi két dollárt sem. A bevándorlást ösztönzi az is, hogy a fejlődő országok kormányzatai - első­sorban a szervezett városlakók nyomá­sára - kénytelenek szűkös költségvetési forrásaikat a városok fejlesztésére fordí­tani, tovább növelve a szakadékot a falu és a város között. Az Egészségügyi Világ- szervezet becslése szerint a fejlődő vi­lágban a városi lakosok 74 százaléka jut tiszta ivóvízhez, míg a falusi lakosság­nak csak 39 százaléka. A közműhálózat aránytalansága hasonló: a városlakók 52 százaléka élvezheti a közművesítés előnyeit, míg a falvak népességének csak 14 százaléka. S lehetne sorolni az ilyen aránytalanságokat több más téren is: élelmezés, közszükségleti cikkekkel való ellátottság és más területek. Mindez meggondolandó lehetne azoknak, akik a falvak elpusztításában látják a társadalmi fejlődést... Az emberek ilyen mértékű koncentrált­sága sürgős intézkedéseket követel: a kormányoknak olyan programokat kell kidolgozniuk, amelyek vonzóbbá teszik a falusi életet a megfelelő élet- és megél­hetési körülmények biztosításával. Az ENSZ-jelentés felhívja a figyelmet a falusi közegészségügyi hálózat megszervezé­sének, a családtervezésnek a fontossá­gára is. Azokat pedig, akik mégis a várost választják lakhelyül, tervszerűen irányí­tani kell, mégpedig nem a fővárosok és a nagyvárosok felé, hanem más ki­sebb városokba - hangzik a jó tanács. Amikor a környezet pusztításáról be­szélünk, általában a természetben oko­zott emberi károkat értjük, pedig a falu és a város egyensúlyának felbomlása, ha­gyományos környezetük lerombolása ugyanolyan komoly környezetpusztító tényező az emberiség számára. ÚJVÁRI MARGIT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom