Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-06 / 213. szám

1988. szeptember 6. ^ÍÉPÜJSÁG 5 Vannak közkedvelt es elhanyagolt témák, korszakok A helytörténeti pályázatról - díjkiosztás után A középkorúak és az idősebbek fognak tollat.. Mint minden esztendőben, idén is a népművelők ünnepségén, au­gusztus 20-án vehették át a megyei helytörténeti pályázat díjazottal az elismeréseket, hirdettek ered­ményt a kiíró szervek és mecéná­sok, a megyei tanács művelődési osztálya, a HNF megyei bizottsága és a Tolna Megyei Levéltár. Az idei eredményekről, szakmai tapaszta­latokról K. Balog Jánost, a levél­tár igazgatóját kérdeztük meg.- Az átlagosnak megfelelő tíz pálya­munka érkezett be ebben az évben, ezúttal azonban első dijat nem osztottunk ki. Ennek oka, hogy nem találtunk olyan színvonalú, egészként értékelhető mű­vet, amelyik közlésre alkalmas lett volna. A pályázatokat egyébként két lektorral véleményeztettük általában és a döntést követően a vélemény egy-egy példányát postáztuk a szerzőnek azzal a céllal, hogy így segítsük a későbbi munkáját, egyfajta útmutatást adjunk.- Hogyan döntött ezek szerint a zsűri, mely munkákat emelné ki a tiz közül?- Dr. Dobos Gyula: Perczelek a hazáért és a szabadságért című pályaműve új szemszögből, a megszokottól eltérő né­zőpontból világítja meg a Perczeleknek a szabadságharcban betöltött szerepét. Egyfajta kronológiát ad, amelyben a csa­ládi anyagot időrendbe helyezve, a fehér foltokat országos eseményekkel kiegé­szítve dolgozza fel, rámutatva egyúttal, hogy a nagyhírű család tagjai az 1848-as front mindegyikén ott voltak. Mindenkép­pen értékes történeti anyagot gyűjtött össze, amit folytatva, kiegészítve egy önálló Perczel-kötet születhet belőle. A másik kiemelésre méltó pályázat a HNF- különdíjazott „A szekszárdi magyar kirá­lyi mezőgazdasági szakiskola története 1929-1944” című dolgozat.- Nem emlékszem, hogy korábban kö­zösség pályázott volna, gyakoriak az ilyen alkotócsoportok?- Egyáltalán nem, ez az első eset. Azt hiszem, az a magyarázat, hogy a szerzők mind a hárman: Antal Emília, Baka István és Freund György a palánki iskolában ta­nítanak, amiről tudni kell, hogy a megje­lölt időszakban a megye egyetlen mező- gazdasági szakiskolája volt. Szépen megírt, tartalmas munka, ami az említett kötődés miatt még értékesebb. Végül megemlíteném még Harangozóné dr. Rózsa Katalin szerteágazó, nagy terje­delmű, sok statisztikával alátámasztott pályaművét, amiben a mezőgazdálkodás és szakképzés megyei helyzetét tárta fel a szerző. A felszabadulástól, mezőgaz­daság szocialista átszervezésétől kiin­dulva egészen a ’80-as évekig tekintette át a folyamatot, sajnos nem merészke­dett el napjainkig, ami szép és hasznos vállalkozás lett volna.- A címlistát végigolvasva látszik, egé­szen tág keretekben, eltérő témakörök­ben gondolkodtak a jelentkezők. Van nyelv-, és sajtótörténet, irodalmi jellegű munka...- Nem akartunk egyetlen pályázatot sem visszaküldeni emiatt és őszintén szólva a történeti vizsgálat, szemlélet miatt el is kellett fogadnunk. Egészen új­nak számít például a tamási Hegedűs Gyula nyelvészeti dolgozata, a Kapos al­só folyása mentén kutatta a nyelvhasz­nálat alakulását, változását, vagy például Gutái István egy század eleji dunaföldvári lapról, míg Gutái Istvánné a paksi és a Paks vidéki magyar írók életéről irt. Ők voltak egyébként az egyetlen pályázó házastárs.- A hosszú évek tapasztalata alapján hiányolja-e valamelyik korosztály jelen­létét, kik azok, akik kutatnak, helytörté­nettel foglalkoznak?- Elsősorban a középkorosztály és az idősebbek dagadnak tollat, aminek oka talán a tudományos igény, mérce. Soha nem lesz a helytörténet a honismerethez hasonló tömegmozgalom, de eredmény­nek tartom, hogy minden évben rendsze­resen nyolc-tizén két ember veszi a fá­radságot és egy-egy témában elmélyed. Közülük sokan állandó résztvevők.- Vannak-e közkedvelt témakörök és melyik területen van önnek hiányérzete?- Általában a község-, településtörté­neteket többen választják, szívesen fog­lalkoznak a munkásmozgalommal, egy- egy intézmény, termelőszövetkezet múlt­jával. Ez utóbbi témában azonban össze­foglaló munka nem született, mint ahogy nem találkozunk az állami gazdaságok, gépállomások, kutatóbázisok történetét feldolgozó anyagokkal sem.- Ha az évszámokat, történeti esemé­nyeket figyeljük, létezik-e hasonló nép­szerűségi lista?- Igen, sokan dolgozzák fel az 1918-19-es időszakot, a '19-es fehérter­ror, vagy a tőkés restauráció korát. Szin­te elvétve szerepel azonban a XVII. szá­zad vége és a XVIII. század második fele, azok az évtizedek, amikor a letelepítése­ket követően nincsen látványos társadal­mi mozgás, fejlődés. De említhetem a fel- szabadulást is, azt a folyamatot, amikor egy háborús, letargikus állapotból meg­indult az új élet, vagy a nemzeti bizottsá­gokban zajló politikai küzdelmeket... nem kelendő témák.- Mint ahogy nem szívesen választják valami ok miatt a rendszerint évforduló­hoz kapcsolódó kiemelt témaköröket sem a pályázók. Jövőre melyik időszakra helyezik a hangsúlyt?- Még nem beszéltünk erről, hiszen csak januárban hirdetjük meg hivatalo­san a pályázatot, de azt hiszem, kínálja magát a Tanácsköztársaság, vagy el tu­dom képzelni 1949-et, ekkor indultak meg megyénkből a tsz-szervezések. Ma sem tudjuk, hogy milyen szövetkezetek­nek adott engedélyt az akkori Földműve­lésügyi Minisztérium, vagy a gépállomá­soknak is 40 éves évfordulóját számoljuk jövőre. Talán olyan összefoglaló címen jelezzük a kiemelt témakört, hogy a szo­cialista mezőgazdaság megjelenése Tol­na megyében. Ez még a következő hóna­pok döntésétől függ. TAKÁCS ZSUZSA Mindenre kiterjedő figyelem A Magyar Környezetvédelmi Egyesület (MKE) az ősz során hívja össze a máso­dik választmányi ülését. Ennek előkészületei­ről, a legfontosabb környezetvédelmi felada­tokról tájékoztatta Kántor Sámuel, az MKE fő­titkára az MTI munkatársát.- A hazai közvélemény érdeklődésének kö­zéppontjában jelenleg a bős-nagymarosi víz­lépcső áll - mondta Kántor Sámuel. - Mintegy egyedüli témává vált ez a beruházás, nemcsak hazánk lakói, hanem a szomszédos külföldiek, sőt a tőlünk távol élő magyarok körében is. A közelmúltban a Magyar Környezetvédel­mi Egyesület is állásfoglalást juttatott el az ille­tékes állami vezetőkhöz a vízlépcsőrendszer építésével, üzemeltetésével kapcsolatban. Ebben többek között leszögeztük, hogy öko­lógiai, vízvédelmi szempontokból nem lehet engedményeket tenni sem a kivitelezés, sem a majdani'használat során. Felhívtuk a figyelmet egy sor, még megoldatlan kérdésre.- Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a vízlépcsőrendszer építése körüli vita az utóbbi időben szinte teljesen elfedi a kör­nyezetvédelem sok más - legalább ennyire fontos - problémáját. Keveset foglalkozunk lakó- és munkahelyi környezetünkkel. Nem szabad megfeledkeznünk a nagyarányú lég­szennyezésről, a savasodásról, a termőföld, erdőink, folyóink, tavaink állapotáról, a felszín alatti vízkészletek elszennyeződéséről sem. Nem hagyható figyelmen kívül az sem: több mint hatszáz település nem rendelkezik egészséges ivóvízzel. Az egyesület sajátságos eszközeivel segíti a Hazafias Népfront környezetvédelmi bizott­sága kistelepülés-ivóvizellátási programját. Nagyobb figyelmet érdemelne a gépkocsik okozta környezetszennyezés, s az is, hogy nincs elegendő műszer az élelmiszerekbe, ta­karmányokba kerülő különféle szermaradvá­nyok mérésére. Az egyesület tagjai, helyi cso­portjai révén figyelemmel kíséri, hogy az adott településeken miként érvényesülnek a kör­nyezetvédelmi szempontok. Legalább az újabb beruházásokkal, felújításokkal ne kelet­kezzenek környezetkárosító hatások. A meg­lévő környezetszennyező források megszün­tetése ugyan sokba kerül, fontos tehát, hogy az új létesítményeknél - környezetvédelmi szempontokból is - a lehető legcélszerűbben használják fel a pénzt. Az egyesület kezdeményezte a környezet- védelmi törvény korszerűsítését. Kidolgozásra vár a környezetvédelem, a környezetfejlesztés hosszú távú nemzeti programja is. A munká­ban részt vesz az egyesület. Az alapállapotokról készített értékelések, valamint a megoldási javaslatok is széles körű országos vitát igényelnek. A választmányi ülé­sen sok olyan környezetvédelmi feladatról kell majd dönteni, melyek legalább annyira fonto­sak, mint a bős-nagymarosi vízlépcsőrend­szer építésének problematikája. Hatféle méretben, évente mintegy 40 ezer darab politikai és domborzati földgömböt készítenek a Kartográfiai Vállalat saját üzemében és a dunaharaszti EXGRAF szövetkezet műhelyeiben. Ebből mintegy 18 ezer darabot exportálnak elsősorban Csehszlovákiába, NDK-ba és a Szovjetunióba. Románc a „parkolóban” Fotó: S. M. A Szekszárd-Sárköz és Vidéke Áfész PÁLYÁZATOT HIRDET áruforgalmi osztályvezetői munkakör betöltésére. Feltétel:- szakirányú felsőfokú iskolai végzettség,- 15 éves munkaviszony,- 5 éves vezetői gyakorlat. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Pályázni részletes szakmai tevékenységet bemutató életrajz és diplomamásolat beküldésével lehet. A pályázatot 1988. szeptember 12-ig kérjük benyújtani az áfész titkárságán. <56) Tolna megye Jogászmúltja ” A jogászokról nem véletlenül szokták azt mondani, hogy ők azok, akik szinte mindenhez értenek, a rosszmájúak szerint még a joghoz is. Megyénk jelesei között sok évszázada buk­kant fel az első igazán híres jogtudó férfiú, Gergelylaki Buzlay Dénes, akinek hihetőleg bölcs országbírói ítéletei mellett a si- montornyai várkastély reneszánsz átalakítását is köszönhetjük. Mindmáig maradandót alkotott néhány év múlva - a hagyo­mány szerint - a dombóvári várat környező bozótosban Werbőczi István, a későbbi nádor és ítélőmester. A Tripartitum, az első magyar írott törvénygyűjtemény, bár törvényerőre so­hasem emelkedett, 1848-ig meghatározta jogalkotásunkat és jogéletünket. A későbbi évszázadokban sem panaszkodhatott megyénk a híres itteni juristákra: Vörösmarty Mihály itt volt joggyakornok, Bezerédj István pedig, akit az örök igazság bajnokának neve­zett számos kortársa, itt tette nagyhírű bejelentését 1844. de­cember 16-án. Az önként adózást Széchenyi István ugyan a pisztoly idő előtti elsütésének nevezte, azt mégsem tagadhat­juk meg, hogy nemsokára mi is követjük majd Bezerédj nyom­dokait... Követték azonban már azon a bizonyos megyegyűlé­sen is, Augusz Antal után Bartal György, a későbbi miniszter, akit atyja eredetileg aulikus szellemet tanulni küldött megyénk­be. Olyan hírességünk is akadt, aki csak álnéven tudta elvégez­ni jogi tanulmányait, no, igaz, nemcsak jogászként lett híres: Radákovics Józsefet nem tűrték meg élcei miatt a győri jog­akadémián, így aztán kénytelen volt Pesten végezni-Vas Ge­rebenként. (Neve nem egyebet jelent, mint vasgereblyét...) A népes és híres Perczel-család jogi tevékenységével és hí­res jogeseteivel egyaránt nyomot hagyott történelmünkben: egyiküket, Perczei Mórt nemcsak háromszor ítélték halálra, ha­nem egy alkalommal ki is végezték, ennek ellenére boldog öregkorban halt meg jóval ezután. (Ugyanis csak távollétében, jelképesen tudták felakasztani a szabadságharc leverésekor.) Egy másik családtag, Béla, igazságügy-miniszter lett, egy har­madik, Perczei Dezső belügyminiszter, később a parlament házelnöke. Ez utóbbi tisztében fűződött nevéhez honunk egyik legnevezetesebb jogsértése, az ún. zsebkendős szavazás. A parlamentben túlsúlyban lévő kormánypárt unta, hogy az el­lenzék úgy segít magán, hogy addig beszél, amíg le nem ve- szik a napirendről a tárgyalandó kérdést. Ezt a véget nem érő beszédfolyamot hívták obstrukciónak, ami félelmetes fegyver­nek bizonyult. Ki is tűzték tárgyalásra az obstrukcióellenes törvényt, igen ám, de az ellenzékiek alkalmazták már jól bevált módszerüket. Addig pedig szavazni nem lehetett, amíg akár egyetlen képviselőnek is mondandója vagyon. Ezt megunta a kormánypárt, s adott jelre, Perczei Dezső zsebkendőlobogta- tására „Megszavazzuk!”kiáltássalhurrogta le az ellenzéket. Ők sem voltak restek, másnapra az ülésterem teljes berendezését szilánkokra törték - a magyar parlamentáris rendszer „dicső­ségére”. A dualizmus korában mégsem ez volt a jellemző, hanem az, hogy megyénk fiai számos jelentős jogi művet írtak, szerkesz­tettek. Márkus Dezső, paksi születésű jogtudóst mintegy húsz­kötetnyi műve dicséri a Magyar Törvénytár és a Jogi Szemle szerkesztése mellett. Földije, Szántó Mihály a nemzetközi ma­gánjog tudoraként szerzett magának hírnevet. Dunaföldvár is több jeles juristával iratkozott fel a magyar jogtörténetbe, köz­tök a két Cholnoky Imrével, több magánjogi mű alkotóival, Szandtner Pállal aki egyetemi tanárként, korának híres állam­jogászaként működött. A korban azonban jobban ismerhették nála az ugyancsak dunaföldvári kötődésű Rátkay Lászlót, aki számos népszínművével aratott sikert a Nemzeti Színházban, emellett verseiben alkotott maradandót. Álljon itt ez utóbbira példaként egyik érdekes költeménye: Politikusok Ma még: nemzet nagyjai ők, Vezérdaruk a csapatban, Mindegyikük nem is egyszer, De háromszor halhatatlan. Ám holnap már kegyvesztettek, Holnapután: élő holtak. Azt sem tudja a jó magyar, Hogy a világon is voltak. Talán senki előtt nem kétséges, hogy a Ftátkay említette jo­gászokból is sorolhatnánk jó néhányat, de érdemes inkább azok felé tekintenünk, akik nem szorosan vett jogi pályán hagy­ták maradandó nyomukat. Báttaszéki Lajos újságíróként és szerkesztőként tevékenykedett, akárcsak szülőmegyéjében Boda Vilmos, ügyvéd, hírlapíró és- szerkesztő, akinek me­gyénk mindmáig leghosszabb életű, s egyben első újságját is köszönhetjük, az 1873-tól 1919-ig megjelent Tolnamegyei Közlönyt. Halász Sándor szintén újságíróként kezdte, majd - közel kilencven éve - már szorgalmazta azt a csekkrendszert és-forgalmat, amelyet napjainkban szeretnénk meghonosíta­ni... Volt persze a hajdani jogászok között olyan is, aki egyben hittudorként is működött: Késmárky István szekszárdi születé­sű kiváló egyházjogász, akinek még ma is forgatják műveit, akadt aki a hajózás és vízügy terén tevékenykedett, mint a muthpusztai Krisztinkovich Antal, de volt lelkes és eredmé­nyes néprajzi szakember, mint például Pilissy Elemér, akiről ut­cát neveztek el a Sárközben. Sokan csak jogászként éltek itt hosszabb-rövidebb ideig, mint az egykori kiváló Rousseau- fordító Mihálkovits Árpád, mások itt születtek, jogászok lettek, de nem jogászként lettek híresek, mint például Zsivora György, aki a Magyar Tudományos Akadémiának 100 000 forintot ado­mányozott. Két dunaföldvári jogász pedig egyenesen a messzi Amerikában lett nevessé: Haáz Miklós rajzolója, testvére, Ist­ván pedig cikkírója volt a New York-i The World című lapnak. Eközben itthon egy másik jogász, Kämmerer Ernő gyűjtötte szorgalmasan Tolna megye történetére vonatkozó' adatait, amelyekből manapség is annyian „élnek”... Ezek után talán nem csoda, hogy a jogvégzettségnek még ma is akkora a presztízse honunkban. Persze, ha mára presz­tízsnél tartunk, ne feledjük el, hogy ezt a fogalmat is egy szek­szárdi születésű jogász, a későbbi szociológus Leopold Lajos fedezte fel, akinél egy egykori jogász, Ady Endre is megfordult 1909-ben. Ezt a novellába illő történetet azonban nálam job­ban meg tudná írni egy decsi volt jogász (Czakó Gábor), vagy éppen egy szekszárdi (Mészöly Miklós). Ez persze már inkább megyénk jogászjelene, aminek a történetét talán majd egyszer szintén megírja valaki. * DR. TÖTTÖS GÁBOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom