Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-24 / 229. szám
1988. szeptember 24. "népújság 5 Akkora csend ül a Kossuth utcában, mintha mindenki elköltözött volna a környékről. A kora délutáni bá- gyadtsággal csak egy távoli, éppoly bágyadt kutyaugatás felesel. Jágó- nak, az alig négyszáz lelkes falu főutcájának egyik oldalán, a házak sorából kiemelkedve az iskolakápolna tornya rajzolja fel leghatározottabban a körvonalait a fátyolos szeptemberi égre. Valóban elköltöztek volna? Beszélgetésünk effajta számolgatással kezdődött Marton Istvánnal, a községi közös tanács elnökével még Kaposszekcsőn. Az elmúlt három évben 57-en mondtak búcsút a Mecsek északi lankáin meghúzódó kis falunak. És ez idő alatt mindössze 36-an jöttek. Meghaltak 20-an és csak 16-an születtek. A szélrózsa irányai Az elnök maga is elégedetlen e néhány adattal, papírjait forgatva régebbi keltezésűeket is talál. Ha az 1970. és 1979. közötti időszakot nézzük, akkor a kép mintha kedvezőbb lenne. A közel egy évtized alatt 13-mal többen haltak meg, mint ahányan születtek, 33-mal volt több a faluhoz hűtlenek száma, mint ahányan jöttek. Egy jó évtizeddel ezelőtt, ennek megfelelően azt olvashattuk lapunk hasábjain, hogy 1969- ben 520, majd 1979-ben 470 lehet a lélekszánna.- Hitelesebb ténye a mostani, remélhetően kedvezőbb előjelű változásnak - mondja Marton István -, hogy amíg 1980 és 1985 között csak két építési engedélyt adott ki a tanács az itt letelepedni vágyóknak, addig az utóbbi három évben már idáig ötöt. Úgyhogy én azt mondanám, hogy ébredező falu Jágónak. Ébredezése szorosan összefügg az úttal, közlekedési lehetőségeivel, az ezzel kapcsolatos évekig húzódó anomáliákkal. Hol ez volt, hol az a szélrózsa iránya, ami életüket meghatározta. Mert nem tett jót a falunak, hogy hol Tolnához, hol Baranyához csatolták, és ugyan 1975-től már Tolnához tartozott ismét, de az utak, a komlói székhelyű 12. számú Volán természetesen adódó és érthető közlekedési rendje és a hagyományos munkalehetőségek miatt továbbra is könnyebb volt elérni Sásdot, Komlót, Kaposvárt a kőhajitásnyira lévő Dombóvárnál. Pedig az ügyes-bajos dolgaikat intézőknek, az általános iskolásoknak és a mentőautónak is elsősorban Kaposszekcsőt, illetve Dombóvári kellett elérniük. Végre 1986-tól a Egv ébredező falu - Jágónak ■■■■■■■■Hl ■■■■■■■■■ kon, a szentek - Jézus, Mária - festett szobrain.- De szép régi faragott iskolapadok voltak itt - sóhajt fel három szíves kalauzom közül az egyik. - Mondják, fölkerültek azok az értékek innen valahova Budapestre. közvetlen, rendszeres forgalmi összeköttetés is megszületett a megyével.- Az igazsághoz tartozik - mondja a tanácselnök kesernyés mosollyal hogy örülhetünk ugyan, mert itt vezet el a Budapest-Pécs vasútvonal, itt van a 611-es út, ahol a Szegedre, Mohácsra, Zalaegerszegre igyekvő buszra is felszállhatunk, a saját megyeközpontunkat viszont csak dombóvári átszállással tudjuk elérni. Ez azért gond, mert az egészségügyi ellátás egy része ma is Szekszárdhoz köt bennünket. A falu az idősek napközi otthonából- Jaj, kisírtam én már a szememet, kedves - hajol felém ültében Horváth Istvánné - Ilonka néni. Öregségében is sima, halványsárgán fénylő arca megremeg.- Két hónapja halt meg az uram. A kubikosok brigádvezetője volt Sásdon, a költségvetési üzemben. Horváth Istvánné visszaréved emlékeibe. Kicsi asszony, talpig feketében.- Püspökladányból keveredtünk ide. Azért jöttünk mert otthon alá kellett volna írni a téesz- nek. Aztán itt én mégis a téeszbe kerültem. Míg csinálni tudtam, volt is otthon sok jószágunk. Tehenünk, disznónk. Egy anyagöbe most is van, hat malaccal. Ennyit még el tudok látni.- ...Hanem a mostani elnök - böki meg kis idő múlva törékeny, madárcsontú ujjaival a karomat -jó ember. Mióta ő az elnök, víz is lett itt, tatarozták az óvodát, az iskolát... Valóban, néhány éve a Kossuth Termelőszövetkezet hozzájárulásával ivóvizet kapott a falu, tavaly az iskolakápolna napközi otthonnal közös épületét félmillóért, a szomszédos sváb parasztházban lévő óvodát nyolcszázezer forintért újította föl a tanács. Horváthnénak két lánya, lányaitól három-három unokája van. Sőt az egyik unokát magához is vette, nevelte „úgy alakult, hogy az apjával nem szívelik egymást”. Az ő jövőjük is bele van írva a falu sorsába. Jagonak - Kossuth utca Kora délutáni „csendélet” az idősek napközi otthonában Mostanában tizenheten járnak rendszeresen az otthonba, közülük hárman férfiak. A Rimaszombat közelében lévő Ke- regedén született Makó Géza az áttelepítésekkel került Jágónakra kisfiúként, 1947- ben. Két ezüstösen villanó fémmankó társaságában üldögél. Fehér hajjal, nevetős szemekkel.- Hogy meg- szoktunk-e itt? - kérdez vissza. - A szüleim a jágóna- ki temetőben nyugszanak. De rá is cáfol a szavaira. Nyugdíjazásáig tolatás- vezető volt, most, megrokkanva, keringési problémák miatt egy-két éve megcsonkult lábbal is indulna haza.- A házat, a portát is el akartam adni, hogy hazajussak, Rimaszombaton vegyek új lakást, ahol rokonaim élnek. Hazajutni. Hiszen még csak ötvenegy éves. Kiss Péterné az ellenpélda. Ö az, aki közbevág, hogy legszívesebben szerelmes filmet szeret nézni a televízióban, s az, aki egyébként állandóan el van foglalva.- Szegedről származtam át a Dunántúlra még 1958-ban, de ide Jágónakra úgy hozott egy asszony engem Kishajmásról. Kimondottan az otthon kedvéért. Dehogy mennék el innen, négy éve már varrásra is van engedélyem, harmincezerért házat is vettem, négyszáz négyszögöles portán. Most cementeztettem a szobákat mert csak földesek voltak. Mindig csinálok rajta valamit csak a kertbe nem tudok tenni semmit mert nem tudom öntözni. Messze a közkifolyó. Kiss Péterné keskeny arcán ravaszkás mosoly ül, még most, hatvanhétévesen is dús haja zöld szalaggal van leszorítva.- 3200 a nyugdíjam, de néha még a lányaimat is én segítem - hajol vissza a varrógépéhez. Szentek és virágok Az iskolai szárnyban hárman is átkisérnek, Bella Istvánné, az otthon vezetőhelyettese, Horváth Istvánné és Márhoffer János községi elöljáró is velünk tart. Tanítás már jó ideje nincs. A félbevágott tetejű iskolapadok előtt hétvégeken a pap celebrál. Végigjártatjuk a szemünket az oltáron, a tiszta fala- Vajon a néprajzi múzeumba vagy a bútormúzeumba? - morfondírozok magamban. - Ha így történt, bizonyára a mi újságunk figyelmét se kerülte el. Újság? Kapnak a szón.- Mihozzánk nem jár a Tolna Megyei Népújság - mondja Bella Istvánné.- Amikor meg a Barka Józsefhez, a kocsmá- roshoz járt a Népújság, akkor meg olvasta volna mindenki - mondja Horváth Istvánné.- A posta és a tej még most is Baranyából jön - teszi hozzá Márhoffer János. - A tej is csak 10 óra felé. Jágónak az utolsó lerakóhely, azért érkezik ilyen későn. A vejem és a lányom Dombóváron is a Dunántúli Naplót járatja.- Látni kellett volna, hogy mi volt itt valamikor - tárja szét a rózsakert felé a karjait Bánó Ferenc, gyerekkori cimborájára, Márhoffer Jánosra sandítva. - Ugye Márhoffer Jani, mi még munkára voltunk nevelve? Jó ideig a szőregi Virág és Dísznövény Áfész üzletkötőjeként jártam az országot, de aztán gyorsan rájöttem; miért nem tudnám eladni azt, amit én magam termelek meg magamnak? Bánó Ferenc két holdon termeszt rózsát, dáliát, gladioluszt. Most tulipánhagymát csomagol néhány erre a munkára felfogadott asszony, majd a tél az üzletkötés időszaka. Az egykori, századfordulóban épített zsúptetős házhoz, az ükapa tömésfalakból emelt örökéhez emeletes, félkész új traktus kapcsolódik. Pucolatlan falaival a lejtőn sereglő rózsaszín gladióluszokra néz. A falu legidősebb és legfrisebb, épülő falait lassan összeforrasztja az idő. Búcsúzóul még végigsétálunk az elöljáróval a Kossuth utcán. A Kossuth utca 50. alatt épül ifjabb Tönköly Imréék háza, ahol három, és nem messze innen Kovács Lajoséké, ahol két kisgyermek van. Ha még Törő Antal háztáji gazdaságát láthatnám - mondják az emberek. Bánó Ferenc szavai így utólag is visszacsengenek bennem: hát azt hiszi, hogy elmennék innen? BÓKA RÓBERT Fotó: SÖRÖS MIHÁLY
