Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-22 / 227. szám

4 Képújság 1988. szeptember 22. Vízilabdanyitány magyar győzelemmel Petőváry Zsolt (fehér sapkában) három góllal já­rult hozzá válogatottunk sikeréhez A férfi kézilabda-válogatotthoz hason­lóan vízilabdában is a magyar csapat mér­kőzése nyitotta az olimpiai tornát. Szerdán reggel 9 órakor a Csamsil uszodában Gö­rögország volt az ellenfél, az az együttes, amelyet eddig még mindig legyőzött Ma­gyarország. Ezúttal is így történt, bár a kü­lönbség nem volt túlzottan meggyőző. Magyarország-Görögország 12-10 (5-1, 2-3, 3-2, 2-4). Csamsil uszoda, 500 néző. V: Papazian (francia), Whitehouse (ausztrál). Magyarország: Kuna - Bujka 4, Petőváry 3, Pintér, Keszthelyi, Vincze, Tóth I. 4. Csere: Schmiedt, Mohi, Pardi, Tóth II. L1, Gyöngyösi. Görögország: Hrisztoforodisz - Szamarcidisz, Giannopulosz 4, Kefalo- giannisz, Venetopulosz 2, Aronisz 2, Mav- rodasz. Csere: Kajafasz, Szeletopulosz 1, Paterosz 1. Kásás Zoltán rövid értékelésé­ben azt hangsúlyozta, hogy szerencsére sikerült győzelemmel túljutni a minden vi­lágversenyen nagy szorongással várt nyi­tányon. A játék az edzőt csak az első ne­gyedben elégítette ki, de véleménye szerint lesz ez még sokkal jobb is. Négyezer méterre az aranyaktól (vagy az ezüstöktől)? Nemhiába tartottak a magyar szakve­zetők az öttusa negyedik próbatételétől, s kísérelték higgadtságra, mértéktartás­ra késztetni a csapat szurkolóit: a lövé­szetben fordult a kocka, s az összetett­ben az olasz válogatott, illetve a Szovjet­unió bajnokjelöltje, Vahtang Jagorasvili vette át a vezetést. Azért nincs nagy baj, s túlzás volna a remények meghiúsulásá­ról beszélni, hiszen a csapatok verseny- futásában a második helyre szorult ma­gyar válogatott mindössze 24 ponttal marad el a Massullo, Masala, Tiberti ösz- szetételű hármas fogattól. És amiatt sem kell kétségbeesni, hogy az eddig éllovas Martinék a futás előtt csak második, 29 ponttal Jagorasvili mögött. A lövészetet ugyanabban a sport- komplexumban rendezték meg, ahol az „igazi” sportlövők is versenyeznek. A fur­csa az, s ezt Török Ferenc szövetségi ka­pitány minősítése is alátámasztja, hogy a várakozástól nem a bizonytalan lövőként elkönyvelt Martinak János maradt el, ha­nem inkább Fábián és Mizsér. Mizsér 49 körrel kezdett, 48-cal, 46-tal és 48-cal folytatta, így jött össze a 191 kör, a 934 pont. Ez csak a 27. helyhez volt elegen­dő. Martinék 46-os nyitó sorozat után 49- cel egyenesbe jött, de aztán visszaesett 46-ra, búcsúként pedig 47-et lőtt, össz­teljesítménye ezzel 188 kör, 868 pont lett, amivel a lövészet előestéjén jócskán ki­egyezett volna. Fábián kitűnően sikerült próbalövések után meg remegett, 46,46, 44 és 49 kör került a neve mellé, s ezért csupán 802 pontot kapott. - Amit eddig nem mertem kimondani, most ki kell mondanom: csapatban és Martinék ré­vén az egyéniben is aranyérmet nyerünk - jósolt Török Ferenc szövetségi kapi­tány. - Hármasunkat képesnek tartom arra, hogy lefussák az olaszokat, győzel­mi arányunkat velük szemben 60 száza­lékosnak tartom. Martinék közismerten jó futó, elvben ő is behozhatja Jagorasvilit, bár neki valamivel kisebb az esélye az arany kiharcolására, mint a csapatnak. Sokkal nyugodtabb lennék, ha Fábián és Mizsér jobban lőtt volna. Helyzetünk tá­volról sem olyan mint amilyen tavaly volt a moulinsi vb-n, mindent összevetve 4000 méter választ el minket az aranyak­tól, s remélhetőleg nem - az ezüstöktől. Az állás négy szám után: Egyéni: 1. Vahtang Jagorasvili 4217 pont, 2. Martinék János 4188, 3. Carlo Massullo 4139..., 8. Fábián László 4033, ...14. Mizsér Attila 3987. Csapat: 1. Olaszország 12232 pont, 2. Magyarország 12208, 3. Szovjetunió 11905,4. Franciaország 11851,5. Nagy- Britannia 11793, 6. Csehszlovákia 11677. Darnyi Tamás köszöntése Ahogy az most már hagyományos­sá válik, az olimpiai faluban a magyar csapat vezetői köszöntik az érmese­ket Szerdán Darnyi Tamás egészsé­gére koccintottak. Deák Gábor, a MOB elnöke utalt rá: igyekeznek al­kalmazkodni Darnyi szófukarságá­hoz és rövidre fogják az ünnepi be­szédet, ugyanakkor remélik, hogy még sokszor jöhetnek össze ugyan­itt, hasonló céllal. Darnyi Tamásnak átadták Hámori Csabának, a KISZ KB első titkárának üdvözlő táviratát, az olimpiai stadion kicsinyített mását, a magyar győzteseket megillető ezer dollárt és az Adidas cég ajándékcso­magját Kiesett a női négypárevezős Szerdán az összes hajóosztályban a reményfutamokat bonyolították le. A ma­gyar női négypárevezős a 2. futamban próbálta meg kiharcolni a döntőbejutást. A rajt utáni első időmérésnél - 500 mé­ternél - még a harmadik helyen haladt az egység, de a folytatásban egyre inkább visszaesett, a hajrában már az ameri­kaiak ellen sem volt esélyük. A célba így utolsónak érkeztek, s ezzel kiestek, hiszen csak az első kettő lett döntős. Futamuk eredménye: 1. Szovjetunió 6:27,75 p, 2. Csehszlovákia 6:33,36, 3. Egyesült Államok 6:39,10, 4. Magyaror­szág (Bertényi, Cserey, Kapócs, Sarlós) 6:41,24. Olimpiai szőttes Peches jegyüzér Egy szöuli bíróság gyorsított eljárással ötnapos börtönbüntetéssel sújtott egy amerikai jegyüzért Ja­mes Rush 30 éves wisconsini utazási ügynk 44 belépő­jegyet vásárolt, darabját hat dollrért, a hétfőn tartott olimpiai műugró versenyekre. Ezek közül tízet adott el, de felárral csak ötöt Ezen sem keresett mesés va­gyont: egy-egy jegyért tíz, illetve tizennégy dollárt kasz- szírozott a kisstílű, ámde annál pechesebb jegyüzér. Samaranchnak ízlik Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke ellátogatott az olimpiai falu éttermébe, belekóstolt a sokak által kifogá­solt ételekbe, s kiválónak találta azokat. Szóvivő­je útján nyilvánosságra hozta azonban: nem bánná, ha változatosabban állítanák össze a me­nüt. A szöuli olimpia szervezői, eddig kevés bírá­latot kaptak, és a bírálatok zöme az étel minősé­gére, túlságosan zsíros voltára vonatkozott. Több sportoló gyomorbántalmakról panaszko­dott. Koreai prémium Nem mindennapi prémiumot ígért az olimpián sze­replő dél-koreai futballistáknak az ország labdarúgó­szövetségének elnöke. A szovjet csapattal játszott döntetlen után Kim Vu Csun bejelentette, hogy a csa­pat valamennyi játékosa egy-egy személygépkocsit kap ajándékba, ha Dél-Korea válogatottja bejut a leg­jobb 8 közé. Ha sikerül a legjobb 4 közé jutniuk, vala­mennyi labdarúgó fejenként 14 000 dollár kiegészítő prémiumot kap. Lewis sajtókonferenciája Jó hangulatban várja az egyik legnagyobb ér­deklődéssel várt viadalt az 1984-es a Los Ange- les-i játékok legnagyobb hőse, Carl Lewis. Szerdai sajtókonferenciáján többször is tré­fálkozott az öt faggató újságírókkal. Arra a kérdésre például, mit szól az egyik dél­koreai asztrológus számára nem éppen kedvező előrejelzéséhez, Lewis Nancy Reagan csillagá­szához hasonlította a jóst. Gáspár Olivér vigaszdíja A tizenöt éves Gáspár Olivér ked­den - nyolcadikként - bekerült a férfi légpuskaverseny nyolcas döntőjébe, és már beállta lőállásba, amikor visz- szahivták onnan és egy koreai ver­senyzőt küldtek a helyére. Ismert, a koreaiak az óvásidő lejár­ta előtt két perccel óvást nyújtottak be azzal, hogy egyik versenyzőjük eredménye jobb és ő jogosult a dön­tőben indulni. Ennek helyt adtak. Az 1986-ban bevezetett finálérend­szer óta még nem volt példa hasonló esetre. Han Kowar zsűrielnök azon­ban úgy vélte, hogy minden a szabá­lyoknak megfelelően történt Ugyanakkor Olegario Vazquez Ra- na, a Nemzetközi Sportlövő Szövet­ség sajnálkozását fejezte ki a történ­tek miatt és vigasztalásul szerdán a lőtéren a szövetség aranyplakettjé­vel, diplomájával és néhány kedves szóval ajándékozta meg a fiatal ma­gyar versenyzőt Somogyi a pontversenyben javíthat A 4000 méteres egyéni üldözőverseny nyolcaddöntőjében a magyar Somogyi Miklós a világklasszis szovjet Umarasz ellen futott. A szovjet versenyző utolérés­sel győzött, időeredménye 4:35,32 perc. Ez egyben a sorozat legjobb teljesítmé­nye volt. Ami nem sikerült Somogyi Miklósnak az egyéni üldözőversenyben, azt teljesí­teni tudta a pontversenyben, azaz ebben a számban kivívta a döntőben szereplés jogát. A 30 kilométeres selejtezőben Somo­gyi nem bízott semmit a véletlenre, futa­mában a dél-koreai, dán, venezuelai és osztrák vetélytársával együtt sikeresen megszökött a mezőnytől, körelőnyre tett szert. Így végül a negyedik helyen jutott a fináléba. A futamból összesen 12-en ke­rültek a döntőbe. A legboldogabb édesanya Az első magyar szöuli aranyérmet a 400 m-es vegyes úszásban Darnyi Tamás szerezte. Édesanyja - érthető módon - az örömtől és a megható- dottságtól sokáig nem is tudott mást mondani a telefonba, mint hogy „na­gyon örülök, én vagyok a világ legbol­dogabb édesanyja”. Aztán sok min­dent elárult olimpiai bajnok fiáról:- Igen, tudom, hogy a küldöttségből ő volt a „biztos esélyes”, s ezzel ő is tisztában volt - mondta. - Nagyon nyomasztotta is az esélyesség terhe, ezért nem nyilatkozott senkinek az elutazás előtt. A sajtó képviselőinek nem beszélt terveiről, a reményekről. De otthon, egymás között csak szóba került az olimpia.- Bármilyen hihetetlen is, de nem. Soha nem beszéltünk róla. Ez olyan téma volt amit egyikünk sem hozott szóba. Tudtam, hogy az elutazás előtt tele volt feszültséggel, s ez csak akkor oldódott, amikor felszállt a buszra, amelyik vitte őket a reptérre. Akkor már mosolygott. Talán azért, mert ak­kor már közelebb került a versenyhez.- Hogyan élte át Tamás szereplé­sét?- Nem idegeskedtem annyira, mint az eddigi versenyeken. Biztos voltam benne, hogy megnyeri a számot hi­szen nagyon akarta a győzelmet Az új frizura is ezt mutatja. Még sohasem volt ilyen rövid a haja. Elment borbély­hoz, hogy a legrövidebbre nyírja le a haját. Többszöri próbálkozás után sem lett olyan rövid, mint szerette vol­na. Hiába magyarázta, mi a kívánsága. Ezért az elutazás előtti este eljött, hogy a húga a körülbelül hat milliméteres frizurát még jobban nyírja le. így szüle­tett meg a szokatlan, három milliméte­res hajviselet- A győzelemhez azért más is kel­lett...- Persze, tudom, a rengeteg edzés­nek köszönhető a siker. No meg az olimpiai csúcs is Jókor jött”, az ellen­feleket bizonyára sokkolta, hogy ilyen idővel került a döntőbe. Mostani győ­zelme után biztos vagyok benne, hogy vasárnap a rövidebb távot is megnye­ri, mert önbizalmat ad neki az arany­érem, a világcsúcs. Még annyit el kell mondanom, hogy Szabó Jóskáért is szorítok. Nagyon szerettem volna, ha ő is a dobogóra áll. Most nem sikerült De még van rá lehetőség - fejezte be a meghatódott édesanya. Takács negyedik - Sike az aranyért birkózik Mintha ráragadt volna Repka tehetetlensége Takács Jánosra is... A 74 kg „bronzmérkőzésén” ismétlődött a májusi kolbotni EB-helyosztó találkozó Takács és a lengyel Jozef Tracz között. Akkor Takács úgy verte meg vb-ezüstérmes ellenfelét, ahogyan csak akarta. Ezúttal viszont Tracz méltó revansot vett, egy pör­getéssel megugrott, és a 2-0-ás előnyét meg is tartotta. Hiába, akció nélkül nem lehet csatát nyerni, bármilyen fájdalmas is a tanulság. Bódi Jenő (62 kg) után tehát Takács is negyedik lett. Kerek egy órával azt megelőzően, hogy Darnyi Tamás révén a magyar olimpiai csapat megszerezte első szöuli bajnoki címét, Sike András is gondoskodott arról, hogy a Szangmu birkozó- csarnokban is legyen öröm. Az 57 kg-os FTC-birkózó némi megkönnyebbüléssel fogadta azt a hírt, hogy a francia világbaj­nok Patrice Mourier sérülés miatt visszalépett, s így Síkének nem ő, hanem a vb-ezüstérmes nyugatnémet Yildiz következett ellenfélül. Aztán nemcsak őt, de egy iraki ellenfelét is legyőzte az idei EB-bronzérmes, és csütörtökön kora este az aranyéremért mérkőzhet, míg Klauz László (130 kg) csütörtökön az 5. helyért lép szőnyegre. Női tőrözőink a tizenhat között Nem indult mamutmezőny a női tör egyéniben (45), jobbára csak a fegy­vernem legkiválóbbjai jöttek el az olimpiai játékokra. Ez a kiegyensúlyozott­ság aztán már a 2. fordulóban sztárok kiesését hozta. A legnagyobb megle­petés, hogy a kínai Luan Jü-jie az olimpiai bajnoki cimvédő mindössze két győzelmet szerzett három vereség mellett és kiesett. Hasonló sorsra jutott az olasz Gandolfi, valamint a franciák két reménysége, Gaudin és Modaine is. Biztatóan vívtak viszont a magyarok, mindhárman bejutottak a legjobb 24 közé. A harmadik fordulót már csak négy hatos csoportban rendezték. A magyarok közül ebben a körben Stefaneknek ment a legjobban, négyszer győzött, s csak egyszer kapott ki. Jánosi 3/2-es, Kovács Edit 2/3-as „bizo­nyítvánnyal” került a legjobb tizenhat közé, ahol csütörtökön délután két órától egyenes kieséses rendszerben folytatják. A nyolcas döntőbe jutásért Jánosinak a dél-koreai Sin Szung Ja, Ko­vácsnak az olasz Margherita Zalaffi, Stefaneknek pedig a nyugatnémet Sa­bine Bau ellen kell bizonyftani. A tizenhat között egyébként már csak az NSZK, a Szovjetunió és Magyarország van versenyben mindhárom vlvónö- jével, Olaszországot és - meglepetésre - a Koreai Köztársaságot kettő-ket­tő, Kínát, Lengyelországot és az Egyesült Államokat egy-egy vívónő képvi­seli. Jó napjuk volt bokszolőinknak Jó napot zártak szerdán a magyar bok- szolók. A két alsó súlycsoportban kötelek közé lépett Isaszegi Róbert és Váradi Já­nos egyaránt pontozásos győzelemmel mutatkozott be. Különösen a legkönnyebbek, a 48 kiló­sok mezőnyében debütált Isaszegi bizo­nyította guyanai ellenfelével, Colin Moore- ral szemben, hogy nem véletlenül várnak tőle sokat a magyar csapat házatáján. A Borsodi Bányász Európa-bajnoki bronzér­mesét valamennyi pontozóbiró jobbnak látta. Az 51 kilós Váradi ugyan az egyik „ütés­számlálónál” vesztett, ám a négy másik egyértelműen a magyar olimpiai és világ- bajnoki harmadik helyezettet jelölte meg győztesnek az igen szívós Fülöp-szigeteki Roberto Jalnaiz ellenében. A Debreceni MVSC öklözője - aki Európa-bajnokságon volt már második is - a következő forduló­ban várhatóan az NDK kontinensbajnoká­val, Andreas Tews-szel kerül szembe, aki egy kínai bokszolót győzött le 5-0-ás pon­tozással. A 21 éves Vej Ping-vang az első kínai bokszoló, aki olimpián elindult. Öten, mint a férfiak Kedden a magyar férfi tornászváloga­tott úgy szerezte meg a 6. helyet, hogy Tóth Balázs a 2. fordulóban súlyos sérü­lése miatt kiválásra kényszerült, s nem sokkal utána Borkai is hasonló sorsra ju­tott, szerencsére ő még folytathatta. Egy nappal később a női szabadonválasztot- tak bemutatásakor a magyar válogatott is öt versenyzővel vonult a küzdőtérre, s hogy miért, arról Lukács József vezető edző a következőket mondta:- Miskó Ágnes már a versenyek rajtja előtt is fájlalta a térdét, ezért sokáig gon­dolkodtam azon, hogy őt, vagy a tartalék Bartalfi Krisztinát szerepeltessem. Végül, Miskó mellett döntöttem, aki viszont az előírtak után egyre erősödő fájdalmaira hivatkozva felmentését kérte a további szereplés alól. Óriási hátrányba kerül­tünk a velünk egy „súlycsoportba” tarto­zó ellenfeleinkkel szemben, gyakorlati­lag elvesztettük a reményt, hogy a 8. helyről feljebb léphessünk. Az esti első csoportban szereplő ma­gyar válogatott igazolta a szövetségi ka­pitány jóslatát. Végeredményben 385,625 pontot könyvelhettek el, amely­hez a legtöbbel a fiatal honvédos olimpi­kon Óváry Eszter járult hozzá, 77,500 ponttal. Nála is többet gyűjthetet volna Stolczer Beáta, ha nem rontja el a gerendáját, ahol mindössze 9.275-öt ért el. Még szeren­cse, hogy a talajon 9.90-nel remekelt, s ezzel esélyessé vált a döntőbe jutásra. Csapattársai közül Csisztut a felemás­korláton 9.775-re, Ladányit ugyanezen a szeren 9.800-ra, Óváryt pedig az ugrás­ban 9.875 pontra értékelték. A gerendán egyébként alaposan lepontozták a magyarokat, sok szak­vezető szerint főleg azért, mert itt a csehszlovák Matlochova volt a vezető bíró, akinek honfitárs versenyzői éppen a magyarokkal vetélkedtek a mind jobb helyezésért... Ebben a csoportban Bulgária volt messze a legjobb, 390,55 ponttal, annak csapatából pedig Ivelina Rajkova és Dia­na Dudeva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom