Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-01 / 209. szám

MA RÉGIBŐL 1988. szeptember 1. CSÜTÖRTÖK ÚJAT XXXVIII. évfolyam, 209. szám (3. oldal) ÁRA: 1,80 Ft Iskolaavató Tamásiban Tanévnyitó ünnepségek megyeszerte Tegnap délelőtt vagy délután megyénk valamennyi általános iskolájában és kö­zépfokú oktatási intézményében megtar­tották a tanévnyitó ünnepséget, amolyan házi ünnepség keretében, amihez a szünidő utolsó napján már bizonyos fel­adatok is kapcsolódtak, pontosabban a pedagógusok és az intézmények igaz­gatói körvonalazták a hogyan továbbot, s az elvárásaikat is. Talán közhely, de mindenképpen ide tartozik, hogy a tanulók közül ki boldo­gan, ki letörten várta e napot. De aztán tegnap az utóbbiak is örömre váltottak, amihez remélhetően ambíció is párosul. Hogy hány diákról van szó? Azt tegnapi lapunk vezércikkében már megírtuk, de azért az összesített létszá­mot, ami közel 44 ezer, érdemes megém- liteni. Közüle pedig azoknak a számát, akik életük első tanévnyitóján vettek részt, azaz a valamivel több, mint három­ezer kicsi diákot, illetve azokat, akik - 3500 körül vannak - most kezdenek kö­zépfokú tanintézetben, tehát gimnázium­A ma már elsős Pusztai Attila teg­nap megtartotta az „iskolás-fő­próbát” ban, szakközépiskolában, illetve szak­munkásképzőben. Az iskolát kezdőknek és az iskolát vál­tóknak sorsfordulónak számított ez a nap, ahogyan azt tegnap délelőtt mondta Póla Károly, a megyei művelődési osztály vezetője a Tamásiban tartott ünnepi be­szédében, mely nemcsak tanévnyitó, ha­nem egyben iskolaavató ünnepséget is jelentett. Ugyanis a volt járási hivatal épü­letét a városi tanács költségvetési üze­mének dolgozói átalakították - igen per­cíz munkát végeztek - korszerű iskolává, s tegnaptól ez ad helyet és otthont az 518-as szakmunkásképző intézetnek, ahol 350 diák tanul nyolcféle szakmát. Azaz néhány évet ifjúmunkásjelöltként töltenek, s itt idézzük ismét Póla Károlyt:- E szónak különös jelentősége van, hiszen tudnotok kell: a szakmunkáskép­ző nem egy az iskolák között. Mert itt szakmát tanultok, itt dolgozni is tanultok. A tanult szakmát lehet, hogy el fogjátok egyszer önként vagy kényszerből hagy­ni... de a munka, amire itt - a maga bo­nyolultságában -.felkészültök, minden­napjaitok kerete lesz életetek végéig. Majd a szónok a kisváros, Tamási gaz­dagodásáról, gyarapodásáról szólva fel­hívta a figyelmet egy „szimbólikus értékű gazdagodásra”, arra, hogy „egy hivatali épületből szép és korszerű iskola lett”. Az ünnepségen - melyen a Himnusz hangjait követően dr. Molnár Istvánná igazgató köszöntötte a diákokat, szülőket és vendégeket - részt vett többek között István József, a megyei tanács elnökhe­lyettese, Fiath Attila, a városi pártbizott­ság első titkára, és Grill Ferenc, a városi tanács elnöke is. És ott volt az elmúlt tan­évben végzett, ma már gépszerelőként dolgozó Iker József is, aki a tanulói szak- szervezettől az elmúlt esztendőben a leg­jobb eredményt elért diákjaként emlék­plakettet és jutalmat vehetett át. Megelőzve a későbbi iskolabemutatót, néhány szót szóljunk az intézetről Regé­nyei István igazgatóhelyettes segítségé­vel. A korábbi hat tanteremmel szemben itt kilenc van, s mindegyikhez szertár is kapcsolódik. Külön szakköri helyisége­ket, sőt, orvosi rendelőt és várót is kiala­kítottak. A számítástechnikai tanterem igazán korszerű, szép a klubszoba, s ugyancsak az a tanári. A tizenkétmillió forintos átalakításon felül a városi tanács eddig egymillió forint fölötti értékben vásárolt bútort az új szak­munkásképző intézetbe, ami előtt az ün­nepséget követően csoportokba verőd­tek a diákok, s megosztották egymással nyári élményeiket. A három másodéves fiú - Balogh Csaba, Balázs Péter és Te- ninger Tamás - is jóízűen beszélgetnek, s elmondják, hogy Péter több társával együtt a szünidőben segített a költözkö­désben. S még egy helyszín, mégpedig Paks. A Tolnai úti, volt 3. Számú Általános Iskola a tegnap este hat órakor kezdődőt évnyitó ünnepségen fölvette Deák Ferenc nevét. A tizenhat csoportos iskola - mely nyá­ron töltötte be 20. évét - diákjai a városi tanácstól videót, a város üzemeitől pedig. sportszereket és más ajándékokat is kaptak, melyekkel még emlékezeteseb­bé vált az iskola névadóünnepsége.- hm - sm ­Az új iskola előtt a három barát Diákok a tamási 518. Számú Ipari Szakmunkásképzőből Befejeződött a leszerelési konferencia Szerda délután befejezte munkáját Budapesten az a kétnapos nemzetközi kerekasztal-konferencia, amelyen a Var­sói Szerződés és a NATO öt-öt tagálla­mának vezető szakértői vitatták meg az európai hagyományos leszerelés céljai­val, jelenlegi helyzetével, várható alaku­lásával összefüggő kérdések széles kö­rét. A Magyar Külügyi Intézet rendezvé­nyére hazánkba érkezett politikusok, magas beosztású katonai vezetők, tudo­mányos kutatók a többi között véleményt cseréltek a kontinensen állomásozó fegyveres erők és a fegyverzet állapotá­ról, struktúrájáról, elhelyezkedéséről, az esetleges meglepetésszerű támadás ve­szélyéről, és kiiktatásának lehetőségé­ről, a katonai doktrínák változásairól. A zárt ajtók mögött megtartott tanács­kozás befejezéseként a résztvevők sajtó- konferencián találkoztak a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőivel. Horn Gyula külügyminisztériumi ál­lamtitkár bevezetőjében örömét fejezte ki, hogy Budapest házigazdája lehetett e megbeszélésnek, majd részletesen szólt azokról a témákról, amelyekben hozzá­vetőleg azonos vélemények alakultak ki a két nap során. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy központi kérdéssé vált a hagyományos fegyverzetek és katonai erők leszerelé­sének témája. Szekszárdra látogatott a Szovjetunió magyarországi nagykövete Borisz Sztukalint (balról a második) a megyei pártbizottságon Péter Szigfrid tá­jékoztatta Szekszárdon töltötte a tegnapi napot a Borisz Ivanovics Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Délelőtt 10 órakor állt meg a magas rangú diplomata gépkocsija a megyei pártbizottság előtt, ahol Péter Szigfrid, az MSZMP Tolna Me­gyei Bizottságának első titkára fogadta vendégét. Néhány perccel később az el­ső titkári dolgozószobában Tamás Ist- vánnénak, a megyei pártbizottság titká­rának társaságában kezdődött meg az a közvetlen hangvételű beszélgetés, mely­nek során Péter Szigfrid tájékoztatta a nagykövetet a megyénk életével kapcso­latos eredményekről és gondokról. Saj­nos, a terítékre került témák között az időjárás most egyáltalán nem azért sze­repelt, mintha a beszélgetők kifogytak volna a fontos témákból. Mint Borisz Sztukalin megemlítette, útban Szekszárd felé, látva a sárguló kukoricatáblákat, maga is meggyőződött az aszály követ­kezményeiről. Péter Szigfrid szavaiból vi­szont arról tájékozódhatott, hogy a me­gye más területein szerencsére kiseb­bek a gondok, és ha a kalászosok ter­mésátlagát nézzük, egyáltalán nincs okunk panaszra. A beszélgetőpartnerek természetesen nagy figyelmet szenteltek a társadalmi, gazdasági élet más szférái­nak is. Ami ez utóbbit illeti, a Szovjetunió magyarországi nagykövete személyes ta­pasztalatokra is szert tehetett, mert a be­szélgetést követően Péter Szigfridnek és Tamás Istvánnénak a társaságában felke­reste a Szekszárdi Húsipari Vállalatot. A szovjet nagykövet a szekszárdi sajt- és tejüzem termékeivel ismer­kedik Rögtönzött termékbemutató a hús­kombinátban Itt Hartmann Lajos igazgató és Merk János párttitkár üdvözölte a vendégeket, akik előbb szóbeli tájékoztatás, majd üzemlátogatás során alkothattak képet a megye egyik reprezentatív élelmiszer- ipari létesítményéről. Az érdeklődés ter­mészetes már csak azért is, mert a hús­kombinát termékeinek nem jelentéktelen része a szovjet fogyasztók asztalára ke­rül. Borisz Sztukalint viszont nemcsak a termelés, hanem a dolgozók fizetése, munkakörülményei, szociális és egész­ségügyi ellátása is érdekelte. Elbúcsúzván a húskombinát vezetői­től, a szovjet nagykövet és vendéglátói­nak útja a Tolna Megyei Tejipari Vállalat­hoz vezetett, ahol Bucsi Elek igazgató, Dúl András, a sajt és tejüzem igazgatója és Nagy Csaba párttitkár számolt be a vállalat, az üzem életéről: a termelésről és a kereskedelmi tevékenységről egy­aránt. Az eredmények számbavétele mellett Bucsi Elek arról is szólt, hogy az idei esz­tendő nehezebb lesz a vállalat számára, mit a tavalyi volt. A szovjet nagykövetet azonban nemcsak a tény, hanem az okok is érdekelték. Bucsi Elek elmondta, hogy feladatuk teljesítését részben tejipari ter­mékek iránti kereslet csökkenése, rész­ben pedig költségvetési hatások nehezí­tik. A tájékoztatót itt is üzemlátogatás kö­vette. Borisz Sztukalin szekszárdi programja a városi orvosklubban fejeződött be, ahol válaszolt a jelenlévők kérdéseire. | Póla Károly ünnepi beszédét tartja J

Next

/
Oldalképek
Tartalom