Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-08 / 188. szám

1988. augusztus 8. 2 HíÉPÜJSÁG Irán elfogadja a tűzszünetet Irán hajlandó a tűzszünet kikiáltása után közvetlen tárgyalásokat kezdeni Irakkal - jelentette be vasárnap Irán ENSZ-küldöttsége. Az iráni ENSZ-delegáció vasárnap „hi­vatalos nyilatkozatot” tett közzé, miuátn megbeszélést tartott Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárral. A nyilatkozatot a hivatalos teheráni rá­dió ismertette. Az állásfoglalás szerint Irán kész arra, hogy a tűzszünet kihirdetése után, a főtit­kár gyámságával, szemtől szembe tár­gyaljon Irakkal. A nyilatkozat leszögezi: „miután Bagdad visszavonta a béke-erű- feszitésekhez csatolt előfeltételét, a főtit­kár megkezdheti tervének alkalmazását, és a tűzszünet kezdetét jelentő „D’’-nap kihirdetése után hozzáláthat a tűzszüneti határozat más rendelkezéseinek érvé­nyesítéséhez. A nyilatkozat úgy véli, hogy a Bagdad által emelt előfeltétel visszavonása „lé­pés az 598-as határozat megvalósítása irányában”, „szabaddá vált az út a tűz­szünet megteremtése felé” - hangsú­lyozza az iráni ENSZ-küldöttség hivata­los nyilatkozata. Pérez de Cuellar főtitkár vasárnap New Yorkban kijelentette, hogy ha a két fél kö­zött egyetértés alakul ki, akár hétfőn vagy kedden bejelentheti az öböl menti tűz­szünet időpontját. A főtitkár ugyanakkor arra számít, hogy a hosszadalmas előkészületek miatt két hét is eltelhet, amíg érvénybe lép a tűzszünet. A főtitkár a világszervezet székházába érkeztével nyilatkozott újságíróknak. Közben vasárnap délután az ENSZ- székházba érkezett az iráni külügymi­niszter, hogy megbeszélést tartson a vi­lágszervezet főtitkárával. Velajati a főtitkárnak átadja Teherán válaszát arra a szombaton elhangzott bagdadi bejelentésre, hogy Irak vissza­vonja a tűzszünet előtti közvetlen tárgya­lásokra vonatkozó követelését, ha Irán kötelezi magát arra, hogy a tűzszünet ki­hirdetése után közvetlen párbeszédet kezd Irakkal. Jugoszláv­Ismét vita kezdődött Jugoszlávia és Bulágria között. A jugoszláv sajtó ezúttal azt a módot helyteleníti, ahogyan Bulgáriában meg­emlékeztek az ilindeni felkelés 85. évfor­dulójáról. A jugoszláv lapok a hét végén közölt írásaikban sérelmezték, hogy Bulgáriá­ban a „macedón nép törökellenes felke­lését a bolgár történelem kiemelkedő mozzanataként tüntették fel”. Jugoszláv felfogás szerint, aminek a lapokban most hangot adnak, Bulgária „ki akarja sajátí­tani a macedón nép nemzeti felszabadító harcát”. bolgár vita A jugoszláv kommentárok a hét végén azt is helytelenítették, hogy Bulgáriában az évforduló alkalmából méltatták az orosz-török háborút lezáró San Stefano- i szerződést, amely - írják - „papíron létrehozta az egész Macedóniát és Szer­bia jelentős részét magában foglaló Nagy-Bulgáriát”. A belgrádi Borba azt veti Bulgária sze­mére, hogy egyrészt jószomszédi vi­szonyt és együttműködést ajánl fel Ju­goszláviának. Másrészt „nem ismeri el a jugoszláv szövetségi állam egyik tagköztársaságá­nak létét”. Amerikai választások Továbbra is Michael Dukakis előnyét mutatják az amerikai közvélemény-kuta­tások. A Demokrata Párt elnökjelöltje számára komoly segítséget jelent, hogy - a The New York Times és a CBS televízió most közzétett közös felmérése szerint - az amerikai középosztály az idei válasz­tásokon nagyobb mértékben támogatja majd a dmeokrata pártiakat, mint a re­publikánusokat. Reagan elnökségének nyolc éve alatt ez a réteg, amely a szava­zók között a legaktívabb, kész volt az el­nök politikájának elfogadására, most azonban nem bízik abban, hogy George Bush megfelelő elnök lenne. PANORÁMA Külföldi állásfoglalások a romániai falurombolásról A romániai falurombolásról cikkeztek vasárnap Spanyolországban, és nyilat­kozott egy osztrák politikai párt Ausztriá­ban. A madridi El Pais helyszínen járt mun­katársa szerint e terveket Bukarest le­rombolt történelmi városrészei, templo­mok, temetők elpusztítása jelzik, a vidéki térségekben élők jelentős részét pedig megfosztják a kicsiny személyi földtulaj­dontól, ami legalább adott valamicske zöldséget, burgonyát, miegymást. S ami minimális személyi önállósága még megvolt a románoknak, az otthon személyes intimitása: az is veszendőbe megy. Teljessé válik a lakosok központi ellenőrzése - írja a tudósító. Az El Pais a fenti cikke mellett rövid írást szentelt a román falufelszámolási program kapcsán legutóbb kibontako­zott magyar-román vitának. Ebben úgy vélekedik, hogy „a magyar nemzetiségi kisebbség erőszakos beolvasztási kísér­leteknek van kitéve, a hatóságok részéről különösen a magyar kultúra visszaszorí­tása az egyik fő cél. A falufelszámolási program mögött az a szándék húzódik meg, hogy központi helyekre szállásolják el a románokat, a magyarokat és a néme­teket, s elejét vegyék az egyéni gondol­kodási és viselkedési formák kibontako­zásának. Bécsben Harald Ofner, az Oszt­rák Szabadságpárt (ÖFP) igazságügyi szóvivője a sajtó képviselői előtt vasár­nap a romániai kisebbségek ügyéről pártja nevében elmondotta: Nem csak az érintett anyaállamok, hanem egész Euró­pa kötelessége azzal törődni, hogy a nemzeti kisebbségek szülőföldjükön ta­lálják meg a normális létfeltételeket. Ofner Románia kötelességének ne­vezte, hogy biztosítsa az Erdélyben élő nemzeti kisebbségek létezésének alap­vető feltételeit, ugyanakkor egész Euró­pa kötelességének mondta annak meg­akadályozását, hogy Románia tovább­menjen azon az úton, amely a nemzeti ki­sebbségek felszámolásához vezet. Az úgynevezett óosztrákok esetében vi­szont - mondotta -, mindenekelőtt Ausztria kötelessége törődni saját ki­sebbségével, és odahatnia, hogy az Er­délyben élő óosztrák nemzetiség hazájá­ban maradhasson és ott emberhez méltó életkörülményeket találjon. A szóvivő bírálta a bonni kormánynak azt a gyakorlatát, hogy „fejpénzt” fizet a Romániából kivándorlókért. Ofner sze­rint a „népcsoportok szabadságának megvásárlása” éppen azoknak jön kapó­ra, akik e kisebbségek eltüntetésén fára­doznak. MOSZKVA - Más szovjet köztársasá­gok korábbi példáját követve az Örmény SZSZK Minisztertanácsa és az Örmény KP KB is úgy döntött, hogy az örményor­szági egészségügyi és szociális minisz­térium kezelésébe adja át a kormány üdülőit, vendégházait, a minisztertanács hétvégi bungalóit. VARSÓ Tömegjelenetek színhelye Lengyelország valamennyi olyan bankja, amely konvertibilis valutaszámlákat ve­zet. Már a nyitás előtt végeláthatatlan sorok kígyóznak előttük, és nem ritka a hétórás várakozás sem, sőt, előfordul, hogy egész nap nem tudják kiszolgálni a várakozó klienseket. RANGUN - A burmai kormányzattal szemben álló erők tiltakozó mozgalma Rangun után a vidéki városokra is átter­jedt - erre engednek következtetni a dél­ázsiai ország hírügynökségének jelenté­sei. BRÜSSZEL - A belga parlament elfo­gadta az alkotmányreformot, amely az ál­lami funkciók jelentős részét nyelvközös­ségi területi kormányzatok hatáskörébe utalja. Ezzel a törvényhozás fontos lépést tett az ország szövetségi állammá való átalakítása felé. PÁRIZS - Lemondott az állami vasút­társaság igazgatója a Párizs keleti pá­lyaudvarán szombaton történt baleset miatt, amelynek során egy utas meghalt, ötvenhét súlyosan megsérült. Még nem tudják, hogy a fék mondta-e fel a szolgá­latot, a vezérléssel volt-e probléma, vagy szabotázs történt. A királyi döntés háttere Milyen is legyen a jordán politika, ha nem jordán? Husszein király kijelentése, hogy „jordanizálni” akarja országa politikáját, tehát szigorúan belső ügyet jelenthetne. Ha azonban nem a kifejezésekkel játszunk, hanem a lényeget vizsgáljuk, megállapítható: fontos, új elem jelentkezett a közel-keleti válságban. A jordanizálás gyakorlatilag azt célozza, hogy Amman - legalábbis hivatalosan - fel­adja terveit, elképzeléseit az Izrael által megszállt területekre vonatkozólag s elismeri a Palesztinái Felszabadítási Szervezet ezekkel kapcsolatos felségjogait. Ez önmagában még nem jelentene újdonságot. Hiszen Jordánia, nem kis viták után, az 1974-es rabati arab csúcsértekezleten elvben kinyilvánította: a PFSZ a palesztin nép egyetlen törvényes képviselője s a felszabaduló területeken palesztin államot kell létrehozni. Ezzel lemondott a Nyugati Partról (Ciszjordániáról) valamint Jeruzsálem arab szektoráról, amelyek az első és harmadik közel-keleti háború között (1949-1967) jordán fennhatóság alatt álltak. Igaz, olyan terüelteket adott fel, amelyek éppen nem voltak birtokában. S úgy mon­dott le róluk, mintha meg akarná tartani azokat. Elég arra utalni, hogy a megszállt terü­letek lakosai jordániai útlevéllel utazhattak: a folyó nyitott hidjain keresztül, Jordánián át exportálhatták a mezőgazdasági termékeket más arab országokba; 10 ezer 300 közhivatalnok, tanító, vallási tisztségviselő kapott rendszeres havi fizetést Jordániától; Amman 1,3 milliárd dollár értékű ötéves fejlesztési segélytervet szavazott meg a Nyu­gati Partnak; s amikor feloszlatása után tizenkét esztendővel, 1986-ban újra létrehoz­ták a jordán képviselőházat, a hatvantagú parlamentben fele-fele arányban foglaltak helyet Jordánia, illetve Ciszjordánia küldöttei. Ennek most vége. Jordánia szemmelláthatólag „kivonult” a megszállt területekről. Az igazi indítékokról folyik a vita. Az egyik vélemény szerint a nyolc hónapja tartó palesztin felkelés hozta zavarba Husszeint, s attól tart, hogy a mozgalom átterjed országára, ahol a lakosság számbeli többsége palesztin hátterű. Tehát más formában megismétlődne az emlékezetes Fekete Szeptember, az 1970 őszén tizenötezer halálos áldozatot kö­vetelő jordániai-palesztin összecsapás. Mások taktikát sejtenek a döntés mögött: az uralkodó azt kívánja bizonyítani, hogy Amman nélkül nem megy, tehát várja a „vissza­hívó” követeket. A szándéktól függetlenül azonban máris megmozdult a közel-keleti politika. Össze­hívták a 450 tagú palesztin parlamentet, a Nemzeti Tanácsot: a PFSZ-nek határoznia kell, hogyan él a lehetőséggel. (Például miként pótolja a kiesett anyagi juttatásokat; kész-e tárgyalási javaslatokat tenni az új helyzetben; biztosítani tudja-e a belső viszá­lyokba keveredett mozgalom egységét.) Zavar mutatkozik Washingtonban, ahol a Shultz-tervet elsősorban Jordánia közre­működésére építették és Izraelben, ahol könnyen ez a kérdés uralhatja a három hóna­pon belül esedékes választások kampányfinisét. Peresz Munkapártja a jordániai meg­oldást vallotta magáénak, de most mit mondhat? Samir annak bizonyítékát látta a döntésben, hogy a király is azt véli: Izrael nem vonul vissza. (A szélsőséges Tehija párt egyenesen a megszállt területek jogi bekebelezését követeli). Csakhogy ebben az esetben a magasabb szaporodási rátát figyelembe véve, nemsokkal 2000 után arab többség alakulna ki Izraelben. Vagyis a térségben megint egyszer minden felfordult, de hát ez igazán nem újság a Közel-Keleten... RÉTI ERVIN Deszantosok vandalizmusa Minden jóérzésű moszkvai lakos csak felháborodással reagálhatott arra, amit augusztus 2-án a hadsereg kötelékéből frissen elbocsátott fiatalok műveltek a város központi, Gorkij nevét viselő park­jában: mint a TASZSZ jelentette, mintegy nyolcezer fiatal úgy döntött, hogy a leg­rosszabb hagyományok szellemében ünnepli meg a légideszant fegyvernem létrehozásának 56. évfordulóját - avagy inkább önmagát... A jelentés szerint az ország különböző pontjairól érkezett egyenruhás fiatalem­berek már a kora reggeli órákban gyü­lekeztek ezen a keddi napon a parkban, s a találkozót a maguk módján próbálták emlékezetessé tenni. Csupa virtusko­dásból, kivagyiságból az ittas deszanto­sok letaposták a park pázsitját és virá­gait, - a parkban pihenők kérését, hogy hagyják abba az italozást és a növényzet tönkretételét, a legdurvább káromkodá­sokkal utasították vissza. A vandalizmus a parkban tártott délelőtti koncert idején érte el egyik csúcspontját, de még késő este is folytatódott. A deszantosok föl­másztak a színpadra, ott itták üvegből a vodkát és a bort, megkaparintották a mikrofont. Erőszakkal kényszerítettek másokat, hogy vigyázzállában igyanak az Afganisztánban hősi halált halt fegy­vertársaik emlékére. A park egyik szökő- kútjánál a deszantosok térden állva el­kezdték letépni magukról a katonai ki­tüntetéseiket, s a vízbe hajigálták az ér­demrendeket. A koncertet a rendezőség kénytelen volt félbeszakítani. Az esti műsoron ugyanez megismétlő­dött. A részeg deszantosok nem hallgat­tak a jó szóra, sem a rendőröknek, sem józan társaiknak nem sikerült jobb belá­tásra bírniuk őket. Verekedések robbantak ki, s a park hamarosan úgy nézett ki, mintha légitá­madás érte volna. Amikor este tízkor a parkot bezárták, a deszantosok kis csoportokba verődve az Arbat utca felé indultak, ahol szintén kihívóan viselkedtek, zavarták a járóke­lőknek és a környék lakóinak nyugalmát. A rendőrök felszólításaira sem hagyták abba a rendbontást, majd egy csoport a Kalinyin sugárúton a Vörös tér felé indult. A csoporton belül verekedés tört ki, a de­szantosok belekötöttek a járókelőkbe. Végül a rendőrség erélyes közbelépésé­nek köszönhetően sikerült helyreállítani a belváros rendjét, igaz, hat rendőrt sérü­lésekkel kórházba kellett szállítani - írja jelentésében a szovjet hírügynökség. Csányi László Az emlékezés ösvényei ,i3, A firmamentum mozdulatlanul állt fö­löttünk, mindenki azt hitte, hogy megállt az idő. A vezetők karizmatikus kiválasz­tottságuk tudatában éltek, egyre távo­labb a valóságtól, a jelentések bűvöleté­ben, a jelentések pedig hazudtak, mert mindenki hivatalból szépített a tényeken. Katona Jenő mesélte, aki akkor még a Kis Újság főszerkesztője volt, ahova ese­tenként én is írtam, hogy Rákosi elküldte országjárásra Dobi István társaságában. Amit látniuk kellett - ez 1951 táján lehe­tett - lehangoló volt. Rákosi azonban nem hitt szavuknak, s amikor Katona, akit korábban sokra becsült, tovább bizony­gatta, hogy a parasztság súlyos helyzet­ben van, Rákosi türelmetlenül felhívta a begyűjtési minisztert, talán Szobeknek hívták, s az már mondta is, hogy mennyi a kivetés, mennyit teljesítettek, mennyi a parasztság hátraléka. Rákosi elégedett volt, az pedig meg sem fordult fejében, hogy fizetésképtelen adóssal semmire nem lehet menni, tartozása jelképes. Ez a konok elzárkózás másban is meg­mutatkozott, elsősorban a személyes kapcsolatokban. Amit leírok, résztvevők­től tudom, az egyik a megyei pártbizott­ság akkori osztályvezetője volt, a másik katona, a hivatalos testőrzők egyike. Rákosi Szekszárdra látogatott. A láto­gatásról a pártbizottság első titkárán kí­vül valószínűleg senki nem tudott, legföl­jebb az volt gyanús, hogy az épületet már napokkal előbb fegyveresek szállták meg, majd a nevezetes napon mindenkit szobájába tereltek s rájuk zárták a ajtót. Órák teltek el így. Rákosi a néma testőr­zők között nyomakodott fel az emeletre, ahol K., az első titkár, akivel futólag már találkoztunk, fogadta, s aki termé­szetesen Rákosi legjobb Tolna megyei tanítványa volt. Beszélgetésükről őt kel­lene megkérdezni, úgy tudom, ma is él, bár ki is lehet találni, hogy miről folyt kö­zöttük a szó; hivatalosan minden nagyon szép, nagyon jó volt. Amikor Rákosi el­hagyta az épületet, megállt az egyik test­őrző előtt - ő mesélte később -, s miután nagydarab mahomet ember, Sztálin leg­nagyobb magyar tanítványának lábujj­hegyre kellett állnia, hogy megveregesse vállát, miközben ezt mondta: „Miért őriz­tek engem, édes fiam? Szeret engem az én magyar népem.” Cinizmus? - biztosan, de az is bizo­nyos, hogy még nem tudott szabadulni K. hódoló szavainak hatásától, s miköz­ben beszállt lefüggönyözött kocsijába, abban sem kételkedett, amit a katonának mondott a magyar nép szeretetéről. A jelentéktelenebb dantei körökben olcsó praktikák folytak, néha nagyon szegényesen. Például az újításokkal kapcsolatban. Az újítómozgalom valóban sok képzelőerőt szabadított fel, s kedvez­hetett volna a tehetségeseknek, de ez is kampány volt, mint annyi más, a szak- szervezet pedig gondoskodott arról, hogy maga a mozgalom is formálissá vál­jék, s már nem is az újítás volt fontos, ha­nem a jelentés, aminek értékét azzal mérték, hogy hány újítást jelentettek be. A kampányban a pedagógusok is részt vettek, Öreg barátom, Tóth Nándor mesélte, hogy rendszeresen összehívták őket, s elhangzott a nyájas kérdés: kinek van újítása? Senkinek nem jutott eszébe semmi, de midőn elhangzott a csábítás, hogy korszerű újításért helyben fizetnek ötven forintot, Tóth Nándor barátom el­méje egyszerre megvilágosodott. El­mondta, hogy az iskolapadokba sül­lyesztett tintatartók a régi iskolarend­szerre emlékeztetnek, amikora gyereke­ket pofozta a tanító, egyébként pedig a bemártott tollal a mélybe kell nyúlni, a hegye lefelé áll, holott mi felfelé tekin­tünk, s az egyszerű gyermeki lélekben mély nyomot hagy, ha azt tapasztalja, hogy a tudásért titkos tárnákba kell ereszkednie. Ha a gyerek maga viszi a tintát a táskájában, nem kell a múltra em­lékeznie s ez egyben önállóságra is ne­vel. Az ötletet nagy elismerés fogadta, elkészült a lelkes jelentés, néhány isko­lában meg is próbálták, a gyerekek tin­tásüveget vittek magukkal s ebbe mártot­ták pennájukat. A legközelebbi újítási napon ismét Tóth Nándornak volt ötlete. Elmondta, hogy néhány iskolában megszüntették a padba süllyesztett tintatartókat, a gyere­kek most táskájukban viszik a tintásüve­get, amit az órán maguk elé tesznek, s ez bizony sok kellemetlenség forrása. Ha valaki nem ügyel, egy óvatlan mozdulat­tal feldönti az üveget, összepacáz min­dent, s ráadásul ott az országos kár, mert nagyon sok tinta megy így veszendőbe. A siker ezúttal sem maradt el, megdi­csérték a jeles ötletet, s ötven forinttal ju­talmazták. Tóth Nándor még néhányszor eljátszotta, majd a kréta és a spongya ta­karékosságával kapcsolatban nyújtott be elmés, semmire nem jó, de húsz forin­tos egységáron értékesíthető ötletet. Ez csak ma hat tréfának, akkor való­ban komolyan vették, mert jelentésbe lehetett venni, ami mindennél fontosabb volt. Másutt is volt hasonlóra példa. A szekszárdi múzeum igazgatója például - ezt az akkor itt működő jeles néprajztu­dóstól, Andrásfalvy Bertalantól tudom - mániákus leltározó volt. Ilyenkor a hivatalos tintát szertartáso­san összeöntötték, megmérték, s megál­lapították, hogy mennyi fogyott az elmúlt negyedévben, s az előző időszakhoz ké­pest mennyit sikerült megtakarítani. Folytathatnám, de minek? A legfelső helyeken hegyekben álltak a jelentések, az országban pedig nőtt a szegénység és a zűrzavar. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom