Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-05 / 186. szám

1988. augusztus 5. KÉPÚJSÁG 3 Másképp Kisebb nyereség, minimális fejlesztés Ne fiskálisszemlélettel! A politikai főiskolára már régen odaért a glasznoszty, jóval előbb, mint ahogy a köz­életben mindennapi beszédtémává vált. Elismert szakemberek közreműködésével kri­tikus előadások, reális gazdaságpolitikai elemzések hangzottak el. Olyan információ­kat kaptunk, amelyek birtokában munkahelyünkre visszatérve, saját tevékenységün­ket a valóság által megkövetelt újszerűbb módszerekkel végezhetjük. Mindezt Vanya György, a bonyhádi városi pártbizottság titkára mondta el, aki az idén nyáron fejezte be tanulmányait az említett intézményben. A tőle megszokott agilitással szinte vég nélkül sorolja mindazokat a hibákat, visszás­ságokat, amelyek évtizedek óta kerékkötői gazdasági fejlődésünknek, s amelyek egyik legfőbb jellemzője a vállalatok rendszerszemléletének, valamint a megfelelő ér­dekeltségi rendszernek a hiánya.- A gazdaságpolitikán belül iparra, azon belül gazdaságstratégiára szakosodtam a fősikolán, mert úgy érzem, itt gyökereznek azok a hibák, amelyek a jelenlegi válság- helyzetet előidézték, s ugyanitt keresendő a fellendülés mikéntje is. Mert mi a fő baj? Hogy a gazdálkodó egységek egyik évről a másikra élnek, rövid távon gondolkod­nak. A vezetők, ha nem megy a termelés, a szabályozókra, a külkereskedelemre, az anyaghiányra panaszkodnak, s órákat tudnak papolni arról, miért nem dolgoznak jól. Ülnek és várják a megrendelőket, ahelyett, hogy maguk is tennének valamit. Lépést kellene tartani az igényekkel, reálisabban nézni a lehetőségeket. Ha egy termék senki­nek se kell, akkor abba kell hagyni a gyártását. Vagy ha egy téesznek olyan adottságai vannak, hogy a földjein nehezen nő meg a búza, vagy hanyatt esik rajtuk a traktor, ak­kor váltani kell. A növénytermesztés helyett mondjuk élővad-exportra törekedni. Van­nak szerencsére jó példák is, de sajnos olyanról is tudok konkrétan, mikor a legfel­sőbb vezetést egyedül az érdekelte, hogy a saját fizetése meglegyen. Közben a vállalat elveszítette a piacait, legjobb szakembereit, magyarul nemcsak az anyagi, hanem szellemi tartalékait is felélte. A negativ kiválasztódás következtében aztán ott toporog­nak a problémák előtt megfelelően kvalifikált irányítók nélkül. Természetesen tisztelet a kivételnek. Nekem az alapfilozófiám, hogy az esztergályos vagy a tűzőnő azért kapja a maga szerény fizetését, hogy az aznapi munkáját jól lássa el. Egy osztályvezetőnek az ő pén­zéért már akár több évre előre kell gondolkonia. Egy igazgatótól pedig akkor nem saj­nálom a háromszázezer forintos prémiumot, ha nem úgy ér el eredményt, hogy közben elbocsájtja a dolgozóit. Sajnos nem deklarált cél, hogy a hatékony foglalkoztatást élet­színvonal-emeléssel együtt kelljen megoldani. Nem elküldeni kellene az embereket, hanem hasznot hozó tevékenységet biztosítani nekik. Sajnos e téren nagy lomhaságot tapasztalok. Pedig az itteni gazdasági és társadalmi vezetők feladata az, hogy biztosít­sák, az itt élő emberek lehetőleg minél nagyobb számban itt helyben találják meg a boldogulásukat. Tavaly november, december táján kiscsoportos beszélgetéseken elmondtam már azt a teóriámat, hogy a legkisebb sejtekig lemenően ösztönző, belső érdekeltségi rendszert kell kialakítani. Gyakorlati, valós alapot kell teremteni a dolgozók tulajdonosi szemléletének kialakulásához. Az építőiparben például ma még gondolkodás nélkül felhasználják a drága fenyő fűrészárut a bitumenmelegítéshez. Egy tmk-csoport, ha nincs elég dolga, a felesleges idejét vagy elpazarolja vagy fusizik. Pedig a vállalat sze­rezhetne külső megrendelőket, vagy végezhetnének lakossági szolgáltatást. Jó mód­szer az önelszámoló csoportok kialakítása, amit például Kisvejkén remekül megszer­veztek, de másutt még nem terjedt el. Pedig az elúszott pénz mind a költségvetési hiányt növeli. Akárcsak az elégetett mi­nőségi fa értéke, vagy annak a mésznek az ára, amit elszámolnak egy lakás költségei között, közben csak a felét kenték fel a falra. De említhetném a méregdrága gyerekci­pők árába bekalkulált előállítási költségeket is. Ha ezeket szigorúan ellenőriznék, kiderülne, hogy gyakran pénzügyi machinációról van szó. De ma még a fiskálisszem­lélet az uralkodó. Ha az anyagról van számla, le is könyvelték, iktatták szépen, akkor minden rendben. Azt kellene pedig vizsgálni, hogy az adminisztráció mögött mennyi a valóban hasznosuló érték. Mit fogok tehát a saját területemen másképp csinálni? Kilincselek. Többek között felveszem a kapcsolatot a szakszervezettel. Ki kell nyitni a szemeket, felvilágosítani a vezetőket, taktikai lépések helyett hosszú távú stratégiára ösztönözni őket. Tervezem, hogy előre kijelölt témákról leülünk közösen beszélgetni. Adjanak számot, vizsgázza­nak egymás előtt arról, hogy mit tesznek a kibontakozásért. Ezenkívül a főiskolán már úgy jegyzeteltem, hogy tudtam, ősztől itthon vezetők ré­szére gazdaságpolitikai speciálkollégumot fogok vezetni. Azt hiszem, ez is kiváló lehe­tőség lesz arra, hogy tapasztalatokat cseréljünk arról, mit és hogyan kellene másképp tenni.- esi ­Lejárt szavatosságú exporttámogatás „Nem szeretem azt a szót, hogy támo­gatás. Támogatni azt kell, aki nem állja meg a többiek között a helyét, a mi ese­tünkben pedig egyáltalán nem erről van szó” - így indult beszélgetésünk Schiller Józseffel, a Paksi Konzervgyár igazgató­jával. Akárcsak néhány hónappal ezelőtt sem lehetett volna terminológiai kérdés az igazgató és az újságíró között, hogy exporttámogatás vagy nem exporttámo­gatás, hiszen ezt a kifejezést különféle érdekek miatt gyakorlatilag nem hasz­nálta a sajtó. Mint annyi mindenben, eb­ben is történt változás az utóbbi időben, amihez valószínűleg hozzájárult a szo­cialista országokba irányuló kivitel szub­vencionálásának számottevő csökken­tése. Ezt körülírni talán bonyolult lett vol­na, hallgatni róla viszont a nyomában já­ró fölzúdulás miatt még kevésbé lehetett. * Az exporttámogatás valóban nem fel­tétlenül támogatás a szó szoros értelmé­ben. Amennyiben szocialista kivitelről van szó, sokkal inkább egy pénzügyi híd, amely kiegyenlíti a KGST sajátos módon képzett árai és a belföldi árak közötti kü­lönbséget, s ami egyszer talán fölösle­gessé válhat, ha a KGST-piac valóban piac, a transzferábilis rubel pedig kon­vertibilis lesz. Addig azonban a vállalatok szempont­jából nagy szükség van rá, a költségve­tés számára viszont jelentős megterhe­lést jelent, ezért a pénzügyi kormányzat néhány hete - maradjunk a bevett kifeje­zésnél - a szocialista export támogatá­sának csökkentéséről határozott. Tolna megye néhány termelővállalata - lévén árbevételének igen jelentős része rubel relációból származó - érzékenyen érin­tett a kérdésben. A Paksi Konzervgyár igazgatójához fordultam azt firtatva, hogy mennyire sújtja a gyárat ez a kiesés - a kérdés marad és a válasz érdekes akkor is, ha az árbevételre eső támogatás nagyságára nem is kaptam feleletet - és miként tudnak tenni ellene. * Jelenleg a konzerviparban az úgyne­vezett vállalati kulcsos támogatási rend­szer van életben, ami azt jelenti, hogy kü­lönféle mutatókat figyelembe véve a tá­mogatás alapja az árbevétel nagysága. A rendszer „elismeri" az önköltséget, az a konzervgyár tehát, amelyik magasabb önköltséggel dolgozik, magasabb támo­gatást élvez. Amellett, hogy ez igazságta­lan - így tartja az igazgató, hiszen Pakson „olcsón” dolgoznak, s ennek megfele­lően támogatásuk az egyik legalacso­nyabb a szakágazatban -, nem ösztönöz a hatékonyabb termelésre. Ösztönzi vi­szont azt, hogy amikor az államközi szer­ződésekben meghatározott kontingen­seket - amit a szakágazatnak teljesítenie kell - az igazgatók egymás között föl­osztják, abból az alacsonyabb támoga­tásban részesülő kisebb, míg preferál­tabb társa nagyobb falatot harapjon. A támogatás összege ezáltal is nő. Reménykednek abban - s Schiller Jó­zsef úgy érzi, hogy az érdekelt konzerv­gyárak nyomása miatt is ez több, mint re­mény -, hogy a következő évtől úgyneve­zett termékcsoportos támogatási rend­szer lép életbe, ami nagyjából annyit je­lent, hogy egy üveg zöldbabkonzerv ugyanannyi támogatást kap Nyíregyhá­zán, mint Nagykőrösön vagy Pakson. * Egyelőre azonban 1988-at írunk. A gyár ez évre tervezett nyeresége 45 mil­lió forint, ebből a támogatás csökkentése elvisz 20 milliót. (Az igazsághoz tartozik, hogy további nyereségcsökkentő ténye­zők, például a hitelkamatok megnöveke­dése és a szállítók áremelése is szerepet játszanak.) Kisebb nyereségből keve­sebb lesz a jövő évi felhalmozási lehető­ség, az már most biztosra vehető, hogy csak néhány, nélkülözhetetlen gép vá­sárlására lesz majd módjuk. Mivel a nye­reség a legfontosabb összetevője a me­zőgazdasági szabályozás alá tartozó konzervgyárak bérfejlesztési lehetősé­gében oly fontos szerepet játszó hozzá­adott értéknek is, a változás azt eredmé­nyezi, hogy ez évben csak az 1987-es- nek megfelelő bértömeggel gazdálkod­hatnak. Ellenstratégiát most kitalálni természe­tesen már késő lenne, ehelyett a ko­rábban megkezdett folyamatot - a tarta­lékok minél teljesebb föltárását, a takaré­kosságot - folytatják, szinte „erőltetett ütemben”. A korábbi évek értékesítési stratégiája sem változik, dinamikusan - mintegy évi 20 százalékkal - növelni kí­vánják mind a tőkés exportot, mind a bel­földi értékesítést. A rubelexport viszont - részben a kontingensek szűkülése miatt - minimálisan csökken. Az összes érté­kesítésnek még ezzel együtt is háromne­gyede kerül szocialista piacra, így ismét csak leszögezhetjük; a szabályozóválto­zás igencsak keményen érinti a gyárat. S miután a fölvásárlási árak csökkentésé­vel nem nagyon lehet operálni - a válla­latnak hosszú távon is biztonságos alap­anyagellátás megteremtésére kell töre­kednie -, a szerkezetváltást a nehezen alakítható ízlés gátolja, az egyik piacra gyártott termékek más piacon való érté­kesítését pedig a speciális ízigények, az eltérő csomagolás és a nyugati piac mind árban, mind mennyiségben megle­hetősen rapszódikus igényei mérsékelik, természetesen továbbra is rá vannak szorulva a szocialista piacra. Azon belül, hogy maximális anyag- és energiataka­rékosságra törekednek, egy lapra tesz­nek fel mindent. Nevezetesen arra a már említett vára­kozásra, hogy ez a számukra hátrányos rendszer csak ebben az évben marad ér­vényben, 1989-től pedig a tényleges pia­cot szimuláló, termékcsoportos támoga­tási rendszer lép életbe. Fölvetésemmel, hogy a költségvetés helyzetét tekintve - legyen bár vállalati vagy termékkulcsos a támogatási rendszer - a juttatások aligha fognak nőni a jövő évben, Schiller József egyetértett. Ugyanakkor úgy véli, hogyha tovább csökken is a támogatás, de az általuk igazságosnak tartott rendszer lép életbe, akkor az ő relatív helyzetük javul, s amíg a szakágazat „nem ül le" addig a Paksi Konzervgyárat sem fenyegeti nagy ve­szély. ROSTÁS ILONA Fotó: GOTTVALD KÁROLY Ilyenkor a búza betakarítása után felmerül a kérdés: előnyös-e a kör­nyezet, vagy a termőföld szempont­jából elégetni a szármaradványokat, a tarlót. Nem okozunk-e ezzel na­gyobb kárt? Ha igen, akkor miért ez az elfogadott módszer országszer­te? Erre kértünk választ a szakembe­rektől. Először Molnár József véleményé­vel, álláspontjával ismerkedhetnek meg. Ő a zombai Egyesült Erővel Termelőszövetkezet növényter­mesztési ágazatának vezetője.- Csak növényvédelmi céllal sza­bad tarlót égetni. Ez az elterjedt gya­korlat már hosszú idő óta. Tulajdon­képpen a tarlóégetés is egyfajta vé­dekezési mód a különböző, a búzát megtámadó betegségek - fuzárium, a torzsgomba - ellen. Ez a két beteg­ség a leggyakoribb, melyek a tarló­maradványokon telelnek át. A nö­vényvédelmi problémák egy részét megoldjuk az égetéssel. Ez a forma az általánosan elterjedt, egyben kényszerhelyzet is, hisz a permete­zéssel való védekezés sokba kerül. A másik előnye az égetésnek a ta­lajművelés megkönnyításe: a terep növényi maradványoktól, ebben az esetben tarlótól mentes. Azzal, hogy az égetéssel elpusztítjuk a mikroor­ganizmusokat, nem tudom mekkora kárt okozunk, hisz ha nem is rögtön, de hosszú idő múlva áttételesen je­lentkezni fog ennek a nem kívánt eredménye. A káros és a hasznos mikroorganizmusok kedvező körül­mények között újra elszaporodnak rövid idő alatt, de jelentős a szerves- anyag-veszteség, amely nem hasz­nál a talaj szerkezetének, amely nem használ a talaj szerkezetének, ezzel együtt a termelés intenzitásának. En­nek ellenére, ha nem égetnénk el a tarlót, mint már elmondtam ez meg­nehezítené a talajművelést. Nem vo­nom kétségbe, hogy károkat is okoz. Dr. Káldy János a szekszárdi Nö­vényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás főmérnöke a következőket mondta el.- A jogszabályok szerint növény- védelmi céllal szabad tarlót égetni, de a gabona szártőbetegségei ellen külföldi tapasztalatok szerint semmi­féle védelmet nem ad, ugyanaz a fer­tőzés a következő évben újra lehet­séges. Néhány károsító rovar, mint például a gabonafutrionka gyérül, avagy a szalmadarázs elpusztul, de nincs adat arra, hogy ettől csökken­ne a fertőzés. Érdekes dolog az is, hogy a talajra hullott gyommagvak egy része elég, de amelyik a talajba kerül, már nem károsodik, mivel csak átfut a tűz anélkül, hogy átmele­gedne a föld. Előfordul, hogy van olyan fertőzött terület, ahol eredmé­nyes ez a védekezési mód, szükség van a szármaradványok megsemmi­sítésére, de az ritka. Ellentmondásos az is, hogy elvileg a szalmát nem sza­bad égetni, de ez is magán hordozza a betegségeket, kártevőket. Az ége­tés tulajdonképpen a növényvéde­lemnek nem nyújt nagy segítséget. Mindenféle kutatások híján is az a véleményem, hogy több a kár, mint a haszon. Elég csak a szervesanyag- veszteségre gondolni, nem beszélve a környezet károsodásáról. Minden lehetőséget meg kellene ragadni ah­hoz, hogy a szerves anyag visszake­rüljön a talajba, hisz az elégett tarló­ból hamu lesz csupán és végül csak a szervetlen anyag kerül vissza a földbe. Dr. Álló Miklósnak, a Környezetvé­delmi és Vízgazdálkodási Miniszté­rium pécsi kirendeltsége igazgató- helyettesének a következő a vélemé­nye:- A levegőt tekintve különböző gá­zok, füst, korom kerül a légtérbe, ami káros hatású. Ezenkívül az égetés során kimenekülni nem tudó apróva­dakat, bogarakat gyériti, elpusztítja a tűz. Igaz, ezek között vannak kárt okozók is, de azok is a tápláléklánc szemei és fennáll az a veszély, hogy % a biológiai egyensúly felbomlik. Igaz, hogy a növényi betegségek egy ré­szét ezzel a módszerrel megelőzhet­jük, de véleményem szerint több a kár, mint a haszon. -sós­Mit hoz a zöldborsó? Attól is függ, hogy idén, vagy csak jövőre szállítják ki 1 í j M 111 ■ 1 Tarlóégetés ■ ' & - -<W- ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom