Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-03 / 184. szám

1988. augusztus 3. KÉPÚJSÁG 5 Az első lépés Egy kis statisztika Szakboltba vagy áruházba? „Az ezer mérföldes út is az első lé­péssel kezdődik” - idézte a kínai közmondást az a tajvani miniszter- helyettes, aki a Magyar Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy ők a mostani fejlettségüket elsősorban az oktatási rendszerük megváltoztatá­sának köszönhetik. Náluk a csalá­dok is kötelezőnek érezték és érzik, hog a gyermekeik jól tanuljanak. Taj­vanon az iskolai elfoglaltság reggel­től késő délutánig tart. Sok pénzt, energiát fektettek be az oktatába, de megérte. A befektetett tőke sokszo­rosan megtérült. Az egykor elmara­dott Tajvanon minden piacon jól ér­tékesíthető termékeket képesek gyártani és minden piacról képe­sek vásárolni, hisz 75 milliárd dollár tartalékkal rendelkeznek. A japán sikerekben is döntő szere­pe van a lakosság műveltségének. Tétényi Pál, az OMFB elnöke szerint a magyar műszaki értelmiség nem marad el a japántól. A lakosság vi­szont igen. Japánban a lakosság 93 százaléka 12 osztályt végzett, az újabb korosztályoknak pedig több mint egyharmada diplomás. Szóban mi is elismertük a tudás fontosságát, hangoztattuk, hogy a tu­dás hatalom, a gyakorlatban a gé­pek, a technológiák, a mechanizmu­sok voltak az elsődlegesek. A köz­vetlen termelésben részt vevők jöve­delme mindig magasabb volt, mint ott, ahol az emberrel foglalkoztak: az oktatásban, az egészségügyben, a kultúrában. Nem értékeltük kellően sem erkölcsileg, sem anyagilag azoknak a munkáját, akik a társada­lom legfontosabb termelőerejét, az embert formálták és formálják. Míg azokban az országokban, amelyeket mi sikereseknek neve­zünk felértékelődött, nálunk leérté­kelődött a tudás. így jutottunk el oda, hogy egy fel­mérés szerint a magyar gyermekek egyharmada a saját tankönyvét sem tudja jól olvasni. Egy korábbi felmé­rés sem hízelgő számunkra. 1970- ben a magyar gyermekek olvasási készsége az európai sereghajtók között volt. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a magyar diákok a reál­tárgyak elsajátításában a világ élvo­nalához tartoznak. Ez utóbbira büsz­kék lehetünk. Sajnos, ez utóbbi nem változtat azon a tényen, hogy jelenlegi gazda­sági helyzetünket a szellemi poten­ciál visszaesésének is köszönhetjük. Amikor az elmúlt tíz évben az orszá­gok többségében 30-50 százalék­kal nőtt az egyetemi hallgatók szá­ma, nálunk mind kevesebben kezd­ték meg tanulmányaikat a felsőokta­tási intézményekben. Jelentős gon­dok vannak a szakmunkásképzés­ben is. Mindez arra mutat, hogy a szellemi potenciál további vissza­esésének megvan a reális veszélye. Pedig szellemi potenciál nélkül a gépek is holtak. Az új, korszerű gé­pek nagyon sokat tudnak, de tudá­sukat csak akkor mutatják meg, ha van és lesz olyan képzettségű szak­ember, aki ezt ki is tudja hívni belő­lük. Ehhez pedig minden szakmunkás­nak legalább el kell tudni olvasni a gépekhez mellékelt használati uta­sítást. Tudás nélkül a tudás anyagi és er­kölcsi elismerése nélkül nincs fejlő­dés. A kínai közmondás szerint az ezermérföldes út megtétele is az első lépéssel kezdődik. Első lépésként adjuk vissza a tudás rangját, erkölcsi és anyagi elismerését. Ennek a lé­pésnek valamennyien hasznát látjuk majd. SZALAI JÁNOS Készséggel elismerem a nagy alapte­rületű, többszintes, vegyes profilú áruhá­zak létjogosultságát, ahová a napi roha­násban betérve szerencsés esetben meg tudjuk vásárolni az aznapi vacsorá­ra valót csakúgy, mint iskolás gyerme­künk vonalas füzetét, és a kiégett villany- körte „utódját”, miközben kifoghatunk egy divatos ruhadarabot is. Praktikusak ezek a bevásárlócentrumok, ha pedig csak szét akarunk nézni, akkor program­nak sem utolsó. Bevallom, én mégis előnybe részesítem, jobban kedvelem a kisebb, hangulatosabb, jól fölszerelt szaküzleteket, amelyek csak egy-egy, legföljebb néhány cikkcsoportot kínál­nak, de éppen azért sokkal szélesebb választékban tehetik ezt. Ha konkrét cél­zattal indulunk - teszem azt rózsaszín ra­dírt keresünk kiselefántos ábrával, vagy éppen teniszcsíkos sötétkék gyapjúszö­vetet - sokkal nagyobb az esélyünk a si­keres vásárlásra egy szaküzletben és kevésbé is fáradunk el, mintha áruházba be, lépcsőn föl- és lejárkálunk. Jobban kedvelem a szaküzleteket - ír­tam - pedig pontosabb a fogalmazás, ha úgy mondom: jobban kedvelném. Hi­szen megyénk városait járva - s Tolná­ban is ezeknek van központi szerepe a lakosság kereskedelmi ellátásában, a megye bolti kiskereskedelmi forgalmá­nak a múlt évben 58 százaléka jelentke­zett a városokban - nem találtunk barát­ságos sétálóutcákat, ahol - legalábbis más városokban, különösen megye- székhelyeken - a szaküzletek zöme ta­lálható. Ha vásárolni megyünk, akkor Szekszárdon a Skála, Dombóváron a Napsugár jut eszünkbe, de Bonyhádon és Pakson is az áruházba térünk be. Ha szaküzletre gondolunk, akkor többnyire kurrens illatszereket is árusító drogéria, finom szövetekkel megrakott polcú méterárubolt vagy márkás műsza­ki cikkeket is kínáló kereskedés jut eszünkbe elsőként. Nos, a stisztika eze­ken fölül természetesen figyelembe veszi a fenti kritériumoknak nem éppen meg­felelő - gyakran csak úgy mondhatjuk - boltocskákat is, nem számol viszont - szektorsemlegesség ide vagy oda - a magánkereskedők üzleteivel. Minderre tekintettel nézzük csak, milyen szerepet is töltenek be a szakboltok megyénk vá­rosai kereskedelmi hálózatában, a Köz­ponti Statisztikai Hivatal Tolna Megyei Igazgatósága munkatársai által készített fölmérés szerint. Bonyhád hálózata számok alapján a városra méretezett, az ország hasonló lé­lekszámú településeivel összevetve mind a boltok mennyisége, mind össze­tétele és alapterülete jónak mondható. Az élelmiszerboltok száma 1980-tól héttel csökkent ugyan, de összes alapterületük növekedett. Egy vegyesruházati szaküzlet nyílt ezen időszak alatt, a 17 vegyesiparcikk szaküzlet viszont kettővel több, mint hét évvel korábban. Dombóvár élelmiszerüzleteiről ugyan­csak az mondható el, hogy megközelítik vagy meghaladják a hasonló nagyságú települések által nyújtott ellátást, amihez hozzájárul, hogy hét év alatt kis egységek bezárása miatt csökkent ugyan kettővel a boltok száma, az összes alapterülete viszont több, mint 50 százalékkal nőtt. Az átszakosodás miatt megszűntek ugyan­akkor a kizárólag húst forgalmazó üzle­tek. Bár a megye városai között itt bővült leginkább a ruházati szakbolthálózat, az ellátás így is igen gyenge, s csupán fele az országosan vizsgált települések átla­gánál, bár ezek hiányát az áruház nagy­részt pótolja. Huszonkilencre - 9-cel - bővült az utóbbi évek alatt a vegyesipar- cikkboltok száma, bár nincs például ve- gyiárubolt, de jó az ellátás kultúrcikkből és különösen mezőgazdasági szaküzle- tekböl, termény- és takarmányboltól. Az ellátást magán műszaki kereskedések is javítják. Paks népességszámának fejlődését az élelmiszerhálózat nem követte, a boltok száma közel 40 százalékkal, összes alap­területük 10 százalékkal kevesebb az or­szágos átlagnál. Ruházatból viszont a szakbolthálózat itt a legkiterjedtebb a me­gyében, valamennyi árucsoport szaküzlete megtalálható, ezek számát 22 magánke­reskedelmi egység is bővíti. Vegyesipar­cikkek forgalmából itt a legalacsonyabb - 33,6 százalék - a szakboltok részesedése. Szekszárd élelmiszerboltjai között több a nagyobb alapterületű, általános egység, kevesebb a kisebb szakbolt, minta hason­ló nagyságú városokban. Előbbiek száma nőtt, megszűnt ugyanakkor a tejbolt és ke­vesebb zöldségüzlet lett az utóbbi két év­ben. Ruházatban nagyon hiányos a szak­bolthálózat, a hasonló nagyságú települé­seken átlagosan 14, míg megyeszékhe­lyünkön csupán négy az ilyen üzletek szá­ma, ezt a hiányosságot számos magánke- reskedekő mérsékli. A városban 43 ve­gyesiparcikk jellegű bolt üzemel, itt a leg­több a megyében, s ezek részesedése az árufőcsoport forgalmából 47 százalék. A megyeszékhelyek átlagához viszonyítva mégis kedvezőtlen a kép, ezekben a vá- roskban ugyanis kétszer annyi a hasonló jellegű üzletek száma. Tamási bolthálózata népességéhez vi­szonyítva jónak mondható. Az élelmi- szerhálzózat alapterülete a vizsgált idő­szak alatt itt nőtt a legnagyobb mérték­ben a megyében. Iparcikkhálózata lé­nyegesen jobb mutatókkal bír, mint a ha­sonló kisvárosoké, igaz, hogy itt az ellá­tást áruház nem segíti. Itt-ott vannak hiányosságok, de a bolt­hálózat városainkban kielégítő - röviden összefoglalva nagyjából ezt mondja a statisztika. S hogy hogyan érezzük ezt mi, vásárlók? Talán arról is érdemes len­ne valamiféle statisztikát készíteni. Rí Aki két keréken járja a világot Nemrégiben Szekszárdon a szerkesz­tőségünk előtti pádon egy nem minden­napi fiatalemberre lettem figyelmes. Nem lehetett csak úgy elmenni mellette. Ugyan, hogy szólíthatnám meg, mivel kezdjem, mit fog szólni? Ötlöttek fel ben­nem a kérdések. Egye kutya, odame­gyek. Végül is mi történhetne? Amint közelebb értem hozzá, észrevet­tem, hogy „főhősünk” magyar újságot - történetesen a Magyar Ifjúságot - olvas. Rögtön megkönnyebbültem. Hamar megértjük egymást. Odaértem, zavarom­ban rögtön elhadartam neki, mi készte­tett arra, hogy megszólítsam. Értetlenül néz rám, kedvesen mosolyog. Egy idő után tört magyarsággal megszólal:- Kicsit lassabban, nem értem...- Ááá... - tört ki belőlem a megkönnye- bült felfedezés öröme.- Sprechst du deutsch?- Ja - mondja főhősünk, és máris be­szédbe elegyedtünk. Néha jó segítség volt az angol-magyar szótár is, de hamar megállapítottuk, hogy lehetne „jobb” is, hisz nem mindig találtuk meg benne a számunkra szükséges szavakat. Olyan­kor csak legyintettünk és megpróbáltuk kézzel-lábbal elmagyarázni gondolatain­kat. A központi szerepet a bicikli kapta. Hogy miért? Rögtön leírom. Sptrapabíró, a legfontosabb részek - két kerék, ülés, váz, kormány, fék - meg­voltak rajta, ha történetesen a fotón nem is látszik. De most jut eszembe, még nem írtam le, hogy lapunkon keresztül kihez is van szerencséjük. Most megteszem: név szerint Gert Haneggraafhoz, aki holland állampolgár, Hollandiában is él egy kis­városban, Wamelben. Visszatérve a bi­ciklire, mert amit leírtam róla, minden kö­zönséges bicikliről elmondható. A külön­legessége, hogy az Északi és Déli Sark kivételével már mindenhol járt. Nos, ez tán van-e olyan kerékpár, amely ezzel az erénnyel dicsekedhetne? Ezenkívül fő­hősünk „lakását” is elbírja, de nem is dicsérem tovább. Azt hiszem ezek után megértik, hogy ennyit írtam róla. Gert Haneggraaf két napig kerekezett Hódmezővásárhelyről Szekszárdra, hogy barátnőjével találkozhasson, de nem jött össze. így kénytelen volt beérni a szerkesztőségünk előtti paddal, a ma­gyar újságokkal és egy pohár tejjel. Ön­bizalma és bölcsessége határtalan. Egy hónapos magyarországi tartózkodása során hamar megtanulta magyarul is a következő kifejezést: „Az élet nem csu­pán napsütés!” Ám aznap épp az ellen­kezője bizonyosodott be, hisz 35 Cel- sius-fok volt árnyékban. Nem volt okunk panaszra. Hollandiában egy olyan üzemben dol­gozik, ahol előregyártott ételeket készíte­nek. Az év tizenkét hónapjából mindössze négyet tölt el munkával, a többit az­zal, hogy kerékpárra ül, felpakolja rá a „lakását” és körülnéz a világban. Kicsit irigylem is érte, néha szeretnék a helyé­ben lenni. Főhősünk, hazájában átmeneti lakás­ban lakik, melyet az év végén otthagy és másikba költözik. A szülei nem mindig értenek egyet „csavargó” életmódjával, de már beletö­rődtek. Útjai során verset is ír, útijegyzeteket készít, ismerkedik az emberek nyelvével, szokásaival. Egy rögtönzött fordítású al­kotását közre is adom: Az élet egy dal néha mégsem értjük. A másik: Az élet nehéz És néha mégis szép. Gert Haneggraaf Magyarországról Ju­goszláviába megy, onnan Olaszország­ba és végül Hollandiába. Sok szerencsét és minden jót kívá­nunk! Fizessenek a szegények?! Azt hiszem, mindenki járt már úgy, hogy azt hitte: na, most sikerült az Isten lábát megfognia, és csak később döbbent rá, hogy amit nagyon előnyösnek vélt, arra alapo­san ráfizetett. Sokan érezhették ezt, az adótörvénynek a kis összegű kifizetésekre vo­natkozó előírásaival kapcsolatban is. A kis összegű - a kétezer forintot meg nem haladó jövedelmek kifizetésénél - nincs szükség adóbevallásra: az ilyen pénzeket nem kell összevonni a munkaviszonyból, vagy más forrásból származó bevételekkel. Az ilyen kifizetések esetében, függetlenül minden más bevételtől, egységesen húsz százalék az adó, s az állampolgárnak továb­bi gondja az ilyen bevételeivel nincs. Ez a megoldás látszólag mindenkinek jó. Az adó­hatóságoknak azért, mert nem kell a számtalan, apró tétellel vesződniük, az adózónak pedig azért, mert nemcsak időt és fáradságot, de pénzt is megtakarít. Húszszázalé­kosnál kedvezőbb adókulcs ugyanis, papírforma szerint - nem létezik. Mindenki, aki­nek évi jövedelme a 60 000 forintot meghaladja, az alkalmi bevételeivel csak jól járhat - vagy legalábbis nem járhat rosszul. így látták ezt a törvény előkészítői, de így gondol­kodtak a képviselők is, akik megszavazták. Az adófizetőknek tett gesztusként értékel­ték és messzemenőleg egyetértettek vele. Az adóreform bevezetését követően azonban, már az első hetekben kiderült, hogy ez a mindenki számára kedvezőnek vélt megoldás igencsak kedvezőtlenül érint egye­seket, főleg a kis keresetű adófizetőket. Igazságtalannak érezték ezt a megoldást azok a kisnyugdíjasok, akik alkalmi mun­kával pótolták ki szerény jövedelmüket, őket ugyanis, 96000 forintos összeghatárig, teljes adómentesség illetné meg, így viszont, alkalmi bevételeik után ugyanúgy adóz­nak, mint bárki más. Hasonló helyzetben vennak azok a diákok - középiskolások, egyetemi hallgatók - akik például újságárusítással, vagy egyéb alkalmi munkával tesznek szert némi keresetre, őket, mint minden magyar állampolgárt, 48 000 forintig mentesíti a törvény az adófizetés alól, és ezt a kedvezményt veszítik el a kis összegű ki­fizetésekre vonatkozó szabályok következtében. Ha egy diák, például, ilyen kis össze­gekből szedi össze azt a pénzt, amely után még adómentesség illetné meg, a 48 000 forint után 9600 forint adót fizet! Ráadásul, ha az alkalmi feladat, amellyel megbízták, fizikai munkának minősül, még tíz százalék nyugdíjjárulékot is levonnak a béréből. (Az, hogy miért tesz különbséget a jogszabály fizikai és nem fizikai munka között, és miért tfell járulékot fizetni olyan jöve­delem után, amelyet a nyugdíj számításánál munkában töltött időként nem vehetnek figyelembe - nehéz kérdés, de más lapra tartozik.) Amint ez az elmondottakból is kitűnik, ez a kétezer forintos szabály, a kis összegű ki­fizetések adóztatásának módja, az alacsony jövedelmű, amúgy is nehéz helyzetben lé­vő embereket sújtja, s minél többet keres valaki, annál kedvezőbb számára ez a jog­szabály. Márpedig egy adórendszernek, egy szocialista állam adórendszerének még egy viszonylag szűk területet érintő szabályai sem hozhatják előnyös helyzetbe a gaz­dagabbakat, s nem jelenthetnek hátrányt a kisebb kerestűeknek. Az adóreform ta­pasztalatainak áttekintésekor előreláthatólag az országgyűlésnek is foglalkoznia kell majd ezzel az üggyel. A megoldás azonban korántsem egyszerű. Ha olyan döntés születik, hogy mindenféle jövedelmet, tehát az úgynevezett.kis összegűeket is, össze kell vonni a többivel, és az adóbevallásban fel kell tüntetni, sikerül az igazságos közte­herviselés elvét diadalra juttatni, de ezzel egyidejűleg nagy adminisztrációs teher zú­dulna az adóhatóságokra - de az adófizetőkre is. Ha viszont minden maradna a régi­ben, joggal háborognának azok, akiket a törvény hátrányosan érint. Persze úgy dönte­ni, hogy az mindenkinek jó legyen, valószínűleg nem lehet, de - azt nyugodtan el­mondhatjuk - soha nem is lehetett. S dönteni kell, mert a probléma az egész adórend­szer hitelét kérdőjelezi meg.-sós­CS. I. Gert Haneggraaf fordítás közben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom